Gondolatok

Az alkohol megítélése relatív, én a saját véleményemet tudom csak elmondani.
Gyakran érzem, hogy egy társaságban szabályosan megrészegülök, effektíve berúgok, anélkül, hogy egyetlen kortyot innék. (Pszichológusok, lehet elemezni biokémiailag, endorfin meg adrenalin meg miegymás kapcsán). Ehhez nagyon felfokozott, pörgős hangulat kell, amit magunk hozunk elő. Nagyon kellemes állapot. De kell, hogy legyen egy-két húzóember, aki katalizálja a folyamatot.
Ha épp senki nincs olyan hangulatban, hogy magával rántsa a többieket, egy-két sör vagy hasonló megteszi ugyanezt. Tehát az agyban ideális esetben magától beinduló folyamatot külső anyag bevitelével is el lehet indítani. Ha ez a szerepe az alkoholnak, akkor jónak tartom. És magam részéről itt húzom meg a határvonalat.
Sajnos azonban ritkán ér itt véget a folyamat. Az alkoholfogyasztás - a hatás fokozásáért vagy sok egyéb ok miatt - nő és öncélúvá válik. A csökkenő határhaszon elvéből is látszik, hogy egyre több pia kell a szintentartáshoz. Így a "partiarcok", akik buliról bulira élik az életüket, már nem tudják szesz nélkül élvezni a társaságot és ilyenkor kezdődnek a drogok. Ismerek olyat, aki ha meghallja, hogy nincs fű, sarkonfordul, mert anélkül nem buli a buli.
Észah: Én azért maradok ott a buliban, mert a választás úgy néz ki: jól érzem magam egy társaságban alkohollal, vagy hazamegyek egyedül. Mivel azonban otthon sokat lehetek, buli meg nincs megállás nélkül, így az utóbbit választom. Mert amikor társaságra vágyik az ember fia/lánya, sajnos nem az az alternatíva, hogy buli alkohollal vagy más szórakozás, hanem buli alkohollal vagy zenehallgatás otthon. És ha táncolni, pörögni stb. van kedvem, akkor nem fogom a gondolatkört választani, akkor sem, ha előbbi beindításához szükség van arra a két whiskeyre. Különösen, mert sokszor tőlem várják el, hogy a húzóember szerepét eljátsszam és rajtam kérik számon, hogy milyen egy buli.
Bár lehet, hogy az én véleményem nem autentikus, miután igen kevéssé hat rám a pia és nagy mennyiséget kell ahhoz innom, hogy érezzem a hatását. Ezért sokszor nem is iszom, vagy csak a íze kedvéért. Vagy mert száraz a torkom és a sör tényleg jól oltja a szomjat, szemben a cukros löttyökkel.
Néha, különösen tavaszidőn, elkap a részegség attól is, ha egy kellemes este sétálgatok a szabadban. Nagyon szeretem azt a szédülős érzést de mivel olyankor többnyire egyedül vagyok, a hangulat hamar elillan. Ha ilyenkor innék egy-két kortyot, tovább maradna. De azt tudom, hogy ez a veszélyes: amikor az ember önmagáért iszik. Amikor utoljára mégis megtettem (februárban), bódulatomban egy rakás verset és gondolatfejtegetést megírtam egyszerre (valamelyiket fel is pakoltam ide a fórumra és valaki megjegyezte, hogy gyakrabban kéne innom, ha ilyen gondolataim támadnak részegen).
Összesítve: az alkoholt jó dolognak tartom, amíg az ember tisztában van a miérttel és a mértékkel és a következményekkel. Ha valaki azért iszik, mert másképp nem tudja jól érezni magát, ott viszont olyan pszichológiai problémák vannak, amelyek megoldást igényelnek. És ezen emberekből indulnak ki többnyire azok, akik elítélik az egész kérdéskört.

Szerintem létezik "nagy igazság". De mindenki számára a sajátja és nincs két egyforma.
A szépség, mint említettem, csak egy szűrő. Volt olyan - nagyon vonzó - barátnőm, akivel két hónapig bírtam, egyszerűen teljesen más volt a lelki alkatunk, nem illettünk össze, nem éreztem a hiányát, amikor távol volt. Mert nem csak az a kérdés, hogy lehet valakivel összekerülni - ez tulajdonképpen nem nehéz - hanem az, hogyan lehet valakit megtartani. Mert itt a női - férfi kapcsolatokról beszélünk, ha jól értelmezem, nem flörtölésről. Az ápolatlan lányok mellett nem hiszem, hogy Mr. Universe található - sem külsőleg, sem belsőleg. Mert ha az embernek önmaga felé él némi igényessége, akkor ezt a partnerétől is el fogja várni. Persze ez az igényesség sokféle lehet, a korábban említett szép lányok lehet, hogy adnak a külsejükre, de lehet, nem adnak a belsejükre. És itt jön a képbe az eltúlzott öntudat: amikor valakiben él egy belső kép önmagáról és annak megfelelő társat keres, de a külvilág már nem ezt a képet látja és nem is fogadja el az illetőt olyannak. Én képzelhetem magam szuper csúcsfejnek, intelligensnek és jóképűnek, de a gyakorlat mégis egy túlkoros egyetemistát mutat, akinek komoly baj lehet a szorgalmával, tehát hiába érzem, hogy nekem a topmenedzser szupermodell lenne az ideális partner, ha valójában nem rendelkezem azokkal a kvalitásokkal, amelyekkel egy ilyet "megfoghatnék". (Mindezt csak példaszerűen persze, el ne kezdjetek analizálni ez alapján) És a sok vonzó külsővel megáldott vagy megátkozott leányzó és férfiú megelégszik a külső vonzerővel, és elhiszi önmagáról, hogy értelmi és érzelmi intelligenciája a helyén van. Holott ez nem feltétlenül igaz. És emiatt csak magához hasonlókat taál: akikkel viszont nem feltétlenül képes érzelmi összhangba kerülni, hiszen hiányzik mindkét félből az alkalmazkodás képessége, így sosem fognak egymáshoz csiszolódni.
Fizikai világban élünk. A külső megjelenés komoly mérce. Azok, akik ebben sikeresek, komoly egót építenek ki erre alapozva. A többit nem tartják fontosnak.
És ugyanez igaz azokra, akik nagyon bölcsnek érzik magukat. Úgy hiszik, a világlátásuk a többiek fölé emeli őket és szükségtelennek érzik, hogy a fizikai világban is kifejezésre juttassák kiválóságukat. Tehát ugyanazt a hibát követik el.
A csalódások persze megtanítják az embert a valóság helyesebb értékelésére, de néha túl nagy az ár: amikor már mindegy az ember fiának/lányának, ki szereti őt, csak szeresse valaki. És ilyenkor történhet, hogy látszólag teljesen más embereket látni együtt.
És persze ott van az egyéni ízlés kérdése is...
Egyébként rengeteg példát lehet mutatni arra, hogy valaki, aki fizikailag kevéssé vonzó tulajdonságokkal bír, képes lehet úgy megjelenni, hogy az kellemes legyen a szemnek. Ápoltság, öltözködési stílus, frizura, smink és hasonlók kérdése. De a legvonzóbb külső is üres, ha nem tölti meg tartalommal az ember kisugárzása. És ez a kulcs. Kisugárzása csak annak lehet, aki magabiztos, aki (többé-kevésbé) tisztában van önmagával. De erre bárki képes lehet. Csak szándék kérdése.
És bizony egy külsejét elhanyagoló embernek is lehet olyan kisugárzása, amely egyszerűen elvakítja a környezetét és elfedi nyilvánvaló hibáit is.
Márpedig a partner a külső után/mellett a kisugárzásra figyel fel.
És akinek kisugárzása van, annak már belső értékei is vannak, amiket megismerve bele lehet szeretni.

Én szívesen iszom alkoholt egy-egy buliban, mert ezáltal egy kicsit "lazább" leszek.

Miért kell alkohol ahhoz, hogy lazábbak legyünk? Ha jó a buli, alkohol nélkül is el lehet lazulni, ha meg nem, akkor minek maradunk ott?
Halál komoly a kérdés!

Amikor egy józan emberke bekerül egy mosolygós részeg társaságba: Először is kirekesztve érzi magát, mert a közösségi szertartásnak nem lehet a részese.
Aztán feszült lesz, mert nem olyan oldott mint a többiek.
Aztán kicsit rossz érzése támad, mert SOSEM tudhatja, hogy egy részeg emberben mennyire esnek ki a gátlások, és mikor csap át agresszióvá.
Aztán csak a gond van a támojgó részegekkel, mert a józan ember úgy itéli meg, hogy az egész társaság elvesztette "józan ítélőképességét" és Neki kell értük vállalnia a felelősséget.
Ha ezeket végiggondoljuk, akkor érthető, hogy miért érzi magát rosszul a józan ha isznak mellette egy kortyot is.

Ismét csak nem értem. Miért megy a józan ember egy ilyen társaságba? Nyilván ismeri azokat, akikkel bulizni megy. Tudja róluk, hogy isznak-e vagy nem. Magáról is tudja, hogy iszik-e vagy nem. Tiszta sor. Itt van egy szempont - teszem azt - mely szerint az ember megválogathatja a társaságát. Nem sznobságból, hanem pusztán abból a szempontból, hogy jól érzi-e magát velük józanon vagy nem.
Ha pedig ismeretlen a banda, akkor is előfordulthat, hogy kiderül, bizony be kell csiccsenteni ahhoz, hogy benne legyek a buliban. Nos, akkor még mindig ott a lehetőség, hogy eljöjjek. Ha ezzel nem él az ember, akkor igenis úgy ment oda, hogy alkalom adtán maga is szívesen felönt a garatra. Szóval inkább ne fogjuk a "rossz társaságra" a dolgot. Azt el lehet kerülni. Kérdés, hogy kihez, kikhez akar az ember tartozni, nem?

(Mellesleg jegyzem meg: Nem vagyok antialkoholista!!!)

Akkor egy kérdés: a szép, igazán szép nők, vajon miért magányosak sokszor, és a kevésbé szépek nem? Miért van, hogy a saját szememel látom, hgy egy ápolatlan nőnek van társa, a magával törődőnek nincs?

Namarie, ez a 10.000 dolláros kérdés.

Ebben az esetben az "igazán szép" szerintem nem arra vonatkozik, hogy úgy néz ki az illető, mint ... hmmm ... ki is most az ügyeletes ... talán Zsanett a BB házból? ... nem, ő azért biztos nem ... Pam Anderson már lefutott ... Jennifer Lopez.
Van erre egy nagyon szép egyiptomi szó: NEFER. Egyszerre jelenti azt, hogy szép, jó, boldog. Sokkal jobban kifejezi azt, amit én a szépség alatt értek.
Szerintem azért magányosak, mert sok férfi (senki ne vegye magára, az istenek szerelmére, nehogy flame-elni kezdjetek) inkább azt olyan lányokat részesítik előnybe, akik fölé könnyen fel tudnak nőni. Egy példa: A XXI. század fiai fennen hangoztatják, hogy nekik okos nő kell. Hogy ők meghódítani, nem megkapni akarják a nőt. Mégis a butuska, könnyebben kapható lányokra buknak. Olyanokra, akik mindenkivel flörtölnek. Akik mindenkire mosolyognak, akkor is, ha két perccel korábban még izomból szidták az illetőt. A lényeg, hogy őket szeressék. Mindenki.
Namarie, a kérdésedre én még nem találtam választ. Vannak gondolataim, de "nagy igazság" szerintem nincs a kérdésben. Ha valaki mégis megtalálja ... nos fizetnék érte.

Akkor egy kérdés: a szép, igazán szép nők, vajon miért magányosak sokszor, és a kevésbé szépek nem? Miért van, hogy a saját szememel látom, hgy egy ápolatlan nőnek van társa, a magával törődőnek nincs?


