Versek

Alcar: Izé csak teccet a versed, és nem tudtam mit írni rá!

[size=9:1caz55pl]Hahó
Siekrült kemény fél napot itthontöltenem két elutazás között, úgyhogy ezt gyorsan felpakolom. Magyarázkodásokat hagyjuk, műfaj még mindig stílgyak szinten, eszemben sincs pozőrködni vagy hasonlók. röviden és tömören:mea culpa.
Szép nyarat, majd re.[/size]

Nem szoktam írni véleményt, ahogy korábban írtam, mert mindegyik versben (na jó, majdnem mindegyikben) meglátom a szépet, meg azt, hogy az írója dolgozott vel. Ám nem illendő ez a hozzáállás, rájöttem...
Nos.:

HV, mi a szösz:))) tényleg öregszel? ez nagyon klassz!
Dingir: én speciel utálom az őszt kegyetlenül, de még egy ilyen vers, s a végén még megszeretem...
Aranymag!!! Tessék?????????????????????
Ranamarth: a téma jó, a gondolat is, de szvsz ha nem szabad verset írsz, akkor a ritmusra is figyelj (s ez magamnak is szól, )
Timona: játék a szavakkal:)
Erda: köszi. Te vagy az egyik, akivel szívesen beszélgettem volna a táborban, de hát hiába voltam egyszerre hat helyen...
Liana: egyetértve az előttem szólókkal, a Lovag tetszik:)

Aranymag írta: Emberek meg fogtok ölni, de Kapolcs miatt csak Hétfőn (Garfield legutálatossab napján) lesz. Du 3, Maritsziget a fákallattbuszmegálló!
Ne késsetek privi!

ALCAR!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Rana: a végén kicsit megtörik a ritmus, de ez nem igazán zavaró. A rímek nagyon szépen kijönnek, és ez egy plusz pont. Ja, és a téma is tecc.
Dingir: ez nagyon szép!!!!! Én is nagyon szeretem az őszt, és ez a versed is elég mélyen érintett.

Magányos ősz - az ősz magánya

Hullottak a fáról a levelek.
Egy-egy emlék, elveszett mosoly.
A ragyogó napsütésen átszűrődő
fájdalom.
Hullottak a levelek,
s én szótlanul néztem, ahogy belefulladnak
az avarba.
- Talán még tetszett is.
Segítségért kiáltó árnyéklelkek.
(És nem is az volt a tragédia, hogy
elmúlásra ítéltettél, hanem hogy
haláltusád tavaszból nyárba forduló
kétségbeesés lett.
Hogy a halálra készültél, de csak
vég nélküli feltámadást kaptál.
Vonaglás.
A csönd fehér botja
koppant ajkadon.)
Szívem szakadt érted, drága ősz!
Mennél már, de gúsba köt a múlt.
Jönnél már, de visszatart a nyár.
Hullámzol, mint megtört üvegszilánk
egy nagy óceánon,
s visszatükrözöd arcom.
Hullnak a könnyek.
Szótlanul nézed, ahogy belefulladnak
az avarba.

Otthonod vagyok.
S Te otthonom vagy.

Újra látlak.
Itt van, kezeim közt érzem
a megálmodott ablakot.
S mögötte ott vagy.
Ott lélegzel.
Ott élsz.
Könnyeket hullató Te,
leveleket hullató Én,
kik egyek vagyunk
az üveg két oldalán,
múlt kövén feláldozott Te,
jövő oltárán lángoló Én,
kik egyek vagyunk
a halál tornácán is,
ebben a csaló múlandóságban.
Kik egyek vagyunk a
nyár dermesztő kebelén,
a hazugság fényében,
a tavasz örök "vendéghajában",
ott bujkálunk az élet gyökerénél,
kik egyek vagyunk a
tél fagyos szeretetében is.
Könnyező leveleket hullató
bánat...
Nemsokára megtalállak.

Mert otthonod vagyok.
S Te vagy az én otthonom.

Na jó,próbáljuk ki,hogy ez hogyan tetszik:

A szótlan szeretet:

Csak ültünk egymás mellett csöndesen.
Ő nem szólt,én pedig nem mertem.
Ha szenveddett is nem mondta,
A szavaim pedig ráforrtak a torkomra.

Bármit megtett,ha megkérted.
Ő maga volt a szótlan szeretet.
Még látom,ahogy megy,megy a végtelenségbe,
És még mindig nem szól,nem szól egy szót se.

Na, akkor irosgatok nektek ezt- azt:

Mau: nem is tudom mit mondhatnék a végszóra, legyen ez a vég szója: Nagyon tecc!
HV: ez komolyyyyy! Hát talán nem úgy fogalmaznék, hogy öregszel inkább úgy, hogy kezd benőni a fejed lágy :mégijedtebbtekintet:
Alcar: A THE SIDES OF LOVE csak úgy olvastatja magát, kifejezetten tetszettek a benne lévő hangutánzók, meg a 4. sor visszatérése.
Liana'Ann: A LOVAG c. történetmesélő jellege jó kiindulási pont, még néhol a rímek talán túl erőltetettek, néhol meg nem jönnek ki igazán, de ne ess kétségbe, nem bántásnak szánom, inkább további kitartó verselgetésre szeretnélek ösztökélni!
Viszont a dőlt betűvel feldobott versed kifejezetten jól sikerült darab, szerintem a lüktetése kifejezetten jó lett!
Ranamath: ezen kis négysorosból kiindulva még nem sok mindent tudok mondani neked, mert még nem tudom, hogy a többi versed milyen jellegű, vagyis hogy rímelsz é általában v nem, v ritmusosra veszed a figurát v nem… majd egy hosszabb példány után ígérem véleményezlek bővebben, egyenlőre csak annyi, hogy kezdetnek télleg jó!

Mindemellé hoztam egy versszerű dógot:

Ok…Ok

hulla arcok
kemény kvarcok
fehér schwarzok
kínzó ráncok
ferde rajzok
önző harcok
nehéz sorsok
öntelt szónok
félszeg bókok
kérdő csókok
csorba kardok
hős kalózok
ócska bronzok
átkos dombok
zörgő csontok
kihalt ormok
torz bohócok
apró gondok
rengő foltok
éles romok
becsült okok
meghasonlok
ennyit mondok
szókat ontok
szóval oltok

Na meg még egy ráadás

5,5 sor

Önbizalom:
Túlteng!- ?
Nincs?- !
Nem osztottak,
...
drága kincs.

Egy elmúló élet,
Egy rányomott bélyeg,
Egy fodros felhő,
Egy zord temető.
Egy gyásztávirat,
Egy újabb sírhant.

Üdv!

Liana, a Lovaggal az a gond, hogy ha már hősi ének, akkor valahogy a heroikus kűzdelmet kell kiélezni, a lehetetlen helyzetekből való visszavágást, a sárkány perzselő lángjait és hatalmas karmait, melyekkel egy szekeret is felkap, ha akar... a hős talán valami varázsszert is használhat vagy furfangot, mert egyébként csak úgy nem lehet sárkányt gyilkolászni... Szóval a sztori felszínességéhez képest el van nyújtva, ennyibe több is belefért volna. De nyugodtan szójjá be, ha túl erősen kritizálok...
Ranamarth, az "e esti órán" helyett inkább "e késői/kései órán"-t vagy "ezen esti órán"-t írnék, akkor nem lesz mekegős, és a hiányolom, hogy a sejtelem hol, kin vagy min uralkodik el. Ugyan tudom, de hiányolja a nyelv... pölö: "A sejtelem, mely rajtam eluralkodik". Hát ennyi.
Alcar, látom szépen lövöldözöl... ám látom, van ott a csalódás is. Hát a szerelem azzal is jár, de azért vagyunk itt, hogy tapasztaljunk...
HV, neked egész jól áll a komoly verselés is. nem kaptál biztatást, vagy nem éreztél indíttatást eddig ilyesmire? Az utolsó vsz nagyon jól lezárja az egészet!

ADIM a Des

"Szinte az ellentéte régi önmagának. Azelőtt depressziós volt és szerencsétlen. Most szerencsétlen és depressziós."

Hát igen...A hiba bennem rejlik, elég szélsőséges ember vagyok és ez műveimben is megnyílvánul.
A nád regéje is egy látomásról szól, hallgatom a susogást és egy látomás jelenik meg előttem.Hogy is fogalmazzam meg...A macskás kép:amolyan "előző élet" szimbólum, meg a napfelkelte is.A nád meséli nekem.Aztán felébredek a recsegésre és a pusztulást látom.Ezt az háború idején írtam, mert mélyen érintett.
A Lelkem útjai tényleg kissé furcsa lett, de abban is engem kell keresni.Most nem fogok önéletrajzot leírni ide....volt egy olyan időszak, amikor pont így éreztem:
Ki kell szabadulnom börtönömből!És mindig jött egy új gondolat: még nem...Még nem jött el az ideje.
Az Éjjeli tüneményben kevésbé érződik át a fájdalmam, mivel a dolgok elvesztését már elfogadtam.
Azóta nem írtam több verset...

Köszi Erda!
Egyébként én nem nagyon irogatok ide,de a verseket szoktam olvasni és nagyon jók szoktak itt lenni.
Alcar verse nekem különösen tetszik!Nagyon szép és mély érzéseket kelt az emberben.

Az is jó berugunk mint egy disznó, persze csak bambival!!!

Emberek meg fogtok ölni, de Kapolcs miatt csak Hétfőn (Garfield legutálatossab napján) lesz. Du 3, Maritsziget a fákallattbuszmegálló!
Ne késsetek privi!

Adim a rés: Nagyon irigykedem, főleg Rád! Annyira jó vagy hogy az be****rás :biggrin2:

nagyon sokat írtatok.... Bocsi, ha nem válaszolok mindenkinek, de rengetedg most a vers.
Timona: Nagyon jk a képek, és jól használod a hangulatokat. Nekem úgy az egész egy nagy színkavalkádnak tűnik, ólom, láng, zöldeslila, sötét színű.... hú, nagyon jóóó!
Dae: az ellentétek már-már szétfeszítik az egészet, erre a versszakok utolsó sorai annyira ütősek, hogy el is feledkezek róla... Nagyon szíven ütöttek az uccsó sorok.
Alcar: az előbbi "gondolatmenetetdhez": nagyon szééééép!!!!!! /me szíve megmelegedett tőle, és eszébe jutott, mennyi mindent kapott rövid idő alatt ettől a társaságtól. Nagyon köszi, hogy emlékeztettél erre, és a versed természetesen lementettem.
Liana: Vágta: nekem egy kicsit hosszú, kicsit sok egy vágtáról... viszont az érzést megértem, ésszerintem is fantasztikus.
Lovag: kicsit döcög, a kezdés kicsit nehéz, de egyébként szerintem jó.
ja, és még egy tipp: ne úgy írj, hogy "na, most leülök, és írok erről meg erről ennyi meg ennyi versszakot", hanem ha ihletet kapsz, és akkor is csak szabadon. És hogy mikor lesz ihleted? Hidd el, mad rájössz.
Rana: no lám, verselgetünk? verselgetünk? A téma jó, a megfogalmazás jó, a rím jó a vers jó, kezdésnek jó.

Üres tekintete tükörként verte vissza,
A lelkét maró savként égette,
Teste rázkódott dühében,

De miért ment vissza?
Hol hagyta el vére?
Így bevégezte?

Fénylő nappalok forgatagában és éjjelek sötétjében kereste,
A démon gonosz valójának nyomát leste,
Hőn szeretett kedvese lelkét, elvesztette.

Mégis hűen hozzá, az árnyelf, feladta hivatását
Más utat választott és követte az elveszett lélek bitorlóját.

Romos kőormokon, Zöldellő ligeteken
Árnyas erdőkön, több kontinensen
Kersztül követte, de el nem érhette

Rút, barnabőrű démon, kezében az aranyszemű elf nő lelkével
Meg nem állt a holdas éjszakán, menekült a démonvadász-árnyelf
Vérszomjas bosszúja elől, bele a tomboló tengerbe...

Régi idők emlékei csak azt hangoztatták:
Leld meg, mentsd meg, hozzd vissza, hívd életre!

Az árnyelf dacolt jéggel és sivataggal, éjjel és nappallal,
De kedvese lelke messze tűnt a szürke hónapokkal.
Máig keresi, kutatja, ám a lélekóvó, gonosz démon nyoma kihűlve hever a decemberi friss hóban.

Szia! Szerintem jó. Legalábbis (sokkal) jobb, mint az én verseim: Sokkal összeszedettebb és átgondoltabb. Legalábbis szerintem, de elég új vagyok errefeé, úgyhogy ne vedd kézpénznek, amit mondtam, vagyis írtam Üdv: Lian

Nos én még nem írtam ide,de próba szerencse.Aki éppen ráér,attól szívesen venném,ha mondana véleményt (egyenlőre) erről a pár soros versecskémről:

Hiányzol
Ha szemedre emlékszem e esti órán,
belefájdul a szívem,nagyon felkavar.
Az a sejtelem,mely eluralkodik most:
biztos az,hogy a fájdalom téged takar.

Egyenlőre csak ennyi .Előre is köszi!

Lovag

Megcsillant a szürkületben,
Aranyozott páncélja ölelésében,
Nagy célt vállalva haladt,
Elpusztítani a hatalmas vadat!

Tova pillantott a messzeségbe,
Vajon hol lehet most ellensége?
Kersete már barlang mélyén,
Tengeren át majd erdő szélén.

Gyilkosként regélték, de ő
Nem hátrált meg, mert hős.
Ismerte legendák sorait,
És a szörny véres fogait.

Találkoztak már hegyek ormán,
Ősi félként harcolva éveken át.
Mégis győztese-e párbajnak,
Sohasem volt csak a halálban!

Széles pajzsával és kardjával,
Dacolva a sárkány haragjával,
Ment a lovag küzdeni és győzni,
Az utolsó harcot hamar megnyerni.

Kéken ragyogó szemeiben,
A gyűlölet lobogva égett.
Minden rokonát elvesztette,
Mégis reménnyel életre kelve,

Gyilkos szándékkal üldözte.
A vöröslő sárkányt kereste,
Nyomait zöldellő fák tövében,
Szakadékok mélységében követte.

Szélfútta tájon meg is lelte,
A bestia is épp őt nézegette.
Napsugár sárgájában tetsző
Pillantása, nagyon ijesztő.

A lovag azonban készült erre,
Kardot rántva indult elébe.
Szikrát hányt a míves fegyver,
A sárkány tüze perzsellt.

Harcban lelték szép haláluk,
Vörös szörny és harcosunk.
Híres lények szép meséket,
Dalolnak e két sír mellett.

Örök dallam száll az égbe,
Hősi ének szürke felhőkbe,
Vár az élet halál után, de
Nyugalom vár az ellenségekre.

Igen a vágta téma az érdekes. Csak ez jutott az eszembe. Tudom, még kezdő vagyok, de egy kis gyakorlással csak jutok valamire.

Artemisz, Liana, Adim: köszönöm, nagyon kedvesek vagytok (bár nem is volt igazán versike, csak egy gondolatmenet)
Mecsi: nekem tetszenek a verseid nagytöbbsége, a többit meg priviben megbeszéltük


THE SIDES OF LOVE

Dobban a szív és reszket a láb
izzad a kéz és feszül a hát
könnyes a szem és nem jön a szó
Ámor nyila, a megragadó.

Zöldek a fák és vakít az ég
ragyog a Nap és tiszta a lég
virul a rét és csillog a hó
Ámor nyila, a megnyugtató.

Pezsdül a vér és puha az ágy
vörös a láng és perzsel a vágy
forró a bőr és izzik a csók
Ámor nyila, a mámorító.

Rejtve a csúf és látszik a szép
Szilárd a fal és tömött a lék
alszik a rossz és éber a jó
Ámor nyila, az andalító.

Nevet az arc és kacag a száj
vidám a dal és örök a báj
boldog a föld és vidám a tó
Ámor nyila, a boldogító.

Csörren a kés és csattan a hang
szakad a húr és reped a lant
szökik a fény és borul a só
Ámor nyila, a gondokozó.

Fagyos a szív és hideg a láb
merev a kéz és görnyedt a hát
száraz a szem és hallgat a szó
Ámor nyila, a hazug csaló.

na írtam egy komoly verset.... vagyí mittudomén.... lehet hogy öregszem? :ijedttekintet:

Lelked örök, de tested már nem övé
Eltemetik, vagy hamuvá lesz,
Lehet hogy falat építenek köré
De lelkednek koporsót csak Mandos vesz.

Csarnokokba álmodban belépsz,
Oszlopcsarnok, Trónterem,
Van e itt elf oly merész,
Ki visszatér a Tengeren?

Szétnézel: Csillagfény
Még itt is árad szüntelen
Varda itt is dicső lény,
Hatalma van a Fényeken.

Magadhoz térsz a kábulatból,
Mélyen elkondolkozol,
Érdemes volt-e élni?
És éltedben nem csalatkozol.

Meglátod mit addig nem:
Múltat, jelent, jövendőt,
És valahol mélyíen bent,
Megérted a Teremtőt.

Üdv néktek, Álomhozók!

Látom, megjöttetek... Egyből meglódult a verses oldal! És ha már így esett, lássuk, mit hoztatok...
Liana, látom a lelkes szárnybontogatást, de úgy érzem a nagyon nagy alkotás lendületében túlspirázod kissé a dolgokat. Értem ez alatt pölö ezt:
"Árkok felett, tengerek alatt,
Meg nem állt, míg meg nem állt." - ez mi? Asszem kicsit túlzásba viszed a dolgokat...
No meg egy vágtáról majdhogynem hősi éneket írni nekem kicsit sok. Egy ilyen terjedelmű alkotástól kicsit többet várok, vagy valami különlegeset...
De valahol el kell kezdeni, és vannak szép soraid. Az hogy ihlettel írsz, csak jó, szerintem kevesen ülnek le úgy, hogy "Na, most összedobok egy verset!" Ugyan nálam kell egy jó théma, hogy nekilássak, de azt csak akkor teszem, amikor érzem, hogy ömlenek elmémből a szavak...
Caradhraug, egyetértek Erdával, sok keszekusza dolgot vélek felfedezni a versedben olyan ellentétekkel, melyek nem határozottak, így a bizonytalan kezdetek pedig széttördelik a műved. Az Éjjeli tüneményedben sok szép képet használsz, és jó a zárása.
Menni fog ez nektek, csak türelem kell a csiszolódáshoz...
Artemisz, szép kis visszavágót írtál, főleg ez a 4sor fogott meg:
"Fodrot nem vet a tó tükre,
lassan felfalja a nádas,
hínár fakítja ki fényét,
nem ad enyhet már az árnyas"
Timona, az Érzésekkel kapcsolatban egyetértek az alátett dőlt betűs meglátásoddal. Ügyes, ügyes...
Erda, nekem igazán a kümába (!) esés előtti versed jött be, többször is elolvastam. Végül eltettem.
Alcar, tudom, miről írtál... szép, de néha fárasztó dolog. És az a legrosszabb, amikor saját gondjaiddal viszont magadra maradsz... Elismerésem.
Mecsi, te aki nagyon ütöd lassan azt a vasat.... kicsit közönséges beszólást nyomtál be, nem gondolod? Akárhogy is van, minek piszkálódjunk? Vagy tán irigykedsz?
Mau macsesz, ezért érdemes volt karmot fenni! A végszó (VIII) szép lett, benne van minden. A játékosság, az érzelmi mélység, és a nyugalom. Hrrrr.... hrrrrr.... doromb!

ADIM a Des

A bátorság lányege nem az, hogy a szívednek nem szabad remegnie, hanem az, hogy másoknak nem szabad tudniuk a remegéséről.

végszó (VIII)

már nem akarok mindent
a legvégén kezdeni
nem akarom az egyedülnemlétet
maradok a vándor a fénytelen úton
a végén mindig minden kideül
a haverom vagy
nem megyünk egyedül

mellettem szaladsz
a nyomomban haladsz
homlokom hozzád nyomom
a te homlokodhoz az enyém
egyszerre vagyok aki leszel
leszek aki vagy

a paradoxonok kettétörnek
az egyik nyugtot lel
a másik útra kel
a csillag-útra fel

léted újra jel

három nap
három hold
egyből élő
másból holt
ugye leszek aki vagyok
ugye leszel ami ragyog

annyi mindent megoldottál
és annyi mindent kell még rontanod
egyszerre vagy az aki vagy
és akinek akarod hogy mások lássanak
magad legyél
álmodni is csak téged lehet
vagy helyetted valaki mást

itt ülsz velem a minden végén
futószalagon szállított apokalipszis
és keserű mosolyú kiáltás
megvédhetlek-e magamtól
védhetetlen véghetetlen
és kvázideterminisztikus létezés
mi mínd tudjuk a választ
akarod-e

hiszen egyedül a vadidegen az
akinek játszhatok
akinek látszhatok
akinek hagyom ami vagyok
játssza tovább helyettem
amibe beleszakadok
amibe beleszületek
amibe beleszeretek

akibe beleszeretek


Üdv:
-- Mau

megyjegyzés: a fenti vers szignifikáns része hiperkarma- és kispál-intertextg némiképp átformálva.

Ajtófélfa

Vigyázz! Ütközés!
Rosszabb, mint a költözés.
Ott a fa, az ajtó fél!
Te mégis nekimetél!

Vágtatva

Végig
suhant hegyeken
völgyeken, feledve
hogy ki ő.
Sörénye vadul,
szélnek akaratával
lobogott az esti égben.
Szaladva rengeteg utiport felverve haladt. Nem állt meg soha.
Emberek, gazdák kérlelték: Gyönyörű teremtmény, jer hozzám!
Nem! Harsogta paripák nyelvén, nem!
Fekete testén csillogtak a sárga napnak sugarai,
Széllel dacolva, vágtatva, patáit nem kíméli.
Vad, Szabadság, Élet!
Kontinensek tűntek el s tűntek fel
Ő mégis kersztülhaladt, patkóit vesztve
Árkok felett, tengerek alatt,
Meg nem állt, míg meg nem állt.
Nem tehette, futott tovább és tovább!
Virító szemeiben az élet tüze lobogott,
Mögötte állt az út, s tovább robogott.
Dodogtak patái, ütemet adva,
Szívének, hadarva...
Teret nyert e szent ereklye
Szent lovaknak ereje!
8O 8O 8O

G yönyörűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűArtemisz és Alcarcalimo! Profik vagytok!

Aaalcaaar! 8O

Te annyira drága vagy!

Ez a vers valami imádnivaló! Ahogy Te is!

HATALMAS TÜNCÖLELÉS ÉRTE! IMÁDLAK!!!

Néha szeretek hallgatni
csak ülni s nem szólni semmit sem
talán úgy tűnik, hogy nincs mit mondanom
pedig néha jobb, ha a másik beszél
hagyni, hogy kimondja, mit gondol, érez
problémák, gondok, elmúlt szerelmek
letűnt szép napok, félreértések
s nem mered elmondani
hol vannak a szüleid, a barát néha kevés
de furcsa.
Keresel valakit, akit alig ismersz
s kiöntöd lelked, rámbízod szíved titkait
elmondod nekem, s büszke vagyok erre
valahogy megérzik az emberek
hogy bíznak bennem, igen, ez nekem is jólesik
a bizalmatok, hitetek, hogy megtiszteltek vele
...
s néha csak hallgatok, hallgatlak titeket
forduljon jóra sorsotok
gyere... sírj, sírj csak a vállamon
s örülni fogok, ha majd arcodon a mosolyt láthatom.