Borítókép: Kálmán Dániel (Ben)
Idén is lesz Tolkien Nap! Az elmúlt két évhez hasonlóan március végén, a Tolkien Olvasás Napjához kapcsolódóan szervezzük meg a rendezvényt, de ezúttal már nem részben vagy egészben online, hanem teljesen élőben.
Helyszín: Derkovits Gyula Általános Iskola (1068 Budapest, Városligeti fasor 4-6.)
Időpont: 2023. március 25. (szombat) 13:30–18:30
A januári Tolkien Napok hagyományát folytatva idén is lesznek ismeretterjesztő előadások, kreatív foglalkozások, társasjátékok, egyéb kisebb programok, Középfölde Vásár és persze köszöntő Tolkien tiszteletére. A 18:30-ra tervezett koccintás után pedig levezetésképpen mindenkit szeretettel látunk a Tolkien Olvasás Napja szokásos programjára, a közös olvasgatásra is.
Idén mindenkit személyesen várunk a helyszínen, nem lesz élő online közvetítés: de azért azok sem maradnak le mindenről, akik mégsem tudnak eljönni, mert az ismeretterjesztő előadásokat várhatóan utólag, felvételről is meg lehet majd tekinteni: a rendezvény regisztrált résztvevőin kívül azoknak is, akik csak erre a lehetőségre szóló „videójegyet” vesznek.
Facebookon itt csatlakozhattok az eseményhez >>>
Program
Kapunyitás: 13:30
- 14:00: Füzessy Tamás: Az átalakult mítoszok – Hányszor gondolta újra világát Tolkien?
- 14:00: Pálfi Botond: Aldarion és Erendis – a legkeserűbb romantikus történet
- 15:00: Rákos-Zichy Johanna: Elveszett Út – Númenor és az elsüllyedt Atlantisz
- 15:00: Füzessy Tamás: Az ezerarcú hős – mítoszok és archetípusok Tolkien világában
- 16:00: Mikesy Anna: „Hét a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kő” – amit a törpök kultúrájáról tudni érdemes
- 16:00: „Élő podcast” – kerekasztalbeszélgetés A Hatalom Gyűrűi sorozatról Füzessy Tamással és Barna Bálinttal
- 17:00: Sági Kiss Dániel: „S otthon készült az adanoknak” – Númenor és a númenori kultúra
- 17:00: Kaszab Zsuzsanna: „Az Útnak vége nincs soha” – Tolkien és az utazás
- 14:00-tól: Hobbitlakkészítés tűnemezeléssel – többórás kézműves foglalkozás, amelyen korlátozott számban, helyszínen jelentkezési sorrend alapján lehet részt venni.
- Folyamatosan (14:00-18:00): „Öregdombi Tyúkok Egyesülete” – szabad kézműves foglalkozás, amelyen otthonról hozott kézműves projekteken vagy helyben önállóan elkezdett egyszerűbb alkotásokon lehet dolgozni jó társaságban.
- 13:45-14:30: Certhas – Hogyan alkalmazzuk a magyar nyelvre a tündék és törpök használta rúnákat? Akár most próbálkozol először, akár korábbi tudásodat tesztelnéd, itt a lehetőség!
- 14:30-15:30: Középfölde Imprószínház – Érdekelne, hogy viselkedne Legolas egy törp lakomán? Esetleg Sauron a Zöld Sárkányban? Netán el is játszanád? Ha ezek közül egyre is igen a válasz, akkor a Középfölde Imprószínház épp neked való! A játék során vicces, improvizáción alapuló jelenteket játszhattok ki kedvenc tolkieni szereplőitek bőrébe bújva!
- 15:30-17:00: Tengwar – Most ismerkednél először a Gyűrű feliratán is használt tünde betűkkel? Vagy éppen már többször végighallgattad az alapokat, de sosem álltál neki a próbálkozásnak? Kezdő érdeklődőket és bizonytalan gyakorlókat is szívesen eligazítunk, vagy éppen kihívások elé állítunk!
- 17:00-17:30: Kvíz – Ki ismeri ki magát legjobban Középfölde, vagy éppen Númenor titkaiban? Írásban egy (vagy akár két) könnyebb, A Gyűrűk Ura témájú kvízt oldhatsz meg a délután folyamán bármikor, egészen fél ötig; ötkor eredményt hirdetünk, majd egy kifejezetten númenori témájú szóbeli kvízre várjuk a komolyabb kihívást keresőket.
- 17:30-18:15: Daltanulás – Hallgass bele kedvenc megzenésített tolkieni verseinkbe és közösségi dalátiratainkba, és csatlakozz te is a közös énekléshez! Az MTT Daloskönyv applikáció segíthet, hogy felkészültnek érezhesd magad, de egyáltalán nem szükséges előfeltétel.
- Az aulában kb. 14:00–16:00 hennázással, 16:00–18:00 pedig hajfonással támogatjuk a látogatók középföldei hangulatú eleganciáját.
Egész nap:
- Középfölde Vásár – Válogass az MTT termékeiből és kiadványaiból!
- Társasjátékok – Etesd meg az éhes hobbitokat, vagy segíts Frodónak a szökésben!
- Fotósarok – Oszd meg másokkal is, hogy Középföldén jártál!
Köszöntő és koccintás: 18:30 – Kérjük, hozz magaddal saját poharat!
19:00-tól: Tolkien Olvasás Napja program a Rengeteg RomKaféban.
A meghirdetett programterv tájékoztató jellegű, a programváltozatás jogát fenntartjuk!
Jegyvásárlás
Ide kattintva érhető el az online jegyvásárlási felület március 23. (péntek) délig >>>
Az online jegyvásárlás során bankkártyával vagy banki átutalással is lehet fizetni. Jegyárak:
- Teljes árú belépőjegy: 900 Ft
- Az MTT szervezeti/adományozó tagjainak: 450 Ft
- Videótár-hozzáférés (belépőjegy mellé vagy anélkül is vásárolható): 500 Ft
A helyszíni jegyvásárlás felára: +300 Ft. A helyszínen csak készpénzzel lehet majd fizetni!
Középfölde Vásár
Megnyílt a Középfölde Vásár előrendelési felülete >>>
A Középföle Vásárban a korábbi évekből ismerős termékek mellett most az igényfelmérés alapján összeállított matrica- és képeslapcsomag, illetve poszter és két újfajta hűtőmágnes is rendelhető, továbbá az MTT saját kiadványain és ajándéktárgyain túl a Páfrányos Műhely termékeiből is válogathattok.
A pólók, pulóverek és vászonszatyrok a gyártó betegsége miatt sajnos nem készülnek el a rendezvényre! Ezekre is lehet rendelést leadni, de mindenképp számolni kell vele, hogy nem márciusban, hanem májusban lesznek majd átvehetők. A helyszínen csak a korábbról maradt utolsó darabokból lehet majd válogatni.
Fontos, hogy a Középfölde Vásár nem nyilvános webshop, hanem a Tolkien Naphoz kapcsolódó előrendelési felület, amelyben kizárólag a rendezvény résztvevői (beleértve a videótár nézőit), illetve a Magyar Tolkien Társaság egyesületi tagjai adhatnak le rendelést. A megvásárolt termékeket elsősorban a Tolkien Napon lehet átvenni. Azokat a megrendeléseket, amelyekhez nem kapcsolódik érvényes (akár helyszíni részvételre, akár videótár-hozzáférésre vonatkozó) regisztráció, törölni fogjuk!
Ezt a cikket és a Facebook-eseményt is folyamatosan frissítjük majd a program részleteivel.
A szervezők elérhetősége: tolkiennap[kukac]tolkien[pont]hu