Boromir (Sean Bean)

Jujjj, ez annyira édi! Még régebben tettem be róla egy elég cicesz életrajzot, abban volt benne hogy 3 kislánya van!

Ööööö! Hát ezt nem tudtam, hogy több gyereke is van... Amúgy róla:

Rayan írta:
Sean, az ultrasármőr apuka bűbáj kislányával rója London utcáit
www.bigpicturesusa.com/productio ... /index.htm

Hát nem édes? Meg kő halni neki

Hát, nekem is elég jó az apukám! Megjött pajzán Nr2!!! Egyébként melyik lányáról beszélgettek? Csak mert, ha jól tudom, két nőtől van neki három!

Egy rohadt yo mangarajz Boromirról. 8O :itscool:
cl.fc2web.com/im/ituhito.jpg

Hát az biztos!

Meg kell zabálni!
www.h3.dion.ne.jp/~umecha/ring/boro.jpg
www.h3.dion.ne.jp/~umecha/ring/boro3.jpg
Szegénykém...
www.h3.dion.ne.jp/~umecha/ring/boro4.jpg

Én Seant a pasimnak fogadnám el... Apám már van (aki hasonlít Viggóra ), gyereket meg nem akarok.

De édes! Sean-t elfogadnám apukámnak, a kislányát meg a gyerekemnek! Amúgy hány éves?

Tegnapi képek:

Sean, az ultrasármőr apuka bűbáj kislányával rója London utcáit
www.bigpicturesusa.com/productio ... /index.htm

Hát nem édes? Meg kő halni neki

De arany! Ezeket honnan szeditek?

Boromir!

Az én anyukámnak is Aragorn teccik. Mondjuk ez jellemző...

Az enyémnek Legsi a kedvence - mint nekem! (Anyja-lánya!)

Jó ízlés? anyukád van
Én elcipeltem az enyémet a GyU-ra és beleesett Aragornba(hiába,ez nálunk családi vonás.... ), a barátnômé meg Boromirba.Ki gondolta volna....

Puszilom anyukádat!!! Mostanában mindenkinek puszilom a szüleit...

Jajistenem, de yoo pasi...Anyám ment itt el az előbb a gép előtt, és rákérdezett, hogy ki ez a jóképű pasas... :dance:
Most egyet én is:
www.full-of-beans.net/lotr-borom ... otr024.jpg
Még egy:
www.full-of-beans.net/lotr-borom ... otr032.jpg Ki vállal felelősséget az én olvadásomért?!
www.full-of-beans.net/lotr-borom ... otr028.jpg jajjj...

De ÉÉÉÉÉÉÉÉDI! Állati jók a képek!

Ez egy állati jó pasi!!!!!

Ahhh... istencsászár!
www.full-of-beans.net/absolute-c ... page1.html
Meg kell zabálni... 8O

Minerva:Jajj...az amit leforditottál... Gyönyörű....

Gyerekek, ez egy tök jó pasi! 8O
www.full-of-beans.net/airbourne/page1.html

Jajistenem... Alapítsunk egy Bean Fan Clubot!
www.full-of-beans.net/fifteen-streets/page1.html
Olllvad... 8O

Jajj, de cukorfalat! Awwwwwwwww... :look:
www.full-of-beans.net/sean-boromir.jpg

Köszi, Erunis_! Első írói szárnypróbálgatásom volt GyU témakörben. Anonymus=én, csak még a régi fórumban írtam. A másik meg fordítás.

Jaj Min.....*sniff, szörrrcs, etc...*... ez gyönyörűűű...
:crying: shfm...szip-szip. Hogy ez a pasi nem létezett... pedig ha lett volna...hogy én nem ismertem! Pézsmaillat... :bawling: :bawling: :bawling:

Jajj, istencsászár!
www.jamesbond007.net/advers/Bean.html
Love, love...

Erunis_, kérdésedre válaszolva:

Anonymous írta: Íme, Boromir filmbeli végzetes csatajelenete by én, nem a néző, hanem az ő <br> <br> szemszögéből, az ő gondolataival bemutatva. (részlet a novimból...)<br> <br> Megszámlálhatatlan sokan voltak. Orkok mindenhol... Trufa és Pippin rémült <br> <br> tekintete... Az orkok bűzlő, mocskos tömkelege... Boromir izzó karddal, vadul <br> <br> vagdalkozva maga körül harcolt a szörnyetegek ellen. Megragadta a kürtjét és <br> <br> belefújt, így kérvén segítséget, bár nem remélte, hogy bárki is meghallja. Túl <br> <br> sokan voltak, túl sokan... De nem érdekelte, szinte megrészegült a harctól. Ez <br> <br> volt az, amihez igazán értett... <br> Azonban miközben teljes erejével a csatára összpontosított, mint egy álomban, <br> <br> még mindig maga előtt látta Frodó rémült arcát, a Gyűrűt, majd emlékezett rá, <br> <br> hogy eszét vette az őrület… Már nem tudta felidézni pontosan, mi történt, de <br> <br> biztos volt benne, hogy valami szörnyűség. Szívéből néma nyögés szabadult fel. <br> <br> „Istenem, mit tettem...” Kétségbeesetten viaskodott a gondolataival, épp úgy, <br> <br> mint kardja az orkokkal. Új erőt öntött belé a tudat, hogy meg kell védenie <br> <br> Trufát és Pippint… Mindenáron… hogy legalább részben jóvátegye, amit talán <br> <br> végzetesen elrontott egy órával ezelőtt. Az nem ő volt, valaki más irányította <br> <br> a cselekedeteit. „Szauron!” – visította élesen az elméje, és abban a <br> <br> pillanatban megértette. Már régóta nem maga uralkodott az akarata fölött.<br> Nem érdekelte, most már úgyis mindegy. Lesz, ami lesz, de ezt a két ifjú <br> <br> hobbitot meg kell védenie, bármibe kerül is.<br> Belső viaskodása és furcsa kábulata túlságosan lefoglalta, így nem vette <br> <br> észre a legnagyobb, leggonoszabb, legundorítóbb lényt, aki épp rá szegezte <br> <br> íját...<br> A fekete tollal megtűzött, vastag nyíl süvöltve szelte át a levegőt, hogy <br> <br> pontosan Boromir kulcscsontjába fúródjon, mikor a férfi megfordult, hogy <br> <br> rápillantson a hobbitokra.<br> Pippin kétségbeesetten felkiáltott, mikor meglátta az egyik legjobb barátját <br> <br> összeesni. Boromir csodálkozva nézett a testéből kiálló nyílra, a fájdalmat <br> <br> azonban inkább csak sejtette, mint érezte. A világ lelassult körülötte, mikor <br> <br> minden erejét összeszedve feltápászkodott, és elképesztő erővel tovább <br> <br> kaszabolta az orkokat. Ismét megtántorodott, mikor újabb nyíl találta el, <br> <br> ezúttal a mellkasán, nagyon közel a szívéhez. Szinte meg sem érezte, és még <br> <br> mindig küzdött, de mikor a harmadik nyíl is eltalálta, már nem bírta tovább. <br> <br> Térdre esett.<br> Pippin és Trufa dühös kétségbeesésükben egy emberként vonták ki kardjukat, <br> <br> hogy az orkoknak rontsanak; azonban a félelmetesen nagy, erős harcosok ellen <br> <br> nem tehettek semmit. Két ork könnyedén felkapta, és magával hurcolta őket. <br> <br> Pippin kétségbeesetten kiáltozta Boromir nevét, Trufa pedig sikertelenül <br> <br> próbált meg kiszabadulni. A könnyeiken keresztül még utolsó pillantást <br> <br> vethettek Boromirra, aki még mindig a földön térdelve, tehetetlenül nézett <br> <br> utánuk, amíg el nem tűntek a szeme elől.<br> Nehéz, súlyos léptek közeledtek felé, és két óriási láb jelent meg a földön. <br> <br> Felpillantott, csak azért, hogy az orkok vezérével találja szembe magát. Az ork <br> <br> ocsmányul vicsorogva nevetett, és felemelte óriási íját, hogy egyetlen <br> <br> mozdulattal pontot tegyen a férfi életének végére.<br> Boromir már egyáltalán nem félt, csak az a kívánsága maradt, hogy minél <br> <br> hamarabb befejeződjön ez az egész. Újra eszébe jutottak a barátai, és még most <br> <br> is el tudott mosolyodni. Hát így. Most ér véget minden. Egy pillanat alatt <br> <br> rengeteg dolog futott át az agyán, dolgok, melyek fontosak voltak számára: a <br> <br> családja, a barátai, a kevés vidám perc az életében, melyek elviselhetővé <br> <br> tették a hétköznapokat, azt, hogy apja árnyékában kell élnie. Már nem tudta, <br> <br> hogy keveredett bele ebbe a küldetésbe. Mit keres itt? Hiába jött el idáig, <br> <br> mégsem tudja megvédeni a népét. Pedig ez volt egyetlen célja, ez volt az, ami <br> <br> miatt eszét vesztette. A Fehér Város, Gondor… el fog esni. Vereséget <br> <br> szenvedett… Szauron győzedelmeskedik, és rabigába hajt minden lényt. Mit sem ér <br> <br> az a rengeteg harc, amit annyian vívtak Középfölde szabadságáért. Behunyta a <br> <br> szemét, és várta a halált.<br> <br> Hát, szerintem valami ilyesmit érezhetett. De persze én is tévedhetek...<br> <br> Számomra a film legnagyobb hiánya, hogy nem mutatják be PONTOSAN, mit is <br> <br> érezhetett Boromir a csata alatt, meg úgy általában mi járt a fejében. Tolkien <br> <br> apótól pedig nagyon nem volt szép, hogy egyetlen apró (?) tévedés miatt <br> <br> kinyírta. Elvégre mindenki tévedhet, és téved is, de ezért még nem kellett <br> <br> volna... Na mindegy, én nem szólhatok bele a Nagy Mester munkájába, de azért <br> <br> kár volt ilyen könnyen leírni... *szipp*<br> (Áfonya, Robin, Elanor... igen, tudom, mit gondoltok. ))

Egy régebbi novella, most újra berakom.
Mikor leszáll a sötétség (When Darkness Falls)
Írta: Aelora
Fordította: Minerva
Pippin reszketve feküdt a sötétben.<br> Valahol a háta mögött hallotta az orkok szörnyű hangját. Zúgolódtak, mert nem volt szabad megölniük a foglyokat, mert feladatuk az volt, hogy érintetlenül hagyják őket. Bántatlanul. Azonban foglyul ejtőiket ez nem tartotta vissza attól, hogy megbeszéljék, mit tennének a félszerzetekkel, mikor végre odaérnek, ahová mentek. Úgy tűnt, élvezik a beszélgetést, mintha tudták volna, hogy Pippin figyel, mintha egyetlen céljuk lett volna, hogy félelmet csepegtessenek a szívükbe, melyek már így is csordulásig telve voltak.<br> De Pippin, akármilyen rémült volt is, nem akarta, hogy abbahagyják. Kegyetlen és visszataszító beszélgetésük legalább elterelte a figyelmét a gondolkodástól, az emlékezéstől, a fájdalom átélésétől…<br> Pippin kinyújtotta maga mellé a karját, amíg a mohán és mocskon keresztül meg nem találta Trufa kezét, és szorosan megragadta. A barátja szintén mély álomba merülve aludt, vagy eszméletlen volt; nem tudta megmondani. Nagyon szerette volna, ha ébren van, ha másért nem, csak hogy tudja: nem volt egyedül.<br> Boromir halott volt.<br> Három egyszerű szó, amelyek miatt mégis fájdalmas borzongás futott végig Pippin apró testén. Boromir halott volt.<br> Gondor embere elszántan állt a földön, amíg számtalan ellenségtől oltalmazta Trufát és Pippint. Bár ők nem voltak fontosak, a sorsuk nem fonódott egybe a Gyűrűvel úgy, mint Frodóé, ő mégis megvédte őket, mintha az lenne legfontosabb feladata a világon. Elvérzett értük, meghalt értük…<br> Mikor Pippin először találkozott Boromirral, nem becsülte túl sokra a férfit. Volt benne valami fenyegető, és Frodó bizonyára osztozott ezekben a kétségeiben. De ahogy a napok egyre teltek, és az utazásuk mind hosszabbra nyúlt, világossá vált, hogy a férfiben több volt, mint puszta erő és vágy, hogy megszerezze a Gyűrűt, és hogy egyszerűen a saját céljaira használja fel.<br> Ő volt az, aki megtanította nekik, hogy védekezzenek kardjukkal megfelelően a támadások ellen. Pippin élénken emlékezett azokra a napokra, magasan fenn a hegyekben, ahol Boromir Trufát és őt tanította, amíg Aragorn, Frodó és Samu nézték őket. Boromir véletlenül eltalálta Pippin kezét, és ez csak felbőszítette a két hobbitot, és nekitámadtak. - A Megyéért! - kiáltották diadalmasan, és magukkal rántották a földre, bár erejük nem volt elég vele szemben, aki sokkal erősebb volt náluk. Akkor azonban engedte, hogy magukkal sodorják, miközben mély bariton hangon nevetett, azon a hangon, mely olyan drága lett Pippin számára. És ők könyörtelenül megcsiklandozták, ő pedig visszacsiklandozta őket, és Pippin ekkor vette észre a gyengéd törődést, amit Boromir mutatott irántuk, és bár teste csupa izom és erő volt, az ujjai mégis lágyan táncoltak végig a bőrükön, és nem hagyott nyomot, nem okozott sérülést. Az érintése csak arra késztette Pippint, hogy valami másra kezdjen vágyódni, de feltűntek a madarak, melyeket Szarumán küldött rájuk, és a vidámság hirtelen véget ért.<br> Boromir volt az, aki vitte és oltalmazta őket Caradhras hóviharán keresztül, közel húzta őket testének melegéhez, ahol Pippin először érezte meg az illatát - bőr- és pézsma- és emberillatot. És ekkor történt, hogy Boromir csendesen azt suttogta nekik: nem fogja engedni, hogy bármi is bántsa őket.<br> Boromir volt az, aki szorosan tartván a karjaiban Trufát és Pippint, átugrott a szakadék felett Mória bányáiban, és magával vitte őket, mikor könnyedén megszabadulhatott volna tőlük, hogy saját magának találjon utat. És a karjaiban, ahogy átrepültek a nagy űr fölött, Pippin nem érzett félelmet, csak biztonságot és meggyőződést arról, hogy minden rendben lesz.<br> Lórienben, a csodálatos menedékben Pippin és Trufa észrevették, hogy az összes ereje és kitartása ellenére Boromirnak megvoltak a saját félelmei és kétségei. Egyedül, elhagyatva találták, képtelenül arra, hogy aludjon, mert rémálmok üldözték. Ekkor ők ölelték át, megvigasztalták, lecsendesítették a félelmeit egy érintéssel, egy suttogással. A karjaik biztonságában tartották, amíg képes lett szembenézni az éjszakával, és egymás mellett merültek álomba, azzal a biztos érzéssel, hogy nincsenek egyedül.
Ahogy az Anduin folyón hajóztak, Boromir meséket mondott nekik az otthonáról, Gondor Fehér Városáról. Leírta a tornyokat, a lobogókat, és a felséges kürtök kórusban zengő hangját. Mesélt nekik a családjáról, és arról, mennyire megtisztelve érezné magát, ha bemutathatná őket az apjának, Gondor Helytartójának. Trufa és Pippin vele együtt szőttek terveket arról, hogy meglátogatják az otthonát, amikor majd az utazásuk véget ért, hogy mellé ülnek az ebédlőben, keresztüllovagolnak az utcákon, és megosztják egymással a legtitkosabb helyek magányát.
De Boromir halott volt.
Pippin nem tehetett semmit, csak állt, és zsibbadt iszonyattal nézte, ahogy az első nyíl átdöfte Boromir büszke mellkasát, és a térdére esett előttük. Kék szeme egy rövid pillanatra az övékkel találkozott, és abban a drága tekintetben Pippin látta, hogy elkötelezte értük az életét. Meg fogja védeni őket, amíg az utolsó lehelet is el nem hagyta a testét. És bár Pippin elkeseredetten harcolt ez ellen, és meg akarta tagadni a néma ígéretet, Boromir pontosan ezt tette. A nagy dolgok viszonylatában két hobbit élete nem jelentett semmit. De Boromir számára ők jelentettek mindent.
És ahogy Trufa megragadta a kardját, üvöltve a dühtől és a fájdalomtól, Pippin csatlakozott hozzá, tudván, hogy a halál sokkal jobb lenne, mint végigélni az életet azzal a tudattal, hogy szeretett, kedves óriásuk az életét adta értük. Sajnos ez a kívánság nem vált valóra. Az orkok nem akartak harcolni, helyette megragadták Trufát és Pippint, mint a krumpliszsákokat, és elcipelték őket. És azokban az utolsó pillanatokban, Pippin Boromir felé nyúlt, a nevét kiáltotta, és a tekintetük összekapcsolódott, és Pippin örökre emlékezni fog a gyötrelemre és kétségbeesésre, amit a férfi szemében látott.
Zokogás tört elő belőle az emlék hatására, és érezte, hogy Trufa megszorítja a kezét figyelmeztetésül.
- Ez most nem a gyász ideje. - Trufa suttogása megérintette a félelmetes sötétben.
- Még csak nem is tudtunk elköszönni tőle - suttogta vissza Pippin, a könnyei csendesen lefolytak az arcán. Sosem fogják újra érezni kedves érintését, meleg ölelését, gyengéd csókját. - Még olyan sok mindent el kellett volna mondani. Meg akartam neki mondani, hogy…
- Csss. Tudta. Ne hidd, hogy nem tudta, Pip. - Barátja még egyszer megszorította a kezét. - Most nem szabad erre gondolnunk. Túl veszélyes. Először az életre kell gondolnunk, aztán a menekülésre, különben az áldozata hiábavaló volt. Ennél többel tartozunk az emlékének, Pip.
- Igazad van, Trufa. - Pippin élesen szívta be a levegőt, és megpróbálta meggátolni könnyeinek áradatát, de nem álltak el. A fájdalom túlságosan új, túl friss volt. Nem tudta elfelejteni.
- Aludj, Pip. Mindkettőnknek szükségünk van az erőnkre.
- Trufa, ha nem élnénk túl, szeretném, ha tudnád…
- Csss. Mondd el később. Mikor biztonságban vagyunk. - A sötétségben Pippin érezte, hogy Trufa elmosolyodik.
Mikor behunyta a szemét, Pippin még mindig látta Boromirt, ahogy térdre esik, mikor az orkok elcipelték őket. Látta az elhagyatottságot, a fájdalmat, a sajnálatot.
Egy utolsó, csendes könnyel, Pippin szíve belesuttogott a sötétbe. Bárhol is légy most, Boromir, tudd, hogy az áldozatod nem volt hiábavaló, és az emlékedet a szívemben fogom őrizni a hátralévő napjaimban.

Ez annyira tetszik!:

www.e-blooming.net/images/gallery/magaz ... 5_larg.jpg

Huuuh...szörcs, nyáladzás, olvadás, elfolyás...........
Bár ez asz uccsó nem jött be, de a többi naon jó... :bounce:
Mondjatok már vmi jó kis oromiros T-mát!
Pl mit érzhetett abban a percben, mikor már tudta, hogy meg fog halni ezektől a nyilaktól.....elnézést, hülye kérdés volt. :crying: :closed: :crying:

www.dreamwater.net/boromir/galle ... n/SB53.jpg 8O