fbpx
 
 

Almási Miklós: Megy a gyűrű vándorútra

A Népszabadság kritikája A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetsége című filmről.  

 

Megy a gyűrű vándorútra
Népszabadság, 2002. jan. 18., péntek

Hát megjött, és ha szerencséd van, nem is kell sorba állnod érte. A Gyűrűk ura - A Gyűrű szövetsége - egy generáció talányos regénye volt (a három kötetes magyar változat 1981-ben jelent meg, Göncz Árpád fordításában), és pár év alatt felszívódott a szubkultúrában, szavaink származnak onnan, a Zsákos Frodó és Gandalf, a hobbitok és törpök azonosító jelszavak lettek. Ez volt az első modern, globális mese, a világon majd mindenütt így volt vele a populáris kultúra, a tudós Tolkien belopta magát a lelkekbe. Aztán háttérbe szorult - kit nem felejtenek el manapság -, de most, a fantasy filmek versenéyben (lásd a Harry Potter-őrületet) feltámadt. Már csak azért is, mert állítólag ez a háromfolytatásnyi filmeposz (rendezte: Peter Jackson) minden idők legdrágább mozija lett: kétszázhetvenmillió [dollárba került] (az eddigi listavezető, a Titanic kétszázból jött ki).
A mesefilmek gyakorlatában azt szoktuk meg, hogy bennük itt-ott visszaköszönnek az emberiség nagy legendái: bibliai történetmorzsákhoz egy kis Grimm-, netán Homérosz-epizódok illeszkednek, másutt népmeseelemek vegyülnek Arthur király históriájával, szóval nem tévedhetsz el, igaz, egy idő után épp ezért unhatod is magad. A gyűrűk ura más: az ő meséjének elemeit csak ritkán lehet visszavezetni ismert elődre, Tolkien külön univerzumot talált ki: országokat (Középfölde, Mordor), az ott lakók saját nyelvét, földrész földrajzát, családfákat, népszokásokat és persze a nagy kalandot, a Gyűrű útját. Mert az az igazi téma: ez a varázsakármi vonzza magához a gonoszságot, aki felhúzza az ujjára, láthatatlan lesz, de a Rossz hatalma számára követhető. (Mellesleg ez az egyetlen közlegenda-motívum: a gonosz arany...) A mese tétje: sikerül-e ezt az előkerült átkos Gyűrűt valakinek úgy megsemmisíteni, hogy ne kerülhessen a rossz emberek kezébe, s ami még fontosabb, ne szolgálhasson különböző hatalmi őrületeket.
A küldetés a tini Frodóra hárul. A mozi fél sikere, hogy ehhez a szerephez az angyalarcú Elijah Woodra leltek: igaz, hogy jobbára csak tágra nyílt szemei látszanak, de a mai (komputeranimált) filmek világában az is nagy dolog. Szóval ő kapja meg a rémisztő örökséget, őt üldözik a Rosszak, az orkok, Szarumán vezetésével, és őt segítik hobbithaverjai (négyen vágnak az útnak), majd szövetségre is lépnek a segítőkkel - nem mesélem el, tudod te is.
A film varázsa, hogy szakít a Disney-mesék struktúrájával - és persze, hogy a Tolkien-mániások táborára épít: a néző be van építve a filmbe. Már az elején: Gandalf (Ian McKellen) szakálla és kalapja körülbelül olyan, ahogy elképzelted, a srác Frodó és a Varázsló barátsága hordozza a mozihatást is: annyira, hogy Gandalf halála - híres jelenet, a filmben is ez a csúcs - után már nézem az órámat: addig minden a helyén volt, onnan kezdve nyúlós a sztori, újabb és újabb véres kalandok jönnek, éhes is vagyok: háromórás a film.
De nem ez a baj: a mozi vége felé elpárolog a meseszerűség. Az utolsó fél óra - bár látványvilága még mindig eredeti - a kalandfilm-dramaturgiára hajazik, te meg szeretnéd viszontlátni a hajdani meseélményt, amit a regény (első kötet!) hozott annak idején. Tán igaz se volt, tán csak fiatalságod keresed. De tényleg: mikor az orkok szörnypofájú hada rájuk tör, folyik a vér, horror terül szét a vásznon, valahogy nem ilyet vártál volna.
Hákliskodom, pedig egészében jól megcsinált mozit láttam. Azon gondolkozom közben, hogy miért szeretjük az ilyen minden valóságtól, sőt minden meseelemtől elszakadt, ellenvilágról szóló meséket. Ahol a rémület sem olyan igazi, ahol gyerekek a gyerekek. Azért, mert a mesehagyomány, amiben Tolkien előtt felnőttünk, bár a fantázia földjén pergett, mégis ugyanolyan kegyetlen volt, mint az élet. (Netán kegyetlenebb: lásd az öregasszony bedugását a kemencébe...) Itt viszont feltámad a végtelen történet (ez is egy mesecím!), lágyan suhan, néha ugyan félni kell föld felett és föld alatt, de tudhatod, hogy a mese folytatódik, és a soha nem látottal találkozol. A könyvváltozat ezt tudta, a mozi ezt próbálja megközelíteni, persze azóta harminc év múlt el, hérom évtized lelki és vizuális tréninggel ( innen visszatérni ahhoz a meseformához nem olyan egyszerű. Jackson, a rendező megpróbálta.
A nézőtér dugig, ám gyerek kevés: nem nosztalgiából, a szülők "előnézik" a filmet, aztán majd jönnek a nagyobb kiskrapekokkal. Okosan, hisz Nyuli se bírta volna ki a rémségeket. (Forgalmazza az InterCom)


Almási Miklós

 

Utoljára frissítve: szerda, 31 július 2019 11:55

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a lap tetejére