Versek

fqqdk: Egyáltalán nem perverz.
Ha te perverz vagy ezért, akkor én is.

Történelmi pillanat következik: Eleniel véleményez...

Arlith:
Tolo dan nan galad! A halandók is Eru gyermekei... vagy ha tetszik, a fényé. Különösen, ha ilyen rímek hordozzák.

Nim:
"A diófa egy csillagot tart ujjain." - gyönyörű kép. a 2 -nak lesz folytatása? Szomorú, de szép, különösen a "nem vagyok" tömörsége.

Anim:
"Rászántam az életem, a gyermek meghalt bennem " - ettől óvjon az ég!
"Mosolyogva megidézem a gonosz legnagyobbikát" - itt a hideg futkosott a hátamon. A mosolygó gonosz kegyetlenebb az üvöltőnél... Ijesztően jó kép.
A végén a csavar pedig elsőrendű.

Ery:
"A félelemnél nincsen rosszabb,
megfutni nem érdemes!"
Talált. Bár önmagában a félelem szvsz nem rossz dolog. Óvatosságra int, jobban figyel az ember. És ráadásul csak az lehet bátor, aki fél, de képes a félelmét kordában tartani.
"Töprengésnek itt helye nincs
Most kell ezt eldöntenem!"
inkább ez az ijesztő... Hogy nincs idő kordába terelni a félelmet...

Bocsi, de mennem kell, zár a terem.

ADIM a Des: Félelmetes lett ez az Idézés c. versed! Nagyon jó! Minden sora üt. És a végén a csattanó... nem találok szavakat rá.
"Ám a látvány szilánkokra törte elmém falát
Mert velem szemben végül, a saját képmásom állt!" ez talált!
(Rendesen beleborzongtam az olvasásba. Ezek után nem szeretném, ha bármikor megharagudnál rám)
És engedd meg, hogy idézzek neked 3 sort, ami eszembe jutott közvetlenül a versed elolvasása után:

"...és akkor ott, az elemek viharában,
szétszedtek téged, akár egy gépet,
és neked nem volt cserealkatrészed..."

Sziasztok!

ADIM: :itscool: Nagyon tetszik, jó kis csattanó volt a vége, és nem árt ha mindnyájan elgondolkozunk rajta, és azon, h van-e értelme bosszút forralni. Szóval gratu...
Maglor: Ez nem épp a legvidámabb hangulatodban születhetett! Nagyon jó, csak kérdés, h tényleg így gondolod-e? Mert szerintem aki ilyet ír, az már kiemelkedik a "millióból".
Ery: Szupi! Ezt még a mindennapjaimra is igaznak találom! Még akkor is ha te talán másra gondoltál!

Sólyom-gyöngy
(avagy: Könyörgés magamért)

Tüzek kútját ki apasztod
értő-szeliden,
őrizz meg engem magamtól,
szánj meg, Istenem!
Miként gyöngyöt hordó dáma
nem szenvedheti
azt, ki érte mélyre szállva
felhozta neki-
úgy félem én nőstény-koncát
víjjogó szivem:
újra csak az égre szállva
átkommá leszen...

Nima, drága,köszönöm Néha már úgy érzem, ez egyfajta lelki sztriptíz és nem volna szabad ezzel fárasztani Titeket- de hát ugye egy extrovertált ember az egy extrovertált ember....

Nahát... Mintha a gondolatok topikba tévedtem volna... De azért ehhez a tömeg-dologhoz csakazértis hozzászólok: én imádok beleolvadni a tömegbe, szinte kívülről szemlélni magamat, ahogy haladok velük feszített tempóban, érezni, ahogy a tekintetek lesiklanak érdektelen szürke önmagamról... Ahogy lassan feloldódok a kavargásban, aminek nincs sem oka, sem célja, csupán saját létezése... az valami katartikus élmény. Határozottan élvezem, amikor néha kicsit tudathasadásos állapothoz vezet az ellentmondás a tömeg és az egyén között. Sokan tartják kiábrándítónak és értelmetlennek a szürkeséget és az arctalanságot, és hiányolnak valamiféle harmóniát az emberi világból - én azt hiszem már régen rátaláltam. Persze ez tekinthető afféle perverziónak is - nem igazán szokták egészségesnek tekinteni a magamfajta emberi kaméleonokat.

code a rat the monster on doom in it

Csata előtt

Csatáimat megharcoltam
bámult s csodált a világ.
De a végső próba előtt
bátorságom tovaszállt.

Menjek-e vagy maradjak?
Ezt kell most eldöntenem!
Mi a jobb, ha megfutok
vagy csatában essem el?

Töprengésnek itt helye nincs
Most kell ezt eldöntenem!
Idő szorít, s az ellenfél
már nagyon türelmetlen.

Mély lélegzet, kéz ökölben
fogam összeszorítom.
A harcra ím készenállok,
ha vesztek is de maradok!

A félelemnél nincsen rosszabb,
megfutni nem érdemes!
harcba indulok hát újra
a többi már nem érdekes!

Sok az ellen, de legyőzzük!
Váll a vállhoz, kard a kézben.
Fel-fel hát a nagy csatára!
Győzelemre vagy halálra!

Rám borult a sötét valóság:
A földön nincs nekem helyem!
Fölösleges ember a szürke világban,
Magányos pontocska a csillagos égen.

Pedig üstökös akartam lenni,
Magasan szárnyaló és fényt hozó.
De csak egy a milliókból lettem.
Egy tömegember, egy halandó.

Idézés

Kegyetlenül bánt velem család, barát, s az élet
Rugdostak és leköptek: - Nem vagy te csak féreg!
Hosszú, súlyos évek alatt gyűlt bennem a méreg
Elkezdtem hát tanulni, s lelkem keménnyé lett

Rászántam az életem, a gyermek meghalt bennem
Mágusokat öltem, kik segítettek ebben
Felkészültem végül, nincs mesterem egy sem
Magam állok, hogyha kell, az egész Világ ellen

Megtanultam mindent, igéket és formulát
Varázsolni bűbájt, átkot, sok sötét praktikát
Használtam az erőt vagy kegyetlen taktikát
Holtak álltak mögöttem, nem vétettem hibát

Mikor már hatalmas tudás állt mögöttem
Szökőév teliholdas éjjelén döntöttem,
Rászabadítom a világra a bosszúm bajnokát
Mosolyogva megidézem a gonosz legnagyobbikát

Sötét gyertyák égtek akkor matt-fekete fénnyel
Pentagrammát rajzoltam, bíbor ember vérrel
Koponyák közt mormoltam, az erő adta kéjjel
A lelkemet is eladtam, vihar tépte széjjel

Rettentő hívó szavam vonzotta a halált
Megjelent előttem, kit a leggonoszabbnak talált
Ám a látvány szilánkokra törte elmém falát
Mert velem szemben végül, a saját képmásom állt!

Na igen, ebben a rohanó világban tényleg nagyon kevés olyan ember van már, aki odafigyel másokra. Nincs ez jól így. Tudjuk. De sajnos a sok oda-nem-figyelés és csalódás után egyre kevesebben maradnak, akik még próbálkoznak a másokra figyeléssel. Ehhez a témához 2 idézettel tudok hozzászólni, aminek szerintem mély mondanivalója van:

"Íme a cédrus. Fa áll itt, a sok közül egy. Nincs belőle kettő. Elszigetelt egyetlenségében abszolutizálta magát. Senkihez és semmihez nem hasonlít. Saját ideje van, saját helye, itt áll, beágyazva a világba, népébe és vallásába, hűségben földjéhez és végzetéhez, szakrális egyszeriségében. Nem tudja, hogy mi az abszolút szellem és mi a kinyilatkoztatás, mi a nyugalom és mi az elcsendesedett tó víztükre, amin nincs egyetlen habfodor. Amit lát, nem az egész egyszerre csupán egyetlen perspektíva, s az sem tiszta. Egyetlen pillanatig sem áll meg, folyton dolgozik önmaga megvalósításán, semmiben sem bizonyos, folyton inog és tévelyeg és káprázik és téved és csalódik, de úgy, ahogy senki más, csak ő."
/Márai Sándor/


Kormorán: Mindhalálig Holnap

Mondtad: Igen -
Mondtad már: Nem -
Mondtad: „Miért hagytuk, hogy így legyen!”
Mondtad: hogy Kell -
Mondtad, hogy: Még -
Mondtad már azt is: „Láss, ne csak nézz!”
Mondtad, hogy: Itt -
Mondtad: Miért? -
Mondtad már azt is: „Miénk itt a tér!”
Mondtad, hogy: Utca. -
Mondtad, hogy: Fal -
Mondtad, hogy: „Nálad mindig Két forint ez a dal” –
Néhány éve mondtad -
Bíborban születtem -
Néhány éve mondtad -
Zöld csillag lettem -
Most itt állsz, és azt hiszed
Lehetett volna más -
Így maradsz Te mindig:
Mindhalálig Holnapra vársz!
Mondtad, hogy: Fájdalom -
Mondtad: Rossz vér -
Mondtad: „A becsület ennél mégis többet ér” -
Mondtad: Majd most -
Mondtad: Már tegnap -
Mondtad, hogy: „Várj míg felkel, majd a Nap” -
Néhány éve mondtad -
Bíborban születtem -
Néhány éve mondtad -
Zöld csillag lettem -
Mondtad már: Rózsa -
Mondtad, hogy: Szenvedély -
Mondtad: „Ne várd a májust. Hosszú lesz a tél” -
Mondtad: A játék -
Mondtad: Király
Mondtad, hogy: „Szállj fel szabad madár!”
Néhány éve mondtad:
Elszállt egy hajó a szélben -
Néhány éve mondtad:
A k

ADIM:Tök igaz. Tömören. Én magamon vettem észre nemrég, h ha nem sietek valahova, direkt lassan megyek a tömegben, közben pedig mosolygok és sajnálom őket. Ha viszont sietnék, elkezdek zsörtölődni, hogy miért mindenki ilyen tetülassú, miért kell az út közepén megállni, stb. Ejnye, Nima.
Sophia: köszönöm mindenki nevében, hogy a szemünk előtt fejlődsz és őszinte vagy.
Eleniel:Magad maradsz végül egy halott világon.
Istenem, még ez is gyönyörű. Még így is.
Well: monumentális.
Áldott legyen a por, mi eltakar. Ne üljön lelkünkre szenvedés. Ne csípje testünket féreg. ugyanaz a nyugalom.
Suhi: sajnos így van... nagyon szép.

Beállok a sorba, én is elkezdtem számozott dolgokat írni. Túl sok impulzus ér mostanság...

Hallucinációk

1.
A diófa egy csillagot tart ujjain.
Mellérepülnek a tündérek
És ellopják tölgyfa-nyakéknek.

2.
Csak elsuhanó pillanatban
Fonódik össze szemed szememmel.
Mely világban élsz?
Ha találkozol testvéremmel,
Mondd meg neki: nem vagyok.

"Megjegyzés mindenkinek : A tömeg sokunk számára egy lelketlen, érzelemmentes, agymosott kupac, de gondoljunk csak bele, amikor mi utazunk, más minket lát a bamba tömeg részének, pedig azért vannak érzelmeink, álmaink és céljaink nem? Talán nem kellene annyiszor olyan degradálóan nyilatkozni a tömegről, mert ha elemekre bontjuk őket, mindegyik egy egyéniség a maga nemében.
Az éremnek két oldala van! "

Teljesen igazad van. Néhány órán csak ennyit mondunk: A tömeg a közösség ellentéte, amivel eddig én tökéletesen egyetértettem, eddig a pillanatig. Csodálom, hogy Te erre rájöttél, hiszen amikor végigmégy az utcán a Te perspektívádból a körülötted lévők a tömeg és az ő számukra pedig Te is benne vagy. Szóval szerintem ez nagy dolog, bármennyire is nyakatekerten fejeztem ki magamat...

Celeb

Üdv mindenkinek!

*Anonymus* : tetszik a végn a kétely.... tökéletesen visszadja az indulás hangulatát...
Haebrethilien: ez egy művésvers... Ilyet is csak az tud rezni, akiben van egy kis költői lélek... én is imádok kiállni az esőre, és bőrigázni... olyan, mintha egybefolynék a természettel... persz ezt senki sem érti meg a környezetemből....
Suhifarok: ez a vers ugye nkább a mai emberekre van írva, és nem az akkoriakra... mert nekem azonnal egy kedves kis erő jutott az eszembe, amin áttrappol egy gépfegyveres hadsereg.... bár lehet, hogy ez csak egyéni beütés...
ADIM, NINIEL: nagyon igazatok van, de sajna nekem nem mindig ez az első benyomásom... ha valamilyen idegen városban vagyok, és leszólítok valakit az utcán, hogy hol ven ez meg az, elég barátságtalanok szoktak lenni, és egy rövid válasz után rohannak... én a tömegről úgy vélekedek, hogy mindenkinek van egyénisége, csak a mai világ már nem engedi, hogy ezt megmutassa... Mindig csak elrohan a dolga után, és nem marad ideje a környezetére... Ezért írtam bele a lehajtott fejeket a versembe, hogy már nem is akarják látni, hogy vannak mások, mert nincs rá idejük, és ezt valahol nagyon sajnálják....
Well: nagyon szép képeket használsz... nekem soha nem jutnának ilyenek az eszembe... gratulálok!
Eleniel (csillaglany): "Nincs már jövő, és nincsen múlt... " óóó igggggen!!!!! Húdekirályvagy! Ez egy egyszerú mondat, de mindent kifejez... megkoronázza a verset.... :itscool:
Sophia: a főnix hasonlat nagyon szép... az egész vers letört, szomorú, és olyan reménytelen.... nagyon szép, és nagyon szomorú...

well: döbbenetes. azt hiszem ez a szó tükrözi legjobban azt, amit érzek.

suhifarok:
"fegyver csörren, halál röppen,
minden csoda visszahökken.
Ember trappol át az erdőn,
napfény nem tör át a felhőn,"
az volt a legérdekesebb, h sztem egész végig olyan könnyed képeket használtál, tündékhez ilőket és a "trappol" annyira megtöri ezt, és olyan emberi lesz ettől a durva hangzású szótol.

eleniel:
"Tud már mindent -új szolga ő,
Az Egyet ki elé hozta."
ez nagyon megfogott. "új szolga". nagyon jó!
az utolsó két versszak annyira jó, mert télleg azt éreztem belőle, h megáll minden, lélegzet sincs.
az utolsó sor olyan jó! szauron uralni akarta a világot, de úgy, h elpusztít mindent, és ha eléri is a célját, nem maradna semmi, amin urakodhatna.
nagyon jó vers!!!

Üdv!

Először is köszönöm a kritikákat Arlith-nak, efkú-nak és Adim-nak.

Másodsorban: túlnőtt a topic a kereteimen: nem tudom- és nem is akarom- átlátni. Nincs erőm az újakkal megismerkedni. Kissé még vergődöm, de azért megvagyok.

Harmadrészt:




Helyzetjelentés

Lábadozom lassan. A Fény új erővel
nem töltötte még fel bágyadt tagjaim-
már tudom: nem főnix, kit tűz lángja áthat;
egyszerű halandó, kit hordoz itt a rím.

Olykor arra gondolok, mi lett volna, ha... Ebből született ez a szösszenet.

Mindeneknek a végén

Halotti csend. Szél sem rezdül.
S a Szem csak néz rá merőn...
Tud már mindet - új szolga ő,
Az Egyet ki elé hozta.
Új nap már sosem jő...

Szél morajlik a pusztaság felett,
jajongva süvít a fekete felleg,
tűz csap fel a Végzet Hegyéből -
"Sorsuk immár bevégeztetett!"

A sereg csak áll. Várja a halált.
Nem mozdul már íj, se penge...
Ám új fény gyúl szívek mélyén,
búcsúdal csendül: "Ég veled, félelem!"

"Nincs már jövő, és nincsen múlt...
A halál nekünk nem véget, szabadulást nyújt.
Azt hitted, győzhetsz? Felelj, ó Szauron!
Magad maradsz végül egy halott világon."


Köszönet mindenkinek a gyönyörű versekért.

Sziasztok!
Van itt egy hosszabb darabom, kíváncsi lennék, mit gondoltok róla:

Az apoteózis dinamikája

[1.: Peccavi]

Áldott legyen a por, mi eltakar.
Szemhéjaimra kérget font a tél; nyúlós avar
tapadt humusszín ajkaim közé -
a csend szoborszerű;
a színről-színre látás egynemű, bénító lobbanásai
futófényekként buknak át a testemen:
szivárványhártyát tépő optikus sikoly,
a holt mezők eretnek doxológiája, vak fogoly -
íme, ez lettem:
pőrére hántott, meddő értelem.

Az Áldások Könyvét olvassák fölöttem,
lelkem most messze jár: halott - megöltem...

[2.: Confiteor]

Mint ásó a fagyott homokba,
Körmöddel Isten, hasíts homlokomba -
zúgj tisztítót

code a rat the monster on doom in it

Adem!!!
Teljesen igazad van!!! Elég volt elmennem a Tolkien klubba hogy lássam miről is beszélsz! Feleslegesen dobálozunk a szavakkal amikor a tömegről beszélünk, hiszen mi is ennek részei vagyunk. Olyan emberekkel ismerkedtem meg ott hogy nem is gondoltam volna, hogy talán ők is hasonlóan vélekednek a világ dolgairól, vagy legyen szó bármiről is... Hihetetlen érzés volt. Tényleg mindenkinek csak javasolni tudom hogy próbáljon minél több olyan embert maga köré gyüjteni, akivel megvan ez a KAPCSOLAT , mert csak velük lehetséges túlélni ezt a felgyorsult világot. Én már találtam egy párat, mind itt a fórumban mind a klubban !!!
Niniel[/b]

Erda, igazi Álomhozó vagy te, aki még a másokét is képes meglátni! Legalábbis legutóbbi versed alapján. Ami jó: A 3.vsz nagyon jól mutatja az üzlet, a pénz világát, ahol semmi más nem is számít, a legalsó sor pedig egy jó kis beolvasás nekik. Kedves, ahogy az álmokat magadhoz öleled, a hozzád hasonlóknak köszönhető, hogy még vannak álmok, és a fantázia Világa létezik! Ami a lehajtott fejeket illeti, gondolom, te is sétálsz sokszor úgy, viszont a "tömegben rejlik a magányom" szép és érthető, hiszen ha csak néhányan vagytok, már jobban középpontba kerülhetsz.
Ami nem az igazi: Egy ilyen rövid versben, egymáshoz közel az egyforma szavak (emberek, kik) könnyebben feltűnnek (legalábbis nekem), érdemes valami mást használni helyettük az ismétlés elkerülése végett. És még mindig van elütés a versedben, ami bezavar a felhőtlen olvasásába és átélésébe. Az egész vers két dolgot mutat, de azt jól: az álomvesztett rohanást és a lépcsőn béke szigeteként ücsörgő kedves álomlátót, ki nem hagyja kihunyni azok pislákoló fényeit.

Megjegyzés mindenkinek: A tömeg sokunk számára egy lelketlen, érzelemmentes, agymosott kupac, de gondoljunk csak bele, amikor mi utazunk, más minket lát a bamba tömeg részének, pedig azért vannak érzelmeink, álmaink és céljaink nem? Talán nem kellene annyiszor olyan degradálóan nyilatkozni a tömegről, mert ha elemekre bontjuk őket, mindegyik egy egyéniség a maga nemében.
Az éremnek két oldala van!
Az állandó rohanást pedig felgyorsult világunknak köszönhetjük, ahol a megélhetés szinte mindenkit állandó "rohanásra" késztet sajnos. Bizonyára a rohanók is figyelmesebbek lennének, ha lenne rá egy szussznásnyi idejük. Itt is látom, sokan csak feldobják a verseiket kritikát kérve, miközben épp csak rápillantanak a többiekre, és már rohannak tovább...

"Az emberen kívül minden állat tudja, hogy az életben az a legfontosabb, hogy élvezzük azt."

Sziasztok!

Haebrethilien: hidd el, ez nagyon szép! Nem költőnek születtem, a verseim bugyuták és gyermekiek, így nem illik tanácsokat adnom, vagy megmondanom mi jó és mi nem! De a versed megfogott, nem úgy, mint egy költőt, hanem úgy mint egy vers-kedvelőt! Szinte magam is vágyakozni kezdtem egy drága esőcsepp után, talán mert néha az én gondolataim is le tudnak ragadni a legegyszerűbb dolgoknál...
Nihil: hihetetlenül ötletes a stílus, azonnal megakadt rajta a szemem, és le is ragadtam nála. Nagyon szép lett, és érdekes volt háromszor elolvasni: először az első oszlopot, másodszor a másodikat, majd a kettőt együtt
(i) ramba elenion: Az érzés hatalma nagyon találó, jó volt rajta elgondolkodni, és el is indított bennem egy sor gondolatot...


És hát, ha ráértek és épp nincs semmi dolgotok, olvassátok el az én versecskémet is, ami Areának köszönhetően született:

Tünde-panasz

Hiába süt a Nap le már,
Szél, csókodra hiába vár,
hiába szólsz csillagoknak,
ők ezüstön fönt vacognak,
hiába száll Hold föl-alá,
hangodat már meg nem hallá,
Nap hiába perzsel végig,
bújni nem tudsz egész Télig.

Virág szirma hull a földre,
állatból lesz bunda, szörme;
fegyver csörren, Halál röppen,
minden csoda visszahökken.
Ember trappol át az erdőn,
napfény nem tör át a felhőn,
hiába is világlana,
csöndben hullna le a szava.



Hm?

Hát ha mindig ellentétekben gondolkodsz, NIhil akkor nem lehet veled nehéz vitatkozni...Sokszor kötsz kopromisszumot? De ez a verseidnek nagyon jót tesz. És én a dolgokat /legyen tea, leves, bármilyen kaya, VERSEK/ melegen szeretem, szóval ez nekem külön öröm volt. Ha legközelebb is melegen "tálalod" akkor kérlek majd írd oda. Csak a kedvemért . Na minden yót

Celeb

azt hiszem összeszettem a bátorságom, h végre én is beíryam az egyik versemet.

VÁRATLAN ÖRÖM

Ha egy csepp leesne az
esőből, amit úgy várok...
Ha rácseppenne homlokomra,
behunynám szemem,
hagynám, hadd
folyjon végig
arcomon, kezemen.
De száraz ajkamat
csak könny nedvesíti.
A semminél több,
égő arcomat
egy kicsit lehűti.
És amint várok arra az egy cseppre,
hirtelen az orromra mintha valami hideg esne,
egyik másik után potyog le az égből;
más, mint amit vártam,
de annál jobban esik,
reménytelen, régi vágyam feledtetik.
Lelkem megborzong a váratlan örömtől.

saynálom,h nem igazán lett művészi, meg ilyenek, de ez yött.
nyugodtan kritizáyyátok, mert nem vok sértődős.
sőt, szívesen venném, ha mondanátok róla pár szót többen is.

A Gyűrűhordozóhoz

Rég ég már a nép
Tüzes katlan tiszta vér
Egyet vár, Egyet vár
Lesi már, lesi száz

Árny jár újra már
Mély éj kél s kéj
Hivatlanul indul az út
Melyre a Gyűrűhordozó lép

Mered-e majd elpusztítani a végzetet
Megölöd-e a halált
Vagy rabja leszel a Gyűrűnek
Mint idáig bárki más,

Nihil: ez a vers nagyon yóóóóóóóó! Tetszik a benne rajlő ellentét, hogy olyan egészet alkot és mégsem!

Jacopo: nagyon jól megfogalmaztad a havas tájat, a szükre eget, a levert hangulatot, az unottságot, az egészet! Ó, igen, kezdek belelkesülni...
Ladislas: erről egy tigris jutott eszembe először... véletlenül nem hallottad A dzsungel könyve színpadi felolgozásából A tigris éjszakája c. dalt? Az adja még ezt a hátborzongató hangulatot... igen jó!
(i) ramba elenion: tetszik ez a Pandóra, szelence gondolatmenet... főleg za tetszik benne, hogy zúdísd a szereteted a világra.... igen, ezt kéne mindenkinek csinálnia!
A másik versben az fogott meg, hogy lehet, hogy még a leg pesszimistább is tud örülni... (jó kilátások számomra )
Dingir: nagyon szépek a képek! Főleg a hóvirágos, és az lmos! itt igazán el tudtam képzelni, mennyire sajnálod.....
ADIM: nagyon tetszik, hogy a csillagok a lelkek, és lejönnek! Ez olyan megfoghatalan, és meghitt.... a reménykedés is nagyon tetszik, hogy jajj, ajon mi leszek, és a csalódás a végén....
Nima: tetszik benne, hogy a jó érzelmek, régen vamanilyen lények voltak, és a is nayhon szép, hogy mindig körül vesznek, csak mi nem tudjuk.... jajj, nagyon szép az egész!
Léli: sírásra buzdítjuk a temészetet, utána pedig vidáman játszunk a könnyeiben! :embarassed:NMagyon szép elgondolás, és tudod, mi benne a szörnyű? Hogy valahol igaz is!!! jajj, ha tudnád, milyen bűntudatom lett!
Egsal: Bukott angyal: óóó.. jeeee.... igenigenigen! Ez nagggyon jóóó! Gratu érte!
a másik ami iggen jó, az a Késtem... benne van az a fanyarság, és már a saját szerencsétlenségén röhög az ember... baromi jó...
Orsie: az utolsó sor nagyon szép.... ugye ezt nem magadról írtad?
Rhynn en Nahwynn: A lidércnyomás valami fantasztikus.... az utolsó két sor... 8O :itscool:
Nihil: engem leginkább egy enber két énjére emlékeztet... az egyik isteníti a tavaszt, a másik meg mindig beleszól, hogy milyen rossz, és félelmetes... igen jó!
Suhifarok: de igenis kell karcolni! Legalább egyszer meg kell próbálni! Ez a vers egy ilyen harcias pillanatomban született, amikor úgy éreztem, hogy most van elegem ebből a világból... de persze nekem is /mint mindenkinek/ van totál levert kedvem... a most íródott versem is ilyen:

Lehajtott, komor fejek az utcákon,
rohanó buszok, dudáló kocsik,
az út szélén eldobott, ócska holmik,
a tömegben rejlik a magányom.

Az aluljáró lépcsőin ülök magamban,
tolongnak köröttem a rahonó emberek,
fel-le botorkálnak, csak én nem megyek,
hozzámbújnak álmok, leülnek karomban.

Nézem az embereket, kik eldobták őket,
mind megtörtek, lélekben szegények,
öltönyös bábok, kik más világban élnek,
e földre csak pénzt keresni jöttek.

Elnézem a lelketlen, sietős tömeget,
-szomorúan átölelem az álmokat-
mind megcsömörlött emberek...
sajnálom őket...

Köszi Celeb!
Tudom, hogy sokaknak nem fekszik igazán ez a stílus, de biztosíthatlak róla, hogy a kettő teljesen egyszerre született ma délután. Még meleg!
Szeretek ellentétekben beszélni, legalább két oldalról vizsgálni a dolgokat, bár sajna legtöbbször nem igazán jön össze a dolog. Most ez lett belőle.

Tök jó!

Annyira egyedi és meghökkentő, hogy tényleg. Bár olyan egy kicsit, mintha már eleve megírtad volna a kettőt, mert nagyon erős aza határ ami rossznak és ami jónak tünteti fel szvsz. De egyébként jó!

Ma valami újjal próbálkoztam. Írtam egy verset a mostani tavaszokról, ami egyszerre 2 vers is. Az az érdekes benne, hogy külön-külön is (nagyjából) értelmesek, és megállnak a lábukon, de az egyes sorokat (értem ezalatt, hogy az egymás melletti sorokat) egymás után olvasva is lehet értelmezni őket.
Kíváncsi lennék, hogy mit szóltok hozzá?


Pesszimista Optimizmus

Tavasszal virágzik a rét,

---

A mi korunkban néha sötét az ég,
S hallani lehet a fák énekét.

---

S olykor halálra rémít a mindenség.
Tavasszal zümmögnek a méhek,

---

Vannak, akik a réteken is félnek,
S látni, ahogy a természet újraéled. ---- Sokakat ijeszt meg e csapodár kísértet.

Tavasszal a fák is lassan kizöldülnek, ---- És mégse lesz földünkön örömünnep,
S fülemet hangos madárzaj tölti meg. ---- Félek, e dalban nehogy elszédüljek.
Tavasszal mezőn és réteken lenni jó, ---- Bár nem tudjuk olykor, hogy élni jó,
S hangosan kiabáljuk, hogy élni jó!

---

De olykor mégis csak rémült válasz hallható!

Igen, ez a zsongás betölt mindent,

---

S mert kavarog minden kint és bent,
Mikor a téli szél lassan tovalibben.

---

Olykor meginoghatunk hitünkben.
Mikor hallani lehet a fák énekét,

---

Dúdolom halkan a magam életét,
Mikor kivirágzik minden rét.

---

S dolgozik bennem a mindenség.

Még anno a 260akárhanyadik oldalon linkelte be Amanibvaham a verseit, csak most találtam meg, és van ott egy, ami nekem nagyon tetszett, remélem nem haragszik ha beteszem, lássátok ti is:

Amanibvaham írta: dalokból raktam gúlát minden este
tetejükbe hágtam, s bőszen feledve
szédülést, zavart, két imbolygás között
a húrok panaszát, s néhány odalökött
fakó képet adtam neked, bocsáss végre
meg hát nekem, mindenkori énem összes vétke
türelmetlenül várja, hogy immár semmivé legyen
s pofon-művelte szám kimondja kereken
ott szortyogott bennem a páni ijedtség
ne maradjunk magunkra én és az öregség