Versek

Nima: Huh... nagyon jó! Csak a "próbáltam eltörölni egész felfogásod" egy kicsit olyan... fura.

Jacopo: hú, gyere máskor is!
Laur: jajj! Szebb, mint az előző. Pedig ez nagy szó!
Nimrodel: nekem tetszik! Érthető.
Angwen: nem tudom, h múltkor gratuláltam-e, de most megteszem! Az utolsó... Enya Wild child-ja jutott róla eszembe. Te tényleg TUDSZ angolul. Ezek tényleg ANGOL versek, ahogy Szofi /Llonnia/ mondaná. Én már nem is próbálkozom vele.
Nefra: tedd be! Másfél év után még csak a színeket és számokat tudtam.

Régi: /a Nagy Ő-nek írtam, a kiábrándulás fázisában./

Égnek a gyertyák. Száll a füst.
Átható illat. Forró az üst.
Fekete ruhás, síró boszorkányok.
A fák lombján élnek a gonosz kis bálványok.
Szép szavak, édes, barna szemek.
Csak egyszer szeresd őket… többé nem engednek.
Vörös, vad, szép lángok övezik testedet.
Fénylő szemmel nézel, megfogtad lelkemet.
Gyönyörűségeden nem szállhat túl semmi.
Csak a kéj, mit próbálok tőled elűzni.
Szép szemeid mögött gonoszság rejtőzik.
Gyűlölöm a belsőd. A parázs egyre izzik.
Fekete ruhás boszorkányok, titkodat mind tudják.
Tudják: kegyetlen vagy, de lelked meggyógyítják.
Ki akarom belőled ölni a rosszat.
Ha nem sikerülne, szemed meggyilkolhat.
Megölhetsz, ha akarsz, fájdalom nélkül.
Ha nem szeretsz, ha nem szól egy hang ott lent, legbelül.
Próbáltam eltörölni egész felfogásod.
Ha nem sikerülne, öld meg akadályod.
Végezz velem, ha meg tudod tenni!
Ha ilyen maradsz, nekem már nem érdemes élni.

Telihold van, a felhők mind csak téged néznek.
Fekszel a tűznél, s bűneid körbevesznek.

Itt most minden ki a halálról ír?
Laurelin: Ez nagyon szép. Mindjárt elsírom magam!
Jacopo Belbo: Szuper! Nem hiszem, hogy ez az első versed!
Rádzsa: Sötét...nagyon sötét.
Itt az egyém is:

A fekete mágus szeretője

Fagyos éjszaka volt, ott kinn
A tél gyermeke, hó esett.
Ablak előtt két kopár fa
Száraz karóként megmeredt.

A szobában is hideg volt,
Meleg lett mikor átölelt.
Olyan volt, mint mikor nyáron
Egy dalos madár szárnyra kelt.

Szerettem őt, de féltem is.
És Tudtam, hogy ő nem szeret.
Mindig megtettem, amit kért,
S nem kaptam mást, csak könnyeket.

Szerettem, vágytam rá, s fura
Gyűlöltem is mindemellett.
Végső közös éjszakánkon
Megtettem, mit régen kellett.

Átharaptam a torkát és
Mikor vére a számba dőlt,
Éreztem, nyílik alattam,
Velem együtt süllyed a föld.

Szerettem őt, nem tagadom.
Mi több, még most is szeretem.
S tettem emlékeként őrzöm
A vér ízét a nyelvemen.

Mindenki najjon JÓ!!!!!!!

Koporsó

Vörös a falevél
Szárad a fa
Elmegyek egy útra
Egy mélyútra.

Visznek engem, visznek
Fenyő alá visznek
Fekete kocsin
Szent Mihály lován.

A ló felnyerít
Megérkeztünk!
Megfog két ember
Beraknak egy gödörbe.

Gödörbe raknak
Földdel eltemetnek
Fekete földbe, fekete földdel
És átlátszó könnycseppel.

Sokáig bent leszek
Talán évezredekre
Nem hoz ki senki onnan
Csak az Atya Úr Isten!

Angwen: tényleg jól érzed a nyelvet, csodás dallamokat írsz Az Elisabethet imádom! Tökéletesen hozza a témát, a Halál maga egy akkora figura, amilyen nem sok van a musicalirodalomban. Érdemes meghallgatni a dalait, ha hozzáfértek.

Jacopo: sztem nagyon profi! 8O
Laurelin: hát te mindig hozod a formád Ez nagyon tetszik, olyan szép dallama van...
Mau: jó magatartást tükröz... bárcsak én is ilyen lehetnék
Rig: imádom a Sárkányszívet!!! Köszönöm, h írtál róla:)))

Jacopo: Huh.... régen találkoztam már ilyen megdöbbentő és ütős verssel itt. Te majdnem olyan lökött vagy mint én Félretéve a tréfát. Amikor azt írtad, hogy nincs semmi ritmusa direkt ritmust keresve kezdtem olvasni. Ejnye, elképesztő a ciklusossága, magával ragadó, és megfejtehetetlen a zenéje. Egyszóval tényleg nagyon nagyon jó! Tényleg! :smokin:

Dez: Nagyon szép a versed, én is a balladákhoz hasonlítanám.
Az első vsz-ban van egy ritmikai törés, de azt szépen áthidalod.
Azonban van még néhány sor, ahol a szótagszám miatt nem jön ki megszokott lüktetés. Szerintem nézd át őket, és tökéletesítsd egy kicsit, és akkor ez egy igazán nagyszerű írás lesz. A témáját tekintve pedig szintén bravúros a megfogalmazás. Nagyon szép a kép, valóban balladai.

Üdv! Arlith

Llonnia, Lamorak: nagyon köszönöm!
Lamorak: hogyhogy a te verseiddel nem találkoztam eddig? Bár igaz, hogy nem nézem a fórumot olyan régóta. Egyébként csak a középsőnek nincs címe, az elsőé Hope, az utolsóé (kreatív módon) Fair Days.
Nimashilin: hozod a formád. Szép, merengő. Különösen a végén visszatérő két sor tetszik.
Mau: a fordításodban sok megoldás szebb, mint a "hivatalos verzióban", például a "Szétágazó századokig nőtt aranyló fánk" engem nagyon megfogott. Az utolsó két sorban szerintem zavaró az áthajlás, megtöri a vers ritmusát pont a leglényegesebb résznél. A versedről: mindig is meggyőződésem volt, hogy a vidámságot sokkal nehezebb versbe foglalni. Neked 100%-ig sikerült!
Jacopo Belbo: szép, különös! Épp ettől a töredezett ritmustól, a visszatérő sorok monotóniájától.
Mindenkinek, aki foglalkozott a Halál Menyasszonya témával: nem ismeritek véletlenül az Elisabeth című musicalt? Csak mert az is feldolgozza ezt a motívumot. Egyébként hálás téma, és ki is használtátok.

Hello mindenki!!
Dez: nem tom hogy mért mondod, hogy rossz. Tisztára olyan mint egy ballada, tiszták, egysszerűek a rímek, és megvan a ritmusa is. Főleg az uccsó előtti versszak tecc. Bárcsak én tudnék érthető verseket írni!!
Na mind1.
Laureliné tecc. most talán legjobban ezen a lapon, a fordításoktól meg egész egyszerűen behalok!! 8O Másfél év "kemény" angoltudással kezdtem el fordítgatni egy warhammer-szabálykönyvet, és rohadt büszke voltam, hogy 20 oldal érthető fordítást produkáltam... erre most látom hogy ti verseket vagytok képesek érthetően lefordítani, és kicsi kedvem lassan lelohad... [size=9:1rnfvjm7]Amikor olvastam Tolkienről egy olyan kritikát, hogy a verseit csak a magyar fordítás tette széppé, dühből lefordítottam az egyik rövidebb versét... és jó érzéssel állapíthattam meg, hogy angolul is szép, habár a magyar fordítás valahogy másabb...[/size] Ha gondoljátok, berakom ezt az egy szem fordítást, kíváncsi lennék, hogy nagyon félrefordítottam-e. Habár azt a néhány sort művészet lenne félrefordítani... meg görcsösen ragaszkodtam az eredeti értelméhez. Nem tudom igazán, hogy ez baj-e?

Nemtom, hogy mikor jövök újra... addig is legyetek jók!! Ha tudtok.

Sziasztok!
Berakok megint egy verset, nem lett túl jó, főleg a tieitekhez képest...
(Egyszerűen nem tudok verset írni, és így gondolatokat kifejezni, és kész!)

A csók

Harmatos a mező, éppen hajnal hasad,
a gyalogút íve kanyarogva halad.
Rigók énekelnek, fülemüle csattog,
sóhajtozó fákon búgnak a galambok.
Mosolyog az ember, fehér lován ülve,
milyen régen volt itt, egész elfeledte!
Erre gyűjtött epret... Arra szeder termett...
Csókafiat amott fészkéből kiszedett...
Az emlékektől könny szökött szemébe,
mikor édesanyja jutott az eszébe.
Régen volt már nagyon, mikor elment innen,
búcsúszó nélkül tűnt el halkan az éjben.
Aznap este az apjával vesztek nagyon össze,
és mérgesen döntötte el, hogy elmegy örökre.

Gazdag és híres lett messzi városokban,
de szívében, úgy érezte, egyre nagyobb vágy van.
Kívánta, hogy örömeit ossza meg az anyja,
És azt is, hogy az arcához érjen puha arca.

"Nem baj, hogy még régen meg sem csókoltam őt,
Úgy mentem el titkon, éjjel minél előbb.
Hogy fog majd örülni!" – gondolta a vándor -
"s ahelyett, régen: most megcsókolom százszor!"

És mikor befordul házuknál az ösvényre,
Egy fiatal leányt vesz hirtelen észre.
Húga az! Az öröm túlcsordul szívükben,
Majd a lány komorul. „Jókor jöttél éppen.
Anyánk tegnap meghalt. Ma fogjuk temetni.
Ezért is vagyok kinn, szép virágot szedni.
Hadd fedje be testét, mi annyi szenvedést állt
Az erdőn mezőn nyíló gyönyörű szép virág...”

„Ó, az időt, hogy ha visszafordíthatnám,
-Mit nem adnék érte most -Egy nappal csupán!
Elmentem csók nélkül, de most nem így tennék,
Ezerszer ölelném, vigyáznék rá mindig!
De irigylem, kinek él az édesanyja!
Mellé ülhet, fejét az ölébe hajtva!
Tanácsot kér, vagy csak szeretetre vágyik:
Csókot és ölelést is kap tőle mindig!
De már nem tehetem, ez az én nagy átkom,
Csak mert akkor éjjel legyőzött haragom!

Tiszteletem, sziasztok!
Néhány hónapja olvasgatom ezt a topicot (a fórumot cirka másfél éve). Szerintem nagyon szép, elgondolkodtató verseket írtok, - ezalatt főképp a depresszív beütésű, szomorú művekre gondolok, de természetesen a többi is nagyon jó! - és ha nem haragudtok meg nagyon, időnként majd berakom némelyik - kétségkívül nem túl jó - versemet.

Nos, hát akkor itt van az első - kétségkívül elég nehéz benne bármiféle ritimikát felfedezi, nekem is nehezen ment.


keserű emlékek


a székek, az asztalok,
bárpultok, az angyalok,
keserűen,
szánakozva
mosolyognak -
s közben ünnepi harangok
síró hangja száll.

az eltemetett múlt,
a halott valóság -
ha nincs már a múlt,
nincsen csalódás;

a presszókban, az utcákon,
mindenhol őket találom,
keserűen,
szánakozva
mosolyognak -
s közben ünnepi harangok
csendes hangja száll.

a kies tér csendes udvarán,
hulló falevelek között,
groteszk szobrok mögött,

eljött értünk az új halál,
a kies tér csendes udvarán.

keserű emlékek
az eltemetett múltból,
szomorkás élmények

az elveszített útról,
keserű emlékek közt
eljött értünk az új halál,

a kies tér csendes,
csendes udvarán.

a székemben, a ruhákon,
mindenhol őket találom,
keserűen,
szánakozva
mosolyognak -
s közben ünnepi harangok
megkopott hangja száll.


Üdv!
Jacopo

A múltkori Halál menyasszonya témához hoztam egy verset.

Ayeshának

Ne félj a halál elringat,
elfedi bús arcodat,
ha csókra vágysz ő megcsókol,
ha bármi fáj, ő kárpótol.

Kezei sohasem reszketnek,
új erőt adnak kezednek,
alkoss ezentúl őérte,
s ne kérdezd soha: Megérte?

Csontokkal te is játszottál,
lassan te leszel játék már,
egy év vagy ötven múlik el,
hidd el ez senkit nem érdekel.

Agyadban csak ez a mantra szól,
kérdéseidre is csak ő válaszol,
babusgatja majd gyermeked
s nem engedi, hogy elfeledd.

Elrejti előled csontkezét,
nem akarja, hogy te is féldd,
ő csak azt várja, szeressed,
s hidd, hogy ő a te kedvesed.

Ne félj ő nem bánt majd téged,
el nem ereszt, ha majd elérted,
úgy ölel, mint más sohasem,
s hangtalan súgja majd: Kedvesem.

( Ayesha az én voltam, mielőtt Laurelin lettem)

Sziasztok!

Yaay! Végre sikerült! Megtörtem a hallgatást és végre írtam egy normális verset! (Na jó, fogjuk rá, hogy normális...)
*rettentő boldog és közel van ahhoz, hogy eufórikus táncra perdüljön*

Linqa — Játék

Játszom át az életen,
Hisz játék csak az egész.
Nincsen bennem félelem:
Csak nyerhet, aki merész.

A világon nevetek
Félretéve rohanást,
És ha fáj is, szeretek,
Mindig az újat, a mást.

S bármiként is töltöm el,
Győztes úgyis én leszek.
Vég ha majdan jön közel,
Az arcába nevetek.

Cueddo: Szerintem mi is sokat kaptunk tőled. (Pl. néhány kifejezetten szép és elgondolkodtató vers, illetve másutt érdekes vita- és egyéb Tmák...) Galadhhoz hasonlóan én is roppant kíváncsi volnék rád, milyen lehetsz "élőben", már csak azért is, mert jó néhány dologban hasonlítunk, mármint véleményre és érdeklődésre. Még sok ilyen jó fórumozós évet!

-- Mau Rauser
"For she's a fiend in feline shape..." (Webber: Cats)

Örülök, hogy tetszik a versem!!!
A tieitek is nagyon jók!

Lamorak: A kedvenc nyelvem az angol, egyszerűen imádom, de hát nem tudok fordítani, meg verset írni...ja egyébként nem is tanulom, DE a Gyűrűk Urát olvasgatom angolul!

De mer tényleg úgy nézel ki Galadh! (csak ez a lila séró.. )
No, itt egy szösszenet, nem vers...

Draco
Csillagos éjszakán, mikor minden remény odalett,
felnéztem az égbe, hogy segítsen valaki.
Szárnysuhogást , mély dübörgést hallottam,
leszállt hozzám, feltárta szívét,
de én már csak fényeket láttam magam körül.
Éreztem a dobogást, azt a lüktetést ami az életet jelentette:
egy csillag adta fél szívét nekem.
Azóta egy csillagot hordok szívem helyén,
de ez nem az enyém, mert mindenkit meg szeretnék ajándékozni vele…

Kösz!
Nekem is az egyik kedvencem. Azért választottam ezt.

Nimrodel, ez az egyik kedvencem Tolkientől!
A Kincs!!!!
Naggyon jó lett!
Ügyi vagy!

Cuddeo: Jaaj! Úgy örülök h ezt írtad, és olyan megható!

Megpróbálkoztam műfordítással. Hát, nem lett túl jó. Viszont egész szöveghű. Azért beírom.

A titkos kincs
/J. R. R. Tolkien ’The Hoard’ című versének fordítása/

Mikor új volt a Hold és fiatal a Nap,
Az istenek ezüstről és aranyról daloltak:
És a zöld fűre borították ezüstjüket,
És aranyukkal teltek meg a fehér vizek.
Mielőtt a sírt kiásták, s a pokol nem tátongott,
Míg törpök nem léteztek, s nem születtek sárkányok,
Azelőtt nagy varázslatok és tündék éltek ott,
Kongó völgyekben, alattuk zöld dombok,
Énekeltek, s készítettek gyönyörű dolgokat,
Csillogó koronáit a tünde-királyoknak.
De eljő végzetük, daluk elapad,
Láncolja acél és aprítja vas.
A kapzsiság nem énekel, s mosolya sincs,
Sötét vermekben tornyosul a kincs,
Elásott ezüst és vésett arany;
Tündehon örökre árnyban marad.

Egy sötét barlangban élt egy öreg törp,
Ujjai hasogattak aranyat, ezüstöt;
Üllőt vett, fogót és kalapácsot,
Keze, míg kemény csont lett, dolgozott.
Készített ő gyűrűknek láncot és érmét,
Gondolta, megveheti királyok erejét.
De szemei homályossá váltak, fülei tompává,
És megsárgult bőre öreg koponyáján;
Csontos ujjáról észrevétlen
Lecsúszott a jéghideg ékszer.
A föld is rengett, de lépteit nem hallotta,
Mikor jött a fiatal sárkány, hogy szomját oltsa.
És füst áradt be sötét ajtaján,
Nyirkos talajon sistergett a láng,
És a vörös tűzben egyedül halt meg;
Forró sárban csontjai hamuvá lettek.

Volt egy öreg sárkány szürke kövek alatt,
Egyedül élt ott, szemei hunyorogtak.
Ifjúsága elveszett, öröme is halott,
Végtagjai görbék, bőre redős, ráncos.
Aranyának rabjává tették a hosszú évek;
Nem óvott rég tüzet szíve kemencéje.
Sáros hasa vastagon ékkővel borítva,
Aranyát és ezüstjét nyalta, szippantotta.
Minden gyűrűnek hogy hol a helye, tudta:
Rejtekük sötét szárnyának árnyéka.
Kemény ágyán fekve álma miről szól?
Húsukkal őt etető tolvajokról,
Hogy csontjukat rágja, issza vérüket.
De elállt lélegzete, lekonyult füle,
Páncélgyűrűk csendültek, őket nem hallotta,
Visszhang szivárgott be a mély barlangba:
Egy fiatal harcos, fényes a kardja,
Hogy védje meg kincsét, őt előhívja.
Bár fogai kések voltak, bőre szaru,
A vas felszabdalta, lángja kialudt.

Magas trónon ülve egy öreg király élt:
Fehér szakálla csontos térdéig ért;
Szája sem húst, sem italt nem érzett,
Sem füle hangot; csak arra volt képes,
Hogy rejtegesse a nagy faragott fedelű ládát,
Benne fakó drágaköveit és aranyát,
A sötét földbe, titkos kincstárába tette,
Az ajtókat vasabronccsal megerősítette.
Lovagjai kardja a rozsdától már tompa,
Igazságtalansága a dicsőségét oltja,
Üres a terem, rideg kert és szoba,
De a királyé a tündék aranya.
Nem hallja már a hágók felől a kürtöket,
Kitaposott füvön nem érzi szagát a vérnek,
Csarnokai leégtek, veszve királysága;
Csontjait elásták egy mély, hideg kamrába.

Van egy öreg kincs a sötét hegyekbe’
Kinyithatatlan ajtók mögé rejtve;
Azon a zord kapun át nem lép ember.
A dombokon zöld fű nő, bárány legel,
Pacsirták szárnyalnak az ég felé,
A tengerpart felől fúj a szél.
Az öreg kincset most őrzi az éj,
Mert vár még a föld s alszik a tünde-nép.

Cueddo írta:
Sziasztok!

Ezt elvileg múlt szerdán kellett volna mondanom, csak akkor épp elment a telefonvonalam, utána meg elsikkadt bennem. Szóval:

jún18-án volt egy éve, hogy fórumozom, és úgy gondoltam, ez a topic a legalkalmasabb arra, hogy megköszönjem Nektek azt a hihetetlen szeretetet, amivel felém fordultatok már a legelejétől kezdve, és ha jobban belegondolok, tulajdonképpen Nektek köszönhetem, hogy megtanultam megbecsülni és elfogadni magam
egyszóval: köszönöm és remélem, még sok-sok ilyen szép évünk lesz

Szijó!
Köszönjük ez nagyon megható volt!
Már naggyon meg akarlak ismerni, mert ha találkozom Ringgel, mindig aszongya nekem:
"Úgy nézel ki, mi Cueddo lányban..."

Angwen, gratulálok az angol versekhez-- végre valaki, aki hozzám hasonlóan sokszor csak angolul tud irni. A ritmusok néha kicsit döccennek, de gondolom nem ezek lesznek az utolsó verseid. A harmadik egyébként a legjobb: a forma is érdekes (az ember eleve hajlamos a 4 soros páros v. keresztrimes dolgokra eleve előitélettel nézni), nagyon jól jönnek a sorok a ritmus szerint, és tetszenek az ismétlések és a kapcsolatok. Ami különösen jó, az az, hogy mindegyiknek külön nyelvi karaktere van-- adj nekik cimet, az még hiányzik.

Én is remélem, hogy még sokáig fórumozol, meg ilyesmi!

Sziasztok!

Ezt elvileg múlt szerdán kellett volna mondanom, csak akkor épp elment a telefonvonalam, utána meg elsikkadt bennem. Szóval:

jún18-án volt egy éve, hogy fórumozom, és úgy gondoltam, ez a topic a legalkalmasabb arra, hogy megköszönjem Nektek azt a hihetetlen szeretetet, amivel felém fordultatok már a legelejétől kezdve, és ha jobban belegondolok, tulajdonképpen Nektek köszönhetem, hogy megtanultam megbecsülni és elfogadni magam
egyszóval: köszönöm és remélem, még sok-sok ilyen szép évünk lesz

Emberek, visszatértem!
Majd elolvasom az utóbbi termést, és lehet, h teszek is be vmit, de most nincs energiám semmire....
Amúgy a TALIT ugye nem felejtettétek el?
Majd lehet, h be lesz téve egy névsor, h eddig kik jelentkeztek. Én már nagyon várom az elsejét

Hm, egy ideje nem jut esztűembe semmi verssé faragható gondolat, úgyhogy egy kis fordítás:

Aranylevélről szólt dalom, s nyomában levél nőtt
Ágakon, mit szertefújt a szél énekem előtt.
Túl Napon, túl Holdon is, végtelen víz, habozón.
Aranycserje növekedett szép Ilmarin-parton,
Eldamarnak örök éjén fénylett csillag alatt
Tündehonban, s látta még magas Tirion-falat.
Szétágazó századokig nőtt aranyló fánk,
S tünde-könnyek tengerén túl csak bánat várt ránk.
Ó Lórien! Ha jő a Tél, levélhullás napja,
Szélbe hull a levél, földed a folyó elhagyja.
Ó Lórien! Túl sok idő, mit e parton töltök,
Lassan szétfoszló koszorút elanorból kötök.
De hajóról ha szól a dal, marad-e még nekem
Hajó, hogy oly végtelen nagy tengeren túl vigyen.

Angol eredeti:
I sang of leaves, of leaves of gold, and leaves of gold there grew:
Of wind I sang, a wind there came and in the branches blew.
Beyond the Sun, beyond the Moon, the foam was on the Sea,
And by the strand of Ilmarin there grew a golden Tree.
Beneath the stars of Ever-eve in Eldamar it shone,
In Eldamar beside the walls of Elven Tirion.
There long the golden leaves have grown upon the branching years,
While here beyond the Sundering Seas now fall the Elven-tears.
O Lórien! The Winter comes, the bare and leafless Day;
The leaves are falling in the stream, the River flows away.
O Lórien! Too long I have dwelt upon this Hither Shore
And in a fading crown have twined the golden elanor.
But if of ships I now should sing, what ship would come to me,
What ship would bear me ever back across so wide a Sea?


-- Mau Rauser

Huh, kritikát írok majd holnap, ma pár vendég-gyerek rendesen lefárasztott...

Meghalsz II.verzió

Ugrálok rajtad, kitaposom beled,
Úgy lelőlek, hogy szétloccsan a fejed,
Megcibálom hajad, kitépem nyelved,
Úgy hátbaváglak, hogy eltörik gerinced.

Nincsen nagyobb örömöm annál,
Minthogy kezem által szörnyű halált haljál!

Nos, még nem volt időm mindent elolvasni. Csak egy párra volt időm, sajnálom, de név alapján kezdtem és nagyon nem vt időm.
Arlith: nagyon szeretem a verseidet, olyan tömörek és mégis bennük van minden, ami egy hosszú versben is. Tudom, ez a tömörség lényege, de mégis...
Llonnia: kicsit olyan, mint az Exile -Enya. Nagyon szép.
Nefi: Elmúlás... Nagyon tetszik. Most olvasom a Silmarillit és annyi ilyen van benne...
Laurelin: S sorsodat hordozom szívemen. GYÖNYÖRŰ!!!! És azt hiszem, kezdem ezt érezni...

Sajnos nem lesz sok időm neten, úgyhogy csak nagy ritkán tudlak titeket +nézni! De azért majd kapcs.nélkül olvasgatok ám!

Völgyzugoly

Legendává satnyult dalokat hallok,
A jelennek többé én már nem ragyogok.
A múltba, őszbe mélyen temetkezünk
És sírva, vacogva, dallal emlékezünk.
Mélybarna víz mélyén emlékkép kavarog,
Falevelek gyepén a múlt árnya vagyok.
Régi érzéseken mosolyog a szám,
Hiszen tudom: ébredve mi vár rám:
Sétálni az őszben, szürke falak között,
Mikről a pompa színe régen leköltözött.
Ódon ragyogást nyújt már csak a nap,
Ha függönyeinkbe hazudva belekap.
Ő még úgy tesz, mintha ifjú lenne.
Pedig hány kört kellett megtennie!
Hányszor ment le nyugaton vörösen,
Hogy egynapi bánatot végre elfelejtsen!
S ha a hold feljön és lenéz ránk,
Megkönnyezi majd egykor-selymes ruhánk.
Egy régi temetőben bolyongunk, sírunk,
És emlékeinken fáradtan mosolygunk.
Nem állt meg a Világ, de bennünk igen.
Nem vagyunk boldogok, de jól tudjuk, milyen.
Dalban éled újra az összes szép tavasz.
A tűz lángja pattog, mint régen; a ravasz.
Azt hiszi, ő még képes visszatérni.
Pedig mi sem tudunk a múltban élni.
Már mi is lelassultunk, mindent, mit álmodtunk,
Egyszer már álmodtuk. Túl öregek vagyunk.
A lelkünk megszürkült, befelé fordult.
Szívverésünk lassú, visszafelé mozdult.
A múltba, őszbe mélyen temetkezünk
És sírva, vacogva, dallal emlékezünk.

Laurelin: jó! Tetszik, hogy ilyen jól szerkesztett formába öntötted a gondolatot! Egyesek, azt hiszem, néha hajlamosak ezt túlságosan elhanyagolni.

Na jó,miután 3adszor is kiment alólam ez a ***** net,csak angwen zseniális angol verseit szeretném kiemelni,mint az utóbbiak közül az egyik legjobbat.
L1gyetek jók!

Lalaith: Király!
Avatar: Hűha!
Area: Jó


Seb

Mint a fénykép
Ez maradandó emlék
Amit zsebre vághatsz
Ha szereted viselni.

Lelki seb az mély
A lelkedet sebezi
Míg a testi, csak
A felülete sérti.

Századokkal ezelőtt
Divat volt viselni
Most már csak az
Ellenszenvet elképezi.

Sebek fajtája
Talán felsorolhatatlan
De egy biztos! Valamelyikre
Gyógyír is van.

Figyel rájuk!
Megleled a hidát!
Hallgass rájuk!
S több seb nem lesz!