Versek

Mae gowannen!

Shaman: vídia rulez. (Meg a vonalzó is rulez... ) Bocs...)

Szofi: Nyitány - biztos vagy az uccsó két sor ritmusában? [size=9:2ah0f050]Vagy csak én vagyok szellemileg alultáplált? )))[/size]

Kiszhobbit: hoppá, egész kellemes kis balladisztikus vers! Egyetlen egy dolgon javítani kellene, már így két-három, hirtelen felindulásból elkövetett olvasat után: a második vsz uccsó sora akkorát biccen, hogy az amúgy szépen alkalmazott, feszes ritmus csak pislog ijedtében. Azért kellene javítani rajta, mert egyébként simán siklanak a helyükre a szavak, ritmusok, még a rímek is nagyjából a helyükön vannak (nem másztam bele, úgyhogy nem akarom tutira állítani, de lehet, hogy úgy is jó, ha beleszigorodom).
Egy megoldási lehetőség, szokásom szerint nem a legjobb, mert azt ugye Neked kell megtalálnod:
Elindult a Vándor.
Hosszú utat megtett.
Hazájától távol
Ugyan mit kereshet?
És akkor a rím is elegántosabb, mint a sok csúnya múltidő... ) Még egy dolog: a versnél a kezdőbetűk kapitalizációja nem teljesen tetszőleges. Olyankor érdemes alkalmazni a váltott kis- és nagybetűt, ha az a vers értelmezése szempontjából segítséget nyújt. (A csupa kisbetű is ezt teszi: azt mondja az olvasónak, hogy "értsd, ahogy akarod, én mindenről szeretnék szólni".) Ugyanez vonatkozik a központozásra, illetve annak elhagyására is. Amilyen jól sikerült darab ez a versed, érdemes ilyen szempontból is átnézni. És, ha már minden a helyén, szerintem tedd fel a TolkienHU honlap megfelelő részére is, megérdemli!

Patiszon: a színek ötlete ügyes!

freedom, Timona: köszi! Báj dö véj, freedom, nem ám eltűnni, ok? )))) Timona: kiváncsi lennék, hogy mit találtál benne furcsának? Tudod, a visszajelzés fontos... ;o)

Mindenki: Legyen a ti szíveteknek nagyon jó!

freedom: a sarkalatos problémák, amik elsődlegesen javításra szorulnak:
- nincs a versnek szerkezete, a változó hosszúságú sorok indokolatlanok
- önrímmel kezdődik - ez mindenképpen kerülendő, de főleg a vers elején
- sok a "sánta" rím, pl. "elengedlek / vidám, kedves", "kezedben / vesztedbe", "meleg ágyból / pénzeszsákom".
- függőben maradt állítások: miért van tőr a kezében? Miért és mi ellen harcol? Mi a jelentősége annak, hogy harcol, meg hogy tőr van a kezében? Nem is beszélve arról, hogy várni a jó meleg ágyban is lehet )
Szerintem ezeken a vonalakon el lehet indulni. Ja, és a szemszöghöz is segítség lehet. }

Megin' elővettem egy mesét, és elnézést kérek a hosszáért, meg a benne hemzsegő hibákért. Hasonlóképp bocs a hosszú bevezető részért - érdekes módon egyszerűen nem tudom rövidebbre venni! Azért teszem csak be, mert a történetet remélhetőleg szeretni fogjátok. )

Mese virágokról és békákról

Van messze délen, hol a fény
elvész a lombok függönyén,
és ott alant a föld kopár,
mert elmossa mind az égi ár
mindazt, ami csak lent terem
és nem az ágakon odafenn –
és hol az eső oly nagy úr,
hogy álló nap kedvére hull,
és a hegyeket köd lepi,
és buja növényzet elfedi,
hogy azt nem látja meg madár
amely felette messze száll –
na, szóval ott, hol a rengeteg
őrt áll a nagy folyó felett,
mit Amazon'nak hív a nép
és azt mondják, hogy csudaszép,
ott terem egyféle virág,
melyről úgy tartják - kis világ!
Igen! E virág ott terem
magas ág-emeleteken,
a földről még nem is látható,
olyan magasan fent lakó.
Bromélia az ő neve –
róla szóljon a mese.

Róla szóljon, és másról is.

Ez a szép virág odafenn
úgy néz ki, mint egy kis verem.
Ugyan már! Verem? Butaság!
Vedret formáz ez a virág!
Vedret bizony! És megtelik
vízzel, amikor jól esik!
És ott esik biz', jó sokat,
az élteti a lombokat.
Tehát a virág tele van
vízzel, ezért hát épp olyan
mint egy ici-pici tó –
amolyan madár-itató.
És ott a tóban – láss csodát! –
apró kis békák sok raját,
akik ott élnek, ott bizony!
Nem bántja őket víziszony.
Apró kis brekusz, rengeteg,
a pici tóban hempereg
naphosszat, ott is rak petét,
és ott kel ki a békanép,
melynek a neve ebihal,
és a világról nem is hall,
csak úszkál, növekszik estelig
és míg a nap majd felkelik,
és aztán újra, s így tovább.
A bromélia egy kis világ!

Ezek a békák bugyuták.
Nem tudják mily nagy a világ!
Azt hiszik: sziromfala van,
és víz van benne, épp olyan.
Nincs is más élet, csak mi ott
található. A szúnyogot
például igen ismerik –
lárváját nagyon szeretik!
Aztán időnként madarat,
mely a virágra látogat,
hogy békaebédet egyen,
látnak őkelmék. Ámde nem
tudják azt, hogy az mi volt,
ki a csapatból elrabolt;
azt sem, ki volt, ki elrepült –
lehet, hogy nekik fel se tűnt!
Mert a békaemlékezet
– ne is szépítsük – nem remek,
sőt számolni is csak némelyik
tud, az is csak egyig.

Történt egyszer, egy nap delén
a piciny világnak rejtekén,
hogy egy béka, egy eszesebb,
(amely tudta, hogy ő – az egy,
és így eszesnek bizonyult
mert tovább senki se tanult)
talált egy kövér szúnyogot:
szárnyán tört napfény csillogott!
Ott ült a sziromfalon
és nem figyelt. Itt az alkalom,
hogy békánk ebédet egyen!
Étke friss szúnyog legyen!
Oda is úszott jó közel,
de a zümit nem érte el
nyelvével. Ezért most, (rajta hát,
nagyvilág, figyelj, láss csodát!)
a sziromra mászott, s legott
a szúnyogra hamm! lecsapott!
Ám az okos kis potrohos
Felröppent, mert ő óvatos:
az ebéd úgy jobb, hogyha más
lesz a legelső fogás!
Szegény békánknak nem jutott
tányérjára a friss szúnyog.
Na persze, tányért se látott még...
De hát nem is élt olyan rég.
Tegnapelőtt még farka volt,
a vízben azzal pacsmagolt.
Ott állt hát a sziromfalon,
nem tudván, az az oltalom.
És ha már ott állt, mit csinált?
Egy kicsit feljebb sántikált.
(Miért sántított? Nem tudom.
De ez nem az én asztalom.)
Feljebb ment. Még feljebb. És nohát!
Sosem látott még íly csodát!
A falaknak egyszer vége volt,
és – azt se tudta él-e? Holt? –
Ahol a szirom véget ér
Szédítő-szabad, nagy a tér,
finom köd száll, és a színek!
Kavargó illatfellegek!
És látta, hogy amott messze lent
egy másik világ virága leng,
és egy harmadik. Sokaság!
Sohase látott ily csodát!
Számolni kezdte: egy... meg egy...
És ott van még egy, ott is egy...
Mennyi összesen? Sok-sok egy!
(Mert a békáknak egyre megy.)

Ez volt ám új a nap alatt!
Történelmi a pillanat:
új világok és távlatok!
Levelek, indák! Állatok!
Megannyi ismeretlen új,
Fedezzük fel mind! Hajahuj!
Gyerünk vágjunk most neki hát!
Utánam, mind, az angyalát!
Micsoda érzés ez, istenek!
Mit szólt rá békánk? Annyit: – "Brekk!"
Aztán, csakhogy biztos legyen,
"Brekk" – mondta újra, hirtelen.
Mi járt fejében, gondolat?
Hát bizony semmi, nem sokat
ér e tárgyban a békaész.
No, de azért még semmi vész,
mert amit érzett legbelül,
olyat tücsök sem hegedül:
azt, hogy a világ rátekint,
ezernyi hívó karja int:
"Fedezz fel!" - kínálja magát,
"Hallgasd a végtelen szavát,
Járd be tájait, völgyeket,
másszál óriási tölgyeket,
virágot, lombot, mocsarat,
lakmározz finom bogarat!"
"Csodás az élet, nagyvilág!"
ezt érezte a kis svihák -
és a szirmon át legott
a mélységes mélybe potyogott.
De, mert van még gondviselés,
egy nagy levél elkapta és
nem zúzta össze lent magát –
egy gyíknak adott csak vacsorát.

Tanulság: kicsi lény, jól vigyázz!
A sziromfal mindig nem vigyáz,
és ha átléped a kaput:
nézd meg, hogy az út hova fut.
Hivogasson bár végtelen,
legyen társad az értelem.
Mert hogyha ésszel mész tovább
Tiéd lehet a nagyvilág!

[size=9:3oxlou8q]1994. november 06 23:10[/size]


Ma este erre tellett... Legyen a ti szíveteknek nagyon jó!

Ethuil: tényleg ott volt három, és abból tényleg csak kettő magyarul. ) Nos, nézd... arról szoktam írni, amiről úgy érzem, hogy van róla mondanivalóm. Ha nincs mondanivalóm, attól még nem rossz (vagy nem jó), úgyhogy ne mellőzésnek, vagy leminősítésnek vedd - nem az a szándékom. A haikukról megírtad, hogy lehet, hogy ál-haikuk. A zöld szemű tényleg az, ha szigorúan veszem a haiku fogalmát. A télre vonatkozóra meg annyi a válaszom, hogy "igen". )

Szóval... a haiku roppant tömör valami. Kevés szóba, kevés szótagba kell beletenni azt, amitől a vers elmondásra érdemes. Mivel még a tartalom is kötött, olyan "természetikép/világfájdalom" párhuzamot kell találni, amit olvasva a befogadó a homlokára csap, és azt mondja, hogy "azannya!" Ez volna a haiku csúcsa. Ebből következik, hogy haikut írni nem nagy kunszt, de jó haikut írni nagyon.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy én jó haikukat írok. Gyakorlunk, próbálgatjuk a szárnyainkat. Amikor valamelyik jól sikerül, úgyis észrevesszük, mert arra mindenki reagál. Ha rossz valamelyik, akkor is észrevesszük, mert mindig akad, aki felfigyel a hibára, és segít vele, hogy rámutat. Ebből következik, hogy ha nincs reakció, a gyakorlat jól sikerült, de nem váltottuk meg a világot. ))) Úgyhogy ne mellőzésnek hidd, ha nem írok személyre szóló valamit - annyi történt, hogy hoztad a formát, nekem meg semmi okos nem jutott eszembe. )

Ha már elkezdtem locsogni... ) akkor felvetek még egy érdekes dolgot. A versek nagy része arra való, hogy hallgassák, megértsék és befogadják. Tudom, hogy kérésre tetted be Jánosík halálának balladáját, mégis leírom mindezt, mert erről jutott eszembe.
Sajnos nagyon kevés szót ismerek szlovákul, sőt, általában a szláv nyelvek gondot okoznak nekem. Újra és újra elolvastam a verset, megpróbáltam kihámozni, hogy miről szól, hogy kerül bele egy rakás sólyom, ki vett tejet és vajon miért, satöbbi. Megpróbáltam magamban elmondani, és megtalálni a ritmusát, a zenéjét. Sajnos, mivel nem vagyok teljesen biztos a szlovák kiejtésben, ez nem sikerült, nem sikerülhetett teljesen. És erről az jutott eszembe, hogy jó lenne valamikor meghallgatni akár csak egy nyersfordítást is, illetve meghallgatni anyanyelvű előadóval az eredetit. Akkor talán azok is rájönnének, akik csak a Böröczky halandzsázását ismerik, hogy a szlovák nyelv szép (NB. minden nyelv szép annak, aki ismeri), és felfedeznék benne azt, hogy a szláv nyelvek közül kitűnik egyfajta kedvességgel, közvetlenséggel. Mert ugyebár minden nyelvnek van egy karaktere (pontosabban minden dialektusnak - ld. a porosz és a szász németet, vagy épp az osztrákot).
Aztán eszembe jutott az is, hogy ha lennének a fórumon cirill betűk, szívesen beírnám kedvenc Lermontov-versemet (távolban egy vitorla fehérlik...) oroszul. Nem tudom, hányan vagyunk itt, akik tanultak oroszt, és/vagy tanulták ezt a verset. Annak idején annyira megtetszett, hogy megtanultam oroszul, és mégpedig azért, mert a szóhasználata olyan, hogy a mondandóhoz hang- és hangulati aláfestést ad. (igrájut volny, vetyer szvíscset, macsta gnyotszja i szkrypít... - NB. a y-vel a "jerü"-t jeleztem, ami inkább i, mint ü). Mivel azonban így fonetikusan beírva inkább tűnik groteszknek mint használhatónak, talán egyszer elmondom valami talin valakinek. Hátha nem dobál meg paradicsommal... ))) Pusztán csak azért, hogy aki nem ismeri, ismerje meg, hogy az orosz nyelv is szép. Engem ez a vers tanított meg rá.

Nos, majd még jövök, többiek, és majd jól megmondom, hogy mit gondoltok! )))) De most késő van, vagy korán...

Legyen a ti szíveteknek nagyon jó!

Most csak a csend.
Jártam itt, és soraitok
elolvastam megint.
De most nem írok.