Versek

Bizony Nefadar, sikerült nagyon szépen megírni.

Zúgó, nyögő vihar volt, zengő vihar.
Lefordult a Föld útjáról… űr-vihar.
Szél fújt, s egy percre minden halott feléledt,
Hogy utoljára még lásson. A Világ terhes volt; veled.
Hegy tetején, fekete felhők alatt
Születtél, s sirattad anyádat.
A Föld, miként szemed a sötétben,
Örök körben járt, veszetten.
Azóta nem halad az életünk,
Csak forgunk, mindig újjászületünk,
S felhős ajkaid nyomán keresünk.
De te elmenekülsz. Mert irtózol tőlünk.
Félsz fajunktól, vad akaratunktól,
Félsz szemünktől, erőnktől, halálos szagunktól.
Nem érünk utol. Bár mindig terád vágyunk.
Űzünk, s ha eltűnsz, a halálra várunk.
Elfutsz, elhagysz minket, eszméletünk fénye.
Születtél, s most menekülsz, foghatatlan Béke.

Sesy: nagyon szép, és szomrú nekem ez a versszak tetszik a legjobban:
Sötét felleg árnyékolja be az eget.
Sötét kétség marja az emberi szíveket.
Béke, béke - hát te sem leszel soha örök?
Ó, vigyetek el, gonosz, gyilkos fém-örödögök!
Neframíel: huh, nem semmi a vesred! Többször is elolvastam, de még így sem értem teljesen ami persze nem baj nagyon érdekes, és egyedi költői képek vannak benne! :itscool:
Laurelin: én egyáltalán nem ábrándultam ki belőled, sőőt nagyon édes a vers!! Sztem az a jó, ha egy költő szinte bármitől tud írni, ami érdekli, legyen akár az egy mackó is
Nefadar: sztem igenis jó vers, annyi bánat van benne... nagyon szép!

Neve hallatán szemem könybe lábad
Nem tud elhagyni ez az átkozott bánat
Miért kéri tőlem, hogy ne sírjak?
Hogy meghalhat, nem lehet igaz...
De én léptelen vagyok nem sírni
Akárcsak ezt jó versben megírni...

Lauerlin: köszönöm ! És ez a macis... Halál édes! Nagyon aranyos! Látom a gombszemű csillogást...
Neframíel: nagyon jó, szép a kép, csak van egy-két szó, mait nem értek, hogy kerül oda: Dünnyögő gőgök hasában : nagyon jól hangzik, de hogy kerül oda?

Sesy: Nagyon jó lett.
Arquen, Nima, Nefra, Elanor, Laur: tetszenek.

Sok jó verset olvastam, de most csak kettőt emelnék ki.
Rubincsillag: Ritkán olvasom el a túl hosszú verseket, most is abbahagytam a másodikat a felénél, de nem azért, mert nem tetszett, hanem mert meg kellet néznem, hogy ki ír ilyen jól. Iszonyat jó, a rímelés, a tartalom!...
Nimashilin: Azt veszem észre, hogy neked egyik versed se rosszabb, mint a többi. Mindig tartod a színvconalat, nekünk többieknek van rosszabb s jobb naounk. Neked csak jobb van.

Most Leguanemberhez szólnék. Megihletett Timó, közlöm az eredményt:

Kedves Leguanember!

A Timó ciklusnak nem lehet így vége,
mert a Whoopy mackóm engem kérve kére,
írjam fel a netre a levelét nyomban,
mert az ő szíve már csak Timóért dobban:

Whoopy levele Timóhoz

Timóteus medvéhez írom a levelem,
volna-e kedve egy medvetánchoz velem?
Sokat mesélt az én gazdám róla,
hogy néha magányos, azt is elbrummogta.
Mostanában nekem nem túl jól megy nála,
régen ott feküdtem mindig az ágyába,
s most egy sötét kosárban ülök epedve,
hátha felkeres egy hódító medve.
Nem jegesmedve vagyok, grizzly vagy koala,
nem vagyok én más, csak egy foltos panda.
Timó, ha szeretnél mackólányhoz jutni,
jegyezd meg a nevem, ami nem más: Whoopy.
Levelem kelt ez évnek június havában,
leveledet várom a sötét kosárban.

Remélem nem ábrándultok ki belőlem ezután

Neframíel:
Hát akkor nézzük, vegyük versedet,
Egy kis elemzés s kritika már is rendel!

A témát mindig jól megragadod,
De a verseléssel van egy kis gondod.
Míg nálam mindig elvész a hangsúly,
Nálad megmarad, de elvész az egyensúly.
Mintha kicsit imbolyogna,
Mintha kötélen táncolna,
A vers ide-oda csapódik,
Ahogy a szél fújja a kötélnek rostjait.

Tehát, szerintem szép és jó,
Csak kicsit kell javítanod ott,
Hol volt tán egy kis probléma,
Múló árnyék csupán nem téma.
Egy kis toldás foldás,
S megvan a megoldás.

Erről a barátság-témáról eszembe jutott egy régi vers v. idézet, nem tudom pontosan kitől ered asszem, Goethe, vagy vmelyik antik... bocs, tényleg nem tudom. De attól függetlenül igaz.
"Néha járni tüzes pusztán.
Máskor alvás virág halmán.
De mind csak álom - örök képzelgés.
Sírig tartó szép képzelgés."

Nna, de azért sajátot is hoztam. Ti szegények ÉS VÉLEMÉNYT, plíííz!!

Kút
Moha-mély sötét, összefut a kővel,
mik egymásba rakódva éltek,
s szülőjük egy elfeledett érzés volt talán;
őrzik létük titkát,
mért vannak,
s az üreges csendbe belecsobog
egy eltűnő világ hajnalaikba.
Sarok-fényű hang
belefordul a végtelen körbe,
belejajdul fülébe
valami ősi mának;
-Vagyok, vagy egy érzet csak talán.
Dünnyögő gőgök hasában,
felbomlik teste már,
érzi a kövek haldoklását,
s rájuk csodálkozik:
Valaki belém látott.


Pussz: Neframíel o Immenell.

Nimashilin:
Én pediglen erre csupán annyit mondok,
Hogy bíz vannak még ilyenek emberek,
De sebaj, mindig ezt gondolom,
Az összes ember már csak ilyen.
Mindenkiben megvan valami rossz,
Valami nem odaillő, valami gonosz.
Ezt sosem lehet kiirtani,
Mindösszesen átformálni.
Ha valami nem tetszik neked,
Formázd olyanná ahogy tartja kedved.
A dolog tárgyát sose vesd el,
Mert jó lesz az még csak folmázni kell.

Galadh: pedig egyáltalán nem cseszegetősnek szántam! Hú, akkor rosszul fogalmaztam meg. Éppen azt akartam érzékeltetni, h még ártatlan, még szabadon örül, még azt sem tudja, mi miért van és ki is ő. Tisztán az ösztöneinek él és szereti magát és én is csak ezt tudom üzenni neki, mert ő még tiszta és ennek nem kell megváltoznia. De úgylátszik, nem jött át. Pedig szeretetből írtam.
Elanor: nagyon jó! Tényleg nagyon érezni benne a félelmet! Ügyes vagy.
Sesy: végre "visszatértél"! Nagyon szép, benne van a szánakozás és a visszafordíthatatlanság. És még így is van benne valami tartózkodó hidegség. :agree:
Nefadar: nagyon szép és szomorú! Ez kivételesen jól sikerült! Tárgyilagos és mégis együttérző.
Arquen: hát, erre csak azt tudom mondani, hogy én sokmindent megpróbáltam és hogy szerencsés vagy. Akiben vakon megbíztam... nem mondom azt, hogy átvert, mert nem igaz, csak folyamatosan hazudik. Majdnem mindenben. És hiába próbálunk hűségesek maradni hozzá, minden nap találunk vmit, ami kétféleképpen történt...

Offolok, lőjetek le.

Búcsú

Messze ért el téged a vég.
Messze lobbant valahol a fény.
Hideg, sötét, vér és fájdalom.
Csak az emléked búcsúztatom.

Úgy bánt, hogy míg én itt éltem
Kényelemben, és a fejem
Párnára hajthattam - te áztál,
És az éjszaka csendéjben rám gondoltál.

Már bánom, hogy nem válaszoltam
Neked, és könnyeim visszafogtam
Mikor halálhíred elért hozzám.
De te soha sem búcsúztál!

Most már hiába bánom a bűnöm,
Most már hiába lepik be fehér bőröm
A hideg, fájdalmas könnyek.
Te meghaltál - és én hiába búcsúzok tőled.

----


Sötét felleg árnyékolja be az eget.
Sötét kétség marja az emberi szíveket.
Béke, béke - hát te sem leszel soha örök?
Ó, vigyetek el, gonosz, gyilkos fém-örödögök!

Legyen újra hajnal, és jöjjön el a fény,
Virág nyíljon a világ minden féltekén.
Legyen újra béke, és legyünk megint szabadok,
Egy nap eljön ez is - de egészségben meddig várhatok?

Huh, mindenki nagyon jó! Most nem emelnék ki senkit, az összes vers annyira szép!

Én is írtam egy verset. A félelemről szól, ezért kicsit kusza, az elején direkt zavaros, nem lehet tudni, mi a vers konkrét története, csak később derül ki. Ezzel akartam éreztetni azt a lelkiállapotot, amikor már semmi sem számít, csak a félelem. Kíváncsi vagyok, tetszeni fog-e Nektek

Félelem

Szaggat, szúr, tép, éget!
Félek! Félek! Félek!
Villámlik és mennydörög,
Álma felett őrködök.

Álma nem szép, s nem is álom,
Már én is kívánom a halálom!
Nagy Ég! Szaggass szét, ha kell!
Csak félelmemet vedd már végre el!

Kérlek! Kérlek! Kérlek! Kérlek!
Félek! Félek! Félek! Félek!

Társam immár hősi halott,
Ó, helyébe lenni, hogy akarok!
A nagy csatában esett el,
A háborúnk épp most veszett el.

Tombol a vihar a fejünk felett,
Nem tudjuk tartani az ellenséget.
Mi lesz sorsom, még mi érhet?
Félek! Félek! Félek! Félek!

Hát a megváltás nem jön soha?
Sosem tesznek már a hűs koporsóba?
Már nem kell nekem sem ital, sem élelem,
Nincs már más, csak a félelem, a félelem.

Nimashilin írta:
Úgy tűnik, képtelen vagyok a szótagszámra és ritmusra figyelni. Bocska.

Nem is, szerintem jó, bár kicsit ...,ööö, hogyismondjam, olyan cseszegetős. Szegény Nimrodel....

Haverok-Barátok: én is ritkán találok igaz barátot, viszont haver rengeteg van.
A legjobb barátom és barátnőm viszont mtt-s, ezért imádlak titeket!

Nimashilin:
Én nem így tekintek a barátokra,
Számomra minden bokorban rejlik egy-egy.
És itt most nem haverokra gondoltam,
Hanem igaz, hű barátokra mellettem.
Szerintem egy barátra
Könnyen szert tehetsz,
Csupán légy önönmagad,
S szívből szeress!

Nefarad:
A verseid még mindig szépek,
Csak így tovább kedves lélek!
Szeretem olvasni gyönyörű műveid,
Érdekesen járod a halál völgyeit.
Én ezt a témát sosem tudom,
Bár az is lehet, hogy nem is akarom
Leírni és írás által szóra bírni,
Mert nekem kicsit szomorú tud lenni.

Area: nem vagyok még Sötét Úrnő.
Nagyon jók lettek a verseitek...

Elválás:

Az élet lassan hagyta el a testét
És közben a lány végig fogta a kezét
Hosszú szenvedés után érte el a halál
És így lassan megszűnt a csodás varázs
Szerelmük egész életen át tartott
Róluk mindenki csak igazat vallott
De éppen ez lett a vesztük; Elmúlás.
Szomorúan kellett elválniuk; Örök sírás...

Rubincsillag: Algernon! Jajj, nagyon szeretem ezt a könyvet! Köszönöm, hogy írtál róla! Nagyon kifejező és...közel áll pici szívemhez, köszönöm!
Dín: húúú, tééényleg? Eszembe se jutott volna! Csak éppen a tiéd jobban előhozza azt a tájat, amit a könyvbeli leírás en annyira.
Arquen: őszinte vers, de sztem a barátok nem fel és alá járnak... Fura a kifejezés, meg ugye itt a mondás, h nem találsz minden bokorban barátot. Havert lehet, de az teljesen más.

Ezt a Nimrodel c. /biz. okok miatt szünetelő / novellám írása közben írtam és csak utólag fedeztem fel, h valószínűleg innen jött az ötlet. Most már Nimrodelre asszociálok, mikor még épp csak "felébredt" ca csillagok alatt, életének korai szakaszában és még nem találkozott senkivel.

Az ártatlanság csodája

Nem benned született a lét,
S így nem ismered szépségét.
Nem érted ragyogott fel a Nap,
Fényét mégis oly mohón vártad!
Hiú vagy, mint ki tükrörk között él.
Ha szél fúj, hiszed, minden hozzád beszél.
Nincs okod rá, hogy lángolj.
Nincs célja, hogy a fűben táncolj.
Nem neked nyílik a tavasz.
De hagyja, hogy róla gyümölcsöt szakassz.
Mosolyogva nézed a haladó felhőket.
Hiába vágysz rájuk, nem éred el őket.
De téged ez mind nem érdekel,
Madár vagy te, ki csak énekel,
Őz, ki mellett az élet meg nem pihen,
Mert elhagyod sorsod, ha nem tetszik minden.
Így, ártatlanságodban van egy gondolat,
Mit én üzenek neked: szeresd csak magadat.


Úgy tűnik, képtelen vagyok a szótagszámra és ritmusra figyelni. Bocska.

Telcontar: Az „Őrület” rólam szólt volna??!!! Hát ez az, amit kizárnék….( A nagybetűs dolgok "erősebbek" a többinél)
Laurelin: Nagyon tetszik, Gríma jelleme tényleg „az igazi” Gríma
Nimashilin: csak ennyit: szép....


Mostanában elég sokat írok, de nem akarom elárasztani a topicot, úgyhogy csak kettőt írnék be:

Az egyik:

Myrddin vagyok, Emrys, a Sziget Első Bárdja
Kinek nevét a nép hálálkodva áldja,
De mégis elégedetlen.
Sokkal nagyobb lehettem
Volna, ha hallgatok Taliesinre,
S nem érdelek a Földi Világ kincse.
Ha megmaradok Igaz Hangú Bárdnak
A Szent Ligetben, hol druidák várnak
Arra, hogy Hafgan után vezérük legyek.
Ha énekeltem, hegyek
Mozdultak, s engedelmeskedtek.
Ha azt úgy akartam, bárhová elmentek.
De mára már mindez elveszett számomra
Hogy visszakapjam, varázs-álomba
Kellene merülnöm, de nélküle nem tudok.
Oh, Apám, mondd meg: így most hova jutok?
Könyörögve kérlek: add vissza Erőmet!
Hadd lássam meg ismét a Megszentelt Tölgyet!
Segíts, hogy a hárfám ismét megszólaljon
Hogy ne olyan legyen, mint fadarab a parton
Korhadva. Zengje a Másik Világ
Dalát, zengjen lélek-áldó imát
Mi a Mennyekbe emeli a lelkeket.
Zúgjanak ismét a tengerek
Hangom hallatán
Ha nem vagyok már sarlatán
Többé, s az Igaz Szavak az enyémek.
Lassan képek
Jelennek meg előttem: Jóslatok
A napból Apám Arca ragyog
Rám, s érzem: Eltölt az Erő.
Haja csillog, arca nevető
S hallom Dalát, mi a kőből fát varázsol.
Egyik fele ezüst, másik fele lángol
Ragyogva...Tudom: ismét Én vagyok Én
Tündérből lett druida a Két Világ küszöbén.


És a másik (Keyes nyomán szabadon):

Nem nagyon értettem a világot.
De ez a világ, amit most látok
Olyan idegen.... Félek... zavar
Az a sok, eszement, badar
Beszéd, miről azt hiszik, vicces.
Pedig nem egyéb, mint giccses
Mondatok halmaza....
Végtelen és ködös, akár egy ballada....
Olvasom a naplóm régi jegyzeteit
S amit benne látok, elkeserít.
Nem is elkeserít...inkább megindító
Önmagamnak voltam vádlott, esküdt, bíró
Nem is fogtam fel, hogy gúnyolódnak rajtam
Én voltam a sérült, "zizzent" méh a rajban
Akit lehet szúrni, böködni, cikizni
Hogyha megsértődne? "-Csak egy roham-hiszti;
Ne is figyeljen rá, hagyja csak úgy főnök!"
Hát ilyen egy jóakaró? Inkább ezer ördög
Legyen mellettem, de ne ilyen ál-barát!
Hízeleg, behazudja magát
a lelkembe, s örül: átverte a bolondot!
Én naiv... ő az, kinek mindent elmondok
S aztán a hátam mögött kinevet
De ennek már vége! Nem kap többé híreket
Egy bolond kusza érzésvilágából.
El sem hiszem... Mától
Megismeri a nevem a világ...
Fellelem a képletekben a hibát
Mikkel Einstein se boldogulna.
Már nem vagyok az a senki, nulla
Akit egy kisegér is megver.
Több vagyok már nála! Én, az okos ember.....

Area:
Ne félj, ne sírj,
Mi itt vagyunk melletted,
Csak mosolyogj, s írj,
Mert ez az igaz élet!



Úgy gondoltam, vidítás képpen,
Leírom neked e versecskémet.


Barátság

Barátok mindig vannak,
Mindenhol fel, s alá járnak.
Csak oda kell szólni:
Hé barátom!
S lám mi történik,
Máris szócsatáztok.
Egy barát mindig,
Mindenhol elkél,
Hisz ki az ki felvidít,
Mikor a bánat él?
Ő mindig, mindenhol ott van,
Igen, most a bárátságról szóltam.
Csak meg kell szólítani,
S lámcsak mi történik,
Egykettőre felvidulván,
Esetleg más jókedvére tán,
Oszlatod a bánatot,
Ahogy hajdan barátod.


Fel a fejjel, még akkor is,
Ha a fellegeket csiszolná is,
Hisz a jókedvnek nincs határa,
Használjuk ki, oszoljon a bánat!

Nimashilin írta: Dín: Holtak dombjai... gyönyörű ez a hely! Ahogy olvastam, olyan vt, mintha már jártam volna ott.

Hehe. Mert már jártál arrafelé, ha csak képzeletben is -- emlékszünk a Sírbuckákra, ugye?

Üdv:

Dín: Holtak dombjai... gyönyörű ez a hely! Ahogy olvastam, olyan vt, mintha már jártam volna ott.
Elanor: milyen igazad van!
Area: nagyon őszinte és meglepően jó. /hajrá, hajrá.../
Laurelin: nagyon jól elkaptad a lényeget.
Leguanember: Nos, megírtam a nyugatos verset, de... Amit első felindulásból írtam meglepetésemre nem tetszik, színpadias, hosszú és kicsit üres lett. De azért elküldöm neked priviben. [size=9:vgz8ga74]Te kérted, háűt most szenvedj. [/size] A másodikat beteszem, dde ez se lett valami hűdejó. Ez inkább az érzéseket írja le.

Könnyek Nyugatról

Nincs értelme. Nincs halál.
A hűtlenre vezeklés vár.
Nincs semmi. Nincs enyhülés.
Csak fájó, zokogó emlékezés.
Hiba volt. Bűn volt.
Hazugságot mondott a hold.
Gyávaság szülte a menekülést.
Tengerszél hozta a rádöbbenést:
Bezárult egy kapu, a régi élet messze.
Néha még hallható egy vallomás lágy nesze.
Messze van a szerelem.
Minden messze van innen.
Könnyek csak. Bánat.
Hű szívnek nyugalmat mi adhat?
A Tengeren túl egy világ maradt.
Az Éj többé nem harcolhat.
A tengeren innen mindig süt a nap.
Ezt tudva létem örök gyászt kap.
Nincs semmi. Kiáltani.
Szeretni. Megbánni.

Elanor: a vége kicsít sántít, de nem zavaró, hiszen jó a téma
Mau: néha egy macskától is meváltoznak az emberek
Laurelin: jó-jó-jó
Layla: várom a folytatást
Nef: te azért ne bukjál el
Arqen: teccik

Vallomás

Próbáltam jól írni,
s szépet is eleget,
de nem tudok már, csak sírni,
nincs boldog lehellet.
Hát most szívből írok,
most mindent elsírok.
Nem szerettem panaszkodni soha,
ilyenkor az agyam olyan tompa.
Mindenki elhagyott, nincs egy barátom.
Az erdőből az kiutat már sosem találom?
Elvesztem, mint újhold az éjeken,
kezd uralkodni a félelem.
Ki tudja mi lesz, ki tudja hogyan,
de félek, elfog a síróroham.


ez egy mélyponton született......

Hej hó halihó!
Látok én itt minden jót!
Kíváncsi lennék egy-két dologra,
Többek között, hogy hogy vagytok mostan.

Errefelé úgy ahogy mennek a dolgok,
Éldegélek egymagamban,s teszem a dolgom.



Természetszeretet:

Számomra minden nap szép és jó,
Ha süt a nap, vagy ha esik a hó.
Eshet az eső, fújhat a szél,
Fényverés vagy sötétség mit sem ér!
Mert ki szeretettel tekint körbe,
Megláthatja mi szép a természetben
A gyönyörű ég fönt,
Míg lent a fekete föld
Puszta látványával eteti szemeinket,
Szépséggel, gyönyörrel lelkeinket.
És mégis vannak, kik pusztítják
Mindezen gyönyör forrását.
Kérdem én hangosan, mire jó ez?!
Vágni fát, s szennyezni vizet.
Sűrű füst vashálóját dobni a fellegekre,
Hogy aztán könnyeik szétmarják környékünket.
Szerintem ez senkinek sem jó,
De az ember pusztít, pusztít minden jót!
Ostobaság én mondom!
De egyedül mitsem ér ha szájam szól.
Mert az emberek többsége
Bíz önmagához túl lusta.
Már ahhoz is, hogy abbahagyja
Az önpusztítást, mert lusta!!!

Hümm. Versemet most abbahagyom,
Azt hiszem túlságosan elragadott
A hév s dühh emésztő mámora,
A gyűlölet biztos záloga.

Mau: wow, mostanában nem sok ilyen verset olvasni! Nekem tetszik!
Laurelin: amúgy is érdekel Gríma karaktere, és a vers sztem nagyon jól megfogta a lényét... a vége különösen tetszik!
A király feje mellére bukott...
- Nézzétek szolgák, bólogatott!
Layla: pont a legjobb résznél hagytad abba! Tessék folytatni!
Nefadar: :up:

Dín: elismerem, igazad van! És remélem, az én versemet olyanok is olvassák, akik több mögöttes tartalmat is látnak benne, mint én

Layla: nagyon jó.


Bukás:

A kegyetlen ellenség legyőzetett
A Sötét Király végleg elűzetett
Áldott legyen az ország új királya
Kinek neve benne lesz az imákban
A Sötét Király már hiába nevet
Régi birodalma elveszett
Majd egy mérgezett nyílvessző
Eltalálja és halálra sebzi őt...

Jaj ne haragudjatok de nem tudtam elolvasni amit eddig írtatok így iy mindjárt jönnek és kivöltenek mint állat de majd bepótolom és véleményt nyílvánítok )
Hoztam 1 versit..még nem tom mi lesz a cím meg az előzménye készül!

Hallom,valami jobbfelől közeleg,
A sötét,fekete éjben,csöndesen.
Fejem odakapom,tudom észrevett,
Nem mozdulok,talán itt a végzetem!

Fénydárdákban ülök,felfelé nézek,
Tudom,ha nincs fény elveszek végleg!
Jaj ne!A fény múlik,egyedül nagyon félek!
Ezt a lény is érzi,s könyörögve kérem!

De hangot kiadni képtelen vagyok,
Ő közeleg,hallom,koppant a vaskarom!
Hirtelen kialszik a fény,és csak hagyom
Történjen bármi rossz,nincs erőm a harchoz!

Akkor eleredt a könnyem,mert elhagytak!
A sötétségnek megadtam magam...
Már nem félek,mert nem érdekelt,ha meghaltam
Átváltozásomra a lény békésen elhaladt!

Üresen sóhajtottam egy nagyot
Nem látok semmit, egyedül vagyok!
De lassan tisztul a kép,jön egy harcos
Fölém hajol s megérinti arcom!

hjaj nem tom befejezni majd még folytatom!Na?

Nagyon tetszettek, főleg Dín Szürkerévese.
Laurelin: örülök, hogy befejezted, nagyon jó lett

Jéézusom, annyi jó vers volt, hogy nem is tudom mit emeljek ki. Három oldalnyi tömény irodalom! Jó rég jártam erre. De egy mégis megmaradt bennem. Dínchamion (remélem jól írom) A Szürkeréves versed... Annyira érződött benne az elhagyatottság. Összeszorult a torkom.
Hoztam én is egyet, ezért nem jártam itt napok óta, mert ezt irogattam. Mit ne mondjak, nehéz szülés volt.

Gríma győzelme Théoden felett

Théoden szól - Fáradt vagyok!
S Gríma így- A rokonok!
Sok cselt vető kolonc és nyűg!
Megszabadulhatnál tőlük!

S Rohan királya erőtlenül,
trónja súlyos ölébe dűl,
hangja gyenge, épp csak motyog:
- Fáradt vagyok, jaj fáradt vagyok!

A trón mellett álnok tanácsnok ül,
sima szavaiba üröm vegyül,
hazug ajkáról édes a szó,
s a szóban a méreg, a szívbeható.

- Felség, a sok gond, mi megviselt,
küldd el a háztól a vad Éomert!
Nevedet gúnyolja, trónodra tör!
Ez az a gond, mi így meggyötör.

A király nem szól, a semmibe néz,
vállán a palást ólomnehéz,
félbemaradnak a mozdulatok,
ennyit szól ismét- Fáradt vagyok!

S Gríma a kígyó uszítani kész,
szól- Felség túl közel a vész,
mely közéd s fiad közé is éket vert,
küldd el hát kérlek a gaz Éomert!

Théoden néma, épphogycsak él,
Gríma szavaitól valóban fél,
szól - Küzdeni én nem tudok,
hisz fáradt vagyok, gyenge vagyok!

- Nem! Bár tested megtöretett,
hagyd számmal szólni nagy lelkedet!
Parancsold, hogy rám is hallgassanak,
hogy szavadként tiszteljék szavamat!

Uram, országod gyenge lesz... marad,
ha húgod fiával osztod hatalmadat!
Ma még csak egy sereg kell neki,
s holnap már a koronád is elveszi!

Így suttog sötét órákon át,
szavában torz lesz a szabad világ.
- A kinti nép megannyi rettenet, rém,
nincs biztonságod trónod ölén!

Segítséged csak én lehetek,
csak kérned kell uram és segítek,
hisz hű és alázatos szolgád vagyok,
s míg életed kitart, én is maradok...

És kihullt a jogar, és üres a kéz,
Gríma, az álnok sóváran néz.
A király feje mellére bukott...
- Nézzétek szolgák, bólogatott!

Hát ennyi lenne, várom a kritikát...

Tegnap szültem, bár az igazat megvallva nem tetszik..................... azért mégis beírom.

Gyűlölöm Keletet, gyűlölöm Nyugatot
Mindig éhes szájban szétrágott falatot
Oly sok éve amit orvul elragadott,
Vonagló testünkbe kéjesen harapott.
Szolgáltuk és védtük, s cserébe mit adott?
Nyugat "kultúrnépe" mégis megtagadott.

Hazafinak lenni sosem volt jó üzlet
Jobb esetben csupán otthonodból üzetsz:
Így kell kiirtani népből lélek-tüzet.
Ahogy szeméthelom sosem terem füvet,
Proletárfülekben néma a becsület.

Tegyetek csak bármit, úgyis megmaradok,
Feledett múltakat úgyis felkutatok
És ha célom érem, mielőtt meghalok
Felébresztem majd a nemzetöntudatot.

Na jó, a vége egy kicsit fellengzős........... ahhoz asszem több kellene a Fekete Macska halk myávogásánál

-- Mau Rauser | Mwarauzī
Zeshomau, tint

Cueddo: Nem az a lényeg,hogy rímeljen. Én mindig is arra vágytam,hogy úgy tudjak verset írni, hogy ne kelljen rímeket használnom a verszene megteremtéséhez.

Elanor: sztem tök jó
Arlith: nagyon jó, teljesen át tudtam érezni! bárcsak én tudnék egyszer olyat írni, ami rímel is

Remélem, már én is tudok jelentkezni vmi újjal hamarosan...