Tolkien tanulmányok

Nagyon szép zene, még nem ismertem.

Olosta írta:

Celebrom írta: Ha már szerelem:

.
(Esetleg ismeri vki ezt a zenét?)

OFF

(Ez nagy valószínűséggel egy Whitin Temptation szám, de a címét nem tudom, talán Memories lehet, de nem biztos.)

ON

bocsi off: AZ!! de még mennyire!! annyira szeretem... és a címe: Memories. ON és kösz a megértést!


Belladonna: ez egy nagyon jó észrevétel. én erre eddig félve gondoltam, hogy valóban így van-e vagy csak én látom így, de most már nem csak én

Belladonna: hálásan köszönöm!!!!!!

Namarie:
nagyon tetszik! Várom a következőket.
Egyvalamit hiányolok: talán meg lehetne említeni Gimlit is. Ez is szerelem, és ha valami, hát ez tényleg reménytelen.
Benne olyan, lovagregényeket idéző rajongás, mélységes tisztelet támad Galadriel iránt, amikor a lovag az imádott nő színeivel a lándzsáján, nevével az ajkán indul a harcba. Rajongása mindenki előtt ismert, hiszen mind ott vannak, amikor Galadriel hajából kér egy szálat. Senki nem botránkozik meg, még Celeborn se veszi zokon. Gimliből ekkor kitör a költő, ami eddig nem volt rá jellemző, később is néha megszólal ezen a hangon. Megváltozik, itt kezdődik barátsága Legolasszal, mert innentől mindenre másképp tekint, aminek bármi köze van Galadrielhez. Éomernek nekimenne Galadriel nevéért.
Gimli voltaképpen boldog azzal, amit kap: a hajszálak mellé egy megértő választ, majd egy szép üzenetet Gandalf közvetítésével a "hajtincshordozónak".
Üdv! Belladonna

Celebrom írta: Ha már szerelem:

.
(Esetleg ismeri vki ezt a zenét?)
Nekem is tetszik Namarie.Egyetértek Ádámmal jobban belemerülhetsz a bővebb kifejtésekbe, latolgatásokkba, s ez több kérdést is felvethet, amin érdemes eltöprengeni.
A véleményem: valóban Celebornnak és Faramirnak kellett leginkább tolerálniuk a párjuk múltját ill érzéseit. Ha jól emlékszem (és ez valóban csak a GY.K-ben van bent, tehát csak feltételezés) Celebrimbor szerelmes volt Galadrielbe, s ezért adta neki az egyik gyűrűt, gondolom erről is tudott Celeborn, s nem lekesedett érte.

eszem ágában sem volt a tanulmányt humorosra írni csak arra céloztam, hogy nagyon oda kell figyelnem, hogy mi Tolkien, és mi a saját naplóbeli kitalációm, mert ugye "nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga".

Nenya: igen, ez igaz, de a gyűrű átadásánál nem feltétlenül a szerelem motiválta, viszont az Elesszar kő (második) megcsinálásánál igen, és ezt konkrétan meg is mondja Galadrienek, azzal együtt, hogy megteszi neki, mait kér, annak ellenére, hogy a nő Celebornt választotta. Én itt inkább Celebrimbor részéről érzek némi sértődöttséget.

Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet erre a tényre, bele is írom a bővítésbe, javításba. (Ha kérhetlek, priviben a polgári neved add meg, mert akkor hivatkoznék Rád is. Részletek priviben. Köszönöm)

Teliatalálat Olosta!
Nam: szerintem absz nem kell humorosra írnod az ilyen tanulmányokat.

köfi!Utánna nézek.

Celebrom írta: Ha már szerelem:

.
(Esetleg ismeri vki ezt a zenét?)

OFF

(Ez nagy valószínűséggel egy Whitin Temptation szám, de a címét nem tudom, talán Memories lehet, de nem biztos.)

ON

Ha már szerelem:
.
(Esetleg ismeri vki ezt a zenét?)
Nekem is tetszik Namarie.Egyetértek Ádámmal jobban belemerülhetsz a bővebb kifejtésekbe, latolgatásokkba, s ez több kérdést is felvethet, amin érdemes eltöprengeni.
A véleményem: valóban Celebornnak és Faramirnak kellett leginkább tolerálniuk a párjuk múltját ill érzéseit. Ha jól emlékszem (és ez valóban csak a GY.K-ben van bent, tehát csak feltételezés) Celebrimbor szerelmes volt Galadrielbe, s ezért adta neki az egyik gyűrűt, gondolom erről is tudott Celeborn, s nem lekesedett érte.

Köszönöm, leguan, én is gondoltam arra, hogy több elemzés kéne, ennek szellemében bővíteni is fogom az írásokat.

A vicces az, hogy egy elemzéskor én magam sem szeretem a történetmesélést. Nagyon nehéz eltalálni az egyensúlyt, mert egyfelől mintegy "kívülre" is írtam- tahát úgy, hogyha valaki valamit nem olvasott, akkor az is értse miről van szó, másfelől pedig a "bennefnetsek számára " is próbáltam, de az arány sajnos eltolódott.

Még egyszer köszönöm, és javítom. Örülök neki, hogy "szárnyalhatok."

Meg aztán pironkodva bár, de bevallom: elég nehéz egyszerre humorosat is és komolyat is írni, pláne akkor, ha a szereplők fedik egymást, és vagy ötször átnéztem, nehogy valami marhaságot találjak beírni. Mondjuk nálam ez minden alaposság ellenére is sikerülhet...

Köszönöm, hogy kéred a folytatást, lesz, de elébb az erényekről szóló 2. részt tenném fel. A témája a hűség és a hűség megnyilatkozási, megléte ill. meg nem léte. Igyekszem a jövő héten feltenni.

Namarie, Alyr fogadjátok őszinte elismerésemet az alábbiakért! Az írások megszületéséért, a hangnemért, a reagálásokért. Szépen építkeztek!

Namarie, jómagam most csak néhány észrevételre szorítkozom: ha már tanulmány az írás, lehetne több elemző rész, és kevesebb történetmesélős. Nagyon jó, hogy sok esemény megismerhető a szövegből, de jelen környezetben (MTT, fórum, Tolkien-tanulmányok topik) izgalmasabb lenne a bővebb kifejtés, latolgatás. Utóbbiakkal pedig szerintem elkerülhető a tényközlő mondatok sora.
Nagyon tetszett a Feanorról szóló rész a 2. körben. Ez főleg:
"Noha Nerdanel hét fiút szül Feanornak, a férfinak egy idő után máson sem jár az esze, csak a művein, és olyannyira büszke lesz saját műveire, hogy végül a felesége elhagyja őt." Írtam egy mesét, ezt bontja ki. Feltöltöm a tolkein.hu-ra, mert nem találtam e-mail címedet.

A témáról én is örömmel olvastam, gondolkodtam. Folytasd a feldolgozást!

Köszönöm a kritikát!!!!!

(Ajánlom figyelmébe mindenkinek a hozzászólásodat, mint a kritika pozitív iskolapéldáját!!!)

Első blikkre a következő hozzáfűznivalóm van:

Celebornnál alaposan megnéztem a Gyűrű keresését, és ott olvastam, amit tudtam. (Sajnos a HoME kötetek MÉG nem állnak rendelkezésemre, ezt nagyon szégyellem is).

Arra jutottam, hogy bárhogy számolunk, ha elfogadjuk, hogy Celeborn Thingol rokona, és Doriath hercege, akkor bizony akár konkrétan teler, akár nem, mivel Thingol rokonságban van Galadriel nagyapjával, aki teler, így Celeborn ereiben is folyik teler vér.


Való igaz, hogy a testvérmészárlás nem faji alapon történt, viszont a noldákat ezért nem fogadták jóü szívvel. És Thingol tilalmai is határozottan a noldákra vonatkoztak. (Nem léphetnek be Doriathban, ill. nem lehet használni a quenya nyelvet.)

Ha olvassuk a Szilmarilokat, látjuk, hogy a noldák sokáig sikeresen titkolták, mi is történt Alqualondéban. Galadrielék még Thingol idejében, Doriathban házasodtak össze, Nargothrond megépülte előtt, vagy legalábbis nagyon mély kapcsolat lehette köztük. És a Szilmarilokban szerepel az is, hogy Galadriel még Meliannak se mondja el, mi nyomja a lelkét, noha Melian érzi, hogy nincs rendben valami.
Ha a maia Meliannal nem meri/akarja ezt megbeszélni Galadriel, miért Celebornnak mondja el elsőnek? Abban igazad van, hogy ezt meg kell beszélniök, és szerintem ezt meg is kellett tenniök, akármilyen származású legyen is Celeborn.

A másik elfogadása: én arra gondoltam, hogy manapság ez hiányzik. Miért van a rengeteg válás, veszekedés, egymás gyűlölése? Amúgy sajnos régebben sem volt olyan idilli a kép, ami még azzal is megvolt spékelve, hogy a felek még nyugodtan el se válhattak.

galadrilre visszatérve: azt hjiszem, ő erősen kivételezett/kiválasztott helyzetben volt. Miért választotta volna Melian tanítványául, ha nem látott volna benne olyan pluszt, ami ezt lehetővé tezsi? Jó, Melian a jövőbe látott, de ha Galadriel egy jellemtelen nőszemély lett volna, akkor -Weöressel szólva- vihette volna a kontyát onnan.

Ráadásul Galadriel fivéreit is tisztelte Thingol, és szerintem szerette is őket. És ez nem feltétlenül a rokonságnak, hanem tetteiknek és jellemüknek szólt.

Rangkérdés: ne feledjük, hogy egy nolda alapjáraton jóval szívósabb, és nagyobb hatalmú, jó esetben nagyobb tudású is, mint egy sinda - márcsak azért is, mert Valinorból jött, ahol akár a Valáktól is tanulhatott, ami azért nem mindenkinek adatott meg.

Galadriel dominanciája: na ezen tényleg érdemes elgondolkodni. Meg is teszem, lehet, hogy változik a véleményem.

Alyr, egy kérdés: te mennyire érzed önkényesnek azoknak a kiválasztását, akikről írtam? (Más is válaszolhat)

MJás: sajnos a nagy igyekezetemben elfeledkeztem a harmadkorban Elrond és Celebrian történetéről. Pótolom.

Ösztökélés: köszönjétek Brisának, hogy írok. Szegény egy csomószor mondta már, és addig ösztökélt, míg végre engedtem, és ezzel nekem is jót tett. Köszönöm, Brisa! És köszönet azoknak, akik a nyári táborban ott voltak.

Szerelem Középföldén 2.



Az előző részben olyan párokról írtam, akik kitartottak egymás mellett, és egymás mellett maradtak, minden nehézség ellenére is. Ezzel szemben most olyanokról írnék, akik saját maguk elhatározásából váltak szét, vagy a külső körülmények kényszeríttették őket erre. Az írásom során áttekinteném ennek okát, és ha lehet, a következményekre is kitérek.

Valinorból indulnék el, hiszen azt gondolnánk, hogy a tündéknél nemeslelkűségük miatt nem fordulhat elő szerencsétlenül végződött kapcsolat. Sajnos ez nem így van. Az első szétválás, amiről tudunk, a pár tagjainak önhibáján kívül következik be: Finwe és Míriel boldogságának a nő halála vet véget. Míriel ugyanis belehal Feanor szülésébe, Finwe pedig mély gyászba borul, és az Áldott Birodalomban egyedül ő nem boldog. A Valák nem kívánják, hogy bárki is boldogtalan legyen, ezért Finwe másodszor is megnősül, a vanya Indist veszi el feleségül, ami később konfliktusok forrása lesz. Most viszont a király távozik az élők sorából- Melkor megöli, amikor Finwe fiának, Feanornak a műveit védi. Finwe a fiával tartott, amikor azt száműzték, mert kardot fogott a féltestvérére. Nem valószínű, hogy Indis vele tartott volna. Az apa szeretete fia iránt tehát erősebbnek bizonyult a felesége iránt érzett szerelemnél, ráadásul a birtoklási vágy okozta Finwe vesztét is: ha nem marad ott őrizni a Szilmarilokat, Melkor nem ölhette volna meg.
Sajnálatos módon Feanor házassága sem igazán mondható boldognak, olyan szinten nem, hogy végül a saját apósa is dühös lesz rá. Noha Nerdanel hét fiút szül Feanornak, a férfinak egy idő után máson sem jár az esze, csak a művein, és olyannyira büszke lesz saját műveire, hogy végül a felesége elhagyja őt. Nerdanel édesapja, Mahtan tanítja meg feanort a kovácsmesterségre, azonban ezt a tudást- Melkor befolyása miatt- Feanor rosszra használja fel: fegyvereket kezd gyártani, és egyre féltékenyebb és gőgösebb lesz saját tudására, műveire, és apja szeretetét is kizárólagosan akarja birtokolni. Fiai közül csak Curufin nősül meg, de erről a kapcsolatról nem sok mindent tudunk. Valószínűleg ez se lehetett boldog házasság, ráadásul Curufint a saját gyermeke is megtagadja tettei miatt.
Sajnos vannak olyan kapcsolatok is, ahol bár a felek kölcsönösen szerették és tisztelték egymást, mégis megszakadtak. Az egyik ilyen Finrod és Amarie szerelme. Mint tudjuk, Finrod nolda volt, Amarie pedig vanya. Findrod Feanor lázadást követően elment Középföldére, így, noha nem vett részt a testvérmészárlásban (legalábbis a Szilmarilokban testvére szavai alapján erre következtehetünk), mégis rajta is beteljesült Mandos jóslata: Középföldén lelte halálát. Igaz, hősies tettével (Berent védte a Szauron által rájuk küldött farkas ellenében), hozzásegítette Lúthient és Berent szerelmük beteljesedéshez, és ezáltal születhetett meg Elwing, aki férje, Earendil oldalán kért segítséget a Valáktól, amikor Középföldét a végleges pusztulás fenyegette. A Professzor viszont igazságot szolgáltat neki, a legragyogóbb nolda hősök egyikének: Mandos Csarnokából kikerülve ismét Amanban látjuk viszont, amint apjával járja az Áldott Birodalom vidékeit.
Középföldén talán a legrégebbi társkapcsolat Melian és Thingol házassága. Melian maia, Thingol sinda. Melian Thingol kedvéért olyan alakot ölt, hogy Középföldén létezni tudjon, és gyakorolja hatalmát is: otthonuk köré bűvös övet von, amin gonosz át nem hatol. (Azt lehet mondani, hogy ők ketten Galadriel és Celeborn előképének számítanak, csak nem rendelkeznek olyan vészterhes múlttal, mint Galadrielék.) Úgy vélem, ők gondolatilag is közösséget alkotnak, és meghallgatják egymás véleményét, egészen addig a pontig, míg Beren be nem lép Doriathba. Beren Lúthient szeretné, Thingolban pedig felizzik a gőg, és nem mint lányát féltő, hanem mint gőgös apa lép fel: Berent nem tartja méltónak Lúthienhez. Mint tudjuk, a végzet ellen hiába küzd, és mivel Beren teljesíti a feltételét, kénytelen őt vejének elfogadni. Igazán tragikus lépése az, amikor nem hallgat nála jóval bölcsebb és nagyobb tudású feleségére, és birtokolni akarja a Szilmarilt – ezzel saját halálát, és közvetve Doriath pusztulását okozva.
A doriathi történek közé tartozhat Húrin gyermekeinek története is, a legtragikusabb az összes közül. Húrint fogságba ejti Melkor, eltorzítja gondolkodást, de nem töri meg. Felesége bujdosni kényszerül, a gyermekeivel együtt. Turint befogadják Doriathban, később Nargothrondba kerül, ahol Finduilas, a király leánya belészeret, de Turin rossz döntése következtében elhagyja a lányt, és későn indul a megmentésére. Melkor gazsága folytán Nienor, Turin húga elveszíti emlékezetét, Túrin pedig nem is sejti, ki a lány, így eshet meg, hogy feleségül veszi. Amikor kiderül a tragikus tévedés, Nienor Níniel a vízbe veti magát, Túrin Turambar pedig a kardjába dől. Szüleik a gyermekeik halálát jelző sírkő mellett találkoznak ismét. Túrin tragédiáját egyfelől Melkor átka, másfelől pedig saját jelleme okozza- indulatos, hirtelen haragú, ráadásul nem bízik abban, hogy a véletlenül megölt Saeros hálának kapcsán Thingol méltányosan járna el vele szemben. Túlságosan büszke és meggondolatlan.
Az Első Kor másik tragikus története Eöl és Aredhel házassága. Ezt a kapcsolatot nem nevezném szerelmi kapcsolatnak, mivel Eöl az eltévedt Aredhelt varázslattal csalja magához és veszi feleségül. Ráadásul teler, és mivel hiányzik belőle az a bölcsesség, ami Celebornból, gyűlöli a nolda Aredhelt. Szabályszerűen rabságban tartja a lányt: nem engedi neki, hogy szabadon járhasson- kelhessen, anyanyelve használatát is megtiltja számára. Igaz, hogy Aredhel családja sajnos tényleg részt vett a testvérmészárlásban, de ők azt hitték, hogy a telerek bántják a noldákat, és sajátjaikat próbálták védeni, tehát tévedés áldozatai lettek. Sajnos Eöl nem volt annyira bölcs, hogy ezt felmérje, és ennek szellemében járjon el. Amikor megszületik Maeglin, akit a Professzor „a testvérmészárlás romlott gyümölcsének” nevez, Eöl viselkedése nem sokat változik: szinte birtokaként kezeli feleségét és fiát, ezzel okozva saját vesztét (is). Aredhel titokban mesél Gondolinról Maeglinnek, és elhatározzák, hogy megszöknek. Ez sikerül is nekik, de sajnos Eöl követi őket, úgy, hogy ők nem tudnak róla. Eölben iszonyatos gyűlölet él egyfelől a noldák iránt, másfelől azokkal szemben, akik ellene szegülnek. Így eshetett meg, hogy saját fiát is meg akarta gyilkolni Gondolinban, a király színe előtt. Aredhel elébe ugrott a lándzsának, ami mérgezett volt, erről viszont senki nem tudott. Halálát Turgon azzal bosszulta meg, hogy letaszítatta Eölt egy szikláról, amit Maeglin végignézett. El lehet képzelni, ez milyen hatással lehetett rá… Miként apja, Maeglin se bírta elviselni, hogy ellenszegüljenek akaratának. Amikor beleszeretett Idrilbe, Turgon leányába, az nem viszonozta a férfi érzelmeit, hanem Turgont, a birodalomba érkezett embert választotta. Maeglin részint ennek hatására árulta el Melkornak Gondolin pontos helyét, és a csat alatt megpróbálta elhurcolni a lányt, de Tuor, Idril halandó férje szerencsére közbelépett. Maeglin éppúgy végezte, mint az apja: őt is lelökték egy szikláról. (Tuort éppúgy a Végzet, vagy a Valák akarat küldi Gondolinba, mint Berent, csak Turgon itt nem tanúsít olyan heves ellenállást, mint Thingol. Nehezen is tehetné, mert, mint kiderül, Tuor által maga Ulmo szól a királyhoz).
Tuor és Idril gyermeke, Earendil Lúthien leszármazottját, Elwinget vette feleségül. Ők ketten önakaratukból szakadtak el egy időre egymástól: Earendil ugyanis Valinort kereste, de közben Feanor addig életben maradt fiai rátámadtak Gondolin és Doriath túlélőire, hogy esküjük értelmében megkaparintsák a Szilmarilt. Ez azonban nem következett be, mert Elwing a vízbe vetet magát, de Ulmo megmentette őt, elvezette férjéhez, és az Elwingnél lévő Szilmaril segítségével eljutottak Valinorba. Tehát az ő kapcsolatuk nem végződött tragikusan.

A Másodkorban nem találtam arra való utalást, hogy tündék szerelme tragédiával végződött volna, viszont az emberi kapcsolatokról ez nem mondható el. Az Erendis és a tengerész asszonya lényegében azt mondja el, hogy változik egy szerelem a lehető legádázabb gyűlöletté, ha mindkét fél ostoba módon ragaszkodik a saját elképzeléshez, gőgjéhez. Sajnos ennek a gyűlöletnek és hidegségnek emléke az utódokra is átöröklődik: Tar-Ancalime királynő képtelen normálisan együtt élni bárkivel is, és egész egyszerűen férfigyűlölő lesz. A harmadik megalázó kapcsolat is jellemzően númenori: Ar- Pharazon király erővel veszi el Tar- Mírielt, aki hajszálon múlik, hogy nem éli túl Númenor végromlását. Ar- Pharazon, feleségével ellentétben, teljesen elfordul a Valáktól, mivel Szauron befolyása alá kerül. Megostromolja Valinort, hogy örökké élhessen, ami természetesen nem sikerül neki, azt viszont eléri, hogy a Világ meggörbül, és Númenor elsüllyed.

A Harmadkor szomorú története Nimrodel és Amroth regéje. Amroth kiléétét illetően több verzió is van: az egyik szerint Galadriel fia, a másik szerint sinda herceg, Lórien ura. Nimrodel csak akkor menne hozzá feleségül, ha átvinné őt Valinorba. Amroth fel is száll a hajóra, Nimrodel viszont lekési a hajó indulását. Amroth kiúszna a partra Nimrodelhez, de rról, hogy ez sikerül-e neki, vagy hogy mi lesz a pár sorsa, nem tudunk. Annyi biztos, hogy nem látják őket többé Középföldén. Reménykedjünk tehát, hogy végül mégiscsak felszálltak egy másik hajóra, ami átvitte őket Valinorba, és ott nagyon boldogan élnek.

Meg lehet kérdezni, hogy miért is soroltam fel ezeket a sokszor tragédiával végződő kapcsolatokat. Első megfontolásom az volt, hogy a köztudatban leginkább a boldog kapcsolatok élnek, és szerettem volna megmutatni, hogy sajnos sokszor van árnyoldala egy kapcsolatnak is, és ha a felek nem tudják legyőzni önmagukban a gőgöt, a büszkeséget, vagy akár nem tudnak felhagyni szenvedélyükkel, az szükségképpen a párkapcsolat teljes tönkremenéséhez, ha ugyan nem tragédiához vezet. A következő részben sokkal pozitívabb kimenetelű kapcsolatokat fogok vizsgálni.

Ma került a kezembe Tolkien Szörnyek és ítészek című könyve. Várhatóan pár napon belül a könyvesboltokban is kapható lesz. Még csak futólag olvastam bele, de érdekesnek tűnik...

Ide is béteszem:

A hagyomány jelenléteTolkien: AGyűrűk Ura c. regényében


A hagyomány szó alatt kétféle dolgot szoktunk érteni: általános értelemben a „tradíciót”, egy szűkített értelemben pedig az „örökséget, hagyatékot” jelenti. Mindkét értelmezésnek fontos szerepe Tolkien regényében, és a jelentések átfedhetik egymást – előfordul, hogy egy hagyományhoz egy konkrét tárgy kötődik.
Miért fontos a hagyomány, legyen szó akár tradícióról, akár örökségről? Vajon akinek nincs tradíciója, hogyan tud élni? Minőségi-e az az élet? Előfordulhat-e, hogy káros a hagyomány, gátolja valami új kibontakozását, esetleg a rend helyreállítását? Ezekre a kérdésekre keresem a választ, mégpedig úgy, hogy a fajok szintjén vizsgálom a hagyomány szerepét.
Kezdeném ott, ahol nincs hagyomány. Véleményem szerint ez csak egy fajnál fordul elő, az orkoknál. Az orkok a szigorúan vett jelenben élnek, noha nem tudjuk, hogy egy- egy ork hány éves. Lehet, hogy a tündékhez hasonlóan sok száz, vagy ezer évesek, de az emlékezetük akkor sem tartozik az ősi emlékezet körébe. A Banyapókról is csak azért tudnak, mert ott van az orruk előtt, potenciális veszélyt jelent a számukra. A Gyűrű szerepéről sem tudnak semmit, azt sem tudják, hogy mennyit ér Frodó páncélinge- vagyis nincs történemli emlékzetük, közös tudatuk sem. Épp ezért nehezen lehetne a szó klasszikus értelmében véve közösségnek nevezni őket, legfeljebb egy borzasztóan primitív katonai alakulatnak. Ha megfigyeljük, nyelvük sincs igazán, szegényes a szókincsük, annak is javarésze trágárág. A nyelv és a hagyomány, valamint a közösség kialakulása, összetartozásának tudata, mint tudjuk, szorosan összefügg. Azt hiszem, az orkokról nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy nem valami erős köztük az összetartozás érzése.
A Szauron fennhatósága alá tartozóknál maradva a Nazgúlokról ejtenék pár szót. A nazgúloknak, mivel emberek voltak, van emlékezetük. Ők, mint tudjuk, királyok voltak. A Gyűrű szolgáivá lettek a hosszú életért cserébe. Úgy gondolom, az ő emlékezetük igen erős, pontosan tudják, hogy mi is a szerepe az egyes tárgyaknak, személyeknek a történelemben, és kik is azok a Valák. Aki a Valákról tud, annak valamiféle hagyománya kell, hogy legyen. Az már más kérdés, hogy Szauron rabszolgájaként elfeledkeztek az igazi númenori hagyományokról, hűtlenné váltak. Viszont az orkokkal ellentétben segítik egymást – hiszen az üldözésben közösen, összehangoltan vesznek részt. A felejtésnek azonban nemcsak náluk van szerepe: gondolok itt Szauron szájára, aki teljesen eltorzult, és mint mondják, a nevét is elfelejtette. Azt hiszem, a legsúlyosabb felejtés az, amikor már saját magunkról is elefeledkezünk, a saját személyes történetünket is elfeledjük. A negatív oldalról szóló vizsgálódást itt lezárnám. Természetesen bele lehetne menni nyelvfilozófiai áttekintésbe, de ezt nem itt tenném meg.
A jó karakterek közül először a hobbitokat tekinteném át. Nos, a hobbitoknak vannak hagyományaik, mégha azok a mi számunkra néha kicsit murisnak, furának is tűnnek. Ha valakik, ők igazi közösséget alkotnak, a maguk kicsi, zárt világában, ahol bőven van helye némi „hobbitszólásnak” is, gondolok itt arra, hogy Lobélia „Borbaknak” titulálja Frodót, ezzel jelezvén, hogy nem hajlandó elismerni családtagnak. A hobbitok őrzik hagyományaikat, erre bizonyíték a sokfajta ünnepség, és a Mathom- ház, ahol a régi lomokat őrzik. Ráaádásul a szájhagyománynak is nagy szerepe van, még akkor is, ha csak saját köreiken belül mozognak, és csak sejdítenek valamit a külvilágból.
Az emberek esetében akiknél igazán fontos a hagyomány, azok Gondor népe. Ősidőkbe nyúló tárgyak, regék, jóslatok lengik be az egész történelmüket, olyan szinten, hogy ezek nagyon komolyan befolyásolják őket jó és rossz irányba egyaránt. A hagyomány negatív megnyilvánulásra gondolok pl. Denethor esetében. Ő egy paradox helyzettel kerül szembe: a hagyomány szerint helytartók uralkodnak, mivel elvileg kihalt a királyi vérvonal, de mivel mégiscsak feltámadt, ezért szintúgy a hagyomány szellemében át kéne neki engedni a trónt és a hatalmat. Nos ez, amire Denethor nem képes. Pozitív irányú befolyásolásra gondolok akkor, amikor Ioreth elmondja a híres verset az athelasról. Ő maga sem tudja mit beszél, a füvesember hitetlenkedik, csak akét ősi emlékezetű színen lévő - Gandalf és Aragorn tudják, miről van szó. Külön szépsége a dolognak, hogy ezt a hagyományt nem a hatalom megszerzésére, hanem csakis és kizárólag életmentére, gyógyításra használják fel. Gondor népének történelmét két tárgy határozza meg: a Gyűrű és az Andúril. A kettő közül konkrét tárgyi örökségnek inkább a kardot nevezném, mivel szerencsére csak az van gondori kézben. (Érdekes, hogy a Gyűrűt olyan nép tagja tudja csak elpusztítni, kinek elvileg semmi kötődése nincs hozzá.). Gondorban az írott hagyomány is jelentős. Vanank fennmaradt tekercsek, tehát tárgyi emlékek, és ezekre leírva régi dolgok, tehát a tradíciónak írásos nyomai is vannak, igaz, hogy a tardíciók gondor esetében írás nélkül is élnének tovább. Ezek a tekercsek inkább a bizonyíték szerepét töltik be. Gondor nyelve, akárcsak a közösség, fejlett, magas kúltúráról tesz tanúbizonyságot. A nyelv az életképesség egyik jele – ahol nincs normális nyelvezet, az a társadalom Tolkiennél elpusztul- lásd: Mordor. (Númenor bukása ennek látszólag ellentmond, mert ott eredetileg virágzotta kultúra, de amikor Szauron hatása alá kerültek, akkor az erkölcsök hanyatlani kezdtek. Az ő bukásuk oka inkább kívülről jött, igaz, ezen hatás maitt fordultak el nemes hagyományaiktól-
Visszatérve Gondorra: egész komoly irodalmi hagyományuk van, amit a versek megléte is tükröz. Rááadásul ők is ismerik és beszélik a Közös nyelvet, ami annak jele, hogy mások felé is nyitottak. Ez is fontos a túlélés szempontjából.
Középfölde nagy hagyományőrzői a tündék és bizonyos értelemben az entek. Őelőttük beszélnék még a törpökről, akiknek társadalma szintén igen régi. A törpök elég büszke, zárkózott nép, és ami érdekes, hogy a tündékhez hasonlóan róluk is sikeresen elterjedtek badarságok. A nyelvük a kívülálló számára ismeretlen. Kézműveskultúrájuk igen fejlett, és a hagyományaikhoz való visszatérésért az életüket is képesek fölöslegesen kockázatni, sőt, hogy harcaik történetét az utókorra átörökíthessék, képesek haldokolva is írni – lásd: Mória pusztulása, és krónika, amit Gandalf megtalál. A Gimli által elénekelt vers nemcsak a hagyomány tiszteletéről tanúskodik, hanem arról is, hogy pontosan tudják, kik ők, és honnan valók, hogy kerültek a világba. A törpök egyetlen sajnálatos tradíciója a tündékkel való barátságtalan viszony, amit viszont hajlandóak feladni.
A tündék a nyelv, a gyógyítás és a hagyományőrzés nagymesterei. Ők nemcsak saját népük történetét ismerik, hanem tisztában vannak a többi nép kilétével is. „Völgyzugolyban a régi dolgok emléke és, Lórienben maguk a régi dolgok”- hangzik el a regényben. Érdekes, hogy Lórienről sehol sincs megemlítve, hogy könyvtára lett volna, noha ott is magas volt és fejlett az írásos kultúra és a költészet. A tündék neveleik fel és vigyázzák Aragornt, ők jelentenek összekötő kapcsot a transzcendens és az immanens világ között- vagyis Középfölde és Valák között. A Valinorból származó tudást közvetítik, és ezáltal keményen befolyásolják Középfölde történelmét. Ők maguk válnak elsődlegsen történelem, hagyomány, valamint társadalomteremtővé. Termsézetsesen itt is belép a negatív hagyomány szerepe, igaz, ez a Gyűrűk Urában nincs említve: Feanor „hagyatéka” rettenetes esküje, ami háromszoros rokongyilkoláshoz, és a tündék majdnem teljes pusztulásához vezet. Igaz, az egyik Szilmaril az égre kerül, és a fénye Galadrielhez, majd Frodóhoz, és mind a ketten sikeresen használják is. Ez akár azt is szimbolizálhatja, hogy megfelelően tudnak élni a tardíciókkal és a konkrét tárgyi emlékekkel. Az Elesszár is egy ilyen konkrét tárgy, aminek vitatott az eredete, de mindenképp komoly szerepe van: a tudás átvitelét, továbbélését jelenti. Természetsen Völgyzugolynak is, Lóriennek is vannak féltve őrzött titkai. Völgyzugolyba eleve nehéz eljutni, Lóriennek meg félelmetes híre van, Galadrielnek boszorkányhírét keltik, holott csak arról van szó, hogy a gonosz nem maradhat meg Lórienben, és senki nem jön ki onnan változatlanul. Meglátásom szerint a filmben a hagyományokra történő utalások néhol eléggé komikusak. Gondolok itt Legolas „beszólására”. Tünde fut- tünde megáll- tünde szétnéz, megszólal- „vörös hajnal virrad, vért ontottak az éjjel”- tünde fut tovább. Holott, mint ez a könyvből kiderül, Legolas ennél azért jóval bölcsebb, gondolok itt A Gyűrű Szövetsége : Búcsú Lórientől című fejezetére, ahol arról elméledik, hogy a régi dolgok szükségszerűen el kell, múljanak, de aki ezzel tisztában van, annk a dolgok emléke tisztán és mocsoktalanul őrződik meg szívében. Természetsen beszélhetnék még itt a tünde és az emberi hagyomány összefonódásáról, egy régi választás megismétléséről- azaz Aragonról és Arwenről, de ez messzire vezetne. (ERY: ah van idő, beszélgetés keretében visssza lehet rá térni).
Épp ezért most áttérnék az entekre: ami különös, hogy őróluk szinte csakis a tündék tudják, hogy valójában kicsodák, ők „ébresztették fel” őket, a tündék tanították meg őket beszélni. Az entek szétszóródva élnek, de amikor kell, összefognak, és nagyon nagy hadaerejű, fegyelmezett közösséget alkotnak. Az entekről szomorú hagyomány őrződött meg: régen elveszítették asszonyaikat, és keresik őket. Igaz, mint azt a tünde-ének tanúsítja, az entek és az ent- asszonyok életmódbeli különbségei, és sok esetben akarnokságuk is hozzájárult a kapcsolatok szomorú végéhez. Mégis, annak, aki megismeri történetüket, szánalom ébred szívében, és reméli, hogy az entek még itt, Középföldén megtalálják elveszítette párjukat, de sajnos az új világban már nem jut hely az enteknek. Épp ezért, mint a tünde nyelven íródott dal mondja, talán Nyugaton, azaz Valinorban sikerül egymásra találniok, és nyugodtan, háborítatlanul élniük. Vagy, mint Galadriel utal rá, talán csak akkor lesz ez lehetséges, ha mandos második jóslata beteljesedik, és arda megtisztul. Minden hagyomány és kilátás között talán ez a legszomorúbb, hiszen az entek még a tündéknél is régebbi teremtmények. Különös, hosszú mondatokból álló nyelvük, megfontoltságuk, szűkszavúságuk is jelzi, hogy hatalmas kort, az egész történelmet, sőt, még a történelem előtti időket is megélt lényekkkel állunk szemben, akik hatalmasságuk ellenére is megmaradtak bölcsnek és vidámnak, és elleneznek minden pusztítást. Bombadil Tomához hasonlók ők: mindent tudnak, de őróluk senki se tudja, kicsodák valójában. Szilszakáll maga énelki el a történetét, amivel egyben el is siratja az elmúlt világot. Ő még járt azokon a tájakon, amik a Szilmarilokban vannak leírva, és amik most mind a víz alatt fekszenek, és ezzel egyben megemlékezik is róluk.
Az emlékezetnek, mint láthattuk, komoly szerepe van. A tradíciók fenntartása persze szorosan hozzákötődik a múlandóság tudatához- az emberek azt éltetik tovább, amit őseik hagyományoztak rájuk, a tündék pedig azt, amit a világban megtartani érdemesnek vélnek. Talán épp ez adja a tolkieni világnak azt a varázslatos voltát, ami annyira szíven üti olvasáskor az arra fogékonyakat. Természtesen még sok mindenről beszélni a téma kapcsán: tündék és emberek kapcsolatáról, az időről, a nyelvekről konkrétabban, eredetmítoszokról, a Világ teremtéséről, Tolkien és a mitológiák kapcsolatáról. Én most ezt a nagyon pici szeletet választottam ki a témák gazdag tárházából. Mit is lehet kezdeni ezek után a tündékkel, Tolkiennel, Szilszakállal hobbitokkal, és az összes jó- és rossz szándékú szereplővel? Talán azt, amit ők is kívánnának: tartsuk meg őket emlékezetünkben, és adjuk át, meséljük tovább a történetüket mi- okolásul, vagy gyönyörködtetésből.

Még egyszer köszönöm a visszajelzéseket, teljesen meghatódtam, és őszintén örülök a javaslatnak és az érdeklődésnek.

Természetesen írok Samuékról, de ők még árrébb vannak, és még lesz valami- nemcsak szerelem.

Igyekszem.

Namarie!
Nagyon jó kis írás lett! :itscool:
Fojtatás után idővel még egy jó kis előadás is kerekedhet belőle...
Utolagos engedelmeddel letöltöttem... [/url]

ez megható. egszerűen ...

főleg az a rész amikor Galadrielről írtál. nem sokat tudni róla, de amit lehet Celebornnal való viszonyáról azt beleírtad. és nagyon megindító. Valahogy én is szeretnék olyan bölcs lenni mint ő, bár a felét se igen érhetem el...

Folytasd!

Phaedra: Nagyon tetszik. Ha folytatod, ejtenél pár szót Samuról és Roziról is? Olyan kedvesek .
Eowynnál még azt tenném hozzá, hogy végül őszintén, sőt örömmel elfogadja a "női" szerepet. Virágültetés stb.
Faramirt korábban megszólták volna, ha gondori, (numenóri) vér keveredik. Ilyesmiből lett a rokonviszály is. Bár most a háború után, meg hogy Faramir nem király, ez többé nem volt olyan fontos. Meg a gondoriak között biztos volt már sok vegyes házasság.

Rabyn írta: Az utolsó bekezdéshez, az Éowyn-Faramir kapcsolathoz szeretnék hozzászólni:

Miért szólnák meg őket? Tudtommal szövetségesek voltak a hazáik!
Éowyn a tipikus női szerepbe volt beszorulva, csupa férfi vette körül, még jó, hogy ő is meg akarta mutatni, hogy ér valamit.
Szerintem Aragornba azért szeret bele mert ő az egyetlen esélyes férfi aki megjelenik az életében, legalábbis először. A rohaniakról nem sok szó esik mint potenciális jelölt, általában csatáznak, meg védik az országot nem érnek rá egy nő érzéseire, és nekem az a gyanúm, hogy együtt nőtt fel velük, nem tekinti őket jelöltnek. És akkor megérkezik Aragorn aki egy teljesen más típus mint az akiket ismer. Szerintem ebben a helyzetben mindenki beleszeretne.
Ha valaki szerelmes akkor nem sérti a büszkeségét, hogy álmai választottja nem szereti.
Denethor nem akkortól volt hideg és elutasító miután a felesége meghalt? És nem azért nem bírta Faramir látványát és közelségét mert túlságosan emlékezettet a szeretett nőre?

Eowyn: köszönöm, Rabyn, azt a bizonyos "első esélyes dolgot" elmiondtam az előadáson, de úgy látszik, elfelejtettem beleírni.

nem sérti a büszkeségét, hogy a másik nem szereti: sajnos ez nem feltétlenül igaz, csak akkor, ha IGAZÁN szereti. Miont tudjuk, pl. Maeglin elég "érdekesen" viselkedik Idrillel.
Denethor: de vajon mitől sorvadt el Finduilas? Denethor akkortól kezdve még hidegebb lett.

Faramir: Framirt azért nem szerette, mert Boromir "jobban megfelelt az elvárásoknak". magyarán: Boromir elhozta volna a Gyűrűt, harcias, míg framir bölcsebb, megfontoltabb, és nem mellesleg, Gandalf "tanítványa" és Denethor egyáltalán nem kedveli Gandalfot.

Fogok még az írásbe beletenni pár idézetet, de már nagyon nyomta a lelkemet.

Köszönöm az észrevételekt, kritikákat.

Folyt. köv., ha szeretnétek.

Az utolsó bekezdéshez, az Éowyn-Faramir kapcsolathoz szeretnék hozzászólni:

Miért szólnák meg őket? Tudtommal szövetségesek voltak a hazáik!
Éowyn a tipikus női szerepbe volt beszorulva, csupa férfi vette körül, még jó, hogy ő is meg akarta mutatni, hogy ér valamit.
Szerintem Aragornba azért szeret bele mert ő az egyetlen esélyes férfi aki megjelenik az életében, legalábbis először. A rohaniakról nem sok szó esik mint potenciális jelölt, általában csatáznak, meg védik az országot nem érnek rá egy nő érzéseire, és nekem az a gyanúm, hogy együtt nőtt fel velük, nem tekinti őket jelöltnek. És akkor megérkezik Aragorn aki egy teljesen más típus mint az akiket ismer. Szerintem ebben a helyzetben mindenki beleszeretne.
Ha valaki szerelmes akkor nem sérti a büszkeségét, hogy álmai választottja nem szereti.
Denethor nem akkortól volt hideg és elutasító miután a felesége meghalt? És nem azért nem bírta Faramir látványát és közelségét mert túlságosan emlékezettet a szeretett nőre?

Most lettem kész egy írásommal. Sok szeretettel ajánlom minden Tolkient szerető egyénnek! (Egy sorozat első darabja)



Szerelem Középföldén- egy kicsit rendhagyóan I.

Tolkien világában első pillantásra nem tűnik fontos mozgatórugónak a szerelem. Azonban, ha jobban megnézzük, ez az egyik érzelem, amely „történelmet csinál”. Gondoljunk csak pl. Beren és Lúthien történetére a Szilmarillal, és ennek következményeire!

Írásomban a szerelem olyan aspektusát vizsgálnám, amiről a hétköznapi életben alig beszélünk, viszont nagymamáink, dédmamáink bölcsességében nagyon is jelen van: „a másik batyujának elfogadása”. Mit is értek ez alatt? Azt, hogy mindenkinek a természetében és főleg a múltjában van olyasmi, ami a párkapcsolat szempontjából nehézséget okozhat, és, amit ha a felek kölcsönösen nem fogadnak el, akár szét is rombolhatja a szerelmet.

Hogyan jelenik ez meg Tolkien világában? A kérdés megválaszolásánál ebben az írásomban négy pár kapcsolatát vizsgálnám: Galadriel és Celeborn, Lúthien és Beren, Faramir és Eowyn, valamint Aragorn és Arwen. Mindegyik „problémás” párkapcsolat.

A toleranciára a legnagyobb szükség Galadriel és Celeborn szerelmében van.
Galadriel múltjának és egész személyiségének elfogadása véleményem szerint Celeborn egyik legnagyobb érdeme.
Ami magának Galadrielnek is problémát jelent, hogy rokonai teler tündéket gyilkoltak, hiszen Galadriel édesanyja is teler, ráadásul Celeborn is. A Gyűrű keresése alapján azt is fel lehet tételezni, hogy Celeborn sinda , teler rokonsággal, Galadriel pedig anyja nemzetségének védelmében fegyvert ragadott, amikor nolda nagybátyja, Feanor és fiai legyilkolták a telereket. Bármelyik változatot is fogadjuk, az tény, hogy Galadriel és testvérei valamilyen szinten belekeveredtek a rokongyilkosságba, bár Aegnor szavai azt igazolják, hogy ők nem öltek meg senkit. Ettől függetlenül még noldák (is) és a testvérgyilkosok családjából valók, valamint Valinor elhagyása és a testvérmészárlás miatt őket is sújtja Mandos átka. A másik tény, hogy Celeborn rendelkezik teler felmenőkkel. Tehát neki el kellet fogadnia elsősorban azt, hogy Galadriel rokonai az ő rokonait gyilkolták le. Azonban nem fordult el tőle, amikor ez kitudódott, sőt, Galadriel sem ment el imádott fivérével, Finroddal, Nargothrond megépültekor.
Galadriel valinori származása eleve hatalmas erőt és tudást biztosított számára, ráadásul Yavanna közvetlen tanítványa volt, majd Doriathban Meliantól tanult. A tudása szerencsére nem vakította el, mint Feanort, nem gőgössé tette, hanem megértővé, elfogadóvá, bölccsé. Mivel már Doriathban kitűntek ezek a vonásai, és Celeborn tudott arról, hogy választottja olyasfajta tudással és erővel rendelkezik, aminek ő soha nem lehet birtokában, így el kellet ezt is fogadnia. Ez azonban soha nem fajult alá-fölérendeltségi viszonnyá, sőt, zavart sem okozott: mind a ketten saját tudásuknak és erejüknek megfelelően cselekedtek a történelem során.
A kapcsolatuk szempontjából, azt gondolom, hogy az első kor volt a vízválasztó: Feanor, illetve fiai három támadást intéztek tünde testvéreik ellen. Az elsőről már volt szó, a második Doriath - lerombolása volt. Mint tudjuk, Celeborn Doriath hercegeként tevékenykedett az első korban, ez volt az otthona. Ennél a támadásnál sem fordult el Galadrieltől, nem vetette szemére rokonai gyalázatos tettét. Ehhez is kell egyfajta nagyon magas szintű bölcsesség- tudni azt, hogy társunk nem tehető felelőssé mások tetteiért. Sőt, segített neki Doriathból elmenekíteni Elwinget a Szilmarillal. A harmadik rokonmészárlás volt Tolkien szerint a leggyalázatosabb, hiszen Doriath és Gondolin túlélőire támadtak rá Feanor fiai. Celebornék kkor sem váltak szét, ilyesmiről csak a másodkorban esik szó, akkor is kényszerből – Galadrielt elűzi rokona, Celebrimbor (aki egyben Feanor unokája) Eregionból. Ez már Szauron hatására történik, de amikor Celebrimbor rájön, hogy Szauron mire használta fel őt, akkor elviszi Galadrielnek a Három gyűrű egyikét, a Nenyát. A gyűrű még tovább növeli Galadriel hatalmát és erejét – ezt ő új otthon teremtésére, és a pozitív értékek védelmére használja fel a Harmadkorban. Celeborn ebben is támogatja, és a Harmadkorban élik át közös életük egyik legnagyobb fájdalmát: Amroth fiuk eltűnését és Celebrian leányuk orkok általi megkínzását, majd Nyugatra távozását, amit van, aki úgy értelmez, hogy Celebrian belehalt a történtekbe. A korszak végén el kellett fogadniok Arwen döntését: tünde létére a halandó életet választja Aragorn oldalán. Ennek az az érdekessége, hogy Celeborn és Galadriel látták Lúthient és Berent. Arwenék mintegy reprodukálják az ő történetüket, és a kör bezárul, a tündék és emberek közös történelme ezzel körbeér, és lezárul.
Végül, de nem utolsósorban, meg kell említeni, hogy Galadriel minden testvérét és minden rokonát elvesztette, mégpedig borzalmas körülmények között.
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy Galadriel és Celeborn szerelmében nagyon erős szerepet játszik egymás feltétel nélküli elfogadása, az egymás mellett való kitartás és a mindenekfeletti hűség. Celeborn tényleg a társa tudott lenni Galadrielnek, aki testvérként, tündeként és anyaként egyaránt rengeteget szenvedett, részben saját hibás döntései miatt. Celeborn soha nem ítéli el, hanem mindig mellette áll, és követi őt, bármerre is vigyen az utuk. Vállalja, hogy Galadriel mintegy nyílt ellenfele Szauronnak, így az ő birodalmuk, tehát Celeborn élete is állandó veszélyben van. Ebből is látszik egymás melletti kitartásuk, hűségük.
A következő vizsgálandó kapcsolat Lúthiené és Berené. Itt a nehézséget az okozza, hogy Lúthien tünde, tehát halhatatlan, míg Beren ember, azaz halandó. Mivel az első tünde- ember kapcsolat, itt még a szerelem kezdetén nem áll fenn az a választási lehetőség, mai később megadatott Lúthiennek és vegyes házasságból született leszármazottainak. A kapcsolat létrejöttét, továbbélését nehezíti a lány apjának, Thingolnak makacs ellenkezése, ami részint gőgből fakad (az ő lányát ne érintse ember) részint pedig abból, hogy nyilvánvalóan nem akarja, hogy Lúthien fölöslegesen szenvedjen. Épp ezért kívánja, hogy Beren hozza el az egyik Szilmarilt Melkor koronájáról. Melian ekkor már látja, hogy Thingol egyfelől saját lányuk, másfelől meg birodalmuk vesztét fogja okozni ezzel a kívánsággal. Ezt a kapcsolatot tehát külső körülmények nehezítik. Amint az előbb említettem, Celeborn és Galadriel szemtanúi voltak mindennek. Összehasonlítva a két párt, megállapíthatjuk, hogy míg Celebornék kapcsolatát saját természetük és viselt dolgaik nehezítik, addig Lúthienék kapcsolatának kibontakozását külső körülmények. Érdekes továbbá, hogy Thingol nem veszi figyelembe, hogy Melian, aki maia, áldozatot hozott érte, amikor vele maradván tünde testet öltött. Erre talán az lehet a magyarázat, hogy míg Melianék estében két halhatatlanról van szó, addig Lúthienéknél Beren halandó.
Ezt a kapcsolatot is az egymás melletti kitartás, hűség jellemzi, ami azt is magába foglalja, hogy Lúthien szembeszállva apja akaratával, megszökik otthonról, és szerelme segítségére indul. Együtt megszerzik a kívánt Szilmarilt (a körülményekre most nem térnék ki) és hazamennek Doriathba. Ezt látván Thingol is megenyhül, és elfogadja Berent vejének. Beren mindvégig tiszteletben tartja mind választottját, mind annak az apját, hiszen azért viszi haza Lúthient, hogy annak ne kelljen az erdőben, esetleg nyomorban élnie, és az apa akaratát sem szabad figyelmen kívül hagyni. Sajnos, hogy Thingol nem ismeri fel azt, amit Melian: ez a szerelem náluknál sokkal nagyobb erők akarata miatt jött létre, így nem lenne szabad beleszólniuk.
Az egész tolkieni történelem szempontjából meghatározó ez a szerelem: egyfelől azért, mert elhozzák a Szilmarilt, amivel újraindulnak a gyilkosságok, másfelől Beren tragikus halálával egy döbbenetes fordulat következik be a halandók és halhatatlanok világába: Lúthient elemészti a bánat, és amikor Mandoshoz kerül, énekével elpanaszolja neki emberek és tündék sorsát. Mandos erre kvázi kivételt tesz saját törvénye alól, de ezt a döntést nem egymaga hozza meg, hanem a teremtő istenséghez, Eru Iluvatarhoz fordul, így találja meg a megoldást arra a hatalmas fájdalomra, amit Lúthien érez. Mandos működése óta először mutat szánalmat bárki iránt is – de ezt nem szabad úgy felfogni, hogy Mandos rideg és érzéketlen. Az alvilág uralkodójaként és bírájaként egyszerűen más dolga van. Az ott szükséges vigaszt és együttérzést felesége, Nienna adja meg. Nem szabad arról se megfeledkezni, hogy Lúthien nem csupán a saját fájdalmáról énekel: őbenne is együttérzés van, és talán ennek jutalmaként kapja meg a választási lehetőséget, ami a következőből áll: vagy visszatér Berennel, és halandóvá lesz, vagy eltávozik Nyugatra, ahol továbbra is halhatatlan marad, de Beren nélkül kell élnie. Lúthien az első megoldást választja. (Nem tudom, hogy ekkorra már ismert volt-e Mandos második jóslata, melynek értelmében egyszer majd minden halott feltámad. Ha igen, akkor még nagyobb áldozat ez Lúthientől, hiszen azt is tehette volna, hogy elmegy Nyugatra, a valák és a többi tünde közé, és ott megvárja azt az időt, amikor ismét találkozhatik Berennel). Lúthien döntése nem marad következmények nélkül: mint említettem, leszármazottainak megadatik a választási lehetőség, igaz, még nem ekkor, hanem unokája, Elwing révén, és ez, valamint az őáltala örökül hagyott Szilmaril menti meg Középföldét attól, hogy Melkor sötét uralma alá kerüljön.
Ezt a kapcsolatot tehát a lemondás, és a lemondás elfogadása jellemzi. Beren természetesen nem lehetett tisztában azzal, hogy Lúthien hogy fog dönteni, de utána ezzel a tudattal tovább kellett élnie, amikor Mandos végül mindkettőjüket visszaengedte. (Itt fel szokták tenni a kérdést, hogy hogyhogy nem születtek újjá, és Berennek vajon meglehet-e a hiányzó fél keze, amit a Carcaroth-tal való küzdelemben veszített el. Válaszom: mivel a Valák korlátlan hatalommal rendelkeznek az anyagi világ felett, nem gond nekik olyan testet létrehozni, amilyet akarnak, és ha már Mandos visszaengedte Berent és Lúthient, valószínűleg ők se félkezű testet alkottak a férfinak.)
Aragorn és Arwen szerelméről nem sokat írnék, hisz ezt elég sokszor kitárgyalták már. Mint említettem, az ő történetük mintegy reprodukciója Lúthien és Beren kapcsolatának, azzal a különbséggel, hogy Arwen apja, Elrond, sokkal jobban elfogadja leánya választását. Ennél a szerelemnél nincs annyira jelen a végzetszerűség, mégis, mint Elrond is mondja, e révén újulhatnak meg az emberek. Tehát a tündék sorsára már nincs hatással, az emberekére is csak annyiban, hogy Arwen mintegy hátországot jelent Aragorn számára. Arwen- és bárki – kezét csak akkor nyerheti el, ha legyőzte a sötétséget és Szauront. Elrond szavai nem arra vonatkoznak, hogy feltételt szab, hanem arra, hogy Aragornnak nem szabad magát elköteleznie, hiszen útja során akadályozhatná, ha arra kéne gondolni, hogy kiket hagy otthon.
Mi jelenti a problémát ennél a kapcsolatnál? Mi a batyu? Egyfelől Aragorn, akinek vállalnia kell a sorsát, és meg kell értenie, hogy Arwen magasabban van, mint ő, másfelől Arwennek is le kell mondani a halhatatlanságról, és arról, hogy apjával elhajózzék. Természetesen szerelmüknek gátat szabnak a külső körülmények is, hiszen meg kell vívni a háborút Középföldért. Ebben a szerelemben domborodik ki legjobban az érzelmi dráma: amikor Aragorn saját elhatározásából örök nyugovóra tér, Arwen még marasztalná, hiszen élvezni szeretné mellette az életet. Valóban, emberi szemszögből- és gondolom, tündeszemszögből is- a legnagyobb fájdalom szeretteink elvesztése. Ez akkor is fájdalmas, ha fenáll a lehetőség arra, hogy egy másik síkon találkozzunk velük. Ez a gondolat Tolkiennél jelen van, hiszen mint tudjuk, a tündék újraszületnek, sőt, még az emlékeik is visszatérnek, az emberek meg ismeretlen helyre távoznak, de nincsenek a világhoz kötve, és mint Aragorn mondja, „más is van, mint a fájdalom és a kétségbeesés”. Tehát találkozhatik az immár halandóvá vált Arwennel, és nem is kell neki megvárnia Arda megtisztítását. Arwen bölcsessége nem mond csődöt még akkor sem, amikor kérleli férjét, hogy maradjon még, hiszen az emberekkel szembeni együttérzés nyilvánul meg szavaiban. Talán annyiban téved, hogy az emberek nem feltétlenül azért akarták a halhatatlanságot, mert szeretteikkel kívántak maradni, hanem sajnos ennél öncélúbb motivációik voltak.
Kettejük kapcsolatát a feltétlen hűség és tisztelet jellemzi, valamint Arwen kitartása.
Az eddig tárgyalt párok legalább egyik tagja tünde volt. A most következő pár- Eowyn és Faramir- mindkét tagja ember. Ez másféle problémákat hoz magával, de itt is nagyon nagy szükség van a toleranciára és az empátiára – főként a férfi részéről.
Mind a ketten nagy traumán mennek keresztül, szó szoros értelmében. Mind a kettejüket ugyanaz a betegség támadja meg, és Eowynt és Faramirt is egyaránt Aragorn gyógyítja meg. Mindkettőjüknél ugyanazon érzelmi probléma áll fenn, csak más aspektusban: vágynak egy olyan személy szeretetére, akitől ezt nem kaphatják meg. Faramir édesapja szeretetére és elismerésére vágyik, Eowyn pedig Aragorn szerelmére.
Faramirral szemben Denethor még csak elismerést sem érez, sőt, készakarva küldi halálba a fiát. Faramirt is, Eowynt is a nazgullehellet mérgezi meg. Eowyn helyzete egész más: Eowyn Rohanban be van zárva egy szerepbe. A király ápolója, semmi több- legalábbis ő úgy érzi, ráadásul nőként lenne egy feladatköre, amit ő képtelen elfogadni. Úgy vélem, jogosan, hiszen kevés olyan szörnyű dolog van, mint ülni, várni, és tétlenül végignézni, hogy minden szerettünk hogy vész oda, hogy köszönt ránk egy szörnyű világ, aminek mi csak áldozatai lehetünk. Ilyen estben minek túlélőnek lenni, ha tisztességes halállal, népünk és világunk védelmében eshetünk el a csataéren, és ezért megbecsülés övezhet. - gondolja Eowyn Eowynba hatalmas becsvágy és energia szorult, azonban ezt nem hasznosíthatja. Úgy érzi, hogy nőként sokkal kevesebb lehetősége van, mint népe férfiainak, ráadásul Gríma részéről állandó zaklatásnak van kitéve. Jól tudja, hogy amennyiben Szauron győz, neki feleségül kell mennie Grímához, akitől az erőtlen Theoden nem tudja megvédeni. Csoda-e, hogy beleszeret Aragornba, aki számára egyfelől a külvilágot, másfelől annak a dicsőségnek és megbecsülésnek lehetőségét képviseli, amire mindig is vágyott? Ráadásul Aragorn Középfölde megtisztulásának záloga is, és ezt Eowyn, ha nem is tudja, de érzi. Aragorn tisztában van Eowyn érzéseivel, sőt, betegsége valódi okát jobban látja, mint a lány bátyja.
Faramir tudja, hogy Eowyn milyen vágyakat táplál, és azt is, hogy Aragornba szerelmes. Mégis elfogadja a lányt, megérti, vigasztalja, szereti. Azt gondolom, Faramir nem irányítja őt, inkább bölcsességével próbál utat találni annak szívéhez, és visszavezeti őt önmagához, igazi énjéhez. Kettejük között lehetséges még egy akadály: Eowyn rohani, Faramir gondori, és Faramirt népe megszólhatja. Ez azonban Faramir számára nem jelent semmit. Magatartásában az tükröződik, hogy bár szereti népét, ebbe az egybe nem fogadja el senki beleszólását. Megértően fogadja azt is, amikor Eowyn, ahelyett, hogy mellette maradna, és élvezné az életet, hazamegy egy ideig a bátyjával, hogy segítsen Rohan újjáépítésében. Faramir tehát mélységes megértést, tiszteletet érez Eowyn iránt, és itt jön elő az a fajta bölcsesség, amire feltétlenül szükség van egy ilyen többszörösen nehezített kapcsolatban. Természetesen ehhez Eowynra is szükség van: be kell látnia, hogy nem küzdhet erőn felül, és a csatatéri halálon túl is van tisztesség és megbecsülés, hiszen csakis akkor tehet népéért, ha él. Népe szereti, tiszteli, és ami nagyon fontos, megbízik benne. Eowyn mindezt nem látja, talán nem is tud róla, másképp nem szökne el álruhában a sereg után. Mivel Theoden ápolásásért nem kepott egy jó szót sem cserébe, érthető, hogy nem is látja át, hogy őneki magának mi a jelentősége, milyen szerepet tölt be Rohan életében. Ezt még akkor sem érti, amikor Aragorn magyarázza neki – ennek megértéséhez Faramirra van szükség. Faramir büszkeségét egyáltalán nem sérti, hogy olyasvalakit szeret, aki épp másba szerelmes, mivel tisztában van a motivációival, és mert együtt érez vele: nem véletlenül adja neki anyja palástját. Faramir látta, mit szenvedett édesanyja apjuk hidegsége miatt. Finduilas valószínűleg nagyon szerethette Denethort, de mint tudjuk, Denethor nem igazán volt képes kimutatni érzelmeit, ráadásul túlontúl is büszke volt. Azt gondolom, hogy ez az a kapcsolat, amelyik elsősorban nem a lemondásról szól, hanem az egymás felé való közeledésről, amihez végtelen tapintat, szeretet, bölcsesség szükségeltetik.
Összefoglalás: láthattuk, hogy minden elemzett kapcsolatban mindkét félre szükség volt, hogy a kapcsolat létrejöjjön, fennmaradjon. Láthattuk azt is, hogy a párkapcsolatok, jelenjenek meg tünde, vagy emberi szinten, nagyon- nagyon sok lemondást, áldozatot követelnek, valamint azt, hogy önmagával tisztában legyen az illető. Minden, itt vizsgált párnak nagyon meg kellett küzdenie, hol a külvilággal, hol pedig saját magával, vagy épp mind a kettővel. Mi lehet ennek az üzenete? Talán az, hogy aki szeret, annak tudnia kell áldozatot hozni, és elfogadni, és ami a legfontosabb: felelősnek kell lennie a másikért és önmagáért.