Versek

Megbocsáthatatlan..

Ne haragudj rám,
amiért nem az vagyok
akinek szeretnél,
akinek érzel.

Bocsásd meg.

Kérlek, ne tekints úgy rám,
hogy értsem, baj hogy vagyok.
Mit szeretnél..?
Kinek érzel..?

[...]

Megbocsáthatatlan.
Tudom.
Túlélhetetlen.
Vagyok.

VII.

Lélek: Dühös vagy..?
Az Úr: Az. Dühös.
Lélek: Megtudhatom, miért.?
Az Úr: Szerintem, tudod.


Ez nem tartozik sehova, de kimonhatatlanul fáj..:

Atyám: Nincs értelme, hogy emberek között vagy!
Én: Úgy érzed..?
Atyám: Tudom.
Én: De, vérednek, fiadnak tekintesz még engem..?
Atyám: Már nem.. Már nem érezlek annak..
[Az utóbbi megtörtént.. ]

Üdv mindenkinek!
Galadh: Jaj mami!!! Ezek a képek csodálatosak!!! 8O
Dameron: Én értem ...szegény! Olyan szomorú ez a versed ...talán azért is tetszik ennyire...
Area: Erre már én is gondoltam, hogy kifutok a világból, szükségem van egy kis magányra, hogy letisztuljanak a fejemben a gondolatok...(Néma vándor)
Rabyn: egy kicsit több önbizalmat, ha kérhetném! Jók ezek a versek!
Mau: Köszönöm, hogy megismerhettelek a verses talin ! Nagyon tetszik a sortördelésed...én sose tudnék így írni...
És most jöjjön két régebbi versem, amit "leműfordítottam" franciára...a verses talin szállt meg az ötlet, és azóta nem hagyott nyugodni...- ha akarjátok legközelebb beírom a kiejtés szerint, mert aki nem tud franciául, annak így érdekesen fog szólni ...

Jamais (Soha)

Les réves, ce qui ne se réalise jamais,
Les sentiments, que je garde en mon coeur toujours,
Les idées, ce dont les actes ne seront jamais,
Je saigne beaucoup de blessures, je cherche mon route.
Je ne sais pas pourquois,
Mais c’est la vie pour toi, pour moi…

En foule, il y a les visages inconnus,
Les yeux gonflés de larmes,
Les souvenir sont d’une belle future,
Que l’imagination est accouchée.
Je ne sais pas pourquois,
Mais, c’est désespéré pour toi, pour moi…

Pourquois? (Miért?)

Pourquois je dois aimer, si je peux détester,
Pourquois je dois

Erda niire (Area) írta: A Jacopoval írt versei közül a második tetszik jobban, hogy tudtok ilyeneket kitalálni????

Igencsak fáradtak voltunk, és este hat óta vártam Jacopót a chaten, aki éjfél körül fel is jött.
Íme a titok nyitja-))

Dél Mezopotámia

Uruk! Óh dinasztia! A semmiből jöttél?
Megvetéd lábad a Tigris és Eufratesz ölelésében
S letelepítvén néped, az irgalom bölcsőjén
Fölépítvén első templomod, a Nagyok tanácsa által

S megjelenik az írás, mely oly nagy kincs
Templomgazdaságaid, lassan államokká szerveződnek
Megerősítvén Néped, megerősítvén Népem
Dzsemet Naszár! Kalászt ringat most a szél

Óh Gilgames! Fallal választod el mit Isten adott
S aknasírba rejted hős királyaid, melyben élet fogantatott
Urukagina! Lugalzaggiszi! A trón immár a Tiétek.
S reformokat hozván, erősödtök meg.

Sarrukkin fenyeget Északról, pompádat sárral törölvén
Legyőzvén hatalmad Agadeben alapít erős államot.
Ó Sumér föld! Hazám ! Mi lett véled?
Átok pusztítsa el Akkádok birodalmát! Kérlek Téged!

Gudea lesz a megváltó! Ki fényt hoz újra
Ki eltörli sötét uralmad földemen!
Mert papkirály ő! Ki nem innen érkezett
Megpecsételvén sorsod, s nemzeted.

mecsi: a Még kacsakoromból c. tetszik... ezt még én is fel tudtam fogni.....
Galadh: a szerelmes versed igggen szép!!! Gyönyörű képeket használsz, megelevenedik előtem a vres..... :itscool:
A Jacopoval írt versei közül a második tetszik jobban, hogy tudtok ilyeneket kitalálni????
Rabyn:
Egyedül vagy,
megfogom a kezed,
Így ketten vagyunk már, --> ez nagyon szép gondolatmenet.... még hogy nem vagy valami nagy költő..... ami azt illeti, itt senki sem Petőfi..... (vagy Arany, vagy Babits...)

A történet folytatódik…

IV. Eanúrnő halála

Hazatértek végre.

Öhm most beraknék három versecskémet. Nem vagyok valami nagy költő
Szeretném ha véleményeznétek. Eléggé régiek.

Sötétben

Egyedül egy sötét teremben,
Tapogatózva, lassan mentem.
Téged kutattalak.
Még sohasem láttalak.

Éreztem valahol itt vagy velem!
Bezárva egy emlékben.
Elrejtve, titokban.
Gondoltam rád, naponta.


Akkor most egy nagyon nagyon nagyon régi 4 soros.

Álomképnek I.

Hiányzol ha nem vagy velem!
Rád gondolok minden percben.
Veled álmodom éjjelente,
Téged várlak minden este.


Álomképnek II.


Szeretlek tudod?
Elérhetetlen vagy!
Álomképnként látod
A saját sorsodat.

Félsz! Nem tudod ki vagy,
Keresed magad,
Keresed az utad.

Egyedül vagy,
megfogom a kezed,
Így ketten vagyunk már,
Nem kell, hogy féltselek.

Emberek imádlak titeket, és köszönöm ezt a fantasztikus verses talit!
Bár kicsit sokan voltunk, és nem olyan verses verses tali volt,
mint szokott, hanem laza, de így most tudtam beszélgetni emberkékkel, már akivel tudtam, mert jó sokan voltunk, főleg miután az énekkar is megérkezett!

Galád: Fantasztikus vagy! Bár az én kedvencem még mindig az Alkony,
de te vagy az egyik kedvencem, mert tőled nem olvasok soha átlagos verset, és mindegyikben van mély érték. Gratula pici mama!!!

Néma vándor

Egyszer majd némán felállok, és elmegyek,
nem szólok semmit, nem beszélek veletek,
már nincs mit mondanom nektek.

Némán fogok menni az országúti ködben,
nem mondom meg, honnan jöttem.
Mit számít már az?

Egyszer majd némán meg fogok állni,
többet nem fogoka messzeségbe vágyni.
akkor fogok hazaérni.

Galadh írta: víztükrön úszó felhőket néztem
kezemben tartottam a csillagokat
minden, mit láttam, az enyém lehet
de sehol nem találom mosolyodat

fűszálak közt kergettem a szelet,
napsugárra hintettem csókomat
felforgattam az úton minden követ
de sehol sem találom mosolyodat

örökre bezártam nehéz szívemet
kicsiny kulcsát messze hajítottam
már tűvé tettem érte az egész világot
de soha nem találtam mosolyodat

Galadh, ez valami gyönyörű, de tényleg!!! Majdnem elsírtam magam rajta... Azthiszem ez edig a legeslegeslegjobb amit olvashattam tőled, tudom, hogy ezt már párszor mondtam, de ez azokat is űbereli:))

Galadh és Jacopo írta: letértem az elveszett utakról
kifutnak lábam alól a homokszemek-
oh, azok a széttörött fénnyel telt poharak...
létezem
mégsem érzem fekete szívem repedéseit
a pupillám fénytelenséggel megtelik

És ez is nagyon tetszik!!

Halihó!

Na ezeket éjjel egy körül alkottuk Jacopóval a chaten, úgy tessék olvasni őket


lopott és lidérces inerciarendszerek fényében
semmi sem tart vissza a zuhanásban
feloldódom a lebegésben

---

letértem az elveszett utakról
kifutnak lábam alól a homokszemek-
oh, azok a széttörött fénnyel telt poharak...
létezem
mégsem érzem fekete szívem repedéseit
a pupillám fénytelenséggel megtelik

Jiva a maha-tattva oltárán

Megosztom veled, most féltett titkomat,
A szó lüktető nyíl, s a szív lüktető jéghideg fém,
Újra dobog már, s soha meg nem áll
Ezernyi kérdés válasz nélkül,
Számítok Rád, te is… - én nem

Varjak szálltak le a templom udvarára
A harmónium lassan megszólal
Most itt fekszem én a föld mélyén
Arcomon a szántott föld.
Sóhajtásom, nyitott könyv

Nincs megoldás, minden titkos vágyam ismeri ő,
Emésztő szenvedélye, s ölelése halált hozhat.
Mindent láttam ez egy veszett világ
A holló csendben így szólt: Soha már.
S lett az éjszaka, sikoltó sakál

Az asszony, a kígyó! Nevet! Nevet! Beszél! Beszél!

Üdvözlet mindenkinek. Ez született egy késő esti homályos pillanatban, aki akarja, olvassa el:


Jó lenne érteni

Hogyan sikerül minden éjjel látnia téged
Miközben könnyedén átlebeg az égen
S álmodó arcodon pihenteti fényét
Jó lenne érteni a hold trükkjét

Ha hozzád tartoznék, mint a kúszó árnyék
Te éltetnél, míg lényedhez simulnék
Bár így lehetne, de én sem kereslek
Távol a tűztől, talán másik fényt lelek

Mióta nem vagy csak zuhanok halkan
Szárnyakat próbálok egy eltévedt dalban
Már sötétedik, testemben lassul a vér
Halványuló utam lépteimből nem kér

A világ legvégén fejünk fölé az ég
Áruló feledésből sző nyugtalan reményt
Tudom, már nem hallhatod a hangom
S takaróként új felhőt von magára a csillagom

víztükrön úszó felhőket néztem
kezemben tartottam a csillagokat
minden, mit láttam, az enyém lehet
de sehol nem találom mosolyodat

fűszálak közt kergettem a szelet,
napsugárra hintettem csókomat
felforgattam az úton minden követ
de sehol sem találom mosolyodat

örökre bezártam nehéz szívemet
kicsiny kulcsát messze hajítottam
már tűvé tettem érte az egész világot
de soha nem találtam mosolyodat

---

elmúltak az idegen évek
hidegen nézek vissza rád
kezemben tartom szívem
kulcsát
ha kérnéd, odaadnám
--neked mégsem kell

Még kacsakoromból

Lassan puffan bucimaci a tetőn
Nem repül velünk többet, zsíros testecskéje
Minden ezen a nyári éjszakán kezdődött.
Teste Lakatos néni házára esett,
Ki Sírva dagasztotta tovább tésztáját

Mi csak repültünk tovább
Lajos kacsa zoknija liffent egyet
Leesett a lábikójáról. Én szagoltam!
S most Pepe kacsa, s a zokni immár együtt

Elhatároztam, előrerepülök, tovább! Tovább
Lajos kacsát elhagyván Peti cicához repültem
Sebesen néztem az alattam elsuhanó tehenek bőgését
Olajfák alatt fickándozó párok ölelését

Peti cica rámosolygott, én vissza
A protkom teljesen beremegett
Szélvész süvített a hajamba
Nyaki ütőerem oly vérbő most

Apró mozdulattal, elsuhant egy tölgyfa mellettem
Nagyon megijedtem, Peti cica gázt adott!
Borsostokány felett repültünk mikor leesett a hó
Talicskával húzták el a palackokat a tornác mellől.

Borsófőzelék adott nekem, s szelek szárnyán sodródtam tovább
Tobzódtam a bélgázaimmal, de a repülés elvette az eszem
Kék az ég s béke van! Topografesz fesztelen a csarnokban
Ganca-manca melénás akármilyével szaladgál az orvoshoz

Most itt fekszem a földön a kanapé mellett árván
A kokain már nem hat! Nem! Nem! Nem vagyok kacsa!
Nem is tudok repülni! Teremtőm! Nem tudok!
Azt hittem, hogy kacsa vagyok!!
Rá kellett jönnöm csak egy zsíroskenyér, blöki tányérjában

Szomorú az élet testvéreim, ti se sírjatok …

Nima: Stabat Matris... nem is találok szavakat... ezt holnap fel kell olvasni

Látom, most nemcsak engem ihletett meg az évszakváltás
Dodie: nagyon tetszik a versed. És a tél-tavasz érintkezése, hogy mégsem lehetnek egymáséi... ez különösen megfogott!
Meg ez is: Utánam majd a testes, bágyadt nyár jön,
S ősz apó fonja majd köré erős karjait.

Galadh: hmm... asszem ez az egyik legjobb versed (+ Alkony + társai, az a híres hármas ). Jól megcsavarod a képet, és vmi teljesen egyedit hozol ki belőle. Grat

Ilmare: Itt az a lényeg mindenre írd azt csodaszép csodajó. Akik meg közutálatnak néznek, azokkal ne álj szóba mert kiesel a kosárkából. De rendes brigád.

Ilmare: mi sem úgy születtünk, h jól írunk... nekem pl az itt lévő emberek nagyon sokat segítettek az építő kritikákkal és saját műveikkel. köszönet érte:)

Én nagyon friss vagyok itt, de annyira elveszettnek érzem magam. Itt csupa rém tehetséges ember rakja fel a szösszeneteit, én meg csak próbálkozok hozzátok képest...

Na itt lenne egy kis szösszenet, most írtam, nemtom hogyan jött... kritikát pls!

S mi majd mind itt maradunk
kereszten függünk megfeszítve
ha már elhagy minket minden
téged sem érdekel, mi lesz
mert elvakított téged a Nap
te is azt hitted, isten vagy.

Dodie: bumm. hát ez vmi csodálatos. egyik legjobb, amit tőled olvastam!!! remek képek, rímek, dallamos... tökéletes.

Cueddo: nagyon tetszik a szösszeneted!!! Tömör, de mégis benne van minden..... Zseni vagy!!!!!
Dingir: én címnek a Mágjahalált választanám, de ez csak egy kósza tipp... nem kell rám hallgatnod...
Dodiee: ez valami csoda!!! A hóvirág, mint a tél, és a tavasz egyetlen gyermeke: RULZ!!!!! 8O :itscool: *fejethajokelőted* ezt lementettem....

Hu, nagyon megleptek a jó kritikák
Dodie: ez engem nagyon megfogott, valahogy két embert juttatott róla eszembe....

Ja, hát akkor itt egy másik angol versem:


The Steward of me

He is the last steward.
Or father? Is he hard?
His looks hit me down...
What he said is done...
Im only a second son,
Not his glory sun...
Now he is gone...
Sometimes I cried
Not for him, for my....
Brother who once lived
And went for his ask
Get the ring?
No! In reality,
For quality!
Now I standing here
Behind of the King
The age of them is over.
He looked always glower.
The new age is begin
I forget everything....

Hú dodály ez nekem nagyon tetszik!

ööö, kicsit félvek hoztam egy új versemet... igazából zenei hatásra írtam, ugyhogy nem tudom mennyire jön át a hangulata zene nélkül...

A Tavasz éneke

Rügy fakadt a fán,
Tán végre vége lesz a télnek.
Az ablakpárkányon verebek ülnek,
Csak csacsognak, örökké beszélnek..

Az ég már nem olyan jégszínű, mint volt,
Tudom, eljön végre a tavasz.
Én elmegyek, ha megjött.
Tudom, te itt maradsz...

Örök ez a körforgás.
Te virulsz, míg dühöng a tél,
A tavasz maga pedig én vagyok.
Mikor a természet éled,
Megyek világot látni,
De magamból egy részt mindig itt hagyok.

Mindig csak egy percre találkozhatunk,
Egy pillanat tavasz s tél között.
Átölelsz, s egy kicsit összebújhatunk,
Olvadnak a téli hűs rögök.

Utánam majd a testes, bágyadt nyár jön,
S ősz apó fonja majd köré erős karjait.
Akkor lépsz te újra e körforgásba,
S a föld átalussza a jég napjait...

S míg én alszom, te óvod álmomat.
S várom, mikor jut majd újabb perc nekünk...
A földben ott alszik velem egy hóvirág.
Egyetlen, szeretett gyermekünk.

Cue: Már ezer éve akarom írni, h annyira jó, h újra írsz!
Ez az új vers: a képek egészek, és nagyon szépek, dallamos...

Drágáim, lassan elkezdeném a Tolkien-es témájú kötethez gyűjteni az anyagot. Nincs határidő, nincs pályázat, csak szvsz nem árt, ha lesz 1 kész anyagunk a témában. Ezesetben majd esetleg el le7 kezdeni házalni a gyűjteménnyel a kiadóknál. 25 főnél & fejenként 5 versnél többet most sem nagyon szeretnék bele, de a koncepció még változ6
Dae, drágám ezügyben mennyire számít6ok rád? Esetleg még valaki, aki tudna segíteni a beérkezett anyagokat átolvasni, 'megrágni', esetleges javítási/csiszolási kérelemmel a szerzőkhöz fordulni, a kötet szerkezetét/a versek elrendezését, sorrendjét kialakítani?

Nefra, drágám, az "ölel be" helyett a "fond be"-t javasolnám az utolsó előtti szakasz vége felé-ez a kifejezés már vimpárszleng-szerű A Tündének lenni egyébként csodálatos és magával ragadó- átütő erővel és iszonyatos átéltséggel fejti ki a témában/helyzetben szunnyadó drámát.

Nima, drága, a Stabat Matris meghökkentő és megrázó. A végén, a 3. szakasz utsó 2 sorában már kicsit nekem 'túl sok' az erős jelző. Egyébként is nekem az első 2 szakasz "jön be" jobban. Érdekes vállalkozás a keresztényi és az abból (is) kialakult tolkieni mítológia egymásra játszatása. Volt már ehhez hasonló próbálkozásod, el is küldted a kötetbe, ha tudom, előkeresem. Tudod, az a hosszú párbeszédes-zárdás, de nem az Aranjuez Concerto,hanem régebbi. Ha tudod, mire gondolok & megtalálod, átküldöd priviben v felrakod a fórumra? Érdekes lenne összehasonlítan a mostanival- ami egyébként sokkal jobb lett

Artemisz, drágám, így leírva ez az utódal még jobb!

Adim, Arlith, Mau: remélem mindannyiótokhoz szerencsém lesz holnap és élőben is meg tudjuk vitatni a témát. Ha minden igaz, mindőtök hozzászólását kinyomtattam & viszem A témafelvetésnek & a színvonalas véleménykifejtésnek egyébként 6ározottan örülök!

Drága "efkú"! Ismét egy zseniális, végletekig tömörített kocka!
Ezt nevezem 'versbeszéd'nek, amit Te művelsz!

Jacopo & Arlith:drágáim, ez gyönyörű & igaz, mint az idealizált költészet

Dae, Ratzkha: drágáim, nagyon örülök a fordításoknak! Dae, a tiédet még átolvasom- Ratzkháé + nem csak azért tetszik, mert az öcsém... Szöveghű, visszaadja a képeket, szótagszámra/rímre stimmel az eredetivel- a megoldások ötletesek & működőképesek

Cue: jó néha Tőled is olvasni valamit- igazi kis remekmű-mélyértelmű & dallamos; a tőled megszokott emelkedettség

Gyémánt Hajnal:End of all things- Nagyon örültem az angol versnek! De a things-re a halfing nem rímel, a thing-re viszont igen A Tolkien-re való utalás szvsz ennyi költői szabadságot +enged a rím kedvéért. Gyönyörű a dallama! Még párszor átmegyek rajta

Well, drága, már írtam priviben, de a Hamvazószerda még mindíg csak az Pous Magnum-hoz hasonlítható. (Az apróbb változtatási javaslatokat/verstan, központozás stb./ majd jövő7en küldöm )
A hasonlatom rá:apokrif szonett.

Vézna cinege-ujjaiddal belemarkolsz
Hajamba. Úgy téped ki, tövestül.
Csillámló egek alatt a tájat
Megveti, ki most üdvözül.

Rámcsomózod a kötelet, eligazítod,
Hogy szép legyen. Ünneplőben
Menjek az ünnepi helyre.
Fanyar mosoly: retteg tőlem

Ő, a nagy Isten! Márványpalotában
Ki figyeli mint születik a tett,
S lesz úrrá egy kidőlt oszlop
Száz nyomorult emberélet felett.

Mit verítékkel s kínok közt teremté,
A porból vétetett porrá töri azt,
S lesz pompás ember - mandala
S nyújt tűzbe mártott vigaszt.

Égessen csak, ha már hinni akarsz!
Öleljen át szöges testtel a vágy,
Mint vas-szűz megvadult kedvesét,
Kitől szürke könnyeket nyög az ágy,

S vért sír a lepedő. Halál reád!
"Cifra temető", halál reád
Díszes kopjafa!
Én legyőzöm halottaid!!


(Még nincs cím, de lesz, csak még várat magára...)