"Elsüllyedt földről jöttek
Zúgó tengeráron?
Csillag hét és kő is hét,
S egy fehér fa, látom."

Ez a kis vers a palantírok felbukkanását írja le Középföldén. Olyan eszközökről tesz említést, melyek a hétköznapi emberek elől mindig is rejtve maradtak, csak az ehhez hasonló hagyományokban éltek tovább. Azonban a Gyűrű történetében ennél sokkal jelentősebb szerepet töltött be. Rengeteg olyan – eleinte különös - esemény történt, amiről később kiderült, hogy csak a palantírok képességei lehetnek a háttérben. Ezért is nyugodtan kijelenthetjük, hogy A Gyűrűk Urában a Hatalom Gyűrűi mellett ezek voltak még azok a varázseszközök, melyek jelentős szerepet játszottak az események kibontakozásban. Szerepük azonban jóval kisebb figyelmet kap, mint az említett másik eszköz.
Itt egy teljesen másféle tulajdonságú eszközzel állunk szemben. A Gyűrűket, még ha egy jó cél érdekében is alkották, akkor is szemben álltak a jóval, mert isteni hatalmat adott a használójuk kezébe. Formálták és uralták a környezetet, ezért gonosznak minősülnek. A palantírok ezzel szemben nem minősülnek gonosznak. Nem Szauron, vagy Morgoth készítette őket, nem is hatottak a készítőre. A kövek hatalma nem volt se pusztító, se teremtő. Mégis, ha gonosz kezébe került, akkor gonosz célt szolgált, de ettől még alapvetően egy jó eszköz maradt.

Ahhoz, hogy a felvetésemet be tudjam bizonyítani, végig kell tekintenünk a palantírok történetén. A kezdetek a homályba burkolóznak, de a legendák szerint Feanor készítette, akinek a legnagyobb másodteremtő képessége volt a noldák között. Pontosan nem tudni hányat készített, Középföldére csak hét jutott el, de tudjuk, hogy Eresseán volt még egy mesterkő. Ebből is láthatjuk, a Gyűrűkhöz hasonlóan itt is van egyfajta hierarchia a kövek között. Hatalmuk eltérő volt, de tulajdonságaik hasonlóak.
Ezek után hosszú ideig semmit nem tudunk róluk, majd a tündék ajándékaként hét került Númenorba. Ezeket a köveket a Hűségesek csoportja magánál tartotta, majd a sziget pusztulásakor kimenekítették új hazájukba. Elendil és két fia (Isildur és Anárion) voltak a jogos használói, ők helyezték el őket birodalmuk különböző pontjain, hogy minél jobban tudják tartani egymással a kapcsolatot. Három kő került északra, amelyek közül Elendil köve Emyn Beraidban csak nyugat felé nézett. Ebből lehetett látni a mesterkövet a távoli nyugaton („úgy mondják, ellátott néha egészen Avallone Tornyáig Eressea szigetén, ahol a Mesterkő volt és van” ), de Númenort már eltakarta a tenger. Az annúminasi követ Arnor királya használta, majd a város elfoglalásakor Fornostba került, csakúgy, mint a legfőbb palantír, melyet Amon Sulban őriztek. Ezen keresztül tanácskoztak Gondorral, de amikor Angmar elfoglalta az utolsó északi dúnadán királyságot is, akkor Arvedui király elmenekült az amon sul-i és az annúminasi kővel. Azonban hajója elsüllyedt, így ennek a két palantírnak nyoma veszett. Az északi kövek a továbbiakban nem játszottak szerepet, a déliek története azonban már jóval bonyolultabb.
Négy kő került Gondorba. A legfőbbet Osgiliathban helyezték el, azonban a Rokonviszály idején a folyóba esett. Orthancba került a második, de az ősi vár hamarosan elnéptelenedett, és csak miután Szarumán megszerzi, lesz újra jelentősége a kőnek. A legszorosabb kapcsolat a Minas Anorban és a Minath Ithilben tárolt kövek között volt. Az anori kő a királyi ház kihalása után a helytartókra szállt, akik csak rendkívül ritkán használták. Pedig a városban volt a legtöbb feljegyzés a kövek működéséről, amelyet csak Denethor használt ki közülük. Az ithil-i kő okozta a legnagyobb bonyodalmat, mert miután a Gyűrűlidércek elfoglalták a várost, a palantír Szauron kezébe került. A három utóbb említett kő az, amelyik a Gyűrűháborúig megmarad és ott jelentős szerepet játszik.

Azonban még mielőtt a fő eseményekig eljutunk érdemes megismerni a palantírok működését. Valószínűleg mikor Feanor megalkotta a köveket, arra szánta, hogy az egymástól távol élők könnyebben tudják tartani a kapcsolatot, láthassák a körülöttük zajló világ dolgait. A palantírok viszont nem csak szimpla varázseszközök, hanem volt bennük egy bizonyos intelligencia: azok, akik jogtalanul kaparintották meg, csak nehezen használhatták (pl. Szauron vagy Szarumán). Kinézetre: „a palantírok tökéletes gömbök voltak, s mozdulatlan állva éjsötét árnyalatú üvegnek vagy kristálynak tűntek” . Azonban a látszat ellenére törhetetlenek voltak, megsemmisíteni nem lehetett őket. Esetleg nagy hő hatására elpusztulhattak, mert az ithil-i kő nem került elő Szauron bukása után sem. A gömb alak ellenére voltak pólusaik, amelyek szerint be lehetett őket tájolni, és csak így lehetett őket használni. A véletlen azonban itt is jelentős szerepet játszhat, mert Tuk Peregrinnek sikerült működésre bírnia a Vasudvardban zsákmányolt követ. Ha egyszer működésbe jött a kő, akkor a kémlelni kívánt iránnyal átellenben kellett helyet foglalni (Pippin nyugati felén ült, ezért kelet felé látta a Barad-Dúrt). Így kémlelhettünk távolba, majd rá is lehetett közelíteni egy-két érdekesebb dologra. („Ezeknek a köveknek az volt a tulajdonságuk, hogy aki beléjük nézett, megpillanthatott térben és időben távoli dolgokat.” ) A képeket a kő elraktározta és később is „elő lehetett hívni”. De csak olyan helyre lehetett nézni, ahol van fény. Ezért hegyeken át lehetett látni, de barlangokba bekukucskálni nem lehetett. A kő másik képessége a kommunikáció volt. („Hogy messzire ellássanak vele, és gondolatban érintkezni tudjanak. Így sikerült hosszú ideig megvédeniük és összetartaniuk Gondor birodalmát” ) Két kő között lehetett gondolatok útján „beszélgetni”, azonban kényszeríteni, mentális támadást indítani nem lehetett. Ennek ellenére Szauron kezében jó fegyvernek bizonyult, hiszen azt tudta megmutatni Szarumánnak és Denethornak, amit ő akart, így félre vezethette őket.
 
Mint az a fentiekből is kiderült a palantírok leginkább a mai világ kémműholdjaira hasonlítanak: képesek nagy felbontású képeket készíteni és kommunikálhatunk rajtuk keresztül. Ezek miatt válik Középfölde egyik legveszélyesebb fegyverévé, mert ma már tudjuk, hogy az információ mekkora hatalom.
A palantírok sokáig voltak használatlanul elrejtve tornyokban. Ennek több oka volt: kevesen voltak, akik ismerték működésüket. Továbbá az ősi hagyományok Gondor hanyatlásával folyamatosan szorultak háttérbe. Egy másik ok, hogy Minas Ithil elvesztése után túl kockázatos lett volna használatuk. Először Szarumán kezdte el tanulmányozni a palantírokat, de neki elég szűkösek voltak az információi Vasudvardban. Gandalf is foglalkozott a témával és ő több forrásból is meríthetett: Elrond és a tündék, valamint Minas Tirith könyvtára. Ezért az ő tudása tekinthető ebből a szempontból a legjelentősebbnek. A legnagyobb hasznát azonban Denethor vette, aki mint Gondor helytartója szabadon meg is tehette. Szarumánnal és Szauronnal szemben ő valóban jogot formálhatott a használatára, ezért a kő sokkal könnyebben irányítható volt a számára. Rendelkezésére álltak a szükséges tanulmányok, és úgy érezte, megvan hozzá a kellő akaratereje, hogy szembe szálljon Szauronnal. Sok-sok információt szerzett távoli eseményekről, de mindezek közben a gonosszal folytatott állandó küzdelem felőrölte erejét.

Az Egy Gyűrű történetét tehát végig kísérik a háttérből a palantírok. Az első olyan alkalom, amikor egy palantír képességei lehetnek a háttérben, az a Caradhas hegyénél történő átkelés meghiúsulása. Vasudvardból könnyen észre vehette Szarumán a Gyűrű Szövetség átkelési kísérletét, és egy viharral meghiúsította azt. Gandalf ekkor már tudta, hogy egykori társa gonosz útra lépett, csak azt nem tudta, hogy Szauron szolgája lett vagy még a saját céljai vezénylik. Azonban határozottan állíthatjuk, hogy a palantír jelentősen segítette Szarumán gonosszá válását. Minderre akkor derül fény, mikor Kígyónyelv kidobja Orthanc Kövét Vasudvardból. Gandalf rájön, hogy ez volt a kapcsolat Vasudvard és Barad-Dúr között. Miután Tuk Peregrin belenéz a gömbbe, Szauron azt hiszi, hogy Szarumán a gyűrűhordozót tartja fogva, ezért küldi a nazgult oda.
A történtek után Gandalf Gondorba lovagol Keselyüstök hátán, mert rossz előérzete támadt Denethorral kapcsolatban. Feltételezte, hogy ő is használta a követ, de nem tudta mennyire került a hatása alá. Magával vitte Peregrint, akinek elmondta a palantírok történetét. Egyértelművé teszi, hogy Szarumán Mordor szolgája lett. Egy olyan eszközt használt, ami jóval meghaladta saját tudását („Mindig veszélyes, ha a magáénál mélyebb tudás művét birtokolja valaki” ), ezért kell most bűnhődnie.
A következő jelentős lépés, ami a palantírok körül történik az, hogy Aragorn ebben mutatja meg magát Szauron előtt. Ezzel a lépéssel a saját fegyverét fordítja az ellenség ellen. Félre vezeti őket, ezért korábban indítja meg Szauron a támadást, ami egy elhamarkodott lépés lesz, vereséggel a végén.
Gandalf mikor Minas Tirith-be ér, első dolga, hogy Denethorhoz siessen. Azonban az általa hozott hírek nem érik meglepetésként a helytartót. Ekkor válik nyilvánvalóvá, amit addig csak sejteni lehetett: Denethor használta a követ. Méghozzá elég régóta. Valószínűleg nem sokkal uralkodóvá válása után már használta a palantírt, hogy minél eredményesebben tudja felvenni a harcot a Gonosszal. Úgy gondolta, megvan hozzá a kellő akaratereje, hogy ne kerüljön Szauron befolyása alá. Ebben részben igaza is volt, mert nem jutott Szarumánhoz hasonló sorsra, azonban az állandó harcban megöregedett. Továbbá a sok hamis kép, amit látott, félrevezették, és emiatt elvesztette a reményét a győzelemben. Ennek következtében Gondort egy olyan helytartó irányította, aki nem hitt a sikerben, s ez gyengített az ellenállást. Mikor megindul Mordor támadása, Denethor elveszti minden maradék józanságát, s megőrül a lehető legrosszabb pillanatban, ezzel Szauron egy második csatát is megnyer a palantíron keresztül. Ennek az eseménysornak a tanulsága, hogy Denethor kezdetben az információkkal előnybe került, de hosszú távon a palantír használata a vesztét okozta.
Pedig Szauron soha nem tudta állandóan használni az Ithil-követ, mert túl nagy energiáit emésztette volna fel. „Puszta eszközök voltak ahhoz, hogy becsapja velük két ellenségét, és fölébük kerekedjen.”  Szarumánt még így is könnyedén befolyásolhatta, de Denethor gyengítéséhez már jóval több alantas eszközt kellett bevetnie, s csak több éves szisztematikus félrevezetéssel sikerült célt érnie.

A palantír szó jelentése: „ami messzire lát”. Azonban láthattuk, hogy mennyire  veszélyes messzire nézni, ha van valaki, aki befolyásolni tudja, hogy mit lássunk. De Denethor példáján is láthattuk, hogy egy vesztett helyzetben az ember minden lehetőséget meg akar ragadni, hogy a reménytelenségből kilábaljon. Ezért a helytartót nem lehetett hibáztatni, mivel nem láthatta előre, hogy ezzel hosszú távon csak a vereségét segíti elő.
Tolkien (lehet, hogy akaratlanul, lehet, hogy szándékosan) egy érdekes helyzetet teremtett. Az alapvetően rossznak számító gyűrűk segítik elő a gonosz bukását, míg a palantírok folyamatosan akadályokat gördítenek a küldetés elé, pedig bennük nincsen gonosz. Mint azt láthattuk, a palantírok szerepe az, hogy állandóan eltérítsék az eredeti küldetéstől „hőseinket”. Ez viszont csak és kizárólag annak volt köszönhető, hogy az egyik palantír gonosz kezébe került, aki jobban tudott alkalmazkodni a képességeikhez. De ez Szauron számára is egy kétélű fegyver volt, mert mikor Aragorn megmutatta magát neki, gyors támadást intézett, ami ahelyett, hogy mindent elpusztított volna, megalapozta saját bukását.

Ez az írás az ELTE "Tolkien: Egy XX. századi mitológia" kurzusára készült házidolgozatként.