Gondolatok

A talikra én is szivesen járnék, csak van egy apró bökkenő: Mire megtudom hogy lesz addigra a család vmit már kitalált, meg elve...egy héten 2 napot vagyok otthon. Lehet hogy vkie neek örülne de én ezt próbálom kihasználni: persze a szüleimmel nekem is vannak problémáim de ennek ellenére ez az otthonom és én szeretek itt élni És nem hiszem h bárki örülne otthon ha "csak úgy felugranék" Pestre, főleg hogy nem is nagyon tudnak rólatok. Ez nem sértés, vannak dolgok amiket nem szeretek a szüleimmel...megosztani. Ezeket álltalában jó dolgok... De alig várom hogy a táborban mindenkit személyesen megismerjek! De azért kicsit félek, mit fognak rólam gondolni, hogy befogadnak-e, stb. De gondolom mindenki így indított /legalábbis ezzel hitegetem magamat... /

Üdv: Celeb

Ranamarth írta: Hát "gyerekek"....tudjátok én is olyan vagyok,mint az előttem megszólaló.Itt a fórumon azt hiszem "kicsit" beképzeltnek és bunkónak tűnök,de valójában...

Ájjé! Mióta vagyok én beképzelt és bunkó?

Ranamarth írta: Én csak azt akarom mondani,hogy ha egyszer eljutnék egy talira,végre alkalmam lenne megismerni ezt a sok remek embert,akikkel nem csak hogy sok a közös ézés,gondolat,de még hatalmas szívüknek köszönhetően,úgyérzem otthonra találtam...

Akkor hajrá!

Hát "gyerekek"....tudjátok én is olyan vagyok,mint az előttem megszólaló.Itt a fórumon azt hiszem "kicsit" beképzeltnek és bunkónak tűnök,de valójában...
Én csak azt akarom mondani,hogy ha egyszer eljutnék egy talira,végre alkalmam lenne megismerni ezt a sok remek embert,akikkel nem csak hogy sok a közös ézés,gondolat,de még hatalmas szívüknek köszönhetően,úgyérzem otthonra találtam...

Brisa írta: Mi lenne, ha a csaldtól való függés mellett, beszélgetnénk a tábortól (és az első taliktól) való félelmekről és szorongásokról? Lehet, hogy akik már benne vannak a társaságba, tudnának segíteni az újaknak.

(Nem biztos, hogy pont a táborra kell csodaváró tekintetekkel nézni, aztán ha lecsúsztok róla, úgy érezni, hogy összedőlt a világ, s már soha többé nem lehettek e közösség tagjai. A tábor előtt rengeteg jobbnál-jobb tali lesz... [size=9:2nngoilk]Persze a vidékieknek és a "kicsiknak" ezt nehezebb megoldani, de nem lehetetlen.[/size])

Nos, bevallom, hogy a mai napig "rettegek" a taliktól és hasonló dolgoktól -- ez vitathatatlanul az én hibám és gyengeségem, nehogy általánossá váljon!

Egyszerűen gyakran úgy érzem, hogy kívülálló vagyok, még az MTT-n belül is. Nos, tudom, legkisebbrendűségi komplexusom van (vagy hogy híjják az ilyet), ez van. És éppen emiatt sokkal jobban esik, ha azt látom, hogy mégis befogadnak, elfogadnak és megbecsülnek, mint egyébként (annak ellenére, h tudom: én vagyok a hülye). A fórumon sokkal bátrabb vagyok, IRL idő kell, amíg feloldódom (és teljesen nem is tudok -- ezt betudom a távolságnak és a ritka találkozásoknak, bár nem mondhatnám, hogy a közeli barátaim minegyikével fel tudok oldódni, csak kevés ilyen van)

De nehogy ez legyen az általános: tessék igenis talikra járni, meg egyébként is, meg egyáltalán! Nagyon jó közösség az MTT.

[size=9:2nngoilk](/me most elmegy és kisírja magát )[/size]

Sziasztok!
Még az előző felvetett témához:Mennyire függök a családomtól?
Hát régen minden tekintetben nagyon kötött volt az életem főleg mert édsapám ref. presbiter,de ahogy elkezdtem a fősulit ez megváltozott és eéggé elszakadtam tőlük!Nem mintha olyan jó lenne a viszonyom a családommal,nem azt mondom,hogy rossz,csakolyan semmilyen!A tanulás miatt anno nekem is voltak gondjaim apámmal,és voltak elég kemény és durva dolgok is,amikre nem szívesen emlékszem,de azt hiszem ezek már nem számítanak!!!Alakítom a salyát életem ,bár még függök tőlük ,de szinte csak anyagilag!
A másik témára:szorongás a talik ill. tábor miatt!
Na igen nem vagyok túl fiatal szóval azt nem mondhatni,hogy féltem az első klubbon(a legutóbbin) csak azért tartottam tőle,hogy milyenek az emberek,elfogadnak e?Nagyon szeretnék komolyan beépülni a társaságba csak kicsiny életemet végigkövetve nem sokszor sikerültek ezek a próbálkozásaim!Mindíg volt egy kemény mag akárhová is szerettem volna csatlakozni,és mellettük csakolyan hanyagolható ,odacsapódott emberke voltam!Azóta kicsit tartok az ilyen dolgoktól,de azt hiszem veletek kapcsolatban megéri próbálkozni!!!Vannak gondoltaim és azért próbáltam a klubbon és itt is megosztani veletek mert így talán el tudjátok dönteni,hogy kell e egy ilyen ember közétek!!!!!Én azért próbálkozom ,de minden segítséget szívesen elfogadok,de ha egyszer belépek biztos akarok lenni benne,hogy a ti részetekről is komoly az "elfogadás"!Na jó félre a nyomasztó gondolatokkal!!! :disagree:
Azért azt hiszem nem lesz olyan nehéz a dolog!!!
Üdv mindenkinek

Brisa írta: Mi lenne, ha a csaldtól való függés mellett, beszélgetnénk a tábortól (és az első taliktól) való félelmekről és szorongásokról? Lehet, hogy akik már benne vannak a társaságba, tudnának segíteni az újaknak.

De tudnának ám! Úgy mint nekem! Brisa, szerintem még te is emlékszel rá mi ment ott a BESZÉLGETŐSBEN, amikor "CSAK" másfél oldalon keresztül csak engem biztattatok, hogy szánjam rá magam egy talira (pontosabban egyenest a Tolkien-klubra). Ha akkor nem segítetek... Meg az első bátortalan megjegyzésem, amire nem is mertem reméni, hogy jön majd válasz, erre egyszerre négyen írtatok! Az a szeretet amivel fogadtatok, ha erre a szeretet a jó szó. És a klub is fantasztikus volt, meg Győr Eiával.

Szóval kedves Újonnan jött, te csak ne félj semmitől (jó, bagoly mondja verébnek) Itt biztos barátokra találsz!!!!!!!!

Haebrethilien: Ha valahol, hát itt kiadhatod magadból! Amúgy segíteni nem tok Nem tehetek róla, de semmi értelmes nem jut eszembe, csak, hogy fel a fejjel. Nekem őszintén szólva sokszor az jut eszembe, hogy a szülők azt hiszik (és lássuk be, nem alaptalanul) hogy csak kitünő tanulással lehet ebben a világban boldogulni. Szerintem nem így van. Jegyekkel nem lehet sokat mérni. Amihez pl tehetséges vagy abban remekelsz, de nem biztos, hogy ötös vagy belőle. Én is sokszor ki tudok borulni pl a tanulás miatt, de aztán csakazértis azt mondom, hogy lesz ami lesz, én mindent medtettem...Szóval mégegyszer: fel a fejjel!

hát, én eléggé függök a családomtól, de szeretek távollenni tőlük. minden programot beszervezek a hétre, csakhogy minél kevesebbet legyek otthon. úgy érzem, felőrölnek...a múltkoriban volt 1-2 összetűzésem apuval, és eléggé megviselt, és egy hétig szinte minden nap bőgtem. mongyuk nem csk ezen, hanem vmit nagyon szeretnék megcsinálni, és apu a karácsonyi szünet előtt jelentette be, h csak akkor, ha a félévim eléri a 4,5 ös átlagot. és ekkor 3 tantárgyból álltam 3asra. szal eléggé kiborultam ezen is, főleg, amikor már anyu megengette vna, és ott volt a kezemben. és éjfélig tanultam irodalomdogára, és már megnyugodtam vna, de eszembe jutott, h még memoritereket is kéne tudni, és akkor nekiálltam, és fél óra alatt kész lettem vele. és másnap persze, h nem bírtam befejezni a dogát. aztán kikaptuk, és 3-4 lett. meg aznap a töri tz-t is kikaptuk, az meg 3as. hát nagyon nem akartam magam elbőgni, de végül nagyon elbőgtem magam. és azelőtt SOHA nem sírtam még azon, h milyen jegyet kaptam!
és mindig az van, h amit apu mond az szent és sérthetetlen. és ha nekem más a véleményem, akkor már nem is próbálom meg elmondani, mert úgyis neki van igaza. és ha esetleg lecsesz vmiért, akkor nem védhetem meg magam, mert az jön, h "ne beszélj tiszteletlenül az a páddal" stb.
sztem úgy nem fer vitázni vkivel úgy, h a másiknak esélyt sem adunk arra, h kifejtse a véleményét. mert apu visszaél ezzel, lehet, h nem tudatosan, de így van.
és még nekem van lelkiismeretfurdalásom, amikor vmit próbálok segíteni, de nem jól sikerül, és akkor leszúr, és én 2 órán kersztül nem bírom abbahagyni a bőgést, és fél percig télleg komolyan gondolom azt, h bár halnék meg azonnal.
és az a legrosszabb, h én szeretem aput, és tudom, h ő is szeret engem, de akkor miért ilyen????
többször is megfordult a fejemben, h elmegyek az iskolapszihológushoz, de aztán mégse mentem. de szerencsére mostanában megvagyok.

bocsánat ezért, de olyan jólesett kiadni magamból.

Brisa írta: Mi lenne, ha a csaldtól való függés mellett, beszélgetnénk a tábortól (és az első taliktól) való félelmekről és szorongásokról? Lehet, hogy akik már benne vannak a társaságba, tudnának segíteni az újaknak.

(Nem biztos, hogy pont a táborra kell csodaváró tekintetekkel nézni, aztán ha lecsúsztok róla, úgy érezni, hogy összedőlt a világ, s már soha többé nem lehettek e közösség tagjai. A tábor előtt rengeteg jobbnál-jobb tali lesz... [size=9:3879dpqc]Persze a vidékieknek és a "kicsiknak" ezt nehezebb megoldani, de nem lehetetlen.[/size])

Hasonjló volt a feladatunk Várgesztesen:))))) (ezek a psziholgousok:)))) merthogy Findulias találta ki:)


Első tali: Én előszőr a LEPEN (tavaly) találkoztam veletek. Dodie már sokat beszélt rólatok. az igazán első tali pedig tavaly várgesztes volt:) És nem féltem, csak attól, hogy nem fogok tudni minnekit megjegyezni. De soakat sikerült:) És nagyon kedvesek voltatok velem már akkor is, pedig nem is ismertetek. Szóval én nem féltem tőletek sose

Erda niire (Area) írta: én jókislány vagyok, ők meg elengednek mindenhova...

Na, ez az ami nálam nem működött.. a két nővérem egy angyal hozzám képest, és ennek persze hogy én szívom meg a levét.. csak azért, mert én más természet vagyok mint ők.. ezért, nekem nincs túl nagy szabadságom..

Na, és a tábor.. (folyt.)
Nem hiszem hogy jelentkezek.. nem is mehetnék, meg aztán mi értelme lenne, ha úgyis az utolsó pillanatban anyum (szokása szerint) visszavonná, mégha lehetőségem is nyílna rá..

Mi lenne, ha a csaldtól való függés mellett, beszélgetnénk a tábortól (és az első taliktól) való félelmekről és szorongásokról? Lehet, hogy akik már benne vannak a társaságba, tudnának segíteni az újaknak.

(Nem biztos, hogy pont a táborra kell csodaváró tekintetekkel nézni, aztán ha lecsúsztok róla, úgy érezni, hogy összedőlt a világ, s már soha többé nem lehettek e közösség tagjai. A tábor előtt rengeteg jobbnál-jobb tali lesz... [size=9:162r5tsj]Persze a vidékieknek és a "kicsiknak" ezt nehezebb megoldani, de nem lehetetlen.[/size])

Üdv!

