Éomer (Karl Urban)

Artemisz, végre!!! Ilyesmit vártam tőled. Semmi fölösleges magyarázat, de sejtető érzékeltetés, finom árnyalás, jól kidolgozott lelki válság. Végre, végre a karakterre koncentráltál, jól fogtad meg a gyötrelmüket. Bátran vállald érte a felelősséget. Gratulálok. Szép munka.

Hoztam vmit, DE!!!

18 O 18 O 18 O

Nem vállalok felelősséget utólagos reklamációkért! ÉN SZÓLTAM!

Éomer és Lothíriel

Edoras Arany-csarnoka ismét ünnepelt.
Nem telt el két esztendő azóta, hogy a rohani nép imádott úrnője, Éowyn kezét nyújtotta itt, ezen a helyen Faramirnak, Ithilia fejedelmének, aznap, midőn szertartás és hagyomány szerint először nevezték királynak fivérét, Éomert, akivel Lovasvég királyainak sorában egy Harmadik Nemzetség vette kezdetét.
Az ifjú uralkodó bőven bizonyította rátermettségét: újjáépíttette az országot, átalakította a hadsereg belső rendjét, s a háború alatt megfogyatkozott katonaságból egy kisebb, de annál ütőképesebb haderőt szervezett. Az elmúlt hónapok során a sokat szenvedett nép végre fellélegezhetett, s a féltett ménesek is szaporodásnak indultak.
Valami azonban hiányzott.
Egészen mostanáig.
Éomer még az év vége előtt útra kelt dél felé néhány válogatott emberével és számos vitézzel, s Minas Tirithbe ment, hogy nőül kérje Lothírielt, a dol amrothi Imrahil fejedelem leányát. Az esküvőt Magosvárban tartották, s egy szép, hűvös késő téli napon tértek vissza Edorasba. A menyasszony szürke poroszka ménen érkezett, de a városkapunál Éomer átemelte őt saját hatalmas, hófehér csődöre nyergébe, s így vitte fel a Csarnok lépcsőjéig, ahol már bámész tömeg sereglett össze, szemügyre venni királynéjukat. Éomer ragyogott a büszkeségtől, ahogy lesegítette nyergéből feleségét, a lány arca azonban sápadt volt, és alig bírt egy mosolyt ajkára erőltetni a lelkes pórnép üdvözlő kiáltásaira. Felmentek a palotába.

Leszállt az este. Éomer, aki egész nap a távolléte alatt elmaradt teendőit intézte, elérkezettnek látta az időt, hogy felkeresse asszonyát. Lothíriel azt a szobát kapta királynéi lakosztályul, ahol Éomer édesanyja élt a halála előtt.
Éomer megkocogtatta a nehéz ajtót, majd halkan benyitott. Szeme elé tárult a gyönyörű, tágas szoba, a faragott bútorokkal; a falat egy hatalmas, tarka szőttes díszítette, mely egy vágtató lovast ábrázolt teljes harci díszben: Théodwyn maga készítette, mikor gyermekeit várta. Éomert egy pillanatra keserédes emlékek rohanták meg szép édesanyjáról, aki bánatában halt meg, mikor ő még csak siheder fiúcska volt…
De mindenről megfeledkezett, mikor megpillantotta a lányt. Lothíriel az ablak mellett ült egy széken, lehajtott fejjel, még abban a ruhában, amelyben érkezett, prémszegélyes útiköpenye a ládára hajítva; egészen úgy nézett ki, mintha álló nap el sem mozdult volna ebből a helyzetből. Még csak fel sem nézett az ajtónyitásra.
Éomer odalépett hozzá, s megérintette felesége vállát. Kissé megköszörülte torkát, mintegy próbálva észrevétetni magát. Semmi válasz. Beletúrt a feltűzött, sötét hajfürtökbe, s kihúzta belőlük a drágaköves fésűt, mire a súlyos fonatok végigomlottak a lány vállán és keblén. Ekkor a lány megelevenedett: oly hirtelen pattant fel, hogy Éomer ijedten lépett hátra. Szemeiben egy villanásnyi időre gyilkos tűz lángolt fel, de tovább már nem is látta, mert elfordult, és kinézett az ablakon.
Éomer nem tudta mire vélni a dolgot, hát közelebb jött, de meg kellett állnia, mert a lányból áradó fagyos hidegség megtorpanásra késztette. Lothíriel minden porcikája megfeszült, úgy festett, mint egy sarokba szorított vad.
- Mi a baj, kedvesem? – kérdezte Éomer. Észrevette, hogy az utolsó szó hallatán a lány megreszket. – Miért nem fordulsz felém?
Csend. Baljós, vihar előtti némaság. Éomer nem tudta, mit tegyen
- Nézz rám! – próbálkozott újra. A lány megfordult.
- Ahogy parancsolod – mondta halk, színtelen hangon, s Éomer hátán végigfutott a hideg, látva a lány ökölbe szorított kezeit. Pilláit lesütötte, hogy szemeiből nem látszott semmi. Éomer szíve elszorult.
- Hiszen csak kértem…
De ekkor elpattant valami. A lány hátrább lépett, felkapta fejét, a férfira nézett, s szeme szikrázott, arca eltorzult a dühtől.
- Kedvesem… Mi…
A lány arca látszólag visszanyerte nyugalmát, de a felszín alatt ott vonaglott a kétségbeesés.
- Mi történt? Talán nincs a kedvedre valami? – Éomer nem akarta feladni. Gyöngéd lelkű férfi volt, nehezen viselte, ha szerettei boldogtalanok voltak. Mindig a harcba fojtotta efeletti bánatát. Szerette volna boldoggá tenni feleségét.
- Számít az bármit is? – a lány hangja csordultig volt keserűséggel.
- Lothíriel…
- Miért vettél el engem?
Éomer megdöbbent. Nem számított erre a kérdésre. De a lány máris folytatta.
- Akkor majd én megmondom, jó uram! Azért vettél el, mert királynéra volt szükséged! Semmi egyébért. Ha Faramir úrnak véletlenül lett volna egy testvérhúga, őt éppúgy elvetted volna… Tudom! Hallottam, mikor a Király azt tanácsolta neked, hogy nősülj meg. Ott voltam a szemed előtt, egyedüli lány a sok dicső vitéz közt… Miért is fogadtam el atyám hívását?! Fejedelem lánya vagyok, fiatal vagyok, és azt is mondják, szép. Bár lennék csúnya inkább! Vagy egy senki parasztlány… De így… Minden tekintetben megfelelő voltam a számodra… Ezért vettél el. Mert kellett… Mert illett… Mert így kívánják a szokások és a törvény… De ki vagyok én neked valójában? Nem is tudsz rólam semmit… Ha akarsz egyáltalán…
Az éles, számonkérő hang zihálásban tört meg, majd lassan elhalt: a lány haragja csupán álca volt feltörni akaró zokogása felett. Éomer tehetetlenül figyelte. Nem ismerte ő az asszonyi lelket. Honnan is sejtette volna, hogy a lány halálosan szerelmes belé, amióta csak meglátta, de büszke volt, fájdalmasan büszke: azt szerette volna, hogy férje is ily mélységes szenvedéllyel imádja őt. Nem volt hajlandó kevesebbel beérni… Csalódottságában és saját vágyai miatt érzett szégyenében támadt neki a férfinak.
- Akkor miért jöttél hozzám? – kérdezte Éomer, mert nem jutott más egyéb eszébe.
- Ugyan mit remélhetnék magamnak azok után, ha visszautasítok egy ilyen nemes kérőt? – felelte a lány gúnyosan, bár már ekkor sejtette, hogy túllőtt a célon.
Hosszú hallgatás telepedett rájuk. A lány ajkát harapdálta, próbálva visszanyelni könnyeit.
- Úrnőm… - szólalt meg végül Éomer – Miért gyűlölsz engem?
A lány nem válaszolt, de szeme sarkában könnycseppek kezdtek gyülekezni. Éomer mélyet lélegzett, mint aki valamely súlyos terhet készül felemelni.
- Úrnőm… - mondta újra, halkan és tárgyilagosan, mert a lány szavai megsebezték. - Valóban igaz a szavad. Nem ismerlek. Még nem… De nem vettelek volna el, ha nem akarnálak ismerni. És nem úgy, ahogyan te gondolod…
A lány szeme tágra nyílt. Egy szót sem ejtett el arról, amitől a leginkább rettegett, Éomer mégis kitalálta. Különös…
- Okos vagy, Úrnőm, de sok mindent nem tudhatsz. Itt, az én hazámban nem él az a törvény, ami a nemes urak földjén, Gondorban. A királyné itt a király felesége, bármilyen vérből származik. Elvehettem volna bármelyik hadvezérem leányát. Én mégis téged választottalak. Nagyanyám is délről valósi volt, erős, büszke és szép, akárcsak te.
- Igazán? – suttogta a lány, s zavarában félve tekintett fel.
- Igen. Látod, te sem tudsz felőlem szinte semmit. Azt sem, mennyi hányattatáson mentem keresztül életem során. Nem azért mondom, hogy szánalmat keltsek benned, csak azért, hogy tudd: nem rossz szándékból vagyok olyan nyers, amilyennek látszom. Számomra nem létezett más, csak a csaták. Még szinte gyermekként fogtam először fegyvert, hogy megvédjem a népemet. Akkor még nem sejtettem, hogy egykor valóban a népem lesz. Akkor még élt a király fia, s én olyan akartam lenni, mint ő. Nem ismertem semmi mást a világból, és nem láttam messzebbre az ellenségnél.
Lassan, vontatottan beszélt, keresgélte a szavakat. Soha nem beszélt még így senkivel, az érzéseiről, az emlékeiről, ifjúkori önmagáról.
- Még jól emlékszem apámra. Ádáz, félelmetes harcos volt… Még én is tartottam tőle, pedig sose emelt kezet rám. És mégis… annyira szerette anyámat. Ők ketten nem tudtak egymás nélkül élni. Anyám nemsoká követte is őt. Mindig annyira csodáltam, hogy ragaszkodnak egymáshoz. Igazi társak voltak: apám minden gondját-baját megosztotta anyámmal. Akkor még nem tudtam, miért jó ez… nem gondolkoztam rajta sokat. De azóta…
Lothíriel könnyei kibuggyantak, és végigcsorogtak az arcán.
- Nézd, Úrnőm: én is ugyanezt szeretném megélni, amit a szüleim. Azt az odaadást és azt a forró szerelmet, amelynek gyümölcsei vagyunk mi ketten, a húgom és én. Azt akarom, hogy a gyermekeim is egy ilyen ölelésből szülessenek. Nézz a szemembe, Úrnőm!
Lothíriel a férfira emelte szemeit, s a férfi kemény, komoly és őszinte pillantása teljesen rabul ejtette.
- Úgy. S most megesküszöm neked, Úrnőm, lovagi becsületemre, hogy addig nem fogok közeledni hozzád, míg te nem mondod, hogy igen. És nem kötelezettségből, hanem a szívedből!
Lothírielt porig sújtotta a szégyen. Ez a csodálatos férfi ilyesmit felajánl neki; feltárja egész életét, a gondolatait… És ő mit tett? Megalázta, sértegette, fájdalmat okozott neki… Hogy is lehetett ilyen ostoba? S lám, a férfi szemében egy csöpp harag sincs, csak csöndes szomorúság és gyengédség. Mit is mondott?
Éomer ajka kis bánatos mosolyra húzódott, s bársonyos mély hangján, egészen halkan így szólt:
- Taníts meg engem szeretni, Úrnőm!
A lány nem bírta tovább: kitört belőle a hangos zokogás. Éomer csak állt: nem hazudtolta meg, amit ígért. Hanem mikor a lány kinyújtotta felé karját, odalépett hozzá, és magához szorította. Lothíriel a férfi mellére hajtotta arcát, mialatt Éomer csitítóan simogatta a hátát.
- Bocsáss meg, jó uram… Kérlek… Bocsáss meg, hogy ilyen gonosz voltam hozzád!
- Miért nem hívsz Éomernek?
- Éomer… - a lány kibontakozott férje öleléséből, és felnézett rá. – Dehogy gyűlöllek… Épp ellenkezőleg: azóta szeretlek, hogy először találkoztunk… - Éomer döbbenten meredt a lányra, majd félszegen kisimította szeméből a csapzott hajtincseket. A lány arcát a simogató tenyér alá igazgatta. Éomer erős keze érdes volt, mégis oly szelíd, sötét szeme közvetlen közelről kutatta a lány arcát. Szerette volna megcsókolni, mégis visszafogta magát: csak várt és nézett.
A lány fülig pirult, mégis bátran a férfi szemébe tekintett, aztán pillái lassan lecsukódtak, és ajka szétnyílt. Éomer fölé hajolt, és szájon csókolta. Izmai megfeszültek, keze felcsúszott a lány hátán, hogy beletúrhasson a hajába. A lány karja Éomer nyakára kulcsolódott. Végleg egymásra találtak a csókban, megízlelték egymás szerelmét, s az ügyetlen, óvatos érintés mohó, vad ölelkezésbe torkollt.
Végül szétvált az ajkuk, s csillogó szemmel néztek egymásra. Az ablakhoz léptek, Éomer a lány vállára fektette arcát. Lothíriel kinézett az ablakon. Az éjszaka lassan a puszta fölé kúszott, csak Nyugaton látszott valami halvány derengés az ég alján, a csillagok kigyúltak az égen, amint a tüzek is szerte a mezőkön.
- Nagyon szép vidék ez – mondta a lány, és hallotta, hogy a férfi mélyet lélegzik.
- Hát, még ha meglátod napvilágnál… vagy majd tavasszal… Most már nemsokára itt a tavasz, és minden virágba borul.
- Csodálatos… - suttogta Lothíriel, és ismét átadta magát férje csókjainak. Öntudatlan, lányos vágyai fellobbantak, s megremegve hallotta a férfi szenvedélytől átfűtött suttogását.
- Hát szeretsz engem, kedvesem?
- Szeretlek, Éomer! – súgta vissza alig hallhatóan.
- Óh, én gyönyörű szerelmem… - Éomer arcát a lány sűrű, sötét tincseibe fúrta – Mondd… - s a lány elpirult, mert tudta, mit fog mondani. – Akarod-e, hogy elháljuk nászunkat ma éjjel?
- Igen… Igen… Igen…

Ilmarë írta: Artemisz, nekem eredetben is tetszett.

Hisz épp erről beszéltem!!!

Hogy szinkronban IS mennyire jó volt.. Hanem az eredeti... áhhhhh.... Eszméletlen!

Eldafinde:

Holnap elvileg ott lesz Karl a Van Helsing los angelesi premierjen! Szoval talan lathatunk rola uj kepeket a heten:p

Artemisz (Celebthil) írta:

Léofwine írta: illetve ezt a "lecsapnám a fejed Törp uram" c dumát is kissé humorosan mondta!

Belenéztél a szemébe a filmen, mikor ezt mondja? 8O

A hangjáról nem is beszélve!

Viczián Ottónak ezer RÚLZ, hogy ezt képes volt visszaadni a szinkronban is, ezt a kötözködő, kicsit gunyoros, büszke, ellentmondást nem tűrő hangnemet, amit azt ott kell!! :itscool:

Sil, kösz az igazítást..

Artemisz, nekem eredetben is tetszett. I would cut off your head DWARF... uhh, abban volt ám lenézés, hogy jössz te ahhoz, hogy nekem beszólj hangnem...

Eldafinde írta:

Ilmarë írta:
hmm na ja, Éomér elég pulzív személyiség. Meglehetős férfias karakteréből adódóan szvsz a hölgyekkel kissé esetlen

Van egy olyan érzésem: de ha egyszer beindul.....

Na na na, Hölgyem nyilvános helyen nem illik ilyesmit Khmm elég jó a fantáziám el tom képzelni milyen ha egyszer beindul...

Sil írta: Léofwine: A könyvben Éomer megtalálja Éowynt a csatamezőn, és halottnak hiszi. És akkor van az, hogy visszamegy, és beleveti magát a csatába, és azt kiáltja, hogy Halál!... És csak jóval később tudja meg, hogy Éowyn mégis él. Olvasd el ezt a részt még egyszer, szvsz érdemes...

Köhi Sil. Biza így volt Léofwine.

Ilmarë írta:
hmm na ja, Éomér elég pulzív személyiség. Meglehetős férfias karakteréből adódóan szvsz a hölgyekkel kissé esetlen

Van egy olyan érzésem: de ha egyszer beindul.....

Léofwine írta: illetve ezt a "lecsapnám a fejed Törp uram" c dumát is kissé humorosan mondta!

Belenéztél a szemébe a filmen, mikor ezt mondja? 8O

A hangjáról nem is beszélve!

Viczián Ottónak ezer RÚLZ, hogy ezt képes volt visszaadni a szinkronban is, ezt a kötözködő, kicsit gunyoros, büszke, ellentmondást nem tűrő hangnemet, amit azt ott kell!! :itscool:

Sil, kösz az igazítást..

Ilmar? írta: Huuhh, én előbb láttam a filmben aztán jutottam a könyvhöz is. De engem lenyűgözött az alakítás, és utána a könyvbeli alakban sem csalódtam. Nekem Éomér attól lett Éomérré, hogy Karl Urban beleadta a szívét és a lelkét a karkterbe, hogy a végletekig tudott azonusulni vele, még amikor Éowynt siratta az is tökéletesen hiteles volt, ott tényleg sírt. Vagy ahogy Grímárval beszélt...
Szvsz nem gyakori, hogy színész így találja meg magát a karakterben. Talán Mel Gibson tud még ilyet (lásd Hamlet), Robert Redford (lásd Suttogó), Jon Malkovich (mint Casanova, vagy Dr. Jekil és Mr. Hide), akik most eszembe jutnak.

Bocsi, én még nem láttam a bővített verziót, de a könyvben sem pattant el az arca ennyire még az Éowyn láttán sem! Én úgy emlékszem, ő már csak akkor tudta meg, hogy a húga harcolt, és picit eltört a karja amikor már az ispotályba vitték. Ott kezdett el lamentálni, hogy Uristen!Uristen! De amilyen képet én a filmben láttam, ott jobban eltört a mécses...De hát majd meglátjuk! Abban viszont egyetértek, hogy Karl jól játsza a szerepet. Őt találták el a legjobban, viszont írhattak volna neki kicsit több szöveget is...
Én személy szerint5 örülök, hogy a könyvet olvastam előbb, ott pl Aragornékkal is kedvesebb volt, amikor a mezőn összeakadtak! Még poénlkodott is egy sort: "akkor téged szárnyaslábúnak kellene hívni" illetve ezt a "lecsapnám a fejed Törp uram" c dumát is kissé humorosan mondta!

Huuhh, én előbb láttam a filmben aztán jutottam a könyvhöz is. De engem lenyűgözött az alakítás, és utána a könyvbeli alakban sem csalódtam. Nekem Éomér attól lett Éomérré, hogy Karl Urban beleadta a szívét és a lelkét a karkterbe, hogy a végletekig tudott azonusulni vele, még amikor Éowynt siratta az is tökéletesen hiteles volt, ott tényleg sírt. Vagy ahogy Grímárval beszélt...
Szvsz nem gyakori, hogy színész így találja meg magát a karakterben. Talán Mel Gibson tud még ilyet (lásd Hamlet), Robert Redford (lásd Suttogó), Jon Malkovich (mint Casanova, vagy Dr. Jekil és Mr. Hide), akik most eszembe jutnak.

Még vmi

A Filmben sem Théodent siratja majd, hanem ÉOWYNT!!! Azt a Könyvben is írja Tolkien, hogy ott végképp elpattant az önuralma, a húga láttán.. nem emléxel?

Ez, hogy ő mondja azt, amit Gandalf, ez a filmben szvsz abszolút a helyén van... Bár a Könyvben is nagyon klassz az a jelenet, hogy mikor Gandalf ezt mondja,
"Éomer a kardjához kapott. 'Tudtam! - motyogta - Már ezért is ketté kellett volna hasítanom, semmibe véve az udvar törvényeit... ' "

Ez is kéész.... Annyira édes!

Én előbb láttam a filmet, de ott még nem volt kifejezetten kedvenc "férfi" szereplőm...

Úgy nyár táján lett kedvencem Éomer, mikor már a könyvet is olvastam... De nem tudom, melyik hatására... valszeg egyszerre mindkettőére...

De a Filmben is szuper.. ahogy játszik, az is... csak ezt sajnálom, amit már említek, hogy NEM NEVET!

THRIWIEN!Neked is Üdv!
Na látod az sajnos nem a lejobb, hogy előbb láttad a filmet sem Éomer, sem semmilyen esetben sem, mert nem rossz, viszont elnyomja a saját fantáziádat, illetőleg félremagyaráz egy csomó dolgot! Ezér gondoltad ellenszenvesnek a mi királyunkat! :eomer1:
Pusz

Én csak annyit fűznék ehhez,hogy én előbb láttam a filmet,minthogy elolvastam volna a könyvet,és nekem ott Éomer kifejezetten ellenszenves volt.Egy marcona harcosnak tartottam,akinek egy kő van a szíve helyén.
Aztán megkaptam a könyvet,és egy idő után megváltozott bennem a róla kialakult kép.Már az orthanci jelenetnél megkedveltem,amikor keményen beszólt Szarumánnak.Egyedül ő bírt ellenállni a mézes-mázas szavaknak a rohírok közül,pedig mint tudjuk ők is elég erős és rettenthetetlen harcosok.
Szvsz az igazi Éomer a pelennori csatában és az Ispotályos jelenetnél mutatkozik meg.Kiderül róla,hogy ő is érző lélek és ugyanolyan esendő mnt bárki más.Képes sírni is,kimutatva ezzel a bánatát,ami még emberibbé teszi a szememben.És ez sok mindent megmagyaráz..
MInd e mellett persze bátor katona,de van lelke is!!!
Én ezért szerettem meg őt.

Léofwine:Üdv a topicon!

Eruntale:Nagyon jóóóó lett,még írj lécci!! :up: :deal:

Peredhil/Earendil írta: Mint férfi, csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy olvasd el Gabriel Mcloed: A feket lovag legendája című művét, és meglátod, hogy az igazán férfias férfikből is több fajta van.
[size=9:2a1gebpq]De ez ügyben inkább megmaradok magamnak.[/size] :look:

Na látod ebben igazat adok, mármint, hogy a férfiak is különbözőek, én csak a saját meglátásomat írtam le!
Amúgy ezt a könyvet már régóta el szeretném olvasni, csak ez sok esetben pénzügyileg nem egyszerű 8O !

Artemisz (Celebthil) írta: Léofwine, ÜDV A TOPICON!

Ilmarë összegzésével az ábrándosabbik regénybeli énem ért maradéktalanul egyet, a realistábbik neked ad igazat...

Sajnos ebben is igazad van, hogy Éomer nagyon rideg lett a filmen, egyszer se nevet , amit én pl iszonyúan fájlalok...

A könyvben pl. NEVET ott is, mikor Grímát kidobja Théoden:
"Hajlandó lennél fölcipelni egy zsák élelmet a hegyekbe.. már ha akad, aki rád meri bízni...."

Kész...

Sőt, ha már itt tartunk, a könyvben ezt a "Túl régóta lesed a húgomat" című dumát sem ő eresztette el, hanem a Gandalf, de ez már részlet ! De akkor abban egyet értünk, hogy a könyvből jobban lejönnek az értelmes gondolatai. :hein: . Én ott kedveltem meg, és hál' Istennek a filmet csak utána láttam. Az a véleményem, hogy a megformálás, és a külső adottságok teljesen helyén vannak :up: , és ezzel kell összepasszintani a könyvbéli karaktert! Már az olyan apróságokról nem is beszélek, hogy kimaradt a pelennor mezei cucc(és még azt se mondhatom, hogy a bővített verzióban a helyén van, mert nem fakadt így sírva a halott Théoden láttán, sőt azt kell, hogy mondjam, ő volt az egyetlen aki képes volt megőrizni a hidegvérét!).
A filmben igazából a harcos formát domborították ki!
Ja és nagyon köszi az üdvözletet, jól esett! :bill1:

Mint férfi, csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy olvasd el Gabriel Mcloed: A feket lovag legendája című művét, és meglátod, hogy az igazán férfias férfikből is több fajta van.
[size=9:2jy06649]De ez ügyben inkább megmaradok magamnak.[/size] :look:

Ilmarë írta: az életben szerezett tapasztalataim azt mutatják, hogy az igazán férfias férfiak (mint Éomér karaktere is), sokszor kicsit esetlennek érzik magukat egy nővel szemben. Pont mert törékenyek, és finomak ők meg olyan kemények, erősek, ehhez szoktak hozzá, és valahogy félnek attól, hogy ha a karjukba veszik a törékeny kis hölgyet, össze is roppantják.

Jaj, ez éédes, ez tetszik!! :up:

A készülő novellámban is vmi ilyesmire gondol Éomer Lothíriel láttán.. Már télleg illene végre befejeznem, hogy olvashassátok...

Szevasztok!
Nem értek teljesen egyet veletek, Éomer nőügyeiről a könyvben mint tudjuk, szó sincs(pontosabban össz. 2 mondat a függelékekben, a mi nagy bánatunkra ) így aztán csak találgathatunk, hogy mennyire esetlen ilyen téren! A könyvbéli karakter szerintem csak azért olyan kemény, mert erre tanították katonaként, illetőleg a szülei hamari halála miatt :bawling: elég gyorsan a saját lábára kellett állnia. De a könyvben elejtett elszólásaiból kiderül, hogy teljesen helyén van a szíve, és az esze is, úgyhogy szerintem nem kell őt annyira félteni, mert békeidőkben valószínüleg más, mint a harcobkan. Megmondom őszintén, a filmbéli karakterrel is ki vagyok békülve, mindene a helyén van , de kissé katonásra vették a figurát. A könyvhöz képest a filmben, egy meglehetősen szótlan, marcona ipse. Amúgy egész jól eltalálták volna, ha kicsit több szerepet kap!Én igazából a könyven nyújtott teljesítményéért, illetve a rohaniakért ( úgy összességében) rajongok! :eomer1:

Cija Léofwine!
Én azért gondoltam így rá, mert a könyvből nem igazán derül ki róla sok, de az életben szerezett tapasztalataim azt mutatják, hogy az igazán férfias férfiak (mint Éomér karaktere is), sokszor kicsit esetlennek érzik magukat egy nővel szemben. Pont mert törékenyek, és finomak ők meg olyan kemények, erősek, ehhez szoktak hozzá, és valahogy félnek attól, hogy ha a karjukba veszik a törékeny kis hölgyet, össze is roppantják. De azzal tökéletesen egyet értek, hogy helyén van a szíve, hogy azért is kemény, mert korán elveszítette a szüleit. Szvsz Karl jól fogta meg a karakter alapjait. Szerintem azért is, mert megtalálta a hasonlóságot kettejük között.

Léofwine, ÜDV A TOPICON!

Ilmarë összegzésével az ábrándosabbik regénybeli énem ért maradéktalanul egyet, a realistábbik neked ad igazat...

Sajnos ebben is igazad van, hogy Éomer nagyon rideg lett a filmen, egyszer se nevet , amit én pl iszonyúan fájlalok...

A könyvben pl. NEVET ott is, mikor Grímát kidobja Théoden:
"Hajlandó lennél fölcipelni egy zsák élelmet a hegyekbe.. már ha akad, aki rád meri bízni...."

Kész...

Ilmarë írta:

Adrael írta:

Suhifarok írta: Nem fog megfeledkezni! Szvsz benne lesz, mikor rátalál Éowynra és Théodenre...

Annnnyira jó volt a könyvben!
Amikor halált kiált mindenkire, mert halottnak hiszi a húgát, tudjátok, sztem :eomer1: hajlamos elereszteni magát indulatában, nem? Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy önfegyelem híjján van, csak hogy mondjuk szenvedélyes, indulatos, hirtelen haragú, meg ilyesmi...
A szenvedély persze jó dolog. Remélem, egyszer hirtelen haragjában nem nyársaltatja fel magát!!!! :bawling:

hmm na ja, Éomér elég pulzív személyiség. Meglehetős férfias karakteréből adódóan szvsz a hölgyekkel kissé esetlen, mert zavarban van, egyébként meg mindent keményen gyorsan tud elintézni, mert ehhez szokott hozzá, mint kapitány. Az érzelemkimutatás nem erőssége, talán ezért is olyan szenvedélyes a harcban.

Szevasztok!
Nem értek teljesen egyet veletek, Éomer nőügyeiről a könyvben mint tudjuk, szó sincs(pontosabban össz. 2 mondat a függelékekben, a mi nagy bánatunkra ) így aztán csak találgathatunk, hogy mennyire esetlen ilyen téren! A könyvbéli karakter szerintem csak azért olyan kemény, mert erre tanították katonaként, illetőleg a szülei hamari halála miatt :bawling: elég gyorsan a saját lábára kellett állnia. De a könyvben elejtett elszólásaiból kiderül, hogy teljesen helyén van a szíve, és az esze is, úgyhogy szerintem nem kell őt annyira félteni, mert békeidőkben valószínüleg más, mint a harcobkan. Megmondom őszintén, a filmbéli karakterrel is ki vagyok békülve, mindene a helyén van , de kissé katonásra vették a figurát. A könyvhöz képest a filmben, egy meglehetősen szótlan, marcona ipse. Amúgy egész jól eltalálták volna, ha kicsit több szerepet kap!Én igazából a könyven nyújtott teljesítményéért, illetve a rohaniakért ( úgy összességében) rajongok! :eomer1:

Ilmarë írta: hmm na ja, Éomér elég pulzív személyiség. Meglehetős férfias karakteréből adódóan szvsz a hölgyekkel kissé esetlen, mert zavarban van, egyébként meg mindent keményen gyorsan tud elintézni, mert ehhez szokott hozzá, mint kapitány. Az érzelemkimutatás nem erőssége, talán ezért is olyan szenvedélyes a harcban.

Ennél tökéletesebben össze sem foglalhattad volna! *főhajtás*

Éppen így érzem én is csak én nem tudom így összeszedni..

Eruntale: MÉÉÉÉG!! :bounce: Isteniédes! :up:

Eruntale, hogy gondolod, hogy nincs rá igény? Méééééééééééééégggg, lécci.

Eruntale: Jaj, ez nagyon drága!!! Igen, igen van igény a folytatásra, ha máshogy nem, hát nekem priviben!!! (jé, ez rímel [size=9:2qw8qucm]jaj,[/size] [size=9:2qw8qucm]behülyülök!![/size]) De hosszú folytatás legyen ám, és lassan nőjenek fel!

Eruntale: nagyon nagyon jó lett és nagyon tetszik

Sziasztok!
megint alkottam valamit. Igazság szerint Éomer esküvőjét szerettem volna szavakba önteni, de nem ment. Viszont megpróbáltam elképzelni a mi kis drágánkat gyerekkorában, és hát... szóval ez lett belőle.

Lovasok vágtatnak át a síkságon, parancsára várva. Ő megáll, majd megvillantja feléjük kardját. A mozdulatra ezer torokból üvöltik a választ....
-Éomer, Éomer, ébredj!
Éomer morcosan nyitotta ki a szemét. Miért kellett pont most felébreszteni? Körpepislogott és megállapította, hogy még nem kelt fel a nap; a szobájában csak a kis őrmécs pislákolt. Az ágya mellett Éowyn állt, hálóruhája fölé csavart pokróccal.
-Miért ébresztettél fel? Olyan szépet álmodtam...
-Félek-szepegte a húga- felébredtem, és sehol sem találom a Mamát. Olyan sötét volt, és hallottam, hogy jönnek az orkok...
- Csk rosszat álmodtál. -Éomer felült. -A Mama biztos nem dicsér majd meg, ha megtudja, hogy mezítláb mászkálsz éjnek idején. És tudod, hogy a Papa megmondta, addig nem lesz saját pónid, amíg panasz lesz rád.
-De én nagyon félek. Azt hiszem, valami szörnyűség történt. Az emberek ide-oda járkálnak, de nem mondanak sermmit, csak hogy maradjak a szobámban. De nem akarok-Éowyn szeme megtelt könnyel.
- Ha azt mondják, maradj a szobádban, akkor biztos jó okuk van rá-Éomer már-már azon volt, hogy visszaküldi a kislányt. De látta, mennyire sápadt, és bár próbálja palástolni a sírást, egész testében remeg. A folyosóról beszűrődő zajok őt is nyugtalanították. Két napja sincs, hogy egy fosztogató orkcsapat betört a földjükre, és elhajtotta a lovakat. Az apja szörnyű haragra gerjedt, és megesküdött, kardélre hányja valamennyit. Lehet, hogy az orkok túl sokan vannak, és az apja hazaküldött valakit erősítésért? Bár már olyan idős lehetne, mint az unokatestvére! Akkor most ő is mehetne. De tizenegy évesen itthon kellett maradnia, hogy "védje a lányokat". És ha csakugyan jönnek az orkok? Vagy az apjával történt valami?
-Ne félj , húgocskám- igyekezett, hogy a hangja határozottan csengjen-Ide ork be nem teszi a mocskos lábát. A Papa mindet levágja.
- Biztos?
- Ugyan már, te kis buta! És ha csak egy ocsmány szörny is idetévedne, hát ÉN majd megvédelek tőle.
- Védj meg- hüppögte a kislány. Odavackolódott fivére mellé, és lassan úgy tűnt, megnyugszik. Éomer arra gondolt, kimegy és megkérdezi, mi történt. Éowyn azonban olyan szorosan hozzábújt, hogy nem volt szíve megint egyedül hagyni. Betakargatta, és éberen várta a hajnalt.

Folyt. köv. (ha van rá igény)

Artemisz: Tényleg voltak már a kérek szenilis vagyok, ezer bocs..

Adrael írta:

Suhifarok írta: Nem fog megfeledkezni! Szvsz benne lesz, mikor rátalál Éowynra és Théodenre...

Annnnyira jó volt a könyvben!
Amikor halált kiált mindenkire, mert halottnak hiszi a húgát, tudjátok, sztem :eomer1: hajlamos elereszteni magát indulatában, nem? Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy önfegyelem híjján van, csak hogy mondjuk szenvedélyes, indulatos, hirtelen haragú, meg ilyesmi...
A szenvedély persze jó dolog. Remélem, egyszer hirtelen haragjában nem nyársaltatja fel magát!!!! :bawling:

hmm na ja, Éomér elég pulzív személyiség. Meglehetős férfias karakteréből adódóan szvsz a hölgyekkel kissé esetlen, mert zavarban van, egyébként meg mindent keményen gyorsan tud elintézni, mert ehhez szokott hozzá, mint kapitány. Az érzelemkimutatás nem erőssége, talán ezért is olyan szenvedélyes a harcban.