Versek

Üdvözled mindenkinek!

Elnézést kérek amiért már rég letűnt témákról és versekről írdogálok, olyanokra, amelyek még az én özönvíz, és Várgesztes előtti hozzászólásomra jöttek válaszul. Igyexszem magam utólérni.


Arlith: Kösz a bíztató értékelést. A Verbál-agresszió nekem is nagyon tetszik, azt asszem megtartom. (Már a címet )
Örülök, hogy másnak is tetszem szabadvers-gúnyában. Megleptél a szabdságkultuszomra való ráérzéssel. Úgy látszik, mégsem vagyok annyira kiszámítható. Örülök, hoghy tudtam örömöt okozni. Meg műélvezetet.
Az első cím: Csillag-stopp almafa alól. Csak mint kompromisszum. Ha a juhot lehet bonyolítani, a címet miért ne lehetne.
A harmadik marad amit Adim mondott: a Gondolattorzó
Adim: Kösz a bíztatást.
És: Igenis úgy gondolom, a szép dolgok születése legfőképpen csak tengernyi szenvedésen keresztül lehetséges. Az élet egy ilyen bicikli. Nem, nem tudom, milyen nagyszerű érzés akár szülőtlenül felnőni, de úgy hiszem, hogy mindennek meg van a maga értelme, amiért történik. Akkor lenne szörnyű a tényállás, ha emberek értelmetlenül szenvednék keresztül a gyermekkorukat.

Artemisz: a Nolda-panasz csodaszép. Tényleg. Ritmus, képek, verszene, ami kell. Szine hallom a bús hangok kórusát, látom a fátylakat, a lámpásokat keresztülvonulni az erdőn. Hátborzongatóan gyönyörű. Hogy a de ja vu-mat ne is említsem.

Bocs, hogy nem tudok mindenkihez hozzászólni.

Vagyok olyan önközpontú, hogy mindenképpen adok mégegyet a sajátokból. Várgesztesi behatás érezhető.

Szesz, üveg

Szemüveges kisleány, az ember csak téged ne szeretne!
Honnan tudnám, hogyan és mit hazudik a kis lencse?
Mit nagyít és mit kisebbít,
Mely szikrát mily táncra perdít?
Csak azt tudom,
én állok a gyújtóponton.

Gyújtó szem-szikrád vidd innen!
Nem látod, gyúlékony
rongy-posztó-kóc szívemen
A pajzs milyen vékony?
Ne akarj több ember-éltes tűzvészt okozni!
Ne akarj forró kénköves vészt fejünkre hozni!
Minthogy én is elkerülném éppen
gyönyörű világod,
mert félek az oly szép lenne:
szememre csak hályog!
És úgy érzem, hogy az ember ezen
Földön két lábbal
csak akkor állhat meg, hogyha tisztában
van a sárral.

Macska-szívem hiába nyávog,
lényegem őrző kos-oroszlánok
sokallják az áldozatot.
Szerintük nem lehet áldozat-ok
pár domború dioptria.
Meg kéne hát keresni a
zokot amiért így látom
-én kis-csillag-virágom-
gyönyörűen szelíd-szép szemedet.
Lehet, jobb lesz úgy, ha csak
kevesebbet szeszelek.

Hali!
Avers(töredék) nagyon jó mond meg a barátnődnek,hogy nyugodtan tegye föl a verseit,mert mi nagyon várjuk az ilyen jó verseket!

És ez mindenkinek:Rakjátok föl a verseiteket mert bár azt hihetitek nem jók nem rímel,jajj mit szólnak.Soha nem tudhatjátok kinek mi tetszik kit mivel fogtok meg,és a legfontosabb kinek segíthet!!!!!!!

Sziasztok! Küldenék egy verstöredéket, ami egy barátnőm fejében született, de nem akarta feltenni ide, szóval csak névtelenül:

Lézengő test vagyok szellemből és vérből,
Télen nyárról álmodok,nyáron pedig télről.
Feladatot keresek egy életre-halálra,
Fájlalom a tegnapot,belesírok a mába.

Lázadni kéne- Isten tudja hogyan...
Rákokat etessek?Szétigyam az agyam?
Minden olyan álszent,nehéz és szürke...
Csak nézem,de nem látom Magam a tükörbe.





Írjatok róla véleményt létszi!Előre is köszi!
Gwynn

Nocsak!

Jajj, ugye nem... vagy igen???? [size=9:dksamq8d](Ugye nem vesztél össze a barátnőddel?)[/size]

Ettől függetlenül a vers szép! Mi több nagyon szép! :agree:

sziasztok!!!

Itt egy régebbi versem ami most kínoz engem!Most én nagyon szomorú vagyok,de ez a vers egy régi szép emlék és szeretném megosztani veletek!!!!

/Szeretlek/

Szeretnélek érinteni,
símogatni,
mint magas hegycsúcsokat
bársonyos felhők.
Mint arcomat
a nap egyre melegebb sugarai.
Mint langyos fuvallat
végtelen búzamezőket.
Mint a
szerelem érzése simogatja,
melengeti szívem mikor veled vagyok,
vagy akár "csak" rád gondolok!!!
Szeretlek szeretni,
szeretnék örökre veled élni,
minden reggel a meleg ágyban
melletted ébredni,
s szerelmemet újra és újra megvallani!

ADIM a Des írta: Artemisz, te aztán jól beolvastál költőnknek, ki már rég tagja a Holt Költők Társaságának! Ha látja az ember, mi nem követendő példa, talán nem is tudják összetörni. Senki se hagyja magát! Igen! tetszik ez az "erőszakos magány", a középső vsz ütős, de néha hiányzik egy-egy i-betű innen-onnan (hacsak nem direkt írtad helyelenül). A zárás viszont van olyan kegyetlen, mint ahogy ő "kikészített" téged. Fenntartani a szenvedést, nem vall emelkedett lélekre, de a versben mutatós bosszú!

Aaaarrrghhhhh....

Tudtam, hogy félreértik...
Megint béna voltam.....

Ezt az uccsó sort úgy értettem, hogy bárcsak vigaszt találhatnék a szenvedéseire....
Annyira megráznak mindig!
Oly jó lett volna, ha vmi úton-módon ki lehetett volna szabadítani saját múltja börtönéből!!!

Én ilyet, ahogyan TE értelmezted, legfeljebb Lestat vámpír iránt éreztem!

Bocsánat, hogy félreérthető voltam...

Lehet, hogy átírom ezt az egy sort... Bár tudnám, hogy kéne...

Kellemes hétfőt, Álmodók!

Ismét sikerült igazán jó műveket találnom itt, melyekért öröm belépnem ebbe a Mátrixba!
Lestat, hangulatos, dark stílusú verset írtál nekünk, visszaadván a szenvedését valakinek, aki már egyszer meghalt, s most nem akar újból kedvese által... A fekete-fehér kontraszt nagyon jól kijön a tintakönnyekkel.
Timona, az ihlet nem jön parancsszóra. Mit gondolsz, mire mondják, hogy írói válság? A remekeket nem lehet erőltetni, úgy csak a legritkább esetben jöhet össze valami, hogy azért írsz, mert kell (hacsak nem az efeletti dühöd veted papírra). Nekem az egyik versem első két sora mosogatás közben villant fel bennem. Akkor "eldobtam" mindent, és gyorsan bepötyögtem a gépbe azt a két sort, nem hagytam elveszni a szikrát. Aztán folytattam a mosit, és közben lángra kapott bennem a két sor szikrája. Leültem és majdnem teljes egészében megírtam az egészet. Vagy volt, hogy zuhanyzás közben szökkent szárba néhány sor bennem. Akkor aztán gyorsan törölközik az emberfia! Szóval van, hogy rád jön a "roham". De olyan is van, hogy kitalálsz egy témát, egy ütős ötletet, de még nincs időd foglalkozni vele. Viszont az már ott érlelődik benned, arra várva, mikor teljesedik ki a vágyad, mikor törhet felszínre. És aztán egyszer csak bevillan, és elkezdenek ömleni a szavak. Szóval türelem, ez nem megy csak úgy. Már én is régen rímeltem, s bár fejemben van pár elképzelés, igencsak el vagyok foglalva. Azért ne írj, mert már régen írtál. Direkt erőltetni nem lehet (Erda is szenvedett nemrég ihlethiányban, de megérte várnia), mindennek megvan az ideje. Azért ne írj, mert az oldalakat lapozgatva látod, hogy rég nem tettél ide verset. Türelem...
Erda, a karácsonyfás versed nagyon jól mutatja szerencsétlenségét egy fának, akinek annyi volt a vétke, hogy fenyőként bújt elő a földből, s ez elég ok volt arra az Embernek, hogy megölje, s közben gúnyt űzzön belőle a hamis szépséggel, megbecstelenítvén a természet szépségét. Hát az ijenekre nagyon dühös tudok lenni. Nekünk már sok éve műfenyőnk van, hogy az igazi élhessen...
Próbáltam kiemelni néhány sort, de ahogy újból és újból elolvastam, rá kellett jönnöm, nagyon az egész jó, mutatós a 3-4-es és a 7-8aas sor megható, ami utána következik, és a szépség utolsó emlékével lassan húnyó tudatszikra az egészet még szomorúbbá teszi. Nagyon jól visszaadtad a gondolataid. Gratulálok!
A vattacukros hasonlatod nagyon "cuki" volt, és a múltkori alsó sorod (a sötétséges...) is nagyon ütős volt!
Dodiee az a napló zárt virág nagyon jól szemléltei az elszáradó emlékeket. Az ugyanolyan napok nem jók, hidd el. Nincs még egy ugyanolyan! Érzésben talán, de élményben nem. Színes, vidám indítás után ránk telepszik a múlt utáni vágy, mintha a napsütést, hirtelen felhő takarná el. Szép lett.
Artemisz, te aztán jól beolvastál költőnknek, ki már rég tagja a Holt Költők Társaságának! Ha látja az ember, mi nem követendő példa, talán nem is tudják összetörni. Senki se hagyja magát! Igen! tetszik ez az "erőszakos magány", a középső vsz ütős, de néha hiányzik egy-egy i-betű innen-onnan (hacsak nem direkt írtad helyelenül). A zárás viszont van olyan kegyetlen, mint ahogy ő "kikészített" téged. Fenntartani a szenvedést, nem vall emelkedett lélekre, de a versben mutatós bosszú!

Talán hamarosan ismét verselek. Addig is ihlettel teli napokat, kedves Álomhozók!

ADIM a Des

Én örökké fogok élni, vagy belehalok a próbálkozásba!

Megint egy adaptáció, ami most már kicsit jobban meggondolt (és ezért néhol nem is olyan jó), megint Fa egyik versére/ből; a sztori annyi, h mikor múlt héten szedegettem ki néhány szöveget a topicból (többek közt ezt is), és beillesztettem Wordbe, itthon azt vetten észre, h a vers címének első betűjét nem vágtam ki; így keletkezett a cím, az összes többi meg a címből.
NB. az ilyenjeim nem teljesen komoly versek (bár persze nem tudom, melyik versemet nevezném 'komolynak', valószínűleg semelyiket), és úgy is kell őket venni. De attól még ajánlom megint kedvenc Fahugomnak, cserébe azért, h megint elloptam tőle egy egész sorozatnyi képet

Galadh írta: Kegyetlen

Most boldog vagyok.
Csak egy kicsit, mert itt vagy velem...
Olyan távolinak tűnsz-
Mosolyod másnak szól, nem nekem.

Kegyetlen játékot űzünk,
Úgy teszünk, mint aki vidám.
Milliónyi érzés közt üres a lelkem...
Belefáradtam. Fáj ez a hiány.

Nincs már kinek sírnom,
Egyedül vagyok, bezárult a kör.
Néma lett a hajnal...
Te vagy, ki lassan megöl.

Egyetlen

Mindig csak kicsit és rövid időre
Válsz ki a sokból nézni reám,
Messze mosollyal messze jövőre,
Más-sok arcok a szemed sugarán.

Mindig csak játsszuk és sohasem mondjuk,
Örömet játszunk nap nap után,
Számtalan alakú be nem tömött lyuk
Egy-fáradt lelkem csak ez: a hiány.

Mindig csak könnyek ha könnyen is jönnek
Magamnak hullnak, bezárul a kör;
Hajnal-néma fülemen dübörögnek--
Egyetlen, kérlek, ne hagyj egyedül.

Az előbbi remekek után félve teszem be egy kissé a 16 éves kori stílusomra hajazó művet, mely hétvégén szakadt ki tollamból.
Már nem bírtam vele megvárni a Költészet Napját...

József Attilának:

Magad gyűlölted, vagy a világot?
Akartál-e szólni baráttal?
Vagy saját levedben rohadtra főni
dühödt, erőszakos magányoddal?

Más is árva, mégis tud nevetni!
Mért, hogy Neked jobban fájt a kín?
Mért hozod el nekünk nyomorúságod?
Mért hiszem el neked: nincs már remény?!

Te utolsó; gyalázatos! Te Költő!
Te magad se tudod, mi kell! Beteg!
Te, ki összetörsz engem, Igazság..
Bár fenntarthatnám szenvedésedet!

Egy elmúlt szerelem emlékére

Bolondos tavaszi este,
Nyárszagú álmokkal teli…
Szívfacsaróan ismerős arcok,
Ez nem az a mesebeli,
Nem az a cukormázzal fedett éjszaka.
Orromba tolul, s szívem fojtogatja
Fájdalmasan ugyanolyan illata.
Voltam már egyszer ugyanez,
Bár más volt még a világ,
Akkor mosolyogtam, most inkább sírnék,
Hova tűnt az a régen volt virág?
Naplómba zárva száradt el szegény,
Illatát régen beitták a lapok.
S elmúlt már a szerelem s a remény,
Hogy majd lesznek ugyanolyan napok…
Mindannyian változunk, elmúlik csendben a világ,
Talán másnak még jut tőled ilyen,
Édes illatokat s emlékeket ébresztő virág.

Mai termés. Vonatfantázia. Pici Szürkepatkány-hommage.

üvegkalitka vad állomáson
fraktálrengeteg
foncsorkötélre feszített vásznon
mögötte búvik átlátszó másom
képe reszketeg

Meg egy egészen kevéske szójáték:

L’hommage

Bátorkodom egy újabb kockaversemet berakni

Tegnap sétáltam egyet a városban, és láttam egy csupasz karácsonyfamaradékot az egyik kukánál... ez a vers is erről szól, bár szerintem elég gyatra lett.....

Tépett karácsonyfacsonk

Fakó árnyak derengenek az utcán.
Egy karácsonyfa csonkja hever a járdán.
Üres cukorpaírok zizegnek rajta,
gömbdíszeit a feledés marja.
Néhán üvölt bele a fénybe,
itt felejtették örökre.
És nincs hó, mi eltakarja, védje,
hogy a gúnyos nap kacaja ne érje.
Nincsen hó, mi feledésbe ringatná,
mi a gyerekek képét agyából kimosná.
Hó sincs,
tél sincs,
karácsony nincs többé.

Végül még egy kusza gondolat: "Az élet olyan, mint egy vattacukor: nem szabad túl nagy falatokban enni, mert úgy túl tömény, és aprókban sem, mert úgy nem érezni az ízét. Amikor elkezded, ú, de finom, és nem bírsz betelni vele. Aztán a közepén már annyira édes, hogy undorodsz tőle, de azért tovább falod, mert meg-kell-enni... és csak a pálcikájánál jössz rá, hogy tulajdonképpen finom volt."

Laurelin: én is pont ezt érzem, naon teccik !
[size=9:uhcnfuzy]Valaki segitsen ihletre volna szükségem!!! Kérdés: ti mikor tudtok verset irni, mert ha én leülök, hogy akkor most olyan verselhetnékem van, akkor nem nagyon megy csak ált akkor, ha nincs alkalmam leirni [/size]

Üdv Mindenkinek!

Lestat: az első vrsk-ban tetszik az a fekete-fehér hasonlat. A fekete mint a gyász színe, és mint a tinta... :itscool:
Laurelin: nagyon jól visszajön a hangulkata... egy kis érzés két rohanás között....

Most ennyi...

By love: Erda

Sziasztok! Hosszú szünet után írtam egyet

Már nem írok,
csak a fájdalmakat számolom.
Napról napra...
... éjről éjre...
...(évről évre).
Már nem szólok,
csak olykor, ha álmodom,
két ébredés között,
két tévedés között,
két haldoklás között.
Már nem élek,
csak egyhangúan dolgozok,
(toldozok,
foldozok)
Gép vagyok.

Elveszetten e világon

Fehér, üres lapra írom a rímeket,
Fekete betűkkel, a gyász betűivel
Fehér arcomon a tintakönnyeket
Immár semmi nem tünteti el

Színes volt a világ, olyan élőnek
Tetszett, mikor veled voltam.
S most minden más, látod sírok
Elvérezve csuklok össze holtan

Mert szeretlek! És messze vagy
S míg te távolodsz, elhagysz
Én magamba roskadok. E nagy,
Bűnös világ terhe, s hiányod miatt.

S most az út porában fekve
Szívem kitárva nézek fel rád
A zordra ki némán áll mellettem
Kérlek, térj vissza hozzám!

Üdv mindenkinek!
Beteszek egy Tolkien-verset, azonban a fordítóját sajnos nem tudom, mert elfelejtettem honnan írtam ki. Az egyik kedvenc versem.


A Jajkak

Mélyek közt a Jajk-nép lakik,
tó-feketék az árnyak,
s csengőjük gyászosan cseng, míg
sárba süpped a lábad.

Mert sárba süpped a merész,
ki ajtajukon kopogtat,
hol a vízköpő a mélybe néz,
s zajos vizek csorognak.

A rothadó vízpartokon
szomorúfűzek állnak,
vérvarjú fészkel a várfokon,
és félig alva károg.

Hideglelős Hegyek mögött a gyötrő, gyatra út
a szürke fák közt penészes völgybe fut,
sötét tó partjain, mit nem fodroz a szél,
a Jajk-nép ott, nap és hold nélkül él.

Minden pince, hol Jajk lakoz,
mély, nyirkos és hideg,
gyér gyertyaláng míg hajladoz,
számolják pénzüket.

Mennyezet sír, fal könnyezik,
de léptük zajtalan,
s a kopogásra mindenik
az ajtóhoz suhan.

Kilesnek; keskeny résen át
finom ujjak kikúsznak,
s csak ennyi – már tele a zsák,
hol csontjaid alusznak.

Hideglelős Hegyek mögött gyötrelmes úton át,
pók-árnyakon és Varangy-kúton át,
s erdőn át, hol minden lecsüng, porló, reves halott,
a Jajkokat leled – s hízlalod.



Üdvözlet:
N.

Nima: halucinációk 7: 8O :itscool: Nagyon joó!!! Tütős, hogy mit gondolsz "magadról"
Dodiee: áááá.... :bawling: annyira csodás, hogy már nincs rá szó... ünnepélyes, és mégis halálosan szomrú... *térdreborulok*
(i) ramba elenion: nekem tetszik a versed, szépen írsz nagyon!!!
Éowyn: A nazgul fenomenális! Az az ismétkőső vrsszk. igen jó, úgy beleszugerálja az emberbe az érzést...
Elryn: hú. a második versszak remek! Szuperek a rímek, a képek, minden.... 8O

Ramba elenion:: Köszi én is elmennék most valahova nyugodt helyre!!! De nem lehet!!!

Éowyn::Nagyon király !!Szép szóval kifejezve nagyon jó!!

Áááá a többiekét most nem tudom írni mennem kell.Majd valamikor én is rakok fel verset!!
Jó hétvégét mindenkinek!!!!

Mint azt már néhányan tudjátok, nem igazán tudok túl sokat veletek lenni. Ez mostantól csak fokozódik, ezért szeretnék köszönetet mondani kedves mindnyájatoknak ezzel a friss kockámmal. Ugyan nem kedvelem a nevesítést, amikor mindenkihez szólok, de úgy érzem külön ki kell emelnem azokat, akiktől sokat tanultam az elmúlt két-három hónap folyamán.

Külön köszönettel tartozom:

Arlithnak, Szofinak, Ratzkhának, Jacoponak, Mau Rausernek, Neframíelnek, ADIM a Desnek, Erda Niire (Area)-nak, Artemisznek, Dingirnek, Éowyn!-nek és meztelencsigának.

Kénytelen voltam szerkeszteni ezt a hozzászólást, mivel kihagytam a nagy sietségben (csúcsidős betárcsázás suxx) pár fontos nevet.

Tehát köszönettel tartozom a fentieken kívül:

Cueddonak, Well-of-Soulsnak, Galadhnak, lunepierrenek és Lamoraknak.

És mérhetetlenül sok köszönettel tartozom Nimashilinnek , mert olyan dolgokat mutatott nekem, amiknek tagadtam a létezését is.

code a rat the monster on doom in it

Igenigen! Éljen Weöres Sándor Illetve… mindegy.
„…kilenc mély bók a nevének.”

Üdv:
-- Mau

Üdv!

Végre megint van egy versem, amit be tudok rakni! De inkább csak részletekben, mert túl hosszú. Lécci mondjatok róla véleményt! [size=9:3h4zwnnb]( Ciaránt kb. kírán-nak kell ejteni, [/size][size=9:3h4zwnnb]igaziból kíronnak, de eltévesztettem...[/size][size=9:3h4zwnnb])[/size]

Ciarán éneke

Halld a dalt, a szívverését
Mit hajdanán a szél mesélt:
Mint lett a nagy hős Ciarán
Sötétben úr, Éjel- Király
Feleséget hogyan szerzett
Hogyan küzdött s halt ezerszer
És mikor az új Nap virradt
Hogyan talált nyugodalmat

l.

Felkelt a Hold, Holló röpült
Szarvas-asszony egy fiat szült
Éjjel-szeműt, rőt láng-hajút
Aki előtt hosszú az út
Így látta ő, Szarvas-asszony
Fátyol lebbent, tárult titok
Felsóhajtott­­­- Fiam vigyázz!
S lehullatta élet-láncát.

Erdőszélen, sós víz-parton
Nevelkedett tündérdalon
Halhatatlan kezek óvták
Halandó nő kicsiny fiát
Sebesen nőtt, erősödött
Szél lovával hegyek között
Felhőtlen éjeken dalolt
De a Holdtól óvakodott.

1.)
[size=9:3na5r5fb]Tán feledve gondolatot
és rohanó pillanatot,
hazugságok ölelését
eldobhatnám életem.

Istentelen igazságok,
miket gyermekként még látok,
vakítják majd a szememet
túl remegő életen.

Ordíthatom fájdalmamat,
ki hallaná meg hangomat!
Egyedül torony tetején
tagadhatom életem.

Most inkább mosolyt mutatok,
ölelek, testvért kutatok.
Közben pokol átkát szórom
hogy miért nem vagyok igaz.[/size]

2.)
[size=9:3na5r5fb]Nazgúl

Sötét homályban,
hideg iszonnyal,
gondolat nélkül,
kínba fagyottan.

Fekete lepel
suhog kiáltva.
Fekete érzés.
Mindegy mit csinálsz:

Húz,
Húz,
Húz,
mélybe,
vak szenvedésbe!

Kín-mély tárnái
szellem világnak,
kongnak üresen
holtak lármái.

Múltamból elővillanó
jegesvizű ezüstfolyó
penge villan, majd harcra harc,
és egyre nő bennem a dac.
Pokol-kétségek terhe űz
egy gyűrű, éget mint a tűz,
és enyhít vágyak tengerén,
és vele minden vagyok én.

Húz,
Húz,
Húz
mélybe,
vak szenvedésbe!

Vágyam csapdája
fogva tart
lelkemben többé
nincs már harc.

Mély, gyilkos verem.
Lenn fetreng lelkem.
Ha volt akarat,
az múltban maradt.

Mosolyok ölelések közt.

Egy lett most már
a gondolat.
Eggyé vált a
sok pillanat.

Félelem, harc, győzelem.

Ráncot vet az ég.
Csillag veszik el.
Arany csillan csak,
mi lelkemben ég.

Húz,
Húz,
Húz
mélybe,
vak szenvedésbe![/size]
:

Sziasztok!
Most kritikák jönnek,de mind csak (+++++)!!!!!

Nefadar:Az ábránd című versed mintha csak az én gondolataimat testesítené meg.Nagyon tetszett!!!!! :agree:

Niph/Elentári:Köszönöm szépen,próbálkozom!Nekem is tetszett a te Búcsú című versed,legszívesebben most én is elmennék mindetől messzire Völgyzugoly békés erdeibe!!!!

Erda niire:Csak higgy nyugodtan!!!!!!!!!!!a remény az ami az embert élteti ezt az egyet ne veszítsd el soha!!!!A vers bár hangulata komor(mint az én legtöbb versem)nagyon jóóóóó!!!! :agree: :agree:

Dodiee:Húúúúúúúúú!!!Ez volt életem egyik legjobb verse,persze ezzel senkit nem akarok lebecsülni meg ilyenek,de ez a vers igen is megérintette a lelkem!!!!!!!!!!!Köszönöm!!! :hello:

Mint az gondolom, Nektek is feltűnt, tegnap volt sokunk egyik kedvenc költőjének nevenapja.

Tehát kimondom:

WEÖRES SÁNDOR a legjooobb!!!!

Örök hála és főhajtás neki!!

Te voltál

Voltál mesemondó,
Édes kis semmiségeket suttogó gyerek,
Voltál bőszen üvöltő harcos is.
Voltál te nekem minden,
S voltál apró semmiség,
Nevető s egyszerre síró játékbaba.
Te voltál az, ki elvágtad
Az engem fogvatartó szenvedést,
S így elvetted tőlem minden kincsemet.
Én voltál igazán, zsigereimben élő hangtalan,
Vacogó kis holdvilág,
Te voltál tavaszomban az utolsó hóvirág.

halihó
hoztam egy új verset, sajnos a tördelése miatt csak ilyen egyenlő karakterszélességgel tudom betenni, egyébként kiszedi a fölöslegesnek ítélt szóközeket - úgyhogy bocsi, de csak így tudom megjeleníteni
címe még nincs, örömmel fogadnék javaslatokat

Üdv!

Most nagyon sietek, csak bedobom a versem, de holnap megpróbálok visszaolvasni, és kritikázni is fogok...

Egy utolsó reményvesztett pillanatból:

Hinni szeretnék.
Még egyszer, s mindörökre.
Hinni, hogy van még remény.
Hinni, hogy nem veszek ködbe,
hogy néznek még felém.

Hinni, talán utoljára,
hogy nincsenek rosszak,
nem megyünk a halálba,
s nincs vége az útnak.
El akarom hinni.

Hinni szeretnék.
Még egyszer, s végleg.
Hinni, hogy leszek még boldog,
hinni, hogy célba érek,
s nem a mélybe csúszok.

De már nem tudom elhinni.

Búcsú

Könny csillog szemében
hozzászól egyik gyermeke
Ne menj kérlek!
nélküled hiányos lenne az élet
szülök nélkül árvákká válunk
bár már ismerjük a világot
Maradj kérlek!

Ránézett lányára a tünde Arwen
s ajkára s szók alig-alig jöttek
Nincs miért élnem!
Királyom és párom nélkül fáj az élet
tudjátok nem kell félnetek
én gondolatban mindig veletek leszek
Így hát elmegyek.

A királyné egyedüllét útjára tért
várja hosszú, magányos végzetét.
Ne menj Anyánk, maradj!
így néztek gyermekei utána zokogva.
De nincs mi visszatarthatná
makacs mint hajdanán
s völgyzugoly kihalt erdejébe vette útját.


Ramba elenion:Nekem nagyon tetszik

Szofi:ez is szintén nagyon jó !!!

Hogy itt mindenki milyen kreatív!!!!