Versek

Sziasztok, drágák!

Siss annak idején írt egy GYÖGYÖRŰ, mesés verset, ami a VTA-ban a kedvenceim közé tartozik. Ez az:

Siss írta: Ezüstfényes ezüstszemmel
Ezüsthabot vet a tenger.
Véres ma a hold udvara,
Vért ontanak az éjszaka.
Ezüsthabot vet a tenger,
Holdban fürdik a fák ága,
Vöröskönnyes tükörszemmel
Emberleány tündeszíve
A holdkeltét egyre várja,
Emberférfi leány szívét
Keresi és nem találja.

Ezüstfényes ezüstszemmel
Aranyvörös rét és tenger.
Hulláma vet sötét habot,
Ébrednek az ősi dalok.
Farkas vonít, hold énekel.
Hűs szél kap a vitorlákba.
Most jöttem a vízen túlról
A halandók világába.
Idegenné lettem otthon,
Kitagadva hősi múltból,
Kérdezlek az útvesztőről,
A hajnalba vivő útról.
Vérben ki hajóztam által
Halhatatlan tengertúlról.

Ezüstfényes ezüstszemmel
Sötét habot vet a tenger
Emberleány tündeszívén.

Penge villan, itt az ember.

Tünde-testvér, segítenék,
De az utad rég elveszett,
Tartsd a tükröt, szemed tükrét!
Ezüst patak majd elvezet.
Tükörfényén lássa magát
Halhatatlan éltű lelked,
Ömlő véred, örök szíved.
Véres ma a hold udvara,
Vért ontottak az éjszaka.
Vörös habot vet a tenger,
Tükörfényes ezüstszemmel.
Emberleány tündeszíve
Vár még, de a hold nem kel fel.
Emberférfi leány szívét
Keresi, de nem találja.
Hol a lányod, mondd, te ember?
Jó uram, hisz épp most ment el!
Tengerpartra, fehér földre,
Fehér földű temetőbe.
Emberférfi leány lelkét
Keresi, de nem is várja,
Tündeszív a tündeszívet
Tengeren túl megtalálja.

Most is olvastam, és megihletett. Bocsáss meg, Siss, nem koppintás akart lenni, de olyan gyönyörű a zenéje, hogy nem bírtam ellenállni a kísértésnek!

Tünde-leány balladája: (2004.07.27.)
- sok szeretettel Sissee-nek -

Tünde-herceg, oly rég várom
ezüstfehér tünde-tájon
Álmot lehel az éjszaka,
Caradhras szűzfehér hava
Látom szobám ablakából,
ház faragott tornácáról.

Ősi otthon, örök otthon,
kósza-lélek arra tér meg
nyugtot hint a tünde-varázs
Ilúvatar gyermekének,
Hosszú éjek úgy peregnek,
mint egész halandó élet.

Líte-elő, tűzre kelő,
hamvas, holdas május éjjel,
dobok szólnak, zizzen a húr
egy hangon zenél a szívvel.
Líte-utó, búra jutó
selyemruhám, jaj, elszakadt,
tánc, mulatság, máglya lángja
túl hamar a múltra maradt.

Jő a végzet, sápad a fény,
bűvös napok vesznek, tűnnek,
tünde-lánynak, halandónak
egyformán rövid az ünnep.
Mit tehetnék? Merre mennék?
Túl Nyugatra, messzi tájra?
Ó, de jaj, a tünde ifjút
gyarló lelkem egyre várja!

Vagy talán már ő is elment?
Csak a lombok búcsúztatták?
Messze-nyugodt Nyugat-földön
vajh mennyit ér a szabadság?
Nem tágasabb Középfölde?
Egy nap úgyis hazatérünk
kínok alatt görnyedezve,
ha már túl sokáig élünk!

De most még oly élő minden,
feszül az ín, buzog a vér,
vadászatra hív az erdő,
tünde-ifjú haza nem tér.
Fodrot nem vet a tó tükre,
lassan felfalja a nádas,
hínár fakítja ki fényét,
nem ad enyhet már az árnyas

sűrű erdő, hullik a lomb,
a madarak nem dalolnak,
szaporodik az embernép,
fából épülnek a falvak.
Egyre kisebb élő gátak
óvják a szép menedéket,
tünde-gyűrű már a múlté,
pusztítástól, jaj, ki véd meg?

Itt maradok, ha meghalok,
meghalok hát, nem is bánom,
nincs immár keresnivalóm
tiszta, békés tünde-tájon,
édes arcú tünde-ifjút
mindig, egyre várom, várom,
a nagy Semmin, Sötét Űrön
túl talán csak megtalálom!

Milyen?

Elanor, a tábori versed naggyon ütős! :itscool:

Szombat du. 3 versestali Margitsziget. Tudjátok privi nekem, ne késsetek!

én meg új sorozatot indítottam

füzetfirkák 1

vak szemével hallgat a nap
hold-hidat épít a tenger
holt fát vérzik a nagy folyó
halálos bűnt az ember

meghalnak az egyenletek
meghalnak a mesék
megszületik a bársony
megszületik a vég

földmélyi egek szakítanak szét
torkomból fakasztva az élet vizét

Kicsit le vagyok fáradva mostanság, és a versek is megszaporodtak a tábor végével, ugyhogy most nincs energiám véleményezni, de majd legkésőbb jöv héttől igyekszem ezt pótolni, [size=9:18gzzkdt]mert akkor már nem dolgozom[/size], viszont verset azért hoztam:

Érzések

Volt egyszer egy ólom tájkép,
sötét színű gyenge árnyék.
Száguldozó gyorsvonat,
szívem lángja megdagadt.
Szélharangok csend ölében,
játszanak a szendeséggel.
Keretbe font erdősség,
bágyadt képű meddőség.
Zöldeslila lombok égnek,
menedéket nem remélek.
Vihart oltni villám fénnyel,
szembe zsongni kedvességgel.

Mit üzenek?
Nem beszélek,
érzéseket
rímnek nézek..

Köszi Erda! Még gyakorlok. Az a bajom, hogy úgy nem tudok verset írni, hogy nekiülök és írok hanem. Pl. beléptem ide és eszembe jutott néhány dolog. Fogtam és leírtím. Igen a ritmus. Az tényleg gáz.

Lassan az üsd a vasat

Lassan az üsd a vasat, mert a kohó meleg ártalma van rajta
Nyakadon madárpókok másznak, de te nem láthatod.
A fazekasműhely fényei már kialudtak. Igazat mondasz Juhász?
Csak néhány leprás vonszolja magát kint a sikátorban.
De nekik már úgy is mindegy! A hold is lehajolt befűzni cipőjét
Roppant unalmas falu lett ez most estére.
A leprások csoszogása idegesít! Kifejezetten utálom e zajokat!
A múlt héten kint a főtéren elromlott a giotin !
Az elitéltek a keresztet bámulták a fél délelőtt a szekérről,
De délutánig mire jó lett,addig nem jött fentről megváltás!
Az ácsok! Óh igen ! Nos ők estig vártak mire szétszerelhették,
A másvilág urának légószerű turisztikai látványosságát,
Melyben az utazás a mai luxus szekereknél is gyorsabb.
Balgrend a hóhér, esténként gyógytornászképzést tart,
A közösségi házban, mert nálunk ilyen is van!
A nap felmenőben izzik a temető nyavalyog is miatta
A domboldal mélyet ásít, és kiengedi harmat cseppjeit.
A favágók már kint dolgoznak, s a temetőben is nagy a mozgás!
Berögzött szokások, a vár melletti kis városban
Berögzött szokások a vár melletti országban
Berögzött szokások a vár melletti világban.
Mindenki örült dilemmákat hajt!
Én kint ülök a párkányon, lógatom a lábamat,
S hosszú fekete hajamat fújja a szél, s kefirt eszek,
S nem érdekel mit csinálnak a betanított hangyák!
Szabad vagyok! Szabad! Örökre!

Üdv!
Liana: a gondolatmenet teccik, a rímek jók, de a ritmus néha megtörik... kár érte.... Viszont van pár tuti kép benne, ez az egyik kedvencem:
"Korod hajnalán, nem voltál több,
Mint levélszél mozgató apró szösz. "
Caradhraug: én nem vagyok hozzáértő, de mindenkit én szoktam kritikázni, szal halgass, s okulj.
Éjjeli tünemény: jó a kezdés, és nagyon szépek a képek, elandalító. Az egész olyan álomszerű (hiszen egy álomról szól ), és ez tecc benne.
A nád regéje: elgondolkaodtató, és a vége nagyon lehangoló. Egyet nem értek: hogy kerül oda az a macska, meg a szoba? Ez eléggé bezavart, és kizökkentett a vers hangulatából.
Lelkem útjai: nem értem... az eleén dícséred a szép természetet, aztán bíztatod, hogy legyen vad, és rázza le magáról a csíra embereket, a végén meg aludjon mégis csak, és nyugi??? Most akkor melyik?
Elanor: padlót fogtam... ez valami csodaaaa!!! 8O Annyira tömények benne az érzelmek, és ahogy eírod! Brutális... :embarassed: :itscool:

egy kis emlék a nyaralásból:

Sottomarina

Fejem felett az égi pályán játszik a nap és a felhőhabok,
Én idelent hagyom, hogy ringassanak a lágy vízhullámok,
S a parton csak a szél olvassa az ottfelejtett újságot…

Vágyakozva figyelem, ahogy egy sirály átszeli a végtelen eget,
S a messzi hajóról sok ember néz, mind valakinek integet…
És én csak bámulom az alkonyatba nyúló kékséget fejem felett;

A világ ezen része is kisidőre legalább szemem sugaraiba temetkezett…

Egy utolsó próbálkozás, legelső verseim egyike, szívem csücske:

Lelkem útjai

Ó, hol jár most a lélek?
Vad tengerek zúgó vize fölött,
Vagy folyók csendes partjainál?
Merre visz az útja:
Viharok közepibe
Vagy a nyugodalmas hegyekbe?
De a hegy sem nyugodt örökké,
S a patak zúgva tart a tenger felé!
Oh, Természet, hol a lelkem jár,
Nincs még késő, mért aludnál?
Légy erős és kitartó!
Hát nem ilyennek teremtett a mindenható?
Vesd le láncaid és légy önmagad,
Ne hagyd, hogy porrá legyen ősi magvad…
…ám a lélek visszaszáll,
S testemre rátalál:
Viharok közepiből,
Nyugodalmas hegyekből.
Aludni tér a lélek,
Aludj hát te is Természet!

Nem is tudom, mit akarok én itt ezzel mellettetek...Kritikát kérek a hozzáértő emberektől:


A nád regéje

Ülök a parton, nézem a hűs vizet.
Lágy szellő fúj, magamban számolom a perceket.
Susog a nád, csendesen zenél...
Halkan kérdem: vajon miről regél?

Feltámad a szél, szemeim előtt vihar tombol,
Ölemben alvó macska dorombol...
Meleg szobában ülök, hová nem ér el a vihar,
Ám szörnyű ereje mégis felkavar.

A dallam ismét lassul, vad madarak szárnyra kelnek.
Zsibongva tartanak a messzi keletnek.
Új nap virrad, izzó-vörösen.
Ajkamon a kérdés: talán véresen?

A nád regéjét recsegés szakítja félbe,
Levelei a vízen úsznak: immár letépve.
Fegyverropogás süvít élesen a szélben,
Egyetlen hang jelzi: kihunyt egy újabb élet...

Ühhm-Ühmm...egy amatőr verse:
Éjjeli tünemény

Sötét volt az éj, s lám:
feltűnt egy égi tünemény!
Hullócsillagnak véltem,
ám éreztem:
földöntúli erő küldte,
s a szépséges fény szülte...
Halhatatlan éji csoda,
vénséges vén a kora.
Csobogó patak zenélt mellettem,
és az illatos fák alatt elszenderedtem.
Álmomban hajót láttam,
mely drágakő fényét zárta magába.
Zúgott a tenger a partok alatt,
s a távoli ködben kürt harsant.
Elhajózott a drágakő,
majd az idők végén visszajő.
Felébredtem, s az eget kémleltem:
az éji tüneményt elvesztettem!
Hirtelen rámborult a sötétség...
Találkozunk még?
Talán az idők végén...

Olyan profik vagytok már versírásban. Ezek a sorok: SZUPIK! (Erda niire, Elanor) Persze mai csírke vagyok, ma kezdtem a fórumlást. A versírásban alkotni alkotok, csak nem nagyot. Ugye nem kell minden versnek rímelnie?

Szellőgyermek

Nyári napnak hajnalán,
Táncot jár a víg madár.
Nincs egyedül, sosincs,
Barátja nagy kincs.
Nem aranyló vagy ezüstös,
Inkább símogató és lágyan andalgó.

Madárbarát lágy fuvallat,
Segítsd égbe a tollas sasokat.
Kecses testük csak akkor könnyű,
Ha majd felemeled őket te gyönyörű!

Korod hajnalán, nem voltál több,
Mint levélszél mozgató apró szösz.
Azóta nőttél és sokasodtál,
Tavaszi viharokhoz csatlakoztál.

Mostanra versenyre hívhatod a nyugati szelet,
Bár kihívásodon ő csak nevet.

Végigcikázol a fák és fellegek felett,
Erőd hatalmát ebből nyered.

Láthatatlan hajók hajtója! Sebesen szálló madarak segítőtársa!
Korod alkonyán messze szállsz a távoli sarkokra,
Vegyülsz a jeges szelekkel, örökül adva hatalmadat.

Fiaid újra kezdik e becses körforgást ,
A zöldellő ligeterdők mozgatását,
Madarak égbe vitorláztatását.

8O 8O

hihi, visszatértem....
hmmm... csak három oldal tíz nap alatt??? Bocsi, de ennyit nincs lelki erőm lekritikázni... Inkább itt van pár izém, amik akkor születtek, amikor annyira izgultam tábor előtt, gogy nem tudtam aludni:

Ezek még tartalmazzák zavaros álomképeim:

[size=9:2txf02yp]Némaságba burkolódzó lélek
száll tovább, tovább, de érted?
Nem tudom... félek...
S jő a napfény,
jöjj el, várunk rád
az éjszaka csöndje nyugtalan álmot ád..
Érted élek.
Érted? Nem... nem érted.
Félek...
Segítségért kiált egy gyermeteg lélek!
Érted?

____

A képlet egyszerű,
az élet tervszerű,
az álom látomás,
végállomás,
hova csak az ér el,
akit nemes tett vezérel.
____

A cél hontalan,
a hon hanttalan,
kihalt vidék, puszta táj,
biztos ide indultál?[/size]

Ezek pedig már a kümába esés közelében születtek.. asszem érezni is.

[size=9:2txf02yp]Messze látó kék szemek
mindig téged védenek.
Könny rebben a sarkukban,
elroppansz a markukban.
Szánt a világ ezerrel,
a sajnálatban veszel el.
Gondolj már néha másokra,
s faragj nekem rímet erre a pár sorra.
___

Eljátszom, hogy jó,
s éjjel írok pár strófát,
kezdek bacsavarodni,
készítheted a bitófát.[/size]

Táborban született cucc. khm... igen. van aki már látta, de azért beteszem.

Világok töltik ki a két lélegzetvételed közti űrt.
Melletted fekszem, de te nem vagy itt.
Ne mondd, hogy az álmok hazudnak, mert nem.
Te hazudsz magadnak, ha hiszel nekik. Én nem hiszek.
Csak érzem, hogy itt vagy, de tudom, hogy nem.

A világ tetején ülök majd, ha a dolgok újra rosszul mennek,
de szívesen ülök én a tövénél is, csak ígérd meg, hogy ott leszel velem.
De nem leszel, mert sosem vagy.

Azt mondták nekem: válassz, az álmok, vagy a remény?
A remény hazudhat, de az álmok mindig szépek.
A reményt nem tudom megölni, és talán nem is akarom.
Gyűlölöm, ahogy újra meg újra feltámad, aztán végül nem lesz más, mint egy szívem vérköreiben szüntelenül keringő Metallica szám.
Amikor álmodom, az a kegyetlen remény mindig fölébreszt lágy dallamokkal, nem hagy tovább álmodni.
De amikor újra elhagy, az álmok akkor is ott vannak.
Mindig ott vannak, csak néha átlényegülnek.
Én pedig már nem tudom, melyik világhoz tartozom a sok közül, mert nagyon lassan veszed a levegőt.

Üres tekintete tükörként verte vissza,
A lelkét maró savként égette,
Teste rázkódott dühében,

De miért ment vissza?
Hol hagyta el vére?
Így bevégezte?

Fénylő nappalok forgatagában és éjjelek sötétjében kereste,
A démon gonosz valójának nyomát leste,
Hőn szeretett kedvese lelkét, elvesztette.

Mégis hűen hozzá, az árnyelf, feladta hivatását
Más utat választott és követte az elveszett lélek bitorlóját.

Romos kőormokon, Zöldellő ligeteken
Árnyas erdőkön, több kontinensen
Kersztül követte, de el nem érhette

Rút, barnabőrű démon, kezében az aranyszemű elf nő lelkével
Meg nem állt a holdas éjszakán, menekült a démonvadász-árnyelf
Vérszomjas bosszúja elől, bele a tomboló tengerbe...

Régi idők emlékei csak azt hangoztatták:
Leld meg, mentsd meg, hozzd vissza, hívd életre!

Az árnyelf dacolt jéggel és sivataggal, éjjel és nappallal,
De kedvese lelke messze tűnt a szürke hónapokkal.
Máig keresi, kutatja, ám a lélekóvó, gonosz démon nyoma kihűlve hever a decemberi friss hóban.

Nem tudom mennyire kivehető a történet lényege. Ez a verses formálya az egyik törtnetem rövid tartalmának. La'rîon az árnyelf mágus és démonvadász, kedvese, Liana'Ann elf hercegnő elrabolt lelkét igyekszik visszaszerezni.....

Üdv: Lian

Ezért most előre is elnézést kérek...

Madárfogó… izé fogadó

Erdőszéli rusnya réten,
szól a rigó:
Élve kérem..
- Miről beszélsz?
Girnyó salátám regélem!
- Ja, hogy éljen!
Úgy van, kérem!
- Nincs, csak jégen.
Pfuiii, azt inkább mégsem kérem.

Mielőtt valaki rosszúl lenne nem magamról beszélek ) Ez csak vers! Ez csak élet!
Emoció

No ezt kimoderáltam ))
emóció kettő

lámpám dudám vészfékem
láttál e már pippát mert én sem, voltam ott
Amikor ketten a tó parton megcsináltuk egymást )
hurá huráááááááááááá sapi sapi
tangót jár a palika is! Szeretem Bélát!
Szőrös a mellkasa ! Hurááááá Hurááááá!

A magamírta előadás végszava.

jő hős két ős nép vérét
áldott egyként adja tovább
száz baj láng dal hűség és
árny kísért majd lába nyomán
báj-harc ál-arc vér vég rém
fény-kő vas-vár hullik a por
hajnal-hajjal mély kék éj
baljós múltat földbe tipor


Navaer:
-- Mau

Timona: Ez a sok felkiáltó jel elborzaszt Most tényleg ennyire h*****e vagyok vagy csak nem emlékszem. De én nem raktam bele enyit. Érdekes

Drowse: Bocsánat akkor most mellényúltam
mecsi: Az élet szép! utolsó előtti vszában használt hasonlat nem semmi 8O az uccsó 2sor meg hátborzongató...
A Neked! sok felkiáltójellel ellátott sora közül nekem mégis a nyugodt elmélkedés képe jött elő.
Nahryen: azt hiszem mostmár azon lepődnék meg, ha nem akrosztikonos verikét olvasnék tőled, az meg külön tecc, hogy a kiemelt betűk talán éppen címet adnak a műnek és nem a szokásos névrejtéssel állunk szemben.

Timona írta: Drowse: asszem efqu már mindent elmondott helyettem is , de mi lenne, ha egy kis önbizalmat csöpögtetnél magadba, hidd el megy az, csak akarni és hinni kell...

Timona, én azt a verset nem lírai önvallomásnak szántam, de nem baj... fel lehet így is fogni...

Neked!

Hé te meleget adó Föld! Takarózz be!
Angyalok hava ez! Lassan elmerülök Benned!
Gondolataim szerteágaznak!
Most olyannak ismersz amilyen, vagyok!
Túl a tévelygő gondolatokon! Várlak!
De Te, nem felelsz! Pedig kérdezlek!
A kalász kint a tarlón, a ménes nyüzsgő morajlása,
A nemesi vér, a kortalan erek a fa levelein!
Sötét utcák, szűk sikátorai! Mind Te vagy nekem!
Kegyvesztett vagyok, óh Uram! Miatyánk!
A lerogyó ember! Óh Kunti fia!
Lassan energiáim elfogynak!
A puff már nincs meg, s a szoba is más!
Falak már nem szegélyezik a szobát.
Tágas üresség az otthonom!
Lakatlan sziget a hazám!
Üres sárga búzamezők, míg a szem ellát!
És én csak rohanok! Végtelen és csöndes!

Ahol Mások, ott nem létezel.
Jeltelen, hang nélküli Idegen.
Tavad éjszín-néma-Mélyében,
Ódzkodva Jelenlét-nem-létében,
Dúló-SzélCsend Én-Erdejében..

Elsüllyedt Sóhajaid roncs-súlya húz
Lefelé - hordhatatlan Teherként - albszolút.
Őrködve az Alkotott felett - Dicsben,
Tovalépő Pillanat szilánk képében -
Tettre szólítóan, igaztalanul..

:

Feledni képtelen Elmékek stigmája,
Éntelen sóvárgás, félve - hiába..
Lekezelő Alázat - Csítithatatlan Düh
Elviselhetetlen Rettegés -
Kopogtató Lélek..

***

Á larcban arctalan Arc,
T örött szárnyú Remény..
,

É rezhető Mélység -
R émálom..
T úl a Minden fogalmain,
E lsorvadt képletein..
D yeth-phaer - Köd-Úrnő.

ADIM: avval én is tisztában voltam, hogy iszonyúan zagyva lett a "Vakrandi", mert hát hogy is mondjam, egy vkinek szól, aki talán még érti is, mert olyan elszólások és helyzetek vannak belesűritve amit megtapasztaltunk... Ettől tudom, hogy nem lett világosabb, csak leirtam.
A Perpill- ről totál igazad van egy kósza elmeállapotban született

Mivel én most el és szombat estefele gyüvök haza, ezért fölpakolok egy mai elmeállapotot is, [size=9:1l2wva2u]legyen mit emészteni [/size] :

Csak

Egésznap ülök a monitoron.
Kezem járó motolla, agyam fáradt motorja.
100 Herzes látvány, fájó járvány.
Egy a gond, miért hagyom?
Pici kérdés, nehéz lépés.
Egyszerű válasz, triviális:
CSAK!
Nade mégis…
- Ne kötözködj, fogadd el, barátkozz a semmivel!
Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom! Csak azért sem akarom!
- Te bajod.
Sorvadok, magamba olvadok.
Hűs mezőnyi bolondságot rendelek,
félek sosem élhetek.
Pa- pa- pa- pam! … Pa- pa- pa- pam! … [size=9:1l2wva2u]Pa- pa- pa- pam! [/size]…
Mi az ördög?!
Tán a remény hangja ez?
Kétkedésem felfedem,
ismétlésnek képzelem.



Egészségetekre váljék!

Az élet szép!

A sorok lassan kiélesednek, mert csak megyek, és előre sem nézek!

Láttam sok csodát, mely oda-oda állt mellém, s lassan elköltözött
A hétvégi anyukám, az üres boltozat, a lét,
De itt van még az aki eljöhetne de nem teszi,
Ilyen a karácsony, is no meg a nagy fa mely ilyenkor szokás!

A sok üvöltöző gyerek a lámpák fénye alatt! Boldogok!
A jég! A tompa világítás kíséretében, s a hó szemek!
Feltűnnek majd örökre el. Állandó mozgásban vannak.
De a gyerekek csak korcsolyáznak, és korcsolyáznak

Ám Ott a sok zsibongó gyermek mögött, ül egy kislány,
Aki csak néz, de ő nem korcsolyázik.
Kislány! Te miért nem korcsolyázol?
Ám a közelítés vad eseményeket sejtett!

Mert a havazás megállt egy pillanat alatt,
A sok gyermek néma csöndben vált hirtelen,
Abba az életmentes állapotba,
mely az örök Semmi és a létezés között van.

A kislány szemei most már vérben izzottak
Majd hirtelen, vadul vicsorgó, szörnyé változott át.
Nem tört ki a némaságból, csak nesztelen elment,
Nem kért, nem nézett, nem szólt! Ment!

A gyermeken a jégen megkezdték utolsó táncukat,
Egy árny szaladt át, még hirtelen a jég melletti ösvényen
De ez sokat már nem jelentett a történtek maradtak a régiben
A mozdulatlanság lett a mérvadó! A fények kialudtak örökre!

A hó elállt, és a jég körül néma csönd lett
Az ereszen kapaszkodó jégcsapok
Cseppenként hullottak alá, a semmibe!
Létünk homályában! Kontaktusnélküliség!

A gyermek szülei nem értették mirt maradt abba az élet hangja.
Aggódva indultak el, a tóhoz!
Ám a gyerekek nem a tónál, hanem a jégen voltak!
S fagyott lett a mosoly a szülők arcán! Szinte engem is megdöbbentett!

A tó mellett egy hóhér várta az aggódó szülőket, hatalmas baltával!
És aki azt kérdezte, hol van a gyermeke, annak azonnal levágta a fejét!
Az utolsó tánc lassan véget ért, az eredmény borzasztó
S a gyermekek örökre eltűntek a felejtés mocsarában.

A levágott fejű aggódó szülők gurulva folytatták tovább a keresést
De a nagy sebességtől egy lejtőn, mint porrá égtek.
Azok a szülők, akiket nem érdekelt gyermekük sorsa,
Nos ők visszamehettek a faluba. S boldogok voltak!

Timona, ADIM: köszönöm a kritikákat!
Nos, íme így pénteken még egy:

Úgy látszik, meg kellett, hogy érjem
még ezt az utolsó csapást:
asszonyok tépték le csokrainkat
lángolt a szentek vére; búcsúáldomást
mondtunk magunk fölött, s míg kortyoltunk a borba
babiloni vizek mellett sorsunk bevégeztetett
belépünk hát az utolsó szalonba
s megteázunk a pusztulás felett

Szép hétvégét:
Well

Timona, a Perpill szerintem azonnali vers volt (egyhuzamban írott), de ahhoz képes ügyes! A másik kicsit zagyvának tűnik, olyan "most mi van?" utóérzete van...
A Valaki-t Dingir ihlette "odabent". Versét olvasva merült fel a gondolat, Valakivel kapcsolatban, aki akkor is ott volt és most is itt van! Mindenki Istent okolja a dolgokért, és tőle várja a megváltást, pedig magunkban van mindennek a forrása! Ám nem árt, ha Valakit okolhatunk a problémáinkért...
Valakit, aki akkor ott járt...

Az optimista kijelenti, hogy a lehetséges legjobb világban élünk, a pesszimista tart attól, hogy ez igaz.

mecsi: Kac- kac kukac duplamegtiszteltetés
Az első versed nekem homályba vész, de ez persze az én hibám, mert vajmi keveset konyitok az efféle dolgokhoz. A Valamikor 15 óra körül! első sorát már én is megpróbáltam szavakba foglalni vhogy így:
Én…
Valaki senkije.
Senki valakije.persz E/1ben Ami a többi részét illeti rég láttam ennyi jó tanácsot 1 versben
ADIM: A Valaki... vérlázító?- Nem hiszem. Igaz?- Nem tudom...
Timona sajnos most nem tud jelentkezni, az egész hétvégéjét betáblázták, így esélye sincs eljutni a Margit sziget közelébe sem

Kihasználom, hogy épp ihletem van, volt,... de ki tudja meddig lesz, ugyhogy újabb kreálmány:

Perpill

Szinkrontolmács,
duoforgács,
elpattanó,
ér rangadó.

Rádió szól.
Magnő bömböl.
Számítógép winamp döngöl.
Fejem hasad,
hullok széjjel.
Fájó énem mosolyt mímel.

Elég legyen!
Engedjél el!

Nincs menekvés!
- Nem ez a baj!
Más mi zavar?
- Orrom csavar.

Belém bújva
kéjes elme
engem tompít,
méregetve.

Feledném, de
nincs erény,
majd elmúlik,
mint a tél…

Megmásznám a Végzet- hegyét!
- Oda- vissza?
Föl- le!
Újra.

Ezidág csak tévedtem,
bolond sipkám nem szerettem.
Magad óvjad sebhelyektől,
száraz bábus szellemektől!

Fehér leplű csend ruhája,
hirtelen jött gólya árnya.
Újabb kórban szenvedek,
élvezem, ha nem nyerek.

…

Valamikor 15 óra körül!

A végtelen űr, semmik a valamikben, gondolat a semmiben,
A sivatag is űr, a mérték is egység, az élet is fogalom!
Tehát a tett, mely az akarat halmazi burkolata, nem más mint cselekvés!
Az összeroppanó lemezek, leszakadó gallyak, meg nem ismert emberek,
Aláhulló istenek, megjelölt megjeleníthetetlenek is benned foglaltatnak!
Mert empirikus, filozófiai spekuláció útján nem érsz el semmit!
A lemondás önmagában nem ér semmit, hiába menekülsz el a tettektől!
Visszatartod cselekvő érzékeid? Ám gondolatban mindig az érzékek tárgyán csüngsz!
Ez nem az őszinte cselekvő ember! Ez régen más!
Hajtsd végre előírt kötelességeidet, mert jobb a tétlenségnél!
S Ne ragaszkodj két kézzel tetteid gyümölcsihez!
Mert hamis egód által megtévesztett szellemi lélek,
Önmagát hiszi a tettek végrehajtójának! De ez nem más a kötőerők köteléke Fiam!
A kéj székhelye az érzékek, az elme és az értelem!
Sok-sok élet áll mögöttünk, és mögötted is!
Nem vagyunk születetlenek! Óh rendszer Alkotója! Hozzád szólok!
A cselekvés tiltott szövevényét nagyon nehéz megérteni
Mi a tett? Mi a tiltott tett? Mi a tétlenség?
Ó az ember, áldozat nélkül, nem élhet boldogan!
Nem élhet boldogan?

Protekció a Ganz mávak mellett is elterülő mennyei bolygók előtt!

Csöppként hullunk alá a maha-tattva tej óceánjába,
S a földtérés fájdalmas, és szenvedésekkel teli!
Lehet, hogy a zuhanás, fájdalommal teli?
Óh elsődök! Ti gondolkodtatok akkor is, mikor milliárdok rosszul döntöttek!
De miért nem szóltatok? Miért nem mondtátok, a vágyak rosszak!
Ti maradtatok, mi mentünk!
Mert mi taszítottuk magunk körül a megértés, és szeretet energiáit.
Kerubok! Arkok! Szeráfok! Hozzátok szólok most!
Protekció kell! Atyám háza, s melege messze van!!
S beláttam az út nagyon hosszú és fájdalmas.
Óh elsődök! Ti nem szakadtatok ki a dualizmusból!
Ti nem távoztatok a megismerhetetlen hetes szférából.
Felfoghatatlan, hogy a kezdetek óta, Ti odafent tevékenykedtek!
De megértem hogy oly ritka az, amikor megjelentek az anyagban testet öltve!
Elsődök! Protekciót kiált most a Föld! Óh Elsődök protekciót kér most az ember!