fbpx
 
 

A tünde nyelvek használatáról

A tünde nyelvekkel az átlagos olvasó kis lépésekben köt ismeretséget. A hobbitban még a madarak beszédéről is több szó esik, mint a tündékéről. A trolloktól zsákmányolt kardokról megtudjuk, hogy „Gondolin ódon nyelvén” kapták a nevüket, és a mithril is felbukkan mint a tündék által használt szó, de a történetben szereplő tündékkel kapcsolatban nem merülnek fel nyelvi problémák.
A Gyűrűk Urában már éppen eleget emlegetik és használják a tünde-nyelvet ahhoz, hogy felkeltse az olvasó érdeklődését, a filmváltozatban pedig „több sinda nyelvű szöveg található, mint a Tolkien életében megjelent művekben együttesen” . A Gyűrű Szövetségében többnyire egyszerűen „tünde-nyelvről” olvasunk, akár a Megyében járó tündecsapat énekéről, akár a völgyzugolyi Glorfindel szavairól, akár a lothlórieni tündék beszédéről van szó. Mégis kiderül, hogy a tünde-nyelv nem egységes: a Megyében Frodó a „nemestündék nyelvén” köszön, mire Gildor az „óbeszéd tudósának” nevezi. Lothlórienben viszont Frodó alig ért valamit, „mert a hegyektől keletre élő erdei nép nyelve nemigen hasonlított a nyugati tündékéhez” , Galadriel pedig búcsúzáskor „a Tengeren túli tündék ősi nyelvén énekelt”  – a „tünde-énekek nyelvén” . A történet során ezek az utalások szinte érthetetlenek, a függelék ad magyarázatot a különböző tünde-nyelvek szétválására, hozzátéve, hogy a történetben csak quenya és sinda szavak és mondatok szerepeltek. A függelék a kiejtési szabályok, a naptár, és főleg az írások kapcsán is sokat elárul a tünde nyelvekről.
 
A szilmarilokban is akadnak tünde nyelvű mondatok (pl. „Auta i lóme!” ), de nem sok – ellenben tünde nyelvű nevek sokaságát ismerhetjük meg, nem csak azért, mert sok tünde szerepel, hanem mert ez a tündék története, és például a valákat is tünde neveiken ismerjük: „S a nevük a következő a tündék nyelvén, amit Valinorban beszéltek, bár sok más nevük is van Középfölde tündéinek a nyelvén” . A függelékben még egy lista is szerepel a quenya és sinda nevek alkotóelemeiről.
 
Nagyjából ennyivel találkozik a lelkes olvasó a tünde nyelvekből, amíg csak a történeteket keresi. Ha ezek után úgy dönt, hogy megpróbál megtanulni quenyául vagy sindául, szembesülhet néhány problémával. Bár Tolkien az általa kitalált számos nyelv közül valóban ezt a kettőt dolgozta ki a legrészletesebben, ezek sem alkalmasak arra, hogy folyékonyan beszéljék őket, és egy egyszerűbb szöveg fordításánál is akadnak olyan kifejezések, amelyeknek nincs megfelelője Tolkien hozzáférhető feljegyzéseiben.
 
Tolkien nem készített kiadásra szánt egységes nyelvtankönyvet vagy szótárakat, a nyelvekről szerezhető információt össze kell gyűjteni a könyveiben és a halála után közzétett jegyzeteiben található szövegekből, fordításokból, szómagyarázatokból és történeti-etimológiai fejtegetésekből. Ráadásul, mint mindent, Tolkien a nyelvekkel kapcsolatos írásait is sokszor felülvizsgálta, átírta. A változtatások egy részére adott történeti magyarázatot – ez egy valós holt nyelvhez teszi hasonlatossá a tünde nyelveket, de szintén bonyolítja a helyzetet (furcsa eredmény születne, ha valaki egy magyar szöveghez a Halotti Beszédből és egy huszonegyedik századi újságcikkből vegyesen válogatná a szavakat). Ráadásul a hozzáférhető információk együttese nem tekinthető lezárt egésznek, mert még mindig vannak kiadatlan jegyzetek Tolkien hagyatékában. A nyelvészeti anyagok feldolgozása folyamatban van, az újabb eredményeket a Parma Eldalamberon és Vinyar Tengwar folyóiratokban teszik közzé.
 
Könyvben nem, viszont interneten elérhető számos nyelvtani összefoglaló és szószedet – de ezek sem problémamentesek: készítőik szándékától és alaposságától függően nagy változatosságot mutatnak. Máshogy nyúl a forrásokhoz az, aki egy szerepjátékhoz akar egy használható tündenyelvet alkotni, mint aki nyelvészként vizsgálja a tolkieni nyelveket. A két ellentétes hozzáállás – a különböző tünde nyelvek és nyelvjárások szavainak összekeverése, új szavak önkényes, szinte alaptalan alkotása, szemben a hiteles tolkieni forrásokhoz mereven ragaszkodó nyelvészeti felfogással – könnyen elkülöníthető, de az utóbbi csoporton belül árnyalatnyi nézetkülönbségek is vitákra adnak okot. A legkonzervatívabb végletet azok jelentik, akik nem fogadnak el semmi olyan kifejezést, amit Tolkien nem használt, még a meglévő nyelvtani szabályoknak megfelelően alkotott szóösszetételeket sem. Elutasítanak mindent, amiről nem állapítható meg, hogy Tolkien is így használta volna – hiszen mi van, ha éppen azt a szót rendhagyóan kéne képezni?
Liberálisabb, de szintén tudományos és forráshű az az álláspont, hogy szükség esetén lehet új szavakat képezni, de szigorú feltételekkel. Az első feltétel természetesen az, hogy tényleg szükség van új szóra, és semmilyen eredeti tolkieni forrásban nem található megfelelő, hasonló jelentésű kifejezés, a tervezett szóalkotási módszer pedig megfelel minden fellelhető szabálynak, és semmi hitelesnek nem mond ellent. Általánosan elfogadható új szavak képzéséhez tehát nagyon jól kell ismerni a meglévő nyelvtant és szókincset. Tökéletes ismeretük a fent említett okokból lehetetlen, tehát számolni kell a kockázattal, hogy egy új információ esetleg érvényteleníti az elfogadott újításokat is.
 
A szóalkotásnak vannak evidens formái, például a szóösszetétel, de a tünde nyelvek történetére és etimológiájára alapozva lehet alkalmazni más módszereket is. A tünde nyelvek egy régi, közös tündenyelvből (Common Eldarin) alakultak ki: a quenya és a sinda szavakból következtetni lehet a közös gyökre, így lehet próbálkozni a meglévő példák alapján quenya szavak rekonstruálásával a sindarin megfelelőjük alapján, és viszont. Fontos, hogy ezeket a rekonstruált, származtatott, „kitalált” kifejezéseket egyértelműen elkülönítsük a hiteles forrásból származó (attested) szavaktól.
 
A szóalkotásánál figyelembe kell venni azt is, hogy a különböző nyelvekben használt kifejezések ritkán feleltethetők meg egymásnak egy az egyben, és a tükörfordítások sokszor inkább vicces, mint hiteles eredményre vezetnek. Ilyen a tünde nyelveken kreált kifejezések közt a „hísenna”, amit a svédek alkottak koccintáshoz (amikor egy magyar azt mondaná: „Egészségedre!”). Ők ilyen esetben azt mondják: „Be a ködbe!”, és ezt fordították le szó szerint. Nekem tetszik a kifejezés, de nem hiszem, hogy a tündék így mondták volna.
 
Hogy hogyan ítéljük meg a tolkieni nyelvek használatának és fejlesztésének korlátait, az is meghatározhatja, hogyan tekintünk rájuk. Mint holt nyelvekre, amelyeknek egykor sok beszélője volt, és ebben a töredékes formában maradtak ránk; mint mesterséges nyelvekre, amelyek titkos vagy épp nemzetközi használatra alkalmasak; vagy mint egyetlen ember műalkotásaira, amelyeket a végletekig tiszteletben kell tartani?
 
Műalkotás, hiszen Tolkien a saját nyelvek kidolgozását mint hobbit maga is a festészethez és a költészethez hasonlította. Úgy alkotta meg a tünde nyelvek szavait, hogy azok kifejezésre juttassák saját fonetikai ízlését, és az esztétikai érzékének megfelelő legtökéletesebb nyelv megteremtésének folyamata, a hangzás szépsége, a jel és jelentés összekapcsolása maga gyönyörűséget jelentett a számára. Mindenkinek megvannak a saját nyelvi preferenciái, ennek fényében pedig nehéz lenne belehelyezkednünk valaki másnak az ízlésébe, és aszerint „folytatni” munkáját.
 
Felmerülhet a kérdés, hogy mint alkotást, védenek-e szerzői jogok egy kitalált nyelvet, vagy saját, eredeti munkának számít például egy tünde nyelvű, Tolkien alkotta szavakból felépülő vers. Ez persze jogi szempontból országonként változik, de talán érdemes megemlíteni, hogy ezzel kapcsolatban is voltak már viták és vádaskodások. Lisa Star a tolkieni nyelvekkel foglalkozó, elemzéseket és fordításokat is megjelentető Tyalië Tyelelliéva folyóirat szerkesztője kért jogi állásfoglalást Robert P. Wade-től. A szakvélemény szerint (amely csak az amerikai szerzői jogra vonatkozik) a szerzői jogok nem védenek koncepciókat (mint egy nyelvi rendszer), és nem vonatkoztathatók a közös nyelvi kincs szótagjaiból felépített szavakra, csak szövegekre, így a saját alkotások quenya vagy sinda nyelven publikálása (az Amerikai Egyesült Államokban) nem sért szerzői jogot.
 
A nyelvtanulás tehát nem olyan egyszerű, ahogy az ember elsőre gondolná, mikor azt hallja, hogy Tolkien részletesen kidolgozta a tünde nyelveket, de aligha lehet minden érdeklődőtől elvárni, hogy nyelvész legyen. Minden nyelvvel, akár élő, akár holt, akár mesterséges, lehet tudományosan foglalkozni, vagy lehet éppen csak belekóstolni, és egy latin nyelvű ifjúsági magazinban másképp pótolják a hiányzó kifejezéseket, mint egy latin nyelvű vagy éppen latin nyelvvel foglalkozó nyelvészeti szakfolyóiratban. Mind a két megoldás természetes a maga módján, csak nem árt látni a különbségeket.
 
Felhasznált irodalom:
A dolgozat az április 28-án elhangzott, a Tolkien által alkotott nyelvekkel foglalkozó előadáshoz kapcsolódik, a feltüntetett forrásokon kívül felhasználtam az órán lejegyzett információkat is.
MARTINEZ, Michael: Középfölde életre kel. Bp., Bestline, 2004.
TOLKIEN, J. R. R.: A babó. Bp., Ciceró, 1992.
TOLKIEN, J. R. R.: A Gyűrűk Ura. Bp., Európa Könyvkiadó, 2002.
TOLKIEN, J. R. R.: A szilmarilok. Bp., Európa Könyvkiadó, 2002.
TOLKIEN, J. R. R.: Szörnyek és ítészek. Szeged, Szukits Könyvkiadó, 2006.
http://alcar.gportal.hu/gindex.php?pg=23406066 – 2008. 04. 30. 21:18
http://middangeard.org.uk/aglardh_archive/?q=node/392 – 2008. 05. 01. 14:20
http://www.geocities.com/Athens/Parthenon/9902/legalop.html – 2008. 05. 02. 21:00
http://www.uib.no/people/hnohf/artlang.htm – 2008. 05. 02. 22:08
http://www.wired.com/wired/archive/9.10/lotr_pr.html – 2008. 05. 04. 16:49
 
Az írás az ELTE "Egy XX. századi mítoszteremtő: Tolkien" kurzusára készült házidolgozatként. 
 

Utoljára frissítve: szerda, 28 augusztus 2019 12:45

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a lap tetejére