Versek

Gwendir mama: Maga a témaválasztás, pontosabban annak tálalása a sablonos. Tehát nem is a témával van baj, hanem azzal, hogy a te tálalásodban nincs újszerű, nincs olyan nézőpont, amitől más lenne a kép. Egy prózát ajánlanék, hogy ezt a véleményemet: keresd Neil Gaiman Tükör és füst című antológiáját, és abban is a Hó, tükör, almák című novelláját (pontosabban meséjét). (Mellesleg minden vampire-rajongónak és valós vagy tiszteletbeli vimpájrnak ajánlom.)

Húha, de nehezet kérdeztél azzal, hogy kit kellene olvasni?! Aki pluszt ad. Én történetesen nehezen viselem Kosztolányit, de ez az én hibám, ettől függetlenül nagy. Ha a formaművészetre vágysz, éppenséggel Weöres Sándor lehet egy nagyszerű élmény, ha mondanivalóra és annak a tálalására, akkor Pilinszky és Illyés. Ha arra vagy kiváncsi, hogy nekem ki a top, József Attila ott lesz az elsők között - lehet, hogy az első helyen.
De mindenképpen neked kell kiválasztani az igazit, akit a magad számára érdemes olvasnod. Ez az, amit az iskolai kötelező olvasmányokkal rendre eltoltak és eltolnak ma is: nem megszerettetik az irodalmat és felhívják a figyelmet arra, hogy az ember kiválaszthatja a neki megfelelőt, hanem feladatot adnak, amit muszáj megoldani, és ezzel elérik, hogy a gyerekek nem tanulnak meg válogatni, sőt olvasni szeretni se. (Mondom én...)

Ja, hogy még valaki, aki a nézőpontok és (ha már az előbb csak költőket ajánlgattam) a prózai fogások két kortárs csúcsa: Kurt Vonnegut jr. és Umberto Eco. De Eco aztán nagyon.

Többiek? Ötletek?

Legyen a ti szíveteknek nagyon jó!

Mae gowannen!

Arlith: tudom, hogy próbáltad, és azt is tudom, hogy ha benne maradt, akkor sem szándékos, vagy személyre szóló volt - van ez így. Főleg az írásban, ahol az egyéb kommunikációs kiegészítők - mimika, kézmozgás, szemvillanás, mosoly, stb. - nem látszanak. Rá se ránts, amíg senki nem veszi magára!
Végül is, mint a vitákban általában, mindkettőnknek igaza van, vagy talán mindkettőnk látja az igazat, csak más-más oldalát. Biztos ismered a három vak és az elefánt tanmeséjét: az egyik az ormányt tapogatja, és megállapítja, hogy az elefánt olyan, mint egy vaskos tömlő. A másik az elefánt lábát tanulmányozza, és megállapítja, hogy egy nagy-nagy oszlop az elefánt. A harmadik az elefánt farkincáját vizsgálgatja, és megállaptítja, hogy az elefánt olyan, mint egy kötél. Alighanem a viták leggyakoribb forrása, hogy nem látjuk az elefánttól az erdőt ))))
10000V szeretet és jókívánság neked!

Gwendir Mama: azért nem írtam a tartalomról, mert nem fogott meg. Persze ismerős helyzetek, de a te megközelítésed idegen számomra. Ez főleg a Kopogok kezdetű opuszra vonatkozik. A Zseninek bélyegeztek című darab ismerősebb, de a válasz, amit adsz rá, sablonos. Jó, igazad van, amikor az ember az ujjára csap a kalapáccsal, és azt mondja, hogy Aúúú! - az is sablonos, mégis, akkor abban a helyzetben igaz, kimondandó és egy röpke pillanatig A Nagy Problémára adott egyetlen helyes válasz. Csak erről nem kell verset írni. Van benne persze, amit jó, hogy leírtál, és versbe kéri magát, és jó a Tolkienes áthallás is benne, a vége viszont egy kicsit művi. A megállapítás maga kedvemre való, de ha már verset írsz, akkor ezt valahogy ki is kellene fejteni, ha nem is megmagyarázni, de legalább utalni arra, hogy mi az a remény, vagy miért gondolod, hogy van. Egy frappáns utalás sokszorta többet jelent a megállapításnál vagy a magyarázgatásnál. Irodalomtanárom anno gyakran hangoztatta, hogy "jól írni annyi, mint röviden írni" - és itt nem arról van szó, hogy mindenkinek epigrammákat kell írnia, hanem egyszerű, célratörő és világos szerkezetet kell teremteni, amiben magától értetődően a helyén vannak a dolgok. Ebben a versben ezt nem érzem.
Szokásom szerint neked is hangsúlyozom, hogy ez egy szubjektív vélemény, és egyáltalán nem biztos, hogy holnap is tartani fogom. )


Artemisz: oké, oké, szössz és retro ), és valóban aranyos, de mit akartál vele mondani? (Gondolom ezért minősítetted szössznek.) Mitől ezek a fontosak? Egyébként formailag, gondolatilag kedvemre való. A lekváros kenyér annyira nem, attól el is vagyok tiltva, de amúgy valóban bájos és meleg érzéseket idéz. Enna megjegyzése szerintem is helyén való! Csak így a versnek hiányzik a vége. (De erre nem orvosság, ha most aláírod, hogy "Vége!") DDDD

Halálvirág: Köszönöm, hogy beírtad, és üdvözlöm édesapádat. Nagyon igaz!

Moon: vannak hibái, amikkel majd érdemes foglalkozni, önrímek, meg hasonlók. A mondanivalóval sincs gond, bár már ezren leírták ezt is. A problémám azzal van, hogy az, ha kijelented, hogy az utolsó két sor szándékosan olyan, még nem változtat azon, hogy rossz. Ha addig tartottad a ritmust, akkor valami sokkal nagyobb ok kell arra, hogy megtörd, mert így csak összezavarja az egészet. Nekem jobban tetszett volna valami olyasmi, hogy
Újra itt a pillanat,
Magadért légy önmagad!
Ne tudd a szót: feledés!
Kössön emlék, ölelés!
Amint látod az utolsó vsz második sorának elejéről is elhagytam a "s"-t, amire igazán nincs szükség, mert nem az előtte való sorral köti össze a sort, és így az a levegőben lóg. Elvágja a vers fonalától.
Amúgy persze az általam iderittyentett változat is elég béna, csak jelezni akartam, hogy van más megoldás is, nem csak a lábjegyzet. )))

Legyen a Ti szíveteknek nagyon jó!

Arlith: Igenis érdekel másokat, hogy jársz-e erre még. Ha hiszed, ha nem, én is örülök, ha olvashatlak! )))
Szerintem egy kicsit szigorúan ítéled meg Gwendir mamát (bár, máskor is feltűnt már, hogy kenyered a szigor), de végül is igazad van. Inkább a mérték az, ami számomra(!) túlzónak tűnik.

Szerintem semmiképpen sem próza Gwendir mama két verse. A szabadversekben szükséges gondolati ritmus megvan bennük, főleg a másodikban. A zenéjük is megjelenik, a maguk módján. (De hát ő is megírta, hogy nem szereti "eme" zenét - csodálkozol hát, hogy mást játszik, mint a megszokott?) [size=9:1o41rp6p](Gondolhatsz akár Strindbergre is...)[/size]
Szerintem nagyobb probléma az az írásaiban, hogy nem hasonlít eléggé az élőbeszédre. Mesterkélt szóhasználatok (ráadásul hibásan írva, lásd konferanszié - konferanszié nem is a hangversenyeken szokott lenni, hanem a kabaréban!) és modorosságok zavarják meg a szöveg folyamatosságát. Lehet, hogy eltérő nézőponton vagyunk, de a jó vers szerintem nem áll messze az élőbeszédtől, csak éppen annak egy mesteribb foka. A legcsodálatosabb versek nem a képek, nem a rímek és a ritmus fondorlatai miatt csodálatos versek, hanem azért, mert a beszélt, élő nyelvvel történik meg, hogy versbe rendeződik - nem rendezik, nem rímbe szedik, hanem olyan, mintha a nyelv maga kívánná a kötött formákat. Egy-egy Arany János, Ady Endre, Petőfi (akit pedig még csak nem is szeretek) vagy József Attila írta vers főleg akkor tud elbűvölni, amikor úgy érzem, hogy amit mond, nem is lehetne máshogy mondani - amikor nem a költő zenél, hanem a nyelv.

József Attila írta: Mint alvadt vérdarabok
úgy hullnak eléd ezek a szavak.
A lét dadog.
Csak a törvény a tiszta beszéd.

Számomra ez egy tipikus példája annak, amiről beszéltem. Próza? Ugye nem?

Na, ez nyomaiban is alig van meg Gwendir mamánál... De azért megvan annyira, hogy fejlődni lehessen belőle.

Legyen a Te szívednek nagyon jó - és adj még hírt magadról!

Szeretettel üdvözöl:

Mae gowannen,

csak jelzem, hogy vagyok és figyellek (olvaslak) titeket! Most épp nem érzek késztetést a kritikára, de Uhrman Iván barátunkat mindannyiótok figyelmébe ajánlom. Köszönöm én is, Moon, hogy betetted.

(Szeretnék így tudni szonettet írni...)

Legyen a Ti szíveteknek nagyon jó!