Humor

Hemhet írta: Az alábbiakban a középföldei néprajz méltatlanul elhanyagolt területéről, azaz a konyhai falvédőkről szeretnék röviden írni.

Najó, ez LOL. Köszi ^^

Az alábbiakban a középföldei néprajz méltatlanul elhanyagolt területéről, azaz a konyhai falvédőkről szeretnék röviden írni. (Az ötlet Néprajzi Múzeum műtárgygyűjteményének nézegetése közben érkezett)
A hobbitok falvédői nem mutattak nagy változatosságot, ezért nem érdemes sok szót ejteni róluk. Minden, magára valamit is adó hobbit otthonában fellelhető volt legalább egy példány, amin ez állt: „Jó konyha és pince, a háznak kincse.”
Mint ezen a példán is jól látható, a törpök az egyszerű falvédőket kedvelték, olyan rövid, lényegre törő feliratokkal, mint „ Madarat tolláról, törpöt szakálláról”, „Ki mint ássa a tárnát, úgy alussza álmát” és más hasonlók.
A tündék falvédői jóval változatosabbak és díszesebbek voltak. Ízelítőül álljon itt két darab:
A Thingolt és Meliant ábrázoló típus roppant népszerűségnek örvendett, az Első Korban Doriath királyságának összes konyhájában megtalálható volt (a rossznyelvek szerint azért, mert a király kötelezővé tette).
Ennek a darabnak az a különlegessége , hogy egykor Maedhros és Maglor konyháját díszítette. Maglor állítólag ennek dőlve írta a Noldolante egyes részeit.
Jó ízlés terén Szauron sem maradt le a tündék mögött. Ez itt numenori konyháját ékesítette még a Másodkor során. E mellett üldögélve itta meg reggelente a kakaóját, és gondolt ki gonoszabbnál gonoszabb terveket. A Harmadkorban a Boszorkányúr saját készítésű falvédővel lepte meg urát, aki könnyekig meghatódott a gesztustól (legalábbis a Boszorkányúr így mesélte a többieknek).
Noha Gollamnak nem volt konyhája, de azért ő is törekedett a szépre, és ezzel a darabbal csinosította barlangját.

Asimov robotika törvényei után

(1.A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2.A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3.A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.)

szabadon meg alkottam a noldorika 3 törvényét.

A noldorika 3 törvénye:
1 Egy nolda nem győzheti le Melkort
2 Egy nolda kekeckedhet Melkorral, hacsak ez az első törvénybe nem ütközik
3 Egy nolda kekeckedhet egy másik noldával kivéve ha ez az első két törvénybe ütközik

Köszönöm, Ery, erre most nagy szükségem volt. Már totális Melkorhiányom volt.

Hát.. lassan de biztosan muszáj vagyok felelni a kérdéseidre... de olyan jó az unokákban gyönyörködni!

Újabb oldal Melkor Naplójából

Helyzetjelentés: III/3019/1/25
A Valinorba telepített kém, amely szerencsére átvészelte a bukásom (áthúzva) a taktikai visszavonulásomat követő időt, most ismét jelentett! No és miről? A teljes inkompetenciáról!
Azt sejtettem, hogy az én drága rokonaim nem hagyják szabadon szárnyalni a kis Szauronka fantáziáját és uralmi törekvéseit, de az már végképp nem fér a fejembe, hogy miért nem képesek legalább ezt rendesen megcsinálni. Jó-jó, öt maiát átküldtek a tengeren. Ez eddig rendben is van, mert garantálja a sikert. De mi a jó francért kellett lekorlátozni a hatalmukat? Hogy esélyük se legyen ellene? Én tutira nem ezt tettem volna. Mert ha az az öt, akkor nekitámad, akkor legyőzik annak rendje és módja szerint. Igaz a környezet kissé megsínylette vola, de ahol fát vágnak, ott bizony röpköd a forgács. A győzelmet sehol sem adják ingyen. Ehelyett mit csináltak? vagy kétezer évig császkáltak ide oda olyan nagy sikerrel, hogy kettő el is veszett közülük végleg. És még rám mondják, hogy pazaró vagyok! Na mindegy. Az meg csak hab a tortán, hogy a vezetőjük Szuronka korábbi beosztottja volt. Én a tesókáim helyében nem bíztam volna benne, mert bármi kisülhetett volna ebből. (Későbbi széljegyzet: Na ugye, hogy igazam lett!)
Szóval a lényeg. Az én kedves bratyóm legkedvesebb spanja pórul járt. Ja. Összefutott egy ismeretlen rendszámú kivilágított balroggal és nem bírta a gyűrődést. Igaz a balrogom se... szipp...
Megjegyzés: Ennyit az én tesókáim "elsöprő erejű" győzelméről. Megszökött legalább egy balrogom és annyi sárkány, hogy öröm volt nézni. Ennyi erővel még én is megszökhettem volna... Várjunk csak! Hiszen megszöktem! Jellemző...
Mindenesetre Gandalf felbukkanása Valinorban kisebb vihart kavart. Manwe szokás szerint töketlenkedett, Tulkas hepciáskodott, Nienna sírt (most vagy Gandalfot sajnált, vagy a balrogot, mindkettőt kinézem belőle), Mandos (Pandamaci) szokás szerint hallgatot. No és az eredmény? Két és fél hétig tökölődtek mire megszületett a döntés, hogy visszamehet. Nálam bezzeg nem tartott volna ennyi ideig. Gyors döntés és kész. Az nevet utoljára aki elsőnek üt! De náluk... Kész csoda, hogy még ők uralkodnak Valinorban és nem Én. De hol van itt igazság kérem szépen?

Namarie, megint fergeteges volt a naplórészlet! Természetesen nem haragszom a részletek felhasználásáért, sőt, nagyon örültem nekik. További jó alkotást kívánok!

Na, hoztam Nektek valamit, ami már régen volt:

Galadriel titkos naplója - ajánlva Ratzkának ))))))

491. Évközép napja után egy nappal

Túl vagyunk Arwenke nagykorúságának megünneplésén. Azt hiszem, nem is kell többet írnom. Arwen, Celebrian, na meg én vagy ötvenszer borultunk ki, kívántuk Valinorba az összes yavannildét (miért, Eru, miért adtál ennyi féleszűt egy helyre???,), takarítottunk összetört vázákat (szerencsére egy se régi, númenori, szép, kedves stb), hajtottuk Arwenkéről a legyeskedőket és egyebek. Szegény erősen panaszkodott, hogy Erestor (nem először) igencsak hevesen udvarol neki, hogy a csoda vigye el a tüzes fajtáját. Nolda a féleszű barátunk, és igazán nem tudom, Círdan minek tartja, ahelyett, hogy elhajtaná Valinorba.
Lényeg1: Arwenke kitalálta, hogy az apja elé táncol vele, amikor hevesen udvarol neki, aztán a többit ránk bízza. Így is lett: Lényeg2: Elrond félrehívta egy szobába, ahol én vártam lovaglópálcával. Nos, azt hiszem, egyszer fog még akciózni, de többször nem. Mikor kijöttünk, Elrond csak annyit kérdezett, hogy miért tisztelik a noldák annyira a lovaglópálcát a kezemben? Tán csak nem szétvertem egyet Feanoron? Mondtam, hogy nem, mert Celegormon vertem szét, de a lényeg ugyanaz. (Azt már nem említettem, hogy egy szál törülközőben tettem ezt, Tirion legnagyobb gyönyörűségére)
Kisunkánknak egy csomóan próbálnak már most udvarolni, de szegény eggyel sem elégedett. Mit ne mondjak, egyelőre én is csak Gildort tudnám vele elképzelni, de az meg örökké csatangol, és amikor indítványoztam, hogy vigye el egyszer Arwent is, annyit felelt, hogy az túl veszélyes. (Naná, nem mer rá vigyázni!) Sebaj, szegény kis csavarogni vágyó lányt egy hét múlva viszem magammal, és megtanítom, amire lehet.

Egy hét múlva: nos, most már értem, miért nem akarta Gildor magával vinni a leányzót. MINDENT meg akart nézni, természetesen az útról letérve. Viszont: olyat tett, amit még én se bírtam volna elérni Celebornnál. Rávette, hogy menjünk be Móriába. Némileg ódzkodtam én is, de Arwen annyira kíváncsi volt a törpökre, hogy végül engedtünk neki. Elvégre egyszer lesz a tünde nagykorú…
Látogatás leírása tömören: valami frenetikus volt. Kiemelendő pillanatok:
1: Amikor egy törp nagy ügybuzgalmában és szívbeli jóakaratában ránk borított egy egész pecsenyéstálat. (A többiek felvilágosították, hogy a tündék végszükség esetén sem nagyon fogyasztanak húst)
2. Amikor Celebornnak felemlegették, hogy hogy menekültem a gyerekekkel Mórián keresztül, és előhozták az erről szóló krónikát.
3.Amikor Arwenke azt hitte, hogy az a nyomorult kút tükör, és majdnem belezuhant
4. A csúcs: amikor Celeborn előtt azt kezdték el emlegetni, hogy annak idején eregioni főnoldánk hogy próbált nekem udvarolni, illetve a csúcsok csúcsa, amikor Arwenkének elmesélték, hogy a nagyi nem dőlt be Szauronnak, akárhogy is csábította.

Még egy hét múlva: végre leértünk a tengerpartra.
Két nap: mindenki megbolondult. Az ifjaink hevesen próbálják meg a szelet csapni Arwennek, aki eléggé szépen jó nagy kalamajkába keveri őket. (Hiába, volt kitől örökölnie)
Öt nap múlva: te szent Eru! Ezek valinori történetekkel szórakoztatják az unokámat. Ő jókat kacarászik, Celeborn meg a kardja után kapkod. Lassan ideje lesz valami munkát adni a leányzónak, mert akkor legalább rám figyel, és nem a velem történtekre. Mai kérdése ugyanis:
-Nagyiii.. igaz, hogy te együtt aludtál Feanorral, és ő úgy próbált felkölteni, hogy jól megrugdosott??? (Még jó, hogy Celeborn nem hallotta a kérdést.)
Na, erre elmeséltem neki az egész történetet, de le is írom gyorsan, nehogy ötvenszer el kelljen mondanom.

Történet lényege:
Egy szép verőfényes valinori napon tüzes lelkű Feanor elhatározta, hogy belekontárkodik Yavanna dolgába, kikotyvaszt valami altatót, azt ügyesen beadja, szépen levágja a hajam, és nagyon boldog lesz. Igenám, csakhogy jóeszű barátunk amennyire értett a kövekhez, meg a kovácsmesterséghez, annyira nem volt fogalma sem a gyógyításról, sem a gyógynövényekről, sem azok adagolásáról. Tehát: összegányolta a főzetet, szépen egy szörpben megitatta velem, és ő is ivott belőle, de előtte megpróbálta a maga adagját semlegesíteni. Mindezt Lórien kertjében, hogy jobban sikerüljön a mutatvány.
Csakhogy: némi idő elteltével észrevette, hogy túladagolta a szert, ami nála is elkezdett hatni. Pánikba esett, megpróbált felébreszteni a következő módszerekkel: először úgy megrázott, hogy- mint később maga bevallotta- attól tartott, hogy agyrázkódást kapok. Ehhez üvöltözött is, persze ez nem használt. Ő is kezdett elálmosodni, így volt képe mellém feküdni, és eleinte a lábával lökdösött, de mivel ez a kísérlet is sikertelen maradt, az oldalamba könyökölt legalább hússzor. Ez se használt, így a végső érvhez folyamodott: átgördül rajtam, hátha erre felébredek. A mondottakat mindvégig erősen érzékeltem, de abba a nyavalyás szerben valami olyan dolog volt, amitől nem bírtam mozdulni, így teljesen tehetetlen voltam akkor is, mikor egész egyszerűen aludt rajtam. Szerencsére egy idő után teljesen hatott a szer, így semmit se éreztem/érzékeltem. A többit a bátyámtól tudom. Többeknek feltűnt, hogy Feanor Lórien felé vette velem az irányt, és már több órája ott tartózkodunk. Melkor/Morgoth, meg Finrod rohantak, hogy megnézzék, mi van. Útközben csatlakozott hozzájuk Tulkas is, aki mindenféle vad dolgokat helyezett kilátásba arra az esetre, ha Feanor megint abajgat.
Amikor megláttak minket, Finrod tajtékozva rántotta talpra Feanort, de mielőtt bármit tehetett volna, Tulkas kikapta a kezéből, adott neki egy jókora pofont, majd nemes egyszerűséggel egy „tesó, küldemény” kiáltás kíséretében a tengerbe hajította. A másik akkor még vala neheztelt is ezért, mondván, hogy ki kellett volna szedni belőle, mi ez a szituáció. Finrod akkorra már rájött, és halálsápadtan közölte az arra vetődő Oroméval, hogy kerítse elő Yavanna, és adja át neki ezt az üveget, várja meg, míg összeszedi a főzeteit, és hozza ide. Orome szitkozódva el is indult, Yavanna jött, ledermedt, gyógyított, Finrod meg másodízben tajtékzott, amikor meglátta a kék- zöld oldalamat. Nos, az altató hatása egy nap alatt elmúlt, de az oldalam miatt kénytelen voltam egy hetet feküdni. Ezalatt Finrod ápolt, és csak úgy tudta visszatartani Aegnort attól, hogy szétrugdossa Feanort, hogy állandóan gyógynövényeket szedetett vele, és az állapotomra hivatkozott.
Mikor elmeséltem ezt Arwenkének, a kérdés a következő volt:
-Nagyi, mondd, és te nem rugdostad meg, de alaposan Feanort? Mert én azt tettem volna…
Hiába na, nagyanyja unokája!

Ireth Silirvien : köszönöm a naplódat, ihletet adott. Ugye, nem baj, hogy hogy némely elemét felhasználtam?

OFF

Sötét Úr írta: Ezek után kiváncsi vagyok, hogy Feanorral találkoztál-e vagy Namarieval, és Mandosban, vagy Valinorban, vagy esetleg Kies Hazánkban?

SÚÚÚ... Ilyet is csak te tudsz kérdezni. Az titok.

ON

Sötét Úr írta: Miért, csak a Szépműbe tehet kirándulást? Hazafelé útba ejtette Valinort is. Ideje volt rá, ...

Végülis. De ma sikerült megtudakolnom személyesen is.

Namarie írta: Ők visszamentek Valinorba,

Csak egy értetlen kérdés, ami bevillant. Feanor nem Mandosban van?

Nos, kívánságotok számomra parancs.. annál is inkább, mert roppant csodálatos és különös helyen jártunk:

Tündék a nyakamon - avagy egy kiállítás képei Feanorékkal

Az úgy volt, hogy nagyon régen készültem megtekinteni a Boticcelótól Tiziánóig kiállítást a Szépművészetiben. A zárás előtt két nappal, pénteken el is indultam egyszál magamban, de természeten nem egyedül mentem be. Valahol Kőbánya környékén felvillant a jól ismert fény, és előttem állt a két nolda, tapintatosan a mi világunkba illő szerelésben. (Eszméletlenül jól néztek ki zakóban is, és épp ezért eszméletlen módon nem illettünk össze, az én öltözetem ugyanis pulcsi, farmer és kismellény volt, de sebaj.)
Gyalog mentünk, és én, bár nem látok túl jól, kb. ötszáz méterre a múzeumtól aggódni kezdtem:
-Ez a sok ember szerintetek mind odavár? A kapu előtt állnak?
-Igen, kedves Namarie, és a sarokig kígyózik a sor.- igazolta Finrod a balsejtelmemet.
Mély sóhajtással beálltunk a sorba, előkapartam a pedagógusigazolványt. Az első elképedésem az volt, amikor Feanorék is felmutatták az övékét, ami a név és az iskola kivételével hajszálpontosan olyan volt, mit az enyém. (Nem kérdeztem meg, ezt hogy csinálták, meg végső soron ők is tanítottak annak idején…) A második meglepetésem az volt, amikor Feanor elkezdte melengetni a fázósakat ott körölüttünk. Szerencsére diszkréten tette, így a köröttünk állók, különösen a hölgyek, csak annyit jegyeztek meg időnként, hogy mintha nem is fáznának annyira. Én se fáztam, tehát nem szóltam semmit, csak csodálkozva néztem a tündére.
- Úgy gondolom, hogy aki már idejön, és képes itt állni, az megérdemli ezt a kis meleget.- mosolygott Feanor. Hiába na, a reneszánsz dicsősége előtt még neki is meg kellett hajolnia.
Végre bejutottunk, ekkor meg egyik ruhatárból küldtek a másikba. A harmadiknál megelégeltem, és bájos mosollyal megkértem a nénit, ugyan vegye már el a cuccainkat, ne küldjön tovább. Meg is tette, így végre bevergődtünk a termekbe. Rögtön a legelsőnél kiderült, mi lesz a gond: Finrodéktól senki nem fog semmit látni, tehát kénytelenek lesznek hátulról tanulmányozni a képeket. Én meg alacsony vagyok, rosszul is látok, tehát kénytelen leszek előremenni. Ekkor viszont azon kezdtem el aggodalmaskodni, hogy mi lesz, ha elvesztem őket szem elől.
-Minket?- ámult el Finrod.
-Ja….- nyugodtam meg.
Ekkor következett a harmadik meglepetés, ami kint ugyan nem látszódott (annyira), de itt elég egyértelművé vált: a noldák azon tulajdonsága, hogy bocsánat a szóért, de világítanak. Amikor furcsán kezdtek ránk nézni, és össze is súgtak, halkan odasúgtam valakinek, hogy igen, az unokatestvéremnek ilyen különleges színű haja van, és ilyen fényviszonyok között ez ilyen hatást eredményez. Közben erősen rájuk néztem, hogy Eru szerelmére, maradjanak együtt, mert azt ugyan semmivel ki nem magyarázom, hogy Feanor miért világít, és hogy legyenek szívesek a magyarázatokat rám hagyni. Szerencsére hamarosan mindenki a képeket kezdte el nézni, így kikerültünk az érdeklődés középpontjából – egy ideig.
Néztük a gyönyörű képeket, tüzetesen szemügyre vettük a csodálatos eredeti kereteket is, és elolvastuk a képekhez írtakat. Egyszer csak Feanor megszólalt:
-Te, honnan tudjuk, hogy melyik szentet ábrázolja a kép?
-Hát az attribútumáról.
-????
-Ismertető. Nézd, tt van szent Jeremosnak a kő, Borbálának a torony, Alexandriai Szent Katalinnak meg a kerék. Innentől kezdve a két tünde lelkesen keresgélte, hogy kinél mit találnak. Ahogy haladtunk, egyszer csak elénk tűnt Bellini angyali üdvözlete. Ennél e képnél biztos álltunk vagy egy jó 20 percet, de úgy ám, mint akik számára megszűnt a világ. Behúzódtunk egy sarokba, és úgy csodáltuk. Ez nem is lett volna baj, hanem az egyik Madonna- ábrázolásnál felvetettem, hogy a gyerek nem néz ki túl egészségesnek.
-Igen, olyan, mintha anyagcsere- zavaros lenne. – vágta rá Finrod. Na innentől kezdve jópár képen keresztül azt elemeztük, hogy a képek modelljei vajon mennyire lehettek egészségesek. Noha halkan, tényleg nagyon halkan beszélgettük, el lehet képzelni, hogy nagyon gyorsan lett elég helyünk. (Persze amikor arról társalogtunk, hogy melyik szentnek mi az ismertetőjele, akkor meg tömörültek a népek.).A másik szép jelenet az volt, amikor a Tiziano-portréknál azt találgattuk, hogy milyen természetű ember lehetett az illető, és milyen életet élhetett. A csúcsok csúcsa azonban a Hermelines hölgy volt. Elolvastuk a kiírást, és heves vita alakult ki Feanor és köztem. (Ekkor már kevesen voltak azon a részen, tehát annál kínosabb volt).
-Tudjátok- szólaltam meg elgondolkodva- épp a hetekben tanítottam a gyerekeknek Hölderlin egyik versét, és akkor azt mondtam, hogy a művészet híd az időben. Nézzétek, ez kis kamaszlány vonakodva bár, de arcát adta a képhez, amiért örökké hálásak lehetünk neki. Mit szólt volna, ha tudja, hogy ötszáz év múlva egy távoli országban nézzük az ő arcképét?
-De milyen élete lehetett, hogy azt csinálta, amit?- kérdezte Feanor.
-Szerintem a herceg illően gondoskodott róla. – feleltem.
-De miért csinálta ezt? Dönthetett volna másképp is.
-És ha nem volt más lehetősége? Nekem megadatott, hogy diplomám legyen, tanítsak, de akkor a nőknek eléggé behatároltak voltak a lehetőségeik. Lehet, hogy pont az anyja vette rá arra, mint annak a másik képnek a modelljét, tudod, a költőnőt. Ne ítéld el őt, kérlek.
-Na hallod…ahogy így elnézlek most téged, tanítás után, lehet, hogy inkább a Sforza- herceget vállalnám be, tanítás helyett.
-FEANOR!!!!!- csattantam fel. Én szeretem a gyerekeket, szeretek tanítani, meg amúgy is..!!
-Lehet, hogy jobban járnál a herceggel….- kezdte húzni az agyam a jó nolda.
-Hát figyelj ide, abból a szempontból, hogyha tanítani akarnám, biztos, hogy jobban járnék, mert vélhetőleg jobb lenne a felfogóképessége.
-És ha ő akarna tanítani téged?
-Matematikában biztos jártasabb lehetet, mint én most.
-Nem úgy, hanem….
Ekkor vettem észre e teremőr nénit, aki hátát a falnak vetve, és az ajkait harapdálva próbálta visszatartani a kitörni készülő nevetést. Rámosolyogtam, ő meg ránk. Valahogy nagyon elégedettem távoztunk a kis kamaszlány portréja elől, aki, ha látott minket, biztos jót mosolygott Eru Iluvatar előtt rajtunk.
A Léda a hattyúval című kép előtt Feanornak megint erkölcsi fenntartásai akadtak. Mielőtt megszólhatott volna, Finrod szerencsésen a szembe lévő képre terelte a figyelmét, ami VI. Sándort ábrázolta.
-Nézd, Feanor- szólalt meg- ez az ember sokkal erkölcstelenebb volt, mint az a mitológiai jelenet ott. Ha érdekel, miért, elmagyarázom.
-Az emberi mitológia eléggé erkölcstelen.- szögezte le Feanor.
-Ez nem igaz!- tiltakoztam azonnal, majd heves magyarázatba kezdtem a különböző mitológiákról, azok megítéléséről, és a szereplőkről. Ez azonban nem tartott sokáig, mert Finrod kiszúrta, hogy egy csomó képet kihagytunk, így, mivel már erősen hat óra körül volt, átmentünk, és megnéztük azokat is. Mikor aztán hét óra előtt kiraktak minket, nem búcsúztunk el azonnal, hanem kikísértek a Keletibe. Itt még álldogáltunk, beszélgettünk, a két tünde, különösen Finrod roppant megilletődött volt, és hálás is, hogy megnézhették a kiállítást.
-Én örülök, hogy megoszthattam veletek. Gyertek máskor is!
-Hát ha meghívsz…
-Már megtettem. – mosolyogtam rájuk, majd vonatra szálltam. Ők visszamentek Valinorba, én meg itt maradtam, és továbbgondoltam a képeket, a beszélgetéseket, és ezt a különös szituációt. Két dolgot biztosan tudtam és tudok: az egyik, hogy a reneszánsz talán a legcsodálatosabb korszak, a másik pedig, hogy a tündék visszatérnek.



Galadriel naplóját is hozom nemsokára

Feanorék boltban alap Már olyan régen volt... még kérünk!

agrr, ehhez asszem fórumszínt váltok..

Nos, itt a felügyelet összehoztam egy kis szösszenetet, folytatom, ha szeretnétek. Sok érdekes dolog történt azóta ))

Tündék a nyakamon- avagy flúgos futam karácsony előtt

Karácsony előtt javában nézegettem az ajándékokat, maikor szemembe villant a jól ismert fény, és rögtön nagy lett az én lelkemnek gyönyörűsége. Hogyha én azt tudtam volna, mi vár reám.. Ajjajajajaj…..Szóval az történt, hogy elémbe állt a két tünde, Finrod szokás szerint mosolygósan, Feanor pedig morcosan.
- Szép jó napot, de szép időnk van!
- Sziasztok!!- ugrottam majdnem a nyakukban.
- Mit csinálsz? Segítsünk? – nézett Finrod a csomagokra, és mielőtt válaszolhattam volna, kikapta az egyiket a kezemből. Feanor is követte a példáját, de ő döbbenten rámnézett:
- Te meg a mi a Morgoth buzogányát cipelsz?- kérdezte.
- Na azt azért nem, hanem karácsonyra vásárolok. Ajándék, plusz ami Mamiéknak meg otthonra kell.
- Ajándék, ajándék.. morfondírozott Feanor. Ez az az ünnep, amiről a múltkor beszélgettünk, olyan Télközépkor?
- Igen, ez az.
- És ezért az a sok fény?
- Igen, sőt, tűzijáték is szokott lenni Szilveszterkor.
- De kár, hogy nem én rendezem…-sóhajtott Feanor.

Ezek után szépen célba vettük a következő boltot, nevezetesen a TESCO-t. Mint mindig, most is rájöttem, hogy hiba volt. Azzal kezdtük, hogy Feanor hajszál híján nyakon vágott egy nyegle kamaszfiút,(ok: mint mondta: "túl tüzes megjegyzésket tesz a jelen lévő hölgyre"), majd holmiféle megjegyzéseket tett némely árura. A legsziporkázóbbakkal a zenélő- táncoló mikulássapkát és társait illette. Finrod is csatlakozott hozzá. Nekem először égett a fejem, de aztán én is beszálltam a buliba, a vásárlóközönség fetrengésére, és az eladók felháborodására. Sajnos eközben Feanor sikerrel leborított egy csomó szó szerint sikamlós árut a kozmetikai polcokról, amiket összeszedni és otthagyni is egyaránt kínos lett volna. Látva égő arcomat, diszkréten odaintett egy aladót, és közölte, hogy ő akart válogatni ezekből. Az eladó finoman szólva is döbbenten nézett - rám. Az epizód után úgy döntöttem, legjobb lesz sürgős menekülésre fogni. A zöldésgespult felé vettem az irányt, gondolva. hogy a répa meg a gomba, meg a hagyma mégiscsak ártatlan jószágok. Tévedtem. Feanornak a fokhagymáról Nerdanel hátsója jutott az eszébe, hogy egyebekről ne is beszéljek. Sajnos szegény Finrod is beszállta akaratán kívül a hülyeségbe, emikor a szerencsétlen olivaolajnál megkérdezte, hogy ezt szokták-e mindenféle intim célra használni. Válaszom: az embereket ismerve, remélem, hogy nem. Mit ne mondjak, örültem, amikor végre kint voltunk. Csak remélni tudtam, hogy a Müllerben már nem lesz gond, a cicaeledel tán nme hoz lázba senkit. Az valóban nem, de a különböző fürdőcuccok igen. Tehát innen is menekültem.

Hazafele szegény Finrod sajnálkozott, időnként Feanor is, de legalább segítettek vinni a csomagokat. Otthon aztán mindenki elnyúlt a fotelokban, és kitört belőlünk a nevetés. Éjjel nálam aludtak. Finrod nyugodta, Feanor időnként morgott a mellé bújó cicával, aki egy idő után jobbnak látta mellettem aludni. Csakhogy: az éjszaka közepén éktelen dühöngésre ébredtem:
-Te büdös macska.. ez nem is azok.. ennek sprőd a szőre, ütött- kopott.. mi ez?
-Nem mi, hanem ki. Feanor, ő jakab. Jakab, ő Feanor- válaszoltam blazírt képpel.
Erre persze mindenki elnevette magát. Reggel sajnos búcsút kellett vennünk, de a két tünde megígérte, hogy hamarosan visszatérnek, ha akarom. Persze, hogy akartam. És ha ti is akarjátok, elmesélem azt, ami akkor történt.

A Királylány és a Béka
Kreatív pályázat a Farsangra

Gondolkoztál már rajta? A mindenki által ismert hagyományos téma kezd unalmassá válni. Képzeld, még nekünk is. Milyen mese az, ami mindig ugyanúgy végződik? Amelynek mindig ugyanazok a szereplői?
A feladat tehát csak Rád vár: bizonyítsd be, hogy Te képes vagy továbbgondolni! A hírhedt páros, a Királylány és a Béka történetének kreatív feldolgozására és újraértelmezésére írunk ki pályázatot, melynek beérkezett pályaműveit a Farsangi Bálon bírálja el maga a nagyérdemű közönség! Az első helyezettet természetesen izgalmas fődíj illeti!

A jelentkezés feltételei:
A pályamunka formája lehet bármilyen előadó-művészeti ág. Jelentkezni a mű címének és formájának megjelölésével a csatahajo-kukac-hotmail-pont-com-on lehet 2010. január 31-ig!

(Kérdéseket - ha vannak - a Farsang topic-ban tessék feltenni!)

Van. Például én vagyok ilyen tájékozatlan... Tetszik!

Már Alyr is felhívta a figyelmem hogy párszor megjelent már a fórumban (honlapon), de addigra késő volt. Hátha van még ki nem látta azért

tolkien.hu/index.php?option=com_ ... 220&page=1

Találtam nektek egy dulva mesét
A CD-k ura

Nemsokára hozok nektek valamit... ))

Sötét Úr írta: Az a gondom, hogy ez mindenhova off, de talán még ide a legkevésbé. Először a Gondolatokba akartam tenni, de ott éppen dúl a szellemi magasröpt, és nagyon megtörné az ívét... Pedig magvas és jó. Már régebben hallottam valahol/valakitől, és ma valami ismeretlen okból egész nap itt bóklászott a gondolataim között (ezért is akartam a Gondolatokba rakni, de ott éppen dúl... ja, ezt már írtam.)

• A pesszimista csak az alagút sötétjét látja.
• Az optimista a fényt az alagút végén.
• A realista a közeledő vonatot.
• A masiniszta három idiótát, akik a sínek között vitatkoznak.

SÚ,ez nagyon jóó!

(300. hozzászólás haladok )

Én is azóta lettem kiskapitális-mániás, mióta ismerem a HALÁL t. Csak ezek után akkor se tudom szegényt komolyan venni, mikor megjelenik a tengerparton drámai köpenysuhogással és egészen ijesztőnek kéne lennie.