Versek

Több
20 éve 5 hónapja #205481 Írta: Dodiee
Dodiee válaszolt a következő témában: Versek

Lamorak írta:

Dodiee írta: Jó, de nyilván nem véletlenszerűen írtam egymás mellé szavakat, és nem véletlenül arról írtam, amiről írtam. amikor megírtam, akkor gondoltam valamire, amit beleírtam a versbe, és amit esetleg szerettem volna, hogy mások is érezzenek benne. és amikor azt írom, hogy "félreértelmezik", akkor arra gondolok, hogy neki nem az jött le belőle, amit esetleg én szerettem volna.


Épp ez az-- a vers egyáltalán nem azt jelenti, amit te szerettél volna. Az olvasót nem érdekli, te mit 'akarsz' vele mondani. Az olvasót az érdekli, mi van odaírva. Amit gondolsz, azt nem 'beleírod', azt gondolod, és miközben gondolsz dolgokat, írsz egy szöveget. Az olvasó meg elolvassa, és közben ő is gondol dolgokat. Hol a garancia, h egyáltalán lehetséges, h az olvasó ugyanarra gondoljon, és hol az autoritás, h azt mondd, h 'na azt kell érteni, amire én gondolok'? és mi van, ha a szerzőről nem tudunk semmit--akkor mondjuk szegény Sophoklést már 'nem érti' senki? :)


ezt én marhára szeretném veled megbeszélni táborban, mert most csak ideges leszek tőle, és össze vissza írok egyre több hülyeséget ami egyre kevésbé jelenti azt amit akarok, és egyre hülyébbnek érzem magam...

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #205461 Írta: Peredhil/Phoenix
Peredhil/Phoenix válaszolt a következő témában: Versek
Nos, ím itt van a két befejező episode a "Szél ciklus"-ból.
És alant majd lehet látni egy üditő [size=9:h34b6lpb](inkább hülyitő?)[/size] versikét, amit tegnap volt oly kedves Jacopo és felolvasott.

A Vihar dala

Sötét fellegek, mint fekete seregek
Vágtatnak a lég mezőin át,
Alant a fák, mint éj kifeszített íve,
hajlanak, félik az ég urát.

Jön a fergeteg, külső világ kapuja omlik
Folyam s Tenger felkel, s lázadozik,
lásd villámló dárdát és fénylő kardpengét,
nincs mi e Vihart elkerülheti.


Az Orkán dala

Ősi Erők orgonája szólal meg, hegyoldalak porladnak el,
Ágaskodik és fújja kürtjét a Tenger, Mélység bőszült árja énekel.
Énekel. Énekel, dalol a szél s szólja basszusát az ég.
Duettjük gyermeke a villám, körülötte minden ég.

Erdők szakadnak ki hont adó tájukból,
Tűzhányók kelnek ezeréves álmukból.
Háborút vív föld és ég,
Ez egyszerre a kezdet s a vég.




Egy homokszem az óceán mélyén

Egy homokszem vagyok az óceán mélyén.
Hűha! Ez jó dolog. Van értelmem az életben.
Egy sivatag lakosa voltam, de egy
barom állat, eljárt egy Cucujét, és
elöntött a víz.
Anyám sokáig szült engemet, elitista volt szegény.
Egy nádszál úszott el 1000 méterrel felettem,
majdnem fejen talált. Valami őrült tonicot öntött
a vízbe, de innen lentről láttam, hogy egy fűszál
lóg ki a seggéből.
Milyen unalmas lehet az emberi élet?!
Ők nem érzik azt amit én, nem látják mit én.
Nem érzik azt a jó kis unalmat ami itt lent folyik.
Itt 1000 méter mélyen, 1000 évig ülni és nézni
a sok szerencsétlent ahogy a túlélésért küzd!
(és ide tessék elképzelni egy Jacopo féle röhögést)

Peredhil - Thor

"Eladom az Internet teljes másolatát 5689 db DVD-n (vagy 2 DVD-n pornó nélkül)."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #205395 Írta: SzlaniTomi
SzlaniTomi válaszolt a következő témában: Versek
Nekem is van saját mű de ez inkább ilyen szerelem téma...


Vallomás

Könnyes szemmel átsírni éjszakákat,
Fájó szívvel szenvedni hosszú órákat.
Hát ezt jelenti egy gyönyörű lányt szeretni,
Tudod a szerelem megtanít szenvedni.
Kinézek az ablakon, s látom a holdat ragyogni,
Érzem a könnycseppet arcomon lefolyni.
Ha itt lennél és kérdeznéd, mi bajom?
Csak annyit mondanék : Szeretlek nagyon!
Szeretni téged rájövök lassan kár,
Szeretni téged borzasztóan fáj.
Én nem szeretném, ha a boldogság helyére
Üres, jéghideg fájdalom lépne,
És ez az érzés szívembe beköltözne.
Kérlek segits, hogy győzzön a szeretet,
Mely mozgat földet s eget,
És mozgat mindent , ami rád emlékeztet.
Érzem lassan a szerelem helyére szeretet száll,
A fájdalom helyére pedig végtelen boldogság.

Valami véleményszerüséget várnék róla ha lehet :roll:

Az élet egy szarral megkennt kenyér amit élvezettel kell elfogyasztani...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #205393 Írta: Prérifarkas
Prérifarkas válaszolt a következő témában: Versek
Mau:Hiperkarma rulez....

Galadh
"what have I become, my sweetest friend? everyone I know, goes away in the end"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #205332 Írta: Milendoria
Milendoria válaszolt a következő témában: Versek
ŐŐŐŐŐ.....izéééééé...
Csepp-óda

Egy csepp gördül az arcodon.
De milyen az a csepp?
Vörös vagy áttetsző?
Kényszer szülte lebegő,
Vagy önként-önkéntelen?
Vajha szenvedés és maró kín az anyja?
Vagy bús szomorúság hozta napvilágra?
Nem tudhatom, hisz most nem is látom.
Fénye, ragyogása elvette szemvilágom.
Nem látok mást, csak tarka áramlást.
Vörös vegyül az áttetszővel itt és
keveredik bú és kín.... szenved a szomorúság is.
Világfájdalom egy véres könnycseppben.

In three words I can sum up everything I've learned about life: it goes on.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #205298 Írta: Mau Rauser
Mau Rauser válaszolt a következő témában: Versek
Ez pedig egészen friss

egy versben élek együtt veled
és látom lényeink között
a kötőjelet

szintagmák szőnek egységbe
sorsunk statikus négyszöggé tömöríti
testünk tagolatlan töltelékét

egy versben élek együtt veled
és látom lényeink között
az elválasztójelet

ha sorunknak hirtelen vége
egy közbeékelő törés miatt
sose féld
az új gondolat születését

egy versben élek együtt veled
és látom lényeink között
a kötőjelet


Üdv:
-- Mau

Ez a művészet csodája, hogy az ember néha nagyobbat szarik, mint amekkora a seggén kifér.
(Weöres Sándor)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #205282 Írta: Mau Rauser
Mau Rauser válaszolt a következő témában: Versek
I am back. SÚ: a versedet asszem még emésztgetem egy darabig, mindenesetre kifejezetten felemelő érzés ennyi szójátszódást látni egy rakáson :itscool:
Nima: most nem azért de MIVAN? Kéretik szépen nem feltétlenül azonosítani a verseimmel. Feleannyira sem veszem komolyan magamat, mint itt néhányan engem ;) Szóval nincs semmi bajom, na :D Ajánlom Lamorakot ezzel kapcsolatban :D
az otthonüzenettel túlságosan megtisztelsz. Szerintem nem érdemlem meg, de te tudod. Viszont huszonhetedikén sajnos nem állt módomban a netélők sorában leledzni úgyhogy a versed elkésett :ezvan: :mosoly:

Voztam verselményeket, régit és újat is. Remélem jó volt a tali.

illúzió

fenyőzöld szék
tört minta-háttal
stílszerűséget
tenni nem átall

mégis csak műanyag


200402011448 lnkM


kis délutáni nihilizmus

a várakozás pillanatai
vagy csak a mindent betöltő
időtlen kétségbeesés
amikor nem volt és nincsen
és jobbára üres vagyok
a lehetettvolnáért lelkesedni gyenge
a sosemvoltat siratni fáradt
idegen vagyok
de ez nem a világfájó
felsőbbrendűségben fürdőző
jóleső idegenség
hanem a kényszerű élnemkell érzete
pedig semmi kedvem hozzá
ürességtudat sajog szívem helyén
úgy látszik ilyen a depresszió
most már ezt is tudom milyen
és hiába írok
nem lesz jobb
nem lesz jobb
nem lesz
ha szépséget szülhetnék az megnyugtatna
de képtelen vagyok rá
és ez nem a mélység
a mélységből csak felfelé van út


200406251700lnkM

Üdv:
-- Mau

Ez a művészet csodája, hogy az ember néha nagyobbat szarik, mint amekkora a seggén kifér.
(Weöres Sándor)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #205278 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: Versek
Szenvedély

Oh te bujaságra csábító!
Régóta ismerlek, s tudom,
karjaidba magam önként adtam,
a szabadulni tőled nem tudok.

Acélbilincsnél erősebben tartasz,
s próbálkoznom hasztalan.
Hiszen hányszor igértem esküvel,
hogy téged örökre feladlak.

De gyenge vagyok, belátom.
Fogva tartod lelkemet.
Leszokni rólad? Soha!
Hát mégegy kupa bort nekem!

[size=9:14213za4]Dameron: köszönöm ráismerek![/size] [size=9:14213za4]De hol az Erdész?[/size]

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #205244 Írta: Dameron
Dameron válaszolt a következő témában: Versek
Üdv!

[size=9:3ad1fr1l]Az alábbi versikét legfőképp Ery-nek ajánlom.[/size]


Támadás

Összegyűlt a sereg
A végső csapásra
Rideg álmokat szór
Az ellenség házára

Ébredés a füstben
Bevetés a vérben
Eszközök a kezekben
Hogy a cél el ne vesszen

Jéghideg szándék
Öngyilkos fedezék
Reményt emésztő harc
Totális lesz majd a sarc

Elérkezett hát az idő
Dübörög a puszta erő
Új nappallal új halál jár
Némán tűr a föld is ha fáj

Tovább törni előre:
Egy méter és még egy
Súlyos teher a hátakon
A jól álcázott végzet

Kelj fel, nincs megállás
Itt árulás a megbánás
Ma mindent egy lapra teszünk
Lelkünkön győzelmet veszünk
Támadás! Támadás!

-Dameron-

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #205221 Írta: Timona
Timona válaszolt a következő témában: Versek
[size=9:38ksq9z9]Hát akkor én is OFF egy kicsit, mert nagyon jó volt végre megismerni titeket személyesen is, és bármennyire elveszettnek éreztem magam eleinte, attól még nagyon örülök nektek :D ![/size]

ADIMnak igértem [size=9:38ksq9z9]v nem igértem már nem is tudom[/size] :roll: hörcsög ének folytatást, namármost a buszon hazafelé alkottam is vmit... asszem nagyon izé lett

Óda a szörcsögő hörcsöghöz

Nekem is volt hörcsögöm,
habár nem volt szörcsög.
Vagy tán mégis?
Nem hiszem...

Őt nem űzte ork vagy troll
csak egy fránya karfioll,
behabzsolta két pofára,
égnek is meredt a lába!

Csapjatok le nyugodtan :oops: !

"Van úgy, hogy csak emlékszem arra, ami éppen történik."
Fodor Ákos

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #205169 Írta: bea/mag
bea/mag válaszolt a következő témában: Versek
Off: Imádlak titeket, és köszönöm a mai napot, és a szülinapi ajándékot!

2_41 menni kéne
gyilkos-e ki megmutatja hogyan kéne élned
és nem hagy maga után mást csak egy képet
/jac/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #205116 Írta: Lamorak
Lamorak válaszolt a következő témában: Versek

Yavanna írta: Kedves Lamorak! Úgy érzem ezzel megfogtad azt a 'lényeget', amit én is gondolok, de nem csak a versekkel, hanem talán az összes művészettel kapcsolatban. Szvsz akkor 'jó' egy műalkotás, ha képes az azt élvezőben hasonló -vagy éppen azonos- érzéseket/gondolatokat ébreszteni, mint amelyek a művészt inspirálták alkotás közben!


:) köszönöm, látom már, h nem véletlenül tanítok az egyetemen... :) Bár én épp azt mondtam, h a műalkotás élvezete és jelentése szempontjából teljesen mindegy, mit érez vagy gondol a szerző, mert az olvasó ahhoz úgysem fér hozzá soha. :)

Amúgy tényleg, ezt már sokszor mondtam, de attól még így van: ha vki megkérdezi, 'mit akartam mondani' egy verssel v szöveggel, mindig azt mondom, amit Tolkien is, h 'semmit'. Azt se tudom megmondani, 'mire gondoltam'. Egy csomó mindenre, de az teljesen mindegy. Az én szövegem nem azt jelenti, amire én gondoltam, azt jelenti, amire az olvasó gondol.

Lamorak
Pantes anthrópoi tou eidenai oregontai physei.
(Aristotelés)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #205093 Írta: Yavanna
Yavanna válaszolt a következő témában: Versek

Lamorak írta: Épp ez az-- a vers egyáltalán nem azt jelenti, amit te szerettél volna. Az olvasót nem érdekli, te mit 'akarsz' vele mondani. Az olvasót az érdekli, mi van odaírva. Amit gondolsz, azt nem 'beleírod', azt gondolod, és miközben gondolsz dolgokat, írsz egy szöveget. Az olvasó meg elolvassa, és közben ő is gondol dolgokat. Hol a garancia, h egyáltalán lehetséges, h az olvasó ugyanarra gondoljon, és hol az autoritás, h azt mondd, h 'na azt kell érteni, amire én gondolok'? és mi van, ha a szerzőről nem tudunk semmit--akkor mondjuk szegény Sophoklést már 'nem érti' senki? :)


Kedves Lamorak! Úgy érzem ezzel megfogtad azt a 'lényeget', amit én is gondolok, de nem csak a versekkel, hanem talán az összes művészettel kapcsolatban. Szvsz akkor 'jó' egy műalkotás, ha képes az azt élvezőben hasonló -vagy éppen azonos- érzéseket/gondolatokat ébreszteni, mint amelyek a művészt inspirálták alkotás közben!

"Aure entuluva!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #205085 Írta: Lamorak
Lamorak válaszolt a következő témában: Versek

Dodiee írta: Jó, de nyilván nem véletlenszerűen írtam egymás mellé szavakat, és nem véletlenül arról írtam, amiről írtam. amikor megírtam, akkor gondoltam valamire, amit beleírtam a versbe, és amit esetleg szerettem volna, hogy mások is érezzenek benne. és amikor azt írom, hogy "félreértelmezik", akkor arra gondolok, hogy neki nem az jött le belőle, amit esetleg én szerettem volna.


Épp ez az-- a vers egyáltalán nem azt jelenti, amit te szerettél volna. Az olvasót nem érdekli, te mit 'akarsz' vele mondani. Az olvasót az érdekli, mi van odaírva. Amit gondolsz, azt nem 'beleírod', azt gondolod, és miközben gondolsz dolgokat, írsz egy szöveget. Az olvasó meg elolvassa, és közben ő is gondol dolgokat. Hol a garancia, h egyáltalán lehetséges, h az olvasó ugyanarra gondoljon, és hol az autoritás, h azt mondd, h 'na azt kell érteni, amire én gondolok'? és mi van, ha a szerzőről nem tudunk semmit--akkor mondjuk szegény Sophoklést már 'nem érti' senki? :)

Lamorak
Pantes anthrópoi tou eidenai oregontai physei.
(Aristotelés)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204982 Írta: Erda niire (Area)
Erda niire (Area) válaszolt a következő témában: Versek
Helló Drágaságaim!

