-kései vándor-

Dunadan, vándorol, az erdőket járja,
tudja, hogy mit üzen fák megnyúló árnya.
Vándor ő, útja véget nem ér,
talán ő maga se tudja mi lesz ha célhoz ér.

Dunadan, merre jár a csuklyája alól
messzi nép ajkán termett ősi dallam szól,
szívében tündék lángja ragyog:
ember ő, ősidő óta köztünk jár, titkot tud.

Dunadan, indulj hát, még előtted az út!
Lábnyomok suttognak s te érted szavuk.
Két kezed gyógyít, rejtett erő,
királyi méltóság arcodon, neved Tünde-kő.

Dunadan, keresed, még mindig keresed
akiért hullatod keserű könnyedet
tünde lány, hideg szépség vár rád,
nem ment el, most szövi zászlajába látomását.

Dunadan, oldalán a Nyugat Lángja ég,
árnyékod koronás-hidd megtalálod még!
Veled jön majd a fényes fehér várhoz,
fehér fa ága majd föléd hajol és álmot hoz.


_________________
Merielle i evellon