Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008

Több
15 éve 5 hónapja #372911 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008

Cueddo írta:

(Ez alól mentesítettem az író, a színjátszó és a bölcs rendet a nyelvi problémák miatt. Tisztában vagyok vele, hogy lehetett volna angolul dolgozni, meg nyelv nélkül is a színirendnél, de ez túl sok pluszenergiát igényelt volna, és hátrányba hozta volna azokat, akik nem tudnak jól angolul.


Végülis tök logikus, hogy az a két rend amit angoltanár vezetett, hátrányban lett volna a nyelvi nehézségek miatt...
Érdekes, mi többiek megoldottuk.

Cueddo írta: Ők jöttek el hozzánk, azért, hogy megismerhessék a programjainkat, és a LEHETŐSÉGEKHEZ MÉRTEN mindenből kivegyék a részüket.)


Azért jöttek, mert mi meghívtuk őket.
És szerintem ekként is kellett volna bánni velük bizonyos szempontból.

Annis problémájához:
Amúgy nekem sem esett jól, hogy amikor már beültek az emberek a rendi előadásunkra, mi meg beöltöztünk, hirtelen kikergettek mindenkit, hogy jaj de gyorsan nézzék meg a mécseseket.

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372900 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008

Rabyn írta: Kincső: ez olyan mintha te nagyon készülnél arra, hogy elmondasz egy verset és mindenki csak a főpróbát nézi meg, és az előadásra nem megy el már úgyis láttuk a főpróbát.
Rohadtul *** érzés, hogy két napig dolgozol valamin aztán nem nézik meg a fő attrakciót...

És ez elég csúfan annak a hibája aki nem egyeztettet időben az összes rendvezzel, hogy mi után mi következik és kinek mit kell mondani!


Tök jó hogy pont most írtam, hogy épp arról volt szó, h. SENKI NEM SZÓLT (és nyilván a szervezők dolga lett volna), hogy az "csak a főpróba"... nyilván a hasonlat kellőképp szemléletes és megértettem belőle, ezért használtam én is. (Én értem hogy rosszul esett Nektek, de mi lenne, ha nem látnátok már ott is bántást, ahol nincs? 8O Kis figyelmes olvasás...) Amikor szóltak, hogy menjünk ki megint, azok olyanok voltak akiknek szintén csak odavakkantottak h. tereljék ki a népet, azaz ők sem tudták, hogy miért kell kimenni újra (a harcosokban sztem mindezidáig az maradt meg, h. az ő technikai problémájuk miatt kellett). Ha a főszervezők mondják el (mondjuk úgy, hogy van mikrofonjuk..., akkor még el tudták volna mondani, hogy de most le van oltva a lámpa, és ha együtt nézzük hangulatosabb, stb...

És továbbra is hangsúlyoznám, hogy szerintem az Elbereth-énekléssel tök hangulatosra sikerült végül, spontán. ;)

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372898 Írta: Dreamer_KF
Dreamer_KF válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
Elkezdtem kiküldeni az embereket, és a háromnegyedüket az egyik "szektorból" sikerült. Természetesen pont a Szlovén delegáció egyik részét, akik azzal mentegetőztek, h. már látták. De azért kimentek megint, enyhe rosszallással.

A magyarszki kollegák meg leszarták amit mondtam.

Ennyit erről.

"Where do I go
Follow the river
Where do I go
Follow the gulls"
Hair

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372895 Írta: Rabyn
Rabyn válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
Kincső: ez olyan mintha te nagyon készülnél arra, hogy elmondasz egy verset és mindenki csak a főpróbát nézi meg, és az előadásra nem megy el már úgyis láttuk a főpróbát.
Rohadtul szar érzés, hogy két napig dolgozol valamin aztán nem nézik meg a fő attrakciót...

És ez elég csúfan annak a hibája aki nem egyeztettet időben az összes rendvezzel, hogy mi után mi következik és kinek mit kell mondani!

"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372892 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008

Annis írta: Mindegy...
Értékelem hogy a történtek után még azoknak áll följebb akik nem is tudják teljesen hogy mi történt és mi miért nem történt...

Mondhatnám hogy akinek nem inge ne vegye, mert azzal kezdtem hogy a bemutató est szervezőinek szól, de berakom mert a kézműveseket érinti, erre én kapom az osztást olyanoktól akiknek nem inge...


Jaj Annis, dehogy akartam ezzel ezt mondani, hogy Te vagy a hibás, vagy "osztani" Téged! Vigasztalni próbáltalak, hogy nem arról volt szó, hogy a közönség volt érdektelen (mert az eredeti hsz-ben azt írtad, h. azt sem értetted, miért nem voltak hajlandók kimenni az emberek), hanem már láttuk., megcsodáltuk De hogy a Te hasonlatodnál maradjak: senki nem szólt róla (igen, a szervezők nem szóltak), hogy az csak a "főpróba" volt, így nem tudtuk... és épp azt mondtam, hogy az egyszemélyi irányítás hiánya (arra gondolok, h. mindig más mondta, h. most mi jön, menjünk fel, jöjjünk le, stb.) miatt valóban döccenős volt a bemutatóest. Azaz nem kérdőjeleztem meg, hogy a főszervezőknek jogosan jelzed a problémádat.

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372891 Írta: Attila
Attila válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
Nem, dehogyis, jaj, rosszul fejeztem ki magam, tényleg sajnálom, hogyha ez úgy jött le, minthogyha én azt mondtam volna, hogy nem értelek meg. Tényleg abszolút jogos, és sajnálom. :( :crying:

"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372888 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
Azt hiszem, ezt már fényezhetem, ahogy csak bírom, nemigen tehetem jóvá... :( Kérlek, Annis, bocsáss meg, tényleg nem bántani és "osztani" akartalak - az első mondatomból talán még kiderülhet, hogy igazat adok neked, és most rettenetesen ég a képem.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372886 Írta: nido
nido válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
Ez valóban kár, h így alakult, és elnézést kérek érte. Más formában szerettem volna ezt megtenni, de mindegy.

Annyiban az én hibám, h sokkal erősebben észnél kellett volna lennem a bemutatóest környékén, tüzetesebben ellenőriznem, h az történik-e, amiről szó volt és h amiről szó volt, az mennyiben működőképes. Mással voltam elfoglalva (tolmácsoltam).

Részletesebben másutt.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372885 Írta: Annis
Annis válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008

Attila írta: Megértem Annis szívfájdalmát, de az emberek mentségére legyen mondva, hogy (ahogy Kincső is mondta) a mécseseket, és egyéb kreatív alkotásokat, miközben pakoltátok ki a nagy többség megnézte. Jól lehet, hogy hangulatilag ez egy elsikkadt dolog lett, de effektíve az ott levők, nagy része úgy ment be a terembe, hogy már látta, és meg is csodálta az elkészült alkotásokat. Többen (hallottam), kiemelték a mécsesek szépségét, és a fa elkészítésének különleges technikáját.


Akkor még egyszer elmondom, hogy attól még hogy megnézed a próbát az nem pótolja az előadást... mert a kettő nem ugyanaz...

De ha nehéz megérteni az álláspontomat akkor sajnálom...

Nem minden vándorút céltalan /J.R.R. Tolkien/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372884 Írta: Annis
Annis válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
Mindegy...
Értékelem hogy a történtek után még azoknak áll följebb akik nem is tudják teljesen hogy mi történt és mi miért nem történt...

Mondhatnám hogy akinek nem inge ne vegye, mert azzal kezdtem hogy a bemutató est szervezőinek szól, de berakom mert a kézműveseket érinti, erre én kapom az osztást olyanoktól akiknek nem inge...

Nem minden vándorút céltalan /J.R.R. Tolkien/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372883 Írta: Attila
Attila válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
Megértem Annis szívfájdalmát, de az emberek mentségére legyen mondva, hogy (ahogy Kincső is mondta) a mécseseket, és egyéb kreatív alkotásokat, miközben pakoltátok ki a nagy többség megnézte. Jól lehet, hogy hangulatilag ez egy elsikkadt dolog lett, de effektíve az ott levők, nagy része úgy ment be a terembe, hogy már látta, és meg is csodálta az elkészült alkotásokat. Többen (hallottam), kiemelték a mécsesek szépségét, és a fa elkészítésének különleges technikáját.

"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372882 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
Jaj, Annis, félre ne érts, dehogyis hibáztatni akarlak! Bocsánatot kérek, ha ez jött neked le belőle. Tényleg nem ez volt a szándékom, hanem egy lehetséges jövőbeni megoldásra akartam rámutatni. Nem hogy szándékomban, de eszem ágában sem volt bántani vagy hibáztatni téged. Nem beszélve arról, hogy semmiféle jogalapot sem érzek rá, főleg az után, hogy csak "mv." tudtam jelen lenni.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372881 Írta: Annis
Annis válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008

Kincső (Thilanna) írta:

Annis írta: Kincső: Erről csak annyit hogy zárójelben leírtam hogy valóban kimentek emberek csak így odalett az egész hangulata...


Pont azért írtam, h. számomra volt hangulata, amikor végül mégis kimentünk ;) és hogy előtte is látta már a többség. :idea:


Most ennyi erővel mondhatnám hogy elég bülni a táncosok próbájára, minek megnézni az előadást...

De mindegy, ha arra hogy szólni mertem hogy tönkretették amit kitaláltam, még engem támadnak le, akkor legyen igazad és legyen az a helyes hozzáállás hogy nem kell törődni a munkánkkal...
Bocsánat hogy szóvá mertem tenni a véleményemet...

Nem minden vándorút céltalan /J.R.R. Tolkien/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372880 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
A Split the Risk-felmérést is végig egyeztettük velük, szóltunk többször, még a bemutató esten is odaszóltam a "beszéd" előtt, mégis teljesen elfelejtették, ezért kellett nekem felmásznom a színpadra és érthetetlen dolgokat magyaráznom a már a teremből kifelé tartó tömegnek. A felmérés időpontja is aznap lett véglegesen lefixálva. :roll: A multitasking sosem lesz az MTT-s szervezők erőssége, akik egyszerre több dolgot nem tudnak a fejükben tartani.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372879 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008

Annis írta: Kincső: Erről csak annyit hogy zárójelben leírtam hogy valóban kimentek emberek csak így odalett az egész hangulata...


Pont azért írtam, h. számomra volt hangulata, amikor végül mégis kimentünk ;) és hogy előtte is látta már a többség. :idea:

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372878 Írta: Annis
Annis válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
Egyébként meg nyílvánvalóan azzal kezdtem hogy mélyen magamba néztem és utána mondom azt, hogy igenis tessék mindenkinek aki ezért felel magába szállni és végiggondolni hogy mit sikerült csinálni megint a kézművesekkel.

Egyébként pedig nyílt levél volt a szervezőkhöz (elsősorban abemutató est szervezőihez), sem Kincsőnek sem SÚnak nem magára kell értenie...

Nem minden vándorút céltalan /J.R.R. Tolkien/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372876 Írta: Annis
Annis válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008

Sötét Úr írta: No ez az, amiről a Gondolatok topikban beszéltem - jobban oda kellene figyelni máspk munkájára. De ebben azért benne van az is, hogy egy ilyen esetben a rendvez nyomulásán is sok múlik, mert a szervezők feje olyannyira nem káptalan, hogy ilyenkor leginkább a nevüket sem érdemes megkérdezni - ezer és egy dologra kell figyelni, és sajnos csak az a látványos eredmény, ha nem sikerül. Mert hogy az igazán tökéletes szervező láthatatlan. Olyan értelemben is, hogy én még nem láttam olyat. :) És ez nem a szervezőink kritikája, hanem a feladat érzékeltetése akart lenni.
Azzal együtt sajnálom, hogy nem kaptátok meg a megérdemelt figyelmet. És elgondolkozom rajta, hogy talán a bemutatásra választott módszer volt kevéssé megfelelő.


Khm... előtte lebeszéltem Cueddoval hogy ez és ez lesz, mivel ő intézte a bemutató estet... azt mondta hogy igen így lesz, aztán a bemutató esten a szemem láttára esett szét az egész...

Ha most ezek után még az én hibám is akkor hálás köszönet az odafigyelésért...
Ha már tönkreteszik amit csináltam legalább ne rám kenjék, mert a kiállítás ott volt, és megtettem a magam részét, csak épp egyszerűen kihagyták.

Ezen el kéne gondolkodni mielőtt én leszek a bűnbak... De azok szerint akik ott voltak jogos a problémafelvetésem. Ha már velem szúrtak ki legalább ne rám mutogass...

Az meg megint más kérdés hogy ha valaki főszervező is meg rendvez is egyszerre akor valóban túl sok dologra kell figyelnie a bemutató est megszervezésekor, de minden egyes rendvez bemutatta hogy mit szeretne csinálni, és Cueddo műsorba szervezte, az már más kérdés hogy egy kivételével az összes megvalósult.

Kincső: Erről csak annyit hogy zárójelben leírtam hogy valóban kimentek emberek csak így odalett az egész hangulata...

Nem minden vándorút céltalan /J.R.R. Tolkien/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372875 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008

Kincső (Thilanna) írta: a bemutatóest gördülékenységének nem volt egyszemélyi felelőse és irányítója és így döccenősen ment...

Nos igen, ha valamit többen tolnak, gondoskodni kell arról, hogy ezt egy irányba tegyék... :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372874 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
Azt azért hozzátenném Annis történetéhez, amiről ő valószínűleg nem tud, hogy még gyülekezés közben, mielőtt a dalnokokhoz mentünk volna föl, a többség már kigyönyörködte magát a munkátokban - ezért nem értettük, miért kell újra kimenni. Viszont szerintem mikor újra kimentünk és még Elbereth-himnuszt is énekeltünk spontán, az tök hangulatos volt. ;)

De tény, hogy a bemutatóest gördülékenységének nem volt egyszemélyi felelőse és irányítója és így döccenősen ment...

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372873 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
Vagy ahogy én mondom:
Split the second! Take the risk! :P

krrrrrrrrrrrrrrrr

code a rat the monster on doom in it

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
Több
15 éve 5 hónapja #372870 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
No ez az, amiről a Gondolatok topikban beszéltem - jobban oda kellene figyelni máspk munkájára. De ebben azért benne van az is, hogy egy ilyen esetben a rendvez nyomulásán is sok múlik, mert a szervezők feje olyannyira nem káptalan, hogy ilyenkor leginkább a nevüket sem érdemes megkérdezni - ezer és egy dologra kell figyelni, és sajnos csak az a látványos eredmény, ha nem sikerül. Mert hogy az igazán tökéletes szervező láthatatlan. Olyan értelemben is, hogy én még nem láttam olyat. :) És ez nem a szervezőink kritikája, hanem a feladat érzékeltetése akart lenni.
Azzal együtt sajnálom, hogy nem kaptátok meg a megérdemelt figyelmet. És elgondolkozom rajta, hogy talán a bemutatásra választott módszer volt kevéssé megfelelő.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372858 Írta: Annis
Annis válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
Üdv!

Nem szoktam köszönőlistákat írni, és nem is szeretek, mert kihagynék valakit.
Legyen elég annyi hogy azoknak akik széppé tették számomra ezt a rendezvényt azoknak köszönöm.
Nagyon jól éreztem magam, és azt hiszem a kreatív alkotómunka is a lehető legjobban sikerült, és itt emelném ki Ajda, David és Burek munkáját akik a hihetetlen kreativitásukkal húzták maguk után a társaságot.
És annyira összekovácsolódott a társaság, hogy utolsó nap, amikor David üvege eltört, mindannyian egy emberként ugrottunk menteni a menthetőt. Szerintem ez volt a két nap mélypontja és a legszebb része is...
Kaptam sok mosolyt, vidám voltam, nevettem, és hihetetlen űrt érzek magamban hogy el kellett jönni... hiányoztok, és hiányzik a KÖMT hangulata,

DE

Most olyan következik, amit eredetileg személyesen a főszervezőknek akartam megírni, és nem "kiteregetni" a fórumon, de igazából egyrészt nem csak ők tehetnek róla, másrészt nem csak nekik szól...
És itt most a kézműves rend bemutató esti performanszáról beszélek.
Hetekig gondolkodtunk azon, hogy hogyan lehetne megoldani, hogy ne az legyen mint tavaly, vagyis hogy a kézműveseket egyszerűen kihagyják mintha az egészen ott sem lettek volna, mert nem tudnak mit kezdeni velük. Végül a bemutató est előttkb egy órával született meg részemről a megoldás.
A következő lett volna: mi kiállításszerűen kipakoljuk a cuccokat, majd miután a többiek fölvonulnak a dalnok terembe elsötétítem az aulát hogy csak a mécsesek fényei világítsanak, és legyen egy látványelem. Ez eddig meg is történt, de miután a népek megindultak lefelé, senki nem szólt nekik hogy a következő műsorszám a kézművesek és nem a harcosok. Így a társaság nagy része oda se nézve bevonult a tornaterembe, úgyhogy a kézművesekről szó sem esett, pedig annyit mi is megérdemeltünk volna mint a szakácsok...
Mindezek után szóltam Ádámnak hogy ez nincs jól, mire azt a választ kaptam hogy sokan már leültek, nem érdmees kihívni őket.
Itt köszönném meg hogy egyesek szerint ennyit ért a mi kétnapi munkánk...
Utána bementünk, majd mégis szóltak hogy ki kéne menni (addigra mondjuk már minden hangulati hatás odaveszett) de egy csomóan (tudom nagyjából hogy kik, de nem fogok ujjal mutogatni mert ezek az emberek tudják és szégyelhetik magukat) ki se mentek megnézni... bezzeg ha valaki látványosan kivonult volna a színészek, táncosok stb előadásáról azt mindjárt rossz néven vették volna...

Ergo volt egy műsorunk, és mégis kihagytak minket, és ez nagyon fájt, és fáj most is. Szerintme mi is megérdemeltük volna.

És itt és most szeretnék bocsánatot kérni a kézművesektől, hogy megígértem nekik hogy lesz jelenésünk és nem volt...

(És ha erre az lesz a válasz hogy mégis kihívták az embereket akkor igen, de a már közel s távol nem ugyanaz volt mint amit én kértem...)

És ami a legnagyobb szívfájdalmam az egészben hogy egy bocsántkérést sem kaptunk...

Nem minden vándorút céltalan /J.R.R. Tolkien/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372849 Írta: Nóli i linantea

Attila írta: Jaj Nóli, nagyon jók a képek. Kéretik kitenni a Tree Hugger illusztrációját is, :D :D:D :wink: mert az nagyon jó lett. :lol:

Benn van a képtárban KLIKK

If I promise not to kill you, can I have a hug?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372840 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008

Cueddo írta: vendégünk volt egy angyal, és nem sajnálta a csillagport :D

Csak nem Namarie? :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372829 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008

Elmondom, mik voltak az irányelvek.

A rendezvény általános célja két dolog volt: első helyen a közös alkotómunka, olyan végeredménnyel, ami bármilyen formában prezentálható - illetve miután megtudtam, hogy jönnek a tolkientestvérek, ezt úgy bővítettem ki, hogy őket egyenként BEVONVA a mi csoportjainkba történik az alkotómunka. (Ez alól mentesítettem az író, a színjátszó és a bölcs rendet a nyelvi problémák miatt. Tisztában vagyok vele, hogy lehetett volna angolul dolgozni, meg nyelv nélkül is a színirendnél, de ez túl sok pluszenergiát igényelt volna, és hátrányba hozta volna azokat, akik nem tudnak jól angolul. Itt jegyzem meg, hogy a tolkientestvéreket is kedves vendégként igyekeztem kezelni, mintsem fő attrakcióként. Ők jöttek el hozzánk, azért, hogy megismerhessék a programjainkat, és a LEHETŐSÉGEKHEZ MÉRTEN mindenből kivegyék a részüket.)

Hibámnak érzem azt, hogy a tolmácsolást nem szerveztem meg rendesen (csak annyira, hogy minden rendbe került tolmácsképes ember), és legtöbbször spontánul működött.

A második általános cél: a szabad órák révén lehetőséget nyújtani, hogy mindenki minél többféle kreatív programon részt vehessen. A visszajelzések ezügyben elég jók, sokan azt írtátok, mindig volt mit csinálni, de lazulós idő is épp elég volt. Kinek mihez volt épp kedve.

A rendek munkájával kapcsolatban is két kikötésem volt: elsőként az, hogy ne előadásra-való-betanítás folyjon, hanem helyben, a "semmiből" kreatívkodják össze az előadható cuccokat. Ezért volt az, hogy csak első nap mondtam el a lehetséges témákat.

A másik az volt, hogy ha bárki egyénileg-csoportosan akar akciózni a bemutató esten, azt a rendvezek bátorítsák. Erre már nem volt energia - sebaj - így is volt egy rendes hosszúságú és színvonalú műsora a bemutató estnek.

Hol volt a Professzor? Itt jön be az, hogy bár minden rendnek össze volt szedve egy lehetséges tolkieni téma, nem mindenkinek adtam oda, ill. akinek odaadtam, azok közül sem mindenki használta fel.
Ezen a ponton kísérletezni akartam. FQ tavalyi elképzelésével szemben - rendek együttműködéséből közös előadás - most a rendekben folyó önálló munkára akartam kihegyezni a dolgot, hogy mindenhol az adott művészetben való elmélyülésre lehessen koncentrálni a végső előadás követelményei helyett. Be is jött, amire számítottam, hogy színvonalasak lettek a rendi előadások. Viszont volt néhány mellékhatása a dolognak: ezek közül amit legjobban bántam, hogy valóban nem állt össze eggyé a bemutató est, nem volt egységes téma, hangulat. Ha újból belevágnék, biztosan lenne keretmese.

Arra nem tudom a választ, hogy hiányzott-e a tolkieniség. ("Az miaz?") Az alkotó légkörben nem hiányzott. "Irodalommal, képzőművészettel, drámával bepótoltuk azokat a réseket", amit Tolkien szándékosan hagyott a műveiben, hogy tudjunk másodteremteni. (Ez az idézetet is el kellett volna mondanom a Carpenter-könyvből a megnyitón, például.)
A konkrét alapanyagokban persze hiányzott, bár szerintem Tolkien az íróknak, színjátszóknak nem túl jó alapanyag. (Ellenpélda, hogy a tavalyi színirendben egyszerűen vendégünk volt egy angyal, és nem sajnálta a csillagport :D Talán azért sem mertem ugyanolyan stílusú dologba mégegyszer belevágni, mert csak másoltam volna az előző évet.)
Végül is a rendek szabad belátására bíztam, mennyire akarnak tolkienkodni - ez lett a végeredmény. Számomra a konklúzió: legközelebb mindenképp kell konkrét keretmese, ami köré rendeződhet az egész programtömeg.

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372820 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008

Azt tudom vállalni, hogy begyűjtöm a linkeket, továbbítom a technikailag képzett valakinek, aki összeállítja a mastercopyt, amiről én aztán tudom sokszorosítani a dévédéket.

Ehhez szükségem volna egy segítőre, aki majd csinál menüt a dévédére, meg ehhez hasonló finomságokat.

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372802 Írta: Rabyn
Rabyn válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
Ha nekem elküldi MINDENKI a képeit (küldi és nem nekem kell leszedni egyesével) akkor nálam lesz sok sok kép, de dvdt nem írok, mert az írom halódik már szegény és mostanában nem lesz keret megcsináltatni.

Szóval kedves szervezők ki fogja csinálni az idei cd-s dvd összeállítást?
(hozzám különben is jusson el mindenkitől minden kép, hogyha egyszer lesz galéria akkor fel tudjam tenni)

"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372800 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008

Cueddo írta:
Alyr: nagyon megköszönöm, ha vállalod, hogy összeállítasz egy zenés diasort. :)


Ehhez szükségem volna még több képre.

Pl. a kirándulókéra is.

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 5 hónapja #372786 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2008
Cue, küldöm, amint fent lesznek a neten.. még nincsenek. majdnem 500 kép van, és még utómunkára szorulnak (piros szemeket nem pakolok fel a világhálóra). a héten igyekszem megphotoshopolni őket és feltenni, utána linkelek ide is meg küldöm emilben is.

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.552 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére