Gondolatok

van egy mondás, miszerint ha az emberiség okulna a hibáiból, nem kelne fel reggel az ágyból.. mégis felkelünk. Azért, mert valahol mélyen mindig él benned a remény, hogy ez a nap jobb lesz, mint az előző. Szerintem ezért van valahol civilizáció is, mert ha nem lenne bennünk meg az állandó vágy erre a változásra, vígan elvegetálnánk valahol amőba szinten. Tudat alatt valahol rohadt optimista az egész emberiség

Az élet értelmét, az értelmetlenségében kell keresni . Semminek sincs értelme magasabb fokon. De most őszintén, talált már ki valaki jobbat az életnél? A nem lét is értelmetlen.... a legjobb, ha beletörődünk, hogy erre nincs korrekt válasz- minnél többet agyalunk rajta, annál nehezebb.
Más, az emberek természetéből fakad, hogy mindig többet, vagy mást akar, sosem jó neki semmi- ez hajtja előre (vagy visszafele )a világot. Az ember huzamosabb ideig nem képe a boldogságra sem, mindig talál valami olyat, ami neki nem tetszik, és beleköthet. Elvégre depi nélkül nincs boldogság. A gond csak ott kezdődik, hogy a legtöbb ember vagy mazoista, vagy szereti sajnáltatni magát, vagy egyszerűen gyenge a tovább lépéshez... A boldogságot, nem nagy dolgokba kell keresni, hanem mindenben.... ez az én véleményem.

Akkor mégse olyan könnyű valakit boldoggá tenni...

Szerintem a depitopicoc nagyrésze azért (is) alakul ki a talikon, mert sokszor nem attól kapjuk/kapják az emberek a Jót akitől várják. CSodás példa erre a sok sok viszonzatlan szerelem. Sokszor nem onnan érekzik a "csoda" ahonnét várjuk, hanem egészen máshonnan, csak nem vesszük észre, vagy nem akarjuk észrevenni, esetleg attól az embertől nem fogadjuk el a szeretet. (legyen az akármilyen)

Ringbearer írta: Ugyan, azt hiszed, hogy mindenki boldoggá akarja tenni a másikat?
sajna itt bukik el a dolog.
különben működne, szerintem.

Egyszerű példa:
Itt szerintem mindenki boldoggá akarja tenni a másikat. Próbálkozik.
Hány boldog ember van itt? Őszíntén! Szerintem nem sok...különben nem állandósultak volna a depi-topicok a talikon... Ergo, nem olyan egyszerű valakit boldoggá tenni. Boldoggá tenni valakit zsvsz nem annyit tesz, hogy pillanatokra mosolyt csalunk valakinek az arcára. A boldogság kicsit hosszabb távú dolog - és igenis nagy küldetés. És ami még fontos, nem standard. Lehet az embernek boldog időszakában hullámvölgy. Ez természetes. Milyen unalmas is lenne, ha egyszer rátalálnál a "boldogságra" és utána nem lenne se ború, se szomorúság, csak állandó derű.

Cicaful írta: Rabyn: azért boldoggá tenni valakit nem olyan könnyű....talán az egyik legnehezebb feladat az életben. Egyébként már mindenki boldog lenne ezen a világon...

Ugyan, azt hiszed, hogy mindenki boldoggá akarja tenni a másikat?
sajna itt bukik el a dolog.
különben működne, szerintem.

Cicaful írta: Úgy értem, hogy "mért kelünk fel minden nap", hogy mi a mozgatórugója? Mért nem mondjuk, hogy hagyjon mindenki békén, és maradunk. Mért kelünk és tesszük a dolgunk nap, nap után? Mókuskerekezünk, mi végett? Tanulunk. Miért? Hogy aztán majd jobb és többet fizető állásunk legyen? Miért?...stb. És lehet, hogy az egész önámítás, önbecsapás, menekülés. De mi a "tiszta" igazság? Egyáltalán tudja erre a kérdésre valaki a választ???

Hűű, de jó téma. (jesszus mennyit filózok ezen!)
Én úgy gondolom, hogy az embernek először meg kell tanulnia a játékszabályokat, aztán hagyni kell hogy bábú legyen, és ha a célba ért akkor azt csinálhat amit akar. mert a kockát sajna mi nem befolyásolhatjuk. Mert ez az emberi élet. Csak miután csináltad egy ideig azután mondhatod azt, hogy "kösz, de ebből nem kérek többet". Az Ember célja, hogy tisztuljon, hogy minél jobb legyen, hogy lefaragja magából a rosszat. De lehet, hogy csak ez az én célom.
meg az is a célom, hogy ha eleget dolgoztam, tanultam meg ilyesmi,
akkor elmegyek ilyen misszionárius-féleségbe (de nem abba csak hosszú lenne kifejteni).

Harcosok Kubja rulez. "Enyhén agresszív" de...jó.

Miért tesszük a dolgunk? Talán mert ha nem tennénk halálra unnánk magunkat.. A Mókuskereket én speciel utálom és próbálok minden napba belevinni valamit amitől színesebb lesz. Azért tanulunk mert ez valami alapdolog bennünk, az emberek, vágynak a tudásra!
A tiszta igazság mindenkinek az amit ő maga gondol. mindenkinek más.

Efkú beírására a válasz: Nagyon sok benne az olyan kifejezés amit én nem értke, és ezért nekem nehéz olvasni, és nehéz rá reagálni, de tényleg elég sokat beszéltünk erről.
A tagdíjas cuccra: nem mentegetőzni akarok, de hidd el Efkú ha lenne rá pénzem én fizetném. (meg halennee lehetőségem ÉLŐBEN fizetni.. )

Drowse / Gurrisurye írta: Azt szeretem ebben a topicban, hogy ha valaki ír valamit, képes mindenki elmenni mellette szó nélkül :/

Kedves Drowes!
Tervbe volt véve, hogy válaszolok Fq hozzászólására... Ám:
ad1: szerintem egy kicsit lerágott csont - már legalább 3szor körbejártuk itt, az mtt és a beszélgetős topicban.
ad2: úgyis bekövetkezik majd... (most pesszimista vagyok ezzel kapcsolatban) - csak idő kérdése.
ad3: szvsz nem itt a helye.
Máskülönben nem akartam senki lelkébe gázolni az előző bejegyzésemmel...sorry. Ez van...
[Inkább hallgatok]

Rabyn: azért boldoggá tenni valakit nem olyan könnyű....talán az egyik legnehezebb feladat az életben. Egyébként már mindenki boldog lenne ezen a világon...
Úgy értem, hogy "mért kelünk fel minden nap", hogy mi a mozgatórugója? Mért nem mondjuk, hogy hagyjon mindenki békén, és maradunk. Mért kelünk és tesszük a dolgunk nap, nap után? Mókuskerekezünk, mi végett? Tanulunk. Miért? Hogy aztán majd jobb és többet fizető állásunk legyen? Miért?...stb. És lehet, hogy az egész önámítás, önbecsapás, menekülés. De mi a "tiszta" igazság? Egyáltalán tudja erre a kérdésre valaki a választ???

Drowse / Gurrisurye írta: Azt szeretem ebben a topicban, hogy ha valaki ír valamit, képes mindenki elmenni mellette szó nélkül :/

Drowse, én olvastam efqú próféciáját- igaza van, és én szégyellem is magam, hogy nem vagyok MTT tag, de ha lehetőségem lesz rá, az lesz az első dolgom...
[size=9:2ptzobw5]Ezt eddig csak azért nem irtam ide be, mert
1. kicsit más jellegű problémám is van perpill és nehezen tudok gondolkodni mostanság,
2. megaztán ez egy igen erősen magánjellegű megnyilvánulás mán' megint...[/size]

Előszőr a depire azután Ciccre.

Depresszios gondolatok. Igen néha nekem is rossz a kedvem, minden ok nélkül, és akkor az agyára megyek mindenkinek aki szeret mert hülyeségeket mondok neki. (pl. hogy nem bízom magamban eléggé, és mekkora egy szutyok ember vagyok. Igen szoktam iylet gondolni) De aztán valami csoda folytán nekem ez elmúlik, mindig rájövök, hogy mégsem olyan rossz. Van egy padtársam, már írtam róla.A csaj SEMMIBEN se lát semmi jót. De tényleg semmiben! Ha kedves vele valaki, beleköt, ha egy tanár normálisan szól hozzá dörmög, ha valaki benyög egy polyént órán akkor fintorog. SEmmi se jó nekimindent csak ócsártól. (Angliát és minden más külföldi vagy Angol dolgot kivéve...Még drága szép kishazánkat is utálja, s lenézi.) Nem értem. Soha se fogom megértni azokat az embereket akik mindent csak feketében látnak. Azt hiszem ezt nevezik Depresszionak. Vagy depinek. Nem tudom.. Én nem szeretnék ilyen lenni. Én most boldog vagyok, mert majdnem minden teljesült amit elterveztem az elkövetkező két évre. Talán ez is boldoggá tehet valakit, hogy sikerülnek a dolgai.. Lehet, hogyha nem sikerülnek akkor most én is depis lennék, bár nem szoktam az lenni,csak max egy htre. Ja jut eszembe ja kisírod magadat a sötétben az is segíthet! nekem szokott segíteni.

Cica: Mi végre vagyunk, mért élünk? Én biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van valami "küldetése" az életben, nem kell ennek világmegváltó dolognak lenni, elég ha csak boldoggá teszel valakit.
az én utolsó gondolatom általában egy mese utolsó mondata szokott lenni, mert én még mesélek magamnak. Az első pedig az álmom utolsó pillanata. Vagy a kedvesem arca, vagy az, hogy basszus már megint fel kellett kellni.. De mindig más. Attól is függ, hogy napsütésre,vagy borúra kelek. Van olyan, hogy elég a napsugarak cirógatására ébrednem és jól kezdődik a napom. (bár erre mostanában kicsi az esély tekintve, hogy a napocska később kel mint én.. ) Én szeretek élni, úgy szeretem az életet ahogy van. Minden szomorúságával, és boldogságával, nevetésével és sírásával együtt. Talán ezért nem vagyok olyan sűrűn depresszios. Ezért tudok mindig mosolyogni..

Azt szeretem ebben a topicban, hogy ha valaki ír valamit, képes mindenki elmenni mellette szó nélkül :/

Hú, itt most vagy ki leszek nyírva, vagy elfelejtve, vagy nem történik semmise...mindenesetre ezt most beteszem, mert olyanom van.

Gondolatok - kicsit másképp...
Két okból is...

Következő kérdések keresnek választ:
Miért kelünk fel nap, nap után újra és újra? Mi az utolsó gondolatunk, mielőtt elalszunk? - magyarul: Mi végett vagyunk itt???
[Ez a mind-mind gondolatsor egy levél kapcsán kezdődött, amit ma kaptam...és még most is tart... Furcsa.]
Érdekes dolog, ha az ember ezen elkezd ezen gondolkodni. Vannak megfejtéseim...és mivel azt nem várhatom, hogy Ti egyesével megírjátok nekem ezeket (bár kíváncsi lennék), így én közzé teszem az enyémet... illetve egy vágott változatát...

Az alábbi kérdésekre a választ én a pillanatok megélésében találtam meg. Minden egyes pillanat egyszeri, megismételhetetlen és visszahozhatatlan. Az is, ha megölsz valakit (vagy valamit), az is, ahogy nézed, ahogy megszületik egy új élet, és az is ha kilépsz az ajtón reggel, és veszel egy nagy levegőt. Ha ezeket mind-mind tudjuk értékelni, és helyükön kezelni akkor, tudunk élni. Minden tettünknek van súlya – ám ez relatív. Mivel itt élünk ezen a bolygón, ebben a társadalomban, így ennek a társadalomnak a normái a mérvadóak (tetszik-nem tetszik, sajnos ez az, amit el kell fogadni)

[pl. Indiában megölhetnek egy nőt büntetlenül, itt nem – társadalmi normák…]

(...)

Én azért kelek fel mindennap, hogy lássam mi lesz, mit hoz a következő nap. Hajt a kíváncsiság, a megismerés, a tudás és a fejlődés utáni vágy. Mert tudom, hogy van ennél több és jobb. Meg kell találni, tenni kell érte – küzdeni. Mit nevezünk küzdésnek? Ami kihívást jelent számunkra, amibe megizzadunk, amitől úgy érezzük többek lehetünk, ha „nem halunk bele”.

(...)

A halál, mint aspektus... Annak közelsége azért lehet meghatározó, mert akkor lehet érezni azt, hogy én „vagyok”, a másik már „nincs”. Az adrenalin megmutatja a halál közelségét. Lehetővé teszi, hogy érezzük, milyen elveszteni a "létezést". Kettős érzés. Ellenállhatatlanul vágyod, és félsz tőle, mikor odakerülsz.



Ezek után tessék szépen megnézni a Harcosok Klubját. Aztán lehet megdöbbeni. Összeszedni a gondolatokat. Betenni valami zúzós zenét, és gondolkozni - gondolkozni úgy, ahogy ritkán; csak "én és a gondolatok" - őszíntén, megkötések és kontroll nélkül.

nyau - és sorry, hogy közbenyávogtam...

[ui: azért követem az eseményeket...]

Nimrocco mirimafea írta: Hmmm...de ha azélet egy nagy nehézség,azon is túl akarunk lenni?

Egyszer tetszik, nem tetszik túl is leszünk rajta, de aki önként dobja el az életét az GYÁVA! Megfutamodni a gondok elől nem megoldás, szembe kell nézni velük, még akkor is, ha rettentően fáj!!!

Aralataion megkérdezhetem, hogy pénteken jutottatok- e vmire a csoportmegbeszélésen?

Hmmm...de ha azélet egy nagy nehézség,azon is túl akarunk lenni?

Gyerekek, nagyon köszönöm a tanácsokat! Sokat segítettek. Rendesek vagytok *mostjönazarészamikortilepirultok*

Az élet hoz magával olyan dolgokat, amit az ember nehezen tud elfogadni. Sajnos én alapból pessz. vagyok és mindig a dolgokon rágódom. Amúgy most tényleg összegyűlt nekem minden sötét felhő. Ilyenkor beburkolózok magamba és rágódom a hülyeségeken. Sajnos é ilyen vagyok. Viszont vannak olyan pillanataim is, amikor teljesen fel tudok szabadulni, de ezek ritkák:
Tehát kb. ilyen a kedélyállapotom: /\/\/\/\/\/\

Most egy picit jobban vagyok, mert túl vagyok egy nehézségen, viszont rám várnak a többiek.Át kell esni mindenen, hogy az ember értékelni tudja a poz. dolgokat. Úgy érzem ezzel fejlődöm. PONT

Mégegyszer köszi!

Ezt itt Jacopo és Szürke javaslatára teszem be.

Manifesztum a Nyolcadik Tarja-Próféciához

Kedves Hölgyeim, Uraim, Házi- és Vadálléttársaim!

Az a konkrét szituáció, hogy rnóamszvsz - RettenetesNagyonÓveralázatosMódSzerényVéleményemSzerint - a Magyar Tollneki Társaság perpillanás eléggé kellemetlen helyzetben leledzik. A közösségek, intuitíve belátható módon, szerintelk könnyedén modellezhetőek a nemlineáris dinamika káoszelméleti módszereivel. Jelenleg az emtété abban az állapotnál tart a May-féle bifurkációs ábrával is szemléltethető grafikonon, amit úgy hívnék legszívesebben, hogy a Káosz Küszöbe. Ez az állapot, amikor a komplex rendszer elemeinek már eléggé nagy a szabadságfoka ahhoz, hogy a rendszer kis energiabefektetéssel megszűnjön információtermelő lenni - ez a kis energiamennyiség tulajdonképpen nem szignifikáns. Bármelyik pillanatban elveszthetjük a kontrollt a rendszer felett. Ebben a helyzetben kizárólag mesterséges és konvergens, egyazon időpontban és egyazon céllal történő energiabefektetés segíthet a rendszert normális, aperiodikus, információtermelő, különös attraktorral jellemezhető állapotba juttatni. Bezökkenteni. Paradigmaváltás. Reformok helyett forradalom. Valami olyan jelenség, amely egyszerre döbbenti rá az egyes egyedeket arra, hogy a fórum és a bulitopik-talik édeskevesek ahhoz, hogy a Társaság egy külső szemlélő számára produktív, szellemi tőkét termelő közösség kell, hogy legyen, nem pedig egy szervezetlen bahbáh csühhe, amelyik csak pofázik arról, hogy Tolkien papa így, meg úgy per kultúmisszió.

Döbbenet. Az kell. Meg az, hogy azon pár ember, akik motorjai a rendezett, szervezett tevékenységeknek, gondolok itt Szofira például - Őt ismerem elég jól - ne kiábrándultan meneküljenek a "mennyünkbeb*szni" cuccok elől, meg legyenek annyira becsülve, hogy a szervezettséghez elengedhetetlenül szükséges k*rva tagdíjat befizessék a népek. Baromi könnyű azt mondani, hogy évi en darab Lassiért minek csengetni. De abba is bele kellene gondolni, hogy talán nem azoknak az embereknek kellene bizonyítani újra és újra fillérekből, akik már zé darab LEPet/Farsangot/Tábort összehoztak. Feltételezem annak a maroknyi - HANGSÚLYOZOM - embernek, akik vállalják az intézményes keretek biztosítását, bürokráciától zsúfolt kis magyar valóságunkban, talán nem picit könnyebb dolga lenne igényes dolgokat összehozni, ha nem csak páran fizetnék a tagdíjat, hanem a különböző talikon megforduló arcok többsége. Továbbá nem hiszem, hogy a szükségesnél jobban kellene lázadni az esetleges csoportfoglalkozások ellen. Jó, rendben, mindenki értékes, tehetséges valamiben itt. Igen, ezt én el is hiszem. De lépjünk tovább. Szofi például tiszteletreméltó módon elkötelezett amellett, hogy pár verskedő entitás fejlessze verstani tudását. De ez nem jelentheti azt, hogy a klasszikus versestaliknak lőttek.

Nem szabad keveselni az emtété intézményként játszott szerepét. Nem bojkottálni kell a LEPet a vezetőség ilyenolyanságára hivatkozva. Képzeljétek el, miről beszélgetnénk most, ha a tavalyi LEP elmaradt volna, mert nem lett volna elég a pénz?

Nézzétek meg bátran az élménybeszámolókat! A szignifikánsabb rész arról szól, hogy az emberek örültek egymásnak egy-egy összejövetelen. Hogy hálásak egymásnak, az emtétének, amiért egy olyan közösség részei lehetnek, amely ennyire könnyedén befogad bárkit, és kollektíven képes bárkiben megtalálni azokat a dolgokat, amit értékelni lehet ebben az elembertelenedett világban. Mindenki gyönyörűen megköszöni, amit KAPOTT. A paradoxon az, hogy valahol puszta létezésünkön kívül, egyéniségünkön kívül mást nem igazán adunk egymásnak. Márpedig egy ekkorára nőtt közösségnél - pontosan a befogadókészség megléte miatt - egyszer csak eljön az a pont, hogy nem lesz elég összetartó erő a puszta ölelkezős, dícsérgetős szeretet. Nagyon fontos dolog. Alapkő. De kevés.

Tessék tenni valamit azért, hogy így, ekkorára duzzadva is az MTT maradjunk. Tessék tagdíjat fizetni. Tessék együttműködni a csoportokkal. Tessék komolyan venni a dolgot. Az MTT már nem az ami régen volt. De a legfontosabb dolgok megmaradtak: a szeretet, a tisztelet - és Tolkien bácsi. Eia esete talán kiválóan rámutat, hová vezethet, ha nem figyelünk eléggé - hogy másokat ne is hozzak példának.

A hoválettekarégiszépidők siránkozás helyett meg kell barátkozni az új helyzettel. Nem lesz külső segítség. Egy komplex rendszer viselkedését a külső zaj nem befolyásolja.

percode();

code a rat the monster on doom in it

Na jó, menjünk bele a részletekbe...
Én pl ma próbáltam elfoglalni magam minden mással ami az eszembe jutott, még mosogattam is, de majdnem összetörtem egy tányért ugyhogy abbahagytam, ráadásul péntekenként órám sincs, vagyik magamra maradtam a gondolataimmal, depláne borul az ég igy próbáljon meg valaki kimászni a gödörből...
A barátok sokat segithetnek, ha megértenek, ha fogalmuk sincs az egészről akkor meg sokat ronthatnak a helyzeten.
Én is a magambatartós fajta vagyok, egyedül akarok megoldani mindent, ilyenkor senki ne közelitsen, mert egy félszón is berágok. Ez rossz taktika, tényleg nem a követendő példa kategóriába tartozik!
Ha kiirja magából az ember az csak ideig óráig segit szerintem, legalábbis nekem...
Ezzell asszem most nem segitettem túl sokat, de jólesett leirni.

Eső rúlz! Az én e félévi pocsék hangulatomat pont az tüntette el, hogy csakazért is ernyő nélkül mentem haza a zuhogó esőben. Ha nincsenek kéznél barátok, nekem leírni is elég, bár én leginkább dacból szoktam üzemelni, mintha semmi bajom nem lenne, amíg a helyzet meg nem oldja magát. Nem túl jó megoldás, de mindenki, aki kiborít, a plafonon van tőle

Alyr Arkhon írta: Egyébként meg én is azt tudom mondani, hogy találd meg magadban a változatlan pontot amire támaszkodni tudsz. Olvastam olyanról hogy valaki a komolya depresszójából jött ki azzal, hogy tudta, gondoskodnia kell a kutyájáról.

Meglepő, de így igaz!

[size=9:1lfuc6y2]Én pl. kizárólag Édesanyám miatt nem lettem öngyilkos anno... Eleget szenvedett értem... [/size]

Ami a felhőket illeti: ha nappal felhős az ég, az teljesen jó. Még szeretem is. Na de ha a csillagokat felhő takarja, abba bele tudok betegedni!!! :shake:


[size=9:1lfuc6y2]Amúgy 2600!!! [/size]

valahogy én sem kedvetlenedek el sötét felhők, eső láttán... sőőőőt.

hiába, aki Lappföldre, meg Izlandra akar utazni...

Aldaron (büzsü) írta: Ezzel a probl. ide küldtek, úgyhogy akkor ide beteszem.

Amiben most éppen vagyok, azt úgy hívják hogy enyhe depresszió... Gondolom mindannyian voltunk már ilyen helyzetben. Mit tennétek a helyemben. Hogyan lehet a fájdalmat, a bánatot leküzdeni? Segítsetek...

hátez azthiszem kitartás és idő kérdése... meg a szerencséé meg mindende rajtam az szokott segiteni, h kimozdulok a szobából, sétálok, ismerősök, netán barátok közé megyek, levegőt változtatok. vagy éppen egyedül maradok, ha az jelent nagyobb változatosságot. de igazából csak néha jött be... leginkább a lepényhal... izé, szóvak remény meg ilyenke, h majdcsak elmúlik. Mert már múlt el. Szóval, nem biztos, h az idő mindent megold, sőt, mert nem az idő oldj meg, hanem csak megtőrténik a folyama, hogy a virusok otthagynak, mert nem szeretik többet az immunrendszeredet, meg átkattansz. Meg be, ha rosszul jársz :nenézzrámneménvoltam:

Engem amúgy nem kedvtelenitenek a stét felhők :agothposeur:
"I'm only happy when it's raining" Garbage

Két dolgot tudni kell megkülönböztetni szvsz.
A depit és a depressziót.
Az utóbbi orvosi eset, és valóban érdemes vele hozzájuk fordulni.
Az előbbi pedig... nos, az is elég nagy probléma, de az legalább magától el tud múlni idővel... persze nem egyik napról a másikra. Javaslom, gondolj arra, hogy "ez is elmúlik". És ne sürgesd azt, aminek - így is, úgy is - el kell jönnie. Foglalkozz valami mással, ha nincs mivel, találj valamit!

Büzsü: fájdalma válogatja... A barátaid azért vannak. S az igazi barát meghallgat, sokszor az is elég, ha kibeszéled magadból. Én általában tartom magamban (nem mindig és ez a magamban tartás, mert én vagyok a büszke frankó gyerek, marha rossz megoldás) kicsit. De beszélek azzal, akiben megbízom. És megpróbálom elfogadni a tanácsokat (ez se mindig megy, egy ennyire vízöntő, mint én, ugye... ), de legalábbis úgy tekintek rá, hogy jószándékkal mondja, legyen az bármi: irányomban akár elmarasztaló is. Nem tudom segítettem-e... nekem ez azért be szokott jönni.
[size=9:1h3k8e04](A másik... hmm és volt idő, amikor eléggé "lefagyasztottam magam: gyakorlatilag jegeltem a problémáimat.. hát, nem lett benne köszönet hosszabb távon... úgyhogy ezt ne kövesd szvsz...)[/size]
Tim...
[size=9:1h3k8e04]Az idő megoldja, persze... csak éppen benned marad a tüske... [/size]

Izé
Szóval a depresszió az csak egy közhely. Azzal nemigazán lehet mit kezdeni. Itt igazából nem is a problémák megoldása a cél, hanem a felvetett KONKRÉT témák különböző nézőpontból való megközelítése. Hűűű De idétlen lett ez a mondatom.

Tehát büzsü. Nagyon kíváncsi lennék, hogy mi az ami kiváltotta ezt nálad. Arra ne számíts hogy ténylegesen segíthetünk...

De ha leírod, hogy az életed szar, akkor csak azt tudom mondani, nekem is. Ha leírod, hogy a sötét felhők elkedvetlenítenek, akkor aszondom engem is, de megnéztem a Hős c. filmet, és abban annyi csodálatos szín volt, hogy egyszerűen elfelejtettem, hogy odakinn esik, és kabát nélkül indultam az esti buliba . Most meg náthás vagyok.
Ezalapján érezheted, hogy nem sokat tudnék segíteni. Gáz de tényleg így van.

csak találd meg magadban...találj egy biztos pontot... valami örömet...
Van.
kell lennie... hidd el.

Én a magam részéről ha nagyon odavagyok, akkor vagy széthajtom magam, vagy valami iszonyatosan durva zenét hallgatok. Ez persze csak az akut megoldás, krónikus esetre még ilyen ostoba receptem sincs, mint ez...

Büzsü, ha erre lenne egy egyszerű megoldás, akkor már rég nem lennék olyan paff mint ami most vagyok...
De azért mondok egy "közhelyet": Az idő mindent megold.
Fujjj, de utálom én is ezt hallani...

Ezzel a probl. ide küldtek, úgyhogy akkor ide beteszem.

Amiben most éppen vagyok, azt úgy hívják hogy enyhe depresszió... Gondolom mindannyian voltunk már ilyen helyzetben. Mit tennétek a helyemben. Hogyan lehet a fájdalmat, a bánatot leküzdeni? Segítsetek...

Sziasztok!

Tudom, hogy pont a lájv-beli aktivitásról van szó, de ez a hetem különösen sűrű volt/és még az is lesz... Szal én azért figyellek titeket lelkesen.
És jövőhéttől én is jövök.