A Gyűrűk Ura szereplőinek asztrológiai elemzése 3. - Aragorn

Mit szimbolizálnak a karakterek?

A másik főszereplő a trilógiában Aragorn, Arathorn fia, az északi dúnadán kósza, aki a történet végére Gondor Újraegyesített Királyságának lesz a királya Elessar Telcontar néven. Titokban nevelték föl Völgyzugolyban. 20 évesen tudta csak meg származását Elrondtól, és ekkor ismerte meg Arwen Undómielt, Elrond lányát is, akit aztán élete végéig olthatatlan szerelemmel szeretett. Közel 70 évig vándorolt és küzdött Szauron ellen, számos nép szokásait megismerte, kemény, de bölcs ember vált belőle. Gandalf barátja lett és segít Frodóéknak eljutni Bríből Völgyzugolyba, majd tagja lesz a Gyűrű Szövetségnek és Gandalf lezuhanása után a csapat vezetője lesz. Amon Hen-nél útjára engedi Frodót, Boromirnak illő végtisztességet ad, majd Legolasszal és Gimlivel az elrabolt két hobbit után indul. A Gyűrű Háborúban elöször Théoden király oldalán harcol a Helm-szurdokban, ezután a Holtak Ösvényén át Pelargírba lovagol és a holtakkal együtt legyőzi a kalózokat. Ezzel megfordítja a pelennori csata sorsát. Pelennor felszabadítása után Mordorhoz vonul a megmaradt seregekkel. Miután Frodó megsemmisítette a Gyűrűt, Aragornt megkoronázzák és feleségül veszi Arwent. 120 évig uralkodik és kiterjeszti a királyságát, visszaállítja a békét és bőséget szinte egész Középföldén. Nemes, bölcs, okos és előrelátó embernek írják le. A felvilágosult uralkodó típusa.

Míg Frodónál vitatott a kérdés, hogy inkább a VÍZÖNTŐ vagy inkább a HALAK jegy jellegzetességeit viseli magán, addig Aragornt egyértelműen a VÍZÖNTŐ jegyhez sorolnám. Sok mindenben hasonlít Frodóhoz. Aragorn szintén sokat vándorol, a közösségért tevékenykedik. Brí emberei és a Megye hobbitja Aragornnak és a Kószáknak köszönhették viszonylagos biztonságukat. Aragorn a névtelenséget választva jár-kel Középföldén, mindig a háttérben maradva. De nem közösségben, hanem egyedül! Itt megnyilvánulni látszik a VÍZÖNTŐ jegy alapvetően individualista karaktere. Idealista, szabad és különc.

"Ő is a jövő-menő emberek közül való; mi úgy hívjuk őket, hogy kószák...Néha eltűnik egy hónapra vagy akár egész évre, aztán megint felbukkan ...Az igazi nevét még sosem hallottam, de errefelé csak Vándor néven emlegetik Jó sebesen tud járni azon a hosszú lábán; hanem azt már senkinek sem mondja meg, hogy miért siet annyira."(Papsajt Ászok Aragornról a könyvben)

Függetlensége megnyilvánul Arwennel való sszerelmének történetében is. Ugyan első látásra beleszeret, de egyrészt Elrond miatt, másrészt saját választása miatt vándorolni indul a Vadonba és ezt követően 29 évig nem is látja a lányt. Akkor véletlenül találkoznak Lothlórienben, ahol megújítják esküjüket - és ezt követően Aragorn újabb 38 (!) évre "eltűnik" Végzi a feladatát, ezzel is láttatva, hogy ideálja, eszmei feladata fontosabb számára a családalapításnál is.
Aragorn, mint igazi VÍZÖNTŐ, az embereket és más lényeket értékük, jellemük szerint becsüli, nem érdeklik a rangok. Udvarias mindenkivel, de nem becsül többre egy királyt egy hobbitnál, és nem is érezteti bármelyikükkel a társadalmi megkülönböztetést. Mindenkit egyenlőként kezel.

"Barátaim! Nektek jár tisztelet!" (Aragorn a koronázáson a hobbitoknak / a filmben)

Hasonlóan Frodóhoz sok barátot szerez, baráti kapcsolatai fontosabbak a családjánál is, hisz apja korán elhunyt, anyja pedig nem nyújt neki igazi támaszt. Viszont uralkodása alatt a Negyedkorban szinte egész Középfölde a barátja és szövetségese: a Megye (Samuék), Völgyzugoly (Elrond fiai), Bakacsinerdő (Legolas), Erebor (Gimli), Tóváros, Kelet- Lórien (Celeborn), Rohan (Éomer), Dol-Amroth (Imrahil), Ithilia (Faramir) stb.
A VÍZÖNTŐRŐL azt mondja a hagyomány, hogy alapvetően szeret álarcok mögé bújni (vö. a farsangi időszak is a VÍZÖNTŐ jegy idején van!). Aragornt ahányfele megfordult, annyi néven ismerik: születésekor Estelnek nevezik, Gondorban Thorongilként szolgál, Bríben Vándorként emlegetik, Bilbó Dúnadánként ismeri. Kószaruhája tulajdonképpen álruhaként is felfogható. Kószaként nem is nagyon törődik a külsejével. Mikor azonban a tündékkel van Völgyzugolyban egészen tündés, fényes öltözéket ölt, és megint mást majd királyként.
Aragorn úgy emlegetik, mint "King in exile" (király száműzetésben). Ez azért fontos szimbolikusan, mert a Nap, mely a hatalom és a királyság planétája, és uralkodik az OROSZLÁNBAN, a VÍZÖNTŐBEN viszont száműzetésben (exilben) van! Ez tökéletesen leírja Aragorn alakját és sorsát a történetben.
Habár időnként már felfedi magát és megmutatja OROSZLÁN mentalitását, mivel a VÍZÖNTŐNEK az ellenpólusa az OROSZLÁN.

"Aragorn hátravetette köpenyét, s az Andúril fényes pengéje, mintha láng lenne,csapott fel, ahogy kicsússzant hüvelyéből...Gimli és Legolas elkerekedett szemmel bámulta bajtársát, hiszen ilyen kedvében még sosem látta. Mintha fölébe nőtt volna a látszólag összezsugorodott Éomernek, s lelkes arcán egy pillanatra a kőkirályok méltósága és ereje fénylett. S Legolas úgy látta, homlokát csillogó koronaként fehér lángok övezik."(Aragorn a könyvben)

Olvastam olyan vélekedést is, hogy Aragorn eleve az OROSZLÁN jegyhez kötődne. De úgy látom Aragornnak inkább az lenne a feladata, hogy eljusson a VÍZÖNTŐ kötetlen "bolond-lététől" az OROSZLÁN felelősségteljes uralkodói státuszának elfogadásáig, ill. integrálásáig. Az akadályok ezen az úton nemcsak a külső körülményekben rejlenek, hanem magában a karakterben is. Mert oly távoli már tőle (időben) az OROSZLÁN uralkodása, hogy már szinte fél tőle, fél az árnyoldalaitól - jobban,mint amennyire vágyik rá.

"- Téged nem köt Isildur végzete. Más lesz a sorsod.
-Ugyanaz a vér folyik az ereimben. Ugyanaz a gyöngeség."(Aragorn és Arwen a filmben)


Ám a történet végére mégis felvállalja, megvalósítja az Oroszlánságot jellemében, elfogadva a felemelkedés és az uralkodás "kényszerét". Vállalja önmagát, megmutatja fenségét, mely eddig csak alkalmanként nyilvánult meg benne és sugárzó Napságát kiterjeszti a világra is.

"Az ő napjaiban a Város szebb lett, mint valaha volt, szebb, mint kezdeti dícsősége idején: csupa zöld fa és csupa szökőkút, kapuit mithrilből és acélból kovácsolták, utcái fehér márvánnyal kövezték ki...s mindenki egészséges volt és mindenki gazdag, s a házak megteltek férfiakkal és nőkkel, gyermeknevetéssel, s egyetlen ablak sem volt vak, és egyetlen udvar sem üres; s a világ harmadkorának végét, az elmúlt esztendők dícsőségét az új világ megőrizte emlékezetében."(A király visszatér)

A szimbólumok nyelvén az sem véletlen, hogy Elessar király MinasTirithben uralkodik, melynek eredeti neve: Minas Anor, a Nap Tornya volt. Ám Aragorn királyi nevében is megőrzi kósza múltját, házának neve: Telcontar tünde nyelven Vándort jelent. Így fonódik szépen össze alakjában a VÍZÖNTŐ és az OROSZLÁN jelképisége.



Mit tett hozzá a karakterhez az azt játszó színész?

Aragorn (Viggo Mortensen)

Aragornt Viggo Mortensen (46) játssza a filmben, és az ő szerepfelfogásától lett Aragorn karaktere a "rejtőzkődő hős" mellett a "vonakodó hős"is. Azt érzékelteti, hogy Aragornt kételyek gyötrik életfeladatával kapcsolatban, nem igazán hisz abban, hogy elég erős lesz, ha szembe kell szállnia a rá váró kihívásokkal, miután végül is el kell foglalnia a származása jogán rá váró trónt. Tisztában van azzal, hogy ősapja, Isildur gyengesége miatt alakult úgy a történelem, hogy a Szabad Népek nem tudtak végérvényesen leszámolni a Sötét Úrral, és fél, hogy ő is kudarcot fog vallani egy sorsdöntő pillanatban.
Eredetileg a szerepre egy jóval fiatalabb színészt választottak, de aztán rájöttek, Aragorn figurájában meg kell jelennie az életbölcsességének és a viharvertségének is, amely a sok-sok tapasztalatából és viszontagságából adódik.

"Nem csak eljátszotta a figurát, hanem részévé vált. A szerep és ő összekeveredtek."(Peter Jackson Viggoról)

"Nem hétköznapi fickó. Teljesen hisz annak igazában amit éppen csinál. Ha nem hisz benne, nem is csinálja."(Sean Bean Viggoról)

Viggo Napjegye Mérleg, ezért érthető, hogy miért így fogta fel a szerepet. Tűnődik, latolgat és sokszor tétovázik a döntések előtt. Tulajdonképpen Viggo a filmben próbálja érzékeltetni. azt az utat, amelyet a hőse történet szerint már a Gyűrű Háború előtt bejár - amíg elfogadja küldetését.
Viggónak nagy valószinüséggel Vízöntő Ascendense van, így személyisége jól illik az általa megformált karakterhez. A titokzatos, szabad, magányos, különc vándor szerepe nagyon jól áll neki (tipikus hippi, ezt el is ismeri magáról).
Horoszkópjában szemben áll egymással Vízöntő Holdja és Oroszlán Uránusza. Itt jön be számára az Oroszlán problematikája, Uránusza a kötetlen bolondság jelölője nehezen tudja felvállalni az Oroszlán hatalomvágyát és uralkodási tendenciáit.
Ikrek Marsa a rugalmasságot, a szellemi tettrekészséget biztosítja számára, az intellektuális kiváncsiságot (Aragorn jellemében is megjelenik a művelt nagyúr képe: tanult, olvasott, nyelveket tud.) Skorpióban levő stelliuma (Neptunusz, Merkúr, Jupiter) pedig biztosítja az elmélyültséget, a lényeglátást, végletekig kitartó szívósságot, és igen a titokzatosság varázsát is. Ám hogy Mérleg létére el tudja hitetni velünk, hogy nemcsak bölcs, megfontolt ember, de kiválóan képzett harcos is, azt talán többek között a Plútó-Mars kvadrátjának köszönheti.

"Látni lehet a vadságot a szemében." (Elijah Wood Viggóról)

"Na, ő igazi őrült., rajtam kívül ő élte bele magát legjobban és legegészségtelenebbül a forgatásba. Szinte végig Aragorn volt, nem Viggo, vadul tanult kardozni, le sem vette a jelmezét, sőt a szállodában állandó problémái voltak abből, hogy aludni is a kardjával ment." (Peter Jackson Viggóról)

Aki látta a werkfilmeket, hallhatta, hogy a kardmester, aki oktatta őket a kardforgatásra, élete legtehetségesebb tanítványának nevezte Viggót, aki előtte életében nem fogott még kardot! És a forgatási filmekben lehet látni, mikor egy-egy jelenetben vadul ordítva esik neki filmbeli ellenségének. Vadsága jól illik a titokzatos, vándorló harcoshoz, aki sok veszélyen kelt már át. Bár időnként Mérlegsége szívesen megfutamodna...

"Richard tartott egy lelkesítő beszédet [ti. az uruk-hai-okat játszó színészeknek], s hitelesség látszata meg ilyesmi. A hangulat teljesen vérszomjas lett, amolyan: 'Ölj! Csonkíts' Ránéztem Peterre [Peter Jackson], meg a kaszkadőrök vezetőjére, aki csak fogta a fejét. mert ugyanazt érezte amit én, hogy ezeknek a pasasoknak már semmilyen biztatásra nincs szükségük, kiráznak a gatyámból. Egyszerűen azt éreztem: 'Engem nem érdekel, én nagyon gyorsan el fogok innen pucolni!' Nem probléma. Még úgyis sokat kell forgatni!" (Viggo Mortensen a forgatásról)

Emellett viszont van benne Mérleg Vénusz is,amely a színészt a művészetek kedvtelése és művelése felé viszi.

"Csodálatos művész több vonatkozásban is." (Dominic Monaghan Viggoról)

"Fotóművészet, festészet, költészet. A pillanatért él. Az életért él." (Sean Bean Viggoról)

Mérleg Vénusza ezenfelül az általa játszott karakterbe belecsempészi a romantikus vonásokat is, l. szerelmét Arwennel. Ezenfelül pedig az esztétikum élvezetét, ezért is tud ugyanolyan otthonosan mozogni a tündék kifinomult világában, mint az erdei kószák harcos világában...

Utoljára frissítve: csütörtök, 01 augusztus 2019 09:55

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére