fbpx
 
 

A Sötét Oldal Tolkien világában

A Sötét Oldal
Avagy kik ők, honnan jöttek, hová tartanak, mi a céljuk


A következőkben megpróbálom hosszabban vagy rövidebben ismertetni Tolkien világának „Sötét oldalát”, annak szereplőit, kitérve munkásságuk olyan részeire is amely eddig más megvilágításban vagy egyáltalán nem volt ismert sokak előtt.
Elismerem, hogy kissé elfogult vagyok, és azt is, hogy jelen cikk írásánál nem bújtam állandóan a szakirodalmat, tehát előfordulhatnak tárgyi tévedések és néhol érdekes következtetések. Nem célom az sem, hogy amit leírok, egyetemes igazság legyen, jobban örülnék ha vitákat indítanék.

Kezdjük tehát időrendi sorrendben. A szilmarilokat tekintem alapnak, mert bár elfogult és hiányos (bár kétségkívül nem szándékosan, de a tündék nem írhatták le azt amiről nem tudtak)

1. Melkor.
A tündék a negatív szereplők közül először Melkort ismerték meg, valószínűsíthetjük, hogy ő volt közülük a „legidősebb”. Ilúvatar elsőként őt hozta létre az ainuk közül, ő volt a legerősebb, és – legalábbis szándékaiban – ő állt legközelebb az alkotójához. Nem tudom, milyen volt a viszonya közvetlenül Ilúvatarral, az biztos, hogy a műveit utánozni, de legalábbis uralni akarta kezdettől fogva. Hosszú időt töltött az Olthatatlan Láng keresésével, és mit sem törődve azzal, hogy megtörte annak harmóniáját, saját dallamait erőszakolta bele a Nagy Muzsikába. Ilúvatar végül kifogott rajta, és Melkor minden próbálkozása az ő dallamát erősítette.
A történetnek erről a részéről viszonylag keveset tudunk, hiszen legnagyobbrészt olyan dolgok történtek ekkor, amikre a tündéknek egyszerűen nincsenek szavai, és bár a valák kétségkívül a lehető legjobban próbálták elmondani nekik, valószínűleg nem sikerült tökéletesen.
Ea létrejötte után Melkor is belépett a világ köreibe, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megvalósítsa a saját dallamát.
Melkor legfontosabb és legalapvetőbb célja Ilúvatar utánzása: mindent irányítani ami a világon van, élő vagy élettelen. Ez alapvetően nem rossz szándék, kezdetben nem azért akar mindent hogy mindent elrontson, hanem mert úgy gondolja, ő jobban tudja mi a jó másoknak. A legnagyobb problémája azonban, hogy ebben nincs igaza. Ilúvatar nem véletlenül nem száll be „személyesen” a világ megformálásába, úgy gondolja, gyermekei pont azáltal teljesítik be a Muzsikát, hogy saját akaratukat követik.
Melkor Ardára érkezve sem hazudtolja meg önmagát, mit sem törődve másokkal nekilát saját álmai megvalósításának, miközben szép szóval vagy erővel próbálja meggyőzni a többieket, hogy neki van igaza. Sokakat sikerül meggyőznie ekkor vagy korábban arról, hogy álljanak mellé. Mint a fentiekből is kiderült, ez azt jelenti, hogy elfogadják az irányítását folyamatosan és teljes mértékben, de ezen belül kifejthetik saját elképzeléseiket.
A tündék ébredése előtti harcokról nem sokat tudunk, de végül Melkort legyőzik és hosszú időre bebörtönzik.
Hatása azonban mindvégig érezhető Arda minden részén Valinort kivéve. Középföldén a tündéket karmos-fogas állatok fogadják, amelyek Yavanna teremtményeiből formálódtak Melkor hatására. (hogy pontosan mifélék ezek, azt nem tudni, de személyes véleményem az, hogy a Gyűrűk Urában előkerülő Tó Őre is az ő kései leszármazottjuk)
Melkor kiszabadulása után sem változnak a céljai. Ő Ardát akarja, olyannak, ahogy ő megálmodta, de immár kétségtelen, hogy ezt csak akkor érheti el, ha a valákat legyőzi, erre pedig egymaga – mint a korábbi példa mutatja – képtelen.
Megismerve a tündéket elcsodálkozik az erejükön, és azon is, hogy minden erősségük ellenére is mennyire befolyásolhatóak, milyen könnyen úrrá lehet rajtuk. Ám úgy látja, hogy csak akkor juthatnak sokra, ha nem a saját fejük után mennek. Ha ainu hatalmával irányítja őket, sokkal többre vihetik mint anélkül.
Ezt, valljuk meg, nem ő találta fel. A valák, még ha nem is tudatosan, de nyilvánvalóan uralták a tündéket, hiszen azok hosszabb ideig éltek békében a Fák fényénél, mint a Nap felkeltétől a Gyűrűk Urának végéig terjedő időszak. Semmiféle viszály nem volt közöttük a nyilvánvaló különbségek ellenére sem, amelyek hozzájárultak a Fák pusztulása körüli események szörnyűségéhez.
Melkor tehát készen kapta a recept egyik felét, míg a másikat ő készítette el. Nem a kicsinyes rosszindulat vezérelte tündék lázításánál a Fák elpusztításánál, és nem pusztán a kapzsiság a szilmarilok elrablásánál. Tudta, vagy legalábbis sejtette, hogy most, hogy ott vannak a tündék, és hamarosan felébrednek az emberek, a valák nem fognak kockáztatni egy újabb nagyméretű kataklizmát.
Középföldére ment, és Arda királyává nyilvánította magát. Ez akkor még csupán egy névleges cím volt, mondhatni trónigény, hiszen még csak néhány hegyet uralt Beleriand északi részén, és sem a sindákat sem a zöld-tündéket nem érdekelte, hogy ül-e fekete felhő ott ahol egyébként sem járnak. A törpökről nem is beszélve.
Melkor pontosan tudta ezt és nem volt tétlen. Az embereket ő kereste fel egyedül a valák közül, és bár nem tudjuk pontosan mit tett velük, rajtunk maradt a keze nyoma. Ahhoz, hogy sikerrel megtámadhassa Valinort, szüksége volt egy biztos hátországra, és megfelelő hadseregre. Elsőként Középföldét foglalta el, erre az orkokat használta (akikről majd írok később), a megfelelő helyeken megerősítve balrogokkal és sárkányokkal.
A tündék leírásaiból az derül ki, hogy szerintük Melkor célja a világ holmi tüzes sivataggá züllesztése ahol megfelelő távolságra egymástól sárkányok és orkok ülnek kincshalmokon, mindenfelé füst és korom, temetetlen holtak és halált lehelő mocsarak.
Azonban ez egyáltalán nem így van. Ha megnézzük, mi is történt akkor amikor Melkor megnyerte a Középfölédéért vívott háborút, nem ezt látjuk. Igaz, hogy a háború pusztítással járt, és az orkok nem változnak meg hirtelen, de ők harcra és pusztításra készültek, de Középfölde nagy részén béke van. Melkor békéje – Melkor álma.
Igazából csak az Elveszett Mesékből derül ki, de Tolkien a későbbiekben sem írta felül a koncepciót, sőt többször céloz rá a szilmarilokban is: a Melkor által fogságba ejtett egyre nagyobb szűmú tündén végrehajtotta a Valinorban kitalált kontrollvarázst, onnantól kezdve minden magukon érezték az akaratát és folyamatos rettegésben éltek tőle. (Saját teremtményei még ennél is jóval szorosabb kapcsolatban voltak vele) Nem változtatott mindenkit orkká, nem ölt meg mindenkit. Még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy csak megrontani tudott dolgokat, bár elég nyilvánvaló, hogy az események bizonyos torzulásokat idéztek elő az értékrendjében.
Hogy hogyan és miként támadta volna meg Valinort, rejtély marad mindaddig, míg nem sikerül meginterjúvolni őt a Külső Sötétségben, de én meg vagyok győződve róla, hogy előbb-utóbb felbukkantak volna az ő csapatai – orkok, emberek, tündék, sárkányok, és még jópár más egyéb – hogy eltöröljék a Boldog Birodalom emlékét is. Minden kétséget kizáróan sokat változtatott volna a seregein mielőtt erre a lépésre szánja el magát, hiszen láthattuk hogy a Középföldét meghódító és megszállva tartó egységek, amelyek elegek voltak a noldák legyőzésére és Gondolin elfoglalására teljesen esélytelenek voltak a partraszálló nyugati csapatokkal szemben.
Arda uralása azonban nem pusztán a katonai megszállást és minél több élőlény lelkének irányítását jelentette. Melkor ott akarta hagyni a keze nyomát mindenben és ezáltal végleg megváltoztatni az egészet. Itt tűnik leginkább ki, hogy mennyire más lett ő is az évek alatt – eleinte míg a valák alig törődtek vele, nem próbálkozott ilyesmivel, és én kétlem, hogy ha megteszi is, ilyen hatással járt volna.
Melkor ugyanis míg nyugodtan ült Arda királyi trónján, lassan átitatta akaratával és lényegével Arda egész anyagát. Gondolom a végcélja a teljes irányítás lett volna, de messze nem ért a végére, mikor Valinor seregei végül mégis megtámadták.
Őt megláncolták és száműzték a világ köreiből, de akarata ittmaradt Arda anyagában, főleg az aranyban, hatása azóta is érezhető, hiszen nincsen semmi, ami ennyire kapzsivá tenné az embereket.