Miért van az, hogyha az embernek van egy adottsága, ami estleg ritka, azt nem kiteljesíteni hagyják, hanem meg akarják változtatni a világ ízlésére, merthogy eltér az átlagtól?

Elismerem én is, hogy fontos a külső., de.. azért ne úgy már, hogy az ember erőszaknak érezze, és elege legyen még az életből is, mert annyira meg akarják változtatni..ez a lelki dolgokra is vonatkozik.

Gregor bácsi szavaival élve, ez bizony szent igaz...

Namarie:
"Lehet, hogy bennem hibádzik valami, de én IGENIS tudomásul veszem, hogy NEM én vagyok a világon a legszebb, ami nem jelenti azt, hogy elhanyagolnám magam. Csak, mivel, ha én akarnék a világ legszebbje lenni, akkor az a kínos szitu állna elő, hogy mindenki elvárásának meg kéne felenem, ami ugyebár lehetetlen. "
Szerintem saját magad kell, hogy a mérce legyél, nem mások elvárásai.
Bár definícióként nem értek egyet a nő ilyetén megfogalmazásával, esztétika szempontjából kétségtelenül fontos része a nőiességnek.
És a külső szerintem igenis számít: aki szerint nem, az csak mentegetőzik, különféle magánokai miatt. Abban egyetértek, hogy nem a legfontosabb: de nem is lényegtelen. Vajon hány mai ember képes olyanvalaki mellett leélni egy életet, akire nem esik jól ránéznie? Kétségtelen, hogy a pozitív belső tulajdonságok idővel átsugárzódnak a külsőn: de ahhoz, hogy ide eljusson az ember, meg kell méyebben ismerni a másikat, de az nehéz, ha a külsőjyegyek ezt kezdettől fogva megnehezítik. Ugyanis tetszik, nem tetszik, (értelemmel bíró) állatok vagyunk, és az utódainkan megfelelő másik szülőfelet igyekszünk találni - saját kvalitásainkból és körülményeinkből fakadó lehetőségekhez képest a legjobbat. És a külső a legelső, legnyilvánvalóbb szűrők egyike. Szerintem.

Telcontar írta: A nemekkel kapcsolatban nem értek egyet veled. Fontos, hogy ezt megvitassuk, egyrészt mert szélesítjük egymás látókörét, másrészt jobban megismerjük egymást, egymás gondolkodásmódját.

Ok, végülis a vallási vita is elfért ebben a topicban, de én most akkor se szeretnék ebbe belebonyolódni. Egyébként hasonló az álláspontom a tiédhez. Nem tartom szerencsésnek a nemi szerepek teljes feloldódását. Szerintem ez is a rossz értelemben vett globalizáció része, ami az emberek teljes uniformizálására, mindenféle változatosság kiirtására törekszik. Márpedig a változatosság gyönyörködtet, ellenben az egyformaság unalomba fullaszt. Na, ez az én véleményem.

Telcontar írta: A szabad akarattal kapcsolatos kifejtésedet köszönöm, effélét vártam. Engedelmeddel egy részét átmásolom a Vallás, Mitológia, stb. topicba, az Ilúvatar eleve elrendelésével kapcsolatos vitába.

Ok, kösz szépen.

Üdv, Oisin

Nos,igen a női nem... .

Ha jól emlékszem egyszer már ez is volt egyszer beszélgetés tárgya,nemhiszem,hogy akkor előbbre jutottunk volna.De végülis nem árt ismételni...
Azért ne ítéljük el ennyire a férfi nemet se,hiszen alkottunk szép dolgokat is .De szerintem egy nőt és egy férfit ne hasonlítsunk össze,különféle embereket talán.Egy-egy egyénről lehet véleményt alkotni,egy egész nemről nem.
Lehet a férfiakról mondani,hogy ilyenek,meg olyanok.Ugyanezt a nőkről is.Csakhát értelme nem sok van.Vagyishát mégiscsak:okoskodásnak megfelelő.
Az egyes emberekről sokkal több dolgot meg lehet tudni.Nem kell egy egész nemet "elítélni" azért,mert a nagyobb része "talán" azt és úgy csinálja.Az egyénekbe nézzünk bele.Megéri,ilyenkor még igazi kincset is találhat az ember !

A múltba belenézni sem egyszerű.Más korok,más emberek,más gondlokodás.Nekünk még itt kell megfelelnünk.Az utánnunk jövőnek,majd máshol és máskor.

Alkohol:ehem,ehhez egy kicsit fel kellene szívnom magam,szerencsére most rendesen levagyok hangolva,hogy keményen válaszoljak.Pozitív tapasztalatom ebből még nemszületett,és nem is fog soha.De azért,aki akarja,tegye.Csak vigyázzon vele.Nem magának árthat a legjobban,hanem éppen talán másnak!!

"Csendben,csak csendben,nem maradt töb barát..."

Gandalf\n

Most voltam esztétika órán, ahol az előadónk (idősödő férfi, de Petőfi ifjúságának tüze lángol lelkében) két érdekes gondolatot is felhozott, melyek idevágnak:

1. (Főleg a lányok figyelmébe ajánlom!)
Nő az, aki nem törődik bele abba, hogy nem ő a világ legszebb asszonya. És aki mindent megtesz azért, hogy azzá váljon. Mindent meg kell tenni azért, hogy a tükör azt felelje: Te vagy a legszebb! És el is kell hinni neki! Gandalf\n

Kedves Gandalf!

Lehet, hogy bennem hibádzik valami, de én IGENIS tudomásul veszem, hogy NEM én vagyok a világon a legszebb, ami nem jelenti azt, hogy elhanyagolnám magam. Csak, mivel, ha én akarnék a világ legszebbje lenni, akkor az a kínos szitu állna elő, hogy mindenki elvárásának meg kéne felenem, ami ugyebár lehetetlen.

Azt gondolom, ha valaki nem szeret így, ahogy vagyok, akor se fog, ha tényleg én leszek a Miss Universe győztese, vagy ha igen, akkor valami baj van - az illetővel.

Ennyi a külsőről. Szerintem az is nagyon fontos, hogy az a nő, aki a tükör elé áll- a lelki tükre elé- azt tudja mondani: vannak hibáim és erényeim, és pontosan tudja, mik azok, és a hibákon javítani akrjon, az erényeit pedig, ha lehet, csiszolja. /Popper Pétert parafrazálva azt gondolom, hogy egy nőtől soha nem azt fogják számonkérni, hogy miért nem lett Brigitte Bardot, Sophia Loren, Jászai Mari, Bhenazir Bhutto, vagy akár Teréz Anya, hanem csak azt, hogy miért nem lett önmaga, éljen akár New yorkban, Delhiben, vagy Kajaszószörcsögön./

Sok szó esett már ebben a topicban a nőiességről, hogy mi is az valójá ban, mitől nő egy nő. Szerintem vannak a nőiségnek és a nőiességnek különböző aspektusai, amik egyénenként másképp jönnek elő. Van, akinek a külső megjelenés a fontos, és az, hogy utána forduljanak az utcán, van, akinek az, hogy jó anya legyen, és az anyai ösztönei akkor is előjönnek, ha a környéken egy szál gyerek sincs, sőt, neki magának nincs is gyereke.



A második gondolat felettébb bölcs meglátás, kár , hogy ezt nem tudja mindenki.

Így utólag is: Isten éltesse az Édesanyákat, és adjon nekik hosszú, boldog, békés éáletet, hogy sok örömük telehessék gyermekeikben és azok leszármazottaiban, és soha ember meg ne fossza őket ettől az örömtől, éljenek a világ bármely részén is.

Ha nem bánjátok, ide áthozzuk az alkohollal kapcsolatos vitát.
Talán az ősi nemi különbségek mellett megfér...

Szóval szerintem nem az a kérdés, hogy szabad-e inni, hanem az ivás mikéntje, és mértéke.

Én szívesen iszom alkoholt egy-egy buliban, mert ezáltal egy kicsit "lazább" leszek. A gond ott kezdődik, amikor már nem a kellemes hatás elérése a cél, hanem a megmaradt italok elfogyasztása. Ilyenkor csap át a dolog csúnyanagybuliba...

Amikor egy józan emberke bekerül egy mosolygós részeg társaságba: Először is kirekesztve érzi magát, mert a közösségi szertartásnak nem lehet a részese.
Aztán feszült lesz, mert nem olyan oldott mint a többiek.
Aztán kicsit rossz érzése támad, mert SOSEM tudhatja, hogy egy részeg emberben mennyire esnek ki a gátlások, és mikor csap át agresszióvá.
Aztán csak a gond van a támojgó részegekkel, mert a józan ember úgy itéli meg, hogy az egész társaság elvesztette "józan ítélőképességét" és Neki kell értük vállalnia a felelősséget.

Ha ezeket végiggondoljuk, akkor érthető, hogy miért érzi magát rosszul a józan ha isznak mellette egy kortyot is.

ÉS MÉG MIELŐTT mindenki nekiállna személyeskedni, hogy milyen "hangnemben" írtak erről a másik topikban, inkább azt írja le, belőle mit vált ki az alkohol. Mint külső szemlélő, vagy mint aktív résztvevő. Asszem meg fogunk lepődni bizonyos véleményeken...

Ja és még valami. Igen. Én például néha túlzásba viszem az ivást. De ez is én vagyok, és vállalom minden tettemet, vagy beszólásomat. Még sosem mondtam, hogy a -csak a pia miatt...-
Vicces dolog a WCn ülve ébredni, és nem jelent nekem semmit, hiszen én csináltam, mert rosszul voltam és ki kellett pihennem a szervezetemben dúló csatát. Az csak egy szerencsétlen véletlen, hogy pont a koli fiú-rötyijén történt meg. És mindezt csak az tudja megcsinálni, aki tisztában van a saját erkölcsi értékrendjével, mert az alkohol CSAK azt hozhatja ki belőlünk amik vagyunk.

"Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi nőt, a nő férfit."
(Karinthy Frigyes)

Szóval újabb meddő vita, bár arra jó, hogy megosszátok egymással a gondolataitokat..

Darky: Imádom ahogy le tudod írni a dolgokat! Ti itt a Ying-Yangról beszéltek, ha jól értem. Ugye?
Én nem érzem ezt a bőrömön, h bárki is bántana azért, mert nő vagyok!
Az már jobban bánt, h az emberek nem hsizik el, h egy 14 évesnek van néha igaza, és nem egy nála idősebbnek. Lehet, h kevsesebb élettapasztalata van, de talán pont ezért.
Bár, sokkal szívesebben lennék férfi, már pici korom óta. Nem tom miért.
Egyébként én azt vettem észre, h a nők "férfiasodnak" és a férfiak "nőiesednek". De ne vegye magára senki, ez csak egy megfigyelés.

ÉszaH: Huh... Te ezt honnan tudod ilyen biztosan? Tudod, hogy az ősi kultúrák alapvetően matriarchális társadalmak voltak?

Arlith, huh ... itt senki sem beszél biztos tudásról. Vagy nem a "Gondolatok" topikban vagyunk?
Ötleteket, elméleteket, gondolatokat, eszmét cserélünk, nem egyetemes tudást hirdetünk. Részemről legalábbis.
A másik kérdésedet illetően, igen, tudom, hogy egyes elméletek szerint az első társadalmak matriarchális alapon szerveződtek. Az már más kérdés, hogy elfogadjuk-e őket, vagy nem. (Én igen.)

Ez egy érdekes gondolat, csak éppen nem igaz!

Oisin, szerintem ezt nem kellene ennyire egyértelműen állítani. Te biztos vagy abban, hogy elég régre látunk vissza az emberiség történelmében ahhoz, hogy ezt kijelenthessük? Még a fejlett ókori magaskultúrákban is vannak olyan elemek, melyek egy hajdani matriarchátusra engednek következtetni. Csak ezeknek a szokásoknak az eredetét a férfi kollégák néha elfelejtik megvizsgálni.
Mindenesetre bizonyíték nincs. Pontosabban mind két vélemény mellett csak közvetett bizonyítékok állnak, úgyhogy óvatosan az állító mondatokkal.

Oisin: A nemekkel kapcsolatban nem értek egyet veled. Fontos, hogy ezt megvitassuk, egyrészt mert szélesítjük egymás látókörét, másrészt jobban megismerjük egymást, egymás gondolkodásmódját. Ezért vagyunk barátfélék vagy mifenék, nem?
A szabad akarattal kapcsolatos kifejtésedet köszönöm, effélét vártam. Engedelmeddel egy részét átmásolom a Vallás, Mitológia, stb. topicba, az Ilúvatar eleve elrendelésével kapcsolatos vitába.
Brisa, akkor most mondjam le az esküvői megrendeléseket?
Arlith: hogy ne lépjek ki önmagam bőréből, mondok egy példát tűz és víz harmóniájára. Whiskey. Komolyra fordítva a szót, ezek az elemek metafiikus szimbólumok, a tűz az akarat és a teremtés, a víz a befogadás és az élet szimbóluma (sok egyéb mellett). Egyik sem létezhet a másik nélkül, mert az akarat mit sem ér, ha nincs tárgya, a teremtés értelmetlen, ha nincs miből és hová teremteni.
Mindenki:Magam részéről a természet bölcsességében hiszek. A férfi és a nő olyannak született, hogy képes legyen ellátni feladatát, együtt, harmóniában. Az erőt, szervezőképességet igénylő feladatok inkább a férfit illetik, a szeretetet és lelki kitartást igénylők inkább a nőt. De ezeket is kizárólag együtt tudják megtenni! Nem férfi az az ember, akiben nincs szeretet és nem nő az, aki lemond az erejéről. (Biztosan lehet ennél jobb példákat is találni.) A férfi joga, hogy gyereket neveljen és a nő joga, hogy munkájával ellássa a családot és biztosítsa az anyagi jólétet. De nem ez a természetadta feladata. Úgy hiszem, akkor szabad élni a jogainkkal, ha teljesítettük kötelességünket (vagy van, akivel "el tudjuk cserélni"). Mert nem az egyén számít ebben a kontextusban, hanem a család: az, hogy a (majdani) gyermekek megfelelő szeretetben és biztonságban nevelődjenek. Mert amíg egyedül van az ember, ugyan mit számít, hogy férfi-e vagy nő? Addig ember és kész.
[size=9:2of41l3g]/Kaján vigyor az arcomon/: Nekem az oroszlánok családi rendszere bejönne. [/size]

Arlith írta: Tudod, hogy az ősi kultúrák alapvetően matriarchális társadalmak voltak? Az ősanya volt a vezető.

Ez egy érdekes gondolat, csak éppen nem igaz! Egyetlenegy hitelt érdemlő bizonyíték sincs arra, hogy valaha is létezett volna matriarchális társadalom. Ez egy mítosz, amit azok az állítólagos "tudósok" terjesztettek el, akik nem voltak képesek különbséget tenni matriarchális (amelyben a nők töltik be a vezető posztokat) és matrilineáris (amelyben az öröklés anyai ágon történik) társadalom között. Az utóbbi létezett és sok helyen ma is létezik (pld. a navajo indiánoknál), de az előbbi nem.

Arlith írta: Hülyeség vitát szítani ember és ember között arról, hogy kié a művészet. A művészet és a kultúra az enyém, a tiéd, a miénk. Azoké, akik élnek vele.

Ez viszont igaz! A kultúra közös. Minden társadalmi csoport hozzáteszi és kiveszi belőle a maga részét. Legfeljebb egyik-másik kevésbé nyilvánvaló módon.

Üdv, Oisin

Cueddo: A példád azért nem egészen tökéletes, mert a tűz és víz között lehetetlen a harmónia. Akkor mi a közös lét? A vízgőZ?
Egyébként nem kell, hogy kívülről bárki bármit is eldöntsön magában. A közös együttműködés a lényeg. Legyen két ember közösen a nyak és a fej. Ne az egyik ez, a másik, meg az. Van ilyen kapcsolat, és szerintem még én is megtalálhatom. Mert ennél nincs szebb.

ÉszaH: Huh... Te ezt honnan tudod ilyen biztosan? Tudod, hogy az ősi kultúrák alapvetően matriarchális társadalmak voltak? Az ősanya volt a vezető. A Terra Mater a rómaiaknál, vagy Gaia a görögöknél. (Ez az aranykor mítosz, mindkét kultúránál még a patriarchális társadalom előtti időkre mutat).A Termékenységi idolok mind mind a kultúra első nyomai. Szerinted az iparművészet a férfiak agyában fogant, szerintem amíg a férfi vadászott, meg hajtotta a barmokat, addig a nő ült az agyag mellett, és létrehozta az ember első művészi tárgyait. Igaz, a fegyverek is művészet valahol, ez tény... de a köznapi értelemben nem annyira...
Én elismerem, hogy az emberi kultúra óriási, és hogy a javát valóban a férfiak hozták létre, de nem kizárólag ők. A másik meg: Honnan veszi ez az ember, hogy egy szót ki és mikor hozott létre? Nem a középkor embere élt először a földön!
Az emberi kultúra amblokk az emberé. Sorolhatnék női festőket, írókat, szobrászokat, zenészeket, de felesleges. Minek kell elválasztani a dolgokat?
Hülyeség vitát szítani ember és ember között arról, hogy kié a művészet. A művészet és a kultúra az enyém, a tiéd, a miénk. Azoké, akik élnek vele.

És, hogy a férfiaké a kultúra... hát szerintem a nő nélkül a Mona Lisa sem születhetett volna meg.(Csak egy példa volt).
Miért kérdés ez egyáltalán?
Miért van az, hogy ez férfi, ez meg nő, miért nem egyszerűen csak ember?

Azért kérdés, mert sajnos ez az általánosan elfogadott álláspont. És szerintem van benne igazság. Ez nem azt jelenti, hogy minden, ami kultúra, azt a férfiak teremtik. Bár ha a fenti példánál maradunk, Mona Lisát is férfi festette, "csak" az alanya, tehát a háttere volt nő. És ez tökéletesen le is vetül a kultúra és a társadalom egészére. Nagyon sok ideig a nőknek nem volt lehetőségük semmit létrehozni. Csak a hátterét adták az alkotófolyamatoknak.
A második kérdésre megint egy idézettel válaszolnék ugyattól az embertől, aki a fenti elmélet szóvivője:

"a nő hangsúlyozottan nő, a férfi magától értetődően férfi"

Ne hördüljetek fel elsőre, bár én is azt tettem. A fogalmakat, többek között a kultúra fogalmát is férfiak alkották. Ennek megfelelően a kiindulópontjuk, a definíciójuknak az alapját is ők - tehát önmaguk - képzik.
Az "egyik" mindig önmagát definiálja. A "másik" mindig az "egyik" által nyer definíciót. Nos, hölgyeim, úgy alakult, hogy a férfiak az "egyik", mi pedig a "másik". Ez az ún. "bináris oppozíció" évezredes múltra tekint vissza és én úgy érzem, hogy kell még egy pár évezred, mire változni kezd majd. Túl mélyen van a gyökere ahhoz, hogy pár évtizednyi emancipáció kitéphesse.

Sil, teljesen átérzem a problémádat, bár itthon szerencsére keveset találkozom vele, és egyke is vagyok. Képzeld csak el a helyzetet az arab országokban. Amikor állsz szemben az árússal, melletted az utitársad - történetesen férfi - aki azért rángatott magával a bazárba, mert nem beszél se angolul, se arabul és el szeretné mondani, hogy mit akar. De te hiába beszélsz az árúshoz - történetesen szintén férfi - mert az csak a melletted álló hímneművel áll szóba. Aki viszont nem tudja megmondani, hogy te beszélsz helyette. Te viszont hiába mondod, hogy te beszélsz helyette, mert szóba se állnak veled.

Ez az egyenjogúság téma pont olyan, mint a vallásosság téma: csak arra jó, hogy mindkét oldalon felgerjessze az indulatokat, de azt kötve hiszem, hogy ebben a témában bárki újat tudna mondani...

No nézzük akkor, mi a helyzet a szabad akarattal! A probléma a legsarkosabban a tudományfilozófia területén jelentkezik, ugyanis a társadalomtudományok alapelve, hogy minden emberi cselekedetnek van oka. És valóban, szinte mindenre lehet pszichológiai, szociológiai, stb, magyarázatot találni - utólag. Az előrejelzés területén már más a helyzet, az egyes emberek egyes cselekedetei nem jelezhetők előre a tudomány által megkövetelt pontossággal, de a nagyobb léptékű (pld. közgazdasági)jelenségek igen. A másik oldalról nézve a dolgot, a szabad akaratot, mint a döntés lehetőségét tapasztaljuk. Nem érezzük magunkat kényszerítve arra, hogy egy bizonyos helyzetben így vagy úgy döntsünk, általában azt gondoljuk, hogy dönthettünk volna másképp is - szintén utólag.

Nos, szerintem mindkét feltevés helyes: minden cselekedetünknek van kiváltó oka, ugyanakkor mégis szabadon dönthetünk. Ez a paradoxon a fizikában is megfigyelhető! Vegyünk pld. bármilyen termodinamikai folyamatot. A kezdőállapot nagy léptékű fogalmakkal történő leírásából (nyomás, hőmérséklet, stb.) pontosan meg tudjuk jósolni a végállapot hasonló leírását, de az egyes molekulák pontos viselkedését még a kezdőállapotuk pontos ismeretében sem tudjuk előrejelezni, ui. az egyes molekulák, bár ismert mozgástörvényeknek engedelmeskednek, bizonyos szituációkban mégis "szabadon dönthetnek". Gondolom, ez a részecskék helyének a határozatlanságával függ össze. (egy nyugalomban levő részecske sincs 100%-os biztonsággal egy bizonyos helyen. csekély valószínűséggel egy kicsit odébb is jelen van. a távolság növelésével ez a valószínűség csökken, de soha nem éri el a nullát.)

Tehát úgy tűnik, az univerzumnak, amelyben élünk, olyan a természete, hogy a jelenségek makroszintű leírásánál determinizmus, ugyanazon jelenségek mikroszintű leírásánál viszont már vmiféle önkény érvényesül.

A fizikusok számára ez azért nem probléma, mert számukra teljesen mindegy, hogy mi történik egy-egy molekulával egy termodinamikai folyamat során. Számukra egyik molekula éppen olyan, mint a másik, nem igazán tekintik szívügyüknek az egyes molekulák sorsát, hanem megelégednek a makroszintű leírásokkal. Ezért lehet a fizika "kemény tudomány".

A pszichológusok / szociológusok / stb. viszont emberekkel dolgoznak, és mivel ők maguk is emberek, számukra egyik ember nem éppen olyan mint a másik. Számukra az egyes emberek sorsának komoly jelentősége van, így nem elégedhetnek meg a társadalmi jelenségek makroleírásával. Ezért nem lehet pld. a pszichológia "kemény tudomány".

Isteni nézőpontból lehet minden társadalmi jelenség determinált, mert egy Isten számára a világ elsődleges leírása a makroleírás, de a saját emberi nézőpontunkból számolnunk kell a szabad akarattal, mert számunkra a mikroleírás (is) az érdekes.

Üdv, Oisin

Arlith írta: Sokan feministának tartanak azért, mert megsértődöm, ha lenéznek azért,mert nő vagyok. Vagy nagy társaságban tesznek olyan megalázó kijelentést, hogy te nem értheted, mert nő vagy. Pedig nem vagyok feminista, eszem ágában sincs. Egyszerűen csak unfairnek tartom az egészet. Nem változott még át a társadalom ,csak változó félben van, ezért ez a nagy kavar.

Na, jól felidegesítettem magam...

