Élménybeszámolók
- Kincső
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Tánc után Esgallal elindultunk Líthasra, őt Ery már várta az Oktogonon. Gyors innivaló+rágcsálnivaló-beszerzés a Rotschildban, majd irány a Kolosy. Pont elértük a 18:50-kor induló buszt (hála Vénia telefonjának, amiben közölte h. '50-kor megy a busz és így siettünk), amin már jópár emtétés ült. Fent a hegyen mégtöbben vártak. Némi punny után becsatlakoztunk az Alcar vezetésével a mezőn íjászkodó csapathoz. Totál kezdő létemre nem voltam annyira katasztrofális Visszatérve Panda megmutatta párunknak a krétai képeit. Kezdett besötétedni és hűvösödn --> hamarosan a tűz mellett kötöttünk ki. Ottan /me hamarosan egy olyan beszélgetésbe csöppent bele, amiben Mecsi, Melian, Gandalf, Ille meg épp-aki-ott-ült vett részt, és volt szó sokmindenről, de főleg "az magyar egészségügy katasztrofális állapotjáról és efféle történetekről", a középkorról, a kivégzési és kínzási módszerekről, mindenféle történelmi dolgokról, meg biztos kihagytam vmit aztán a fél társaság elment túrázni, de jópáran maradtunk is. Később Melianék elmentek, úgy hn12 magasságában, énmeg átültem a gitárszekcijóhoz. A kirándulók nem értek vissza éjfélre, de megvártuk őket a "tündérek által meghagyott" gyümölcsök, sütik elfogyasztásával erre kb. n-f1 körül kerülhetett sor, a gyümölcsök körül elég sok szöcske alakba bújt tündér mászkált még akkor is aztán kicsit bepunnyadtam úgy negyedórára a tűz körüli 2. sorban, és jobbára csak hallgattam a beszélgetéseket. Majd mivel fáztam, felvettem a hosszúgatyám és csatlakoztam a kőfalnál élőgondolatoktopicoló Eldamyn-ikertesóhoz és Efkúhoz. Rúlz volt. Majd mikor már csak ketten maradtunk Eldamynnal, hamarosan jött Panda és Patiszon, hogy van-e kedvünk kimenni a rétre, mer' ott láccik a Hold meg ilyenek. Kimentünk, leültünk az ottani tűzrakóhelynél amiben még pislákolt a parázs. Mivel Telcontar már kb. negyed8-kor közölte, hogy szentivánéjkor az érzelmek furcsán viselkednek a tündérek hatására meg ilyesmi, úgyhogy még a félrelépés sem számítana, ezzel a felkiáltással jól kibeszéltük az emtétés pasikat meg hogy kinek ki tetszett/tetszik, persze nem kötelező jelleggel (/me pl. az aktuálisat nem mondta el mert csak, és nem vagyok benne biztos h. mindenki mindent elmondott, bár szeretnék. ). ilyenkor érdekes felfedezéseket lehet tenni később meséltünk álmokat is, meg ilyenek. ha megkérdezték volna délután, hogy sejtésem szerint kikkel fogok beszélgetni Líthason, nem valószínű, hogy Panda vagy Patiszon, vagy akár Mecsiék benne lettek volna (Eldamyn valszeg) úgyhogy rúlz. szeressük az ilyet ezért érdemes nemcsak olyan talira járni, ahol azok vannak ott vagy azok ott vannak, akikkel a legjobban vagyunk. ez persze nem azt jelenti, h. nem hiányolom Nővérkéimet pl., akiket nagyon rég láttam (
Aztán visszatértünk a többiekhez, sztem kb. hajnali 4 körül, ahol a néhány alvó rendkívül jól tűrte a tábortűz körüli nagy hangerőt, amit főleg Efkú és Zizzo okozott, meg még páran. Megbeszéltük, h. én vagyok a legrészegebb az egész bandában, és totál szét vagyok csúszva, megyek is csövezni a Boráros téri aluljáróba, pedig Efkú szerint a Nyugati a legjobb hely (megj. egy korty OH-csoportos innivalót sem ittam) Most itt kicsit filmkihagyásom van, h. mik történtek, ki mit mondott meg ilyenek, de sebaj. Később, úgy sztem 6 óra magasságában Efkú, Zizzo és Buci elmentek sziklát mászni, ami az ő akkori mozgáskoordinációjukkal nem volt annyira megnyugtató o__O Orsie utánukment. Eldamyn közben bealudt. hamarosan Telcontar vezetésével Vénia, Kenza, Patiszon meg én elsétáltunk az Oroszlánsziklához - tényleg olyan a formája - meg vissza. Addigra Eldamyn eltűnt viszont hamarosan Efkúék visszatértek, Estellel együtt, pedig hallottunk útközben egy szirénázó autót de ők éltek. mint megtudtuk, lemaradtunk ilyen szóképzésekről, hogy pilométer és bofor. A még alvók nem aludtak soká... P Küldtem sms-t Nővérkémnek, h. hogyvan, mert hallottam, mi történt vele. Szegénykém... Lassacskán szedelődzködni kezdtünk, és f9 körül elindultunk lefelé. Vagyis Vénia, Kenza, Panda, Patiszon meg én elindultunk, és azt hittük, hogy a többiek majd utolérnek a kútnál. Nos, ez 9-ig, a buszindulásig nem sikerült nekik... a szemetet viszont le kellett vinnünk a Kolosyig, mert fönt nem találtunk kukát. Ekkor már kezdtem nagon belassulni, úgyhogy inkább folyamatosan beszéltem vélhetőleg jó sok hülyeséget, hogy ne aludjak el. Kolosytól busszal a Nyugatiig, onnan villamos (itt kifejtettem, h. melyik megállóhoz mi kapcsolódik szgények. ), majd pont elértük a 9:45-ös HÉV-et. 10-re itthon voltam, és gyors mosakodás után be is zuhantam az ágyba, ma hajnali 5-ig fel sem ébredtem.
Köszönet (ABC-rendben): Alcar, Eldamyn, Efkú, Gandalf, Kenza, Mecsi, Panda, Patiszon, Telcontar, Vénia - kinek miért, úgyistudja - és mindenki más akivel beszéltem vagy akinek bármi köszönnivalóm van, meg mindenkinek aki hozott vmit a "tündérlakomához", és mindenkinek aki ott volt
Közérdekű: nálam van egy sapka, aláírva jó sok emtétés által. Ottmaradt és rámsózták. Tulajdonos jelentkezzen, de mivel holnap elutazom inkább telefonon: 06/30 520 6447
"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Melian
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
ugyan elég későn érkeztünk és viszonylag "korán" eljöttünk, azért nagyon jól éreztünk magunkat
- a katlan egyre otthonosabbá válik: már van fotel és magnó; legközelebb minibárt is találunk...?
- elővacsora Telcontarral (köszönet a bogyóért és rántott gombáért )
- Minerva, Timona, Alcar, Shaman és Melian: azaz a bakot lőtt kocsma-kommandó (minden szóbajöhető vendéglátóipari egységben esküvőt tartottak... - de még nem a miénket )
- nagyon álmos voltam, ám a gitáros szekciót sikerült figyelemmel kísérnem
Artemisz, jobbulást kívánunk!!!
Melian
*tiuda meina tiutjandei*
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Artemisz
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 3934
- Köszönetek: 0
lassan kibomló
cseresznyevirág vagyok
Isten tenyerén
Az Erdő legyen Veletek!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Rabyn
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Mírrand / Verinen Enkeli
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Jaaa, és pár röpke óráig egy városban voltam Ian McKellen-nel! ...Oslóban holnap ér véget a melegek hete és ő volt az egyik sztárvendég...sajna Gandalfunkat már csak a reptéri tévén keresztül láttam végigsétálni azon az utcán, melyen pár órával azelőtt én is sétáltam...szóval kicsi a világ, de egy autógrammhoz mégis túl nagy :/
[size=9:1vgwz5kg]...hűűű...megint eltöprengett a szám...[/size]
"Alarms will ring for eternity
The waves will break every chain on me"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- **Shaman**
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 899
- Köszönetek: 0
ZÚGÓVÖLGY-ARANY OLDALAK
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Olorin.papa
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Brisa írta:
telcontar írta: - Brisa átadja ajándékát, a Nyugatvégi Sárga Könyvet (Sopronnál kevesebb Nyugatvég van, igaz?) Köszönjük, gyönyörű ajándék! Nevezzünk ki Könyvhordozót...
A szülinapi ajándék:
1. rész
2. rész
3. rész
4. rész
Tényleg hozzatok képeket az MTT első 3 évéről humoros feliratokkal. Még 88 képnek van helye az albumban. A képek mérete 9x11 cm.
No, ki akar Könyvhordozó lenni? Nálam lehet jelentkezni.
Amúgy én is nagyon jól éreztem magam Sopronban.
Nagyon szép az összeállítás. :hello: :itscool:
Az a kár, hogy a kistesókról nincsen benne szó... :crying: :bawling:
Nem tudom, hogy lehet-e... :heu:
"Már születésem óta haldoklom,kissé hosszúra nyúlik. Unom."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Brisa
- Témaindító
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 3662
- Köszönetek: 0
telcontar írta: - Brisa átadja ajándékát, a Nyugatvégi Sárga Könyvet (Sopronnál kevesebb Nyugatvég van, igaz?) Köszönjük, gyönyörű ajándék! Nevezzünk ki Könyvhordozót...
A szülinapi ajándék:
1. rész
2. rész
3. rész
4. rész
Tényleg hozzatok képeket az MTT első 3 évéről humoros feliratokkal. Még 88 képnek van helye az albumban. A képek mérete 9x11 cm.
No, ki akar Könyvhordozó lenni? Nálam lehet jelentkezni.
Amúgy én is nagyon jól éreztem magam Sopronban.
Brisa
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Melian
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
kétszemélyes Tesco-kommandó: félédes pezsgő nincs, van viszont piros műanyagpohár
a kirakodóvásárban vallási jelképek gyűjtése (három világ- és egy rétegvallás követői már biztosan nem néznek ki maguk közül) – autentikus hippilány-külső
édes rosé pezsgő rulz
Toma Gazda, aki Mecsi napszemüvegében Szörényi Leventévé alakul át
szarvasbogár-pánik (higgyétek el, nekem szörnyű volt…) :triste:
Pandának köszönjük a követ, ami azért tört ketté, hogy legyen mit egybetennünk
vasárnapi málnafagyi
Tűztorony (/me-t szó szerint körbefújta a szél a párkányon)
hazafelé Nagycenk – Széchenyi Pál ramaty állapotban van, de a körülményekhez képest jól tartja magát… 8O
Ana és Telcontar, nagyon köszönjük a lelkes szervezést (Telcontar, igazán jól viselkedtél hazafelé, máskor is elviszünk )
Még egyszer boldog születésnapot drágaszágunk, MTT :hello:
Melian
*tiuda meina tiutjandei*
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Ulmo
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 4133
- Köszönetek: 0
telcontar írta: - Egyik fülkében elmélyült Star Wars III elemzés után mobilos Monopoly party (Gandalf, engedelmeddel leállítottam, második maradtál)
Ugyan velem Monoployztál kb két órát, de sebaj
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Telcontar
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1284
- Köszönetek: 0
Indulás délután hatkor vonattal a Keletiből.
- Egyik fülkében elmélyült Star Wars III elemzés után mobilos Monopoly party (Gandalf, engedelmeddel leállítottam, második maradtál)
- Másik fülkében elszánt Poltergeist-party. A kopogó szellemek a szomszéd fülke vidám, kissé besörözött ifjai voltak.
Lecuccolás, bejelentkezés után irány egy kellemes helyi kocsma, a Niagara. Sajnos ezúttal a rossz marcát utatta, így Éowyn! útmutatásával rátaláltunk a helyi egyetemisták egyik kedvelt szórakozóhelyére, a Paradicsomra. Itt aztán volt:
- olcsó sör és egyebek
- Hungária, Sing Sing, The Bates, tánc, szving, limbó...
- Rendkívül csinos és kedves helyi lányok, valamint rendkívül részeg és céltudatos helyi fiúk
- séta hajnali háromkor hazafelé, kvázi betérve a sörgyárba útközben
- Kié a fürdőszoba? - tréfás népi játék
Másnap
- Brandir, Fin és Aralataion hajnali tízkor ébreszt engem telefonon, majd a mobilt elzsákmányolva Happy Tree Friends dallamára ébreszti a jónépet (és nem is tudjátok, hogy ezt még _Neotól kaptam Gesztesen!)
- Összeszedelődzködés után kései reggeli az Alcatrazban, hamburgerek, szendvicsek, kakaók és kávék halmai, nyolc férőhelyen vagy húsz emberrel
- Hatalmas össznépi városnézős móka: a főtéren épp kirakodóvásár és folkfesztivál! Soha jobbkor! Én eközben el vacsit szervezni. Rájövök, hogy a kiszemelt pizzéria valójában a tegnap esti bulihelyhez tartozik! Sopron nem nagy, de hogy ennyire nem... azért eltévedni el lehet.
- A Négy Paraszt nevű formáció megalakul, és a fotózásnál Kriszana laza csuklómodulattal a tőle hat méterre ülő, mit sem sejtő Laurelen nyakába dobja a táskáját (nem csak úgy, hanem gyönyörűen rácsúsztatva a fejére a fogantyút!!! Olimpiai nevezést neki!!!!!)
- Kiráándulás (amelyen nem voltam ott) a Bolondvárhoz, eközben megérkezik Brisa, akivel újból megnézem a belvárost
- Megjönnek Melianék akikkel harmadszor is megnézem a belvárost
- Lassan mindenki vissza, általános népharag követeli, hogy ne a Paradicsomban legyen a vacsi. Összehúzom szemöldökömet és megmakacsolom magam. Majd a hobbitok mondják meg Szauronnak, mi legyen a gyűrűvel, mi?
- Köszöntés a szálláshelyen tortával, pezsgővel, Gumipók mindenkit pezsgőfürdővel örvendeztet meg. Kétes felhangok, de utólag élmény (nekem ott is az volt, elugrottam idejében).
- Brisa átadja ajándékát, a Nyugatvégi Sárga Könyvet (Sopronnál kevesebb Nyugatvég van, igaz?) Köszönjük, gyönyörű ajándék! Nevezzünk ki Könyvhordozót...
- Indulás az étterembe. Bulihely foglalt zártkörű rendezvényre (délelőtt még nem volt az???), "kénytelenek" vagyunk a füstös belső helyett egy hangulatos teraszon elfogyasztani pizzáinkat. A tizennégy féléből mindenki többet talált mint amennyit bírt, de legalább a tüncöknek és tüncfiaknak volt másnap reggeli.
- Kincső aggódó hívást kap Rózsától, hogy hol van, mit csinál és miért nincs még otthon (Rózsa az asztal túlsó végén ült...)
- Melian fél a szarvasbogaraktól... pedig olyan szép... (na ezt félre lehet érteni)
- Csocsó és dartsbajnokság: az MTT válogatott nyert (az ellenfél is mi voltunk)
- Duma és hazaszállingózás
Harmadnap:
- Ismételt mobilos ébresztés, ezúttal a korai kiköltözés a rém
- Hosszas tanakodás után mindenki a reggeli járattal megy haza. Az arborétum nem rdekelt senkit annyira ogy maradjon. Legközelebb azt csináljuk este és a kocsmázást a legutolsó délután hogy mindenki maradjon.
- Meliannal és Shamannal tartok, egy negyedik városnézés erejéig, megnézzük Sopront felülről, majd megnézzük Nagycenken a Széchenyi kastélyt. Nem is emlékeztem, hogy nem csak Ödön, hanem Béla is volt akkora formátumú ember, mint az apja...
- A sors egy remek kis étterembe vezérelt útközben.
- Hazaértünk...
SZépek és jók voltatok, élmény volt veletek, találkozunk most szombaton Szentivánéj ünnepén! !!!!!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Olorin.papa
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Elment hát a bemutatkozásom a játékfesztiválon...
Köszönet HV-nak, hogy kölcsönadta a társasjátékát
Reggel kilenc: kihurcolkodás, (szék lopás az autó mellől rulz
Egy darabig egyedűl üldögéltem, zene szólt, lányok csinosak...
Megérkeztek az első játékosok, akiket nem csak a játék érdekelt, hanem a GyU világa is
ebéd után nagyüzem, játék, beszélgetés Tolkienről (Szilmarilok, Babó, MTT, nyelvészet... )
estefelé már összecsomagoltam
köszönet a gumiabdának, hogy kétszer a sátort és az asztalt találta el, egyszer majdnem a fejemet
Köszönet Grishnák barátomnak, hogy ott volt velem végig, és Ízisznek, hogy odajött, és megismertem személyesen
Remélem pár ember fejében sikerűlt elültetnem a gondolatot, hogy behatóbban foglalkozzon ezzel a varázslatos viággal
"Már születésem óta haldoklom,kissé hosszúra nyúlik. Unom."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Toma gazda
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
És köszi tüncnek az ötletet így 2h hamarabb voltam otthon
: :geek:
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
:geek: :
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Julcsi_
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 708
- Köszönetek: 0
Sopron
Reggel 6-kor rohanás tünc
100 forintért kakaó tünc
Sok-sok bazári csetresz tünc
Aeglos szemüvege (akkoris!!) tünc
Chiliscsoki huhúdetünc
Betonparasztok nagyon tünc
Kürtőskalácskajálás tünc
800 éves vár-bácsi tünc
Bordó virág útvonal tünc
3 éves MTT tünc
Sunyi pezsgősdugó nem tünc*
Dartsvilágbajnok leszek(!!!!!) tünc
Nyüfi & L'Elfy csocsó tünc
Csillagszemű vagyok tünc :sungl:
Nos, ő lenne az. Azt hiszem, a shakespeare-i szonettformát követi, de ugye nem is ez a lényeg, hanem hogy milyen szépen rímel...!
Jó volt VELETEK, puszik, J.
*na jó, de :biggrin2:
argh
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Minerva
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2436
- Köszönetek: 0
Remélem Ti is.
Ja, és.
Kullancsszemle eredménye két találat.
"Kard vagyok a sötétségben! A falak őre vagyok! A tűz vagyok, amely elűzi a hideget! A fény, amely elhozza a hajnalt! A kürt, amely felébreszti az alvókat!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Családias hangulat rulz
- Paradicsomos buli rulz
- Ünnepség rulz
- Kirándulás és városnézés rulz
- Jókedv rulz
- Rulz rulz
Ami meg nem rulz, arról nem érdemes beszélni!
Jó volt Veletek! Felpörgettetek. Kellett már nekem ez. MTT rulz. Nem akarok bővebb beszámolót írni. Elégedjetek meg ezzel, majd úgyis lesz ICS-s beszámoló hamarosan...
Jah, és alapítótagnak lenni is rúlz! (Tűzijáték! Pezsgősdugóóóóóóóóóóó! Locsolás!)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- iljusin
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK1
meg már nagyon nayoön este van áááám!
the best of csatarepülő
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- iljusin
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK1
Annyi itt az alkatrész,h nme tom hazavinni,ezért fatert ki kellett rendelni alsóörscityből!vaz,tompi,ezt bánhatod!jah,persze nem csak arany az élet:két napja az út menti nyilvános csapon fürdök,kib***ott szar babketyót falom konzerv kiadásban orrba-szájba és naponta megiszok 7liter Pölöskei szörpetet,illetve a tökfőző 40fokos tűző napon elég szar egész nap dimbolni!de most jönnek a jók:van beépített szauna,fürdőmedence,iszapfürdő
na szevasztok:DDDDDDDDDDDD
the best of csatarepülő
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Aranill
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Gandalf írta: A Siriusban finom a bodzaszörp.
Akkor találkozzunk ott, bár már nincs messze a 24-e!
Mensch werden ist eine Kunst.
06 20 99 29 525
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Csév szirt melletti Totem
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK2
- Hozzászólások: 25
- Köszönetek: 0
vigyázz a bokádra!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Aranill
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Csév, de mikor????????Csév szirt melletti Totem írta: meg vagy hívva a következőre is
Mensch werden ist eine Kunst.
06 20 99 29 525
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alison West
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
telcontar írta: Gazdag hetem volt, élményekkel teli. Csütörtökön nagyon randán berekedtem, pénteken rágyúrtam keményen, éjjelre már egy gramm hangom nem maradt... most így vasárnap este már legalább artikulátlan hörgés kijön a torkomon, végre nem csak suttogni tudok
Amolyan "Tina Turner-es, fülledten erotikus"? Akkor már énekelhetünk duettet, az enyém azóta is olyan.
Nem a ruha teszi az embert; az ember teszi azt, amire a ruha kötelezi.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Telcontar
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1284
- Köszönetek: 0
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Perlanthir
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK3
- Hozzászólások: 46
- Köszönetek: 0
"Even the smallest person can change the cause of the future."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- iljusin
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK1
mond meg,saman légyszi,mert akkor nézek vmi hadi eseményt,h nehogy má fölösbe cipeljem el az NDKs remekművemet:D
the best of csatarepülő
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Melian
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Oisin írta: Melian glóriával és glória nélkül is bimbózó rózsaszál...
Hát bimbózó rózsaszálnak szvsz egy kicsit már túlkoros, de azért köszönöm...
Bütyök, a kutyus
az elfogyni nem akaró vörösbor
a töménytelen mennyiségű denevér
"talpig fehérben nem kéne sziklát mászni..."
a nálam kétszer nagyobb hátizsák
Dimmu Borgir- és Krsna-póló rulez (főleg váltogatva )
Oisin, a hajnali fotókért még számolunk!!!
Melian
*tiuda meina tiutjandei*
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Oisin
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Üdv, Oisin
PS: Az érintetteknek majd küldöm a képeket, 2 v 3 hét múlva Bükk OK.
If I saw my son Osgar and God hand to hand on the Hill of the Fiana, my son put down, I'd say that God is a strong Man!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Narbeleth és az illatos legyezője
- Ropogósra sülés a megállóban
- "Kétségbeesett" telefonálások
- MTT-sek spontán összetalálkozása a szigeten
- FAGYIIIIII!!!!
- szegény kislány, aki anyja figyelmeztetése ellenére megfejelte a térdemet
- Körhinta palantírral a tetején
- Séta az árral szemben
- Büdös tavak és fura szobrok
- "Orális" és "anális" szakszok a fejlődéslélektanban
- Állatkák a vízben és a lelkünk mélyén
- Infantilitás ezerrel
- Szappanbuborékok és frízbiiiiiiiii!
- Éneklések a buszon
- Budaliget és a Keleti környéke
- Éhség
- Párnacsata Adelardnál
- Nyulak...
- Séta hajnalban Estellel hazafele
- Másnap reggel spontán MSN-es tali
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Narbeleth
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Köszönöm:
a Hármaknak, akik végül is eljöttek (Adelard, Gandalf, Estel)
a BKV-nak, hogy eljuthattam a pompás helyszínre
a büdös japánkerti teknősöknek, hogy egyikünk nagylábujját sem harapták le végül.
a kislánynak, aki megszemelte Gandalf térdét és szegényen gonosz módon nevettünk
a helyi növényzetnek, hogy kibírta Estel nyüstölését
a körhintának, hogy ott volt.
Póknak, aki ugyan nem jött el, de halatszott a hangján, hogy de szeretett volna
Mirrandnak, aki detto
Adelardnak, hogy jelenlétével emelte az est fényét, hogy együtt "menekültünk" és, hogy rengeteget nevettünk
Gandalfnak, hogy hajlandó volt még a 4-es 6-oson is rózsaszínben látni a világot a kedvemért (hála a napszemüvegemnek)
Estelnek, aki olyan, mint egy nagy gyerek, [size=9:1puyucg3]de az óvónéniknek még lett volna mit tanítani lásd. "nevegyélfelmindenvackot" )[/size] És hogy megpróbálta megakadályozni h elkárhozzak egy rapid műanyagpalackos buszos kereszteléssel.
ÉS MINDHÁRMÓJUKNAK h elkísértek hazáig, pedig veszett messze lakom!!! Köszönöm, megint meghatódtam
És Nektek köszönhetem, hogy hétfő reggel (hangsúlyozom héééétfő reggel) mosolyogva ébredtem!
"Törd szét a formát, őrizd a szellemet!"
Avartho i gadw, hebo i faer!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.
Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.
A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.