Selmeczi Szonja

Selmeczi Szonja
Már a 2014-es táborban is nagy sikert aratott a Babarend, a Magyar Tolkien Társaság tábori gyermekmegőrzője. Amíg a szülők műhelyfoglalkozáson vannak, tapasztalt és rátermett rendvezetőink felügyelik a kicsiket: Bárány Ágnes és Várfalvi Tamás (Félix) felügyeletében garantáltan jó kezekben lesznek a gyerekek. 
Most, hogy mindenki megkapta a tábori levelet, és tudja, melyik fertály és család tagja lesz a táborban, eljött az ideje, hogy megismerkedjetek a fertályok rövid történelmével. Ezen kívül bemutatkoznak a családvezetők és a fertálymesterek is.
Ismerjétek meg az Öregdombi Vigasság főszervezőit! Bemutatjuk, kik felelősek azért, hogy minden rendben legyen a táborban és kit mivel lehet megkeresni probléma esetén.
Június 27-én azért gyűlünk össze, hogy közösen megünnepeljük a Magyar Tolkien Társaság születésnapját. Szeretettel várunk minden kedves tagot, támogatót, szimpatizánst és mindenkit, aki szeretne kötetlen körülmények között nosztalgiázni, szép emlékeket feleleveníteni. Várjuk továbbá a Tolkien Klub látogatóit is, hiszen amellett, hogy megismerkedhetnek a társaság színe-javával, azt is kipróbálhatják, milyen szabadtéren társasjátékozni.
A visszajáró táborozók tisztában vannak azzal, hogy a tábori események egy keretjáték köré épülnek, aminek alakításában minden jelenlevő részt vehet. Elsősorban az elsőtáborozók számára gyűjtöttük össze azokat a kérdéseket, amik felmerülhetnek a keretjáték kapcsán. Mi is az a keretjáték?
Májusban a megszokottól eltérően nem szombaton, hanem vasárnap várunk benneteket a Világcsücsökben. Május 31-én 14-20 óra között a társasozás mellett gitárral kísért közös dalolászáson vehettek részt, kézműves foglalkozásként pedig teafilterből hajtogathattok szépséges figurákat. A belépés ingyenes!
Már most azon izgulsz, milyen történetbe csöppensz a nyári táborban? Tudni szeretnéd, milyen karakterekkel találkozhatsz, már most meg akarod őket ismerni? Ennek semmi akadálya! Folyamatosan bővülő cikkünkben az Öregdombi Vigasság keretjátékának szereplőiről, helyszíneiről és előzményeiről olvashatsz naprakész infókat. Kattints és ismerkedj meg már most az Öregdomb hobbitjaival! 
Az Öregdombi Vigasság nem csak a keretjátékról és a csapatokról fog szólni, hanem műhelyfoglalkozások során élhetitek ki a kreativitásotokat, szerezhettek új ismereteket és tölthetitek hasznosan az időtöket. A tábori jelentkezés előtt érdemes átböngészni a műhelyek leírását, hogy megtudjátok, mire is számíthattok.
Kedvcsináló novella Alyr tollából a Magyar Tolkien Társaság nyári táborának keretjátékához. "A thán története" Ferumbras, a Tuk család fejének annúminasi kalandját meséli el. Izgalmas volt? Igen. Veszélyes is? Természetesen. Túlélte? Ha kíváncsi vagy, elég egy kattintás és máris minden kiderül. 
5. oldal / 7

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére