Gondolatok

Rabyn írta: De a pszihopatáknak beteg az agyuk (vagy mijük)

Az agy és a lélek betegsége két teljesen különböző dolog!!

Rabyn írta: De a pszihopatáknak beteg az agyuk (vagy mijük)

De senki nem mondta, hogy normális dolog (értsd: nem beteges) érzéketlennek lenni. Szóval, aki érzéketlen (hidegvérrel tud ölni, ártani másoknak) annak már van valami nagy baja. Vagy ha mégsem, akkor nagyon el vagyunk veszve...
[Bár azt hiszem sikamlós pszicológiai talajra tévedtem...]

De a pszihopatáknak beteg az agyuk (vagy mijük)

Mit nevezünk teljes gonoszságnak? Mindenki szeret valamit, ha mást nem, saját magát, vagy a pénzt, vagy a hatalmat, vagy tudomisén. Vagy az lenne teljesen gonosz, aki már senk élő iránt nem érez kötődést vagy szeretetet?

Teljesen rossz ember...?
Nem is tudom hol tartanánk, ha létezne ilyen...
Hisz mindannyiunkban ott rejtőzik az angyal, s mindannyian érző emberek vagyunk. Ahogy az előtem szólók mondták: mindenkiben van jó és rossz. Az ember ellentétekből épül fel, s ezeket az ellentéteket kell megtanulnia egyensúlyban tartania. Milyen unalmas volna, ha vki csak ilyen vagy csak olyan lenne, nemde...? Ez az életünk egyik nagy feladata.. legalábbis én így látom. Felismerni önmagunkban ezeket az ellentéteket, s a megfelelő arányba eloszlatni...

De pont ezért annyira elkeserítő, h annyian csak a rosszat tudják kihozni a másikból, s nem tudnak úgy közeledni az emberek felé, h a jót látják bennük.. Ott van az a rengeteg kicsinyesség...
Nemtudom, olyan ez, mintha a másik ember egy tükör volna... Ha fénnyel közeledsz hozzá, akkor visszatükrözi azt, s visszakapsz a fényből, viszont ha sötétben hagyod, ő sem fog neked fényt adni...
Abban a tükörben magadat láthatod, a tetteidet, s a következményeit... Vigyázni kell arra a tükörre.

Phaedra/Namarie írta:
valamelyik nap azon gondolkodtam, hogy teljesen rossz, teljesen gonosz ember nincsen. Szerintetek?

Szerintem sincs! Már csak azért is, mert a jóság/gonoszság relatív... na meg mindenkiben, és tényleg MINDENKIBEN vannak olyan tulajdonságok, amiket kedvelünk, és olyanok, amiket kevésbé. Az már más kérdés, hogy melyikből van több, és ezek alapján milyen az általunk alkotott összkép.

Az őszről: én a szeptembert még szeretem, amikor olyan "vénasszonyok nyara" van, és mindenfelé érnek a gyümölcsök, meg színes lesz a természet... de egyébként az október-november ködös, esős, nyirkos időjárását már nem kedvelem annyira... (az egyetlen jó benne, hogy októberben van a szülinapom) Akkor már inkább a tél, de az olyan tél, amikor hó is van! Hangulataim is megyegyeznek ezzel: az elején még jó minden, örülök a természetnek, aztán levert, fáradt leszek...

Nos, én is csatlakozom a lentebbi hozzászólásokoz... Én is nagyon szeretem az őszt. Persze, ahogy Toma írta, minden évszaknak megvan az előnye és a hátránya is. Azt persze én sem szeretem, amikor reggel majd' szétfagyok, míg a buszra várok, a buszon pedig meleg van, tömeg, nem nyitnak ablakot. Nem szeretem, hogy nyakig sáros leszek, ha átvágok a parkon... De számomra több a szép, mint a rossz. Én nem újévkor döbbenek rá, hogy ismét elmúlt egy év, hanem ősszel: véget ért a nyár, ősszel mindenki rohan a saját dolga után, már nem sétálhatok éjszaka a langyos utcákon kabát nélkül, már csak ritkán érek rá leülni egy hintába és nézni a fákat, mert a délutánok nagyrésze rohanással telik, este pedig már korán sötétedik. Kicsit ijesztő is ez a változás, igyekszem belekapaszkodni a nyár emlékeibe, hogy az álmos őszi reggeleken, amikor nem tudom észre venni a szépet és a legfőbb gondolatom az, hogy az előttem álló szedje már ki a gyomromból a táskáját a buszon, akaratlanul is az a kilátástalanság és elmúlás jut az eszembe. Amikor sikerül kiszakadni a hétköznapokból, akkor veszem csak észre, hogy milyen szép is a sárga leveleken megcsillanó halvány napsugár, milyen szép a köd, mintha a természet sóhajtana egyet... Hamarosan átállítjuk az órát, egyre hamarabb sötétedik, mire hazaérek, a lakásban már barátságosan ég a lámpa, jól esik ilyenkor leülni a kályha mellé egy bögre teával, gyertyát gyújtani... S közben egyre érezhetőbben közeledik a november, Advent, majd a karácsony... Novemberben az ősz lassan télbe fordul, az ember már várakozva pillant a szürke felhőkre - talán hamarosan leesik az első hó... Egy-egy vihar után a szél egyre több lehullott levelet sodor, az emberek fázósan húzzák össze magukon a kabátot, valóban egyre kevesebben járnak az utcákon... Reggelente az iskola folyosóin még félhomály van, csak a termekből szűrődik ki a barátságos, meleg fény, a radiátoroknál csoportokban állnak az emberek és nézik az idő közben egyre elhagyatottabbá váló parkot... Szeretem az őszt...

Minden évszaknak meg van a maga varázsa és hátránya.

Az őst én már nagyon ráég nem láttam úgy mint hogy egy erdőbensétáljak ilyenkor csak azt látom mikor már az összes lehullt és jön a tél

A színvilág az a legjobb

Szerintem az ősznek is megvan a maga varázsa, mint ahogy minden évszaknak van.
Aranysárga, barna és vörös levelek a fákon, a földön mindent beborít az avar, köd, sár, szakadó eső, elmúlás. Érezni a tél közeledtét, amikor a természet fehérbe öltözik, és jönnek az ünnepek, majd elkezdődik egy új év, és rácsodálkozol: Megint eltelt egy év. Milyen gyorsan és mégis milyen lassan. Sok szép emlékkel, és szomorúsággal.
Az ősz szép évszak.
(kicsit talán túlzottan költői voltam, elnézést )

Nam: Sztem minden emberben van jó és rossz is egyaránt. Ezek egyensúlyban vannak, de van, akiknél a rossz/jó(van még ilyen egyáltalán?) oldaluk túlsúlyba kerül, s elnyomja a másikat. A nagyon gonosz ember is tud szeretni, csak nem mutatja ki, megpróbálja elfeledni azt. Az a legbiztosabb, ha egyensúlyban van a kettő, hisz mindekttő te magad vagy, akár akarod, akár nem.

Szeretek nagykabátban és sálban mászkálni, és szeretem a csípős hideget nagyon! Meg a ködöt!!!!!

Ősz?
Szomorúság, elmúlás, halál, visszatekintés, színek, új élet, köd, ünnepvárás, nagykabát, köd, hideg, ökörnyál, bogyók, gesztenye, iskola...
Hmmm...szeretem!

Ma voltam kint a város határában,a sistakon (ez egy lokális elnevezésű hely) és vittem fényképezőgépet.24 kockát simán elfotóztam gyönyörűszép színtiszta sárga levelű fákra és tóról felröppenő vadkacsákra meg sirályokra.Gyönyörű a természet,gyönyörű a cipőm,a ziknim is csupa sár lett és átázott meg minden.Minden gyönyörű.Szeretem.Imádok a természetben magányosan vagy kutyával sétálni,csipkebogyót enni,vadat lesni,figyelni a csiripelést,éneket,suhogást.Gyönyörű.Szeretem.
.
.

Hmm ősz. Érdekes, régen sohasem szerettem, valahogy mindíg hozzá volt kapcsolva az iskolakezdés, és a nyár vége. Ezek mind rossz élmények. De ahogy "fejlődtem" az évek alatt, az agyamban is úgy változott a kép időről időre! Egyszerűen megőrülök, az őszi és téli reggelekért, amikor csípős hideg van, és akkora a köd, hogy két méterre sem látsz el! Olyankor alegjobb kiemnni reggel, és fázni egy jóízűt...
És emellett nagyon szeretk este egyedül mászkálnia sétálóutcán, amikor már sötét van, és szemerkél az eső. Órákig el tudnék úgy lenni...

Hú, de szépen leírtátok, köszönöm.
Általánosságban nincs semmi bajom az ősszel, bár néha én is úgy
gondolom, mint Rabyn. Én télen a csípős hidegben szeretek sétálni,
de akkor órákat!

Nekem az őszről mindig a lovaglások jutnak eszembe, és néha szomorúan
gondolok vissza mert már nem lovagolok.

Nincs szebb, amikor egy őszi napos délutánon ülsz a lovad hátán,és
terepen vagy, egy hatalmas mezőn, és beugratod a lovad vágtába.
Amikor érzed, hogy a ló minden izma megfeszül, és te pedig követed
minden egyes mozdulatát a csípőddel...
nemegyszer előfordult, hogy örömömben kiáltottam egyet, és
rájöttem miért hívják a lovakat a Szél Fiainak...

Én nem szeretem az Öszt. Nem ugy mint ahogy ti leirtátok. Esik, hideg van, hideg a szél is.. Persze van amikor nagyon szép az ösz.. Azt se szeretem benne, hogy nem tudok elég melegen/hidegen felöltözni, mert ha kabát van rajtam akkor melegem van ha nincs akkor fázom..
Máskor meg szépnek találom, és jó amikor az öszi nap süt, és minden.. de amikor ilyen randa esös idö van nem szeretm..
Amikor nyáladzik az ég...

Ha tehetném én is hazahordanék minden kobor állatot..

Nam:hogy van-e teljesen gonosz vagy jó ember? Nem nincsen. Legalábbis én még nem láttam...

Sziasztok!

Az én családomnak nincs meleg kályhája. Viszont van egy cicánk, aki mindig odafekszik ilyenkor a radiátorra, ha hideg van és magányos, vagy odajön hozzám, ha szeretet hiányzik neki esetleg. Mert a radiátor is meleget csinál a lakásban.
És igen szeretem az őszt, mikor kinézek a erkélyablakon az esőáztatta barna, sárga, piros, narancssárga fákat... Hol van ehhez képest a szivárvány? Ilyenkor úgy érzem magam mint a fák, igaz egész évben így vagyok ezzel, de ilyenkor leginkább. Ahogy változnak, ilyen gyorsan, tökéletesen velük vagyok, de olykor szomorúan, olykor derűsen. Ahogy őket is veri néha az eső, de néha bearanyozza a nap.
Persze novemberi vagyok.

Ősz... én novemberben születtem...

Nagyon szeretem az őszt... ilyenkor nagyon szép a természet, tényleg ezerszínű minden... és nincs hőség...
...melankolikus... és én szeretem ezt a hangulatot... elgondolkodtató... szép... csendes...
...és én az esőt is szeretem...
(Lake of Tears: Forever Autumn - gyönyörű zene)

...meg a telet is...

Kriszana: Isten áldjon meg, hogy megmentetted a cicát! Bár többen tennének így, bár többen gondolkodnának így..

És szentül igaz:
"Egyetlen gyertya fénye segít eloszlatni a sötétséget"

Ősz: az ember ilyenkor jobban magába fordul, a természettel együtt átéli a múlandóságot, sőt, valahol készül a halálra, mai még talán nagyon sokára jön el.. ilyenkor rengeteget lehet tanulni a természettől:

minden halál csak látszólagos, mert ott van a nagy ígérte, ami bizonyosságá válik: van feltámadás, van születés, van remény, és van egy másik, jobb, igazabb élet.

"Amikor a legmélyebb a sötétség, akkor születik meg a fény".

valamelyik nap azon gondolkodtam, hogy teljesen rossz, teljesen gonosz ember nincsen. Szerintetek?

olyan szépen írtad Batti

szeretem az őszt
nem csak azért, mert símogat, hanem mert hatalmas energiák szabadulnak fel, termékeny időszak jön, tudom. Aztán az őszi esték, meleg kályha, gyertya, forró tea, és egy szelíden ölelő kar, egy lusta cica a lábadnál. Emberek, akiknek számítasz. Csalódások - mikor rádöbbensz, hogy te hibáztál, és az ember végső soron csak önmagában csalódhat, önmagának hazudhat.
Ősz, halkan susogják a levelek, vörösen izzik az avar, szél fúj, mégsem fázom, felszabadult boldogság, vége a melegnek, örülök
már aktívan telnek a nappalok is, nem vagyunk légkondira kárhoztatva napközben. Lassan kesztyűt húzunk.
Kabátok érnek egymáshoz a villamoson, a metróban meleg, és boldog felismerése annak, hogy mindjárt karácsony van újra. Rohannak a hónapok, az évek. Emberek halnak meg, temetésre, és szülészetre járunk.
Számadást végzek ősszel mindig, szilveszterkor soha. Vajon mindent megtettem, amit meg kellett tennem?
Tegnapelőtt éjjel hazavittem egy ázott-fázott 5 hetes kiscicát. Kirakták az utcára a Móricz Zsigmond körtéren. Ő pedig reményvesztetten sírt a villamosmegállóban. Megmentettem, s most felelős vagyok érte. Ugyan miért vettem nyakamba most még egy gondot? Hová, kinek fogom ajándékozni, hogy jó helye legyen? De mégsem hagyhattam ott. Egyedül volt, fázott, éhes volt egy olyan városban, ami számára nem természetes élettér. Felelős vagyok érte. Sokszor a hajléktalanokat is hazavinném, ha volna hová, hogy legyen egy ágy, ahol aludhatnak, egy tál étel, amit megehetnek, egy fürdő, ahol megmoshatják fáradt testüket, egy hely, hogy ne az éjszakai buszon aludjanak.
Az ősz mindig számadás, mikor rájövök, hogy még mindig tehetnék többet. Mert amíg van mit ennem, nincs baj. Sokaknak ez sem jut.
Ilyenkor rájövök, hogy felelőséggel tartozom. Nem csak azokért, akiket szeretek.
Szóval ŐSZ. Itt van újra. Minden színével, szelével, halvány napsugarával, koránsötétedő estéivel. Többet lehetünk otthon, ahol várnak ránk. Mindig vár valaki.
Az őszi energiákat kár lenne elpazarolni. Ezért lesz a LEP is, hogy amit összel alkotunk, azt ott színpadra vihessük. Legyen jó munkátok!

A nyár tombolása, az élet szédítő forgataga, a fent és lent majd újra fel, az erős sárga-zőld-kék, a szorgos munkás figyelés után a ősz, elsősorban október-november, fátyolos fényei, hűvöse, hideg esői, a gyönyörű szines napfelkeltéi, a teli kamra, a puha takaró s még annyi minden, valami szomorkás meleg örömmel áraszt el. Még utoljára szétnézünk az élő világban mielőtt a téli halál ragyogó hideg fehér keze elveszi amit akar.

Ilyenkor ünneplünk, hogy vagyunk, hogy voltunk. Felidézzük az elmúltat, talán az elmúlás közeledte miatt. Beszélünk arról s azokról ami volt s akik már nincsenek. Összebújunk csak úgy, érezni a másik közelségét illatát. Rövid reggelek, hosszú esték, messzi és közeli emlék mosolyogtat és szorítja torkunk.

Nekem ez az ősz nagyvonalakban.

Mostanában McKennitt számait halgatom. Nekem most leginkább ősz és tél. Bevallom megszorul a tokom amikor azt "mondja" a Dante's prayer-ben :

Though we share this humble path, alone
How fragile is the heart
Oh give these clay feet wings to fly
To touch the face of the stars

vagy

Cast your eyes on the ocean
Cast your soul to the sea
When the dark night seems endless
Please remember me
Please remember me

Vagy inkább mikor olvasom és halgatom. Az ősz mint fentebb írtam az élet kiteljesedése utáni és a halál eljövetele előtti időszakot is jelentheti és jelenti is (szerintem). De nem csak azt. Ilyenkor az ember már eleget élt és tett, hogy legyen min végigtekinteni, mosolyogni szomorkodni. De a hideg józanság a végről suttog ha halk is még, ha messze is még. Ez akár az év ciklusára is igaz. Túléltük a telet, eljött a tavasz, tombolt a nyár s ilyenkor összel vissza és új tél elé nézünk. Élvezhetjük amit a természet adott nekünk talán kicsit lassíthatunk. Ilyenkor lehet mélázni kicsit dolgainkon.

Mosolyogni úgy, hogy sír a szem
Könnyezni úgy, hogy mosoly van a tekintetben

Mindíg van másik part.

Én is szeretem az őszt. Van amikor azért, mert esős, ködös és hideg, mert ez passzol a hangulatomhoz, mert szeretek sálat venni, sok pulcsit, szertem,h. ha hazaérek lehet melegteánál beszélgetni és melegedni....
Szeretem ha napos, de már nem forró, mint nyáron, akkor lehet jókat sétálni, barátokkal talizni, Margitszigetre menni...
Szeretem ha szeles, szeretem ha a hajamat az arcomba fújja...
és szeretem, h. reggel sötétben indulok el otthonról, szeretem ahogy égnek a lámpák...
Nem szeretem, ha úgy kell fölkelnem,h. esik ...

Asszem az ősz téma nekem aláírásba vágó... Lake of Tears -Forever autumn c. album... ha valaki ismeri (1-2 emberkéről tudok). A Kedvenc évszakom... nincs hideg... az ŐSZ NEM HIDEG! Max szeles és esős... az nem ua. SZeretek az avarban gázolni... az emberek tényleg kicsit eltűnnek az utcákról és ezt élvezem,mert ha olyan hangulatom van akkor 10-15kmes sétákat szoktam tenni Pesten körbelátogatvaa kedvenc helyeim...Az Ősz csodaszép.... méltóságteljes elfogadása annak, hogy körforgásban van a természet... az ember ha odafigyel megtanulja, hogy milyen szépeki s tudnak, lenni az úgymodn negatív dolgok... mitn za elmúlás... igen... én az ősznek köszönhetően egy ilyen a "fájdalom is lehet szép, jó" felfogású ember lettem ( leszek? ). Szeretem megélni ezt az évszakot... tavaly ilyenkor nagyon rossz volt mert nem volt ősz... most végre van egy kicsi... bár így se az igazi még AZ a baj, hogy általában mindenki a tavaszt meg a nyárt emlegeti csodaként.. és max akkor gondol az ősz és étl szépségeire ha magába fordul/depressziós stb. Én nem... Én anélkül is szeretem ezt az évszakot...

Blessed Be!

Estel Adániel írta: Csúnya szőrszálhasogató fizikus

:bólogat:

Miért szép az ősz?
Hát... amikor nem esős és ködös (, mint épp most ), akkor kifejezetten kedvelem benne azt, hogy majdnem olyan, mint a tavasz...
Mielőtt mindenki szivinfarktust kap eme megnyilvánulásomtól megmagyarázom:
Nincs rekkenő hőség, nincs fagyhalál- najó, csak ritkán... Nem kontrasztos, olyan kellemes átmenetet képez a nyárból a télbe, mint a tavasz... Csak épp itt nem virágba borulnak a fák, hanem diszes gúnyát öltenek a nagy pihenő előtt. Csodálatos szinkavalkádnak lehetünk szemtanúi bármerre nézünk, és a fények igy vagy úgy, de tényleg nagyon hangulatossá tudják tenni eme évszakot

Aral őszszerető gondolatmenetéhez kapcsolódva:
november? béke, csend és nyugalom. napközben is sötét van, hűvös kinn, és minden sokkal tompább, még az emberek is visszahúzódnak, ezért könnyebb egyedül lenni az ucán. És, ha van otthon fűtés, akkor biztonságérzet, meleg, amíg kinn meg nem az, meg ha éppen megérkeztünk, akkor van minek örülni, értelmet kap a bent és a kint, ellentétben a fárasztó napsütéssel, ami zsúfolttá teszi a szobát. Az emberek is közelebb kerülhetnek egymáshoz, mert ilyenkor bent kell lenni, tűz körül, lámpa körül, asztal körül...

Csúnya szőrszálhasogató fizikus ON... nekem valahogy a napfény beesési szögének változása az árnyékok hosszabbodását és nem lágyulását vonja maga után... a szórt fény inkább a légkör ilyenkor némileg megnövekedett H[size=9:11oaw0jk]2[/size]O - tartalma CsSzF OFF
(azaz a felhők meg egyéb nyák) miatt van. De azért a végeredmény így is szép...

Miért szertjük az őszt, vizuális oldalról megközelítve:

Kezdjük a nappal, ami egyre kisebb szögben világítja meg kishazánkat. ez azt jelenti, hogy a fények tompábban lesznek, az árnyákok nem olyan élesek, mondhatni egész lágyak. Olyan mint a szórt fény. Az éles sarkok már nem tűnnek olyan rémisztőnek, stb...
Aztán a színek. A növények sárga, barna, rozsdavörös árnyalatot kapnak, (kivéve néhány örökzöldet) és ezek a meleg színek meghitté teszik a tájat. Míg a zöld szín nyugtató, addig a meleg színek ha nem élénkek ugyanezt váltják ki, és mellette a tűz=biztonság érzetét keltik bennünk.

Most, hogy leírtam, máris sokkal jobban szeretem az őszi tájat. Vagy vannak dolgok amiket nem érdemes elemezgetni?

Nemtom mi volt a téma, de az jutott eszembe, hogy ha az embernek vmi baja van, akkor sokkal jobban tud örülni apróságoknak.
Konkrétan: hétfőn-kedden marha beteg voltam, tehát ugy döntöttem szerdán hazajövök. Kimentem a délibe megvettem a jegyet, aztán 1 sört, és kiültem a déli-parkba. Akkor még rossz kedvem volt, meg beteg is voltam. Aztán sütött a nap, gyönyörűen, csukott szemmel élveztem, kutyusok játszottak egymással, tök arik voltak. Iszogattam a sört és éreztem, hogy ahogy egyre jobb a kedvem, ugy szinte kezdek meggyógyulni. Ráadásul utána egy csöves kért 1 cigit, mondom adok neki 2 tökre örült, aztán meg a vonaton egy srác, akit kiraboltak kért 170 ftot a jegyére, neki is adtam vmennyit, ő is örült. És most mondja vki, h a természet nincs kihatással az emberre, és az ember nincs kihatással más emberekre, egyszerű apró dolgokka!! Sztm ez jó!!

Az öröm és örömtelenség témaköréhez: A hétvégén szüretelni voltam. Még az életben nem szívtam ekkorát szüreten. Esett az eső, esőkabátban matattam a vizes szőlő levelek között. Áztam, kicsit fáztam, óriási sárkoloncok a cipőmön, nadrág sáros. Aztán mikor készlettünk, bementünk, átöltöztünk száraz ruhába, a cserépkályha vígan duruzsolt, s ebédre pompás babgulyást tálaltak, beszélgetés és együttlét a réglátott barátokkal. Majd este felé, egy pillantra mielött lebukott volna kisütött Tihany felett a nap. Álltunk és néztük Aszófőről amint Tihanyi Apátság mint központ körül -de az egész félszigetet magába foglalta- egy gyönyörű kettős szivárvány jelent meg, a belső tökéletes félkörív, földtöl földig nyúló ezerszín fényes kapu, a külsőnek csak a szárai látszottak. Majd a nap felhőbe hanyatlott és a szivárvány eltünt.