Hja, engem is Tudod, nehéz dolog ez nekünk, férfiaknak. Őszínte leszek. Ha egy kapcsolatban a nő érzékelhetően a férfi felett van, az sem a nőnek nem jó, sem a férfinak. A " felette van " alatt azt érem, hogy a kapcsolatuknak mind a feje, és mind a nyaka ő. Azaz kifelé is látszik, hogy a nőnél a puska, valamint a kapcsolat jövője is szinte csak a nőnél kovácsolódik. Eszerint a víz kilép a medréből, s árvíz lesz belőle. A másik oldal az, hogyha a férfi uralja a nőt. Megmondja milyen legyen, mit vegyen fel, hova menjen, mit hogyan csináljon, azaz kreál magának egy álomnőt, a maga ízlése szerint. Eszerint a tűz elhagyja a tűzhelyet, és erdőtűz lesz belőle.
Valahogy úgy kéne ezt csinálni, hogy a tűz ne nyomja el a vizet, és fordítva. Tartsák mozgásban egymást, de ne a versengés miatt, hanem egymás miatt. Egymásért. Ne egymás energiájának az elvevése legyen a cél, hanem a közös felhasználása. Egy meg egy ugyanis kettő, egyből egy meg nulla. Így jutunk egyről a kettőre, vagy lépünk egyet előre és kettőt hátra
Mivel a férfi inkább az anyagi világ képviselője, a tűz maga, védelmezze a nőt és adja meg neki a földi javakat. Kifelé ez úgy fog kinézni, mintha a férfi vinné a puskát. A nő pedig, mivel ő inkább a szellemi világ képviselője, a víz maga, erejével éltesse és buzdítsa a férfit, adja meg neki a szellemi javakat. Kifelé úgy néz ki majd, mintha a férfi húzná előre a nőt, azonban az igazság éppen az ellenkezője.

Hiszen a család feje a férfi ugyan, de a nyaka a nő

Hajrá hölgyek és férfiak!

Cupp

Meg amikor mindenki kiakad azon, hogy ha lesz férjem, én bizony nem fogom felvenni a nevét, mert van nekem saját nevem, nem leszek semmilyen -né . (Végülis ő se veszi fel az én nevemet, meg se fordulna a fejében...)

Én kifejezetten arra fogom kérni, hogy ne vegye fel. Nekem sokal jobb érzés, ha azokat a neveket használjuk, ahogy megismertük egymást. Szerintem ez egy kicsit sem jelent különválasztódást, sőt

Sziactok!

Nők és férfiak kérdésében Gandalfnál a pont, de azért had tegyek még hozzá valamit.
Senki ezen a Földön nem képes átérezni a nőkön kívül az élet igazi értékét, magát az életet! Anyák csak nők lehetnek, vagyis ők az " életet adó " Évák. Feltehetnénk akkor a kérdést, hogy az elmúlt párezer évet illetően nem lenne-e illendő az " életet elvevő "nevet adni a férfiaknak? Szerintem simán. Joggal.
A nő olyan, mint a víz. Alaktalan, áttetsző, gyöngéd és símogató. Alaktalanságának hála bármilyen formát fel tud venni, bárkihez és bármihez alkalmazkodik; végtelenül toleráns. Áttetszősége a nyíltság és az őszínteség. A tiszta vízben ugyanis a tó legaljára is lenézhetünk - nem beszélve a napocska fénysugarairól. Gyöngéd, mert puha, és ha meg akarod fogni, kicsúszik a kezeid közül. Ezért símogató, mert idegen tőle a rombolás.
Ahol víz van, ott élet is van. Vagyis: csak ott van élet, ahol víz is létezik.

A férfi pedig maga a tűz. Erős, égetően forró, pusztító, az új lehetőségek hordozója! Erősségének hála képes a nőt az anyagi világ fájdalmaitól és gyötrelmeitől megvédeni. Forrósága meggátolja a nőt abban, hogy állóvizzé váljon: mert a tűz és a víz örök mozgásban tartja egymást. A pusztító képességre pedig szükség van. Minden meglévő leomlik egyszer, s persze a nő, akinek minden vágya, hogy minden csoda az idők végezetéig álljon, a férfi azonban tudja, hogy a változatlanság csupán illúzió. Az élet a változás. A változás feltétele pedig az új iránt való nyitottság. Ahhoz viszont, hogy létrejöjjön valami új, a régit le kell rombolni.

Mind a tűz és mind a víz képes azonban a szélsőségekre. A víz kiléphet medréből és városokat áraszthat el, a tűz pedig elszívja a levegőt, az élet feltételeit teszi tönkre, hamuvá változtatva erdőket és mezőket.

Azonban a tűz bölcsője a láng, a vízé pedig a forrás. Ha az istenek jól teszik a dolgukat, a lángból engedelmes tűzet, a forrásból pedig csodás vizet varázsolhatnak.

Ezek az istenek mi vagyunk, a leendő szülők.


Brisa:

" Igenis mentális folyamat az érzelem is, sőt az ösztönös reakció szintúgy, ugyanis a pszichológia úgy képzeli, hogy ezek is az agyban lejátszodó biokémiai folyamatokra vezethető vissza "

Csak egy ötlet, kíváncsi vagyok a véleményedre. Mi van akkor, hogyha az agy afféle transzformátor, amely adott ingerek hatására adott ionizációs áramlatokat indít meg, s ezáltal a mentális folyamat az anyagi világban megnyilvánulttá válik. Vagyis az agy nem más, mint az egyik összekötő kapocs az asztrál és az anyagi világ között. Az asztrálvilág küldi az ingereket, az agy pedig lefordítja. Tolmács, tévékészülék, kontrollterem - s mindezt ingyen

Eh, Dae, egy szóval sem mondtam, hogy ezt mondtad! És azt se, hogy hagyom magam. Úgy nézek én ki?

Alith, Sil : Érdekes, hogy mifelénk egyáltalán nem veszik ezt ilyen komolyan. Apám az egyetlen, aki ezt csinálja minden nővel a környezetében, de minden férfival is, szóval őt megtanultam elviselni. Ha társalgás során hozzámvágják, hogy nem értheted, mert nő vagy, én két mondattal később, amikor tök más aspektusát tárgyalják az adott dolognak, simán visszavágok, hogy ezt meg te nem értheted, mert férfi vagy. Na, ettől kezdve szokták meghallgatni a véleményemet. Tűnjek bár erőszakosnak, nem szoktam addig nyugodni, amíg legalább tudomást nem vesznek az én szempontjaimról és az én érdekeimről. Ugyanígy a majdani családi életemmel is- egy szóval sem mondtam, hogy papucsnéni akarok lenni, akinek más gondja sincs, mint hogy megfőzze a lecsót szeretve tisztelt férjurának vacsorára, meg hogy lekeverjen egyet, ha bőgőznek a kölykei. Az, hogy a családomnak szeretnék majd élni, ennél egy kicsit nagyon különböző dolog.

Gandalf: teccem érteni, mire gondolsz , és tényleg igazad is van. Az pl. kifejezetten jól szokott esni kézzel festett herendi porcelán lelkecskémnek, ha vmelyik osztálytársam heveny, igen ritkán elforduló udvariassági rohamában kezet csókol, vagy kinyitja előttem az ajtót. Mondjuk más kérdés, hogy amint megszólalnak, az illúzió rögtön eloszlik...

Szerintem nem feltétlenül rossz az,ha felborul a régi rend férfi és nő között. Mert az nem feltétlenül volt jó!
Én túlságosan szabad lélek(bocs Brisa ) vagyok ahhoz, hogy alárendeljem magam egy másik ember irányításának. Quási én nem akarom, hogy bezárjanak az "otthonom"-ba, hogy kitöröljem a gyerekem és e férjem fenekét. Utálom,ha irányítani próbálnak, és ezen szoktam a leginkább kiakadni. Na meg persze, ha egy férfi nem tekint ellenfelének(akár egy vitában is), csak azért,mert nő vagyok. Az,hogy valaki nő,az nem azt jelenti, hogy nagy dudái vannak és üres a feje. Persze vannak ilyenek is, de nem lehet általánosítani.
Az,hogy valaki karriert és munkát szeretne, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy törtető, hidegfejű teremtés, aki csakis önmagának él.Én például azért szeretnék tanulni, hogy majd élvezhessem a munkámat, hogy mindig legyen mit csinálni, különben megöl az unalom. Nem akarok besavanyodott otthonkás középszerű asszonyka lenni, aki csak azért él,hogy a családját kiszolgálja, nem akarom,hogy a párom(hogy utálom ezt a szót!) megunjon csak azért, mert valóban posványosan unalmassá válok.
Igenis független lény vagyok, és annak ellenére,hogy szükségem van egy társra, nem vagyok kevesebb!
Ja, és ami az érzelmeket illeti:Állítólag tudományosan bizonyított tény, hogy míg a nőknek az emocionális, addig a férfiaknak a térérzékelő központja fejlődött ki jobban. Ezért van, hogy a férfiak jobban vezetnek(persze vannak hihetetlenul rossz férfi, és jó női sofőrök is!),de a nők jobban megértik a másik érzéseit, már a mozdulatokból. (És talán ez válasz lehet egy kérdésre, amit én magam vetettem fel, talán ez a megoldás a nők hatodik érzékére.)

Sokan feministának tartanak azért, mert megsértődöm, ha lenéznek azért,mert nő vagyok. Vagy nagy társaságban tesznek olyan megalázó kijelentést, hogy te nem értheted, mert nő vagy. Pedig nem vagyok feminista, eszem ágában sincs. Egyszerűen csak unfairnek tartom az egészet. Nem változott még át a társadalom ,csak változó félben van, ezért ez a nagy kavar.

És, hogy a férfiaké a kultúra... hát szerintem a nő nélkül a Mona Lisa sem születhetett volna meg.(Csak egy példa volt).
Miért kérdés ez egyáltalán?
Miért van az, hogy ez férfi, ez meg nő, miért nem egyszerűen csak ember?
Humanista vagyok, nem feminista...

Na, jól felidegesítettem magam...

Telcontar: A szabad akarat kérdésében nincs köztes álláspont. Ez egy súlyos paradoxon, de szvsz nem megoldhatatlan. Most nincs időm kifejteni, de talán még ma éjjel sikerül szakítanom rá egy fél órát hogy felvázoljam.

Üdv, Oisin

A szabad akarat maga az ember,az életünk, ahogy éljük. Aki teljes eleve elrendelésben
hisz, az tesz egyáltalán bármit is a világban? Hiszen ha minden meg van írva,akkor nem is érdemes egy cél érekében küzdeni, vagy bármiért harcolni, mert az meg van úgyis írva sikerül-e vagy nem?!
A mai modern korban nehezen tudok bárkit is elképzelni aki képes
e szerint élni, mert mára a világ kitágult és az akarat irányítja az egyes ember sorsátcsakúgy mint a történelmet. (Sajnos nem feltétlenül mindig annak az akarata érvényesül, aki a lehető legjobb utat választaná...) Sokan nem is ismerik fel hogy a döntéseik milyen
kihatással vannak a világra, és , hogy mennyi mindenben dönthetnek a saját életüket illentően is.
Az embereknek tudniuk kell, hogy van akaratuk(nagyobb befolyással mint gondolnák), hogy képesek változtatni, és hogy nagyon sok
minden múlik rajtuk.Sajnos több olyan barátom van akik "az én be vagyok skatulyázva" elv alapján működnek és képtelenek felismerni az akarat szabadságában rejlő lehetőségeket.
De mindezek mellett- amiket gondolok és hiszek - érzem, hogy bizonyos dolgok nem véletlenül
történtek, és, hogy én nem véletlenül vagyok itt. Úgy érzem, hogy van valami feladatom, amit ezen a világon most meg kell tennem, de, hogy mi ez és mikor tudhatom elvégzettnek ahhoz nagyon sok mindent kell
még megtapasztalnom és sok utat bejárnom.Úgy gondolom, hogy a világ szellemei, istenei vagy nevezze bárki annak aminek akarja, azért vannak, hogy segítsenek a döntésekben, és nem
azért, hogy meghozzák azokat.