Hogy mennyire függök a családomtól?? Azon kívül, hogy etet, itat, szállásol, ruháztat, életben tart, semmit... Na jó, persze, van belesólásuk mindenbe, de én elég gyakran érzem azt, hogy nem igazán érzik át az én helyzetem, és nem sokat értenek az én dolgaimhoz... (szerintem minden tini így érzi) Én elég szabad lélek vagyok, szal nem igazán lehet engem eltiltani valamitől, vagy befolyásolni, de nincsenek vad dolgaim, így szépen elélünk egymás mellet.... én jókislány vagyok, ők meg elengednek mindenhova...

[size=9:tr7ab1cf](egyébként Rana, én is először megyek táborba, és én is be vagyok tojva. Mondjuk én biztosra veszem, hogy mehetek (elég sok hozzászólásom van, meg minden), csak én a társaságtól félek! Elég zárkózott vagyok, nehezen nyílok meg, főleg ha mindenki idősebb nálam! És sajna ez itt nagyon valószínű.... na mind1, majd megkeressük egymást )[/size]

Én irigyellek,amiért ilyen magabiztosan ki tudod jelenetni,hogy kész vagy a jövődért küzdeni.Ez tiszteletre méltÓ

Hm.. a kérdés jogos.. mennyire is függünk a szüleinktől.. háát, egy biztos, én apumtól kevésbé függök mint anyumtól.. Mivel apum nem velünk él.. DE, ami anyumat illeti.. Nagyon függök tőle, olyannyira, hogy ha nem is lenne szükséges, akkoris mindenért hozzá rohanok.. a szülők nélkül szvsz eléggé káosz lenne a földön, és úgy gondolom, hogy (mivel mi is leszünk egyszer szülők) jobb átnézni a dolgokat, kitől tanulnánk, ha nem a szülőktől?! Én részemről, mégha nem minden szokást amit anyumtól láttam, de sokmindent el fogok tanulni valszeg.. Mert, mégha ez még nem is látszik, azért én lettem valaki, ha más nem egy lány, aki megpróbálja minden álmát bármilyen áron megvalósítani.. És ezt csak úgy érhettem el, hogy anyum segített (és amíg velünk élt apum, ő is..)

Szal, oda akartam kilyukadni, hogy szerintem nagyon is függünk a szülőktől.. Bár, elég sajátosan fogalmaztam meg a dolgot szvsz, szóljatok ha valamivel nem értetek egyet, vagy úgy látjátok félreértettem a dolgot.. könnyen veszem a kritikát :fight:

Sziasztok.Bocsi,ha megsértettem valakit a hangvételemmel,és megfogadom a tanácsaitokat.
Az új téma...nos én eléggé függök a családomtól,nem szeretek búcsúzkodni,ezért kell egy kicsi idő,amíg megszokom nélkülük,de azért mondjuk 1 óra múlva már vígan megvagyok...

téma: Szerintetek mennyire függünk a családunktól?

Drágáim, én sem azt mondtam, hogy felejtük el a gyerekkorunkat! Sőt, én is nagyon fontosnak érzem, hogy emlékezzünk a gyermek-önmagunk érzéseire, gondolataira, hogy jobbant megérthessük majd a saját srácainkat.

Viszont ha valaki görcsösen ragaszkodik a gyerekkorához (pl. 20 évesen is cumizni akar ), az már kóros és káros. Ha valaki azért nem tud boldog lenni, mert már nem lehet gyerek (mert számára gyermeknek lenni = boldogság), az sem túl jó dolog. Ha valaki azzal tölti a napjait, hogy a gyerekkori képeit/videóit nézegeti és csak sóhajtozik, az sm lehet boldog, kiegyensúlyozott felnőtt. Ha valaki a gyerekkori álmait felnővén nem igazítja a realitásokhoz - hanem még mindig királykisasszony akar lenni - annak sem lesz jó vége.
A példákat elbagatelizáltam, de talán így is értitek. )

Rabyn: Talán érzelmileg föl vagy fokozva valamiért.

Rana: A táborban 20 fős csapatokban leszünk. Csapatjátékok és feladatok gondoskodnak majd arról, hogy a "magányos farkasok" viszonylag könnyen bekapcsolódhassanak. Emellett a tábor szervezői és a csapatvezetők is oda fognak a figyelni az ilyen emberkékre.

Ne félj, vagyis félj...szóval nem tom mert én is most megyek (remélem) először, és én is olyan vagyok, mint te! Majd megkereslek!

( Amúgy szerintem ez egy kicsit OFF!!!!)

Tök jó!Nem vagyok egyedül.Eddig tök sügérnek tartottam magam ilyen helyzetekbe,de ezek szerint mégsem vagyok egyedül!Jó,hogy veletek ilyen dolgokról is lehet beszélni!
Hé,aki volt a tavalyi nyári táborba,az mesélne nekem valami megnyugtatót?
Eleve félek,hogy nem tudok bekerülni! :legolas1:
Na meg én az a magányos farkas típus vagyok,úgyhogy magamtól nem megyek oda senkihez.
Szóval csak ezek nyomasztanak.Légyszí valaki nyugtassa meg nyugtalan lelkem?!

Rabyn írta: Egy kicsit más dolgokrol: Mostanában azt figyeltem meg, hogy mindenen képes vagyok sírni. Egy szép dalon, egy kedves gesztuson, akkor ha valami em úgy történik mint szeretném(pl.: haza kell jönni gesztesről mert már megint rosszul lettem....) és bármikor máskor.
Ez vajon mitől van?

Megválaszolni nem tudom, de velem is nagyon sokszor így van. Ilyenkor rettentő magányosnak érzem magam és vagy ide, vagy Tolkienhez menekülök!

Üdvözletem!

Tanuláshoz: Nekem már a hócsukám tele van vele.. Nálunk a magyartanár egy maximalista barom (meg tudok mutatni nektek egy dogát amit teljesen alulértékelt.. ok nem ötösre írtam hanem hármasra de 1/2et adott rá...) meg a biosztanár se normális. Csomo olyan dolgok kell megtanulnom amire soselesz szükségem..

Barátok: Nekem nagyon fontosak, amióta az eszemt tudom mindig volt 1-2 barátom. Persze az évek során ezek cserélődtek.

Gyengeség. Na ez az amiről nehéz beszélni. Mostanság túlságosan is gyengének érzem magamat. Nem tudom befolyásolni ami velem történik pedig régebben sikerült.

Felnőtté válás: Sose akarok felnőni! Illetve feljebb nőni mint most. Nem akarok olyan lenni mint azok akiket én igazán felnőttnek tartok. Akik már mindent cinikusan vesznek, akik már nem tudnak álmodni, nem tudnak nevetni.. Neem sose akarok ilyen lenni.

Továbbtanulás: Na ezzel én is gondban vagyok. Az érettsigtől nekem több félnivalóm van mint azoknak akik most érettsigiznek. Ugyanis mi SEMMIT nem tudunk róla, hogy hogyan fogunk érettségizni, hogyan számoljuk a pontjainkat stbstb. Több helyre is szeretnék menni, de igazán tehetségesnek egyikhez sem érzem magam (filmszak, szinművészeti stb.)



Egy kicsit más dolgokrol: Mostanában azt figyeltem meg, hogy mindenen képes vagyok sírni. Egy szép dalon, egy kedves gesztuson, akkor ha valami em úgy történik mint szeretném(pl.: haza kell jönni gesztesről mert már megint rosszul lettem....) és bármikor máskor.
Ez vajon mitől van?

Yoda is azt mondja,hogy:"Ügyelj a múltadra,de azt ne a jelen rovására tedd.Szerintem lehet mind a kettő féle képpen élni.Sőt!Szerintem mindenkiben fellelhető a gyerek,csak van,akinél mélyen kell keresni! :cooljump:

De ha nem felejtjük el, akkor nem tudjuk megcsinálni, hogy ne a gyerekkor emlékeiben éljünk Ami szerintem nem is baj!

Ezzel a felnőttes dologgal csak félig értek egyet Brisa-val,mert nem hiszem,hogy a fájdalom,amit gyerek korunk elvesztése iránt érzünk az rossz dolog,csupán az a lényeg,hogy felnőtt korunkat ne úgy éljük,hogy elfelejtsük milyen volt gyereknek lenni!

Örülök Neked, Rana.

Olosta, igen, nagyon igazad van. Ezért kell megtanulni megélni a jelent, és nem csak a jövőben reménykedni, a múlt után pedig sóhajtozni.

Suhi, idővel te is rá fogsz jönni, hogy nincs semmi kegyetlenség abban, ha felnő az ember. Csak meg kell tanulni értékelni a felnőttség előnyeit, és nem a gyerekkor után siránkozni, és abban élni. Ja, és meg kell tanulni boldognak lenni. Mert gyerekként a boldogságunk nagyrészt a családunkon és a környezetünkön múlt, felnőttként már a saját kezünkben van, és szinte csak rajtunk múlik.

Ja és Brisa-nak üzenem,ha kapcsolódik,hogy kedden fogom feladni a jelentkezésem a táborba,úgyhogy a többi már a szervezőkön múlik,nem rajtam! :fight: -megtettem,amit a haza megkövetelt!

Tudom mit éreztek,bár valószínűleg én néhányatoknál fiatalabb vagyok.Nekem az az úgymondt szlogenem,hogy egy ember egészen addig gyerek marad,míg képes magában ébren tartani az örömet,a játékot...
Van,hogy találkozom,olyan felnőttel,aki kb. egy öt éves gyerek szintjén van és ezt nem rosszindulatból írom.Ez a jó oldala,de akkor betudok dühödni,hu egy 10 éves gyerek egy mobillal és a pénzét lobogtatva 20 éves akar lenni!

Én ilyenkor arra gondolok, hogy "milyen jó a gyerekeknek". De utána az is eszembe jut, hogy lehet, hogy ők nem így látják a helyzetüket.
Mindenkinek akkor a legnehezebb az élet, a tanulás, az egyebek, amikor éppen átéli azt (tehát jelen időben). Viszont a jövőben majd ezekre (az addigra már a múlthoz tartozó) dolgokra könnyű szívvel gondolunk vissza, és azt mondjuk "de jó is volt akkor".
Remélem értitek mire gondolok...

Suhifarok írta: Kegyetlenség, hogy az embernek fel kell nőnie...

Kegyetlenség.. Igen.. az.. de az ember nem tehet ellene, nem rendelkezik olyan erőkkel.. Ez a sors, ez az élet rendje.. Én tegnap az állatkertben voltam, és nekem ugyanez jutott eszembe, láttam a sok kisgyereket, és arra gondoltam, hogy én is voltam annyi idős és ugyanúgy engem is elhoztak akkor az állatkertbe..

Nem tudom mennyire kapcsolódom még a témákhoz, de ezt le kell írnom! Lehet, hogy nincs igazam és máshogy kéne néznem a dolgokat, de ez van. Tanultam. Ma. Teljes frászban vagyok, mert az a gyanúm nem fogom tudni időben befejezni. De kinéztem az ablakon ahonnan rálátok egy játszótérre és ott kisgyerekek játszottak vidáman, hangosan nevetgélve, gondtalanul, én meg ott szorítottam magamhoz kétségbeesetten a tankönyvemet. Egy pillanatra átfutott az agyamon egy kissé riasztó gondolat: Kegyetlenség, hogy az embernek fel kell nőnie...

Sziasztok!

Annyi mindent írtok, azt sem tudom hol kezdjem.
A tanulással kapcslatban úgy látom mindenki nagyon le van amortizálódva ilyen szempontból, meg kell mondanom is. Velem is nagyon gyakran előfordul a Pató Pál uram-os effektus a "Hej ráérünk arra még...", holott egyáltalán nem érek rá. Ma is egész nap írtam és olvastam, de nem kötelezőt, pedig egyet be kéne fejezni és egy másikat elkezdeni. Ha el tudnám kezdeni akkor nem lenne baj, csak... "Azt a legnehezebb befejezni, amit el sem kezdesz" ugye...
A felnőtté válás... Ha az az ára, hogy elveszítsem az álmaimat (ezeken nem a céljaimat értem, hanem az ábrándjaimat, képzelgéseimet), akkor sosem fogok felnőni, lelkileg. Mikor komolyan beszélgetnek velem azt mondják éretebb vagyok a koromnál, de olykor olyan infantilisen tudok viselkedni. Ébren tartom magamban a gyermeket. És ez nem amolyan kétségbeesett ébresztgetés, ezt azért teszem, mert ez nekem jól esik. És másoknak is. És csak egy gyerek tudja igazán megőrizni az álmait. A felnőttek elfelejtik.

Érettségi, felvételi... Rémálommal egyenlő dolgok ezek elmémben. 8O

Egyébként megnyugtató (nem megnyugtató, valami hasonló, jobb szó kéne rá), hogy mások is vannak, akik így éreznek.