Sajnos szemét módon elhanyagoltalak titeket, bocsi érte, de asszem én veszítettem többet. :)
A talihoz jó hangulatot, időt, és kedvet kívánok!
Most megint sietős a dolgom, úgyhogy nem tudok kivesézni mindenkit, de itt van egy kis piszmogás.
Elanor: húúúúúú... ilyenkor nem lennék a közeledben. Brutálisak az ellentétes képek.
Leguan: ez nagyon szíven ütött.... 8O Minden sorban ott a fém, és ez negyon fémessé teszi a verset. :) :roll: Rideggé, keménnyé, és érzéstelenné...
Mecsi: A Pedigréjpálm olyan kérdéseket feszeget, amikre soha sem kapunk választ, pedig nagyon szeretnénk. Szuper a felvezetés, és a vége olyan bizonytalan, minden kérdést nyitva hagyó, hogy az embert elkapja a nyugtalanság.... szuper!

'Is there anybody out there?'

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204971 Írta: Well-of-Souls
Well-of-Souls válaszolt a következő témában: Versek
Én meg így messziről kívánok mindenkinek jó évfordulós verses talit :)
Sajnálom, hogy nem lehetek ott, de talán majd legközelebb :)
Üdv:
Well

Man in general, if reduced to himself, is too wicked to be free.
Joseph de Maistre

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204965 Írta: Dingir
Dingir válaszolt a következő témában: Versek
Csak szólok, hogy megyek talira, lehet, kicsit kések, de igyekszem!!! :wink:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204824 Írta: Timona
Timona válaszolt a következő témában: Versek
Köszönöm mindenkinek az útbaigazitást igy már tuti nem leszek az Árpádhidnál felejtve :wink: :D

El:fel a fejjel! Mindjárt vége a megpróbáltatásoknak :)
meztelencsiga: És ti dolgoztok? Hát izé, majd hétfőtől :wink: Jóvanna, tudom tudom költői kérdés volt, de ezt a labdát nem tudtam kihagyni :lol:
A Maha- Tatta nekem annyir nem jött be, de Pedigréjplám tele van olyan kérdésekkel amiket sokszor meg akartam már én is fogalmazni... Tecc!
Leguanember: nagyon jó a lüktetése és a fémes fokozás, de a nincs már sárga út RULZ :up:

"Van úgy, hogy csak emlékszem arra, ami éppen történik."
Fodor Ákos

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204799 Írta: bea/mag
bea/mag válaszolt a következő témában: Versek
Elanorom: :( (((((

2_41 menni kéne
gyilkos-e ki megmutatja hogyan kéne élned
és nem hagy maga után mást csak egy képet
/jac/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204770 Írta: Dodiee
Dodiee válaszolt a következő témában: Versek

Jacopo Belbo írta: Szerintem a szerző saját értelmezése csak egy a lehetséges értelmezések közül, és semmivel sem elsőrendűbb, mint a többieké.


Sőt, előfordul(velem legalábbis már előfordult..), hogy később(esetleg évekkel később) átolvasva a verset, olyasmiket találsz benne, amikre amikor írtad, rohadtul nem gondoltál, de az újraolvasáskor az jön le belőle. most ebbe biztos megint bele fognak kötni.. Jaco: milliom csillag, ezt Várgesztin már átbeszéltük;) azóta se értek egyet veled...

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204764 Írta: Dodiee
Dodiee válaszolt a következő témában: Versek

Lamorak írta:

Dodiee írta: ez mondjuk sztem úgy van(tapasztalat), hogy van akinek "átjön" a mondanivaló, és van akinek nem. nekem is értelmezték már katasztrofálisan félre versemet, viszont van amikor döbbenetesen átment a lényeg


Nos, a lényeg az, h nincs 'félre'. Nem te mondod meg, mit jelent a versed, nem te mondod meg, mi a lényeg.


