fbpx
 
 

Az íjászat Középföldén és Európában

Az íjászat Középföldén és Európában

Az íj, mint eszköz előbb létezett Tolkien mitológiájában, mint a kard, vagy a többi későbbi fegyver, ugyanis Valinor tündéi már használták vadászat során. Aztán mikor Melkor megtanította a fegyverkészítés módját, ez is új szerepet kapott. Az első korban, mikor megkezdődtek a harcok a tündék jobban kedvelték a közelharcot, így leginkább a kardot, a csatabárdot, illetve a lándzsát részesítették előnyben. Az idő múlásával azonban csökkent létszámuk, így kénytelenek voltak átállni a védekező harcmodorra, amit leginkább az íjászat tökéletesítésével tudtak gyakorolni. A Harmadkorra ez vált az elsőszámú fegyverükké, és használatát is tökélyre vitték. Ezt bizonyítják a Gyűrűháborúban elért sikerek. Harc során a tündék hosszú íjakat használtak, ami nagy hatótávolsággal járt. Ilyen típusú íjak lehetnek ma a flatbow-k, azaz a longbow gyors változatai. Ezek egy fajta, hosszú fából épültek, amely lehetett tiszafa, akárcsak a mai íjaknál, vagy a lórieni íjak esetében még mallorn is. Ezekhez az íjakhoz természetesen hosszú vesszőket használtak, melyek vékonyabbak voltak az átlagnál. Ezzel zárták ki a nagyobb súly lehetőségét. Azonban nem mindenhol használtak ilyen íjakat a tündék. Például a sűrű Bakacsinerdőben ez nem volt megoldható, ezért Legolas és népe rövidebb íjakat használt, amelyeknek így kisebb volt a hatótávolsága. Ezt ellensúlyozták a vékony, hosszú hegyű vesszőkkel, amik könnyedén áthatoltak a páncélon. Ezek reflex íjak lehettek, mert rövid távon ezzel tudták a legnagyobb erőt kifejteni, ugyanakkor a kihúzásával meg nem lehetett problémájuk, hiszen csodás erővel rendelkeztek.
A tündék mellett azonban még sok nép alkalmazta ezt a nemes fegyvert. Így például a Sötét Oldal rettegte númenori íjászok. Az első korban az emberek a tündékéhez hasonló fegyvereket készítettek és használtak, mivel főként tőlük tanultak. A másodkorra azonban egyre inkább önállósultak. Bár a númenoriak szerették a lovakat, leginkább gyalogos hadat állítottak össze, amely pajzsfalat alkalmazva harcolt. Seregük úgy épült fel, hogy a falanxba felsorakozó katonák mögé állították az íjászokat, akik acélból(!) készült hosszú, üreges íjaikkal remekül tudtak lőni. Hosszú, feketére festett nyílvesszőik olykor úgy tűnt, elsötétítik az eget. Ezek az íjak a tündék fegyveréhez hasonlóan képesek voltak nagy távolságra lőni, és persze célba találni. A mai íjak közül leginkább a longbow-ra hasonlíthattak, amely szintén messzire visz és nagyon pontos. A későbbi korokban ilyen íjakat alkalmaztak Gondorban és Arnorban is, továbbá Ithilia kószái is ezt használták, bár nem fémből, mert az ősök ezen tudása sajnos elhomályosult az idő folyásával. Ezek általában 250-300 méterre vihettek el, míg a tünde íjak 350-400 méterre. Ezek a számok persze csak abban az esetben alkalmazhatók, ha figyelembe vesszük, hogy ma egy 40-50#os íjjal (amely már felnőtt erőnek számít, a #, azaz a font azt az erőt mutatja, amivel az íjász kifeszíti az íját. Például egy 30#os íj kihúzása megfelel egy 30 font súlyú test megemelésének.), el lehet lőni 250m-re, és az is valószínű, hogy a tünde íjak erősebbek voltak az emberieknél.
A rohaniak viszont az eddigiektől eléggé eltérő típust használtak. Ez persze életmódjukból is adódott, mivel lovas nemzet voltak, így a háborúkban is elsődlegesen a lóról harcoltak, tehát az íjuk is ehhez alkalmazkodott, így leginkább a hun íjakhoz hasonlítanám a rohani fegyvereket. Mert bár Rohanban az íj csak kiegészítő fegyvernek számított, gyakran előfordult, hogy lovaglás közben használták őket, így feltehetően az íj ívének ehhez kellett igazodni, tehát az amúgy is rövidebb ívnek hajlékonyabbnak, és az egyik végének aránytalanul rövidebbnek kellett lennie, hogy ne akadályozza se a lovat, se az íjászt. Továbbá ez a módszer elősegítette a hosszabb húzást és a gyenge feszítőerőt, ami lehetővé tette a lövésszám növelését. A rövid íj viszont rövidebb hatótávolsággal járt, ami közelharcban nem is jelentett különösebb problémát, viszont ahhoz, hogy minél inkább csökkentsék a felszerelés súlyát, a rövid vesszők hegyét szélesre és laposra kellett kovácsolniuk, hogy az, találatkor mély és csúnyán vérző sebet okozzon.
Az íj azonban nem csak a „jó oldalon” volt közkedvelt fegyver, hanem a Gonosz szolgái is alkalmazták, persze korán sem olyan gonddal elkészítve, mint az előzőekben felsorolt népek. A moriai orkok íja például leginkább szaruból készült, hiszen a földalatti bányákban egyszerűbb volt ezt az anyagot használni, mint hogy kimenjenek a felszínre fáért. Arra pedig nem fordítottak elég gondot, hogy fémből készítsék el. Ezek az íjak rövidek voltak, hogy a szűk járatokban is könnyedén magukkal vihessék őket. Idegük állati inakból, belekből állt és legtöbbször csak rácsavarták az íjakra. Vesszőik készítésénél a mennyiségre helyezték a hangsúlyt, amelyek rövid, a törpök által hátrahagyott különböző anyagokból készültek és a végükön toll helyett különböző állatok szőrét alkalmazták. Már csak felépítésükből is adódóan, ezek a fegyverek nem tartottak túl sokáig. A náluk jóval fejlettebb uruk-hai orkok íja már bonyolultabb felépítést tükrözött. Ezek hosszú, vastag fémből készültek néhol fa berakással, elvégre az orkok nem értettek úgy a fémművességhez, mint a hajdani númenoriak, így a rugalmasság véget be kellett illeszteniük valamilyen anyagot az íjba, különben nem lehetett volna lőni vele. Vesszőik különösen vastagok és hosszúak voltak, s a tollazat helyett varg szőr állt. Egyes források szerint az uruk-hai íjak olyan erősek voltak és olyan magas volt a font számuk, hogy csak ezek a szörnyek voltak képesek a felajzásukra és a használatukra. Sauron szolgái között azonban emberek is voltak. Közülük a haradiak használtak még íjat, amelyről sajnos többet nem tudunk, csak azt, hogy a gondori hosszú íjakhoz voltak hasonlatosak.
Összegezve tehát: Középfölde íjait két nagy csoportra lehetne bontani: a longbow-kra, azaz a hosszú íjakra és a rövidebb íjakra. Egyértelmű, hogy ahogy Európa történelmében, úgy Tolkien világában is az életmód, a körülmények alakították ki a különböző fegyverek megszületését. Hiszen a tündék és a númenoriak azért használtak hosszú íjakat (hasonlóan az angolokhoz), mert a „távharcra” fektették a hangsúlyt, és az ellenség létszámát még azelőtt le akarták csökkenteni, mielőtt azok egyáltalán meg tudták volna közelíteni őket. Ezzel szemben a rohaniak azért alkalmaztak rövid íjakat, mert csak másodlagos funkciót töltött be náluk ez a fegyver, míg az erdei tündék és az orkok azért, mert környezetük csak ezt tette lehetővé. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy a két íj típus egyformán hasznos, hiszen míg az első lényege a távban rejlik, addig a másiké az erőben és a gyorsaságban (akárcsak a hunok vagy a mongolok idejében).

Felhasznált irodalom:
Alyr Arkhon előadása
J.R.R.Tolkien: A Gyűrűk Ura
A Gyűrű keresése
A szilmarilok
Chris Smith: A Gyűrűk Ura –Fegyverek és Hadviselés Középföldén

Utoljára frissítve: szerda, 28 augusztus 2019 11:14

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a lap tetejére