Rendezvények
Az MTT által szervezett programok
A 2016. évi Tolkien Táborban a résztvevők számtalan extra kényelmi opció és kedvezmény-lehetőség közül választhatnak. A tábor díja 19 000,- és 60 000,- Ft között változhat az igényelt extrák és igénybevett kedvezmények különböző kombinációiban. Ez a díjkalkulátor lehetővé teszi a tábordíj előzetes, pontos kiszámítását.
Már a 2014-es táborban is nagy sikert aratott a Babarend, a Magyar Tolkien Társaság tábori gyermekmegőrzője. Amíg a szülők műhelyfoglalkozáson vannak, tapasztalt és rátermett rendvezetőink felügyelik a kicsiket: Bárány Ágnes és Várfalvi Tamás (Félix) felügyeletében garantáltan jó kezekben lesznek a gyerekek.
Június 27-én azért gyűlünk össze, hogy közösen megünnepeljük a Magyar Tolkien Társaság születésnapját. Szeretettel várunk minden kedves tagot, támogatót, szimpatizánst és mindenkit, aki szeretne kötetlen körülmények között nosztalgiázni, szép emlékeket feleleveníteni. Várjuk továbbá a Tolkien Klub látogatóit is, hiszen amellett, hogy megismerkedhetnek a társaság színe-javával, azt is kipróbálhatják, milyen szabadtéren társasjátékozni.
Májusban a megszokottól eltérően nem szombaton, hanem vasárnap várunk benneteket a Világcsücsökben. Május 31-én 14-20 óra között a társasozás mellett gitárral kísért közös dalolászáson vehettek részt, kézműves foglalkozásként pedig teafilterből hajtogathattok szépséges figurákat. A belépés ingyenes!
Már most azon izgulsz, milyen történetbe csöppensz a nyári táborban? Tudni szeretnéd, milyen karakterekkel találkozhatsz, már most meg akarod őket ismerni? Ennek semmi akadálya! Folyamatosan bővülő cikkünkben az Öregdombi Vigasság keretjátékának szereplőiről, helyszíneiről és előzményeiről olvashatsz naprakész infókat. Kattints és ismerkedj meg már most az Öregdomb hobbitjaival!