Színművek

×

Szavazás: GONDOLIN: Érdekel-e, és ha igen, milyen körülmények mellett adjuk elő? (was ended 0000-00-00 00:00:00)

Igen, adjátok elő LEP-en (ha lesz egyáltalán), alapos felkészültséggel, aki meg nem érti meg, azt cs
30 30%
Igen, adjátok elő KÖMT-ön, jól felkészülten
20 20%
Igen, adjátok elő táboritalin, az se érdekel, ha csak felolvassátok, egy éve várok már erre a vacakr
16 16%
Ne, hacsak nincs elég időtök foglalkozni vele, próbálni, stb, hogy egy tökéletesen lecsiszolt darabk
17 17%
Ne, ha ennyi probléma van vele, akkor kb. az idei tábornál is nyomorékabb marhaság lehet, ráadásul e
8 8%
Inkább táncoljatok, a port jobban bírom
9 9%
Szavazók száma: 2 ( Dru, Próbababa )
Csak regisztrált felhasználók szavazhatnak
Több
21 éve 4 hete #140525 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Színművek
Nem meglepő módon a filmről jutott eszembe: mi lenne, ha Galadriel lenne a mesélő? :idea: Hiszen őt az is ismeri, aki a filmet látta csak, és az ő visszaemlékezése lenne az egész, így az "átlag halandó" képet kaphatna arról is, hogy Galadriel mennyi mindent átélt már: még Elrondhoz képest is sokkal többet. És ne felejtsük el, hogy a moziban lehet vetíteni is, tehát az elején mögévetíthetünk egy lórieni hátteret. [size=9:2wbrknm2](Valahogy esetleg úgy is meg lehetne oldani, hogy a nézők is úgy érezzék, hogy ott hallgatják az Úrnő visszemlékezését - pl. a lórieni érzést a nézők között lévő ember-fák vagy ilyemik érzékeltetnék)[/size].

Persze az nagy kérdés, hogy ki lenne Galadriel és hogyan... :roll:

Vagy nagyon bonyolult ötlet? :roll: Azért fontoljátok meg szerintem. Én valószínűleg nem leszek ott a talin.

Ja és nem akarjátok beletenni azt, hogy Feanor hajszálat kér Galadrieltől? :idea: Az tényleg olyan mély értelmet ad a Gimlis jelenetnek...

Kincső

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 4 hete #140446 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Színművek
Nna...
Fent vannak az általam ígért tündés képek a (mily meglepő :) ) KÉPEK topicban!

Navaer!
Felagund
[size=9:5kgzhf59]Miért is kellett? Már elfelejtettem...[/size] :oops:

Our knees do not bend easily

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 4 hete #140440 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Színművek
Nekem kétséges még, hogy tudok e jönni de megpróbálok. Ja és Feanort is próbálok szerezni, de hát ez is elég necces :( . Azért megteszem ami tőlem tellik :mrgreen:

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 4 hete #140438 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Színművek
A jövő csütörtök nekem is OK, (most kicsit tovább is :) )
Addig gyűjtögetem az 5leteimet...

Navaer!
Felagund

Our knees do not bend easily

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 4 hete #140434 Írta: Finwe
Finwe válaszolt a következő témában: Színművek

Eléggé szorít minket az idő, úgyhogy annyit azért megjegyeznék, hogy szerintem túl nagy eltéréseket ettől a forgatókönyvtől már nem volna tanácsos tenni... ahogy Cueddo írta, jövő héten már véglegesítenünk illene, tehát aki még ötletelni szeretne, az próbáljon meg eljönni, ha tud! Másképpen ugyanis nehezen tudnánk beilleszteni az elképzeléseit az "alapkoncepcióba" - hű, de nagyképűen hangzott! Szóval feltétlenül gyertek el Ti is!


En ott leszek sok-sok otlettel :D

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 4 hete #140424 Írta: Beleg Cúthalion
Beleg Cúthalion válaszolt a következő témában: Színművek
Ha kelleni fog meselo de nem tudjatok kire raosztani, valszeg vallalom, csak hadd lassam a szoveget. Lehet hosszu is, meg tudom tanulni. (Csak legfeljebb elalszik a kozonseg :mrgreen: )

Beleg

"Ab sagittae Ungarorum libera nos Domine!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 4 hete #140416 Írta: Estel Adániel
Estel Adániel válaszolt a következő témában: Színművek
Na akkor én jelezném azt, hogy jövő csütörtökön ráérek... ;)

Eléggé szorít minket az idő, úgyhogy annyit azért megjegyeznék, hogy szerintem túl nagy eltéréseket ettől a forgatókönyvtől már nem volna tanácsos tenni... ahogy Cueddo írta, jövő héten már véglegesítenünk illene, tehát aki még ötletelni szeretne, az próbáljon meg eljönni, ha tud! Másképpen ugyanis nehezen tudnánk beilleszteni az elképzeléseit az "alapkoncepcióba" :roll: - hű, de nagyképűen hangzott! :oops: :) Szóval feltétlenül gyertek el Ti is! :D

(Prológus egyébként szvsz kitűnő ötlet, de a mesélő belső szereplővé tételével az a gond, hogy ki volna az, akire szerintetek ráoszthatnánk? :? A kihagyása meg újabb bonyodalmakat vetne föl, ha viszont táncos, mozgásos, illetve cselekményes jelenetek közé illesztjük be, betöltheti a közönség vizuális figyelmét időnként pihentető funkciót is - amíg az egyébként néhol szükséges színpadátrendezések történnek...)

Mornie utúlië! Believe and you will find your way
Mornie alantië! A promise lives within you now

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 4 hete #140413 Írta: Finwe
Finwe válaszolt a következő témában: Színművek
Szerintem nincsen baj a mesélővel, sőt szükséges, a prológusban mindenképp. Figyelembe kell vennünk, hogy Tolkien műve nagyon távol áll a színháztól, ezt egyébként ő maga is megjegyezte :) . Nem lehet azt a sok utalást, sok hiedelmet és rengeteg információt képileg és párbeszédben átadni, ezért egyrész sűríteni kell, másrészt szvsz szükséges egy narrátor. Ebben a tekintetben nyugodtan lehetne követni PJ útját, nagyszerű az első rész elején a mesélő hang és mellé a zene. Ezt a darabot is lehetne elbezsélővel és halk zenével kezdeni (sötétben), a bevezetőből ki lehetne hagyni a Nagy Muzsikát, a zene utalás lenne erre azok számára akik ismerik, akik meg nem, azoknak elég az, hogy teremtették Ardát, együtt a valák és Eru!
Nagyon fontos, hogy kiderüljön Feanor azért egy lényeges figura, mert cselekedetei, művei (nemcsak a szilmarilok, hanem a fegyverek is), nagyon nagy hatással vannak Arda történelmére. :!: és tulképp valójában arról kéne szólnia, hogy szinte egy az ő történelme Ardáéval, már amíg meg nem hal.
A mesélő lehetne tényleg belső, mint ahogy a GyU filmben Elrond elmeséli Isildur és a gyűrű történetét. Sőt lehetne mindig más is.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 4 hete #140406 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Színművek
egyetértek Finwe-vel és Sissievel, hogy a történet közbeni mesélőt inkább prologussal és/vagy belső mesélővel kellene helyettesíteni!
A fákat pedig lehetne hogy élő személyek testesítsék meg, erre van néhány ötletem… :)

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 4 hete - 21 éve 3 hete #140399 Írta: Dae/siss
Dae/siss válaszolt a következő témában: Színművek
Amennyiben engedélyezve van nékem a szólás, úgy megjegyzem, sokkal szerencsésebb lenne, ha a mesélői részeket cakunpakk kihagynátok. Nemhiába ritka a drámatörténetben a mesélő narrátori szerepkörben (akkor is csak másodrangú íróknál), ez a fajta megoldás, ha el is fogadható, de közel sem olyan hatásos, mintha a mesélő benne van a szereplői viszonyrendszerben. (Pl, Örkény Tótékjában a postás.) Akár egy statisztatünde beszélget Feanorral, akár két mellékszereplő megtárgyalja egymással a történteket, akár Feanor monologizál, sokkal inkább átjön a színpadon a viszonyrendszer, mint egy mesétől tkp. idegen, daráló alak. Na, off end:)

Csütin nékem jó lesz:))

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 4 hete #140398 Írta: Finwe
Finwe válaszolt a következő témában: Színművek
EROS JAVALLAT:

Legyen egy prologus es egy epilogus, amely nemi hatter informacioval latja el a nezoket.
A bevezetoben pl el kene roviden mondani, hogy van ez az Eru akinek a gyermekei a valak
es kozosen alkottak meg Ardat es Ea-t, de Melkor nagyon onzo volt es nem torodott
testvereivel, es pusztítani kezdett. Igy az egesz darab alapkoncepcioja a testverviszaly
kore epulne, es ez egy eros kapcsot jelentene Feanor privattortenelme es Arda tortenelme
kozott. Mert a kettot nem lehet igazan szetvalasztani, csak mindkettot ismerve erthetjuk meg
hogy miben is rejlik az egesz tragedia. Raadasul igy egyfajta mitologiai melysege is lenne
a dolognak.
A masik, hogy Melkor megszabaditasa is csak ugy lehet kelloen eros jelenet, ha
vilagossa valik a nezo szamara, hogy itt bizony az osgonosz kezd el munkalkodni,
aki azonban maga is testverei ellen szallt harcba. Igy feszultebb lenne az
egesz mu legkore is, hisz a nezok sejthetnek mar az elejen azt, hogy Feanor ugyanarra az
utra lephet, mint Melkor egykor.

Melkor megszabaditasa inkabb kepletesen es kicsit stilizaltan kene, hogy megjelenjen: nincs
beszed, szol valami zene, es Melkorrol levagjak a lancokat...

De szerintem lesz meg egy par otletem, sot lehet, hogy irok is egy egesz forgkonyvet... :)

En raerek a talira

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 4 hete #140391 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Színművek

Nos,

alább közlöm a mai - rendkívül eredményes! - talin megbeszélt cselekményt. néhány részlet még hiányzik :arrow: egyes párbeszédeket nekünk kell megírni/kiegészíteni.
aztán ezt összedolgozni a cselekménnyel, és véglegesíteni a forgatókönyvet. Ezt jó lenne jövő hét végéig megtenni. + lehet kritizálni, amit eddig összehoztunk.

Ki érne rá jövő csüt / pénteken hasonló talira :?:


1. kép – TÁNC, MOZGÁS

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 4 hete #140284 Írta: Eleniel (csillaglany)
Eleniel (csillaglany) válaszolt a következő témában: Színművek
Üdv!
Ha odatalálok, benézek. :) )
Van már kész forgatókönyv? Ha igen, küldje el valaki, nagyon kíváncsi vagyok!
Köszi!

Sail away, sweet sister
(Brian May - Queen) :(

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #140148 Írta: gillz
gillz válaszolt a következő témában: Színművek
uff.

csütörtök igen necces, de azért elmegyek.

gillz

need more brainz. yourz. now.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #140136 Írta: Estel Adániel
Estel Adániel válaszolt a következő témában: Színművek
A Deák téren leszállsz a villamosról, és elindulsz a boltív irányába, majd átmész alatta, továbbmész egyenesen, és az utca végén jobbra. ;) (A csütörtöki talira elmegyek én is, azt hiszem... Már be is írtam a kalendáriumba.)

Mornie utúlië! Believe and you will find your way
Mornie alantië! A promise lives within you now

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #140135 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Színművek

Finwe írta: Hali!

Hol van ez a kicsi@vilag?


Deák térnél. Pontos címet nem tudok, de odatalálok...

Navaer!
Felagund

Our knees do not bend easily

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #140130 Írta: Finwe
Finwe válaszolt a következő témában: Színművek
Hali!

Hol van ez a kicsi@vilag?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #140129 Írta: Finwe
Finwe válaszolt a következő témában: Színművek
Laurelen:
Nekem jo az idopont. Jobb mint az 5 vagy annal kesobbi idopont. De tulkepp barmikor jo

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #140128 Írta: Léli
Léli válaszolt a következő témában: Színművek
Üdv!

Gyerekek: én suliban vagyok... (najó, most nem, mert megyek dokihoz, de pénteken valószínű már megyek suliba). Nekem pénteken legkorábban 5-től felelne meg.

Léli

"Az igazság pusztán nézőpont kérdése."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #140110 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Színművek
ok, nekem megfelel a n3. Finwe? Esgal? Léli?
felhívom kriszanát hogy neki jó -e.

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #140108 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Színművek

Lau: 12-f2-ig órám van, de utána rohanok! nem lehetne mondjuk 2-n3 körül kezdeni? a helyszín rendben :wink:


FEANOR-FORGATÓKÖNYVES TALI IDŐPONTJA: szept11, most csütörtök 5 óra, kicsi@világ!

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #140096 Írta: Léli
Léli válaszolt a következő témában: Színművek
Túrin:

Cueddo írta:
Morgoth – Árnyelf / Léli megkérdezi egy ismerősét

Az ismerősöm (a fórumon Brigante) elvállalta a szerepet (bár még nem olvasta a forgatókönyvet). Cue: jó lenne, ha írnál neki, hogy tudja, pontosan mi a helyzet.

Léli

"Az igazság pusztán nézőpont kérdése."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #140094 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Színművek
pénteki találkozó, mit szóltok egy fél 2höz? kicsi@vilag?

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #140069 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Színművek

- Finwe: légyszi add meg a tali pontos helyét-idejét minél hamarabb, mert mindenképp ott szeretnék lenni, és akkor másképp szervezem a péntekemet :roll: van egy változatom a forgatókönyvre, szeretnék másokkal is egyeztetni még.

- a Feanor menetrendje Ancalimon utasítása szerint a következő:
- szeptember 15. - A műsorlista véglegesítése
szeptember 19. - Az elkészítendő jelmezek és díszletek kiválasztása
szeptember 19. - A színielődasi, zenés és táncos próbaterem kijelölése és kibérlése
október 3. - Az előzetes jelmeztervek és a szinpadi produkciók forgatókönyveinek elkészítése
október 3. - Szereplők kiválogatása
október 6. - Próbák megkezdése


Kérdésekkel lehet hozzám fordulni priviben, esemesben, akárhogy :wink:


- FONTOS!
SZERETNÉK EGY KORLÁTOZOTT LÉTSZÁMÚ TALIT A FEANOR-ELŐADÁS FORGATÓKÖNYVÉNEK EGYEZTETÉSE CÉLJÁBÓL: akit mindenképp várnék, az Sissee, Gillz és Felagund + akinek kedve van (és sok jó ötlete), csak a hatékonyság miatt kellene, hogy kevesen legyünk (mondjuk 5-6).

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #139976 Írta: Finwe
Finwe válaszolt a következő témában: Színművek
Udvozlet Szinmuveseknek, Kepzomuveszeknek, es Jelmezeseknek!

LEP 2004

Esgallal egyutt en vagyok a koordinatora a jelmez,- es diszletkeszitesnek, ugyhogy megkernek mindenkit aki szeretne reszt venni a munkalatokban (olyanokat akik tudnak pl varrni eloszeretettel varunk :D ), vagy viselne jelmezeket a vetelkedo soran, vagy barmilyen modon tud segiteni (pl anyagot szerezni, vagy varrni tudo embereket), hogy nalunk jelentkezzen priviben. MINDKETTONKNEL.

A szinmuveseket megkernem, hogy jelezzek nekunk, hogy milyen kulon diszletre, vagy jelmezre lenne szukseguk. Pentekre szervez Kriszana egy talalkozot, melyen ott lesznek elvileg a kreativ munka szervezoi. Ha van kesz forgatokonyvetek, akkor nagyon szivesen atfutnam (sot kifejezetten jo lenne, ha ezt megtehetnem), es szolgalhatnek otletekkel a diszletekre vonatkozolag, amit aztan persze meg is csinalnank.

Finwe

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #139828 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Színművek
Udv!

Valaki szolhatna, hogy mikor lesz mikor lesznek a probak!!!
Mert szvsz minimum hetente kene lenni probanak, ahhoz hogy normalisan menjen nyarra... Mikor lesz a kov. talalkozo???

Navaer!
Felagund

(ui: angol billentyuzet (meg mindig) sux!!! )

Our knees do not bend easily

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #139813 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Színművek
Lep-pel és az előadásokkal kapcsolatban; (legjobb tudomásom szerint) lesz egy humor-blokk, egy tünde-előadás-kibővítése-zenével-tánccal blokk(vagy ez egy másik, külön színdarab?a Feanoros? Cueddo? ) és esetleg egy külön zenés-táncos blokk(ez meggondolandó, mert szvsz nem biztos,hogy lesz elég idő rá, mármint a felkészülésre)
Akik ezeket csinálják légy szíves küldjenek nekem egy privit, hogy pontosan miről lenne szó.

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #139624 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Színművek

Nos,

úgy látom, ideje eloszlatnom az esetleges félreértéseket:

- a Túrin folytatódni fog, attól eltekintve, hogy a LEPre készülünk, meg minden. most persze azt kell először tisztába tennem, meg megírnom, de ha arra lesz egy kész szöveg, akkor már csak próbálni kell, és amellett mehet a Túrin is (bár lassabban, mint eddig). És ha januártól belehúzunk, sztem simán megcsináljuk legkésőbb jövő augusztusig. De akkor mindenkinek nagyon komolyan kell vennie.

- Egyéb: Beleg: a LEPen én a Feanoros előadást vezetem, Léli pedig a humorosat, de természetesen segítünk egymásnak, ha kell, szóval a te válladat nem nyomja ilyen teher :wink:
- akkor beírlak Belegnek, az I. felvonásban van egy kicsi szereped, több a II-III.-ban.

- a Feanorról pedig annyit: akkor elkezdem írni, és majd szeretnék egy talit a színművesek és táncosok vezetőivel + akinek még kedve van, hogy megbeszéljük a végleges koreográfiát, aztán elkezdhessük megtanulni.
Mindezt egy hónapon belül!

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja #139599 Írta: E. Eia Ayna
E. Eia Ayna válaszolt a következő témában: Színművek
NINCS lefújva, de egyszerűen senki nem csinálja, amíg más előadásokat is szerveznek :cry:

Tűznél ülök, s elgondolom,
hajdankorok embereit,
s hogy jönnek Majdanok, miket
már mások látnak itt.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
21 éve 1 hónapja - 21 éve 1 hónapja #139597 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Színművek
Eia: Szerintem másról beszélsz... 8O
Én a Túrin Turambaros színdarabra gondoltam amit Cue írt, és próbák is voltak ezzel kapcsolatban...
Amikor útoljára hallottam róla (a Tábori Találkozón) akkor épp frissítve lett a szereposztás. Persze, ha a próbák nem férnek bele az időbe akkor azt én is megértem. De azért jó lenne, ha szólnátok hogy az egész le van fújva, mert akkor nem töltöm az időm a jelmezek tervezgetésével, szövegtanulással stb... :rmad2: :x (Régebben minderre még igény volt)

U.I. Nem tudok róla sajnos hogy a témának külön topicja lenne :?

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 1.054 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére