Mind fölött - A Gyűrűk Ura diadalra ítéltetett

Január 10-én Magyarországon is bemutatták a J. R. R. Tolkien kivételes regényéből készült, sok tekintetben felülmúlhatatlan Peter Jackson-filmet. Ugyan a világpremierről lemaradtunk, de a varázslatról nem: a rajongók által rajongók számára készített trilógia első része gyakorlatilag hibátlan.

Hadd bocsássak előre egy személyes megjegyzést: még soha filmet nem vártam ennyire. Éjjel negyed egykor, mikor a reklámok kezdődtek a moziban, már úgy dobogott a szívem, mint Samunak a Borbuggyanon való átkelés előtt. Mint kiderült, nem voltam egyedül. Nem sokkal később, amikor a New Line Cinema logóját a vásznon felváltotta a "Lord of the Rings" felirat, tapsolni kezdett a premier előtti vetítésre a termet megtöltő közönség.

Ha azt mondjuk, a filmhez kötődő várakozás, rajongás, hisztéria csak a Csillagok háborúja-sorozatéhoz hasonlítható, nem tévedünk sokat, bár egy alapvető különbséget észre kell vennünk. Míg a Star Wars egy semmiből előtűnő, kifejezetten filmre álmodott saga volt, a Gyűrűk Ura-trilógia a huszadik század sokak szerint legjobb könyvének adaptációja. Ilyenformán azok a számos milliók, akik olvasták (s azok, akiket ezek állandóan azzal szekáltak, hogy miért nem), nem elsősorban egy korszakalkotó filmre váltottak jegyet, hanem képzeletük vászonra vetését kívánták látni. És valójában ezen áll vagy bukik a film sikere: elfogadjuk-e például Hugo Weavinget (a Priscilla Mitzije, a Mátrix Smith ügynöke) Elrondnak, Völgyzugoly urának, az utolsó nagy tündenemzetség fejének? Mi is ilyen kicsenek gondoltuk-e a hobbitokat?

Az érdekes az, hogy Peter Jackson és stábjának hatalmas rajongása olyan világot teremtett, amivel kapcsolatban alig merülnek fel további kérdések. Az új-zélandi rendezőt eddig a világ legjobbjainak a közelébe sem soroltuk volna, hiszen bár frenetikus a Hullajó és félelmetesen mély a Mennyei teremtmények, úgy tűnt nem csak a világhír hiányzik nála, de a tehetsége sem mindent elsöprő. Jackson a Gyűrűk Urát is ugyanúgy készítette, mint eddigi filmjeit (35 éves koráig összesen hat játékfilmet rendezett csupán): feltétlen odaadással, s most az életéből több mint öt évet szánt rá. Egy lényegi különbség volt: az alapanyag. Jackson hangsúlyozta, hogy mint rajongó készítette a trilógiát a többi rajongónak: ez az ő verziója, és reméli, hogy a többi rajongó elfogadja majd ezt a szemléletmódot.

Tényleg nagyon jó lett.

A film egyedülálló mind a költségek, mind a forgatási metódus tekintetében, de amikor erről beszélünk, figyelembe kell vennünk, hogy ez nem egy, hanem három film: hogy 18 hónapig forgatták, eszelősnek hangzik, de ha ezt háromszor hattal számoljuk, egészen elfogadható. Összesen 270 millió dollárba (73 milliárd forint) került, de egyenként csak 90-be - az egyestés Terminátor 3 jelenleg 170 milliónál jár, Arnold Schwarzenegger gázsijával együtt, de még James Cameroné nélkül...

Ahogyan azonban készült, az nemcsak kuriózum, de példamutató is lehet: színházi előadások készülnek ilyen odafigyeléssel. A hollywoodi gyártószalagról nagyon ritkán kerül le olyan film, amelybe ennyi energiát fektetnek, amelynek az alkotói ennyire együtt élnek az alkotással. A Gyűrű szövetségének kilenc tagját játszó színészek egymással olyan nagyon összebarátkoztak és a szerepükkel oly mértékben azonosultak a forgatás során, hogy végül egy wellingtoni tetoválószalonban mindannyian egy, a 9-es számnak megfelelő tünde rúnát üttettek magukra. Állítólag a négy hobbitot játszó színésszel kezdődött az őrület, akik életre szóló barátságot kötöttek, majd az Aragornt alakító Viggo Mortensen, a Legolast megformáló Orlando Bloom, és végül maga Sir Ian McKellen, az egyik legnagyobb élő Shakespeare-színész, a királynő 62 éves lovagja is csatlakozott hozzájuk.

Ahogyan a kamera túloldalán állók hozzáfogtak a munkához, az szinte utánozhatatlan: a forgatókönyvet író trió: Peter Jackson, Philippa Boyens és Fran Walsh 1995 óta bújta a cél érdekében a regényt, a művészeti vezetők, Alan Lee és John Howe még sokkal régebb óta, hiszen mindketten a legelismertebb illusztrátorai Tolkien műveinek. Az új-zélandi látványműhely, a Weta soha ekkora vállalkozásban nem vett részt. A Hullajó idején még csak két tagú cég vezetője, Richard Taylor elmondása szerint a Gyűrűk Ura készítésének csúcspontján 148 emberük dolgozott a műhelyekben, további 45 pedig a díszletek között. Volt olyan nap, hogy 500 színészt öltöztettek a Weta ruháiba, és volt, hogy egyszerre kétszázan viseltek különböző "pótlásokat": maszkokat, műlábakat, parókákat. Sokat segített Jacksonnak, hogy ugyanaz a cég készítette a díszleteket és kellékeket, amelyik a speciális effektusokat, így egy vezérlő elv szerint készült minden.

És, hogy elfogadható-e a látvány ahhoz képest, amit egy átlagolvasó a könyv olvasása során elképzel? Életszerűbb orkok, pazarabb tündekastélyok, félelmetesebb Gyűrűlidércek nem készülhettek volna. Jacksonnak teljesen igaza van abban, hogy a ma használatos digitális trükkök tették lehetővé azt, hogy egyáltalán érdemes legyen belefogni ebbe az alkotásba. Nem lehetne otthonosabb a Megyebeli Hobbitfalva, amelyet egy évvel a forgatások előtt építettek fel, hogy a kamera előtt már egy belakott, élő, valódi falu álljon, vagy rémisztőbb Szauron Szeme, amely úgy robban elő a lángokból, hogy Frodóval együtt hőköl hátra a mozinéző. Új-Zéland európai szemnek lenyűgözően idegen tájai, ahogy azt várni-tudni lehetett, tökéletes természetes háttérül szolgálnak a tündérmesének.

Az pedig, hogy húztak-faragtak a történeten, hogy drámaibbá váljon, ne ijesszen el senkit. Kimaradt az Öregerdő, Bombadil Toma és a Sírbuckák (azaz a hobbitok gyakorlatilag teljes Vándor nélküli utazása, még Gildort és tündekompániáját sem kímélték Jacksonék). A tündehősök sorát alaposan megtizedelték (Glorfindel helyett Arwen vezeti a hobbitokat végül Völgyzugolyba, nem a legendás Gil-galad vezeti a tündeseregeket az utolsó, Orodruin alatti csatában Szauron ellen, helyette maga Elrond a vezér - a könyvben az utóbbi meséli el a 3000 évvel ezelőtti történetet, amelynek részese volt ugyan, de főszereplője nem). Egyes párbeszédek pedig a saga egészen más helyein bukkannak fel (például Gandalf és Frodó eszmecseréje Gollamról - felejthetetlen: "Ne siess úgy a halálos ítéletekkel!" -, amely a Zsáklakból Móriába került át). Annyira érthető azonban így a történet, hogy a fanatikusok mindent megbocsáthatnak. És így, "röviden" is 178 perces! Jackson elmondta, hogy azok számára is érthető filmet akar készíteni, akik nem olvasták a könyvet, és ebben is teljes sikert könyvelhet el (rajongói szemmel talán csak az zavaró, hogy a történet szinte teljesen lineárissá válása miatt túl hamar kiderül Szarumán árulása és Vándor valódi kiléte, de ezen is felül lehet emelkedni).

Visszatérve a színészekre - hiszen mégis csak ez volt a legfontosabb kérdés, hogy ki játszhatja Gandalfot, Aragornt, Legolast stb. -, talán ez az, amiben a leglátványosabb a diadal. Bloom, aki ezt megelőzően egyetlen filmben szerepelt csupán, elképesztően magabiztos a könnyed, büszke, nemes tünde szerepében, McKellen egyszerűen hibátlan Gandalf, talán nincs ember, aki ne ilyennek képzelte volna a mágust, a minden titkok tudóját, Mortensen pedig, aki néhány nappal a forgatás kezdete előtt csatlakozott a stábhoz, és az Új-Zélandra tartó repülőúton kezdte el olvasni a könyvet, bámulatos a némileg keresztes lovaggá alakított Aragorn szerepében: mintha született volna arra, hogy a száműzetés barna gúnyáját ledobva a Középföldét megmentő seregek urává váljon.

"Olyan ez, mintha átadnánk lelkesedésünk fáklyáját a következő nemzedéknek" - mondta a film készítőinek motivációjáról Cate Blanchett, aki Galadrielt játszva nemcsak a szép tündehölgyet, de a világ sorsának kovácsát, az Úrnőt is káprázatosan jeleníti meg. Az I. Erzsébet megformálásáért Oscar-díjra jelölt ausztrál színésznő a többiekhez hasonlóan nagy rajongója a könyvnek, és ez az odaadás látszik a főszereplők lehengerlő játékán.

A hobbitok felfoghatatlanul jól sikerültek. Gyakorlatilag nincs olyan jelenet a filmben, amelyben lebuknának az alkotók, a félszerzetek valóban fele akkorák, mint a többiek, a négy fiatal színész pedig láthatólag borzasztóan élvezi a szerepét, lubickolnak benne, mókáznak, mintha nem is szerepet játszanának. Elijah Wood pedig, akinek színészileg az eddigi legkomolyabb szerepe a Jófiú című filmben volt (1993-ban, 12 évesen küzdött a velejéig gonosz Macaulay Culkin ellen az anya szeretetéért), magával ragadó a Gyűrű hordozójaként, a teher alatt roskadozó kis lényként, aki leküzdhetetlenül vidám, ártatlan és nyílt fiúból a küldetés súlyától gyötört, mégis mindent vállaló, megingathatatlan hőssé válik.

És valójában ez a film legnagyobb sikere: az erkölcsi üzenet hibátlan áthozatala. Göncz Árpád, a regény magyar fordítója a könyv utószavában azt írja: "Ebben a világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs." Ahogyan a tisztelői szerint a Gyűrűk Ura című monumentális tündérmese olvasva, felolvasva nevelő hatású lehet, úgy a filmet is bátran levetíthetjük ezzel a céllal. Nem azért szívszorító ugyanis, mert hatásvadász, hanem mert magasztos.

Köszönjük.

[mécs]