mtttabor2015 02

 

A táborról általában

99 éves korig bárki részt vehet: a sok egyetemista és középiskolás között gyakran látunk kis fürtös gyermekfejet, vagy épp komoly érett arcot, és kisgyermekes családok is gyakran látogatják a táborainkat. Azonban közös bennük, hogy hagyományosan a mindennapok szürkeségén túlmutató vágyak kapcsolják össze őket, és az együttes tevékenység eredményeként szoros emberi kapcsolatok, és páratlan ifjúsági kisközösségek kovácsolódnak közöttük a közösen töltött napok alatt. A táborba 120-150 főt várunk idén, hogy elvarázsolódjunk közösen erre a kilenc napra.
Hogy miben rejlik a táboraink titka? Azért varázsolja el a résztvevőket, mert olyan élményeket ad, amelyekre szívesen gondolunk vissza a hétköznapok során. Olyan közösségi élmény, amelyet a Gyűrű Szövetsége vagy a törpök érezhettek az útjuk alatt.

A tábor helyszíne: Parádfürdői Ifjúsági Tábor (Parádi Tábor)
A tábor időpontja: 2015 augusztus 1-től augusztus 9-ig

A közösségekről

Idén a táborozókat nyolc családra osztjuk, és két-két család fogja a Megye egy-egy fertályát képviselni. A délelőttöket részben családi körben, részben az egész fertállyal közösen töltik majd. A családokat egy-egy családfő vezeti, akik együttműködve irányítják a fertály életét. Kettőjük munkáját egy mester segíti, aki messze földön híres valamilyen mesterségről vagy tudományról.

Délutánonként a táborozók számtalan kreatív alkotótevékenységben kipróbálhatják majd magukat (például harcművészet, tánc, szakácsmesterség), de lehetőséget biztosítunk kirándulásra, a környék felfedezésére és a hobbitlét rejtelmeinek mélyebb megismerésére is. Idén órarend jellegű rendszert állítunk össze, amiben megfér egymás mellett több különböző tevékenység is. Aki szeretne, akár három-négy rövidebb műhelyen is részt vehet, de igyekszünk az eddigi években különösen nagy népszerűségnek örvendő tevékenységekből több, egymást követő műhelyt is biztosítani, hogy az is megtalálja a számítását, akinek a szívét kevésbé dobogtatja meg a hobbitos kavalkád.

Választható műhelyek a táborban >>

Szabadidőben, sziesztában mindenki elnyújózhat a napsütötte domboldalon, de az aktívabb pihenésre vágyók választhatják a sziesztaprogramok (társasjáték, csendesebb kreatív foglalkozások) nyújtotta társasági örömöket is. Az esti órákban tábortűz mellett, a fogadóban vagy a teaházban mulathatnak együtt a fertályok népei és feleleveníthetik a Megye szokásait, régi legendáit.

Sok-sok közös játék és megoldandó kihívás vár a fertályokra, amik során a táborlakók megismerhetik szűkebb és tágabb csapatuk tagjait, a többi táborozót, kitalálhatnak és aztán természetesen meg is ülhetnek sok-sok ünnepelnivalót, készíthetnek és tanulhatnak szép, avagy hasznos dolgokat, hogy a tábor végén megannyi mathommal és emlékkel intsenek búcsút az Öregdomb lankáinak.

A programról

Az idei tábor programja nem fog sokban eltérni a hagyományosan megszokottaktól, leszámítva azt, hogy az egyhetes ünnepségsorozatra való tekintettel több pihenő-és szabadidőtök lesz. No meg hosszabb reggeli-, ebéd- és vacsoraidő, hiszen jó hobbithoz nem méltó a „gyorsan bekapok pár falatot, és rohanok tovább”-életmód.
Emellett persze részt vehettek majd a szokásos csapatfoglalkozásokon és műhelyekben, de újításként nemcsak délutánonként, hanem már a szieszta alatt is alkalmatok lesz kreatív tevékenységeket végezni, amennyiben nem szeretnétek aludni, pihenni, beszélgetni. (Láttatok már valaha délutáni szunyókálás helyett gyöngyöt fűző hobbitot? Én sem. De most majd fogtok!) Természetesen lesz sok játék, izgalmas versengés a csapatok között, rejtvények, legyőzendő akadályok, valamint az elmaradhatatlan napi piac távolról érkező kereskedőkkel.

Ám a fertályok lakóiként mégiscsak ünnepelni jöttök majd az Öregdombra, ezért, amire leginkább számíthattok az „étel, ital, hejehuja, vigalom”: hamisítatlan megyei kocsmahangulat, kellő mennyiségű pipafű és sör, tánc és zene, ének. Ki-ki megmutathatja majd kérdező-tehetségét, történetmesélő-képességét és csocsózási tudását, illetve az Öregdombi Vigasság idején minden jeles eseményről megemlékezünk, legyen szó születés- és névnapokról, eljegyzésekről, keresztelőkről, családi évfordulókról vagy a régi idők nagy csatáiról, no meg arról is, hogy Lápatoroki Bogó pontosan két éve hagyott fel a kukorica-tolvajok szisztematikus kergetésével.

Lesz meglepetésvendégünk is: a táborban a LochNesz zenekar koncertjén bulizhattok. Hallgassátok őket addig is!

Ennyit ízelítőül. Gyertek el, a többit majd meglátjátok! (És hozzatok finom gesztenyés-meggyes süteményt második reggelire, mert e tájékoztató írása közben igen megéheztünk.)

A keretjátékról

Nem vitás, hogy a Tuk család már régen kiemelkedett a többi közül, mert a tháni hivatalt ők vették át (az Aggbak nemzetségtől) néhány évszázaddal korábban, és a Tuk-ház feje azóta is viselte ezt a címet. A thán volt a megyei gyűlés főnöke, a megyei seregszemle összehívója és a hobbitsereg vezére, mivel azonban a gyűlést és a sereget csak rendkívüli állapotok idején hívták össze, ilyenek pedig már nem fordultak elő, a thánságból pusztán névleges méltóság lett.” (A Gyűrűk Ura: Prológus, A hobbitokról)

A harmadkor 3001. évében járunk. A Sötét Úr visszatért a Fekete Toronyba, hogy az eljövendő háború terveit szövögesse, szolgákat gyűjtsön és gyűlöletet szítson ellenségei között. Az éjszakák sötétebbek lettek és ebbe a sötétbe visszatért a félelem. Olyan lényekről suttogtak, amiknek a neve már-már végleg feledésbe merült. Mindenki tudta, hogy valami nincs rendben a világban, messze keleten felébredt a Homály.

Mindenki, kivéve a hobbitokat.

Sok év telt el a Zöldmezei Csata óta, az északi király háborúja már csak a mesékben él, de a thán méltósága még él és virul nem fakult. III. Ferumbras idején sem csökken az iránta érzett tisztelet, különösen a Thán Ünnepének idején, (amit mindenki csak Öregdombi Vigasságnak hív), amikor - tízévente egyszer - megünneplik az első thán megválasztását annak helyszínén, a Megye északi határán, az Öregdombon. A vigasság története a múlt ködébe vész, eredetileg a király segítségére induló hobbit csapatok gyülekező helyének mondják az Öregdombot - hiszen a dúnadanok és a tündék által Esthajnal-domboknak, a hobbitok által Királypúpoknak nevezett hegyeken túl feküdt Annúminas városa az Esthajnal-tó partján. A város helyén a romok között mára a szél siratja az Északi Királyság régmúlt fényét, a hobbitoknál is csak néhány szólásban él az emléke, meg persze a hegyek nevében, de olyan hobbitot megyeszerte nemigen találni, aki járt volna a hegyeken túl.

Miért is ment volna tovább, ha a sör ezen az oldalon van?

Hogy ki és mikor állította az első lakomasátrat a hadigyűlés idején, a múlt ködébe vész, de lelkes követőkre akadt, és mostanra az egykor komor gyülekezőhely minden tíz évben a Megye - elsősorban a Tuk család és szerteágazó rokonsága - egyik legnevesebb ünnepének ad helyet.
Ezen kívül a Megye távoli részeiről összejött rokonság előszeretettel ünnepli meg itt a születésnapokat, menyegzőket, nagyritkán üzletek is köttetnek.
Harmadik Ferumbras ráadásul erre az évre meghívta a Tuk család régi ismerősét, Gandalfot is, aki nem ígérte, hogy eljön, de azt sem, hogy nem…

A hobbitok az Öregdombon gyűlnek össze megünnepelni a thánválasztást, a thánt és azt, hogy összegyűltek. Régi szokás szerint felidézik a dicsőséges múltat - persze hobbit mércével mérve a felidézést és hobbit szemszögből a dicsőséget, a Zöldmezei Csatával egyenértékűen azt a hőstettet, amikor III. Isumbras - Bikabúgó Bandobras nemes atyja - a győzelem miatt érzett örömében egymás után három hatalmas dinnyét megevett minden különösebb következmény nélkül. A szakértők közül sokan úgy gondolják, hogy teljesítménye jóval figyelemre méltóbb a fiáénál, mert orkokat bárki tud kaszabolni, erre számos példa van az elmúlt korok történelmében, bezzeg arról mélyen hallgatnak a krónikák, hogy mennyi dinnyét tudott megenni ama neves Beren vagy Túrin. Nyilván nem véletlenül.

Helyszínek és az Öregdomb ismert hobbitjai >>>

Mi fán terem a keretjáték? >>>

Kedvcsináló novellák:

A thán története >>>

Az erdőben >>>

 

Szállásról, étkezésről, utazásról

Az idei táborban az alapértelmezetten 6-10 fős közös hálószobákban lesz lehetőség az alvásra. Ezek mellett a táborban található kisebb (2 ágyas) szobákat, illetve prémium apartmanokat (2 szobánként saját konyha és fürdőszoba) felár ellenében lehet igénybe venni, itt prioritást élveznek a kisgyermekes családok.

A szállás nem tartalmazza az ágyneműhuzatot, ezért sajátot, vagy hálózsákot hozzatok! Akinek erre nincs lehetősége, az a jelentkezési lapon jelezze, 500 Ft ellenében tud a helyszín ágyneműt biztosítani.

Rendelkezésre állnak telepített sátrak, ágyakkal. Ha a jelentkezési lapon ilyent választasz, 1000 Ft kedvezményt adunk.

A normál tábordíjhoz képest kedvezményes szállásdíjat számolunk fel saját sátor használata esetén. Sátorozásra viszont elsősorban akkor van lehetőség, ha a szobák nagyrészt már megteltek. Ha ilyen elképzelésed van, kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot a taborlogisztika@tolkien.hu e-mail címen.

Napi háromszori, egy meleg, és két hideg étkezéssel számolunk, aminek elkészítését előreláthatólag Kovács Anikó (Anikó néni) vállalja. Lehetőség van vegetáriánus, laktóz-és gluténmentes étkezést kérni, kérjük, hogy aki ezt igénybe venné, jelezze a jelentkezési lapon!

Csoportos leutazást és visszautazást szervezünk különbusszal Budapestről azoknak, akik ezt igénylik. Az utazással kapcsolatban a tábori levelekben szolgálunk információval.

Tábordíjak és jelentkezési információk

Alap részvételi díj: 49.000 Ft
MTT pártoló tagoknak: 46.750 Ft
MTT rendes és támogató tagoknak: 40.000 Ft

Vegetáriánus vagy speciális étkezést igénylők kiegészítő díja: 3000 Ft/fő a tábor teljes idejére
A drágább alapanyagokkal dolgozó rendekbe jelentkezők kiegészítő díja: 400 Ft egynapos, 800 Ft háromnapos műhelynél
5+1 fős és 4 fős prémium apartmanok kiegészítő díja: 12.000 Ft/szoba (3000 Ft/fő)
2 fős szobák kiegészítő díja - 3000 Ft/szoba

Akció az elsőtáborozóknak: minden tábori jelentkező, aki korábban nem vett részt MTT táborban, 5000 Ft kedvezményt kap a részvételi díjból. (A kedvezmény az utolsó, helyszíni részletből kerül levonásra.)

Figyelem, a részvételi díj az útiköltséget nem tartalmazza!

Befizetési határidők:

Első részlet – május 31. június 15: 15.000 Ft
Második részlet – június 30.: 15.000 Ft
Harmadik részlet – tábor első napja: fennmaradó összeg

A számlaszám, ahova a befizetéseket várjuk: OTP Bank 11709002-20646116-00000000

Utalásnál minden esetben írjátok oda a közlemény rovatba a polgári neveteket és hogy hányadik részletet fizetitek be!

Jelentkezési határidő:

2015. május 31.

2015. június 15.

A táborba még július 24-ig leadhatjátok a jelentkezéseteket, de már a 4000 Ft késedelmi díjjal megemelt árat számoljuk.

Ne feledjétek hogy a jelentkezésetek az első részlet befizetésével válik érvényessé! Határidő utáni fizetésnél 4000 Ft késedelmi díjat számítunk fel.

A tábordíjat OTP vagy MKB SZÉP kártyával is lehet fizetni.

Látogatói hétvége

Azok számára, akik nem tudnak végig velünk táborozni, lehetőséget biztosítunk, hogy két nap erejéig ők is hobbitnak érezhessék magukat. A látogatói hétvége időpontja augusztus 7-9., a részvételi díj: 6000 Ft. A közös buszba már nem tudunk helyet biztosítani, így a hazautat egyénileg kell megoldanotok. Ami még fontos: ahogy az előző években is, szállást csak telepített sátorban tudunk biztosítani, vagy hozhattok saját sátrat is. Hálózsákot mindenképpen hozzatok!

Jelentkezési határidő a látogatói hétvégére: július 29. szerda éjfél

Látogatói hétvégére jelentkezés: írjatok üzenetet a taborlogisztika@tolkien.hu email-címre!

Egyéb pénzügyi ill. logisztikai kérdés/kérés esetén forduljatok bizalommal a logisztikus csapathoz a – taborlogisztika@tolkien.hu - címen.

A fizetési határidők a részletekben fizetést segítik elő; ha egy adott fizetési határidő után jelentkezel, az azt jelenti, hogy a legközelebbi határidőnél az addig esedékes részleteket egyben kell utalnod. Pl. ha június 28-án jelentkezel, akkor a legközelebbi határidőnél már a teljes tábordíjat egy összegben kell utalnod. Amennyiben valamiért nem tudsz utalni, írásban, indoklással jelezd nekünk!

A műhelybeosztásnál figyelembe vesszük a jelentkezési sorrendet, így ha mindenképp szeretnél az általad kiválasztott műhelybe kerülni, úgy érdemes minél hamarabb jelentkezni!

Jelentkezési lap >>>

Rendelj pólót és tábori kupát!

Idén nem csak tábori pólót, hanem faragott kupát is rendelhettek! Van annál hangulatosabb, mint saját kupából iszogatni egy igazi hobbit mulatságon?

Árak:

póló: 2200 HUF

kupa: 2200 HUF

Kérünk benneteket, hogy amennyiben rendelni szeretnétek valamelyik táboros ereklyéből, legkésőbb július 21-én éjfélig töltsétek ki az űrlapot! Ha szeretnél pólót vagy kupát rendelni, itt tudod jelezni: Tábori póló és kuparendelés

10549776 10203980865995102 3015095477754184449 o11267460 10203980868275159 5345180252365813447 o

 

11659349 10203980866675119 405643841872752165 n

11667413 10203980867275134 7450644085837367658 n

 

 

11692581 10203980879435438 3580403995994434561 n


Friss információkért figyeljétek a tolkien.hu-t és a facebook oldalunkat!
Ha kérdésed, kérésed van felénk, keress minket a tabor@tolkien.hu email címen vagy a facebookon!

Táborszervező csapat

 

Utoljára frissítve: hétfő, 27 július 2015 18:21

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére