fbpx
 
 

Élet és halál etikai vonatkozási Tolkiennél 2.rész

2. Lehet-e, szabad-e ölni az igazság nevében?

Bibla: a „bosszú az enyém” „ne ítélj, hogy ne ítéltessél” „amilyen mértékkel ítéltek ti, olyan mértékkel fognak nektek is ítélni ”

Ennél a kérdésnél Bilbó, Frodó és Gollam viszonyát tekintem át, Gandalf szavai tükrében, és természetesen kitérek Samu döntésére is.
Frodó Gandalf szavainak tükrében érti meg Bilbo választását: ítélkezni nem a mi dolgunk. Gandalf azt mondja, hogy nem a mi dolgunk az ítélkezés, hiszen nekünk élet és halál fölött nincs jogunk dönteni, hanem csak a saját időnk fölött, amivel rendelkezünk, hiszen nem tudhatjuk, kinek az élete hogyan befolyásolhatja milliók sorsát. A bosszú a Bibliában azért az Istené, mert az ember maga nem képes annyi mindent adni, mint Isten, és nem látja előre a dolgokat. Másfelől meg az ember emberi, eléggé rövidlátó mértékkel ítél, még Isten a saját mércéjével és ez sok estben jócskán eltérhet attól, amit mi, emberek gondolunk.
Itt felvetődik az ölés kérdése: a tolkieni világ, ha azt nézzük, tele van gyilkosságokkal. Vajon van-e olyan gyilkosság, ami indokolható etikailag?
Azt gondolom, alapvetően nincs, kivétel talán az önvédelemből elkövetetett gyilkosság.
Samu etikailag indokolná Gollam megölését, és a józan érvek alapján. Józan érvei pedig mind a jogos önvédelemre vonatkoznak,. Viszont belekeveredik a bosszú érzése is. . Samu Gandalf, de talán még inkább Frodó példáján keresztül látja meg, hogy nem mindenre az ölés a megoldás. De itt is elengedhetetlen a személyes tapasztalat: őt is megkísértette a Gyűrű, ő is átélte, ha más síkon, és más etikai minőségben azt, amit Gollam. Gollam a hatalmát az ösztönei kielégítésére akarná felhasználni. (Minden nap friss hal, és mindenki őt magasztalja, tisztelik) míg Samu másokért akar cselekedni, egy szép, virágzó világot akar. De a józan esze beláttatja vele, hogy ez nem lehetséges a Gyűrű által. Azt hiszem, itt a kanti kategorikus imperativusz mutatkozik:
„Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája a mindenkori törvényhozás alapjául szolgálhassék”

Mint tudjuk, Kant etikája szigorú kötelességetika. Kant felteszi a kérdést: mi lenne akkor ha mindenki így cselekedne.? A tolkieni világra vonatkozatva: mi lenne, ha mindenki elfogadná a Gyűrűt és használni akaraná? Gondolom, nem kel hosszan ecsetelni… Még azt sem, hogy mi lenne, ha egy valaki fogadná el a Gyűrűt. Kantot sokszor támadják azon az alapon, hogy a határhelyzetekben nem állja meg a helyét a kategorikus imperativusz. Vajon itt tényleg így van? Attól függ, mit tekintünk határhelyzetnek. Ha a maxima arra vonatkozik, hogy „soha ne használd a Gyűrűt” akkor bizony tényleg nem helytálló a parancs, azért, mert vannak helyzetek, amikor a hősöknek fel kell húzniok az ujjukra a gyűrűt. Viszont ha a kategorikus imperativusz úgy szól, hogy saját javadra ne használd a gyűrűt, akkor megállja a helyét. A gyűrű szövege pont erre figyelmeztet: az Egynek hatalmas ereje van, és ezt a hatalmat csak az bírja el, aki maga alkotta.
Hogyan vonatkoztatható ez a halál kérdésére? Hogyen funkcionál itt kanti illetve a bibliai parancs? Azt hiszem, az ítélkezéssel kapcsolatos bibliai idézet felfogható kategorikus imperativuszként. És ez megállja a helyét. Azért, mert valóban nem a mi dolgunk az ítélkezés, hanem a tettek maguktól is elveszik a következményeiket. Másfelől pedig mindenki esendő (az vesse rá az első követ,. aki bűntelen közületek”)
Gollam élete csakúgy, mint a Nazguloké gyötrelem. Ennek nemcsak a gyűrű az oka, hanem az is, hogy a természetesnél jóbval több időt élt, és ezalatt, sőt, lehet, hogy ettől is a lelke elsorvadt. Érdekesnek találom, hogy mind a nazgulok, mind Gollam elveszítette a normális kommunikációra vonatkozó képességét, a nyelvhasználatuk az erkölcsi romlással együtt eltorzult, szinte teljesen képtelenné váltak arra, hogy beszéljenek, hogy szöveget közöljenek. Ami még érdeksebb, hogy Szauron sem nagyon tud beszélni, ő csak írásban, mégpedig csak a beavtottak számára hozzáférhető írásban tudja magát kifejezni. De a gyűrűvers szövege mint említtet, figyelmeztető szöveg, de mindemellett még szintén a birtok kifejezése is. Itt viszont nem az alkotás öröme tükröződik, mint az „Én, Narvi, készítettem” feliratban, hanem a félelemkeltés eszközeként funkcionál ez a szöveg. Érdekes, hogy noha mind a két dolog, a kapu is és a Gyűrű is titkos módon készült, alkotóik ismerik csak a titkukat, viszont Szauron lopott tudással él, még a kapu készítői kooperáltak, amint azt a feliratok szövege is jelzi. Ezért is emelendő ki Galadriel hajszála, ami a boldog időket idézi föl, és a hegyek és erdők népének barátságát fogja helyreállítani. Galadriel haja egy szöveg nélküli szöveg: amikor majd sérthetetlen kristályba foglalva fog heverni a törpök kincsei közt, azoknak ez emlék lesz az elmúlt korokról, és arról, hogy a tündék és a törpök között, mint Aule kedvencei és teremtményei között, nem szükségszerű a viszálykodás.
Miért érezzük sokkal súlyosabb bűnnek a noldák három testvérgyilkosságát, mint az orkok összes gonosztettét? Véleményem szerint azért, mert a tündék alapvetően nem gyilkolásra lettek kitalálva, mint az orkok. A testvérgyilkosság minden mitológiában szörnyű bűn, és a világ, vagy az illető erkölcsi romlásának egyik legbiztosabb jele: gondoljunk cska Káinra?: az Édenen kívül követette el az első gyilkosság, ami testvérgyilkosság volt, és ennek motivációja za irigység és aféltékenység volt. A noldákat talán még az menti, hogy először hirtelen felindulsából öltek, hiszenm ellentálltak enkik, a többi viszont, ha jogilag nézzük, előre ki volt terveleve, és anygon jól tudták mit tesznek, sőt. Talán azt is, hogy rosszat cselekszenek, de úgy érezték, joguk van ezt megtenni. Ezt a fjat ölést semmi nem szentesíti. A bűnüket még tetézték azzal, hogy harmadszorra olyanokra támadtak, akik maguk is szerencsétlenek, hiszen Gondolin és Doriath feldúlásának túlélői voltak az áldozatok. Viszont, ha jobb igauzságtalanságot elszenvedni mint elkövetni, akkor mandos előtt nagy valószínűséggel azok kaptak pozitívabb elbíráslást tetteikről, akik elszenvedték az igazságtalanságot.
De miért nem adták át a Szilmarilt? – kérdezhetnénk joggal, bár némileg cinikusan. Én azt kérdezném: miért tették jól, azok, akik nem adták át a Szilmarilt? Miért volt jogos a celekedetük:? Feanor fiai tévesen azt hiszik, hog yitt csak egy tárgyról van szó, ami az apjuk ketze műve, és ők csak pusztán birtokolni akarják. Viszont a Sirion deltájában élők nem pusztán birtokolják, hanem használják a mások és maguk javára a fényt. Paradox módon annál marad meg a legtovább a fény, és az kapja meg újból, aki leginkább képes mások javára használni: Galadrielnél.



3. Arwen szavai Aragorn halálakor.

Emberi szempontból úgy vélem kiemelkedő jelentőségű tény a másik ember halála, mert ennek megtapasztalásával mutatkozik meg, hogy mi időbeli lények, a történelemben élők, és halandók vagyunk, valamint nagyon nagy fájdalommal jár. A másik, általunk szeretett lény elvesztését egy tünde ritkában éli át, mint egy ember- mégis, akkor miért lehet ajándék Iluvatartól a halál? Tolkieni kereteken belül azért, mert az embereknek nem kell visszatérniök a világba, ha meghaltak, a tündéknek viszont igen, továbbra is részt kell venniük a világ és a muzsika kibontakozatásában, vagyis, ha a muzsikát is elfogadjuk szövegnek, akkor a szöveg írásában, formálásában, de nem mindegy, milyen módon teszik ezt.
Ha etikáról beszélünk, akkor megkerülhetetlen, hogy a felelősségről is szó essen. Az emberek hajlamosak megfeledkezni a világ és utódaik iránti felelősségről, hiszen akkor nem a saját életük meghosszabbításával foglalkoznának, hanem az élet mennyisége helyett annak minőségével, saját történetük, szövegeik minél jobb minőségű áthagyományozásával. . A tündék viszont szeretik a világot, és épp ezért felelőséggel viseltetnek iránta. Ha szarkasztikusak akarunk lenni azt is mondhatjuk, hogy azért, mert kénytelenek végignézni saját tetteik eredményét, következményét. A tündék gondolkodásának jellemző momentuma, hogy alapvetően másokkal törődnek, nem pedig saját magukkal, még ha pont az ellenkező állítás hangzik is el. Ebből fakad Arwen tévedése. Arwen, amikor Aragorn haldoklik, azt gondolja, a Gondor ill. Númenor azért bukott el, mert a hozzátartozóikat látták elveszni, és ez töltötte el őket fájdalommal. Pedig nem. Itt visszatérnék a Gilgames eposzra: Gilgames is akkor indul el megkeresni a füvet, amikor Enkidu halálát látja, amikor személyes tapasztalata van a halálról. De nem azért indul el, hogy Enkidut visszahozza, mint Orpheusz, hanem azért, mert ő maga nem kar meghalni. Arwen i ebből a szempontból inkább Orpheuszhoz köthető: ő azt nem karja, hogy a másik meghaljon. Ezt jelzi az is, hogy Aragorn halála után ő maga is önként adja vissza életét.

A fejezet zárásaként kitérnék egy, a hétköznapi életben sokszor használatos képre: a halál, mint a szenvedésktől való megszabadulás. Ez egy helyen mutatkozik meg : Gollam halálakor. Gollam számára, ha belegondolunk, a testi halál valóban megváltás a lelkének gyötrelmeitől is. Viszont az ő halálával válnak valóra Gandalf szavai, és világlik ki az Istar bölcsessége, valamint e szavak teljes értékű megértésvel és jelentésük megtapasztalásával tekinthető befejezettnek Samu és Frodó erkölcsi fejlődése. Épp ezért vitatkoznék azzal a tézissel, hogy Tolkiennél a jellemek statikusak, nincs jellemfejlődés. Pontosan a halálhoz való viszonyulásban mutatkozik meg ez. Az út során mint említtetm, Samu is Frodó is gyakran kerül választás elé, pontosan is Gollammmal való viszonyuk által.


III. A választás szerepe

1. Válaszható-e a halál Tolkiennél?

Etikáról, morálról csak akkor beszélhetünk, ha van választási lehetőség.
De: vajon a halál lehet-e választás kérdése, mind emberek, mint tündék részéről?
Meglátásom szerint igen. Pl: Hurin, Finrod, Lúthien, Elrond, Elros, Arwen. Hogyan hat-e és egyáltalán hat-e az ő választásuk mások sorsára? Ha nem, akkor vajon volt-e értelme közösségi szempontból mások sorsára? Értelmes volt-e az áldozat? Értelmes volt-e halált választani, vagy épp, mint Hurin, elutasítani?

2.A halál választásának különleges esete: az öngyilkosság.

A Szilmarilokban három esetről tudunk: Turin, Hurin (feltételezés) illetve Maedhros. Mi indokolja ezen eseteket? Miért hordoz tragikumot a fent említettek választása? Szövegszerűen mi köti őket össze? Azt gondolom, a szöveg kohézióján belül is kohéziós erőt képez az ő történetük. Csomópontok, jelzőkövek arra vonatkozólag, hogy minek nem lenne szabad soha megtörténnie.
Turin esetében a tragikumot az hordozza, hogyha , valaki, ő az egyik leginkább tragikus hős: nagy harcos, de az indulatai és az érzelmei okozzák a vesztét. Őt leginkább a Kalevala Kullervojával tudnám összehasonlítani, azzal a különbséggel, hogy sokkal tisztább annál, minthogy lányokat próbáljon meg elcsábítani, hanem a házassága, annak ellenére, hogy nem tud róla, kit is vesz feleségül, teljesen törvényes keretek között zajlik le, és tisztelettudó a nőkkel szemben. Niniel emlékezetkiesése azért is fontos, mert sokáig ő se nagyon tudja kifejezni magát, nem tud szöveget közölni, és egyfajta gyermeki állapotba kerül vissza. Ez viszont sajnos nem az ártatlanság megjelenése, hanem pontosan is egy akaratlanul elkövetett bűn előjele. A szövegben mint említtetem, a beszélőképesség elvesztése erkölcsi romlással jár együtt. Itt ugyan erről szó nincs, viszont attól függetlenül immorális cselekedetet hajt végre a testvérpár. Az apjuk hallgatása, önként vállat némasága viszont pont az erkölcsi emelkedettség jele, azé, hogy képes ellenállni a gonosznak. Összefogalava tehát azt mondhatjuk, hogy a gonosz jelenlétét mindig a némaság, a döbbent csönd jelzi. És ez nem a Gandalf – féle átfontoltan való szólás, hanem a szöveg nélküliség a félelemkeltés eszköze. Ettől függetlenül Gandalf szótlansága, csendje az ő estében a bölcsesség, és a transzcendencia jelnléte a szövegben, de ő ebben a vonatkozásban a kevés kivételek egyike.
Hurin: Heller Ágnes- előadás: a gonosz ellen úgy lehet a legjobban védekezni, ha nem állunk vele szóba. Tragikum: a hallgatás, és az hogy végignézi családja sorsát
Maedhros: Turinhoz hasonlóan magában hordozza a végzetét. Tragikuma. Hogy nem látja át, hogy a fényt nem megtartani kell, hanem megosztani (Hamvas Béla) és hogy a szilmarilok nem tárgyak, hanem az egész világ sora benne van. Tragikum: veszett ügyért is harcol, amikor bemegy megöli az őröket a Harag Háborúja után.

A Gyűrűk Urában Denethor tragikuma, hogy nem ismeri fel, hogy az ő ideje (is) szükségszerűen lejár, ragaszkodik a régi rendhez, illetve a saját módszeréhez Gondor kormányzásakor. A pogányság korára való utalás szükségszerűen jelent-e erkölcsi bukást is?
Véleméynem szerint nem, mert ekkor már Denethor nem ítélhető meg erkölcsi mércével. Denethor tragikuma: még az érzelmek kimutatására való képtelenség, az hogy páncélban alszik, szimbolikus értelmű: nemcsak mintegy szerzetesi életmódot folytat ezáltal, hanem ez az érzelmi páncélt is jelenti számára. Mint uralkodó, hajlamos a despotizmusra, hiszen azt hsizi, csak az szereti, aki az ő akaratának engedelmeskedik, viszont ő az akaratával nem magát, hanem Gondort szolgálja.
Mit jelenthet ez az utalás a pogányság korára? Azt gondolom, talán áttételesen a númenori emberáldozatokra utal, hiszen a saját fiát azzal, hogy el akarja égetni , mintegy a gonosznak áldozza, mégpedig azért, mert elhiszi: a gonosz erősebb őnála, és ebbe beleroppan.

Denethor beszéde végig összefüggő, értelmes, logikus, egyáltalán nem hat őrült beszédnek. A súlyát a tett adja meg, ami a beszédet követi, és az indok, amiért úgy beszél, ahogy. Az ő összeroppanást egy kiáltás, majd némaság jelzi.

3. Az önfeláldozás mint választás

Tolkiennél a halál pozitív tartalmú választása az önfeláldozás. Hogyan viszonyul és miért fogadja el, egyáltalán, a tolkieni kereteken belül elfogadhatta-e az, akiért áldozatot hoztak, azt, hogy a másik az életét adja érte?

Itt újfent Lúthien és Beren, Arwen és Aragorn, ill. Finrod és Beren viszonyát járnám körül, kiemelve, hogy Finrod halála részint árulás következménye.
Lúthien választása: véleményem szerint nem szükségszerű, hogy a „mondatot „ úgy értelmezzük, hogy pusztán azzal, hogy szerelmes lett, el lett döntve a sorsa, hiszen akkor nem ajánlották fel neki, hogy válasszon. Lúthien azért választott így, mert szerelmes volt, és a szerelem volt a motivációja. Meglátásom szerint Lúthien egyfajta női Orpheuszként lép elénk, akinek sikerül véghezvinni a küldetést, sőt, még annál is többet: nemcsak Berent szerzi vissza sikerrel, hanem a valák felé első ízben ő közli teljesen autentikusan az emberi és a tünde fájdalmat, és a ő is mintegy szubkreátor lesz: dalával egybeszövi a két nép sorsát, és az a későbbiek során össze is szövődik- az ő leszármazottai által. Lúthien és Arwen története mitegy keretbe fogalaja a tünde és az emberi történelem összefonódását. Csakhogy még Lúthien után a reménység jön, a pozitívum, addig, mint tudjuk, Aldarion uralkodása alatt már új árnyak jelennek meg, és ha Középfölde a mi világunk, akkor némi szarkazmussal, de megkérdezhetjük, hogy vajon Finrod áldozata Berenért nem volt-e teljesen hiábavaló?
Véleményem szerint nem, mert ott és akkor Finrod nem a következményeket, hanem a kötelességét nézte. Tettével szinte a a igazolja a szókratészi mondást: „jobb igazságtalanságot elszenvedni, mint elkövetni”. Ha valakire igaz, akkor őrá maximálisan, hiszen saját tünde rokonai, akikkel jót tett, válnak önös érdekből árulójává, de ő akkor se lesz áruló, ha ez keserves és hozzá nem méltó módon követeli az életét.
Aragorn és Arwen viszonya azért érdekes számomra, mert itt mind a két fél potenciálisan beleszólhat a másik választásba, és mégse teszi. Illetve egyszer történik rá kísérlet, amikor Arwen me szeretné elengedni Aragornt. A kettejük történetében azt találom figyelemreméltónak, hogy Aragorn nem ellenzi erőteljesen Arwen választását, vagy talán nincs tudatában annak, hogy most nem Lúthien és Beren sorsa fog ismétlődni. Ezt azzal indokolnám, hogy Aragorn halálakor Arwent még átküldené Valinorba. Viszont ennek ellentmond, hogy tudja, hogy Arwen elfordult a Rózsapírtól. Azt is figyelemreméltónak találom, hogy mindketten elfordultak valamitől, ami külön- külön nagy lehetőséget hozott volna számukra: Aragorn a sötétségtől, Arwen meg a Fénytől, Valinortól. Aragorn választása azért fontos, mivel ha ő választja a Gyűrűt, akkor tényleg ő lett volna leghatalmasabb minden addigi uralkodó között.

4. A nazgúlok

Szintén hübriszt követtek el, és párhuzam vonható köztük, valamint a Númenoriak között: a megadott időn túl akartak élni, de számukra halhatatlanság gyötrelmemmel jár, csakúgy, mint a Holtaknak. A Holtakról már volt szó, most a nazgúlokra térnék vissza. Az ő gyötrelmük választásból ered: a hatalom és az örök élet lehetősége kábította el őket, és bölcsességüket adták el érte, valamint nyugalmukat is. Uhrman Iván tanár úr említet a 2003-as szegedi konferencián, hogy a Boszorkányúr Eowynhez intézett szavai arról tanúskodnak, hogy az ő számára halhatatlanság tulajdonképpen gyötrelem. Én csak annyival egészíteném ki ezt a gondolatot, hogy nem is lehetne más, hiszen az ő élete természetellenes, neki nem ott volna a helye, ahol van. Véleményem szerint a nazgulok választása abból a szempontból érdekes, hogy nem voltak tisztában a következményekkel. Nem nevezném alaposan megfontolt választásnak, sokkal inkább sodródásnak az eseményekkel, vagy, ha akarati szempontból nézzük, Kant terminológiájával élve az akaratuk nem autonóm, hanem heteromóm volt, mivel érdekek befolyásolták.


IV.:Befejezés:

A tolkieni világszemlélet, noha a Professzor írásaiban szinte állandóan jelen van a halál, alapvetően nem negatív szemléletű. Az elmúlás és annak beismerése, hogy ez szükségszerű, egyfajta rezignációval jár, ugyanakkor észrevehető, hogy azok a szereplők, akik tudatában vannak saját maguk, vagy idejük végességének, nagyon nagy bölcsességgel rendelkeznek, és készek másokat is megsegíteni. Meglátásom szerint Tolkien bölcsességének egyik jele, hogy objektívan tud viszonyulni ehhez a témához, és felismeri, hogy a változás, és az elmúlás szükségszerű, de mégse kapaszkodik görcsönösen a pillanatnyi életbe.

Utoljára frissítve: vasárnap, 11 augusztus 2019 21:42

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a lap tetejére