Éomer (Karl Urban)

Amariel:
Aranyos vagy.. Köszi. Tudod, Suhi vhogy más, őt ismerem is meg tudom, hogy értékelni fogja.. nagyon hasonló a természetünk.. ő valszeg meg fogja tudni élni olyan mélyen, mint ahogy én írtam...

OFF vége..

Artemisz (Celebthil) írta: Jajj.. Nem akarom MINDENKINEK elküldeni... Akkor kár volt elkezdeni....
Csak épp ez annyira személyes ez az egész, sokkal többről szól, mint az hogy szeretem Éomert....

És te nem ismersz... Na mindegy....


Majd talán... 1x.

Megértelek!! Semmi baj! Végül is ez a te történeted és nem tartozik senki másra... csak azért kérdeztem, hogy ha már Suhifaroknak elküldöd...... de végül is teljesen igazad van..... valószínűleg én sem adnám minden második ember kezébe ( márha én is tudnék :closed: ilyen gyönyörű regényt írni, mint te :itscool: )

Mostanában mindenki csak szomorkodós emitikonokat szúr be! tessék örülni..Karl is azt tenné...vagy lehet, hogy azt is teszi! Mindjárt szünet és lehet NonStop GYu napot tartani!

Jajj.. Nem akarom MINDENKINEK elküldeni... Akkor kár volt elkezdeni....
Csak épp ez annyira személyes ez az egész, sokkal többről szól, mint az hogy szeretem Éomert....

És te nem ismersz... Na mindegy....


Majd talán... 1x.

Artemisz (Celebthil) írta: Suhikám, abból, ami fenn van, már sok részt kiszedtem, de ha vársz pár hetet, amíg a legfontosabb részeket lezárom, elküldöm neked az egészet!!

:bounce: :bounce: Nekem is küldd el! LÉCCIKE!!!!!!!! :bounce: :bounce:
( kár, hogy nincs könyörgős emotikon )

Hatékony... Köszi..

De ne OFFoljunk...


Egy alkalommal már felvetődött a topicon, hogy ki hogyan képzeli el Lothírielt... egy olyan nőt, akit Éomer megszeretett..

De mivel most már teljesen más a társaság, kíváncsi volnék a véleményetekre..

Nos?

Artemisz (Celebthil) írta: Na jó, de a "karakter" sajna ÉN vagyok...

Ha saját magad is vagy a karakter, próbáld úgy kezelni, mintha egy külön személy lenne, tőled függetlenül. Bújjál bele néha a bőrébe, de láttassad is mások szemével. Mutass be több látószöget, akik kívülről ábrázolják Erenyát. Ennyi.

Na jó, de a "karakter" sajna ÉN vagyok...

Csak arra értettem, hogy nem jutnak eszembe ilyen epizódok, ahol én nem vagyok jelen.. cikis....

Most ráadásul megint itt furkál az agyacskámban egy 18karikás ötlet: Éomer és Lothíriel, és képtelen vagyok elkergetni.. úgy kell nekem...

Artemisz (Celebthil) írta: Kezdem azt hinni, hogy én egy önző dög vagyok. Csak a saját szerelmes szemszögemből vagyok képes látni Éomert, és csak a felém mutató érzelmeivel törődöm...
Ti viszont...
Csodálatosan meglátjátok és meg is láttatjátok az érzelmeit...

Egyszóval komolyan gondolkodom, hogy átadom a terepet Nektek. A storymban már úgyse lesz több Éomeres rész, a novella műfajában pedig nem vagyok jó.

Egyszóval KÖSZÖNÖM HOGY VAGYTOK!! :hello: :agree:

Artemisz, ez most egy nagyon nagy butaság tőled.... Ahány ember, annyi féle képpen lát egy dolgot. A történetet nagyon nehéz úgy megírni, hogy függetlenítsük magunkat tőle. Belevinni a saját érzelmeket és így írni, pedig kicsit azzal jár, hogy a többi karaktert elnyomja. Próbálj meg független szemlélőként nézni a történetre. Jól írsz, nincs azzal baj, de próbáld inkább azt nézni, hogy a karakter mit tenne, nem azt, hogy te mit tennél a helyében.

Alyrt megkérdeztem, honnét vette a beszólását, ami úgy megragadott, hogy betettem aláírásomnak. Ezt válaszolta:

Alyr Arkhon írta: Lásd a Két Toronyban is. Megjelenik Gandalf, táncoltatja a lovát, aztán megjelenik Éomer, elkezd "rohanozni" ( ) és rögtön felkel a nap mögötte.

Hát nem édes?

Eruntale, frenetikus a storyd! Nem teszek többet hozzá ennél, hiszen mindenki elmondta. Nagyon ott van!!!

Saint, te drága. Ez egy jó story akkor már tudom, hogy honnét vannak azok a lökött képet is. Arró a Xéna showról hehehe horgászkalap, kigombolt ing, mezítláb... Lehet, hogy éppe tengert járt ... ki tudja.

Eruntale! Ostehetseg vagy! Artemisz, a Tieddel meg ados vagyok, nem volt idom elolvasni, de ami kesik...

sagralisse.mediawood.net/urban/m ... tship3.htm
ha megnezitek az 1. kepet, lathatjatok a szivecske tetovalast a gyurus ujjan. A menyasszonyanak ugyanilyen van...

ime a tortenet:
Bar Bounties
[12] Arriving in the bar, I meet up with friends from past conventions and a woman who looks like Xena with tattoos, who is from Alaska. It was her first convention so I introduced her to the people in the bar whom I had met at other conventions. All of a sudden, to my surprise, I see a television in the bar and Survivor was on. All of the women were voting for Tina but me. I wanted Colby, my fellow Texan to win. Unfortunately, Tina won.

[13] Kimmy Kat, a friend who dresses as Gabriel and was working for Creation that weekend, turned to me and said, "Deb there is Cupid!" I replied, "Yes, I saw James already!" James was a guy who dresses as Cupid but this year he did not because he was working for Creation. She put her hand on my shoulder and turned me around to face the door, "No, the Cupid from the show!" I said, "Oh, it's Karl! OH, IT'S KARL!"

[14] Karl Urban walked into the bar barefoot, dressed in a button down shirt and slacks wearing a fisherman's hat on his head. I get a lightbulb over my head, "DEB, GO BUY THAT GUY A DRINK!" The room went silent, all attention I felt was on me as I quickly walked over to the bar behind Karl and said, "Can I buy you a drink?" He turned to me and looked a little surprised and said in his New Zealand accent, "Sure!" I said, "What are you having?" He said, "Heineken." I told the bartender to put it on my card. Karl said, "Thank you!" I said, "It is not every day I can buy a star of Xena a drink." Suddenly all of the women and a few men charged him for pictures and autographs. One girl even painted his toenails with glittery nail polish. I am still wondering why she had nail polish in the bar.

[15] Karl showed us his cute heart tattoo that he and his fiancee shared on their ring finger. I found him to be nothing like his character Caesar on Xena. Karl was very kind and sweet. He hung out for a little while to finish his beer and left as quickly as he came in. I had to pinch myself to make sure that it was not a dream. I floated up to my room to find three sound asleep roommates, but that all changed after I applied the self tanning product and had to stand nude for an hour for my fake tan to take effect.

Eruntale,
szerintem nagyszerű ez az írás, de tényleg az. Sok jó írást olvastam már itt, a fórumon, de ez tényleg nagyon-nagyon szép.
Érzelmes - de nem csöpögős
Megkönnyeztet - de nem giccses
Jellemábrázolása van :look: - de nem csak azt célozza
Igazodik Tolkien stílusához :deal: - de teljesen egyedi
A kedvenc szereplőimről szól - de nem csak ezért tetszik...
Csak így tovább! :itscool:

Kezdem azt hinni, hogy én egy önző dög vagyok. Csak a saját szerelmes szemszögemből vagyok képes látni Éomert, és csak a felém mutató érzelmeivel törődöm...
Ti viszont...
Csodálatosan meglátjátok és meg is láttatjátok az érzelmeit...

Egyszóval komolyan gondolkodom, hogy átadom a terepet Nektek. A storymban már úgyse lesz több Éomeres rész, a novella műfajában pedig nem vagyok jó.

Egyszóval KÖSZÖNÖM HOGY VAGYTOK!! :hello: :agree:

Még vmi:
Nézzétek az új aláírásom! Alyr írta a RotK-topicon. És milyen igaza van!!

Jajj, de édes! De drága! De tüneményes!!! Kész... lehaltam!!
Csodálatos!
*főhajtósemotikon*

Még csak annyit, Eruntale, jegyezd meg jól, A CSISZOLATLAN GYÉMÁNT NÉHA TÖBBET ÉR!!! [size=9:1n03sn0i](Szó sincs "kezdetlegességről"!)[/size]

Artemisz, ezek után nem tudom, ide merjek-e szemtelenkeni az én kezdetleges stílusommal. De ha már megírtam, íme itt van a második rész:

Éomer végigsiettett a folyosón, de a húga szobája előtt megtorpant. A résnyire nyitott ajtón fény szűrődött ki. Elcsodálkozott, hiszen úgy hitte, rajta kívül már mindenki alszik. Kopogott, majd választ nem várva belépett.
Éowyn nyitott ruhásládája előtt térdelt. Körülötte a szobában szerteszét hevert a láda tartalma; ruhák takarták a székeket, az ágy zöld takaróját, sőt az asztalt is. Az ajtó nyikorgására a lány megfordult, majd gyorsan felállt.
-Éowyn, mit csinálsz ilyen későn? -kérdezte, akarata ellenére számonkérő színnel a hangjában.
- Bocsáss meg, tudom, hogy nem a megfelelő idő, de a ruháimat rendezgetem.
- A ruháidat? És ez enyire nem tűr halasztást?
- Csak szeretném megnézni, miket vihetek majd magammal, mint....mint asszony-mondta Éowyn, és elvörösödött.
Éomer bámulva nézett a húgára; mert ez a zavartan piruló fiatal lány nem hasonlított Rohan hűvös úrnőjére, sokkal inkább azt a szöszke, mezítlábas kislányt juttatta eszébe, aki olyan vidáman kacagott, mikor királyi unokatestvéte először ültette nyeregbe. A régi emlékek hatására kedves-csipkelődőn így szólt:
- Szóval az én kis hugocskám olyan komoly menyaszonnyá serdült, hogy éjnek idején is a kelengyéjét számolgatja?
- Csak ha a kedves bátyja nem teszi tönkre a díszruháit azzal, hogy rájuk ül.
Gyorsan felpattant a székről. Testvére kuncogva nyugtázta zavart arckifejezését. Jókedve ragadós volt; nemsokára az egész szoba zengett kettejük kacagásától.
- Úgy rémlik, hosszú évek óta nem hallották ezek a falak nevetésünket-jegyezte meg kis idő múlva Éowyn.
- S meglehet, sokáig nem hallhatják újra- Éomer húga szemébe nézett-mondd, csakugyan elmész? Ugye nem megint menekülni akarsz?
A lány kihúzta magát. A hangja nyugodtan csengett.
- Nem. Tudom, mire gondolsz; de többé nem futok a sorsom elől, és nem kergetem a harci dicsőség ábrándját.
- Ami a harctéri dicsőséget illet, többel dicsekedhetsz, mint akármelyik kardforgató. De én nem erről beszélek . Nem titok előtted, hogy indulásunk előtt Faramir úr megkérte tőlem a kezed. -Éowyn szeme megrebbent- De én még nem adtam választ neki. Nem akrom, hogy büszkeségből vagy kétségbeesésből nyújtsd a kezed bárkinek is. Szeretnélek boldognak látni; s ha dacból lennél csak asszonya, nem csak a saját, de az ő életét is megkeseríted majd...
- Drága fivérem! -Éovin elmosolyodott- elhinnéd rólam, hogy ilyen aljasságot tegyek? Nem; az én szívemben már nincs sem dac, sem kétségbeesés. Nem is lenne már helyük; mert csordultig van a Faramir iránti szerelemmel. És tudom, hogy ő is viszonozza ezt a szerelmet.
- Ha így van, én örömmel adlak neki. -ünnepélyes-komolyan a húgához lépett, és homlokon csókolta. - legyetek boldogok.
Éowyn meghatottan ölelte át .
- Úgy lesz-suttogta.


Milyen?

Daragorn: Hát, szia! De hozzátenném, az ilyen "beköszönőkkel" inkább a Beszélgetős topicra menjél!

Amariel: Köszönöm! Igyekezni fogok.. és szvsz Te se add fel.. én is majdnem feladtam!
És persze ÜDV A TOPICON!!!! :hello:

Suhikám, abból, ami fenn van, már sok részt kiszedtem, de ha vársz pár hetet, amíg a legfontosabb részeket lezárom, elküldöm neked az egészet!!

Betenném ide most Szofi négysorosát a Versek-topicból, ő azt állítja, a Dúnhargi dal ihlette, én meg azt se tudom, hová legyek a gyönyörűségtől! 8O

Szofi a Versek-topicban írta: Pelennor

A paták dobaját most is hallom...
-Árként zúdult a lovasroham!-
Elfeledett árny: állok a halmon;
éj, csitulj! Elmúlt! Már rég béke van...

Amariel írta: Van hozzá érzéked!! :dance:
Legalább is szerintem!! :closed:

Ezzel TELJES mértékben egyetértek!!!! :up:

Ja, és Artemisz!! Még annyit szeretnék kérdezni, hogy ugye fogod folytatni? :hein: Mert szerintem nagy tehetséged van az íráshoz!! :biggrin2: :itscool: :up: :bounce: Az a rohíros vers ott lent, hát az is óriási volt! Van hozzá érzéked!! :dance:
Legalább is szerintem!! :closed:

Artemisz: Ez NAGYON JÓL SIKERÜLT!! :bounce: :itscool: :bounce:
Én csak ennyit mondok, a többiek már úgy is kifejtették szebben a véleményem. :biggrin2: :hello:
Régebben én is próbáltam ilyesmiket írni, de nekem valahogy nem lett ilyen jó az összhatás. :bawling: :shake:

Artemisz: azon gondolkodtam, hogy mi újat tudnék mondani, amit még más nem mondott, és hogy nem lenne-e jobb ha csöndben maradnék, minthogy ismételgessek. De mindegy, most mégis írok, mert muszáj! Nagyon tetszett, amit írtál, gratulálok!! Visszaadja azt az érzést, amit a tolkieni történetek olvasása közben érzek, ráadásul Te valahogy részletezőbben mutatod be a történteket, ami közel hozza az egészet.
(De most vissza fogok lapozgatni, hogy jobban megismerjem az egészet, mert ha jól látom, ez itt folytatásokban megy!)

Artemisz (Celebthil) írta: Oké, oké..
Persze, de inkább kevesebbet mond az ember, mint a kelleténél többet.. meg ez a rész amúgy is a kis édes Elfwine "beszólására" lett kihegyezve, mert itt "vesz észre" úgymond igazán Éomer.. érted...

Értem hát, mit gondolsz miért mondtam, hogy kicsit bővebben írjad le, hogy mi zajlik közöttük

Én Daragorn vagyok. :aragorn3:
Csak ennyit akartam mondani.
Üdv mindenkinek. :fight:

Oké, oké..
Persze, de inkább kevesebbet mond az ember, mint a kelleténél többet.. meg ez a rész amúgy is a kis édes Elfwine "beszólására" lett kihegyezve, mert itt "vesz észre" úgymond igazán Éomer.. érted...

Artemisz (Celebthil) írta: Nem, nem értem.... 8O
Kímélni nem akart, tiszteletből... én meg, miután majdnem kiütötte a kezemből a kardot, jobbnak láttam befejezni.. kár erőltetni..

Jajjj te nő, nehogymá rocc néven vedd!!!!! Csak azért mondtam, mert nekem kicsit rövidnek tűnt. Jó ám, nehogy parázz ezen. Csak szívesen olvastam még volna egy kicsit, ahogy egymást gyepálják. Amúgy baráti módon, mégiscsak egy királynak kellett megmutatni a tudását. Tudom, hogy fél kézzel lenyomta volna a lányt, de hát ha már belevetted a köztük lévő zizegést, akkor egy kicsit lehet ezzel játszani, fokozni, amitől még többet akar majd olvasni a nyájas közönség, ez amolyan fogás féle. Nehogy most ezen filózzál, Te.

Nem, nem értem.... 8O
Kímélni nem akart, tiszteletből... én meg, miután majdnem kiütötte a kezemből a kardot, jobbnak láttam befejezni.. kár erőltetni..

Artemisz (Celebthil) írta: Az én szablyám is egykezes.. mármint a könyvben..

A tapasztalatlanságom miatt nem mertem mélyebben belemenni a részletekbe, meg hát, annak, aki surján legény kora óta orkokat gyilkolász, én nem lehetek ellenfél.. emlékeztek, hogy Uglúkkal is "kard-kard ellen" vívott meg...

Ja ja ez így igaz, de azért adhatott volna Éomér a lánynak egy fair esélyt, csak hogy ne érezze magát lealázva, érted amolyan építő jelleggel

Az én szablyám is egykezes.. mármint a könyvben..

A tapasztalatlanságom miatt nem mertem mélyebben belemenni a részletekbe, meg hát, annak, aki surján legény kora óta orkokat gyilkolász, én nem lehetek ellenfél.. emlékeztek, hogy Uglúkkal is "kard-kard ellen" vívott meg...

Artemisz, ez jó lett. Bár a vívós részt Éomérrel kicsit elnagyoltad, én még belementem volna egy két szituba, hogy jobban kijöjjön a vívótudása a lánynak. Így túl könnyedén győzte le Éomér. De jó, ahogy pergett a szemem előtt az egész.
Erről eszembe jut a hétvége. fogtam a kezemben szablyát, a Mesterem ajándékba megkovácsoltatta a fiának Arwen szablyáját. Hát az bizony egykezes volt, de az acél miatt volt súlya... Ahogy olvastam visszajött az érzés...

Nna, kedvesek, megérkezett Felagundtól a szakirányú kritika, így tőletek már "csak" az "egyéb" kritikát várom!

[size=9:281d3w73](Azt tudjátok, hogy a nevem egy betűvel megváltozott... muszáj volt.. Sajna.. Mostantól így kell megszoknotok...)[/size]

Íme:
[size=9:281d3w73](Ez a rész egyébként úgy öt-hat évvel a Gyűrű-háború után játszódik.)[/size]

Jó érzés volt újból Minas Tirithben lenni, a Fellegvárban, nénje és Aragorn mellett. Hetek, hónapok múltak el, mialatt napszámra a Várost járta, s most az itteni embereknek próbált segíteni, és tanulni tőlük, amennyit csak lehet. Az Ispotályban örömmel látták, rengeteget elleshetett az itt szokásos gyógymódokról. Arwennel gyakran meg is osztotta tapasztalatait. Aragornt sajnos ritkán látta, a férfit elszólították uralkodói teendői, s egyéb gondok is akadtak: Keletről nyugtalanság gomolygott. A Sötétség egykori népei, Szauron csatlósai, hiába került le vállukról a Sötét Úr igája, a gonoszság, melyet szívükbe oltott, újabb és újabb magvakat termett.
Egy napon azután rohanvást érkeztek a Városba a torkolat őrségének hírvivői. Kitört a lázadás.
Ettől tartott hát Aragorn! – gondolta Erenya. Arwen teljesen kétségbeesett, Aragornnak minden erejére szüksége volt, hogy lecsillapítsa.
- Kedvesem, úgy gondoltad talán, ha a Sötétség véget ér, már soha többet nem kell csatába mennem?
- Csupán reménykedtem benne… - suttogta Arwen.
Aragorn elmosolyodott, s megcsókolta asszonyát.
- Nem maradsz magadra, El-nín! Erenya itt lesz veled.
A lányban felágaskodott a harci tűz. Odalépett Aragorn elé.
- Mit tehetnék, hogy segítselek?
A férfi nemigen értette a kérdést.
- Mire gondolsz? Itt maradsz Arwennel, vigyáztok az asszonyokra és a gyermekekre.
- Amikor elmentek, igen! De addig? Oly sok teendő van, hadd segítsek neked, Aragorn! Soha többé nem akarok várni, csak várni, mikor borul ránk a Sötét, mikor szükség is lehet rám! Ne mondj nemet, kérlek! Ne tagadd meg tőlem, hogy élhessek az erőmmel!
Aragorn elgondolkodott, komolyan fürkészte a lány lángoló arcát.
- Éppenséggel volna… - mondta lassan – Én megbízom benned, kicsi Úrnőm. De ez valóban nagy feladat.
- Igen? – nézett rá Erenya.
- Követet kell küldenem Éomerhez. Csakhogy senkit nem tudok a kapitányok közül, akire ne volna szükség sem itt, sem másutt. Közemberre pedig úgy érzem, nem bízhatok ilyen küldetést. Elküldhetném a hírnökeimet, de az ő érkezésük aligha maradna észrevétlen… S ha már te kérted, hogy segíthess… Téged bízlak meg, hogy elvidd az üzenetem.
Intett a lánynak, hogy kövesse. Felmentek a Fellegvár tornyának legfelső szobájába, ahol hajdan Denethor rejtegette a palantírt. Aragorn felvett valamit a könyvekkel és pergamenekkel teliszórt asztalról.
- Itt van.
Ezzel átnyújtott Erenyának egy vörös viasszal lepecsételt, fehér tekercset. A pecséten Barahir gyűrűjének lenyomata látszott, a kötőzsinegen egy nyílvessző volt átütve, hegye vöröslött, mint a vér.
- A Vörös Nyíl! – suttogta a lány.
- Igen, az – bólintott Aragorn. – Ezt kell elvinned Éomernek, amilyen gyorsan csak lehet. Gondor egy lova nem versenyezhet Telumehtar könnyű lépteivel. Indulj, kicsi Úrnőm, járj ügyesen, szerencsével!
A lány meghajolt. Most nem volt helye tréfának.
- Megteszem, ami telik tőlem, Királyom!


Még aznap délután lóra pattant, s Rohannak vette az irányt. Nem akadályozta senki az útját, kevesebb, mint egy hét alatt megérkezett. Haladhatott volna gyorsabban is, de nem akarta Telumehtart túlhajszolni, ugyanis esze ágában nem volt ott maradni Edorasban. A sereggel akart visszatérni a Városba.
A kapuban megállította őt az őr.
- Ki vagy, és miért jöttél? – nyilván nem sejtette, hogy nővel van dolga, Erenyát tetőtől talpig beburkolta sötétkék köpenye, férfiügyességgel ülte meg a lovat, a csuklya alatt az arcát sem lehetett kivenni, csupán sötét hajának egynéhány tincsét. Mikor a lány megszólalt, az őr szeme elkerekedett a döbbenettől.
- Elesszár Király követe vagyok, Magosvárból. A királyhoz jöttem, fontos üzenettel – s elővonta a tekercset, még arra is ügyelt, hogy úgy forgassa, hogy a férfi ne lássa a nyilat. Nem szükséges tudnia, mi készül. Majd Éomer kihirdeti…
Edoras még szebb, pompásabb volt, mint amire emlékezett. A város megtelt élettel, apró gyermekek játszottak az utcákon, s a harcosok is játékkal múlatták a béke perceit. A lányt lelkiismeret-furdalás öntötte el, ha arra gondolt, hogy derékba kell törnie mulatságukat egy újabb ostoba háború hírével.
A felnőtt férfiak a Palota lépcsői alatt a nagy tisztáson gyűltek össze, ahol akár lovastornát is lehetett volna rendezni, most mégis barátságos kézitusában mérkőztek meg egymással Edoras emberei, az udvartartás tagjai és a hadvezérek. Mindegyikük kezében kard, csak a páncélingek jártak körbe, az viselte, aki épp harcban állt.
Éomer is ott volt, hajadonfőtt, lófarkos sisakja nélkül is kiemelkedett népe közül szálas termetével, sötétszőke fürtjeivel. Erenyának majd meghasadt a szíve, olyan magányosnak látta. Szerette volna tudni, mennyire hiányzik neki Lothíriel. Majdnem egy év telt el a halála óta. Vajon behegedt már kissé a veszteség?
Az őr kiáltása riasztotta fel.
- Éomer uram!
A király odanézett. Az őr mondott valamit Lovasvég nyelvén, Éomer bólintott rá. Az őr intett a lánynak, hogy mehet.
Most már mindenki őt nézte. Éomer kilépett az emberek közül, és elébe jött.
A lány megállította lovát a férfi előtt. Éomer kíváncsian nézett rá. Az őr nyilván közölte vele, hogy egy nő érkezett követségbe, ezenfelül felismerni vélte a lány jellegzetes tünde-öltözékét. Erenya nem várta meg, míg Éomer szól hozzá: leugrott lováról, s hátravetette csuklyáját.
Éomer azonnal megismerte.
- Úrnőm… - szaladt ki a száján csodálkozva. – Nahát! Nem is sejtettem, hogy te vagy az!
- Én vagyok – mondta Erenya, s meghajolt. – Magam kértem a Királytól, hogy engem küldjön el.
Éomer közelebb lépett hozzá, háttal embereinek, hangját halkabbra fogta.
- Mi hírt hoztál nekem Aragorntól, Úrnőm?
- Sajnos, nem jót – felelt a lány, s minden további magyarázat helyett átnyújtotta a tekercset.
- Ismét háború! – fakadt ki Éomer, de gyorsan összeszedte magát. – Köszönöm, Úrnőm, hogy sietve jöttél – átfutotta az üzenetet. – Húsz éored harcos tán elegendő lesz… helyes. Ennyi embert két nap alatt össze tudok szedni. Mától számítva tíz nap, míg Magosvár falaihoz érünk… ha azt akarjuk, hogy ló és ember ereje teljében érkezzen meg. Most nyomban visszamégy vinni a hírt, Úrnőm?
- Nem. Aragornnal megbeszéltem, hogy veletek mennék vissza, ha beleegyezel.
Éomer meglepődve nézte egy kis ideig, majd bólintott.
- Rendben. De miért, Úrnőm, ha kérdhetem?
- Szeretném megismerni a népeteket. Egy napon majd ide is eljutok.
A király kérdőn pillantott rá.
- Mióta atyám elhagyta Középföldét, a halandók közt töltöm napjaim. Segítek nekik, amiben lehet…
Éomer megértette.
- Boldogan látlak közöttünk, Úrnőm – jelentette ki, s a lány szívét boldogság járta át.
- Most azonnal kihirdeted? – kérdezte.
Éomer visszafordult emberei felé.
- Milyen rosszul esik megzavarni vígságukat… - tette hozzá a lány, s Éomer komolyan tekintett vissza rá. Ő is így érzett, látszott rajta. Visszaadta a tekercset Erenyának, s hívta, jöjjön közelebb a játékosokhoz. Azok csodálkozva figyelték.
- Egy tünde – mondta egyikük, s kissé elhúzta a száját. Erenya megértette, ez a szó a rohaniak nyelvén is úgy hangzott, mint a Közös Beszédben. Éomer fülét is megütötte a lekicsinylő hangsúly, egy éles pillantással nyugalomra intette a katonát. Erenya kihúzta magát, és a férfi felé fordult.
- Nem lenne kedved harcba szállni, Úrnőm? – kérdezte félig tréfásan Éomer, hogy enyhítse a helyzetet. A férfiak felzúdultak. Nem az zavarta őket, hogy Erenya nő; a lovasok hazájában nem nézték le az asszonyokat, inkább nagyon is tisztelték őket, akik világra hozzák és nevelik a bátor harcosok újabb nemzedékét. Megszokott dolog volt, hogy egy nő majdnem ugyanúgy forgat kardot, mint egy férfi. Csakhogy a tündékkel még mindig hadilábon álltak. Akik ott voltak Morannonnál, sem emlékeztek mind Elrond fiaira vagy Legolasra: csak néhány voltak számukra a sok közül.
- A tündék csak az íjhoz értenek! - vetette oda foghegyről egy javakorbeli harcos.
Erenya megfontoltsága egy pillanat alatt semmibe tűnt. Felvetette fejét, akár a harci paripa.
- Úgy véled? – kérdezte büszkén, s kirántotta kardját. A gyönyörű, ívelt tünde-szablya felvillámolva csusszant ki hüvelyéből. Elképedt morajlás volt a válasz. Nem gondolták volna, hogy Erenya kardot hord magánál.
A lány visszadugta a kardot egy kis időre. Leakasztotta hátáról puzdráját, a nyeregkápára tette, kicsatolta köpenye csatját, s összegöngyölve átvetette a nyergen. Majd szembenézett a rohaniakkal.
Újabb csodálkozó mormogás indult meg. A lány a ragyogó páncélingben egészen másként nézett ki. Tiszteletet parancsolón, gyönyörűen állt az emberek előtt, majdnem combig érő hajzuhataga, melyet a köpeny alá szorított, most szabadon omlott végig a hátán. Újból kivonta a kardját, bár nem minden aggodalom nélkül.
Értett a víváshoz, de volt annyira tapasztalt, hogy tudja: az ő pillekönnyű tünde-díszszablyája egy súlyos lovassági pengével szemben nem fegyver. Főleg, ha egy erős férfikéz forgatja. Mindazonáltal bízott szerencséjében és ügyességében.
Most előlépett az a férfi, aki azt állította, a tündék csak az íjhoz értenek. Törvényszerű volt, hogy vele mérkőzzön meg.
A lány két kézre fogta szablyáját a biztonság kedvéért. Egy másik katona megadta a jelt, s ellenfele már vágott is kardjával.
A lány játszi fürgeséggel tért ki előle, s valamelyes nyugalom szállta meg. Rögvest észrevette, hogy a férfi csak cicázik vele, nem veszi igazán komolyan a küzdelmet. Erre alapozva ki lehet kényszeríteni a győzelmet. Tehát a szokottnál is jobban összpontosított.
Egy alulról jövő vágás után összeakadt a kardjuk. A lány egy pillanatra megijedt. Itt a csuklók ereje dönt, s ő nem kelhet versenyre egy ilyen edzett férfival. Azonban a katona már biztosra vette a győzelmet. Egymás szemébe néztek, s a férfi önelégülten elmosolyodott. A lány ebben a minutumban minden erejét összeszedve egy csavaró mozdulattal kiszabadította magát a kötésből, ezzel eltolva egyúttal ellenfele kardját, s ez olyan jól sikerült, hogy a férfi csak akkor kapott észbe, mikor a kardja a földön csattant, egy-két lábbal odébb.
Kitört a nevetés, mely elsöprő hahotává erősödött, mikor meglátták a férfi értetlen, megdöbbent arckifejezését. Sokan tapsoltak, s elismerő kiáltások repkedtek a lány felé, főként az odasereglett nők köréből. Éomer maga is kacagott.
- Látod, Éothian, kár volt előre kérkedni!
Éothian arca sötétvörös volt szégyenében és dühében, de aztán erőt vett magán, és elfogadta a lány kézszorítását. Felszedte kardját a földről, és elsomfordált.
Éomer a lányra emelte ragyogó sötét szemét, s kezét a kardja gombjára ejtette.
- Ez nagyszerű volt, Úrnőm! Be kell vallanom, én se hittem volna, hogy így értesz a víváshoz – kis szünetet tartott. – Ezek után engedd meg, hogy kihívjalak!
Erenya majdnem összeesett. Ez lehetetlen! Hogy is vívhatna ő Éomerrel, hiszen ha csak két lépésre közelébe jön, már nem is bír gondolkodni? De végső soron tisztában volt vele, hogy nincs választása.
- Megtisztelő számomra, Uram! – s könnyű bókot csapott.
Ebben a percben egy kisgyermekhang ütötte meg a lány fülét. Éomer arca ellágyult, mosolyogva fordult meg.
- Elfwine – mondta gyengéden, s odalépett fiához, akit egy kedves arcú dajkalány hozott a karján, és megsimogatta a szöszke fejecskét. Erenya csak nézte kettőjüket, s Lothírielre gondolt. Milyen igazságtalan is néha a sors…
- Jer hát, Úrnőm! – szólt Éomer, s kiálltak középre. Az emberek tapsoltak, ujjongtak, hogy végre Éomer is „harcba száll”, a csöpp kis Elfwine is összeütötte tenyerét, és felkiáltott:
- Apa! Apa!
Éomer rámosolygott, színpadiasan felszegte fejét, hátravetette hosszú haját, s kihúzva kardját, megvillogtatta a napsütésben. Mindenki nevetett, Elfwine meg sikoltozott örömében. A lány szeme könnybe lábadt Éomer apai szeretetének ilyen mély, őszinte megnyilvánulásától. Éomer előrelépett, s megvetette a lábát. Nem mozdult.
A lány ráébredt: a férfi azt várja, hogy ő kezdje a támadást. Már-már megalázottnak érezte magát, bánta, hogy valaha igent mondott erre a küzdelemre. De nem hátrálhatott: egy félfordulatból lecsapott a kardja, mintha nem is ő irányítaná mozdulatait, hanem valaki más. Felrémlett előtte vér szerinti apja, Vëon emléke; vajon ő is így harcolt?
Éomer könnyedén hárította a vágást. Őrajta bezzeg látszott, komolyan fogja fel a dolgot, a lány iránti tiszteletből is. De Erenya tudta, ez azzal jár, hogy könyörtelenül le fogja iskolázni.
Néhány percig még tartotta gyorsasága, könnyed mozgása, de egyre fáradt. Ekkor azonban mintha újból rámosolygott volna a szerencse: a fűvel benőtt talaj csupa göröngy volt, s Éomer megbotlott, egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát.
Erenya kihasználta az alkalmat: úgy vélte, most végre meglazult kissé Éomer szorítása, s az előbbi cselvágással megpróbálta kicsavarni kezéből a kardot.
Ennél rosszabbat nem is tehetett volna. Éomer keze, mintha vasból lett volna, oly szilárdan tartotta a fegyvert, sőt mi több, nyomban reagált is a trükkre. Shhrisszz… - sistergett végig egymáson a két penge, s Erenya azon vette észre magát, hogy a szablya kibicsaklik a kezéből. Gyorsan utána markolt, elkapta, és elpirulva nézett fel Éomerre. A férfi elmosolyodott.
- Nem akartam volna kirepíteni a kezedből ezt a csodaszép kardot – mondta.
Ez volt a végső csapás: a lány, mit tehetett mást, nevetett, és kezet fogott Éomerrel. Szinte tudomást sem vett a tapsoló, kiáltozó emberseregről. Igaz, Éomer sem.
- Jól harcoltál, Úrnőm! – mondta Éomer, majd visszadugta kardját, és fiához lépett. Lecsatolta karvértjeit, letörölte homlokát ingujjával, s karjába vette örökösét. Megcsókolta homlokát, s Elfwine kacagott. Még nem töltötte be a harmadik évét, de látszott, milyen mélységesen imádja az apját.
Erenya megállt mellettük, bár nem tudta, valóban szükség van-e rá. De Elfwine észrevette. Kinyújtva felé karjait, kéredzkedett hozzá, s Éomer büszkén pillantott a lányra fia feje felett, majd odaadta Erenya karjába.
Erenya magához szorította a puha, meleg kis testet. Nem bírt betelni a kis emberek dédelgetésével, de ez a gyermek ennél is sokkal több volt: Éomer gyermeke. Éomeré… akit ő annyira szeret…
- Nagyon hasonlít rád – jegyezte meg félhangosan.
Ez így is volt igaz. A sötétzöld bársonyruhába öltöztetett kisfiú, vállára hulló lenszőke tincseivel, csillogó szemével, elbűvölő, huncut mosolyával szakasztott olyan volt, mint Éomer lehetett ennyi idősen. Ó csak ne gondolt volna a lány arra, hogy az ő éveivel számolva mennyire nem volt rég az az idő…
Elfwine a kisgyerekek bámész tekintetével fürkészte Erenyát. Dundi kezével megmarkolta a lány egyik előrehulló hajtincsét, de nem kezdte húzkodni, ahogy általában a csöppségek szokták. Másik kezével megérintette a lány arcát. S megszólalt.
- Mama – mondta.
Erenya szeme rémülten villant Éomerre, aki viszont azt se tudta, merre nézzen, s lángvörös lett az arca. Még szerencse, hogy kettejükön kívül más nem hallotta ezt a balvégzetű szót.
Erenya a kisfiúra nézett, s szeme olyan szomorú volt, mint még talán soha.
- Nem, Elfwine – mondta halkan. - Ú-naneth lín im. – Én nem vagyok az anyád.
S ahogy ezt mondta, vonásaira kiült a régi, álmodó sugár, a noldák fénye, melyet az elmúlt két évben már megtanult eltemetni szíve legmélyére, nehogy az emberek, akiknek segített, elriadjanak tőle. Arca, szeme úgy ragyogott, hogy fájdalom volt látni is. Elfwine hátrahőkölt, elengedte a lány haját, és szája sírásra görbült. Idegen hang, idegen beszéd. És az arc is idegen. Ez valóban nem a mama.
Éomer ajka szétnyílt csodálkozásában, csak nézte a lányt, és szívében feltámadt a szomorúság. Már nem feleségét siratta igazán, hanem hogy fiának anya nélkül kell felnőni. Még jól emlékezett, milyen vigaszt jelentett neki anyja soha ki nem fogyó szeretete apja, Éomund halála után. Elfwine ezt már nem fogja megismerni. S ez a lány…
Kusza gondolatok kavarogtak benne, elfojtott indulat és megannyi érzés, melyeknek nem tudott volna nevet adni. Túlságosan felbolygatta a lány arcának látványa. Hogy megfeledkezzen róla, visszavette fiát az ölébe, s megkérte Erenyát, hozza ide Aragorn üzenetét. A lány kisvártatva visszatért.
Éomer átadta Elfwine-t a dajkájának, s kihirdette a hadba hívást. Az emberek egy csapásra elkomorultak. Éomer szólította hírnökeit, akik segítenek majd összetoborozni a sereget a pusztákról, s a tömeg hamarosan szét is oszlott, visszavonultak házaikba, hogy készüljenek az indulásra.


Másnap délutánra a sereg legnagyobb része már készen állt. Csak két éorednyi harcost vártak még Északkeletről, de Éomer úgy becsülte, hajnalban indulhatnak is. Erenyát lenyűgözte a hadrendbe sorakozott sok száz lándzsás lovas, de mikor ezt megmondta Éomernek, a férfi csak mosolygott.
- Magosvár mezején háromszor ennyien voltunk! De most ez is bőven elég. Még mindig áll hát a szavad, Úrnőm, hogy velünk jössz?
- Igen – felelt a lány. – A lovam kipihente magát, készen állok.
- Azon tűnődöm, nem volna-e mégiscsak jobb, ha elénk vágnál? Aragorn örülne.
- Lehet… - mondta a lány. S most valóban elgondolkozott, miért is akar a rohírokkal menni. Félni nem fél, hisz egyedül jött. Hogy többet lehessen Éomerrel? Micsoda ostoba gondolat! A csatába úgysem követheti…
- Azt hiszem, igazad van, Uram – mondta végül. – Mégis elindulok.
- Mikor? – kérdezte Éomer.
- Most azonnal.
A férfi szívébe különös érzés hasított: nem szívesen engedte el a lányt. Szerette volna még kis ideig maga mellett tudni. Vele kapcsolatban nem érzett olyan enyhe idegenkedést, mely a tündékkel szemben fogta el. Szívesen megismerte volna jobban.
A lány persze megérezte, hogy Éomer mire gondol. Akarata utolsó morzsáit is össze kellett kaparnia, hogy legyen ereje elköszönni Éomertől.
- Magosvárban találkozunk! – mondta a férfi – Vigyázz magadra, Úrnőm!
- Úgy lesz, Uram – felelt Erenya.
- Szólíts Éomernek! – kérte halkan a férfi, s a lány szíve megremegett. Nem bírta kimondani a szót. Csak fejét hajtotta meg a férfi előtt, s elment, hogy megvigye a hírt Aragornnak.

Nos?