Humor

Több
12 éve 5 hónapja #404497 Írta: Nimloss
Nimloss válaszolt a következő témában: Humor
Jó, jó! Bármi jó! :D :lájk:

Nem az az erős, aki sosem bukik el, hanem az, aki mindig föl tud állni.

A minden a semmi, és a semmi a minden.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 5 hónapja #404490 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Humor
Jó lesz, ha megírom nektek ama történetet is, amikor nem csak a noldák, hanem még Berend Iván is jelen volt pár adventi napomban? A noldákkal együtt, persze... :)

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 6 hónapja #404292 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Humor
Nem kéne feleveníteni a régi szép időket? :) )) Már elég idősek vagyunk a nosztalgiázáshoz. Jövőre 10 évesek leszünk. :) )))))

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 6 hónapja #404268 Írta: Dodiee
Dodiee válaszolt a következő témában: Humor
Ezt most találtam egy régi CD-re kiírva sok mással együtt :D D nagyon-nagyon régi irc chates log.


DodieTook: Samu Főzőműsorűt láthatjuk, avagy "Mi minden hozható ki egy kis kolompérból"
Jocii: a Lembassütés rejtelmei :) )
DodieTook: Frodó aerobic tanfolyama: "Nagyon húzza a nyakadat? Rohadt nehéz? Sebaj! Gyúrj velem!"
Jocii: Legolas hajápolási tanácsai :) )
Gandalf: "Nevelési tanácsadás Denethor úrral. A Helytartó minden problémás gyerekkel elbír!"
Nathalee: Gandalf tüzijáték Kft
Gandalf: Fiatalító arckrémek Zsákos Bilbó ajánlásával
Nathalee: tünde fogyókúra tanácsadás :)
Jocii: Tünde ijásztanfolyam :)
Gandalf: Drei Wetter Taft - Reklám Legsivel
Gandalf: Úszóleckék Samutól
Jocii: Lovaglási tanácsok Bosziurtol
Gandalf: A nemi identitás problémái Haldírral
DodieTook: Beszédanfolyam Arwennel-Hogyan susogjuk azokat a szavakat, amiben nincs is s betű
Gandalf: Kamaszkori frusztrációk lányoknál - Éowyn rovata
Nathalee: Gollum:fogápolási tanácsadások :)
Gandalf: Szaporodási útmutató Csűrös Rozitól
DodieTook: Gandalf világítástechnika
Nathalee: Denetor temetkezési vállalata
DodieTook: Egy köpésre a kolompértól: Miért nem eszem én krumplit-by Gollam
Gandalf: Rémálmaink feloldása Galadriellel
Nathalee: tünde hajózási vállalat
Gandalf: Zsizsik gazda Kutyabarát-műsora
Gandalf: Álomhajókázás a Holtak Seregével - EL ne szalassza! Csak most Csak nálunk!
Nathalee: Szauron szemklinika:megromlott a látása? mi élesebb szemeket adunk...
Gandalf: Halbarad: Feltünési viszketegség
Nathalee: ork-ruházati divat
Gandalf: Elrond: Hogyan rontsuk el a leendő Khirály jókedvét váratlanul
Gandalf: Erotikus műsorunk csak 18 éven felülieknek: Szarumán és Gríma - Kettesben a naaagy, hosszú, kemény toronnyal...
Nathalee: Elrond:csinos szemöldök kozmetika...most ajándék fejpánttal
Gandalf: Legolas: hogyan ne mászkáljunk Lórienben köcsöggel a kezünkben
Gandalf: Palantír: "Nem áll rendelkezésére elegendő összeg a hívás kapcsolásához!"
Nathalee: jelzőtűz-kiscserkészet, avagy éljen velünk a jeges hegy tetején
Gandalf: Faramir: Feleségszerzés percek alatt - avagy hogyan magyarázzuk el Kiszemeltünknek, hogy eddigi szerelme egy lúzer, s mi vagyunk az Igazi számára
Nathalee: ork-"kisállat"kereskedés
Gandalf: Éjjeli lepke: Viszonyom a sasokkal - őszinte és meghökkentő vallomás!
Nathalee: Gondor-építkezési vállalat
Gandalf: Gandalf: Nem is vagyok meleg! - Avagy: röviden a hedonista biszexualitásról
Gandalf: Eru Ilúvatar: A Teremtés művészetéről dióhéjban
Nathalee: alban mondom el:előadja Gandalf a hegyen és Szarumán a torony tetején

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Glan Algareth
  • Látogató
  • Látogató
12 éve 8 hónapja #403813 Írta: Glan Algareth
Glan Algareth válaszolt a következő témában: Humor
Namarie, nagyon jó lett! :) Tetszik! Várom a többit. :lájk: ;)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Glan Algareth
  • Látogató
  • Látogató
12 éve 8 hónapja #403812 Írta: Glan Algareth
Glan Algareth válaszolt a következő témában: Humor
EZ FÁJT! DE NAGYON!!!!! :lol: :lájk:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #403811 Írta: _Neo
_Neo válaszolt a következő témában: Humor
-Hogy hívják a földönkívüli puhatestűt?
-?
-E.T. csiga ß)

"Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #403787 Írta: Estelwen
Estelwen válaszolt a következő témában: Humor
Namarie, sok szeretettel várjuk őket!!! :D :lájk:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #403772 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Humor
Jaaaaaj, ez fáááájt, de veszettül, pont ez kellett nekem kora reggel, kb. öt idegbaj között:))))))))
Te még mindig a régi vagy:)))))))))

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #403771 Írta: _Neo
_Neo válaszolt a következő témában: Humor
Soxeretettel:
-Hogy hívják a repülő cirkusz teraszát?
-??
-Légtornác!

"Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #403755 Írta: Nimloss
Nimloss válaszolt a következő témában: Humor
Jöjjenek, jöjjenek :!: :D

Nem az az erős, aki sosem bukik el, hanem az, aki mindig föl tud állni.

A minden a semmi, és a semmi a minden.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 8 hónapja #403742 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Humor
Olyan ostoba vagyok.. most vettem észre, hogy egy jó ideje van egy kész, nektek szánt anyagom begépelve, én meg nem tettem ki ide.

A tavalyi reneszánsz- kiállítás az ihletforrás.



Tündék a nyakamon - avagy egy kiállítás képei Feanorékkal

Az úgy volt, hogy nagyon régen készültem megtekinteni a Boticcelótól Tiziánóig kiállítást a Szépművészetiben. A zárás előtt két nappal, pénteken el is indultam egyszál magamban, de természeten nem egyedül mentem be. Valahol Kőbánya környékén felvillant a jól ismert fény, és előttem állt a két nolda, tapintatosan a mi világunkba illő szerelésben. (Eszméletlenül jól néztek ki zakóban is, és épp ezért eszméletlen módon nem illettünk össze, az én öltözetem ugyanis pulcsi, farmer és kismellény volt, de sebaj.)
Gyalog mentünk, és én, bár nem látok túl jól, kb. ötszáz méterre a múzeumtól aggódni kezdtem:
-Ez a sok ember szerintetek mind odavár? A kapu előtt állnak?
-Igen, kedves Namarie, és a sarokig kígyózik a sor.- igazolta Finrod a balsejtelmemet.
Mély sóhajtással beálltunk a sorba, előkapartam a pedagógusigazolványt. Az első elképedésem az volt, amikor Feanorék is felmutatták az övékét, ami a név és az iskola kivételével hajszálpontosan olyan volt, mit az enyém. (Nem kérdeztem meg, ezt hogy csinálták, meg végső soron ők is tanítottak annak idején…) A második meglepetésem az volt, amikor Feanor elkezdte melengetni a fázósakat ott körölüttünk. Szerencsére diszkréten tette, így a köröttünk állók, különösen a hölgyek, csak annyit jegyeztek meg időnként, hogy mintha nem is fáznának annyira. Én se fáztam, tehát nem szóltam semmit, csak csodálkozva néztem a tündére.
- Úgy gondolom, hogy aki már idejön, és képes itt állni, az megérdemli ezt a kis meleget.- mosolygott Feanor. Hiába na, a reneszánsz dicsősége előtt még neki is meg kellett hajolnia.
Végre bejutottunk, ekkor meg egyik ruhatárból küldtek a másikba. A harmadiknál megelégeltem, és bájos mosollyal megkértem a nénit, ugyan vegye már el a cuccainkat, ne küldjön tovább. Meg is tette, így végre bevergődtünk a termekbe. Rögtön a legelsőnél kiderült, mi lesz a gond: Finrodéktól senki nem fog semmit látni, tehát kénytelenek lesznek hátulról tanulmányozni a képeket. Én meg alacsony vagyok, rosszul is látok, tehát kénytelen leszek előremenni. Ekkor viszont azon kezdtem el aggodalmaskodni, hogy mi lesz, ha elvesztem őket szem elől.
-Minket?- ámult el Finrod.
-Ja….- nyugodtam meg.
Ekkor következett a harmadik meglepetés, ami kint ugyan nem látszódott (annyira), de itt elég egyértelművé vált: a noldák azon tulajdonsága, hogy bocsánat a szóért, de világítanak. Amikor furcsán kezdtek ránk nézni, és össze is súgtak, halkan odasúgtam valakinek, hogy igen, az unokatestvéremnek ilyen különleges színű haja van, és ilyen fényviszonyok között ez ilyen hatást eredményez. Közben erősen rájuk néztem, hogy Eru szerelmére, maradjanak együtt, mert azt ugyan semmivel ki nem magyarázom, hogy Feanor miért világít, és hogy legyenek szívesek a magyarázatokat rám hagyni. Szerencsére hamarosan mindenki a képeket kezdte el nézni, így kikerültünk az érdeklődés középpontjából – egy ideig.
Néztük a gyönyörű képeket, tüzetesen szemügyre vettük a csodálatos eredeti kereteket is, és elolvastuk a képekhez írtakat. Egyszer csak Feanor megszólalt:
-Te, honnan tudjuk, hogy melyik szentet ábrázolja a kép?
-Hát az attribútumáról.
-????
-Ismertető. Nézd, tt van szent Jeremosnak a kő, Borbálának a torony, Alexandriai Szent Katalinnak meg a kerék. Innentől kezdve a két tünde lelkesen keresgélte, hogy kinél mit találnak. Ahogy haladtunk, egyszer csak elénk tűnt Bellini angyali üdvözlete. Ennél e képnél biztos álltunk vagy egy jó 20 percet, de úgy ám, mint akik számára megszűnt a világ. Behúzódtunk egy sarokba, és úgy csodáltuk. Ez nem is lett volna baj, hanem az egyik Madonna- ábrázolásnál felvetettem, hogy a gyerek nem néz ki túl egészségesnek.
-Igen, olyan, mintha anyagcsere- zavaros lenne. – vágta rá Finrod. Na innentől kezdve jópár képen keresztül azt elemeztük, hogy a képek modelljei vajon mennyire lehettek egészségesek. Noha halkan, tényleg nagyon halkan beszélgettük, el lehet képzelni, hogy nagyon gyorsan lett elég helyünk. (Persze amikor arról társalogtunk, hogy melyik szentnek mi az ismertetőjele, akkor meg tömörültek a népek.).A másik szép jelenet az volt, amikor a Tiziano-portréknál azt találgattuk, hogy milyen természetű ember lehetett az illető, és milyen életet élhetett. A csúcsok csúcsa azonban a Hermelines hölgy volt. Elolvastuk a kiírást, és heves vita alakult ki Feanor és köztem. (Ekkor már kevesen voltak azon a részen, tehát annál kínosabb volt).
-Tudjátok- szólaltam meg elgondolkodva- épp a hetekben tanítottam a gyerekeknek Hölderlin egyik versét, és akkor azt mondtam, hogy a művészet híd az időben. Nézzétek, ez kis kamaszlány vonakodva bár, de arcát adta a képhez, amiért örökké hálásak lehetünk neki. Mit szólt volna, ha tudja, hogy ötszáz év múlva egy távoli országban nézzük az ő arcképét?
-De milyen élete lehetett, hogy azt csinálta, amit?- kérdezte Feanor.
-Szerintem a herceg illően gondoskodott róla. – feleltem.
-De miért csinálta ezt? Dönthetett volna másképp is.
-És ha nem volt más lehetősége? Nekem megadatott, hogy diplomám legyen, tanítsak, de akkor a nőknek eléggé behatároltak voltak a lehetőségeik. Lehet, hogy pont az anyja vette rá arra, mint annak a másik képnek a modelljét, tudod, a költőnőt. Ne ítéld el őt, kérlek.
-Na hallod…ahogy így elnézlek most téged, tanítás után, lehet, hogy inkább a Sforza- herceget vállalnám be, tanítás helyett.
-FEANOR!!!!!- csattantam fel. Én szeretem a gyerekeket, szeretek tanítani, meg amúgy is..!!
-Lehet, hogy jobban járnál a herceggel….- kezdte húzni az agyam a jó nolda.
-Hát figyelj ide, abból a szempontból, hogyha tanítani akarnám, biztos, hogy jobban járnék, mert vélhetőleg jobb lenne a felfogóképessége.
-És ha ő akarna tanítani téged?
-Matematikában biztos jártasabb lehetet, mint én.
-Nem úgy, hanem….
Ekkor vettem észre e teremőr nénit, aki hátát a falnak vetve, és az ajkait harapdálva próbálta visszatartani a kitörni készülő nevetést. Rámosolyogtam, ő meg ránk. Valahogy nagyon elégedettem távoztunk a kis kamaszlány portréja elől, aki, ha látott minket, biztos jót mosolygott Eru Iluvatar előtt rajtunk.
A Léda a hattyúval című kép előtt Feanornak megint erkölcsi fenntartásai akadtak. Mielőtt megszólhatott volna, Finrod szerencsésen a szembe lévő képre terelte a figyelmét, ami VI. Sándort ábrázolta.
-Nézd, Feanor- szólalt meg- ez az ember sokkal erkölcstelenebb volt, mint az a mitológiai jelenet ott. Ha érdekel, miért, elmagyarázom.
-Az emberi mitológia eléggé erkölcstelen.- szögezte le Feanor.
-Ez nem igaz!- tiltakoztam azonnal, majd heves magyarázatba kezdtem a különböző mitológiákról, azok megítéléséről, és a szereplőkről. Ez azonban nem tartott sokáig, mert Finrod kiszúrta, hogy egy csomó képet kihagytunk, így, mivel már erősen hat óra körül volt, átmentünk, és megnéztük azokat is. Mikor aztán hét óra előtt kiraktak minket, nem búcsúztunk el azonnal, hanem kikísértek a Keletibe. Itt még álldogáltunk, beszélgettünk, a két tünde, különösen Finrod roppant megilletődött volt, és hálás is, hogy megnézhették a kiállítást.
-Én örülök, hogy megoszthattam veletek. Gyertek máskor is!
-Hát ha meghívsz…
-Már megtettem. – mosolyogtam rájuk, majd vonatra szálltam. Ők visszamentek Valinorba, én meg itt maradtam, és továbbgondoltam a képeket, a beszélgetéseket, és ezt a különös szituációt. Két dolgot biztosan tudtam és tudok: az egyik, hogy a reneszánsz talán a legcsodálatosabb korszak, a másik pedig, hogy a tündék visszatérnek.

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Glan Algareth
  • Látogató
  • Látogató
12 éve 9 hónapja #403495 Írta: Glan Algareth
Glan Algareth válaszolt a következő témában: Humor
Nagyon jó! Köszönöm a kellemes perceket!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 9 hónapja #403441 Írta: Estelwen
Estelwen válaszolt a következő témában: Humor
Csak így tovább! :lájk: Nagyon tetszik!!! :D

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 9 hónapja #403378 Írta: Nimloss
Nimloss válaszolt a következő témában: Humor
Nagyon- nagyon jó! :lájk: :D

Nem az az erős, aki sosem bukik el, hanem az, aki mindig föl tud állni.

A minden a semmi, és a semmi a minden.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 9 hónapja #403377 Írta: Ireth Silirvien
Ireth Silirvien válaszolt a következő témában: Humor
Nagyon örülök, hogy tetszett! :)

Most pedig egy újabb részlet:

Arwen Undómiel, avagy egy neveletlen tündehercegnő naplója

923. Harmadkor
Zöld-erdő, Thranduil palotája

Ha valaki azt állítja, hogy kivétel nélkül minden tünde ért a növényekhez és a kertészkedéshez, akkor biztos, hogy az illető sosem találkozott még Thranduil királlyal. Őfelségében ugyanis felötlött a gondolat: ő vajon miért is ne alakíthatná át a palota egyik kis parkját veteményeskertté?

Nagymama és Silmariwen barátnőm próbálták neki szép finoman elmagyarázni, hogy az erdei talaj erre nem alkalmas, az egyetlen értelmes növény, amit itt ültetni lehetne, az az ibolya, de hiába: Thranduil kijelentette, hogy előtte nincs lehetetlen (előtte nincs is, csak a feje van tele lehetetlen gondolatokkal), bevette magát az ő külön kis vegykamrájába, és addig ügyködött, amíg elő nem állt egy üveg zöld színű, fogjuk rá, hogy folyékony és csak kicsit büdös valamivel, amit ő „talajpotencia-növelő”-ként (!) mutatott be nekünk.
Silmariwen már csak legyintett: volt ideje hozzászokni az apósa furcsaságaihoz, Legolas szimplán nem hitt a fülének, Nagyival, Anyával és velem együtt, Apa, a bátyáim és Nagyapa azonban valamiért remekül szórakoztak a dolgon. Glorfindel javasolta, hogy zárjuk be Thranduilt a borospincébe amíg vissza nem jön az esze, de leszavaztuk. (Legolas: „Megőrültél?! Tudod te, mennyibe kerül egy hordó bor Tó-városból? Nincs annyi aranyunk, hogy egyszerre töltsem fel az egész borospincét, miután apám kijött onnan.”)

Királyunk egy feltaláló lelkesedésével ment ki a jövendő kertbe, és szorgalmasan öntözni kezdte a talajt, közben magában dúdolgatott.
- Attól tartok, apámnak végképp elment az esze – jegyezte meg Legolas aggódva, mire Glorfindel így próbálta felvidítani:
- Nézd a jó oldalát, barátom. Másképp lehet, hogy sosem örökölnéd meg a trónt.
- Nagyszerű…
- Arwen, most miért nézel így rám?
- Hagyjuk…

Egyik este, a szobám felé tartva meghallottam, amint Galion, a lakáj és kutyabébicsősz az alábbiakat mondja:
- Ne aggódj, kicsi Maszatkám, a gazdi nem bolondult ám meg, csak felfedezte önmagát.
Ehhez inkább nem mondok semmit.
Tehát így ment ez több, mint egy hétig, mígnem egy reggel arra ébredtem, hogy Glorfindel áll az ablak előtt, és majd’ megszakad a nevetéstől. Mikor én is kinéztem, nem hittem a szememnek: a park helyén egy komplett őserdő állt, három méter magas fű és különféle gyomnövények együtteséből.
Sajnos nem láthattam Thranduil arcát, amikor észrevette, de az ordítását szerintem még Lórinben is hallani lehetett.
Egész nap próbált mindenki diszkréten, királyunk háta mögött nevetni a dolgon, de egyeseknek nem sikerült. Ilyen volt például Galion, aki épp bort töltött királyunk kupájába az ebédnél, de annyira remegett a visszafojtott röhögéstől, hogy az ital fele végül Thranduil ölébe, illetve arcára került.
Erre Thranduil vetett rá egy lesújtó pillantást, majd így szólt:
- Most már ne fogd vissza.
- Igenis – motyogta kedvenc pohárnokunk, majd kiszaladt a teremből, mi pedig tisztán hallottuk, amint visítva röhögni kezd valahol a folyosón.

Csakhogy a mi nevetésünkből hamarosan sírás lett, királyunknak ugyanis egyáltalán nem szegte kedvét az apró kudarc, és kesergés vagy – ne adj’ Eru! – feladás helyett megkért minket, hogy segítsünk neki kiirtani a keletkezett bozótost.
Apa és Nagyapa először felháborodtak azon, mire akar minket rávenni vendéglátónk, de aztán
legyintettek egy „Á, jó móka lesz!” felkiáltással.
Kerítettünk megfelelő öltözetet, és különféle kardokkal, késekkel, sövényvágó ollókkal felszerelkezve nekivágtunk a sűrűnek. (Közben a palota népe az ablakokból figylet minket, de segíteni persze eszük ágában sem volt.)
Addig nem volt semmi baj, amíg meg nem kergetett minket néhány Maszatka-méretűre nőtt, tündehúsra éhes vakond, akikre szintén érdekes hatással volt Thranduil kutyulmánya. Az volt a szerencsénk, hogy a jószágok látása fikarcnyival sem lett jobb, mint normál méretű társaiké, így sikerült biztonságban visszajutnunk a palotába. Ezután jött a dilemma, hogy mit csináljunk most ezekkel az új „szerzeményekkel”.

Javaslat 1.
Thranduil: Vadásszuk le őket, a szőrükből pedig csináltassunk nekem új palástot.
Reakció 1.
Nagyapa: Ugyan, Thranduil, hát nézd már milyen aranyosak, ne mondd, hogy lenne szíved őket lelőni!

Javaslat 2.
Elladan: Fogjuk be őket, és szelídítsük meg háziállatnak.
Reakció 2.
Thranduil: Az nem jó, az én drága, pici, ügyülü-bügyülü Maszatkám féltékeny lenne rájuk. Igaz, szemem fénye?

Maszatka: Vuf, vuf! *helyeslően ugat*
Thranduil: Gyere apucihoz, egyetlen kicsikém!
Maszatka: *megy*
Legolas: Khm-khm.
Thranduil: Megfáztál, fiam?
Legolas: Hagyjuk…
Silmariwen: *elsősegélyt nyújt szeretethiányban szenvedő férjének*

Javaslat 3.
Anya: És ha csak megvárnánk, amíg újra leássák magukat a földbe?
Reakció 3.
Glorfindel: Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, Úrnőm. Mi lesz, ha beássák magukat a palota alá, és feltörik a padlókövet?

Javaslat 4.
Én: Mi lenne, ha egyszerűen szabadon engednénk őket?
Reakció 4.
Thranduil: És szerinted mégis hogyan visszük ki őket a palotából? Teszünk rájuk pórázt, és kisétálunk velük?

Nagymama: Ez nem rossz ötlet.
Thranduil: Hogy tegyünk rájuk pórázt?
Nagymama: Én most Arwenére gondoltam, de ez sem rossz. Csak ki kellene őket csalogatni, valahogy…
Apa: Úgy van, kellene egy csali…
Rémülten vettem észre, hogy szép lassan minden tekintet rám szegeződik.

- Mi? Azt nem! Miért én?! – tiltakoztam.
- Azért, hugi – vigyorgott Elrohir –, mert közülünk te vagy a legkívánatosabb falat.
- Bizony – tette hozzá Elladan. – Ha elvetemült óriásvakond lennék, én se tudnék ellenállni a kísértésnek.
- Milyen szerencse, hogy a bátyám vagy – morogtam, különös hangsúlyt fektetve a második szóra.
- Ugyan, kislányom, nem fognak megenni – zsörtölődött Apa, de Anya rögtön rávágta:
- Szó sem lehet róla, hogy Arwent használjátok csalinak!
- Nem bizony – helyeselt Nagymama. – Miért nem Thranduil lesz a célpont? Neki köszönhetjük az egész slamasztikát.
- Már megbocsáss, kedves Galadriel, de szerintem a vakondoknak a te hajad ellen sem lenne kifogásuk. Olyan szépen csillog…
- HÉKÁS! El a feleségemtől a kutyaszőrös mancsaiddal! – tört ki Nagyapa, mikor királyunk megpróbálta közelebbről szemügyre venni Nagyi haját.
- Arra célzol, hogy nem fürdetem rendesen az én Maszatkámat?!
- Nem céloz erre senki, Apa – próbálta elvágni a vitát Legolas, így viszont magát keverte bele egy újabba. – Így is mindenki arról beszél, hogy esténként a kutyáddal fürdesz.
- Ne szemtelenkedj apáddal, fiam! Főleg azután, hogy még mindig nem sikerült örököst nemzened. – a beszélgetés határozottan kezdett rossz irányt venni.
Thranduil még rátett egy lapáttal:
- Vagy talán a feleségeddel van a baj? – nézett becsmérlően Silmariwenre, aki erre felháborodott arcot vágott.
- Ne merészeld sértegetni őt! – még sosem láttam Legolast dühösnek, most viszont határozottan az volt.

A helyzetet ezúttal Nagyi mentette meg, mikor erélyesen közbeszólt, hogy majd akkor beszéljék meg egymással az apa-fia nézeteltéréseiket, ha elrendeztük a vakond-problémát.
Erre már kezdődött volna újból a „Kit áldozzunk fel?”-vita, de összeszedtem a bátorságomat, és közbevágtam.
- Jól van, jól van, elvállalom.
- Szó sem lehet róla, kedvesem. Én leszek a csali, és kész.
Meglepődve néztem Glorfindelre. Annyira aranyos volt, ahogy védett, de annyira… még azt sem vettem észre, Anyéák és Nagymamáék milyen jelentőségteljes pillantásokat váltanak egymás között.
- De szép is a szerelem – mosolygott ránk pimaszul Elrohir, mire mindketten gyorsan másfelé néztünk, én pedig még el is pirultam.
- Na jó, tudod mit? – fordultam Glorfindelhez, miután sikerült leküzdeni a zavaromat. – Csináljuk együtt.
- De Arwen…
- Megbeszéltük! – vágta rá gyorsan Apa, elejét véve ezzel egy újabb felesleges vitának.

Elkezdtük hát végrehajtani a Nagy Vakondmentesítő Akciót. Előszöris a palota népét betessékeltük a szobáikba azzal, hogy maradjanak szépen ott, amíg nem szólunk. Utána kinyitottuk a parkra nyíló ajtót, és Glorfindellel elkezdtük csalogatni a vakondtársaságot, akik persze lelkesen a nyomunkba eredtek. Végigszáguldottunk a palotán, mögöttünk üldözőinkkel, akik – mivel a látásuk jóindulattal sem mondható tökéletesnek – bizony gyakran nekiütköztek olyan dolgoknak, mint például Oropher király szobra, egy pár értékesebb váza, illetve egy útban lévő falfelület.
Épp ezért beletelt vagy fél órába, amíg eljutottnuk a kapuig, ugyanis követőink állandóan lemaradoztak az útjukat álló tárgyak miatt (szerintem az sem lett volna baj, ha egyszerűen sétálva tesszük meg az utat, de mi azért a látszat kedvéért előadtunk egy kis rémülten menekülős műsort).
Végül kirohantunk a kapun, és gyorsan felkapaszkodtunk a legközelebbi fára. A vakondcsalád megállt, körülnézett, majd miután nem látott (illetve szagolt) minket sehol, szépen beásta magát a földbe, és nyugatnak vette az irányt.
Kicsivel később, mikor már mindannyian jót nevettünk a történeten egy pohár bor mellett, Thranduil lelkesen ecsetelni kezdte, hogy nem adja ám fel, de ezúttal egy olyan szert állít majd elő, aminek segítségével megelőzheti, hogy a tündét másnaposság gyötörje egy a kelleténél görbébbre sikerült este után.

- Azt hiszem, nekünk lassan ideje hazamennünk – mondta erre Nagyapa, miután elképzelte, királyunk hogyan és főleg kiken akarja majd tesztelni legújabb keverékét, és annak (mellék)hatásait.

Egy hónappal később:
Tehát az itt töltött kellemes, kalandokban dús évek után ma elindultunk Lórien felé. Thranduil igyekezett úgy tenni, mintha nagyon sajnálná távozásunkat, de fogadni mernék, hogy inkább megkönnyebbült: jó darabig nem kell osztoznia mással a királyi borospince tartalmán. Legolas és Silmariwen érzékeny búcsúvételünk után megigérték, hogy hamar ellátogatnak majd hozzánk (annál is inkább, mivel királyunk természete kezd ismét meglehetősen elviselhetetlen lenni).
Glorfindel szomorkodva vette tudomásul, hogy eddig tartott a „házasságunk”, amint megérkezünk Lórienbe, ismét külön szobában alszunk, és nem foghatja a kezemet egész nap.
- Pedig már úgy megszoktam – mondta kedvetlenül, mikor ezt eszébe juttattam.
Mielőtt bárkiben felmerülne a gyanú: nem, nem akarok igazából is Glorfindel felesége lenni. Nem azért, mert nem szeretem, nagyonis szeretem őt: barátomként. Erről ennyit.
Kicsit aggódom, mi lesz, ha megint egy légtérbe eresztjük őt és Haldírt… Remélhetőleg mostanra lelohadt a harci kedvük. Ha meg nem, akkor legalább mindannyiunk szórakoztatása biztosítva van.
Na, hát akkor mi indulunk is. Viszlát, Zöld-erdő!

934. Lothlórien
Úgy tűnik, talán mégsem vagyok én olyan reménytelen eset, mint hittem, a Tükör ugyanis végre hajlandósagot mutatni az együttműködésre. Nagymama azt mondta, teljes mértékben elégedett velem, neki sem tartott sokkal kevesebb ideig megtanulni a Tükör használatát. (Pontosan nem árulta el, mennyi is az a nem sokkal kevesebb idő. Nyilván nem akart elkedvetleníteni.)
Mindemellett már tudok kisebb tárgyakat levitálni, ami hasznosabb, mint gondoltam. (Tegnap éjjel valaki iszonyú hamis hangon énekelt az ablakom alatt, és csak akkor volt hajlandó abbahagyni, amikor a szájába levitáltam egy papucsot. Félreértés ne essék, jobban szeretek kevésbé erőszakos módszereket alkalmazni, dehát egyesekkel szemben az nem hatásos.)
Ráadásul a telepatikus képességem is sokat fejlődött, most már úgyis meg tudom állapítani valaki pillanatnyi érzelmi állapotát, ha az illető nincs a közvetlen közelemben. (Ennek a bátyáim még nálam is jobban örülnek. Ezentúl, ha kiművelnek valamit, előbb megnézetik velem, Apa milyen hangulatban van, csak utána járulnak elé.)

Viszont van egy dolog, ami nem hagy nyugodni. Pontosabban két dolog.
Az egyik: Lúthien, aki egyre többször tűnik fel Tükör-beli látomásaimban, illetve az álmaimban. A legtöbb álmom olyan, mintha egy átlagos tükörbe néznék, csakhogy a tükörképem nem engem mutat, hanem tragikus sorsú ősanyámat, aki vagy azon csodálkozik, micsoda hihetetlen hasonlóság van kettőnk között, vagy tanácsokkal lát el, mint „Fogadd el a sorsod!” és hasonlók.

A másik dolog: tegnap éjjel volt egy nagyon bizar látomásom a Tükörben először valami töpörödött, gusztustalan, gülüszemű lényről, majd egy másikról, aki leginkább egy emberhez hasonlított, csak jóval alacsonyabb volt. Közös jellemzőjük, hogy mindekettő az Egy Gyűrű tartotta a kezében.
Ezután Nagymama meglehetősen zavartnak, sőt, kissé ijedtnek látszott, én pedig egyszerűen nem értettem a dolgot (ami – valljuk csak be – nem akkora újdonság). Ez tényleg megtörténhet? Mármint, hogy előkerül az a gyűrű. De akkor… mi van Szauronnal? Kezdek kissé aggódni a jövőnket illetően.

Egy hónappal később, útban Völgyzugoly felé:

Miután ma reggel érzkeny búcsút vettünk nagyszüleimtől, és megígértettük velük, hogy hamarosan meglátogatnak, elindultunk hazfelé.
Lórien népe kissé letörten vette tudomásul távozásunkat, élükön Haldírral, aki vagy egy órán keresztül könnyes szemekkel, Lórien zászlaját zsebkendőként lobogtatva integetett utánunk.
Glorfindel ezen úgy elkezdett nevetni, hogy nemes egyszerűséggel lefordult a lováról – bele a legnagyobb sárba. Ezt egyikünk sem tudta megállni kuncogás nélkül, a bátyáim viszont hangosan röhögni kezdtek, amiért bosszúból Glorfindel megdobta őket egy-egy kupac nedves földdel. Persze, fivéreim sem hagyták szó nélkül a dolgot, aminek eredménye egy rögtönzött, útmenti iszapbirkózás lett. (Lórien népe közben az erdőszéli fák alól figyelt minket, és remekül szórakozott.)

- Drágám, talán tenni kellene valamit – kockáztatta meg a javaslatot Anya, mire Apa így szólt:
- Szerintem is, kedvesem, de épp az új köpenyem van rajtam, amit Galadrieltől kaptam. Kénytelenek leszünk megvárni, amíg befejezik.
Már jóval elmúlt dél, mire a bátyáimnak együttes erővel sikerült Glorfindelt legyűrniük, így eldőlt a mérkőzés végeredménye, mi pedig indulhattunk tovább. Alig tettünk meg pár mérföldet, egy tónál meg kellett állnunk újabb két órára, amíg a küzdőfelek lemosták magukról a „csatateret”.
- Remélem, a visszavágót elhalasztjátok, amíg haza nem érünk – mondta Apa, mikor végre sikerült felkerekednünk.

Nagyon úgy tűnt, hogy ez nem a mi napunk, ugyanis éjszaka, a sík vidék közepén elkapott minket egy hatalmas vihar, és pár perc alatt mindannyian bőrig áztunk.
Apa szokásos optimizmusával kezelte a helyzetet:
- Hogy az a magasságos Eru csapna belém… Hapci!… Ha még egyszer kiteszem a lábam Imladrisból… Hapci! Csak most az egyszer érjünk haza… HAPCI!!!
Így folytatódott ez egészen másnap reggelig, mikor végre megálltunk egy kis pihenőre. Annyira fáradt voltam, hogy amint leültem a földre, rögtön el is aludtam – Glorfindel vállát párnaként használva. Ő ezt kicsit sem bánta, sőt, még be is takart a köpenyével, én viszont rendkívül kellemetlenül éreztem magam utána. (Az a mosoly, amivel ezt követően szüleim néztek ránk, már csak a hab volt a tortán.)

Remélem, az út további részét sikerül épségben megtennünk.

"Ó természet, ó dicső természet,
Mely nyelv merne versenyezni véled!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 10 hónapja #402868 Írta: Nimloss
Nimloss válaszolt a következő témában: Humor
Nagyon jó! Visítva fetrengtgem a röhögéstől. (Ami nem volt olyan célszerű tekintve, hogy nem gépezhettem... volna...) Remélem folytatod!!! :D :D :lájk:

Nem az az erős, aki sosem bukik el, hanem az, aki mindig föl tud állni.

A minden a semmi, és a semmi a minden.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 10 hónapja #402863 Írta: Estelwen
Estelwen válaszolt a következő témában: Humor
Valaki lőjön leeee... ezt nem lehet ép ésszel kibírni!!! :lájk: Ireth, elmondhatatlanul tetszett! Ez az egyik olyan dolog (pl. Pók mellett...), ami még akkor is meg tud nevettetni, mikor elegem van az életből... Csak egy dolgot kérek: FOLYTAAASD!!! :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 10 hónapja #402841 Írta: Naras
Naras válaszolt a következő témában: Humor
Ireth, ez megint nagyon jó lett! Visítva röhögtem a dalnokversenyen, aztán jött az AEM... :lol: :lol: :lol: :lol:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 10 hónapja #402825 Írta: Ireth Silirvien
Ireth Silirvien válaszolt a következő témában: Humor

Éogil írta: Nagyon tuti!!!
A legjobbak a szerelmes versek, de a látogatás sem semmi! ;)
Csak így tovább!


Köszönöm szépen,örülök, hogy tetszett! :)


Nagymama: Ebben egészen biztos vagyok. :lol:

"Ó természet, ó dicső természet,
Mely nyelv merne versenyezni véled!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 10 hónapja #402809 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Humor
Kedves Kisunokám!

Egyetértünk abban, hogy ennyi hülyét egy rakáson még Eru se látott Valinor óta?? :) )) :lol: :lol:

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 10 hónapja #402807 Írta: Éogil
Éogil válaszolt a következő témában: Humor
Nagyon tuti!!!
A legjobbak a szerelmes versek, de a látogatás sem semmi! ;)
Csak így tovább!

Aurë Entuluva!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 10 hónapja #402804 Írta: Ireth Silirvien
Ireth Silirvien válaszolt a következő témában: Humor
Sziasztok!

Hoztam egy kis naplórészletet, remélem, elnyeri majd a tetszéseteket :)

Harmadkor, Lothlórien

Kedves naplóm!
Örömmel jelenthetem, hogy még mindig Lórienben vagyunk, a bátyáim semmi olyat nem műveltek ki, ami miatt nagymamáék kitették volna a szűrünket.

Ami engem illet, mostanában nagyot fejlődtem a Tükör használatát illetően: ma például Anya és Apa esküvőjét szerettem volna látni, ehelyett viszont végigkövethettem a nászéjszakájukat. Nagymama szerint ez nagy haladás, mert valószínűleg csak pár órával vétettem el a célt. Hát igen…
Egyébként a legutóbbi eset óta Lúthien arca egyszer sem tűnt fel a Tükörben, Nagymama pedig nem hozta szóba a dolgot, tehát én sem. Nem tudom, mit beszélhettek erről a szüleimmel és Nagyapával, mindenesetre pár napig mindannyian úgy néztek rám, mintha utoljára látnának. Nem mondom, hogy kellemes érzés volt, ráadásul szerintem teljesen felesleges az aggodalmuk: az egy dolog, hogy kicsit hasonlítok Lúthienre… jó, igazából a megszólalásig hasonlítok rá, de ez érthető, elvégre ő az egyik ősöm. Ez még nem azt jelenti, hogy majd én is beleszeretek egy emberbe, aztán Apa elküldi őt egy Szilmarilért, én meg majd utána megyek, csak azért, hogy a végén így is, úgy is meghaljunk mind a ketten. Ez egyszerűen ostobaság, és kész. Ahhoz én túlságosan szeretek élni, hogy a halhatatlanságomat bárki kedvéért feláldozzam.

Nem is értem, miért nem hagy nyugodni ez az egész dolog Lúthiennel meg a Tükörrel. Inkább megyek, keresek valami értelmes elfoglaltságot, ahelyett, hogy ezen tépelődök.


Három hónappal később:

Nagyapának támadt egy szerinte nagyszerű, szerintem katasztrófális lehetőségeket tartalmazó ötlete: mindannyian látogassuk meg Thranduilékat. Egyrészt örülök, mert végre újra láthatom Legolast és Silmariwent, másrészt ismét „feleségül kell mennem” Glorfindelhez, ráadásul ki tudja, mi fog abból kisülni, ha családostul megjelenünk a Zöld-erdőben. (Természetesen senki. Ha úgy vesszük, valószínűleg érdekes kalandnak nézünk elébe.)

Nagymamának szerencsére sikerült meggyőznie párját arról, hogy már csak illendőségből is értesíteni kell Thranduilt a látogatásunkról. Nagyapa először ellenkezett, merthogy abban mi lesz a meglepetés, de az évek során volt már alkalma tapasztalni, hogy legjobb mindig a feleségére hallgatnia. (Persze, Nagyi nyilván látta a Tükörben, milyen arcot vágna királyunk, ha csak úgy odaállítanánk hozzá, előzetes figyelmeztetés… akarom mondani, bejelentés nélkül. Sajnálom, hogy én nem láthattam.)

Kelletlenül elkezdtem összepakolni a holmimat, szerencsére bátyáimnak ezúttal eszükbe sem jutott elrejteni az alsóneműimet. Úgy látszik, legutóbbi fenyegetésem hatásos volt.
Glorfindel igencsak furcsán viselkedett ma délután: odajött hozzám, üdvözült mosollyal átkarolta a derekamat, és így szólt:
- Nos, kedves Arwen, hajlandó vagy újra férjedül fogadni?
- Örömmel, uram – feleltem nevetve, ugyanis fogalmam sem volt, igazából mire megy ki a játék. Ez csak akkor lett világos, amikor kaptam egy puszit, éppenhogy csak nem a számra. Ezt követően Glorfindel elsétált, út közben pedig gonoszul vigyorgott Haldírra, akit – számomra érthetetlen okokból – láthatólag majd’ szétvetett a düh.
Komolyan mondom, még a bátyáim is érettebben viselkednek, mint ez a két szőke kis kakas. (Akik remélhetőleg nem engem szemeltek ki tyúkanyónak.)


Két héttel később:
Fényes kíséretünk útnak indult északi irányba. Glorfindel, mint „férjem”, mellettem lovagol, a duzzogó Haldírt viszont Nagyapa a menet végére parancsolta, ezzel elejét véve egy újabb veszekedésnek, amiből egyébként is sok volt már az utóbbi hetekben.
Valami elképesztő volt, amit ez a két szőke erucsapása produkált az indulás előtt: Glorfindel folyamatosan udvarolt nekem, arra hivatkozva, hogy meggyőzően kell majd játszania a férjem szerepét Thranduil előtt. Haldír ezt minden bizonnyal kihívásnak vette, ugyanis onnantól kezdve képtelen voltam magamról levakarni, állandóan a nyomomban járt, virágokat hozott, verseket írt, bókolt ezerrel. Ha Glorfindel nem volt a közelben, akkor ez nem okozott nagyobb problémát, ellenkező esetben jöttek a veszekedések, fenyegetőzések, egymás jó édes anyukájának felemlegetése, és egyebek. Mindez indulásunk előestéjén látszott kicsúcsosodni:

Éjszaka arra ébredtem, hogy Glorfindel lant kíséretében énekel az ablakom alatt:
- Nyisd ki, leányka, rózsás ablakodat,
hogy láthassam két fehér karodat,
hajad tündöklését, szemed csillogását,
ne várass soká, én szerelmes mátkám!

Az utolsó sort majd kiigazítjuk – gondoltam mosolyogva, ám ekkor meghallottam egy másik hangot is, amint ezt énekli:
- Tündérkertben ébenhajú leányka,
gonosz manó feni fogát reája,
ne félj kisleány, megvédelek én,
nem hagyom, hogy díszmadár legyél!

Nem késett soká a válasz sem:
- Manó a nénikéd, te szemtelen marha,
tűnj innét, ez az én hölgyem ablaka!

Ajjaj – gondoltam, kiugrottam az ágyamból, és az ablakhoz siettem: Glorfindel és Haldír egymással szemben álltak, lanttal a kezükben, miközben szikrázott közöttük a levegő.
- Pszt! Hé, fiúk! Elég! – de kevés voltam én már ahhoz, hogy megakadályozzam a kitörni kész vihart.

Haldír folytatta:
- Máshol hallasd hamis hangod,
te leányfaló páva,
itt senki nem kíváncsi nyivákolásodra!

Glorfindel se hagyta annyiban:
- Ki nyivákol itt,
te kasztrált vakegér?
Szavad üres fenyegetés,
dalod semmit sem ér!

Válasz:
- Vakegér az apukád,
a nolda mindenedet,
nem kerülne sok erőmbe,
hogy téged legyőzzelek!

Mire Glorfindel:
- Hát kard ki kard, gyáva!
Zengjen dalunk az éjszakába!

Én már csak néztem kimeredt szemekkel. Mindketten az oldalukhoz kaptak, de aztán rájöttek, hogy egyiküknél sincs se kard, se más fegyver, na de miről híresek a tündék, ha nem a leleményességükről?
A két szőke trubadúr fölkapta hát lantját,
Azzal kezdte püfölni a másik kobakját.

Na tessék, már én is kezdem… Tehát Glorfindel és Haldír elkezdték szétverni hangszereiket egymás testrészein, én pedig csak támaszkodtam az ablakpárkányon, unott arccal figyelve a műsort. Ha ez pár évszázaddal korábban történik, visítva szaladtam volna Apához vagy a bátyáimhoz, hogy állítsák le őket, de már csak legyintettem: előbb-utóbb úgyis megunják maguktól, ha nem, akkor is jön majd valaki, aki közéjük áll.
Így is történt: befutottak Haldír testvérei, az én bátyáim, Apa, Nagyapa és fél Lórien. Miután a többségnek sikerült szétválasztania a verekedőket, két felmenőm jól leszidta a maga emberét, Nagyapa pedig Lórien Uraként mindkettőjüket megfenyegette, hogy még egy ilyen eset, és mehetnek Círdanhoz evezősnek.

Így a béke egy időre helyreállt, a két delikvens pedig csak uraik háta mögött mutogatott egymásnak mindenféle szép dolgot. Mielőtt elvonultak volna az ablakom alól, mindketten felnéztek, én pedig kedvesen integettem nekik.
- Látod, vakegér? – morogta Glorfindel. – Ez nekem szólt.
- Nem is, mert nekem, te farkatlan páva!
- Mit mondtál, te kis…
- Mit mondtam én Círdanról meg az evezőkről?! – mennydörögte tőle szokatlan módon Nagyapa, mire rögtön csend lett, ami azóta is tart. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez nem marad így sokáig.


Egy hónap múlva:
Erunak hála, épségben megérkeztünk. Thranduil önmagához képest egész kedvesen üdvözölt minket, Legolasnál és Silmariwennél jobban pedig csak Maszatka örült nekem, aki nem volt rest az első adandó alkalommal ledönteni a lábamról, és összenyalni az arcomat. Lehet, hogy csak képzelődöm, de nekem úgy tűnik, ez a kutya még hatalmasabb, mint volt.

Időközben folytatódott a Glorfindel vs. Haldír állóháború.
- Arwen, nekik meg mi bajuk van? – kérdezte Silmariwen, miután a ma esti vacsoránál Haldír „véletlenül” leöntötte Glorfindelt paradicsomlével, mire „férjem” egy kancsó vörösborral válaszolt.
- Hát az hosszú történet – feleltem sóhajtva.
Később elmeséltem barátnőmnek a lórieni dalnokpárbajt, ami az indulásunkat megelőző este történt. Silmariwen gurult a nevetéstől (be kell vallanom, így utólag én is). A legjobban viszont Legolas mulatott a történeten: nyilván eszébe jutott, milyen következményekkel járt, amikor annak idején ő adott szerenádot nekem (és arra jutott, hogy azért elég simán megúszta. Végülis, csak Apa kergette őt végig a szürkerévi tengerparton, lovaglóostorral a kezében.).


878.:

Kedves Naplóm!
Ismét sikerült alaposan bebizonyítanunk, hogy egyetlen látogatásunk sem telhet a Zöld-erdőben különösebb botrány nélkül. Meglepő módon a bátyáimnak – a híres-hírhedt bajkeverőknek – ezúttal semmi közük nem volt az ügyhöz, viszont annál több része volt benne Józanészmintaképe Glorfindelnek, valamint Csakazértismegmutatom Haldírnak. Ez utóbbit valamiért nagyon érzékenyen érintette, hogy Glorfindel, mint „férjem”, ideje nagy részét az én társaságomban tölti, sőt, még egy szobában is alszik velem (szigorúan a díványon, természetesen). Én kis naiv persze reménykedtem benne, hogy komolyan vették Nagyapa fenyegetését Círdannal meg az evezéssel kapcsolatban, és megmaradnak olyan kis bosszantásoknál, mint a másik ételének túlfűszerezése, egymás elgáncsolása, fogkrém a teába, ilyesmi. Persze, nem ez történt. Haldír ugyanis eldöntötte: ő most itten bekeményít.

Hogy hogyan? Azzal a rendkívül agyafúrt, gátlástalan és mocskosul perverz taktikával, hogy belecsempészett Glorfindel italába némi AEM (Akit-Először-Meglátsz) szerelmi bájitalt a vacsora folyamán, annyi esze azonban már nem volt, hogy ne pont ő üljön le Glorfindellel szemben: ál-férjem és hű barátom gyanútlanul felhajtotta az italt, majd kék szemei ráfókuszáltak a vele szemben ülő Haldírra, akinek tekintete először kisebb zavart, majd annál mélységesebb rémületet tükrözött.
- Drágám, jól vagy? – kérdeztem Glorfindelt, mikor feltűnt, hogy tíz perce néma csendben Haldírt bámulja, őket pedig mindenki más.
- Igen – motyogta olyan hangon, mintha álmodna.
Értetlenül néztem először Apára, Anyára, majd Nagyapára, végül Nagymamára, ők viszont még zavarodottabban néztek vissza rám. Egyedül Thranduil volt az, aki boldog tudatlanságban fogyasztotta tovább a vacsoráját.
- Azt hiszem… én… most… megyek – mondta, pontosabban cincogta Haldír, majd felállt, és láthatóan igyekezett minnél gyorsabban kiiszkolni a teremből. Még az asztal végét sem érte el, amikor Glorfindel szintén felpattant.
- Én is megyek – jelentette ki, azzal nagy léptekkel elindult a nyöszörgő Haldír után, aki a hangok alapján rohanni kezdett, amint kilépett az ajtón.

A mi kis társaságunk továbbra is értetlenül ült a helyén, végül Legolas szólalt meg:
- Arwen, ne haragudj, de… azt hiszem, a… khm, férjed kissé furcsán viselkedik.
Bólogatással jeleztem mély egyetértésemet, miközben arra gondoltam, „hitvesem” talán pont azért indult örök ellenfele után, hogy laposra verje, és talán illene ezt megakadályoznunk.
- Hé, érzitek ezt? – kérdezte Anya, miközben látványosan beleszimatlt a levegőbe.
- A szakácsunk esküdözött, hogy ezúttal semmit nem égettek oda – mondta Silmariwen kissé csalódottan.
- Nem, én nem arra gondoltam – rázta a fejét Anya, majd felállt, megkerülte az asztalt, közben szimatolt: - Eper, cukor… hmm… rózsaolja, pávatollkivonat… ümm… rózsaszínű nyúl lehelete, csokoládé, vörösbor… megvan! – emete fel Glorfindel poharát, majd aggodalmas arccal nézett ránk.
- Mire célzol, szívem? – kérdezte Apa, rosszat sejtve.
- Nos… azt hiszem, Glorfindel poharába valaki egy kis AEM-et öntött.
- Azt akarod mondani, hogy… Glorfindel megitta, aztán pedig meglátta… Haldírt? – kérdezte Nagymama, hangjában totális elszörnyedéssel, mire Anya pirulva bólintott.
Összenéztünk Silmariwennel. Óúúreruuu – gondultuk mindketten, a helyzet lehetséges végkifejleteit vizualizálva.
- Na várjatok egy kicsit – szólalt meg Thranduil, most először felnézve az előtte heverő gyümölcssalátából. – Azt akarjátok mondani, hogy Arwen férje hirtelen identitást váltott?
Igyekeztem a lehető legcsúnyább pillantásomat küldeni felé, főleg mivel úgy tűnt, nagyonis igaza van. Apa azonban nem is figyelt rá, hanem feszülten hegyezte a füleit.
Ezúttal Elladan bátyám törte meg a csendet:
- Szóval ha Glorfindel most szenvedélyes szerelemre lobbant… khm, Haldír iránt, akkor nem kellene… nekünk… esetleg… - és az ajtó felé mutatott.
- De igen – mondta gyorsan Apa. – Még mielőtt… na, értitek!
Én személy szerint nem voltam benne biztos, hogy mindenki értette, a társaság férfi tagjai azonban – Thranduilt kivéve – teljes egyetértésben álltak fel az asztaltól, majd szóródtak szét rohamtempóban a palota folyosóin.

- Megnézzük? – kérdezte Nagyi Anyától, Silmariwentől és tőlem, fejével az ajtó felé bökve.
Mindhárman egyetértettünk abban, hogy bolondok lennénk ezt kihagyni, tehát szépen elindultunk a férfiak után. Thranduil is csatlakozott hozzánk, címszó alatt, hogy „jó tünde holtig tanul”. Nem egészen értem, mire gondolt, és talán jobb is így.
- Gyanúsan nagy a csend – szólalt meg Silmariwen. – Hová tűnhettek?
Nem kellett sokáig várnunk a válaszra: a következő fordulóban összetalálkoztunk Apával és Elrohirral, fél perccel később pedig befutott Haldír, enyhén szólva zilált állapotban, és egyenest Apa nyakába vetette magát.
- Elrond Uram, mentsen meg! – könyörgött, miközben Apa tántorogva próbálta visszanyerni egyensúlyát.
Pillanatokkal később megjelent Glorfindel.
- Szerelmem! – kiáltotta átszellemült arccal, mire Haldír elengedte Apa nyakát, és egy nyulat megszégyenítő fürgeséggel eliramodott.
Glorfindel utána.

Miután eltűntek, Apa összenézett a bátyámmal, majd a legnagyobb egyetértésben a párocska után rohantak, mi pedig követtük őket.
Végül – Nagyapával, Elladannal és Legolasszal, valamint a palota botrányra éhes népével kiegészülve – kis csapatunk a kertben kötött ki, ahol Haldír felkapaszkodott egy fára, Glorfindel pedig épp készült volna követni.
- Elrond Uram! – üvöltötte felénk Haldír. – Mindent bevallok! Én tettem szerelmi bájitalt Glorfindel borába, hogy lejárassam, de nem gondoltam volna, hogy ez az idióta majd pont rám fog nézni először!! Könyörgöm, mentsen meg ettől a holdkórostól!
- Na, mit gondoltok? – nézett végig rajtunk Apa. – Megmentjük Haldír erényét, vagy hagyjuk, hogy megegye, amit főzött?
Miután mind az első lehetőségre szavaztunk, Apa, Nagyapa, a bátyáim és Legolas rávetették magukat Glorfindelre, néhány segítőkész helyi tünde közreműködésével megkötözték, majd megitattak vele egy adag altatót.
- Így ni – mondta Apa elégedetten. – Mire felébred, kutya baja sem lesz.
Ezután Haldír lemerészkedett a fáról, és igyekezett nagyon bűnbánó képet vágni, ami sajnos nem jött be: Nagyapa azonnali hatállyal ráparancsolt, hogy menjen vissza Lórienbe, és meg se álljon a konyháig, ahol krumplit fog pucolni az elkövetkezendő huszonöt évben. (Eredetileg ötven évre gondolt, de olyan könyörgően néztem rá, hogy hajlandó volt ezt a felére csökkenteni.)

Glorfindel csak másnap délután ébredt fel.
- Szia! – mosolyogtam rá kedvesen. – Jól aludtál?
- Nem – felelte. – Szörnyű rémálmom volt.
- Elmeséled?
- Hát vacsoráztunk, és hirtelen nagyon furcsán kezdte érezni magam, aztán Haldírba voltam szerelmes, végig kergettem az egész palotán, és… most meg miért nézel így rám?
- Ööö…
- Jaj, ne… Ugye nem azt akarod mondani, hogy…?
- Glorfindel, nyugodj meg, lélegezz mélyeket!
- Ez nem lehet igaz, nem, nem és nem!! – üvöltötte, majd a fejére húzta a takarót.
- Glorfindel, légyszíves, gyere elő!
- Szó sem lehet róla! Ki fognak röhögni! Most mindenki azt hiszi, hogy én… hogy a férfiakat szeretem!
- Senki sem fogja azt hinni, mert mindenki tudja, hogy Haldír tette az italodba az AEM bájitalt. Hoppá! – későn jöttem rá, hogy ezt talán nem kellett volna elmondanom.
Glorfindel előbújt a takaró alól, a szemeiben pedig tömény düh szikrázott.
- Hogy micsoda??!! Haldír?! Az a töketlen, macska hangú pincsikutya?! Na majd adok én neki!

Még mielőtt bármit tehettem volna, Glorfindel egy szál alsónadrágban kiugrott az ágyból, feltépte az ajtót, és elrohant.
Hát ez nem igaz, kezdődik elölről! – gondoltam, majd elindultam dühöngő „hitvesem” után. Ő ekkor már a kertben üldözte Haldírt körbe-körbe a fák között („Gyere csak ide, drágaságom, egyetlen szerelmem, majd adok én neked!! Úgy agyonra szeretgetlek, hogy egy évig nem fogsz tudni felkelni!!”). Apa és Nagyapa kedvtelve nézték a jelenetet.
- Nem kellene tenni valamit? – kérdeztem tőlük. – Ha Glorfindel utoléri Haldírt, abból nagy baj lesz.
- Tudjuk – felelte Apa. – De Haldír megérdemli, hogy szenvedjen még egy kicsit, majd ha tényleg elkapja, akkor közbeavatkozunk.

Erre végül nem került sor, mivel estére Glorfindel kifáradt a nagy hajszában, és letett arról, hogy ízekre szedje Haldírt, azzal a feltétellel, hogy riválisa azonnal eltűnik a palotából. Haldírnak persze nem kellett kétszer mondani, azóta már valószínűleg Lórienben pucolja az idei krumplitermést.

Azt hiszem, ismét elmondhatjuk magunkról: mindent megtettünk annak érdekében, hogy vendéglátóink egy percig se unatkozzanak a társaságunkban.

"Ó természet, ó dicső természet,
Mely nyelv merne versenyezni véled!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 11 hónapja #400343 Írta: Nimloss
Nimloss válaszolt a következő témában: Humor
Ezek tényleg nagyon jók! Borzasztóan tetszenek! :D

Nem az az erős, aki sosem bukik el, hanem az, aki mindig föl tud állni.

A minden a semmi, és a semmi a minden.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 11 hónapja #399845 Írta: Hemhet
Hemhet válaszolt a következő témában: Humor
Köszönöm mindenkinek a dicséretet :D

Ami fontos volt, az úgyis megmaradt.
A többit őrzi az óceán
.” (Horváth Attila)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 12 órája #399641 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Humor
Hemhet, ez egyszerűen borzasztóan bájos. :) )))))

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 22 órája #399578 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Humor
Én mindig is szerettem volna, ha a Lassi hetilap lenne... :D

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 1 napja #399537 Írta: Metaflora
Metaflora válaszolt a következő témában: Humor

Sötét Úr írta: Még azt sem bánnám, ha nem netre tennéd, hanem Lassiba be... (Legyen extra vonzereje mán...)

Hemhet-comic a Lassiba :lájk: (azért én bánnám, ha meg kéne várni az évente megjelenő Lassit a megnézésével...)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 1 napja #399521 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Humor
Hemhet: ugye lesz még folytatás? Nem telhetetlen vagyok, csak de az... :)

Még azt sem bánnám, ha nem netre tennéd, hanem Lassiba be... (Legyen extra vonzereje mán...)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 2 napja #399481 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Humor
Hemhet, nagyon jók a képregényeid. Rég nem láttam már Szilmarilos témában ennyire kedves, humoros alkotást. :)
A többi rajzod a deviantarton is tetszett. Különösen azok a naptárak... ;)

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 1.576 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére