fbpx
 
 

Tengwar és cirth írásrendszer a magyar nyelvhez

A tolkieni írásrendszereknek a magyar nyelv specifikus hangzókészletéhez adaptált, a magyar fordításokban használt átírási szabályai, amelyek eredetileg a Középfölde Históriája sorozat első kötetében kerültek publikálásra.

A tengwar írásról általában

A tengwar írás nem „ábécé”, vagyis nem egy véletlenszerűen kialakult betű-hang összerendelés, hanem a hangok szabályszerűségeinek megfelelő rendszer. Ez a rendszer a tolkieni hagyomány szerint szigorúan fonetikus, mivel a nagy tudású Fëanor pontosan felderítette a nyelvképzés különböző fonológiai-fonetikai szabályrendszereit, és olyan jelrendszert alkotott, amely a lehető legelegánsabban, a legkevesebb jellel tudja visszaadni a beszédet.

Ahogy az A Gyűrűk Ura F függelékének II. részéből is kiderül, az eredeti, fëanori tengwar írás legfontosabb szabálya, hogy a nyelv elsősorban az ún. „valódi” mássalhangzókat jelöli, és általában is arra törekszik, hogy a beszélt nyelvet a lehető legkevesebb jellel („tengwa”) rögzítse.

A mássalhangzókat jelölő 24 alap tengwa mindig két részből áll: az egyik a telco (szár), amely lehet felfelé nyújtott vagy lefelé nyújtott, hosszú vagy rövid, illetve a lúva (hurok), amely lehet szimpla vagy dupla, nyitott vagy zárt, illetve jobb és bal irányú. Fëanor eredetileg a tengwák számára egy nagyon logikus, a hangzás szabályait is leképező rendszert alakított ki. A tengwákat 4 témába (sorozatba), és 6 tyellbe (fokozatba) sorolta be, amelyeket az eredeti quenya nyelvű példaszavak alapján nevezett el:

tengwar 01

 

A fentiek mellett 12+1 kiegészítő tengwát is használatba vett, amelyek hangtanilag nem illettek bele a 4 fő sorozatba, és amelyek esetében a jelforma is változatosabb volt:
tengwar 02

A fenti jelrendszert elméletileg minden nyelv hangzókészletéhez hozzá lehet igazítani. A 4 sorozat 6 fokozatába az adott nyelv legfontosabb hangzóit kell beilleszteni, a kiegészítő tengwákkal pedig az egyedi hangképzésű elemek jelölhetők. Ebből következően a tengwar írásjelek hangértéke elvileg minden nyelv esetén különbözik – azonban a rokon hangtani szabályszerűségeket mutató nyelvek esetén akár egészen hasonló is lehet.

A „klasszikus” tengwar írásrendszerekben a magánhangzókat nem önálló betűkkel, hanem a betűkön elhelyezett kiegészítő jelzésekkel, úgynevezett tehtákkal rögzítik – ez az ómatehtarnak nevezett forma. (Hasonlóan a magyarban is használt ékezetekhez.) Minden nyelv esetén külön megállapodás kérdése, hogy a magánhangzót megelőző vagy a magánhangzót követő mássalhangzóra kerüljön a megfelelő tehta. (A quenyában a magánhangzót megelőzőre, a sindarinban és az angolban a magánhangzót követőre.) Mivel előfordul, hogy a megállapodásnak megfelelően a magánhangzót nem lehet elhelyezni (pl. két magánhangzó követi egymást, vagy szó elején/végén van a magánhangzó), a tengwar írás használ két mássalhangzópótló, „néma” tengwát is, a lúva (hurok) nélküli rövid és hosszú telcót (szárat), amelyekre ilyen helyzetekben lehet elhelyezni a magánhangzó-jelölő tehtát.

A tengwar írásra oly jellemző „takarékosság” elvét követve még a mássalhangzók esetén is előfordul, hogy bizonyos könnyebben beazonosítható, gyakori vagy állandónak tekinthető mássalhangzó-kombinációkat, illetve az alap mássalhangzó valamilyen szabályos hangtani módosulatát igyekeznek egyetlen jellel, vagy az alapjelhez kapcsolt valamilyen módosítójellel (tehtával) kifejezni. Ilyen az eredetiben a hosszú mássalhangzók, a palatális mássalhangzók és bizonyos, nazálissal induló mássalhangzó-kapcsolatok jelölése.

Maga Tolkien elkészítette és a jegyzeteiben, műveiben gyakran használta a tengwar írásrendszert a quenya (ez az eredeti fëanori konstrukció), a sindarin és az angol nyelvekhez. (Az eredeti Tolkien-művek belső, illetve külső borítóin minden esetben angol nyelvű szövegek tengwar átiratai láthatóak.) Azonban az elmúlt évtizedekben szinte az összes európai nyelvhez, illetve világszerte számos más nyelvhez is elkészült a speciális hangtani viszonyokat tükröző egyedi tengwar rendszer.

 

A magyar átírás kiindulópontjai

A magyar átírás alapja a Tolkien által a mai, beszélt angol nyelvhez létrehozott tengwar jelölésrendszer volt, mivel itt látható legjobban, hogy az alkotó egy mai nyelvhez milyen módon kívánta adaptálni az eredetileg fikciós nyelvekhez kitalált tengwar jeleket.

A magyar átírás kitalálásakor a legfőbb célkitűzés az volt, hogy az minél inkább igazodjon az eredeti, angol nyelvű szövegek átírására használt jelrendszerhez, és csak azokon a pontokon térjen el, ahol az angolban nem szereplő hangzókat kell használni, illetve hogy azokat a jeleket, amelyek a magyarban nem szereplő hangokat, hangkapcsolatokat jelölik, a lehető leggazdaságosabban használjuk fel a helyettesítés során. Az is fontos szempont volt, hogy az angolban nem szereplő hangzókhoz olyan jeleket rendeljünk, amelyeket az angol esetén egyáltalán nem, vagy csak ritkán használunk, hogy a különböző nyelvű szövegek kiolvasásakor a lehető legkevesebb félreértés adódjon.

 

Mássalhangzók

Az angol rendszerből kerültek átemelésre a fehér háttérű mezőkben szereplő elemek:

tengwar 03

tengwar 04

Az angol eredeti tengwar átírási rendszer szerint az I. sorozatban az alveoláris-, a II. sorozatban a labiális-, a III. sorozatban az alveopalatális és a IV. sorozatban a veláris hangok kerülnek. (Kivétel az alveoláris sz és z, amelyeknek már nem jutott hely az I. sorozatban, és ezért azok a kiegészítő jelek közé kerültek.) A magyar átírásnál is alapvetően ezt az elrendezést használtuk.

Ha a magyar nyelvhez konstruált tengwar átírási rendszer is szigorúan magyar fonetikai-fonológiai szabályok alapján épülne fel, akkor az r és l hangokat az I. sorozat jeleivel kellene jelölni, ám a rómen és a lambe tengwák kiemelt jelentőségűek: ezek az összes átírásban ezeket a hangokat jelölik, tetejében meghatározóak a tengwar íráskép esztétikájában, ezért ezeket a magyar átírásban is ezekkel jelöltük, és meghagytuk őket az eredeti helyükön – eltérve a hangtani összefüggésektől.

Szintén indokolt lenne, hogy az alveoláris c, dz hangokat az I. sorozatba tegyük, azonban ott már nincs elég hely – ezért ezekhez olyan önálló jelpárt kellett találni, amely az ismert angol jelölésekkel is összhangban van. (A c hangot az angol átírásban a t jel egy specifikus, a magyarban nem értelmezhető kiegészítésével jelölik, a dz hangra meg egyáltalán nincs is jel.) Viszont sajnos az egész táblázatban nincsenek már teljesen szabad, az angolban nem használt jelpárok, ezért kizárásos alapon vagy az I. sorozat 3. és 4. foka (angolban: th és dh) vagy a IV. sorozat 3., 4., 5. és 6. foka (angolban: kh, gh illetve ng és hangérték nélküli jel) jöhetett szóba. Mivel az angolban a th, a dh és az ng gyakoribb, végül a c és dz jelölésére a IV. sorozat fel nem használt 3. és 4. fokát választottuk, tudomásul véve, hogy ez egyrészt hangtanilag nem korrekt (a veláris sorozatba kerül két alveoláris hang), másrészt hogy ezek a jelek az angol nyelvű átiratokban eltérő a hangértékkel fordulhatnak elő, ami zavaró lehet.

A magyar ABC-ben szereplő q, w, y jeleknek nincs önálló hangértéke, ezért ezekhez nem rendeltünk tengwa jelölést (k, v és i hangoknak megfelelő jeleket használjuk helyettük). Az x a tengwar átírásban sima k+sz hangkombinációként van jelölve.

 

Mássalhangzó-kombinációk

Az angolhoz hasonlóan, nem hangtani okokból, hanem pusztán a jelekkel való takarékosság okán külön jelölést használunk egy speciális mássalhangzó-kombinációra: ha az I. sorozatban szereplő nazális (n) és a II. sorozatban szereplő nazális (m) hangok az ugyanabban a sorozatban szereplő mássalhangzók előtt szerepelnek, a nazálist az őt követő mássalhangzó tengwáján kiegészítő tehtával, a jel feletti tildével (~) vagy vonallal (−) jelöljük. Mivel a magyarban szereplő „c” és „dz” hangoknak igazából az I. sorozatban lenne a helyük (csak oda már nem fértek el), ezek nazális kombinációban is ezt a jelölést használjuk.[1]

tengwar 05

 

A magyar nyelvben a palatális zárhangok (ty, gy, ny) önálló fonémáknak számítanak, de mivel történeti kialakulásukat jól tükrözi a fëanori szemlélet, megtartottuk jelölésükben az eredeti elvet, mely szerint ezeket a mássalhangzókat „alap” mássalhangzójuk „palatalizálásával”, kvázi az alap mássalhangzó+j kombinációjaként jelöljük. Tehát: a tj > ty, nj > ny, dj > gy hangokat a t, n, d tengwa alatti két pont jelöli. Ugyanígy jártunk el az ly esetében, ezt az l tengwa alatt két ponttal jelöljük.

tengwar 06

 

A hosszú mássalhangzók (tt, pp stb.) jelölése is ugyanúgy történik, mint a quenyában: tilde (~) vagy vonal (−) a tengwa alatt.

tengwar 07

 

Kivétel egyrészt a hosszú n és m jelölése, mely úgy történik, mint a fentebb leírt nazálissal induló mássalhangzó-kapcsolatoké, tehát mintha n+n, illetve m+m hangkapcsolat lenne, azaz a „második” n, illetve m tengwája feletti tildével vagy vonallal jelöljük. Ugyanezt a jelöléstechnikát alkalmaztuk a hosszú ny jelölésére. A másik kivétel a hosszú j jelölése, mely a j palatalizálásával történik, azaz j+j hangkapcsolatként, az „alap” j tengwája alatt két ponttal jelöljük. Ezek a kivételek nem hangtani összefüggést jelenítenek meg, hanem inkább valamiféle játékosság mutatkozik meg bennük.

tengwar 08

Magánhangzók

A rövid magánhangzóknak nincs önálló betűjelük, hanem a fentebb kifejtett, fëanori elv alapján az utánuk következő mássalhangzó tengwája fölé illesztett saját tehtákkal jelöljük. Ha azonban a rövid magánhangzót nem mássalhangzó követi, például két magánhangzó találkozásánál, illetve szóvégi rövid magánhangzó esetében, akkor a rövid mássalhanzópótló néma tengwára (rövid szár) illesztjük a magánhangzót jelölő tehtát.

A hosszú magánhangzókat viszont mindig, akár követi mássalhangzó, akár nem, a hosszú néma mássalhangzópótló tengwa (a rövid szár lefelé hosszabbított változata) fölött jelöljük a tehtával.

A magánhangzó-jelöléseket teljes körűen az angol átírásban használt rendszerből vettük át a félreértések elkerülése végett, kivéve az ö és az ü hangokat, amelyek az angolban nem léteznek. Ezek jelölésére két, más nyelvekben nem használt, „szabad” tehtát választottunk ki önkényesen.[2]

tengwar 09

Számok

A számok írása nem a fonetikai nyelvi, hanem az alapvető matematikai struktúrákat tükrözi. Az általunk is használt indiai eredetű, de arabnak nevezett számrendszerhez hasonlóan a nagyobb számokat a helyiértékeket jelölő számjegyekkel fejezzük ki.[3] (A helyiértékes írásmód lényege, hogy csak korlátozott számú számjegyet használunk, és a magasabb számokat ezen számok és a számrendszer alapszámának hatványai szorzataira bontjuk, és a leírásban a számjegyek pozíciója jelzi, hogy az alapszám melyik hatványának szorzatát jelöli a számjegy.)

Noha a tengwar számjegyek egyértelműen helyiértékek jelölésére szolgálnak, megformálásuk tükröz egy ősibb, még nem helyiérték szerinti számjegyjelölési hagyományt, hasonlóan az ismert római számjegyekhez.

tengwar 10

Eltérés az általunk használt számírási hagyományhoz képest, hogy a tengwar jelölésrendszerben a helyiértékeket növekvő érték szerint rendezik sorba (pont ellentétesen a mi számjelölésünkkel).

 

Központozás

A tengwar írásban általában kevesebb jelölést használunk, mint a magyarban, bár a legfontosabb írásjelek megtalálhatóak. A mondatokat nem kell nagybetűvel (tengwával) kezdeni, de a mondat végét egy lezáró karakterrel jelöljük, ami megfelel az általunk használt pontnak. A mondatzáró jel leggyakrabban függőlegesen egymás fölé írt két pont (a mi kettőspontunkhoz hasonló alak).

A másik gyakorta használt jel a felsorolások és tagmondatok elválasztására használt, a magyar vesszőnek megfelelő jelzés, a középen elhelyezett pont. Ugyanez a jel használatos a magyarban gyakori, de a tengwar írásban is előforduló kötőjel kifejezésére is.

A magyar központozással ellentétben a tengwar átírásnál külön jelölhetjük a bekezdések, illetve a hosszabb összefüggő szövegrészek (szakaszok) befejezését is. A bekezdések zárásaként használhatjuk a 4 pontot.

A felszólító és a kérdő mondatokat írásban a magyarhoz hasonlóan a mondatzáró speciális jelekkel jelöljük. A kettősponthoz hasonló jelet ritkán használunk, ha mégis, akkor a jelölése három pont egymás felett. A nyitó és záró zárójel egyaránt egy duplaszárú függőleges szárként jelölhető.

tengwar 11

 

A fenti írásmód szabályainak összefoglaló táblázata itt érhető el: Magyar tengwar táblázat

 

 

Magyar cirth jelrendszer

A cirth jelrendszer egyszerűbb, mint a fëanori írás: a jelek a latin ABC-hez hasonlóan alapvetően a kiejtett elkülöníthető magán- és mássalhangzókat igyekeznek megragadni, a fonológiai szabályoktól nagyrészt függetlenül.

A magyar átírás során itt minden közkeletűen használt latin betűnek egyetlen jelet feleltetünk meg – nagyrészt az angol átírás szabályait követve. A magyar nyelvben használatos, specifikus hangokat szintén úgy választottuk ki, hogy azok az angol átírásban egyáltalán ne szerepeljenek. Módosító jelet kizárólag a hosszú mássalhangzókhoz használunk: ezt aláhúzással jelöljük. (Néhány betűt úgy képeztünk, hogy a hangtanilag hozzá legközelebb álló megszokott rúnákat pontokkal egészítettük ki, de ezek így sem számítanak módosító jelnek: önálló karakterként kezelendőek.)

A magyar nyelvhez a Tolkien könyvek magyar kiadásaiban használt jelölésrendszert a következő táblázat tartalmazza:
cirth 1

 

 

Jegyzetek

[1] Előfordulhat, hogy egyes korábbi feliratokban itt leírt jelölést használtuk a 3. és a 4. sorozat egyes mássalhangzóinak a nazális kombinációira is, azonban ez a fent leírtak miatt hangtanilag nem indokolható.

[2] Elméletileg ugyanilyen helyesen lehetne ugyanezeket a jelöléseket fordítva is használni, mivel sem hangtani, sem tolkieni hagyomány nem köti a választást.

[3] A tündék velünk ellentétben 12-es számrendszert használtak, ezért náluk volt külön jele a 10-es és a 11-es számjegynek is. Erre a magyar átírásban értelemszerűen nincs szükség.

Utoljára frissítve: hétfő, 24 június 2019 12:01

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére