A Tolkien által teremtett mitológiának csupán kis létszámú, ám időről időre előkerülő lényei a sárkányok. Tolkien összefoglalt részletes jellemzést, történelmet, leírást A Gyűrűk Ura függelékében nem ad róluk, nemúgy, mint más, történeteiben komoly szerepet vállaló, tudatosan cselekvő lényeiről (mint pl. entek, orkok), ami érthető is, hiszen a sárkányok A Gyűrűk Urában nem jutnak komoly szerephez. Ettől függetlenül Tolkien igen sokat foglalkozott a sárkányokkal gyerekkora óta, s így igen sokat tudhatunk meg róluk Tolkien különböző írásai, interjúi, festményei révén.
John D. Ratcliff egy cikkében azt írja Tolkien gyermekként talált egy állkapocskövületet, melyről akkor azt hitte, hogy egy sárkánytól származik. Tolkien pedig A tündérmesékről című esszéjében ezt írja: gyerekként „igazán őszintén vágyódtam a sárkányok után. Persze-félénk és gyenge emberke lévén nem arra vágytam, hogy itt lakjanak valahol a közvetlen szomszédságunkban, s behatolhassanak az én viszonylag biztonságos kis világomba…De a világ, melyben például Fafnir élt, valahogy gazdagabbnak és szebbnek tűnt, még ha hihetetlenül veszélyes is lehetett.”
A Tolkien sárkányairól szóló írások mind azt említik először, hogy Tolkien sárkányait az európai sárkánylegendáknak, meséknek, szóval az európai sárkányábrázolási hagyománynak megfelelően hozza létre. A hagyományokban szereplő sárkányok közül is főként kettőt emelnek ki, az északi irodalom két legnagyobb sárkányát, Fafnirt a Völsungok sárkányát (Nibelung-ének) és a Beowulfban szereplő sárkányt. Teszik ezt, márcsak azért is, mert e két sárkányt ugyanúgy egy alulról érkező szúrás teríti le, mint mondjuk Glaurungot vagy Smaugot. Ám a Beowulf sárkánya véleményem szerint, olyan akár a középkori Sárkányölő Szent György legendájának sárkánya, vagy a középkori hiedelemvilág akármelyik sárkánya. Mivel ezek mind hatalmasak, erősek, kegyetlenek, de a kincsőrzésen és az ebből adódó öldöklésen túl nem terjed az intelligenciájuk. Tolkien sárkányai azonban - amellett, hogy szintén imádják a kincseket, főképp az aranyat, végtelenül mohók, vadak és olyannyira veszélyesek, hogy egymaguk képesek végezni egy hadsereggel, vagy egy várossal, - intelligensek, körmönfontak, megfontoltak és végtelenül ravaszak is. Ebben pedig már inkább hasonlítanak a Nibelung-ének kincsőrző sárkányára, Fafnirra, aki valójában nem is sárkány, mindenesetre megpróbál alkudozni Siegfriddel, akárcsak Fenevér Egyed gazdával. „A sárkányok, mint mitikus elem mindig is vonzottak. Úgy láttam, nagyszerűen egyesítik az emberi gonoszságot és a vadállatiasságot, és hozzá egyfajta rosszindulatú bölcsességet és agyafúrtságot – rémisztő teremtmények!” , mondja Tolkien.
Az első sárkányt valószínűleg Morgoth tenyésztette ki, az első korban, miután visszatért Angbandba a szilmarilokkal. „Ő pedig immár szabadon összegyűjtötte megmaradt szolgáit, és Angbandba ment. […] Megszámlálhatatlanra növekedett ott barmainak és démonainak serege […]” Az első sárkány, minden sárkányok atyja Glaurung volt és tudjuk, hogy a sárkányok képesek maguk szaporodni: „A Szürkehegységen túli pusztákon sárkányok tanyáztak, s ahogy múltak az évek ismét megerősödtek és elszaporodtak” . (Ekkor már a Kiszáradt Hangás vagy Szárazrét (ang. Withered Heath) a szaporodási helyük. )
Az első kor alatt megjelennek a tűzfújó sárkányok mellett szárnyas, tűzfújó sárkányok is, de a szárnyas hidegsárkányok is. Az, hogy ezeket Morgoth tenyésztette ki, ami valószínű, vagy a faji változatosság jegyében maguktól fejlődtek idáig, az kérdéses.
Ami jelentősebb kérdés viszont, hogy hogyan jött létre Glaurung? Mint tudjuk, másodteremtő erejük segítségével, az valák alkották meg Ardán a biológiai életet, az élő dolgok két fajtáját: a Kelvart és az Olvart, melyek teremtésük után önállóan teremnek, növekednek, sokasodnak irányítás nélkül. Morgoth maga is vala volt, mégpedig a legnagyobb másodteremtő erővel bíró, s bár ezt az erőt főképp a többi vala munkájának rontására és rombolására használta, miért ne teremthetne ő is a Kelvarhoz hasonló lényeket?
Ám a Kelvarral való azonosítás a sárkányok esetében nem helytálló. A Kelvar és Olvar alapvető jellemzője ugyanis, hogy lelketlenek, azaz nincs lelkük. A sárkányok jellemzője viszont, hogy könnyen befolyásolják az embereket és nemcsak ravaszságuk okán, hanem úgymond az Akaratukkal, s az akarat másokra való rákényszerítése nem képessége sem a Kelvar sem az Olvar lényeinek. Ez egyfajta varázsképesség, hiszen „A varázslat Középföldén a varázshasználók akaratának vagy művészeti vágyainak egyik kifejeződése.” „[…] a varázslat a természetes tehetség és erő, valamint technológiai konstrukciók keveréke, amelyeket azok a fajok tudnak gyakorolni, akik rendelkeznek a másodteremtés ajándékával, vagyis a képességgel, hogy akaratuknak megfelelően alakítsák a világot maguk körül.” Az ilyen értelemben vett varázslat pedig az ainuk, maiák, tündék képessége (akiknek lelkük van és egyúttal a Láthatatlan világhoz is tartoznak), más lényeké nem pl. az embereké sem, mivel az „egyfajta belső hatalomból származik, amely az embereknek nem sajátja, és nem is szerezhetik meg” . Tehát Glaurung nem szerezhetett ilyen erőt, nem is kaphatott, ha valami módon, eleve nem rendelkezett vele.
Elképzelhető, hogy Glaurung sárkánytestébe, mint a legnagyobb Necromancer, Morgoth egy testetlen, Arda elhagyását megtagadó tünde lelket ültetett, hiszen „a hontalanok testekre vágynak,[…] ha nem megy máshogy, törvénytelenül”,”sokakat szolgaságba taszított a Sötét Úr, és még akkor is az Ő megbízatását teljesítették, amikor már régen távozott a világból.” Ennek azonban ellene szól, hogy nem valószínű, hogy egy egyszerű tünde lélek ekkora erővel bírt volna, mint Glaurung, akinek elég volt a szemébe nézni, ahhoz hogy megbűvöljön és téves gondolatokat ébresszen az emberek fejében, vagy épp elvegye emlékeiket.
Ennek megfelelően valószínűsíthető, hogy Glaurung, bukott maia, akárcsak a balrogok. Hogy a leszármazott sárkányoknak van-e lelkük? Lennie kell, amennyiben feltételezzük, hogy a mágikus képesség, a megbabonázás, mely a nagyhatalmú sárkányoknak sajátja, a lélekkel van összefüggésben. Ám továbbra is kérdéses marad, hogy Glaurung létrejötte után mégis hogyan kezdtek el szaporodni a sárkányok, hiszen nőstény sárkányokról sehol sem esik szó.
Térjünk rá Tolkien sárkányainak a hatalmas erő és intelligencia melletti harmadik közös tulajdonságára, a kincsek imádatára. Tolkien minden sárkánya imádja a kincseket, főleg az aranyat. (Kétségtelen, hogy az európai sárkányhagyományban is alapvető a kincsőrzés, de a szüzekkel való táplálkozás is. Ám ez nem illene bele teljesen Tolkien világába, ezért míg A hobbit 1937-es szövegváltozatában Smaugról azt írja, hogy „ annyi sokat felfalt a völgybéli szüzek közül”, az 1966-osban már „törpök és Völgyváros lakói közül” falat fel sokakat Tolkien. ) Az európai hagyomány sárkánykincseinek, főleg aranyának alapvető jellemzője, hogy csak bajt hoz birtokosa fejére. Például a Nibelungok kincse is halálát okozza mindenkinek, aki csak érinti. Nem ilyen közvetlenül, de Tolkien sárkányainak aranya is csak bajt okoz. Akikben megvan a gazdagság vagy a hatalom utáni vágy csírája, azok a sárkány kincsének hatására könnyen mohóvá válnak. Jó példa erre Tölgyfapajzsi Thorin esete, meg persze Bilbóé, akinek a jellemétől igencsak távol állnak az olyan tettek, mint Thráin Őskövének elrablása. A kincs e tulajdonságát példázza Tolkien A kincs című verse is, melyben sorban mindenki meghal, aki csak a kincset birtokolja: kobold, törpe, sárkány, király.
Tolkien világában az arany e gonosz cselekedetekre sarkalló hatását az aranyban is és a különböző teremtmények fizikai testében is meglévő morgothi alkotóelemmel indokolják. „Valószínűleg bizonyos elemek vagy az anyag bizonyos tulajdonságai különösen vonzották Morgoth figyelmét. Például úgy tűnik az összes arany Középföldén tartalmazott valamiféle gonosz hatást.” Véleményem szerint a sárkányok különlegesen erős és öröklődő vonzódását az aranyhoz indokolhatja az, hogy az első sárkány testét (Glaurungét) maga Morgoth készítette, s így valószínűleg koncentráltabban tartalmazza a morgothi alkotóelemet, ezért jobban vonzódik az aranyhoz, mely szintén nagy koncentrációt tartalmaz belőle. A sárkánytest nagy morgothi elem koncentrációját alátámasztja az is, hogy a sárkányok egy bizonyos szinten túl tartanak a víztől: „a tó hatalmasabb, mint ő: kioltja lángjait mielőtt még pusztítását elkezdhetné” , gondolja Smaug mielőtt rátámadna Tóvárosra. S e félelme értelmet nyer, ha elfogadjuk, hogy „A víz olyan létezőnek tűnik, amely majdnem teljesen mentes volt Morgoth hatásától” .
Történeteiben Tolkien csupán 4 sárkányt említ név szerint. Ezek Glaurung, Ancalagon, Scatha, Smaug, és valójában még egyet, a Középfölde mondakörhöz nem szorosan kötődő Sonkádi Egyed Gazdában, ezt pedig Fenevérnek hívják. A többi sárkányt csupán egyfajta rendszertani alapon besorolja.
Tolkien rendszertani besorolás alapja a mozgás és a tűzfújás. Glaurung pédául négy lábon jár, mint a gyíkok, de más sárkányok pl. Ancalagon és Smaug tudnak repülni is szárnyaik segítségével. Az első szárnyas sárkányok az Izzó Harag Háborújakor, az első kort lezáró Nagy Csata alatt tűntek föl, addig senki nem látott repülő sárkányt (lásd. Glaurung sem az), de a szárnyatlan sárkányok ezután is szaporodtak. A sárkányokat, melyek tudnak tüzet fújni urulókoknak (Urulóki, egyes szám: Urulokë) nevezi, ami sindául ’tüzes kígyó’-t jelent. Nem teljesen tisztázott, hogy az urulók kifejezés csak az első tűzfújó, bár szárnyatlan sárkányokra vonatkozik, mint Glaurung, vagy a tűzfújó szárnyas sárkányokra is, pl Smaugra. A Gyűrűk Ura függelékében Tolkien említ egy hidegsárkányt. „I Dáint a fiával, Frórral együtt a barlangcsarnoka küszöbén megölte egy nagy hidegsárkány” Ez nem azt jelenti, hogy havat vagy jeget fújna, hanem hogy nem tud tüzet fújni. Scatha-ra pedig Tolkien a hosszú féreg kifejezést használja, bár Egyed gazda is rendszeresen féregnek nevezi Fenevért, és ezt a megnevezést a középföldei törpök is előszeretettel használják, valamint láthatóan a rohani dalok sem vetik meg: „Frumgar fia Framról a rohani dalok beszélik el, hogy megölte Scathát, Ered Mithrin nagy sárkányát, és attól fogva az országot békén hagyták az óriásférgek.”
Glaurung az első és legnagyobb urulók. Morgoth nevelte fel Angbandban. Először Ek. 260-ban jelent meg, ekkor Ard-galent dúlta fel, ám mivel még fejletlen és gyenge volt, az ellenfél elleni harcra alkalmatlan, így Fingon lovas íjászai elkergették. A Dagor Bragollach, a Váratlan Láng Csatájának idején már kifejlett bestia volt, Morgoth seregeinek vezére: „A tűz előtt vonult az arany Glaurung, a sárkányok apja, teljes méltóságában, mögötte balrogok[…]„ Felperzselte Lothlannt, megnyitotta a Maglor-hasadékot. A Nirnaeth Arnoediadban az ő megjelenése változtatta meg a csata menetét. Szétválasztotta egymástól a noldák keleti és nyugati seregeit, majd a keletlakók segítségével nekilátott a nyugatiak elpusztításának. Belegost törpjei állították meg. Megölte urukat, Azaghâlt, ám a törp halála előtt még kést döfött hasába, és ezzel visszavonulásra kényszerítette. 496-ban hadjáratot vezetett Nargothrond ellen. Felperzselte Eithel Ivrint és Talath Dirnent. Tumhaladnál megroppantotta a nargothrondi sereget, ledöntötte Felagund Kapuját és a hidat, megkaparintotta Nargothrond kincseit. Hatalmába kerítette, szemével megbűvölte Túrint és Nienort. Megakadályozta, hogy Túrin megmentse Finduilast, elvette Nienor emlékeit. Cabed-en-Arasnál Túrin súlyos sebet ejtett Glaurung hasán, aki belehalt sérülésébe. Ám cselszövése következtében (Túrin elvette Nienort, saját húgát és teherbe ejtette) Túrin és Nienor is öngyilkos lesz, példázva a sárkányok ravasz ármányának végzetes következményeit.
Ancalagon a szárnyas sárkányok legnagyobbika, sőt valószínűleg a leghatalmasabb és a legnagyobb hatalmú sárkány mind közül. Fekete Ancalagonnak is nevezik. Közel az Izzó Harag Háborújának végéhez ő vezette a szárnyas sárkányok seregét, Angband erődjéből, hogy legyőzze a Sötét Úr ellenségeit, a valák seregeit. Legendás volt a tüze ereje, de Ancalagon úgy gondolta sem az ő sem más sárkány tüze nem elég forró, hogy elpusztítsa az Egy Gyűrűt. Eärendil ölte meg a Nagy Csatában.
Smaug Ered Mithrin sárkánya, kora legnagyobb fenevada, s Középfölde utolsó nagy sárkánya. Hk. 2770-ben, amikor tudomást szerzett Erebor gazdagságáról, elpusztította Suhatagot, és kiűzte a törpöket a Hegymélyi Királyságból. A szárnyas tűzsárkány a leírás szerint vörös-arany színű volt és a hasa alját kéregként borították a drágakövek a kincsalomból, amin aludt a Magányos Hegyben, egészen 2941-ig, amikor Thorinnak, Bilbónak, Gandalfnak és társaiknak sikerült felbosszantaniuk, s mérgében megtámadta Tóvárost. Kiderül, hogy tüze zöld és skarlát színű, és mikor a Smaug sötét termében jár Bilbó megtudjuk, hogy a sárkány álmában izzó fényt bocsájt ki, tehát valószínűleg a sárkányok belülről izzanak, ezért mondja Smaug, hogy kialudhat a tüze túl sok víztől. Smaugnak egy gyenge pontja volt, hiányzott a pikkely a szügye bal területéről, ahol Bard nyílvesszejének találata végzett vele.
Scathát A Gyűrűk Urában említik: egy legenda szerint Rohan hőse, Fram, megölt egy Scatha nevű sárkányt.
Fenevér a Sonkádi Egyed gazda történetében tűnik fel. Szárnyas, tűzokádó sárkány. Amennyiben ezt a történetet be szeretnénk illeszteni Középfölde történelmébe, ez A Gyűrűk Ura történeténél jóval később játszódhat, mikor még élnek „csodás lények” és lovagok, de kölcsönösen legendának, mesének hiszik egymást, s a sárkányok Venedóciában élnek. Mindazonáltal Fenevér is egy tipikus Tolkien sárkány, bár nem a leghatalmasabb és a legbátrabb, viszont erős (gond nélkül elüldözi az ellene küldött lovagokat), ravasz (alkudozik Egyed gazdával, majd esze ágában sincs visszatérni a kinccsel) és megfontolt (Egyed gazda kardja, a Faroknyeső láttán nem kezd el küzdeni életre-halálra, inkább feláldozza kincsei egy részét, de csak egy részét). Tolkien megemlíti vele kapcsolatban, hogy a sárkányoknak nincs lelkiismerete.
Az is kiderül, hogy Fenevérnek vörös a szeme. Tolkien A kincs című versében is egy vörös szemű sárkány szerepel, így valószínűsíthető, hogy Tolkien sárkányainak egységesen vörös a szemük.
Tehát külsőre Tolkien sárkányai, (már csak Tolkien rajzait és festményeit is megnézve) szintén az európai sárkányhagyományt követik, négy lábuk esetleg szárnyuk, hosszú farkuk, éles fogaik és karmaik vannak. Vastag páncél pikkelyeik és hártyás szárnyuk van. Gyenge pontjuk a hasuk. Színük valószínűleg változó, Glaurung valószínűleg arany, Ancalagon fekete, Smaug vörös-arany színű, de ismerünk egy Zöld Sárkány nevű kocsmát is, tehát valószínűleg láttak zöldet is. Szemük vörös, és nem tudunk róla, hogy bármelyiknek is egynél több feje lett volna.
Remek a szaglásuk és memóriájuk, főleg ha a kincseikről van szó. Villámgyorsak tudnak lenni, főleg a levegőben, négy lábon kevésbé.
Nem vájnak barlangot, vagy építenek fészket, tanyát, jobb híjján kész barlangba, de ha egy mód van rá, inkább mások által elhagyott, vagy általuk elfoglalt földalatti, hegybelseji termekbe költöznek be.
Ragadozók. Ha nem a korábban emlegetett kincset birtokló törpöket, vagy a környékbeli népeket fogyasztják, megelégszenek a juhokkal, marhákkal is mint Fenevér, esetleg a helyi pappal, aki balgán meg akarja őket téríteni (már csak ebben sem hasonlítanak Szent György sárkányára, ami eloszlott a kereszt érintésétől).
Életük hosszú, nem tudjuk mennyire, mert minden Tolkien történeteiben meghalt sárkány erőszakos véget ért, nem természetes halált halt, de A kincs című versből tudjuk, hogy megöregszenek.
Tolkiennél nem találkozunk kimondottan jó sárkánnyal. Bár Tolkien azt írja „Ebben a mesében önmagában sem jó, sem rossz nem létezik, csakis a szándékokban és a célokban”, de „leginkább a rossz szándék az, ami a mások akarata feletti uralomra vonatkozik”. Az ellenség varázslatait arra használja, hogy fizikailag megsemmisítse mind az embereket, mind a tárgyakat, valamint megfélemlítsen és leigázzon. Ez pedig alapvetően minden sárkányra jellemző viselkedésmód, bár Fenevér is „rendes” házisárkányként viselkedik, és bár közvetlen akarata ellenére, de jót tesz sokakkal. Valamint a sárkányok kincseiket óvják, nem akarják megsemmisíteni, tehát mégsem teljes mértékben destruktívak, rossz szándékúak, ám már csak ragadozó voltuk, és a kincsekhez való olthatatlan vonzódás okán végzett pusztítás miatt is a romboló, a rossznak tartott erőkhöz tartoznak, és ha kell, csatlakoznak.
Ez az írás az ELTE "Tolkien: Egy XX. századi mitológia" kurzusára készült házidolgozatként.
