Gondolatok

"Szerintem ezesetben ne a világban keresd a problémát, hanem magadban..."

Egyetértek.
Demon: Hogy szeretni tudj, először az kell, hogy bizonyos fokon elégedett légy önmagaddal. Nem egyedülálló a véleményed -> "a szerelem nagyrészt szívás" ...tudod, hányszor hallottam ezt hímnemű rockerektől? Nem akarom bántani őket, Isten őrizz, de számukra a zene vsz életforma, és a világ többi, kevésbé fontosabbnak tartott dolga ->ld. szerelem -háttérbe szorul a szex, pia és haverság mellett. (Ismerőseim e csoportja rendszeresen önértékelési zavarokkal küszködik...) Persze mindezt általánosságban értem De szóljatok, ha rosszul látom.

Sziasztok!

Penngaladiel írta: Hanem Istenben, mert számtalanszor bizonyította valóságát, igazát, törődését, szeretetét.

Hol?

Penngaladiel írta:
Hát itt van a lényeg. Nem önmagunkban vagyunk biztosak Hanem Istenben, mert számtalanszor bizonyította valóságát, igazát, törődését, szeretetét.

Ez kissé nyakatekert nekem. Mintha lehárítanád a felelősséget. Mindent Istenre kensz. Mind pozitíve mind negatíve. Kvázi ő irányít engem. Kifejtenéd bővebben plíz?

Bocs hogy megint elrontom a témát

Demon: Gondolom a csalódások miatt van eleged a szerelemből...megértem. De tanultam valamit, ezt most megosztom veled - ha nem veszed magadra, úgy nem veszed magadra

Abból indulj ki, hogy a környezeted nem más, mint saját belső világodnak a tükörképe. Az a tény, hogy nincsen barátnőd, azt jelenti, hogy valamiért nem is akarod, hogy legyen. Azt mondod: " Oké oké, persze persze, szeretnék egy igazi romantikus varázslatos kapcsolatot. " De mélyen magadban mondjuk nem találod magad még elég érettnek. Tehát a vágyadat beárnyékolja valami. Szerintem ezesetben ne a világban keresd a problémát, hanem magadban...

Üdvike

D.

Oisin írta: Különben kiszálltam a vitából, csak annyit utószónak, hogy értem én amit Pennie és a többiek mondanak a "másik oldalon", csak azt nem értem, hogy lehetnek Önmagukban ennyire bizonyosak?

Hát itt van a lényeg. Nem önmagunkban vagyunk biztosak Hanem Istenben, mert számtalanszor bizonyította valóságát, igazát, törődését, szeretetét.

PS: Nem tartom magam jobbnak senkinél. A dolog nem erről szól. Még csak büszke sem lehetek magamra, hogy megtaláltam Istent, mert Ő talált meg engem.
PS2: Nem sértődtem meg

birefi írta: Nem azért nézik le a többieket, mert ezzel bántani akarnák. Nem ők csak simán tudják magukról, hogy jobbak, és ezt mint objektív tényt kezelik.

Mint Pennie. :evil3: No nem gonoszkodok tovább mert nem akarom hogy sértődés legyen belőle. Különben kiszálltam a vitából, csak annyit utószónak, hogy értem én amit Pennie és a többiek mondanak a "másik oldalon", csak azt nem értem, hogy lehetnek Önmagukban ennyire bizonyosak? Én bármit mondok vagy teszek, mindig bekalkulálom annak a lehetőségét, hogy esetleg tévedek, mert tudomásul veszem, hogy halandó ember vagyok, tehát nem vagyok tévedhetetlen. Ez az, amit Ti nem vagytok hajlandóak elismerni, így aztán a további vitának tényleg semmi értelme.

Oisin

Hát...elég régen jártam utpljára itt de azért figyelemmel követtem az eseményeket....

Akkor nézzük csak...hm...szerelem...voltam már ugymond szerelmes de ezt még nem nevezném olyan őszinte és szép szerelemnek...Sajnos egyre jobban érzem azt hogy a plátói..viszonzatlan szerelem nem jó érzés...sokkal jobb amikor tudod hogy ott van melletted egy ember akit szeretsz és bármikor számithatsz rá...de csak látni hogy simán elnéz melletted...az fáj...persze a szerelem egy gyönyürű szinte leírhatatlan érzés..de egyideje mindenben csak a rosszat látom...nem is fecsegek feleslegesen tovább....

birefi írta: 2. Viszont újjászületnek, szülőhelyükön. Sőt egy idő után emlékeznek régi életeikre. Meg emlékeztetnek is régi valójukra.

Köszönöm, ezt nem tudtam...

Igen, Eowyn. De ez nem szégyen.

Bocsi, tudom, hogy nem éppen témába vágó a kérdés, de félt már valaki közűletek úgy igazán és nagyon, nagyon?

Sziasztok!

Látom jónéhány új gondolattal bővült az oldal mióta itt jártam.(kedd)
Szóval a szerelem.Korábban már olvashattatok némi nézetfoszlányt tőlem,de azért még egy-két gondolatot csatolnék a témához.
Szóval mikor nekem az az ún."szerelmes" korszakom volt,nagyon-nagyon versmániás lettem.Természetesen elsősorban a szerelmes versek érdekeltek.(egyébként szerintem József Attila irta a legszebbeket)
Úgyhogy rendszeresen olvastam,tanulgattam őket.Aztán elkezdtem gitározni is.Meg hasonló dolgok.
Egyszóval az egész egy ilyen könnyektől nedves rózsaszín álomvilág volt.
(tudjátok ti is)
Mára egyébként teljesen kiábrándultam ebből az egészből.És mostani fejjel visszagondolva,hogy magát az életet is jobban értem,több tapasztalatom van,egyszerüen kiábránditó a szerelem.Tartsatok nyugottan lelketlennek,meg bunkónak,de nem fogom szégyelni magam emiatt.Annyi sok minden felesleges dolgot csináltam akkor,és annyi sok fontos dolgot viszont nem csináltam...
És az is zavar az egészben,hogy teljesen felesleges az egész.Több a szívás,mint a pozitív élmény.

Viszont számos pozitív dolog is bekövetkezett az életemben.Pl.a csaj gitározott,úgyhogy én is elkezdtem.Poénos,mert annyira jól megy,hogy
aranyat is nyertem már.Ha nem ismerem meg azt a lányt,lehet,hogy soha nem kezdek el gityózni.

És ha már felhoztam a verseket,akkor romantikázok egy kicsit,és megosztom veletek az egyik kedvencemet:)

"Messzi,messzi csillag,
fényed oly csodálatos,
bár sok a társad,te mégis
magányosan ragyogsz.

Egy életen át ez a te életed,
sorsod így rendeltetett.
Ontod a fényt,tiéd az éjszaka,
de társra ott fenn nem lelsz soha."

Hát a szerelemről nekem ez ugrik be elsőre.

Üdv.

Antares
A tündék halhatatlansága kétféle.

1. Sokáig élnek. De a bánatba és erőszakba belehalnak. Ez akármikor megeshet. Nem sebezhetetlenek. Lásd Haldír jelenet.

2. Viszont újjászületnek, szülőhelyükön. Sőt egy idő után emlékeznek régi életeikre. Meg emlékeztetnek is régi valójukra.

Sajnos nem magad döntöd el, mennyi ideig álsz ott. Én másfél évig voltam el vele, remény nélkül és csak egy olyan lány tudott belöle kimozdítani, aki végül többé-kevésbé igazinak számított és hosszú ideig voltunk együtt.

Megvan az egyoldalúnak is a szépsége...a remény miatt. De évhosszat állni a kapu előtt azért túlzás

Számtalanszor hittem magam szerelmesnek, 10 éves koromtól 19-ig. Aztán eljött egy olyan érzés, amelyhez nem volt fogható egyik sem.
Ma már tudom, hogy azok a tizenéves érzések csak fellángolások voltak, amelyeket magam gerjesztettem, néha egyetlen kedves mosoly és álmodozásaim hatására. A szerelmet azon tudom megítélni, hogy évek elteltével is képes vagyok-e ugyanazzal a rajongással figyelni a társamra, mint az elején. Vagy ha nem is ugyanazzal, de nem kevésbé er?ssel. És hogy ha elképzelem az életem nélküle, sivárnak t?nik minden.
Ésszel, szavakkal nem lehet elmondani a szerelmet. Csak akkor lehet az értékét igazán átérezni, ha már örzöm annyi ideje, hogy biztosan tudja: ez nem fellángolás. És érezzem, hogy még nagyon-nagyon sok van benne.
De sajnos az ember indulatai, a hétköznapok és a konfliktusok még ezt is képesek elhomályosítani. A valódi szerelem elég eröt ad ahhoz, hogy leküzdjem a problémákat a társammal együtt. De ha nem öt szeretem, hanem egy idealizált képet róla, akkor lehet, hogy ebben a küzdelemben egyedül maradok. És akkor bármilyen heves is a szerelem, falsnak bizonyul.
Egyoldalú szerelem... különös dolog. Létezik, de nem hasonlít a kölcsönöshöz. Mintha külön világ lenne. Nem kívánom senkinek.

Ilyen szempontból a legszimpatikusabb tünde nekem Arwen. Hiszen megszerette Aragornt, vagyis bele tudott szeretni egy emberbe! Ráadásul apja legádázabb ellenkezése és ultimátumai ellenére Középföldét és a halandóságot választotta. Ilyen is előfordulhat a tündék világában...

Támadt még egy fura gondolatom: Arwen, azzal, hogy szerelmes lett, már akkor is halandó lenne, ha tényleg Valinorba ment volna, és nem lett volna Aragorn asszonya. A bánatba halna bele. Vagy azért, mert elszakítják szerelmétől, vagy Aragorn halálának hírére. Sőt, tovább megyek. A tündék halhatatlansága számomra nem azt jelenti, hogy tényleg minden egyes tünde örökké él, hanem hogy nagyon sokáig. Szerintem egyszer minden tünde kerülhet olyan helyzetbe, hogy erőszakkal, vagy bánatban hal meg, több ezr év alatt sok mindent megélnek és különböző élethelyzetbe kerülhetnek. Még a tündék sem tudnak mindent elviselni.

Vagy túl földhözragadt ez az elképzelés?

hopp elnézést, meg amikor 1 hét többezer km távolságra az angol tenger morajlásában az ő hangjait véltem felfedezni...

háh

Nekem a szerelem legszembetűnőbb jele az volt, amikor egy csodálatos érzésként tudatosult bennem, hogy szó szerint képes lennék meghalni érte.

Éowyn!
Köszönöm az építő kritikát Igyekszem. Csak néha túl szenvedélyes vagyok :fight:
[size=9:12utdnpm]"Mert Isten Igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait." Zsid 4:12[/size]

Darkman írta: A törpökről is lehetne mesélni

Igen-igen-igen! Van pár rossz tulajdonságuk, de -véleményem szerint- sokkal szeretnivalóbbak, mint a tündék. Nem olyan fenségesek, de nem is olyan hidegek. Mint törp nemzetségbe sorolt élőlény , igenis kikövetelem a törpöknek járó tiszteletet! Gimli rulz!

Antares, Nornorë: A szerelmen a szerelem érzését értjük. (Kissé hülyén hangzik, ez van.) Tökmindegy, mikor és milyen körülmények között talál az emberre, de asszem meg lehet különböztetni a többi érzéstől. Ha nem is elsőre, de meg lehet Azt pl. nem nevezném lamournak, amit óvodás koromban átéltem, mert tudtam akkor is, hogy az nem szerelem, csak bírtuk egymást a kiskölyökkel -meg tudjátok, akkoriban mindenki mindenkitől kérdezgette, hogy ki kibe "szerelmes". Ez olyan általános szófordulat, mikor még tojáshéj van az alsófeleden. De ha már tizenéves vagy, és tudsz önállóan gondolkodni, egggészen más a helyzet. Különben is, itt most az ELSŐ szerelemről lenne szó

Sziasztok!

Én nem hiszek Istenben, hogy ez jó-e vagy rossz nem tudom. Ebben a komor, kellemetlen világban jó lenne támaszkodni valamire, kapaszkodni valamibe... Jó lenne hinni, hogy van egy Isten, aki vigyáz rám vagy legalábbis ügyel rám, de egyszerűen nem tudok hinni benne. Annyi gonosz történik a világban, aminek nem szabadna megtörténnie, hogy nem tudok már hinni.
Talán csak túl kicsi vagyok Istenhez és nem érem fel ésszel a döntéseit..., de ebből adódóan (hogy is mondjam) nem szeretem őt.

Penngaladiel írta: Cica, csak még egy szó a témához: én megértem a többiek nézőpontját, de nem értek egyet vele! Ez is nagy különbség. Az a baj, hogy ők nem képesek az enyémet meglátni

Remélem kiérződött az előbbi mondataimból, hogy igenis képes vagyok együtt érezni veled.

Az önzéshez (Valahogy ezt sugallták a hozzászólásaitok. Talán félre értelmeztem?):
Szerintem ez a legrosszabb emberi tulajdonság és mégis egyre jobban elharapódzik a világon. De én végülis még az ilyen embereket is megértem, mert miben is bízhatnánk ebben a világon magunkon kívűl? én mégis utálom.

birefi írta: Darkman, ez tök szép volt!
De a tündék kapcsán nem értek egyet. Na igen az önszeretet meg van bennük az tuti. Nagyon bölcsek is.
De valahol igazából sznobok és önzők.

Nem azért nézik le a többieket, mert ezzel bántani akarnák. Nem ők csak simán tudják magukról, hogy jobbak, és ezt mint objektív tényt kezelik.
Mivel ők maguk vmiről ezt vagy azt gondolják képtelenek elképzelni, hogy talán tévednek. Már a többség.

Eszméletlenül individualisták és szabadságszeretők. Ennek előnyeivel és hátrányaival.

Egy tünde sose dolgozna annyit társaiért, illetve áldozna annyit, mint egy törp. (Hisz ezzel valójában szabadságát és individumát sértené.)
Sose lenne annyi láng, annyi ötlet mint egy emberben. Na ja, ha vki ilyen bölcs, és ily sokáig él, ráadásul ilyen jól, akkor kevés oka van rá, hogy ötletes, gyors lépéseket tegyen.
Ezen hátrányokat viszont nincs tünde, aki elismerné.

Kicsit olyanok, mint a franciák. Persze kedves ember, okos törp, jó barátaink. Persze, persze. Na de mégse tündék!

Na persze kivétel erősíti a szabályt!
De nem véletlen írja le Tolkien Legolas jellemfejlődését. És ő még az egyik legjobb tünde!

Merci Senor

Hmm, meglehet. A tündék tényleg egy kicsit mintha túlságosan is büszkék lennének magukra....node azért legalább van okuk rá
Személy szerint azért imádom őket, mert tökéletes összhangba hozták az egyén, a közösség és a természet hármasságát. Méghozzá úgy, hogy mindegyiknek megadták a szabadságot.
Az egyén szabadságát, ami maga után vonja a közösség szabadságát, s a közösség szabadsága ugyanaz mint az elő természet ( ami szintén egy közösség )szabadsága. Rájöttek, hogy a természet szabad: és a legjobban így fejlődik, így szép és így csodálatos. Ugyanezt a sémát alkalmazzák önmagukra is.

Lehet, hogy azért látjuk a tündéket sznoboknak és önzőknek, mert mi magunk irigyeljük őket? Ami a másikban zavar, az szükségszerűen meg kell legyen bennem is...

A törpökről is lehetne mesélni

Üdvi

D.

Penngaladiel írta: csak még egy szó a témához: én megértem a többiek nézőpontját, de nem értek egyet vele! Ez is nagy különbség. Az a baj, hogy ők nem képesek az enyémet meglátni

Bocsika, tényleg már csak annyit hogy,ha kicsit finomabban nem értesz másokkal egyet, akkor meg fogják látni a te nézőpontodat (tapasztalat) (egyszer én is meglátnám kicsit bővebben)

Darkman, ez tök szép volt!
De a tündék kapcsán nem értek egyet. Na igen az önszeretet meg van bennük az tuti. Nagyon bölcsek is.
De valahol igazából sznobok és önzők.

Nem azért nézik le a többieket, mert ezzel bántani akarnák. Nem ők csak simán tudják magukról, hogy jobbak, és ezt mint objektív tényt kezelik.
Mivel ők maguk vmiről ezt vagy azt gondolják képtelenek elképzelni, hogy talán tévednek. Már a többség.

Eszméletlenül individualisták és szabadságszeretők. Ennek előnyeivel és hátrányaival.

Egy tünde sose dolgozna annyit társaiért, illetve áldozna annyit, mint egy törp. (Hisz ezzel valójában szabadságát és individumát sértené.)
Sose lenne annyi láng, annyi ötlet mint egy emberben. Na ja, ha vki ilyen bölcs, és ily sokáig él, ráadásul ilyen jól, akkor kevés oka van rá, hogy ötletes, gyors lépéseket tegyen.
Ezen hátrányokat viszont nincs tünde, aki elismerné.