Jó, de nyilván nem véletlenszerűen írtam egymás mellé szavakat, és nem véletlenül arról írtam, amiről írtam. amikor megírtam, akkor gondoltam valamire, amit beleírtam a versbe, és amit esetleg szerettem volna, hogy mások is érezzenek benne. és amikor azt írom, hogy "félreértelmezik", akkor arra gondolok, hogy neki nem az jött le belőle, amit esetleg én szerettem volna.

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204728 Írta: Meztelencsiga
Meztelencsiga válaszolt a következő témában: Versek
Pedigréjpálm

Leszakadó padlólapok, a jéghideg hűsítő aludttej melletti folyosón
Aláeső imamalmok, s lehulló levelek melyet tomboló szél szállít
Férgek! Melyek menekülnek! Patkányok! Elmélyültek.
Kicsavart fa, kettétört pálca, becsukott zsoltár, eltemetett emlék
Halott város, halott ének! Néma madárdal, s keserű élet.
Fertő, mocsok, ingoványba süllyedt gondolatok,
S sűrűn benőtt mindent a gaz, a pázsit, nincs már többé.
Cserépdarabokat visznek a piacra, eltörött edények ők.
Életünk romlásba taszajtott emlékei ezek.
Állj! Visszafelé pörög az óra! Nem akarlak még egyszer elveszíteni.
Mert először sütik a kenyeret, s utána érik majd a búza.
S először ring a bölcső, a még érintetlen lány szobájában
János vitéz nem találja Iluskát, a mese megszűnni látszik
Lehet hogy hamupipőkének, nem is volt cipője?
Lehet, hogy mindannyian álmodunk, s nem lesz felébredés soha?
Vagy az álmok végén, nincs ébredés?
A kertben tiltott almafa várja a gyümölcsre vadászó tévelygőt,
A lét üres sík a horizonton, melyben buborékok léteznek
A sötét folyóson szemben állsz tudatos éneddel,
S azt kérdezed tőle, nem tudod ki vagyok?
Ám nem kapsz választ, mert a némaság óceánja mellett áltok
De jó péntekig nem kell dolgoznom! És ti dolgoztok?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204715 Írta: Jacopo Belbo
Jacopo Belbo válaszolt a következő témában: Versek
Timona és egyéb eltévedt emberek :) :
a találka helyszíne ott van, hogy ugye van az a nagy böhöm izé, amit Margithídnak nevezünk. Na, annak a közepén van egy villamosmegálló, meg egy bejárat a szigetre. Elindulsz befelé, és van ott egy szép árnyas-hűvös hely sok-sok fa alatt, sőt, meg a 26-os busz is megáll ott. Na, OTT fogunk találkozni délután háromkor, ha minden igaz. :)

"- Véges-végig csak a lebzselés vonzott az univerzum lehetőségei közül, igaz? - kérdezte Buzger John"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204710 Írta: Peredhil/Phoenix
Peredhil/Phoenix válaszolt a következő témában: Versek

Nimashilin írta: Sziasztok népek!
Most nincs időm olvasni, csak azt kérem, h mivel késni fogok csütörtökön kb. 1,5 órát, ne menjetek messze a bmegállótól! :) Mondjuk gondolom, a "szokásos" hely lesz a fa alatt, a játszótér mögött. Ha mégsem, légyszi hagyjatok egy helyes kis EMTÉTÉ feliratú cetlit vmelyik buszmegállóban, jó? 8)
Köszi!!!


Ezt magamra vállalom! :biggrin2:

Peredhil - Thor

"Eladom az Internet teljes másolatát 5689 db DVD-n (vagy 2 DVD-n pornó nélkül)."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204642 Írta: Lamorak
Lamorak válaszolt a következő témában: Versek

Dodiee írta: ez mondjuk sztem úgy van(tapasztalat), hogy van akinek "átjön" a mondanivaló, és van akinek nem. nekem is értelmezték már katasztrofálisan félre versemet, viszont van amikor döbbenetesen átment a lényeg


Nos, a lényeg az, h nincs 'félre'. Nem te mondod meg, mit jelent a versed, nem te mondod meg, mi a lényeg.

Lamorak
Pantes anthrópoi tou eidenai oregontai physei.
(Aristotelés)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204639 Írta: Timona
Timona válaszolt a következő témában: Versek
Ööö, most nagyon Off leszek, de nem dobna meg valaki mondjuk egy privivel, hogy mit takar az, hogy a Margit sziget buszmegállója, mármint a talira gondolok, tehát Margit- hid felőli oldalon? Hányas számozású busz megállójában? Elég ritkán járok arra, nem szeretnék nagyon eltévejedni. Köszke.

"Van úgy, hogy csak emlékszem arra, ami éppen történik."
Fodor Ákos

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204612 Írta: Leguanember
Leguanember válaszolt a következő témában: Versek
szívom magam be a mélybe
szúrom fejem sötétségbe
cement van az agyam helyén
szívem pedig betonkemény
szemem szürke, de nem szigorú
rajta vastag tompa hályog
minden lélegzet iszonyú
bőröm rideg fehér bádog

fémember vagyok én
félelmem utolér
félember lelkemet
fémélet fojtja meg
fémelmém csikorog
fémpofa vigyorog
mögötte olvadék
fémfehér hányadék
fullasztó fémízű
ozmiumváladék

nincsen már sárga út
nincsen már sárga út
nincsen már sárga út
nincsen már sárga út

TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK.
Minden más hiábavalóság.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204592 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Versek
Hozzátenném, Jacopo, hogy még az szerző értelmezése is csak egy bizonyos időpontban egy fajta értelmezés, egy másik időpontban már egy másik fajta, hiszen a saját véleménye is formálódhat, alakulhat. Különösen így volt ez a szóban forgó esetben, ugyanis teljesen mást mond nekem is már, mint amikor először leírtam. És egész mást mond most, mint a jövő héten fog. Ha már konkrét példából indult ki az eszmecsere :o )

Amúgy tájékoztatásul mindenkinek: az imént egy kicsit át- és megdolgoztam az Idegenforgalom c. versemet, amit többnyire az előző lapon találtok. Várom a kritikákat!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204585 Írta: Jacopo Belbo
Jacopo Belbo válaszolt a következő témában: Versek
Szerzői szándék tényleg létezhet, de egy vers értelme szerintem elsősorban, illetve jobban meggondolva csak a befogadón múlik. Végülis jelentése semminek sincs, úgysem érthetjük ugyanazt a valamit egy szó alatt, legfeljebb csak valami nagyon hasonlót, és innentől kezdve alighanem már szét is van csúszva az egész. Ha már egy szó értelmében nem lehetünk biztosak, hogyan lehetnénk egy egész műében, ami ráadásul szándékosan ködösítve akar minket átvágni? :D Szerintem a szerző saját értelmezése csak egy a lehetséges értelmezések közül, és semmivel sem elsőrendűbb, mint a többieké. Vagy ahogy efkúval mondanánk, a világirodalom csak egy nagy sztring.
(Én meg egy sztringzabáló függvény vagyok. :D )

"- Véges-végig csak a lebzselés vonzott az univerzum lehetőségei közül, igaz? - kérdezte Buzger John"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
20 éve 5 hónapja #204573 Írta: Dodiee
Dodiee válaszolt a következő témában: Versek

Lamorak írta:

Sötét Úr írta: Amúgy "szerzői szándék"-ról önámítás volna beszélnem, több évbe került, mire megfejtettem, hogy mit is akartam mondani vele :o )


Ahogy Szofival beszéltük múlt csütörtökön, aki még hinne a szerzői szándékban, annak van egy nagyon jó gyakorlat: csinálj egy értelmezést bármely élő és elérhető szerző egy szövegéből, utána mondd el a szerzőnek. :) soha többet nem fogsz hinni benne, h a szöveg azt jelenti, amit a szerző akar.


ez mondjuk sztem úgy van(tapasztalat), hogy van akinek "átjön" a mondanivaló, és van akinek nem. nekem is értelmezték már katasztrofálisan félre versemet, viszont van amikor döbbenetesen átment a lényeg.. amúgy kipróbálhatnánk ezt a kis gyakorlatot;)

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 1.766 másodperc

A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.

Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.

A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.

 

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére