Orlando Bloom életrajza

Életrajz:

1977. január 13.-án született Angliában, Canterbury-ben. Van egy nővére, Samantha, aki két évvel idősebb nála. Apja, Harry Bloom híres képviselője volt a antirasszista köröknek Dél-Afrikában, meggyőződéséért börtönben is volt egy ideig. "Hírnevét" mutatja, hogy Nelson Mandela oldalán is tevékenykedett. Orlando 4 éves volt, mikor apja meghalt. Ezután ő és nővére anyja, Sonia és gyámja Colin Stone nevelése alatt nőttek fel. A színész 13 éves volt, mikor anyjától megtudta, hogy nem Harry, hanem Colin a vérszerinti apja. Ezt a tényt a későbbiekben is többször felemlegette a sajtó.
Orlandó 1993-ban, mindössze 16 évesen Londonba utazott, hogy gyerekkori vágyát, hogy színész legyen, most beteljesíthesse. Ott tagja lett a British "American Drama Academy"-nek, majd a "Guidhall Music and Drama" iskolájának. Ezekben töltött évei során több színházi produkcióban, valamint egy brit filmdrámában is feltűnt, amely Oscar Wilde életét filmesítette meg. Bár tehetségéhez kétség sem fért, az átütést csak 2001-ben érte el a Gyűrűk Urával. Ebben az évben, még záró vizsgái előtt talált rá Peter Jackson. Orlando először Faramir szerepére jelentkezett a meghallgatáson, ám a rendező inkább Legolas szerepét szánta neki. Miután levizsgázott, már utazhatott is Új-Zélandra, ahol megkezdődtek az edzések.
"Az íjászattal kezdtem, lovagoltam 20 különböző lovon, valamint fizikai edzést folytattam még az edzőteremben is...megtanultam a tündék nyelvét és harcmodorát is. Az utóbbi a régi európai és ázsiai harcművészetre épül, ezért volt egy külön edzőm, aki megtanított bánni a pengékkel" /SFX Magazine/
Ennek tudatában megjegyzendő, hogy Orlando 18 évesen súlyos balesetet szenvedett, mikor kiesett egy 3. emeleti teraszról. Több csontja mellett gerince is eltörött. Az orvosok a műtét után azt jósolták, hogy a színésznek tolókocsiban kell leélnie életét. Ehhez képest két hét múlva saját lábán távozott a kórházból. Azóta is megszállottja az extrém sportoknak, melyeknek bőven volt alkalma hódolni Új-Zélandon, a Gyűrűk Ura trilógia forgatásának idején munkatársaival/barátaival.
Bátran kijelenthetjük, hogy ha akkor, 2001-ben Peter Jackson nem fedezi fel ezt a fiatal színészpalántát, könnyen meglehet, hogy csak évekkel később ismertük volna meg a későbbi "Will Turner"-t, vagy "Paris herceg"-et...

Tudni lehet róla, hogy:

-beszél franciául
-kiskorában dislexiás volt, most viszont azt vallja, hogy már csak enyhén mutatkoznak a betegség jelei
-mindenféle zenét szeret, de nagy kedvence a Ben Harper, David Gray és Bob Dylan irányvonal
-Gy.U. forgatásáról emlékként van egy "Egy Gyűrű"-je, illetve a Gyűrű Szövetségének egy tagjaként egy kis tetoválása, amely a 9-es számot ábrázolja "tünde" számjeggyel írva.
-becenevei: Orli, OB
-"A Gyűrűk Ura"-ban megelevenített Legolas szőke haja ellenére Orlandonak barna haja és barna szeme van.
-180 cm magas







Kedvenc:

-szín: sárga
-étel: pasta, pizza, rizs és zöldségek, és a sült burgonya
-zöldség: spenót
-focicsapat: Manchester United és szereti még a Real Madrid-ot is, mert Beckham a kedvenc játékosa
-sport: snowbordozás, szörfözés
-színész: Johnny Depp, Edward Norton, Paul Newman, Daniel Day-Lewis
-zenész: Jeff Buckley
-film: "Stand By Me", "The Hustler", "Amelie"
-lány "típus": "Kedves, aranyos lányok"

Autogramm cím:
c/o Spanky Taylor
3727 W. Magnolia Blvd.
Suite 300
Burbank, CA 91505
USA

vagy

Oxford House
76 Oxford Street
London, W1N 0AX
United Kingdom




























Filmjei:

-> Mozi:

Pirates of the Caribbean: At World's End (2007) .... Will Turner
Love and Other Disasters (2006) .... Hollywood Paolo
Pirates of the Caribbean: Dead Man's Chest (2006) .... Will Turner
Elizabethtown (2005) .... Drew Baylor
Kingdom of Heaven (2005) .... Balian of Ibelin
Haven (2004) .... Shy (also co-producer)
Troy (2004) .... Paris
LOTR: The Return of the King (2003) .... Legolas Greenleaf
Pirates of the Caribbean: The Curse of the Black Pearl (2003) .... Will Turner
The Calcium Kid (2003) .... Jimmy Connelly
Ned Kelly (2003) .... Joe Byrne
LOTR: The Two Towers (2002) .... Legolas Greenleaf
Black Hawk Down (2002) .... Private 1st Class Todd Blackburn
LOTR: The Fellowship of the Ring (2001) .... Legolas Greenleaf
Wilde (1997) .... Rentboy

->TV:

Extras (2006) ... (magát játszotta)
ONE Commercial (2005)
The Tonight Show with Jay Leno (12/05/2003)
V Graham Norton (10/31/2003)
V Graham Norton (7/8/2003)
So Graham Norton (3/1/2002)
Gap Commercial (2002)
The Richard & Judy Show (1/18/2002)
The Johnny Vaughn Show (1/17/2002)
Live With Regis and Kelly (1/10/2002)
Total Request Live on MTV (12/13/2001)
The Saturday Show (12/8/2001)
The Big Breakfast (12/6/2001)
FOX's Quest for the Ring (2001)
A Passage to Middle-earth: Making of Lord of the Rings (2001)
Smack the Pony (5/26/2000)
Midsomer Murders (1/29/2000)
The Ben Elton Show (1998)
Casualty (1994)























Készült a rajongói oldalak információinak felhasználásával.

/Ranamarth (Endóriel)/

Utoljára frissítve: csütörtök, 01 augusztus 2019 10:02

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére