Gondolatok
- Anonymous
- Látogató
Alyr Arkhon írta: Pedig a történelem egymásból következő történések jól követhető sorozata, és mint ilyen elengedhetetlen a jelen megértéséhez, legyen az akár politika, akár üzlet, akár más egyéb. Na ezt viszont nem tanítják. Ezért van ma annyi ember aki bambán beáll a demagóg politikusok pulpitusa elé éljenezni, és elhiszi a kétezer éves semmitmondó érveléseket, meg hogy ők a néppel vannak.
Ezen kívül a történelem egy csomó érdekes történet meg gondolat halmaza - vannak nagy történetek és egészen kicsik, csak ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, mert kevésbé lehet okos diagramokat készíteni belőle, mint Kelet-Anglia gyapjútermeléséből 1610-1650. között.
Nade hazabeszélek asszem
Szerintem nekem jó történelem tanárom van. Összefüggéseket próbál tanítani, mutatni a jelen és múlt, múlt és múlt között. A gond csak az,h. összefüggést,hasonlóságot nagyon sok minden között lehet találni, de ok-okozati összefüggés már nem mindig áll fent. Értsd ezalatt: Nekem meg kell tanuljam a félbolond tanárom EU ellenes kirohanásait is,mert ő már mutatja is a párhuzamot,hiszen az pont olyan, mint itt és itt és itt. Sőt, ami az ilyesztő, az az,h. bármiről meg tudna győzni így,mert neki megvan az az adatháttér, ami nekem nincs. És ő felsorol 4 érvet, amit én akkor se tudok megcáfolni, ha érzem,h. nem stimmel vele vmi, mert nem tudok mivel cáfolni.
Szóval a töri egész egyszerűen veszélyes tantárgy. Politikailag is manipulálhatja a tanár a diákjait(ahogy meg is teszi)
Amúgy nem vagyok paranoiás...
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Rabyn
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Tény nekünk ezeket a dolgokat nagyon kell (ene) tudni, de azért jó érzés volt.
Ami egyébként szerintem nagy baj az itthoni oktatásban, hogy nincsen átjárás. Egy szakközepes az életbe nem tud átmenni egy gimibe, egy alternatív iskolába járó nem tud átmenni egy átlagosba és viszont.
Nem tudom erre mi lenne a megoldás.
"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Dodiee
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- We're under the same sky
- Hozzászólások: 2797
- Köszönetek: 7
Középiskolások, örüljetek. Gimiben, szakközépben még tanítanak, még talán érdekli is a tanárt h érted-e az anyagot, elmagyarázza újra, foglalkozik veled. Főiskolán az előadók többségét valami elmondhatatlan módon nem érdekli hogy lemaradtál, nem érted, te nem is tanultad azt, amit ő biztos alapnak vesz. Sokuk (legalábbis az én tanáraim közül) még csak nem is azt adja le amit utána vizsgán kérdez, vagy úgy adja le, hogy egy A5ös lapot se tölt meg a 45 perces előadás hasznos tartalma, viszont a tétel, amit elméletileg épp most adott le a tanár, megközelítőleg 3 A4 oldalra rúg, de hát te már felnőtt ember vagy, szedd szépen össze, menj könyvtárba, koslass felsőbb évesek után.
Mondjuk lehet én jártam laza gimibe, mi speciel az érettségi tételeket is megkaptuk kidolgozva (igaz, előző érettségiző évfolyam tételei voltak, és azért kellett dolgozni velük hogy használhatóak legyenek), és tényleg, volt olyan hogy a magyartanár 3x (!!) diktálta le ugyanazt a mondatot, mert az egyik srác folyton lemaradt. Na ilyen fősulin nincs. Én egy idő után volt olyan óra ahol nem is jegyzeteltem, inkább elkértem a csoporttársamtól a jegyzetet és figyeltem arra amit a tanár mondott, mert úgy jobban megmaradt. Van aki képez a blablából is kiszedni a fontos infókat, én speciel nem.
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Alyr írta: Attila: És honnan tudod, hogy - ha széklábfaragó akarsz lenni - nem vágja le holnap a vonat a kezedet? Ha semmi máshoz nem értesz, semmi mást nem tanultál soha életedben, mihez fogsz kezdeni? Valamint: Honnan tudod, hogy nem holnap fogsz valamivel találkozni, ami megváltoztatja az életed, az irányultságodat, ezt akarod csinálni, és véletlenül mondjuk matek kell hozzá...
A lentebb írt dolgaim alatt nem azt értettem, hogy vedd fel a ló indentitást, és (hogy a témánál maradjunk), csak a székláb faragásával foglalkozz, csak azt tanuld. Az iskolában 11 tárgyat tanulok, ezekből van jó pár (amelyekre már lentebb célozgattam) amik nem a szívem csücskei, viszont ugyancsak vannak olyanok, amiket nagyon-nagyon szeretek. Ilyen az ének, a magyar, az angol...stb, + még a zongora is). Tehát ha majd jövőre felvételizni fogok és nem vesznek fel egyikre, nem fogok kétségbe esni, mert lesz másik lehetőségem, ahova tudok lépni. Ha teszem azt, az elmúlt 11 évben folyamatosan a zongorista pályára készültem volna KEMÉNYEN (ha már a kéz levágásánál vagyunk) és történne valami velük, akkor sem készülnék ki idegileg...annyira, mert megint csak tudok lépni valahova.
Ami a t.tudományokat illeti, tavaly heti 3 kémiám, 2 fizikám, 1 bioszom, 2 föcim és 3 matekom volt. Ha belegondolok, hogy ez az akkori heti óráim majd' egyharmada, azért az elég elkeserítő számomra. Persze idén bosszúból felvettem a fentebb említett favoritokat, amik nagyon jók. Heti 5 irodalmam van, nem vágtatunk, de tudom, hogy be fogjuk fejezni az anyagot. nem elsősorban az anyagra tanítanak meg minket, hanem az anyag használatára. Nem elsősorban azt mondják, hogy az időmértékes verselésnél, ha 1 rövid 1 hosszú van, akkor az jambus versláb lesz, hanem azt, hogy rövid mgh. az rövid láb lesz, kivéve ha több msh. követi.
Ami meg nem érdekel, azt meg annyira tanulom csak meg, hogy ne legyen baj...bár idén elég vicces, hogy a bioszból feltűnően jó jegyeim vannak annak ellenére, hogy nem tanulok sokkal többet, mint tavaly.
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Mau Rauser
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
persze csak akkor ha nem "tantárgyként" és szenvedésként éled meg.
Nem is a semmi máshoz nem értésről van szó -- tény, hogy egy teljes mesterséget elsajátítani hosszú idő, és nem két-három év gyorstalpalót igényelne (főleg úgy, hogy ez csak a "szakmában" való boldogulásra próbál felkészíteni, és gyakorlatilag semmilyen emberi alapot, jellemet vagy szociális képességet nem ad), hanem arról, hogy elveszíteni a világ iránti érdeklődést, vagyis vaknak lenni azokra a dolgokra, ami nem szakma, gyakorlatilag azt jelenti, hogy hamar rendkívül unalmas emberré válsz (ki örül mondjuk egy társaságban olyan embernek, aki folyton arról beszél, hogy mi történt a munkahelyén, és semmi másról nem képes beszélni?) és bárki bármilyen hülyeséget elhitethet veled, mert nem tudsz és nem is akarsz utánajárni, és nincs elég széles látóköröd ahhoz, hogy kérdéseid legyenek.
Ez a művészet csodája, hogy az ember néha nagyobbat szarik, mint amekkora a seggén kifér.
(Weöres Sándor)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alyr Arkhon
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
És ez azért általában igaz az emberekre - a lényeg, ahogy Mau is írta: érdekeltté kell tenni őket.
Az iskolában nagyon sok felesleges dolgot tanítanak. És még több dolgot tanítanak úgy, hogy amikro tanulod, tökéletesen feleslegesnek látszik, ezért megutálod.
Másrészről az életben, (a nagybetűsben ahogy a ballagásokon szokták mondani) a munkában millió dolgot kell megjegyezni, fejben tartani, amit utálsz, nem akarsz, közöd nincs hozzá. Ha már az iskolában megtanultad megjegyezni a felesleges dolgokat, nagy előny.
Attila: És honnan tudod, hogy - ha széklábfaragó akarsz lenni - nem vágja le holnap a vonat a kezedet? Ha semmi máshoz nem értesz, semmi mást nem tanultál soha életedben, mihez fogsz kezdeni? Valamint: Honnan tudod, hogy nem holnap fogsz valamivel találkozni, ami megváltoztatja az életed, az irányultságodat, ezt akarod csinálni, és véletlenül mondjuk matek kell hozzá...
Mindez nem vonatkozik a biokémiára, mert azt én is utálom. B
(főleg hogy anno a kémiatanár és a biosztanár is alapnak vette, hogy a másik elmagyarázta már nekünk...)
Bár az azért egész jól jöhet, ha tudod mi az az inzulin és mire is jó...
Aki meg meghatározza, nekem itt, hogy pontosan mi is az az alapműveltség, mi tartozik bele és mi nem, azt felterjesztem Nobel-díjra.
Voltak akik megpróbálták (lásd NAT 1995) és csúfos kudarcot vallottak.
Ha már oktatást reformálunk akkor a töriről tudok nyilatkozni:
Két baj van ezzel a tárggyal, az egyik, hogy elterjedt az a nézet, hogy a történelem egy adathalmaz, és aki a legtöbb évszámot tudja, meg nyakatekert fogalommagyarázatot, meg fel tud sorolni hétszázötven B-betűs magyar történelmi személyt, az a király.
A másik, hogy a közoktatásban tanított elméletek (sőt gyakran a tényadatok is) tökéletesen elavultak és tévesek. Már elmondtam párszor itt asszem: az egyik első előadáson történelemszakon úgy kezdte a tanár, hogy fogjuk a gimnáziumi tankönyvünket, jól nézzük meg, majd dobjuk ki az ablakon és felejtsük el ami benne van.
Pedig a történelem egymásból következő történések jól követhető sorozata, és mint ilyen elengedhetetlen a jelen megértéséhez, legyen az akár politika, akár üzlet, akár más egyéb. Na ezt viszont nem tanítják. Ezért van ma annyi ember aki bambán beáll a demagóg politikusok pulpitusa elé éljenezni, és elhiszi a kétezer éves semmitmondó érveléseket, meg hogy ők a néppel vannak.
Ezen kívül a történelem egy csomó érdekes történet meg gondolat halmaza - vannak nagy történetek és egészen kicsik, csak ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, mert kevésbé lehet okos diagramokat készíteni belőle, mint Kelet-Anglia gyapjútermeléséből 1610-1650. között.
Nade hazabeszélek asszem
"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/
"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Missy
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Bár gimi vége felé érdekes dolgot tapasztaltam.Ekkor én már nem tanultam kémiát, bioszt sem, igencsak feltűnt, hogy heti 1 nyelvtan van, azon is száguldunk, az irodalomból is visszavettek és ott is loholtunk. Helyette emelt óraszámban a nyelv és rajz helyett meg filmelmélet(érdekes volt, de minek?) ,továbbá szintén a matek emelt óraszámban.
Sok osztálytársam volt,akiket nem kötöttek le a nevesebb költők, írók, művek, ezeket csak ímmel-ámmal tanulták, pedig az még általános volt, eléggé túltengett az irodalom és a nyelvtan órák száma.
Az iskola(általános és gimi együtt) szerintem egy alapot, egy fő vázat ad, de, ha te otthon nem ülsz le nyelvtan után gyakroloni, akkor teljesen mindegy az az egy kémiaóra a kénsavképletével,vagy fizikaóra, az életben nem tanulsz meg helyesen írni. És itt még nem vettem hozzá a tanár hozzáállását a tanításhoz, a diákokhoz való kapcsolatát és viszont, a saját tárgyához való kapcsolatát,a gyerek reál vagy humán beállítottságát, az otthoni kapcsolatát a szüleivel, sok mindent.
Én ezt laikusként a saját példámból kiindulva így látom, de te szerintem jobban átlátod a dolgot, lévén tanítasz. (Ugye jól tudom?) Tehát jobban bent vagy a rendszerben, mint én.
Sötét fellegek úsztak lomhán az égbolton, követve az ifjú tünde útját az erdei ösvényen.
(Tünde énem,félig meddigLevinhood, DH2000. segítségével)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Rabyn
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
De pont ez az a terület amire iszonyatosan kevés idő jut, pont az olyan felesleges dolgok miatt mint a kénsav képlete.
"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Mau Rauser írta: Inkább szerintem az lenne érdekes kérdés, hogy miért kell alapvetően érdekes (és jól megfogalmazva legtöbbször egyátalán nem bonyolult) dolgokat (mert én újra és újra azt tapasztalom, a világ működése tkp. borzasztóan érdekes, és valamit megérteni sikerélmény, jó érzés) úgy tálalni alapvetően érdeklődő embereknek (kisgyerekek, laikusok, egyetemisták, stb.), hogy az érthetetlennek, átláthatatlannak és a valósághoz nem kapcsolódónak, és emiatt borzasztóan unalmasnak tűnik.
Szerintem túl olcsó elintézni ezt a kérdést azzal, hogy "de hát én csak széklábakat akarok faragni, mi értelme van, ha mást is tudok, ami nem közvetlenül hasznos" -- csak hogy a madáchi példánál maradjunk. Tolkient olvasni hasznos (kapsz érte pénzt, mert ebben az esetben kb. ez van a háttérben)? Vagy beszélgetni más emberekkel?
Igen, de általában a nagyon bonyolultan tálal dolgok tanítását is úgy kezdik, hogy "figyeljetek, mert ez nagyon bonyolult", aztán ha megérted már nem az és rájössz, hogy igen, ezt tényleg csak bonyolították.
A madáchi példa alatt csak azt értettem, hogy Az ember tragédiája egyik színében a gyerekek foglalkozását már rögtön a születés után eldöntötték, még pedig úgy, hogy megmérték a feje átmérőjét és azt mondták, hogy ebből tudós lesz, mert nagy a feje, ebből meg ács, mert kicsi.
Tehát alapvetően az aggályaink azok, hogy olyat miért kell tanítani, amit pikk-pakk elfelejtesz kb fél óra alatt, és azt, hogy megjegyezd, arra több órát szántál. Persze ez alatt nem arra gondoltam, hogy ha te székláb-faragó szeretnél lenni, akkor csak azzal törődj, és ha azt mondják, hogy Tolkien, arra az legyen a kérdésed, hogy, mi az? valamilyen betegség?? Ahogy már lentebb is írtam, az alapműveltség legyen meg, de egy bizonyos szintig. Tehát a lábfaragó is tudja azt, hogy ha a sósavat megissza az kicsit kellemetlen, vagy nem Tolkienra megyünk, hanem Tolkient olvasunk.
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Rabyn
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Nem arról van szó, hogy nem kell plusz dolgokat tanulni, de van ami tényleg marhára felesleges. Egyébként ez a tantervek változásán látszik nagyon. (majd keresek hozzá konkrét példát, csak nem akarok hülyeséget mondani)
"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Mau Rauser
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Szerintem túl olcsó elintézni ezt a kérdést azzal, hogy "de hát én csak széklábakat akarok faragni, mi értelme van, ha mást is tudok, ami nem közvetlenül hasznos" -- csak hogy a madáchi példánál maradjunk. Tolkient olvasni hasznos (kapsz érte pénzt, mert ebben az esetben kb. ez van a háttérben)? Vagy beszélgetni más emberekkel?
Ez a művészet csodája, hogy az ember néha nagyobbat szarik, mint amekkora a seggén kifér.
(Weöres Sándor)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Missy írta:
Attila írta: de az, hogy most X Y dolog egymással ilyen és olyan körülmények között diszulfid-hidat épít ki...na neeee.
Az meg azér' köll, hogy a csíra humánusok okosnak lássák a fejed.
A Stargate-ben volt egy olyan rész, ahol Carter százados osztotta a mindenkinek kínai okosságokat, és O'Neill meg emlékezett valamire, ami történetesen jó is volt és olyan, de olyan büszke volt magára. Szóval. Ha te is féregjáratot szeretnél létesíteni egy másik bolygóra akkor szerintem vágnod kell a diszulfid-híd kiépítésének összes csínját-bínját.
És ezt a hozzászólásomat lehet ki fogják törölni...de megérte(m).
Tudom, hogy személyeskedés ON, de ez pont az az egyetlen egy része a 10-es kémiának, ami megmaradt bennem.
Személyeskedés OFF
Szerk: Nem nyavalygásként mondom azokat, amiket leírtam, mert hiába, ilyen a rendszer, és amíg ennek a része vagyok így kell tennem, és így is teszek, de attól még nekem ez nem tetszik 100 %-ban.
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Missy
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Attila írta: de az, hogy most X Y dolog egymással ilyen és olyan körülmények között diszulfid-hidat épít ki...na neeee.
Az meg azér' köll, hogy a csíra humánusok okosnak lássák a fejed.
A Stargate-ben volt egy olyan rész, ahol Carter százados osztotta a mindenkinek kínai okosságokat, és O'Neill meg emlékezett valamire, ami történetesen jó is volt és olyan, de olyan büszke volt magára. Szóval. Ha te is féregjáratot szeretnél létesíteni egy másik bolygóra akkor szerintem vágnod kell a diszulfid-híd kiépítésének összes csínját-bínját.
És ezt a hozzászólásomat lehet ki fogják törölni...de megérte(m).
Sötét fellegek úsztak lomhán az égbolton, követve az ifjú tünde útját az erdei ösvényen.
(Tünde énem,félig meddigLevinhood, DH2000. segítségével)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Rabyn írta: Én se értem minek a sok baromságot megtanulni, de hát muszáj. Ha rajtam múlna akkor is tanítanám a kémiát pl.: de akinek nem ez kell a továbbtanuláshoz annak csak "felhasználói" szinten. pl.: ne szagolj bele a hipóba, mert meghalsz, és ne igyál lúgot. A többit az tanulja meg akinek tényleg fontos. A mateknál nagyon erősen rámennék a 4 alapműveletre, és csak azután minden más olyan dologra amit használunk az életben (ki használ logaritmust az életben??).
Akkor ugyanoda visszaértünk. Alapműveltség, vagy nem alapműveltség, akkor is meg kell tanulnom, ha ezt rövid időn belül elfelejtem. És ilyenkor csak az jut eszembe, hogy ezzel güriztem végig a hétvégémet, és ha most belegondolok, hogy tavaly vért izzadtam a kémiázással, és idén meg már nincsen, akkor eszembe jut, hogy annyira felesleges volt az egész. Olyan szinten mindenkinek KELL tudnia, hogy ne igyál sósavat, mert az csíp...de az, hogy most X Y dolog egymással ilyen és olyan körülmények között diszulfid-hidat épít ki...na neeee.
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Missy
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Rabyn írta: Nem az a fő gond, hogy nem veszem hasznát, hanem, hogy elfelejtem. Pont ma volt az, hogy vettük történelemből II. József rendeleteit, 3 éve még kentem vágtam, de most csak ültem ott mint a megkukult hal és fogalmam se volt róla mivan, csak rémlett a dolog valahonnan messziről. Csóri tanár meg azt hiszi, hogy mi ezt mind tudjuk. Írtam neki egy e-mailt, hogy a többség több mint 3 éve érettségizett, fogalma sincsen semmiről se. Nem tudom mennyire vette komolyan.
Én se értem minek a sok baromságot megtanulni, de hát muszáj. Ha rajtam múlna akkor is tanítanám a kémiát pl.: de akinek nem ez kell a továbbtanuláshoz annak csak "felhasználói" szinten. pl.: ne szagolj bele a hipóba, mert meghalsz, és ne igyál lúgot. A többit az tanulja meg akinek tényleg fontos. A mateknál nagyon erősen rámennék a 4 alapműveletre, és csak azután minden más olyan dologra amit használunk az életben (ki használ logaritmust az életben??).
Sokat szidjuk az amerikai rendszert, de az is inkább felhasználni tanít, meg arra, hogy tudd hol keresd a választ a kérdésedre, nem a válaszra magára.
Mi épp csak gondolkodni nem tanítunk.
Kitaláltam neked egy áthidaló megoldást Rabyn, korrepetáltasd magad Alyrral. Ha alacsony az órabére és vállalna, akkor még én is mennék.
Én is vagyok úgy vele, hogy olyan dolgok amiket évekig kentem-vágtam...és alap, nem mennek. Szomorú tényleg-kínomban szoktam is rajta bőgni, meg röhögni-,de legalább vizsgára az újdonság erejével hat.
Mateknál még a százalékszámítás kéne. Hogy ne dőlj be a 70% -os árkedvezménynek, amivel te nagggyon jól jársz. Hanem SZÁMOLJ és GON-DOL-KODJ. Dehát...
Sötét fellegek úsztak lomhán az égbolton, követve az ifjú tünde útját az erdei ösvényen.
(Tünde énem,félig meddigLevinhood, DH2000. segítségével)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Rabyn
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Én se értem minek a sok baromságot megtanulni, de hát muszáj. Ha rajtam múlna akkor is tanítanám a kémiát pl.: de akinek nem ez kell a továbbtanuláshoz annak csak "felhasználói" szinten. pl.: ne szagolj bele a hipóba, mert meghalsz, és ne igyál lúgot. A többit az tanulja meg akinek tényleg fontos. A mateknál nagyon erősen rámennék a 4 alapműveletre, és csak azután minden más olyan dologra amit használunk az életben (ki használ logaritmust az életben??).
Sokat szidjuk az amerikai rendszert, de az is inkább felhasználni tanít, meg arra, hogy tudd hol keresd a választ a kérdésedre, nem a válaszra magára.
Mi épp csak gondolkodni nem tanítunk.
"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Missy
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Attila írta: de nekem miért kell megtanulnom, teszem azt a szőlőcukor lebontási folyamatát a szervezetben, lépésenként, melyek darabonként 1-1 A/4 oldal nagyságúak?
Mer' az a tananyag.
Ezt naaaaaggggyon hozzáértő "szakemberek" köbmiliméterre pontosan kifejlesztették, és bár a vacsorámat teszem rá,hogy már egyáltalán nem emlékeznek rá-tisztelet a valóban szakmabeli és hozzáértő kivételnek-, neked ezt be kell seggelned és kutya kötelességed leírni minimum 15-20 perc alatt saját kútfőből. VAGY!!! És itt jön a humán vonal túlélési technikája- amihez történetesen én is tartozom-, matekon írsz egy nagyon profi kis kémiapuskát, vagy inkább ágyút és azt használod köv. órán, illetve használnád, ha a matektanárnő le nem fülelt volna és fél órával később a nagyszünetben be nem köpött volna a nálad 10 centivel kisebb , de amúgy tényleg tiszteletet parancsoló erősen Mcgalagony prof. beütéssel rendelkező kémiatanárnőnek.
Nem tudom miért jó, ha te (meg néhány éve én)egy röpdogában lebontod a dolgozat előtt benyalt szőlőcukrodat-tényleg nem értem-, de ezzel együtt vagy nélküle (inkább nélküle)még mindig azt mondom, egy általános alapműveltség kell. Akár biosz, akár kémia (mondom itt bölcsész fejjel) , akár irodalom vagy történelem. Legalább addig a szintig, hogy ne a Legyen ön is milliomos harmadik kérdésénél vérezz el.
Viccen kívül. Te is tudod, meg én is, meg mindenki tudja, hogy sok felesleges dolgot kell bebiflázni, aminek aztán soha az életben nem veszed hasznát, annak meg csak még hírét is alig hallod aminek az életben hasznát veszed( lásd jog vagy adózás), de ez van. Ezért szép többek közt a gimi. Félhülyére izgulhatod magad rajta, hogy akkor most a te kétes ketteseddel megbuksz-e avagy nem kémiából.
Sötét fellegek úsztak lomhán az égbolton, követve az ifjú tünde útját az erdei ösvényen.
(Tünde énem,félig meddigLevinhood, DH2000. segítségével)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Missy írta:
Attila írta: Van egy osztálytársam, aki imádja a kémiát és a bioszt, ezekből 5-ös, de a humán tárgyakból pedig vergődik. Most neki miért kell olyat tanulnia, amit nem fog használni?
Egy bizonyos fokú alapműveltség azért elkél. (Most példálózhatnék a GyU-val, most olvastam valamelyik blogon éppen ( Nib ), hogy megtették kötelező olvasmánynak , egyik jövendőbeli- talán krokodilkönnyeket hullajtó- olvasójelölt, pedig teljesen ki volt akadva, azt hangoztatva, hogy ilyen hosszú könyvet Őnagysága NEM!!! Nem a blog írójáról van szó.)
Én pont ferdítve voltam,, nem értettem minek kell 2 évig kémiát tanulnom(mindenféle képlet meg képletlevezetés... :shock: ), ami még hagyján, de ebből kisérettségit is tenni....De mikor egyik ismerősöm a kádmosásnál összeöntött két olyan lötyit amik egyébként teljesen jól elvannak magukban, csak együtt nem, és majdnem ottmaradt, nos,akkor kicsit másképpen álltam hozzá. Persze azután sem lettem 5-ös- nagyon nem -de a lényegre azért-ha volt ilyen- odafigyeltem.
Nem azt mondom, hogy a gyerekekről óvodás korukban állapítsák meg, hogy mik lesznek, (tisztára mint Madáchnál), csak azt, hogy aki már el tudja dönteni, hogy mi lesz (spec. én körülbelül másodikas korom óta tanár szeretnék lenni, és ez az elmúlt évek alatt sem változott) de nekem miért kell megtanulnom, teszem azt a szőlőcukor lebontási folyamatát a szervezetben, lépésenként, melyek darabonként 1-1 A/4 oldal nagyságúak?
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Missy
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Attila írta: Van egy osztálytársam, aki imádja a kémiát és a bioszt, ezekből 5-ös, de a humán tárgyakból pedig vergődik. Most neki miért kell olyat tanulnia, amit nem fog használni?
Egy bizonyos fokú alapműveltség azért elkél. (Most példálózhatnék a GyU-val, most olvastam valamelyik blogon éppen ( Nib ), hogy megtették kötelező olvasmánynak , egyik jövendőbeli- talán krokodilkönnyeket hullajtó- olvasójelölt, pedig teljesen ki volt akadva, azt hangoztatva, hogy ilyen hosszú könyvet Őnagysága NEM!!! Nem a blog írójáról van szó.)
Én pont ferdítve voltam,, nem értettem minek kell 2 évig kémiát tanulnom(mindenféle képlet meg képletlevezetés... :shock: ), ami még hagyján, de ebből kisérettségit is tenni....De mikor egyik ismerősöm a kádmosásnál összeöntött két olyan lötyit amik egyébként teljesen jól elvannak magukban, csak együtt nem, és majdnem ottmaradt, nos,akkor kicsit másképpen álltam hozzá. Persze azután sem lettem 5-ös- nagyon nem -de a lényegre azért-ha volt ilyen- odafigyeltem.
Sötét fellegek úsztak lomhán az égbolton, követve az ifjú tünde útját az erdei ösvényen.
(Tünde énem,félig meddigLevinhood, DH2000. segítségével)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Missy
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
De pontatlan voltam, bocsánat.Vagy talán csak nem volt a klasszikus értelemben vett hittanórám, és a sajátomból indultam ki.Gyerekoromban jártam hittanra és ott nem az általam fentebb említett tanítás folyt, hanem volt egy csomó játék, olvasgattunk a Bibliából részeket és utána azokat a való életre vetítve/alkalmazva megbeszéltük. Pl.: A Tízparancsolatból a Tiszteld apádat és anyádat. Ha a szülők sokáig dolgoznak,hogy a gyereknek mindene meglegyen, ingerültek mikor este hazaérnek, a gyerek meg mellőzve érzi magát, haragszik apára-anyára... Tudja kezelni a helyzetet, vagy legalább megérteni egy szeletét és nem haragudni a holtfáradt szülőjére stb..
Így értettem ahogy Dindae mondta, tudja a gyerek mi merre hány méter. Teljesen jó példák vannak szerintem benne amikből, ha úgy adódik tanulni lehet akár toleranciát, akár megbocsátást, stb. De ezeket a példákat is csak ép ésszel, nem elvakultan (Értsd, nem keresztre feszítjük az Ágikát a homokozóban.)
A lényeg szerintem az lenne, hogy ne imádkozással és magolással(ahogy írtad ne kelljen megtanulni "a zsidó vallás összes szokását")teljen az idő, hanem olyan problémák és példák megbeszélésével, amire otthon vagy nem jut idő, vagy sajnos nem szokás megbeszélni, netán megoldást keresni. Ehhez még jöhetne vagy a te közlekedéskultúra tanításod, vagy akár egy kis illem, vagy akár az, hogy ne azonnal fölrúgd a másikat és ne azonnal agresszióhoz folyamodj, hanem próbáld meg higgadtan átgondolni az adott szituációt és aszerint cselekedni utána. Tehát példákkal neveljen az életre. Ne egy adott vallásra, hanem az életre.
Teljesen ledöbbentem azon, amit írtál, nekem ilyen sose volt.Mármint oktatóm. Még akkor sem, mikor a hittantanárnő helyett a helyi pap tartotta az órákat.
Sötét fellegek úsztak lomhán az égbolton, követve az ifjú tünde útját az erdei ösvényen.
(Tünde énem,félig meddigLevinhood, DH2000. segítségével)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Finwe
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1195
- Köszönetek: 0
És megszokásból csináltad vagy talán tetszett is a dolog? Megkérdezte valaki, hogy Téged zavar e ez? Ez sem egy utolsó szempont.Aztán otthon is mondtam anyunak, hogy na akkor előbb imádkozzunk, aki holtsápadt lett mert mi nem vagyunk vallásos család, mert majd eldönthetem milyen vallást akarok gyakorolni ha nagy leszek.Ezért aztán bement az oviba szólni az óvónőnek, hogy lesz szíves nem rászoktatni engem ilyesmikre, mint kiderült, nem ő volt az egyetlen szülő aki bement. Nem is volt gond egy ideig, de aztán megint imádkozni akartam evés előtt, és akkor már apa ment be.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Jaaaj, nem pont erre gondoltam, hanem kifejezetten azokra, akik már egy jó ideje tudják, hogy mik szeretnének lenni. Van egy osztálytársam, aki imádja a kémiát és a bioszt, ezekből 5-ös, de a humán tárgyakból pedig vergődik. Most neki miért kell olyat tanulnia, amit nem fog használni?Encsi írta: najó, azért szerintem nem mindegyik 14 éves emberlény tudja ám, hogy mit akar magával kezdeni később. Nem pont úgy van, hogy a gimnáziumban eldönti, hogy mit akar, és aszerint megy majd tovább, vagy mi?
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Encsi
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
'Can't you see? It's coming through the wall! It's coming right through the wall!'
'A lot of things come through the wall after your first drink of scrumble. Green hairy things usually.'
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Rabyn
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Persze szót kell ejteni a vallásokról is, de csak érintőlegesen, hogy ne álljanak felháborodott szülők az fogadóórában az ajtóban és akarjanak péppé verni. (ezzel kapcsolatban egy sztori ami velem esett meg: átlagos egyszerű állami óvodába jártam és egyszer csak jött egy óvónéni akivel minden étkezés előtt imádkoztunk. Aztán otthon is mondtam anyunak, hogy na akkor előbb imádkozzunk, aki holtsápadt lett mert mi nem vagyunk vallásos család, mert majd eldönthetem milyen vallást akarok gyakorolni ha nagy leszek.Ezért aztán bement az oviba szólni az óvónőnek, hogy lesz szíves nem rászoktatni engem ilyesmikre, mint kiderült, nem ő volt az egyetlen szülő aki bement. Nem is volt gond egy ideig, de aztán megint imádkozni akartam evés előtt, és akkor már apa ment be. Elég hamar elment az óvónénink, mert nem tudta felfogni, hogy ez egy állami ovi és nem vallásos gyerekek járnak ide. És nem csak az én szüleim mentek be, hanem mindenkié)
De a több tesit azt támogatom, én nagyon sok labdás játékot, meg úgy egyáltalán játékot tanítanék tesin, nem hülye kuperfutást meg hasonlókat.
"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Missy írta:
Attila írta:
Vannak olyan iskolák ahol tanítanak ilyet, legalábbis jogot biztos.Finwe írta: Gimiben lehetne jogot meg adózással kapcsolatos dolgokat tanítani.
Azt jogi egyetemnek híják mifelénk falun. (Csak viccelek, látom, hogy gimi..)
Viccen kívül. Ezek biztos nagyon elit sulik, nem?
A jog meg adózás mellé én még hozzávenném a hittant is, vagy valamilyen formában a vallást és emeltebb óraszámban a tesit.
Nos, Fehérváron az egyik 5 évfolyamos grafikus szakos iskola utolsó évében tanítanak jogot, és ugyancsak Fehérváron a Ciszterci gimiben pedig hittant is tanítanak, de hogy oda felvegyenek, alapból kell az, hogy katolikus légy. Mivel az egy kifejezetten római katolikus suli.
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Dindae
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Ééérdekes. tesit, ez nem rossz ötlet. Illetve nem lenne rossz, ha nem olyanok lennének a tesitanárok, amilyenek. Egy kicsit kevésbé ügyesebb gyerek számára kifejezett horror, ha folyamatosan egyest kap mert nem tud kötelet mászni, és nem tud szekrényt ugrani. És most nem arról beszélek, aki nem szereti a mozgást, mert nem úgy nőtt fel.Missy írta: Azt jogi egyetemnek híják mifelénk falun. (Csak viccelek, látom, hogy gimi..)
Viccen kívül. Ezek biztos nagyon elit sulik, nem?
A jog meg adózás mellé én még hozzávenném a hittant is, vagy valamilyen formában a vallást és emeltebb óraszámban a tesit.
A hittan meg egy olyan dolog, szerintem, hogy aki nem vallásos, arra nem biztos, hogy rá kéne erőltetni. ennek ellenére szerintem pl. a Biblia tanítása az kifejezetten hasznos, az irodalom órákon. Hogy azért tudja a gyerek, hogy mi merre.
"No one knows, what the future holds, if we just hold on, maybe life could be sweet"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Missy
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Attila írta:
Vannak olyan iskolák ahol tanítanak ilyet, legalábbis jogot biztos.Finwe írta: Gimiben lehetne jogot meg adózással kapcsolatos dolgokat tanítani.
Azt jogi egyetemnek híják mifelénk falun. (Csak viccelek, látom, hogy gimi..)
Viccen kívül. Ezek biztos nagyon elit sulik, nem?
A jog meg adózás mellé én még hozzávenném a hittant is, vagy valamilyen formában a vallást és emeltebb óraszámban a tesit.
Sötét fellegek úsztak lomhán az égbolton, követve az ifjú tünde útját az erdei ösvényen.
(Tünde énem,félig meddigLevinhood, DH2000. segítségével)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Rabyn
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Finwe
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1195
- Köszönetek: 0
Erre a BKV ellenőröket is meg kellene tanítani:)Ami még számomra furcsa volt, hogy akikre vigyázok mindenhova kocsival mennek, ergo nincsen közlekedés kultúrájuk. Nem tudják hogyan kell a BKVn viselkedni. Ezt sem ártana megtanítani nekik.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.
Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.
A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.