Kicsit olyanok, mint a franciák. Persze kedves ember, okos törp, jó barátaink. Persze, persze. Na de mégse tündék!

Na persze kivétel erősíti a szabályt!
De nem véletlen írja le Tolkien Legolas jellemfejlődését. És ő még az egyik legjobb tünde!

A szerelem érzése akkor fakad, amikor egy eddig elrejtett önvalónk manifesztálódik egy másik emberben, s ő, mint afféle csodálatos tükör, ráébreszt és megtanít belemélyedni az ismeretlen dimenziónkba. A szerelem a kölcsönös felismerése egymás vágyainak. Az egyik rejt magában valamit, de keres valami mást, amit a másik magában rejt, és aki ugyanakkor felleli benne azt, amire ő személyesen vágyakozik.
Ennek felismerése a szikra.
Átélése és megismerése a láng.
Megszokása a parázs.
Míg végül a tűz elalszik, és megmarad a másik iránt érzett végtelen hála.

Gratulálok Rayan! Ez az új téma mento ötlet volt! :itscool: Jól esik egy kicsit másról is beszélni!

De nem szabad az elozo témát sem lezártnak tekinteni, mert ez a topic pont azért van, hogy megosszuk egymással a gondolatainkat. De mindenképpen érdemes szüneteltetni, hogy emésszük az elhangzottakat (bocs, elolvasottakat). Szerintem ez mindenkinek jót tenne...

Az elso szerelemrol az jutott eszembe, hogy mit is tartunk szerelemnek? Egyáltalán mondhatja-e az ember 30-40-50 éves korában, hogy túl van már az igazi szerelmen, vagy éppen vele él? Szerintem nem. Csak a halálos ágyon, amikor számot adunk magunknak az életünkrol (már amennyire képes erre egy haldokló), végigvesszük életünk legfontosabb párkapcsolatait, és azt mondjuk az egyikre: "Igen, ez volt az igazi". Szóval ha valaki huszonévesen azt mondja, hogy "ez és ez volt életem legnagyobb szerelme", lehet, hogy húsz év múlva megváltozik az áláspontja. Egyáltalán értheto ez?

Szerelem szerelem...

Amikor a mozifilmet néztem, persze sokadjára felötlött bennem valami. Ezek a tündék tudnak valamit. Mintha sugározna belőlük az isteni fény. A nők olyan törékenyek, a férfiak pedig olyan nemesek. Tisztelik egymást és a természetet, soha nem ártanának egymásnak. Olyanok akár Isten Földre szállt angyalai...példaképek minden tekintetben.
Nem tudom ezt most miért írtam le De valamiért leírtam. Demon: Szerintem az első lépés a szerelem felé az önszeretet. Az egészséges, felszabadító önszeretet

Jóéjt

D.

Hah, végre vége a festésnek

Namarie: Hatalmas pusszantás kacsóidra Gibran Prófétájáért. Ezútan ajánlanám mindenkinek ugyanúgy tőle a " Törött Szárnyak " -at.

Telcontar: Dejó, nem tudtam hogy reiki mester vagy Akkor lehet hogy majd benevezek hozzád eccer cak így tovább, amiket írsz nagyon teccenek

Cerva írta: Nem az a fontos, hoyg mindenki úgy lássa a dolgokat, mint én, hanem, hogy úgy, ahogy vannak!! Ez nagy különbség.

Ámen! Úgy látszik, én néha túl körülményesen fogalmazok

Cica, csak még egy szó a témához: én megértem a többiek nézőpontját, de nem értek egyet vele! Ez is nagy különbség. Az a baj, hogy ők nem képesek az enyémet meglátni

Cerva írta: Hm, hm, lehet, hogy lényegesen kellemesebb téma, viszont szeretném jelezni, hogy attól még, hogy nem beszélünk valamiről, nem szűnik meg a probléma. (Tudjátok, mint mikor a strucc a homokba dugja a fejét

De itt nem errol volt szó...hanem végre vége lett ennek a meddo vitának... (mivel valószínusíthetem, hogy nem lehetett volna meggyozni egymást arról, hogy nézze meg a másik oldalt is...) Érzésem szerint kissé elfalajult ez a vita (így jobb h abba maradt) - Mindenki higyjen amiben akar!!!!