2. Ungoliant.
Ungolaint a legfurcsább a sötét oldal képviselői közül, mivel róla tudunk a legkevesebbet s amit tudunk az is számtalan kérdést vet fel. Én hajlamos vagyok Ery elméletét elfogadni, miszerint Ungoliant a Void (Üresség vagy Semmi, ez vesz körül mindent legkívülről) megtestesülése, valami negatív létező, ami létezésének alapelveként próbál elnyelni minden létezőt. Nem tartom lehetetlennek, hogy Ungoliant létezését valamiképpen Melkor okozta, hiszen ő volt az egyedüli Ilúvatar teremtményei közül aki járt a Külső Sötétségben, mert az Olthatatlan Lángot kereste. Ungoliant hatalmas pókhoz volt hasonlatos, és valamiféle hálót is szőtt sötétségből, valamint a felfalt anyag és fény helyett homályt bocsátott ki magából. Mivel ezen a homályon még a valáknak sem volt hatalma, valószínűleg maga volt az üresség, a nemfény, amely több a fény egyszerű hiányánál. Valószínűleg egy kis Külső Sötétség volt, de mint ilyennek nem volt helye a világ körein belül, ezért lassan magától elszivárgott.
Az Ungoliantnak van egy újabb érdekes tulajdonsága: külső ösztönzés nélkül semmit nem csinál. Melkor hatására megy el elpusztítani a Fákat, tőle próbálja elvenni a szilmarilokat, de önmagától semmi mást nem csinál, csak ül egy barlangban és sötétséget lehel.
Ez számomra azt bizonyítja, hogy egy alapvetően elvetélt ötlet volt számára az inkarnálódás, mivel így alávetette magát az anyag törvényeinek amelyek teljesen idegenek voltak tőle.
Végül elpusztul, bár előtte ő is megpróbálja saját magát továbbéltetni Arda bizonyos részeiben – utódokat hoz létre, amelyek később előszeretettel konfrontálódnak hobbitokkal, de amik egyre inkább hasonlatosak lesznek az evilági pókokhoz. Az Ungoliant önmagától erősebb volt mint Melkor – vagy inkább annyira másféle volt és idegen ettől a világtól, hogy Melkor egyedül nem bírt vele -, és a balrogok nyers ereje és tüze kellett a megfékezéséhez, de legerősebb harmadkori utódja a banyapók már egyszerű fémkarddal is sebezhető volt.

3. Sauron
Sauron az egyik legösszetettebb személyiség a Sötét Oldalon. Életpályája hosszú, volt ő jó és alkotó, volt a világ majdnem legnagyobb farkasa, gyűrűkovács, nekromanta és Sötét Úr és nem vagyok róla meggyőződve, hogy a legutóbbi szerepben érezte magát a legjobban.
Sauron eredetileg Aule maiája volt, ami némileg meglepő lehet, hiszen elsődleges profilja és kedvenc foglalatossága nem a kovácsolás volt. Melkor valamikor áttérítette a saját oldalára és onnantól Sauronnál hűségesebb hívet keresve sem találhatott volna.
Sauron maia volt, és a többi maiához képest is elismerésre méltóan nagy volt a hatalma, nem véletlenül lehetett később Sötét Úr, míg Szmóg (aki ugyan nem volt maia) és a móriai balrog (aki viszont igen) bár személyükben rettegetten jól harcoltak, csupán helyi problémákat tudtak okozni Középföldén. Sauron hatalma nagy volt, de ez a hatalom nem a közvetlen harci erejében rejlett, sőt, elmondhatjuk, hogy kifejezetten sikertelen párbajokat vívott, bármennyire igyekezett is ellenkezőleg tenni. Az ő elsődleges „profilja”, működési területe, ahol nem volt párja a megtévesztés, befolyásolás, meggyőzés és nem utolsó sorban az amit leginkább fekete mágiának nevezhetünk.
Az első korban nem sokat hallunk róla, neve ekkoriban Kegyetlen Gorthaur, a Váltott Farkasok ura. A váltott farkasok az ő találmányai, jellemzőjük hogy az átlag farkasoktól eltérően tudtak beszélni, tehát lélekkel rendelkeztek (Tolkiennél ez igen ritka, lelket alapvetően csak Ilúvatar adhat, és a beszéd képessége a különleges eseteket, pl Huan háromszori szólását kivéve ehhez kötődik. Lélekkel rendelkeztek az emberek, tündék, törpök, orkok, entek, ainuk, a Sasok és talán a trollok.). Ezt Sauron úgy érte el, hogy gyengébb maiákat bűvölt a farkastestekbe. Ez lehetett a középföldi nekromancia-lélekidézés kezdete.
A Dagor Bragollach során meghódítja Tol Sirion szigetét, és rajta Minas Tirith-t, de nem erővel, hanem árnyaival elijeszti az őrséget. (elképzelhetjük, hogy ez nem lehetett könnyű, hiszen a toronyban olyan noldák voltak akik már régóta ismerték Morgoth műveit, most mégis elmenekültek) Ide költözik váltott farkasaival, mint Melkor félig-meddig független alvezére, itt vallatja Berent és Finrodot, dalpárbajt vívva az utóbbival és ebben legyőzve azt. (azt a Finrodot aki Beor egész népét az énekével „szelidítette meg”) Ezt a párbajt megnyeri, de az erő párbaját a nemsokára megérkező Huan ellen egy félreértelmezett jóslat miatt elveszíti, bár számos alakot vesz fel ellene. (itt egyébként hatalmának egy jelentős részét elpazarolja, teljesen eredménytelenül)
Sauronról ezután az incidens után az első korban nem hallunk. Minden további nélkül el tudom képzelni, hogy egyszerűen „elfelejtett résztvenni” az Izzó Harag csatájában, mert éppen bárhol máshol akadt dolga.
A másodkorban egészen furcsa szerepben bukkan fel. Segít az eregioni noldáknak megkovácsolni a Hatalom Gyűrűit, amelyek a tündék legnagyobb aktív művei (bár a szilmariloknak kétségtelenül nagy a hatalma, aktívan semmin nem változtatnak, csak világítanak). Úgy mutatkozott be nekik, mint Annatar (jelentése: Az ajándékok ura), Aule maiája, akit a valák küldtek segíteni. A noldák ezt (Galadriel kivételével) el is hitték. Mi több beavatták legnagyobb művükbe, s így kölcsönösen sokat tanulhattak egymástól. Hogy mi vezette ezekben a tetteiben, nem tudom pontosan. Elrond szerint eleinte jó volt, csak később lett gonosszá, de szerintem csak meg akarta tudni, mit csinálnak a noldák, és még nem látta elérkezettnek az időt a támadásra. Miközben a Gyűrűk készültek, Sauron jelentős seregeket hozott létre az akkor még hegyekkel körül nem vett Mordorban, amelynek létezéséről sem tudtak Eregionban és Lindonban, és amit minden bizonnyal az ott működő vulkán miatt választott központjául.
A Három kovácsolása közben (ebben nem vett részt bár aligha azért mert Celebrimbor nem bízott benne, hiszen egészen sokáig rendületlen volt benne a bizalma.) születhetett meg az ötlet, hogy ezeket eszközül használhatja fel egy olyasféle célra, mint Melkoré volt – helyes irányba terelheti, kontrollálhatja vele Középfölde népeit, még ha nem is olyan tökéletesen mintha mindegyikük lelkében jelen lenne, de tudta hogy ezek a népek irányítóihoz, uralkodóihoz kerülnek. Szerintem nem kevés szerepe volt a Hét és a Kilenc létrejöttében, a noldák aligha akartak eredetileg más népeken „segíteni”, ők azt akarták elérni, hogy minden olyan maradjon, mint a Régi Szép Időkben. A Hét, mely a törpöknek adatott, minél több arany megszerzésében segíti őket, nyilvánvaló, hogy Sauron ismerte Morgoth világátitatási tervét, és az arany kitüntetett szerepét ebben, így egyértelmű, hogy meg akarta rontani a törpök urait (valószínűleg a Hét törzs fejét), ám a törpök nem bizonyultak elég romlékonynak. A Kilenc az embereknek adatott, hatásukból kiderül, hogy Sauron nagyon jól ismerte az emberi természetet, pont azt adta nekik amire leginkább vágytak: hatalmat és örök életet.
Az igazi munka azonban csak ezután következett, Sauron létrehozta legnagyobb művét, az Egy Gyűrűt, hogy irányíthassa a többit, ezáltal Középfölde népeit, és így a megfelelő irányban fejlődhessenek tovább. Az Egynek volt egy másik tulajdonsága is. Sauron feltalálta azt a módszert amellyel egy megújuló will-forrássá teheti (a will Tolkiennél az ainuk és más lények varázserejét jelenti, és nem megújuló, rendelkeztek bizonyos mennyiséggel, amely a használat során csökkent, ezért lehet hogy nem hozhatták létre újra a Fákat, vagy ezért gyengülhetett le Morgoth amiatt, hogy Ardát átitatta a lényegével.). Szerintem az Orodruin folyamatosan újuló erejét használta ehhez.
Sajnos azonban a levesébe belekerült egy Celebrimbor nevű légy. Középfölde szabad népei ugyanis továbbra sem lelkesedtek azért, hogy egy magát arra alkalmasnak tartó felsőbb hatalom uralja az akaratukat. Celebrimbor ráadásul kihallgatta az Egy készítésének utolsó fázisát, így időben figyelmeztethette a Három hordozóit akik elzárkóztak gyűrűik használatától, így nem uralhatta őket. A törpök ellenálltak Sauron hatalmának, az emberek viszont elbuktak. Bár kétségkívül megkapták jutalmukat, sosem haltak meg, és hatalmuk volt más emberek felett, Sauron akaratának bábjai lettek, később úgy lettek ismertek, mint nazgúlok.
Sauront ettől fogva hívhatjuk második Sötét Úrnak. Seregeivel lerohanta és elpusztította a tündék városait Eregionban, a törpöket ostromolni kezdte és a törpökkel szövetséges embernépeket is kiirtotta.
A númenoriakkal azonban nem bírt. Háromezer évig tartott mire rájött, hogyan nyerhet ellenük csatát ha megfelelően felálltak és neki nincs se sárkánya se balrogja amivel megtörheti a pajzsfalat. (a númenoriak kitűnő falanxharcosok voltak, és emellett illetve ezzel összefüggésben félelmetes íjászok is, acél íjaik voltak és fekete nyílvesszőik. Az egytelen csata amit a hagyományos ork harcászat nyert ellenük a nősziromföldi mészárlás volt ahol Isildur is elesett. Az orkok tízszeres túlerőben voltak de csak azért tudtak nyerni mert a gondoriak kevés íjászt vittek magukkal)
Sauron legyőzetett és visszavonult Mordorba amit ekkor épít ki erőddé, valószínűleg ekkor emeli az Árnyék- és a Hamuhegységet is.
Amikor – jóval később Arany Ar-Pharazón világverő hadserege partraszáll még így sem mer kockáztatni és a nyílt erőszak helyett bölcsen azt választja amiben a legjobb: a meggyőzést. Megadja magát és Númenorra megy – elvileg fogságba. Hamarosan a király első számú tanácsadója. Ekkorra lesz Númenor az ismert világ ura. Csak a tündék néhány viszonylag jelentéktelen állama nincs a kezükön, de Középföldén számos gyarmatuk van, hajósaik bejárják a tengereket, senki nem állhat meg velük szemben. Sauron látja a roppant erőt, és célt ad nekik: Valinor ellen küldi a királyt. Van egy furcsa aspektusa Sauron Númenori tartózkodásának: megalapítja a Melkor-vallást. A sötét erők urai gyakran tüntetik fel magukat isteni színben (Sauron is él ezzel az eszközzel Középföldén), de tudtommal ez az egyetlen eset, hogy valaki nem a saját imádatát terjeszti, hanem egy olyan valakiét akinek már nincsen tényleges befolyása a világra. Viszont Melkor eszmei örökségét követte itt Sauron, és valószínűleg jelezni akarta a valáknak: Melkor szelleme nagyon is él. Mi több, talán pont Melkor végső tervének ismerete sarkallta arra Sauront, hogy tulajdonképpen Melkor nevében küldje az embereket a Halhatatlanföld elfoglalására. Valószínűleg nagyon jól tudta, hogy nem győzhetik le Orome seregeit, akik úgy elbántak Melkor csapataival, de bízott benne, hogy a történelemben először ellenséges területen folynak majd az események és ha mást nem is, hatalmas pusztítást visznek véghez az emberek. Arra, ami valójában történt a legkevésbé sem számított.
Númenor pusztulása érzékenyen érintette, ezentúl nem ölthetett szép alakot, így a hízelgésnek és a megtévesztésnek lőttek, belekényszerült a Sötét Úr szerepébe.
Középföldén újra Mordorba költözött és azt remélve, hogy a númenoriak már nem annyira veszélyesek, újabb háborúba kezdett. A gondori-tünde Utolsó Szövetség azonban rácáfolt a reményére, és Mordor, erőd jellegének ellenére sem állhatott nekik sokáig ellen. Ostrom alá vették a Barad-dúrt, (teljességgel sikertelenül) míg aztán évek múlva Sauron egy nagyobb sereg élén megpróbált kitörni. A csatában elsősorban az ellenséges vezéreket kereste, és bár megölte Gil-galadot és Elendilt, az ő akkori teste – amely valamiképpen nagyon forró lehetett, mivel Gil-galad megégett a tüzében és a Gyűrű is az ő kezétől forrósodott ár - is „halálos” sebet szerzett a párbajban, így kénytelen volt távozni belőle. Isildur csak ezután vágta le róla a Gyűrűt.
A testének elvesztése újfent nem érintette túl jól. Következőre a Gyűrű nélkül már csak nagy nehézségek árán tudott új alakot (bizonyos vélemények szerint ez már nem egy humanoid test volt hanem csak egy darab izé, szerintem viszont Pippin másként nyilatkozott volna róla ha így van) ölteni, amelyre szüksége volt mert csak így lehet befolyással az anyagi világra. A harmadkorban mintegy ezer évig egyáltalán nem is hallat magáról, ellenfelei úgy hiszik, végleg legyőzték, ám az ezredik év környékén beköltözik a Nagy Zölderdőbe, és felépíti Dol Guldurt. Sokáig nem leplezi le magát, Varázsló (angolul The Necromancer, azaz a Nekromanta, fekete mágus) néven hívják. Tevékenysége titokban marad, valószínűleg szépen lassan gyűjtögeti a hatalmat (azaz várja hogy visszatérjen az új alakjába) és tájékozódik a történtekről. Aztán szépen lassan megszövi a bosszú tervét, melynek során a lehetőségekhez képest végezni akar mindazokkal akik fenyegetést jelentenek számára: elsősorban a dúnadánokkal, különös tekintettel Isildur házára, másodsorban a törpökkel, akik ellenálltak a Gyűrűknek.
Elsőként a valószínűleg vele együtt visszatért nazgúlokat használja. A Nazgúlok Urát elküldi Angmarba, hogy lehetőségek szerint próbálja a részekre szakadt Arnort elpusztítani. Itt egy több száz évig tartó háború kezdődik, amely végül Arnor bukásával végződik, és az északra menekült király alatt a jeges vízben elsüllyed a tündék hajója. Ezt én igencsak furcsának találom, Círdan hajói nem úgy ismertek mint amik csak úgy elsüllyednek, ráadásul a Boszorkányúrról tudott volt, hogy befolyásolni tudta az időjárást, különös tekintettel a hidegre. Szerintem pontot akart tenni a vérvonal végére, és mivel az északi dúnadánok ettől kezdve rejtőzködtek, úgy tudhatta, sikerült is. Közben egyre inkább irányítani kezdte valamely formában Gondor ellenségeit – valószínűleg a nazgúlok megfelelő nyomatékot adtak szavának és terjesztették az ő vallását.
Angmart a következő évben az összevont gondori-tünde sereg (amely nyilván az Utolsó Utáni Szövetség volt… ) elpusztítja, de figyelemre méltó, hogy a Boszorkányúr a csatában elsősorban II. Earnurral, Gondor trónörökösével akar csatázni. (aki már nem tisztán az Isilduri vérvonal, de szerintem nem akart kockáztatni)
Időközben Gondort – és részben Északot- eléri a Fekete Vész nevű járvány, amely nagy valószínűséggel szintén Sauron műve, és jelentősen csökkenti az országok lakosságát. Valamint nem tisztázott körülmények között szépen lassan visszaveszi a törpöktől a Gyűrűiket.
Nem sokkal Angmar bukása után Móriában felébred a balrog, megkezdődik Durin népének hosszú szenvedése. A balrog ébredése talán nem közvetlenül Sauron műve, de közvetve mindenképpen, mert ahogy növekszik a hatalma, úgy élénkülnek fel a gonosz lények Középföldén – megszaporodnak az orkok, trollok, sárkányok. A következőkben a törpök a Magányos Hegybe, majd a Szürkehegységbe költöznek, de itt sincsen nyugtuk. Az északi városaikat megtámadják a sárkányok, így visszaszorulnak Ereborba.
A nazgúlok sem tétlenkednek, visszafoglalják az őrizetlen Mordort, majd megtámadják és elfoglalják Minas Ithilt, amelyet aztán saját ízlésük szerint megváltoztatnak. A Boszorkányúr végül párbajban végez Earnurral, az utolsó gondori királlyal. Ettől kezdve a Gyűrűlidércek a harmadkor utolsó éveiig nem távoznak Mordorból, elkezdik az újjáépítést, felügyelik az új orkfaj, az uruk-hai szaporítását.
Sauron menekülni kényszerül Dol Guldurból amikor Gandalf megjelenik, hogy kikémlelje kicsoda is ő, mert a Bölcsek immár gyanakodni kezdenek a visszatértére.
A törpöket újabb csapások érik a harmadkor harmadik évezredének második felében, előbb Szmóg, majd a törp-ork háború, végül Thráint, az utolsó törp gyűrű hordozóját Sauron szolgái elfogják és Dol Guldur tömlöcébe vetik. A harmadik évezred végén látogatja meg újra Gandalf, ekkor azonban már kideríti kicsoda is ő, és az egész ottléte is mély nyomokat hagy benne.
A Fehér Tanácsban Saruman, aki szintén a Gyűrűt akarja, időt nyer Sauronnak, aki ugyan nem találja meg a Gyűrűjét – amelyről sokáig úgy hitte, elpusztult – de elő tudja készíteni a távozását. Végül a Fehér Tanács „kiűzi” Dol Guldurból, de valójában visszatér Mordorba, és nyíltan fellép, valamint ekkortól indul meg az a furcsa hatás, ami minden sötét lelkű lényt- így Gollamot is Mordorba vonz. Mordorba vonzotta valami Saruman tekintetét is. Úgy gondolom, mivel a palantírja a múltat is meg tudta mutatni már csak szakmai szempontból is látni akarta az Egy kovácsolását. Ott viszont, Sauron hatalmának központjában, ahol még a csillag-üvegcse fénye is elhalványodott észrevették. Sauron utolérte őt és megtörte az akaratát, bár nem teljesen.
Amint Gollam Mordorba megy és kihallgatják, Sauron kényszerpályára kerül. Eddig valószínűleg úgy tervezte, hogy összeszedi minden erejét és elfoglalja Középföldét, így irányíthatja minden lakóját. Bár a tündék egyre inkább Nyugatra utaztak, aligha gondolt arra, hogy utánuk menjen (főleg, hogy Valinor Ardától való elszakításával ez nehéz is lett volna). Most viszont sietnie kellett, és fel kellett gyorsítania a tervei végrehajtását. Személyes véleményem az, hogy eredetileg az istarok – akiket őellene küldtek Nyugatról - szépen egyenként eltűntek volna akárcsak Alatar és Pallando keleten, Radagast, Gandalf és Saruman is elvész valahol, hogy ne figyelmeztethessék időben Középfölde népeit.
Ehelyett a nazgúlokat a Gyűrű után küldte és nekifogott a háború mielőbbi végrehajtásának, gondolván, hogyha nincsen népe, egy mégoly erős új gazda sem tud semmit kezdeni az Egy Gyűrűvel. Mert tény, hogy úgy gondolta: fel fogják használni ellene, mint legnagyobb fegyvert és tartott ettől.
A háborút gyorsan le akarta rendezni, de semmit nem bízott a véletlenre. Egy serege Dol Guldurból biztosította, hogy Északról semmilyen nagyobb erő ne csatlakozhasson Délhez, egy Rohan északi végén várakozott hogy Vasudvard és Rohan háborújának győzteséről gondoskodjon, egy elzárta Rohant és Gondort, az umbari kalózok Gondor kikötőit fosztogatták. És mindennek ellenére is a teljes haradi haderő csak azért volt jelen Minas Tirith ostrománál hogyha valahonnan előpattan egy ellenséges hadsereg – bár ez gyakorlatilag lehetetlen, méltóképp fogadhassa. Minas Tirith ostromára nagyon rákészült a Sötét Úr. Számára a Minas Tirith nevű tornyok elfoglalása külön élvezetet jelentett, nem véletlenül a félelmet vetette be fő fegyverként és Grondot (a neve szintén hagyománytiszteletről árulkodik) amelynek farkasfeje Sauron elsőkori funkciójára utalt. Minden arra vallott: nem fordít hátat Morgoth művének, hanem tehetsége szerint folytatja azt.
Az események ismertek, a leglehetetlenebb formában szenvedett vereséget, ráadásul az ellenség csapatait Aragorn vezette, Isildur egyenesági leszármazottja, aki megmutatta magát a palantírban és akinek vérvonala valahogy túlélte a célirányos vadászatot. (mellékesen Beren és Lúthien leszármazottja is pont azoké akik az első korban tanúi voltak a vereségének) Sauron meg volt győződve róla, hogy csak azért nyerhetett, mert ő a Gyűrű új ura, és így két eset volt szerinte lehetséges: vagy kivár Aragorn, így valószínűleg megindul a hatalmi harc a Gyűrűért és ezzel a belső bomlás, vagy időnek előtte ellene törnek és minden nehézség nélkül végezhet velük. Mi több, bemutathatja a númenori hadviselés ellen kifejlesztett módszerét – az olog-hai trollokat akik elég fegyelmezettek és át tudják törni a pajzsfalat hatalmas erejükkel így a szintén fegyelmezett urukok könnyen győzhetnek.
Az események megint csak ismertek, bár a pajzsfal megtörése sikerült, Sauron áldozatul esett az évezred átverésének, pedig Gollam személyében még ellenhobbitot is állított. Döbbenete óriási lehetett, de nem tudott elég gyorsan cselekedni és saját hatalmának központjában szenvedett vereséget.

4. Saruman
Saruman Sauronhoz hasonlóan Aule maiája volt, és nagy örömmel indult Középföldére még ha hatalmának jó részét Valinorban kellett is hagyja. Más hasonlóság is volt közte és a Sötét Úr között: elsősorban mások meggyőzésében jeleskedett. Nem volt az a meggyőződéses jó, mint Gandalf, megmaradt a felszínen, a látványos, nyílt dolgokat szerette – ezért is tulajdonított nagy jelentőséget köpenye színének – és hamar áldozatul esett a hatalom csábításának. Már pusztán a lehetősége annak, hogy megszerezheti a Gyűrűt, árulásra csábította. Arra valószínűleg gyorsan rájött, hogy olyan gyűrűt, mint az Egy ő nem tud készíteni, nincsen hozzá elég hatalma, de arról, hogy hasonlót készítsen – valószínűleg szabad will-forrást akart – nem mondott le. Beköltözött Orthancba hogy legyen egy nyugodt helye dolgozni, de közben továbbra is királyok tanácsadójaként működött.
Aztán egy szép napon amikor a Gyűrű készítését kutatta és Mordor felé tekintgetett a palantírjával, áldozatul esett Sauron akaratának. Tervei kiderültek a Sötét Úr számára, aki rávette, hogy szövetséget kössenek. Saruman persze nem örült ennek, de úgy gondolta, ha Sauron szövetségesnek hiszi, megszerezheti a Gyűrűt anélkül hogy az ő kémeivel bajlódnia kellene. Sereget hozott létre, kémeket küldött ki, de míg Sauron műveiben felfedezhetünk némi egyéniséget, eltérést Melkorhoz képest, addig Saruman minden igyekezete ellenére egy Mordor-makettet hozott létre Vasudvardban, és a legnagyobb hadserege is eltörpült Sauron bármelyik serege mellett. Összehasonlíthatatlanul nagyobb veszteség volt a Fehér Tanácsnak, mint nyereség a Barad-dúrnak.
Szaurmán tudta ezt és szenvedett ettől. Őrülten igyekezett megszerezni a Gyűrűt és elfoglalni magának egy minél nagyobb területet, hogy aztán sikerrel háborúzhasson Mordorral. Bár jelentést kellett tennie Sauronnak, egyet s mást el tudott titkolni előtte – azt viszont nem tudta, hogy Sauron sereget küldött, hogy az ő harcaitól függetlenül rohanja le Rohant és valószínűleg Vasudvardot is.
Saruman legyőzetett, ráadásul a Mordorból érkező nazgúlt kénytelen volt üres kézzel fogadni, és bár Orthancban meg tudta védeni magát egyetlen lidérc ellen, tudta, hogy nincsen maradása. A Vasudvardból való távozása után már csakis az öncélú gonoszság és pusztításvágy vezette – e tekintetben teljesen egyedülálló a vezető pozícióban lévő gonoszok között. Tudta, hogy bármelyik fél győz is, neki nem lesz jobb, tönkretett hát mindent, amit csak elért.

5. Glaurung és a sárkányok
A sárkányok Melkor teremtményei – Glaurung két ok miatt van kiemelve, az egyik, hogy ő volt az első, a Sárkányok Atyja, a másik hogy róla tudunk a legtöbbet biztosan Középföldére vonatkoztatva (A Hobbit sztorija teljesen nem egyeztethető bele a Gyűrűk Ura világába). A sárkányok Melkor minden teremtménye közül a legerősebbek, nem zárkózom el azon elmélet elől, miszerint szintén maiák plántálódtak bele egy állattestbe, hiszen minden jel szerint rendelkeztek feával és nagy „varázs”hatalmuk is volt.
Működési aktivitásuk erősen függött attól, hogy mennyire erős a gonosz jelenléte Középföldén, az első kor vége után alig hallattak magukról egészen addig míg Sauron Dol Guldurba nem költözött, amikor viszont példátlanul felélénkültek.
A sárkányok élete célja a lehető legnagyobb kincshalom összegyűjtése, amint aztán békésen elnyújtózhatnak. Ezen kívül képesek sok minden másra is (gondoljunk csak Túrin történetére) de önmaguktól ritkán tesznek meg nagyobb távolságokat vagy támadnak le teljes királyságokat. Amikor a törpök a Szürke Hegységbe költöztek az Északi Pusztaság határára, szinte felkínálták a kincseiket az ott élő sárkányoknak, viszont Szmóg Magányos hegy-béli akciójában szerintem Sauron keze is benne volt valamilyen formában (nem valószínű hogy parancsolni tudott volna a sárkányoknak, különben beveti őket a háborúban, de rábeszélhette Szmógot, hogy ezt megtegye neki hiszen így mindenkinél több kincse lehetett.
Hogy miért vágynak a sárkányok minél több arany közelségére? Megint csak Eryre kell hivatkoznom – így járja át őket leginkább Melkor szelleme, így érzik közel magukat „ a Főnökhöz”
Hogy a Gyűrűháború után még sokáig éldegélhettek, mivel az Északi Pusztaság messze esik mindenféle ember által lakott vidéktől.

6. Az orkok
Az orkok a sötét erők közkatonái, elég sok kiderül róluk a regények lapjairól. Gonoszak, rosszindulatúak, csak a feltétlen erőnek hódolnak be és annak is csak addig amíg nincsen módjuk hátbaszúrni. Alapvetően teljességgel megbízhatatlan szolgák, de a tündék és emberek elleni harcosoknak nagyon hatékonyak (amíg azok nem állnak zárt csatarendbe). Az orkokban pont ez a furcsa. Soha sehol nem hallunk arról – az uruk-hai megjelenése előtt, amit már embervérrel kevertek hogy fegyelmezettebb legyen - , hogy bármiféle pozitív tulajdonsággal bírnának. Teljesen öncélúan pusztítanak és rombolnak. Mint korábban láthattuk, ez egyáltalán nem jellemző a sötét oldal lényeire, általában nem okoznak nagyobb kárt annál, mint amit hasznosnak tartanak.
Nekem van egy elméletem arra, miért ilyenek az orkok. A magyarázat egyszerű: a tündéknek igaza van, valóban Melkor által végletekig megrontott tündékkel van dolgunk. Olyan tündékkel akiknek a lelke mélyén még ott él a szeretet a fák és virágok iránt, minden iránt ami él. De a fákat rondának látják, a virágok szaga kibírhatatlan, érintésük éget, akárcsak Melkort égetik a szilmarilok. A Nap fényéről, ami mive Laurelin gyümölcséből van, a valák közvetlen műve, nem is beszélve. Ezért aztán az orkok dühösek lesznek és inkább elpusztítják, semmint maguknak sem bevallott módon hiábavalóan vágyakozzanak utána.
Az orkok szaporodása is megválaszolatlan kérdés, az biztos, hogy szaporaságuk erősen függ (a sárkányokhoz hasonlóan) a sötét erők jelenlététől, és az is biztos, hogy Sauron és Saruman nagyon gyorsan tudta őket szaporítani ha akarta – akár úgy is, hogy közben keresztezi őket más fajokkal. (Saruman a félork embert tenyésztette ki, Sauron az uruk-hait)
A fajuk egyik nagy előnye a nagy szaporaság, emiatt voltak képesek Morgoth csatáiban siker reményével fellépni a tündék ellen – de fegyelmezetlenségük miatt a szintén nagyon nagy számú núnemori seregek ellen már kevésnek bizonyultak.
Ezért lett kitenyésztve az uruk-hai, amely már (a Saruman féle verzió legalábbis) feltétlenül hűséges, engedelmes és fegyelmezett. Nem utolsó sorban pedig bírja a napfényt.
Sauron bukásával az ő orkjai – mivel akarata megszállva tartotta őket akárcsak Melkoré az általa fogságba ejtett tündéket – valószínűleg mind meghaltak de nem tartom lehetetlennek, hogy a Ködhegységben még jó ideig gondot okoztak a törpöknek.

7. A nazgúlok
Rájuk nem vesztegetnék sok szót, mivel az eddigiekhez nem tudok hozzátenni. Kilenc emberkirály – de legalábbis úr- akiknek örök életet és mások feletti hatalmat ígértek és kapva kaptak az alkalmon. Életük lejártával valóban nem haltak meg, de nem valószínű, hogy kitörő örömmel töltötte el őket az eredmény, legalábbis eleinte, beleszólásuk azonban már nem volt. Nem tudom mennyire élvezték vagy éppen gyűlölték a lidérc-létet, elvégre a hatalmuk megvolt, nagyobb seregeknek parancsolhattak mint bármikor életükben, bárkit bármikor halálra kínozhattak, egyszóval megvolt mindenük amit egy sötét lélek csak kívánhat. Nem adják semmilyen jelét annak, hogy igazából megtört lelkek, akiket csak egy külső hatalom irányít, sem annak hogy valójában nincsenek is önálló érzelmeik csupán Sauron bábjai amiket ide-oda tologat a sakktáblán. Bár Gandalf ez utóbbit véli, de ehhez én túlságosan önállónak találom a lidérceket, Minas Ithil Minas Morgullá tétele például teljességgel eltér Sauron stílusától, sehol nem olvashatunk arról, hogy Tol-in-Ghaurhoth a rémálmok szigetévé változott volna arról pedig, hogy hideget lehelne végképp nem. Minden arra enged következtetni, hogy ez a Nazgúlok Urának a legkisebb részletre kiterjedő műve a virágoktól a szobrokon át a torony álomszerű imbolygásáig. Ötletes, és sokkal iszonytatóbb műve bárminél, amit Sauron vagy akár Melkor valaha is létrehozott. (sem A Thangorodrim sem a Barad-dúr nem volt önmagában ijesztő, csupán a mögötte álló hatalom tette azzá)
Nekem az a véleményem, hogy a nazgúlok, különösen a Morgul-völgybe költözésük után határozottan élvezték a nazgúl-létet.
Hogy pontosan mekkora hatalommal rendelkeztek az rejtély. Puszta jelenlétük félelmet ébresztett minden emberben, orkban és állatban, és ez a félelem egyre fokozódott a többszöri felbukkanásuk által. Harcban sem kellett másra hagyatkozniuk, öten továbbhaladásra tudták kényszeríteni Szürke Gandalfot Széltetőn, de ha csak lehetett kerülték a nyílt összeütközést.
Az embereken kívül mások felett is hatalommal rendelkeztek – ez ugyan alig-alig bukkan fel a Gyűrűk Ura oldalain, de azért ottvan. Sauron nem csak kilenc lidércet hozott létre. Ők kilencen voltak a legerősebbek, és ők voltak képesek közvetlenül hatással lenni a fizikai világra, de voltak mások is, sokan. Aragorn szerint Frodóból is lidérc vált volna a morgultőr-támadás miatt, de sokkal kisebb és gyengébb a nazgúloknál és ők parancsoltak volna neki. Hol voltak hát ezek a lidércek? Minas Morgulban ők voltak a soha nem nyugvó szemek, talán a Morannonnál is volt néhány és ők veszik körül az utolsó csata előtti éjjelen Aragorn seregét.
Végül meg kell említenem azt is, hogy a nazgúlok valódi hatalmának ez csak a töredéke – Gandalf (vagy Elrond?) azt mondja Völgyzugolyban, hogy ahhoz képest milyenek lesznek, ha Uruk visszakapja a Gyűrűt, fakó árnyak csupán.
Történetük Sauronéval együtt ért véget.

Összefoglalásként tehát kijelenthetjük, hogy a Sötét Oldal –legalábbis vezetői szinten - Ardán nem nélkülözött sem logikát sem távlati terveket, sőt, saját nézőpontjából a világ megjobbításán dolgozott. A problémák és konfliktusok oka, hogy semmilyen más nézőpontot nem tekintett fontosnak a sajátján kívül, így azokét sem akiknek a sorsát irányítani akarta. Úgy akarta javukat, hogy nem kérdezte meg őket, valójában mi szolgálna javukra, hanem előzetesen eldöntötte és eszerint járt el. De mindennek ellenére sem mondhatjuk, hogy ha Melkor/Sauron győz akkor Középfölde sivatagos pusztasággá változik, mert még ők sem ezt tartották szépnek – csak tevékenységük (Mordor északi „ipari” része és Thangorodrim hasonló működése illetve a lángok a Dagor Bragollachban) fontosabb volt számukra mint a környezetük épsége.
A lista nem teljes, de úgy érzem minden lényegi dolgot leírtam, amit akartam. Remélem mindazoknak akik időt szánnak az olvasásra egy kicsit jobban megvilágítottam a sötét oldalt – még ha ez fura hasonlat is.

Utoljára frissítve: szerda, 28 augusztus 2019 12:14

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a lap tetejére