Versek

Bakker, de szépeket írtok 8O Csak így tovább!!!

Kis gondolatébresztő:
Szeretem szüleidet, ezt a vért...
csak okos légy, s ne kérdezd, hogy miért.

Egy napot hagytam csak ki és...
Ennyi gyönyörű vers!
Sesy örülök, hogy visszatértél.

Szokásomhoz híven, megint egy szomorú.
Nem személyes élményeken alapul...

Fájdalom

Már nagyon régen elmentél tőlem
Búcsúzásul ajándékot kaptam tőled
Régen együtt sétáltunk a Hold fényben
Késő éjjel az erdő mélyében.
De ma már sajnos nem vagy mellettem
Elválasztott a halálod bennünket
Itt ebben a világban egyedül hagytál
Más kívánságom nincs csak a halál
Hiányod okozta fájdalom hatalmas
Bennem ezért óriási űr maradt csak
Halálod óta semmi sem érdekel
Otthonomat is elhagytam már régen
Utamat keresem szenvedésem végett
De nyugalmat sajnos én már sehol sem lelek
Lelkem ég a vágytól, hogy utánad mehessen

Sziasztok! De régen jártam itt ... Jó látni, hogy ilyen bő a termés, amint lesz időm, végigolvasom az egészet, de most el vagyok merülve az érettségi és a felvételi varázsaiban... :bawling: :rmad2: Hoztam most két versikét. Az elsőhöz előre szólok, elfogadom, ha/hogy nem mindenkinek ez a véleménye a tárgyalt dologról (ami sajnos nagyon aktuális...), ez csak az én álláspontom. Nja, íme:

Katonaének

Vagyok, aki vagyok.
Egy gyilkos, aki parancsra öl.
Ki gyermekeket szül halálra,
Hideg most az az anyaöl.
Porba fekszem, éjjel kelek,
S mióta nem láttam napot...
Ha repültem, lőttem, öltem,
Könnyben láttam sarkcsillagot.

Átkozódunk és könyörgünk...
De minek? Isten úgyse hallja.
Babilonban ünnepel a
Három zsarnok vak hatalma.
Lépés indulj! Vigyázz! Pihenj!
Fegyvert vállhoz! Most megállunk!
Szórakozni vágyik az úr,
Mulattassuk hát és játsszunk.

Felrobbantva embert, falut-
Betört ablak, szakadt ajtók...
Valahol, egy szellemházban,
Találtam egy játékmackót.
Fél karja volt, fél gombszeme,
S arca hímzett kis mosolyban
Nevetett- és nevetve sírt,
És utamból félrerúgtam.

Ellenség volt, ki ölelte...
Mit számít, hogy nagy vagy gyerek.
Az enyém lehetett volna...
Fegyvert tölts és tűz, emberek!
...Látod, álnok, s gonosz lettem,
Pedig régen jó voltam én.
Nem leszek hazám árulója.
Csak hazám ne lenne enyém.

A másik (nincs címe, és semmi köze a fentihez:)):

Alkonyvörös felébresztett.
Nappal alszom, éjjel élek.
Nincsen hajnal, nincsen reggel
Alvilág hercegnőjének.
Rajzolt kapum küszöbéről
Elszöktem és éjfélt kérek,
Ha a kaput előbb zárják-
Kinn marad a kósza lélek.

Megültem a kapualjban,
Esőt, felhőt fényt hallottam,
Kapu zárva, kulcs a zárban,
Én kegyetlen s szabad voltam...
Szárnyam lebbent és készültem
Szállni, látni, félni mindent,
Szél támadt, s én maradtam,
S ott, akkor, láttam Istent.

Öltözéke selyemkabát
Prémcsizmában volt az öreg,
Száján pipa fityegett ki,
Szakállába fonva kövek.
Levegőn járt, bot kezében.
Valahol messze, messze élt,
Kilenc égi úr kísérte
Mennyek s Pokol istenét.

Kardjukon a vén szivárvány-
Az angyalok arca fénylett.
Én megbújtam a sarokban-
Fényt nem láthat démonlélek...
Éjfélt ütött a nagy óra,
Ezüst festett éjfeketét,
Párban fénylő démoncsillag
Állta egy Úr tekintetét.

Az ég alján széjjelömlött
Valami nagy, valami fényes...
Megállt akkor ott az angyal,
Szobor volt, erős, szépséges.
Hogy lehetne angyalt ölnöm...
Lilith lánya mondd, mit tehet?
Visszatér a kapun túlra,
Rajzol, mélán hallgat - s szeret.

Sesy: Hidegen, jajongva, sírva követellek a hideg, magányos kövektől. Ez nagyon szép! Végre visszajöttél! Olyan sokáig nem írtál.

Nima,Sesy:Hüpp..

Nima: ennél szebb verset itt még nem is olvastam... naon tecc (az ezelőtti)



Nélküled kihűlt tűz vagyok, vakon
Kell élnem, egyedül bukdácsolnom
Az idegen, szürke világban, mit
Nem vagyok képes megérteni.
De még itt vagy, tudom, fogod kezem,
De félek, jaj – mert meddig leszel velem?

Csak kettőnkért érdemes most élni.
Csak kettőnkért szabad most félni.
Hiszen csak mi vagyunk már ketten
Összekapcsolva édesen szívünkben.
Sok ember. Nagy tömeg. Nem érdekel
Már más, hisz csak te vagy nekem.

És, ha egyszer valamikor mosolyod
El kell felejtsem, boldogságom
Véled együtt fog eltűnni. Biztonságom
Törékeny burka megreped, s halott
Hidegen, jajongva, sírva követellek
A hideg, magányos kövektől. S ha nem felelnek
Véget kell, hogy vessek életemnek,
Hogy ne törjön szét hitem a szerelemben.

Fogd erősen még a kezem, míg hajónk
Révbe nem ér, és szerelmünket a sors
És az idő pusztító vasmarka el nem söpri,
S kettőnket megpróbál rávenni felejteni.
De még itt vagy, tudom, fogod kezem,
De félek, jaj – mert meddig leszel velem?

Jaaajjj, Arlith, még elsírom magam saját magamtól!
Szerencsére már vége. DE most megint egyre többet gondolok arra az illetőre. Szerencsére már nem ÚGY,
de nagyon kedves nekem még mindig, mert nagyon sokat jelentett. Vagyis inkább az a valaki, akinek elképzeltem. Én marha. Ezért most itt egy másik vers, amit annak az emlékére írtam, h először láttam szomorúnak. /az utolsó vsz azért csak 4soros, mert ezt is tömbbe írtam... /

Add át szenvedésed

Könnyeket érzek. Fájó könnycseppeket.
Fájdalmat hallok. Fojtott nyögéseket.
Mindig bennem marad ez a látvány:
Sírsz. Erről álmodtam egy fekete éjszakán.
Nem volt akkor semmi sem igazi nekem.
Csak egyet láttam: szomorú, összetört, könnyező Életem.

Fájdalmat érzek. Égető könnyeket.
Zokogást hallok. Fájó nyögéseket.
Sebet ütött rajtam, a távolin, általad.
Az ütést nem éreztem, csak mi utána marad.
Lüktető, forró seb a lélekben.
Nem az enyém, de rádnézve átérzem.

Forrnak benned a könnyek, de nem mutatod őket.
Ne lássa senki más, hogy mélyen megütöttek.
Én lennék az első, ki hozzádérne, fájón,
Mégsem tehetem, nehogy neked fájjon.
Érezném azt is én, mert egy vagyok veled.
Egy a lelkünk, ezért jól érzem a véred.

Ne sírj, nem érdemli meg az ököl, hogy észrevedd.
Mély ütése sajog, de csöndben kell elszenvedd.
Fáj, nagyon fáj belül a csalódás. Öld meg bent a könnyed.
Te jobban érzed, mint én. Add át szenvedésed.

Nima: Hmm.Egy nagy különbség azért van. Én csak szerethettem volna, ha tovább alakulnak a doklok. Te viszont úgy látom nagyon is szerelmes voltál. Sokkal nagyobb sebet kaptál mint én

Dín: jól sikerült! Mint egy kis kép. Tetszik.
Mau: "Rég elfeledtem remélni..." nem szabad!
Leguanember: köszi a tanácsot!
Arlith: itt van


Kincs voltam. S az vagyok most is. De nem neked.
Mert te lassan, kínzóan elvetted fényemet.
Te voltál, kiért sokat feladtam régen.
Te voltál, kiért én oly sokat szenvedtem.

Minden mozdulatod, szavadat szerettem!
Az hiszed, így el tudsz dobni engem?
Érted éltem oly sokáig. De már mindegy.
Ha nem erővel űzöl, nekem már az nagy kegy.

Imádtam arcod, szemedet, hajadat.
Miattad százszor megtagadtam magamat.
De nem számít. Nem haragszom. Tudod.
Hisz ott van a szememben. Bár látni sem akarod.

Szörnyű rádöbbennem: nagyon szerettelek.
Úgy, hogy igazából sosem ismertelek.

Sîyo mindenki!

Egy újabb versem az Álom harmadik napjából.

Bolondságnak hiszel?
Mit postabagoly visz el
Könnyű tréfának ne gondold soha
Hisz sosem volnék olyan ostoba
Hogy kit szeretek, megtévesszem
Bár bolondnapi levél nem véletlen.

Lelkem olyan, mint a Föld
Szélén szikla, tűz belül
S hűs-hideg vas legmélyén.
Azt, ki oda bekerül
Felejteni oly nehéz.

Úgy tűnhet magányom örök
Magam is így hittem talán
Sötét múlt bánatát nyögöm
Életem lengi be homály

Mint farkas a nyulat ha tépi
Úgy gyötör engem a kín.
Rég elfeledtem remélni
Kővé vált bennem a szív.

És mégis, akárha ébrednék
Éber álmomból a fényre
Van már, kiér élhetnék
Élő Heru, bizony érted.

-- Mau Rauser

Nima, a Csak egy érzés című versed gyönyörű és szívbe markoló. Pontosan ezt éreztem, (és még érzem), amikor Apu meghalt. Nagyon meghatott a költeményed, KÖSZÖNÖM!!

No. Én is beszállok egy saját szerzeménnyel, egyfelől bug-teszt céljából ( ), másfelől mert úgyis olyan ritkán írok ide:

Szürkerév

Elmentetek, itthagytatok,
visszatérők nincsenek;
nem zeng többet ajkatok,
nem daloltok kincseket.

Állok némán Szürkerévben,
Círdan tovább dolgozik,
a néma Tenger mindentudón,
alkonypírban fodrozik.

Üdv:

Megható verseket írtatok be másodikán. Megindítóak. Köszönet érte.
Nima: A dalocska jól hangzik olvasva, egy javaslatom lenne hozzá. Ha azt akartad írni, hogy "...hogy értem harang szóljon.", akkor a rings helyett jobb a tolls. A ring inkább csilingel vagy csörög, a Hemingway-regény címe is az, For Whom The Bell Tolls, az a kondul, vagy szól, zeng a harang.

Area: Csak a jók halnak meg, mert mindenki jó valahol, legbelül
Egyébként csak azért kérdeztem, az éjbent, mert nekem kicsit sok. Persze ez csak az én véleményem. Inkább nem szólok bele

Nima: Azért majd írd be, kiványcsi vagyok, hogy mennyire jár egy rugóra az agyunk

Area: sajnos igaznak látszik...
Arlith: nagyon egyszerre jár az agyunk! De komolyan! Tegnapelőtt írtam egy verset életem első szerelméről, aki eddig az egyetlen volt. És nem is teljesült be. Most nem írom be, mert nincs itt, de az első sorra emlékszem:
Kincs voltam. S az vagyok most is. De nem neked.
Hasonlít a te képeidre. Sorstárs...

Nemrég elkezdtem dúdolni egy dallamot. Lassan szavak is jöttek mellé. Most már ott tartok, hogy megpróbálom leírni a kottáját. Bár nincs valami nagy hangom, éneklem. Már vagy másfél napja. Íme:

If I could feel the turn of the time again…
If I could feel when I am crying in…

Will I ever find my lost peace?
Will I ever find my forgotten piece?
Will I ever get out of this hell?
Can it be, that for me rings a bell?

If I could breathe again the shining air…
If I could touch your bright and silky hair…
I would, yes I would kiss your eyes!
Those eyes of my memory, your eyes!

Will I ever find my lost peace?
Will I ever find my forgotten piece?
Is there somewhere, when I will fall asleep?
Is there a dream, with I can ever slip?

If I could feel the taste of your love again…
I’ll never cry, just sing for you again…

Ailoleo:Nagyon szép. Sajnos megint az élet szomorú része jutott nekünk. A lejjebb lévő versemet akkor írtam, amikor a világ legjobb tanára meghalt rákban: a fizikatanárom
Nima: ez negyon jól sikerült! Jók a rímek.
Arlith: igen, direkt van benne annyiszor az éj. A sötétséget akartam vele éreztetni.

Elment, üres a katedra.
nem ragad többé kezére kréta.
Pedig mi szerettük, ő a jó tanár,
és elszállt mellettünk, mint a madár.
Az első igaz tanár, kit szeretett a diák,
mindíg jók halnak meg, a sorsot nem ők szabják.
Elment, üres a katedra.
Nem tapad többé kezére kréta.
De itt bent él, s nem feledjük,
a tudást, mit adhatna, elvesztjük.
A sírján csak a virág marad meg,
és most igaz: csak a jók halnak meg.

Szerelem lehetett volna:

Kersztül nézel rajtam.
Pedig nem vagyok öveggyöngy.
Nem töröm meg a nap sugarait
máshogy, mint eddig.

Hozzád szólok halkan:
Miért ez az egész?
Akkor este papír liliomod
jelentette az egész világot.

Kócos vadmacska voltam.
Kócos tündér, csak a tiéd.
Úgy éreztem mindenem odaadnám.
De jól tetted, hogy csak úgy otthagytál,

Mint ahogy a szél ront rád halkan,
És a csontodat is átszövi
jéghideg kezével, és érzed, mindjárt itt a vég.
Úgy éreztem ismertelek rég.

Már nem tudom, hogy fáj e.
Mondd, miért nem köszönsz?
Átnézel rajtam,de nem vagyok kristálygömb.
Már összetörtél, nem mutatom jövőd.

Szívemet nem sikerült eltipornod!
Nem, csak egy egő csikk
nyoma égtelenkedik feketén. Olyan mély feketén,
mint a gyémántok a szeretet helyén.

Bolond vagy, ha azt hiszed
akarok tőled valamit. Pedig már nem.
Már semmit az ég világon. Csak köszönj!
Ne nézz át rajtam, halálos méreg fénylik tőrödön.

Hátulról döfted a szívembe,
Te, mézes szavú átkozott.
Nem érdekelsz, nem nem érdekel, hogy nem
adtál csókot. Nem érdekelsz. Nem fáj semmi sem.

Látod, hideg fényű
Kőszobrot faragtál belőlem.
Légy büszke magadra, szobrász. Mert modelled
bár lehettem, hidd el,soha nem érdemeltél meg.

Nim, Nima: ezek gyönyörűek. És szépek...

Nim: ez csodálatos. Komolyan. És rettentően szép.
Ailoleo: ez már régebben is megrázott, de így, hogy megint eszembe jutott és ilyen jól megírtad, nem tudok mit mondani: Az Élet kegyetlen.

Én is egy sirató verset hoztam, de hála az égnek, nem valós élményen alapul.

Csak egy érzés

Annyira szeretlek. És nem vagy itt.
Nem csinálok mást, csak iszom múltam könnyeit.
Idebent harangok szólnak, hangosan kongók.
Talán egy percig elfelejtem, hogy egyedül vagyok.

Talán egy percig ember leszek újra.
Nem egy szép életnek rég eltompult árnya.
Egyedül vagyok. Nem lehetsz itt.
Szeretlek. Árnyak közé ez vitt.

Mert nem kapok levegőt nélküled!
Mert fázom és félek és fáj bent az emléked!
Nincs semmi, ami itt tartson engem.
Elmentél. Nincs tér, idő, csak remegő két kezem.

Homály van és hideg. Az ég miattad sír.
Szólnak a harangok. Lelkem többet nem bír.
Sosem fogynak a könnyeim. Hiányzol.
És nem múlik a perc. Nem búcsúzol.

Csak leszáll az a láda a föld mélyébe.
Befogad téged. Békét nyertél végre.
De nekem mikor jön nyugalom?
Hiába ordítok, a hangod most is hallom.

A lelkemből szakad ki minden keserves óra.
Én vagyok anyja mindennek, mi benned volt valaha.
S megfulladok. Léggé válok, elfogyok nélküled.
Áttetsző leszek. Örökké üres. Csak egy érzés: szeretlek.

Area: A második utolsó előtti vsz.-a egészen tökéletes, de komolyan! Egyébként kicsit sokat használod(legalábbis ebben a két versben) az éjben szót. Szándékos?

Hát, örülök, hogy tetszett a versem. Eglarcarien, gyönyörű, amit írtál. 8O Estivirág, szerintem csodálatos, ha az ember verset ír, s így próbál formát adni az érzéseinek. Arra biztatlak, hogy oszd meg velünk bátran a költeményeidet. Egyébként, én is most vittem először "nyilvánosság" elé az eredetileg íróasztalnak szánt versikémet.
Most egy merőben komoly témájú irományomat osztanám meg, ami ma hajnalban született.

Édesapám emlékére, ki 2000 karácsonyán távozott el...

Az Édesapám egy kőszikla, egy szilárd
lábakon álló korinthoszi oszlop.
Ha szeretteit bántják, vihartól felkorbácsolt
tajtékzó tenger, mely maga körül
mindent de mindent elnyel.

Egyszerre felnőtt, egyszerre gyerek,
Egyszerre szenved s egyszerre nevet,
Egyszerre ad és egyszerre kér
Szeretetet, mint legfőbb kincset.

Szeretni s szeretve lenni,
Segíteni s enyhíteni,
Oltalmazni, megvédeni,
mások búját orvosolni,
Ez vezette az Apámat
míg orvul a Halál rá nem támadt...
Elrabolta a Kaszás, vitte némán,
s szó többé nem csendül Apám ajkán.

A világ régen színes volt, mozgalmas, telve
hanggal, hangulattal és illattal.
Ma azonban minden csendes, kiürült, néma, s
szememben még dús mező is csak kopár puszta.

Lelkem izzik, ég, fáj, Nap szítta növény
módjára áhítva az enyhülést hozó áldott esőt.
Az esőt, melynek rámcseppenő hűs könnycseppjei
fátyolában nem látszanak az én - Apámért hullatott-
forró könnyeim.

Area: ez a második nagyon tetszik.

Most tavasz van, meg hasonlók, én meg régen voltam már szíves. /de akkor nagyon/ Most viszont néhány emberben újra felfedezem néha azt, akit keresek. Nekik írtam ezt... Hátha egyszer egy emberben megtalálom...

Riadt lényként néztem körbe
Egy lágy álomból felébredve,
S csodálómnak téged láttalak.
Azóta csak téged várlak.
Mert te vagy, ki érti szavam,
Ki megérti könnyem, s hogyha van,
Nevetésem, mely érted született.
Te vagy az első, aki megértett.
Te elfogadtad lelkem tünékeny árnyát
És megtartottad, kinccsé tetted; Te adod ki párját.
Nem tudom még teljesen, ki vagy.
S ez a tény nyugodtan nem hagy.
Lehetőségre leltem, éltre általad.
Mert te talán sejted, lelkem mit hordozhat.
Tőled meglazult a lánc, mi önmagamhoz kötött.
S minden szavadnál jobban érzem: újra elkezdődött.

Ez a vers elég szomorú, vagyis nem maga a vers szomorú, hanem a története. Volt egy barátnőm, aki 10 éves kora körül megtudta, hogy rákos. Számos műtéten átesett, és azt hittük, meggyógyul. Mi elköltöztünk a környékről, és nem láttam többet. Nemrég tudtam meg, hogy a rák legyőzte. Álljon itt ez a vers az ő emlékére.

Anettnek

Mindene volt az élet,
Mégis kihunytak a fények.
Fiatal volt még, de beteg,
Mégis szerette az életet.
Mindenki az hitte, jól van,
Én tudatlanul elhagytam.
Elköltöztem, többet nem láttam,
S nem maradt a lelki társam.
Aztán jött a csapás, a HÍR:
Rá már régóta várt a sír.
Ki kell mondanom, bár fáj:
Egy 12 évest sújtott a halál.

uh... ezek nagyon jók. Főleg Nima, és Eglar versei tetszenek.

Képzelődés a gyászban

Lassan száll a szellő,
elhordja mi nem odaillő.
Elhordja a szavad, kiáltásod,
de emlékezni fog rá, ha már nincs maradásod.
Akkor belesúgja az ember fülébe,
hogy hallja még egyszer hangod, az éjben.
Akkor még megsúgja neked,
mit az éjben más üzent,
aztán már csak a te szavad száll tovább,
más soha többé nem szól hozzád.

____________________________

Lassan száll a szó a szélben,
elveszítelek az éjben,
halkan szól a szél az éjben,
eltűnik a sötét éjben.

Halkan folyik a kispatak,
nem zavarja álmodat,
aludj tovább ott a fényben,
nemszomorkodjál az éjben!

Őz lábai halkan járnak,
földtől szinte el sem válnak.
Nem zavarják a csodás lényt,
ki itt fekszik a fák ölén.

A gerlék csak halkan búgnak,
némaságban nem mozdulnak.
letörni egy zsenge ágat,
az erdőben sose vágytak.

Aludj leány, aludj, még lehet,
majd egyszer, s megriad lelked,
mert a világ nem leányálom,
rajta alszol a Halálon.

Eglar: hú, ez igen! a tömörség, a rímek, a ritmus... minden elismerésem
[/quote]

Elanor O: ez hangulatos!
Hajnal: az utolsó előtti vsz. tök jó lett!


Ezt Ady egyik verse ihlette.


Oly szép vagy.
Fehér a ruhád, ennek örülsz?
Nem.
Csak mert szárnyad van. De előttem eltörpülsz.

Oly jó vagy.
Lila a szemed, ezért nevetsz?
Nem.
Csak mert van szemed. Vajon mit szeretsz?

Oly apró vagy.
Kecses vagy, ezért ragyogsz?
Nem.
Csak mert vagy. De nemsokára elbuksz.

Gyűlöllek.
Azért tán, mert lepkeszárnyad lobog?
Nem.
Csak mert pillangó vagy, s boldog.

Merészkedek most feltenni egy versíkémet. ELnézést kérek attól, aki nem tud angolul. De majd lefordítom magyarra is. Gollamka dalacskájának ihletése érződhet rajta, de sebaj

Free End My Friend

When once already I came out,
From the dark and cold night,
I saw a rider on a white horse.
And the end of the gate got to close.
The knight
Gave light
How the love
Shinning in my mind.

Already you are not alone!
You already got your home!
In your heart with love,
Love is all and more.
My friend
I see my free end.

Also you can go home.
You are not alone.
You were lost!
But your soul got my song!
And I singing my song:
Im free
It’s my free end, dear my friend.

You told to me
It must to be
The longest way
What a Shame!
We watched the gate,
We over the end
Dont worry, it’s not too late
Keep the way my friend.

I see a shinning sign.
I know it’s our light.
We were lost!
But our sould got the song!
And we singing our song:
We are free,
It’s our free end my friend!

And the other friends
Feel the ends
They are away from us
They can’t believe in lies!
They going,
Going over the night.
They got the same light
What we have got
From the White Knight


by: R.H.

Dúedhel: huh.... most ennyi jön ki belőlem...

Nima: Eszedbe ne jusson közben számolgatni :nono: !!! Csak utána rendezd össze. Én is így szoktam


Ma reggel a Bpre menet felidéződött bennem ennek a régi versemnek a hangulata. Hm.. nem volt túl jó érzés

Volán

Reggel szaladok a busz után,
Bár tudom ez az én hibám
Felszállok, ha felférek.
Állunk, mint a heringek.

Vannak emberek,
Talán alkalmazottak,
Árad belőlük a halszag.

Egy, kettő, három megálló,
Mindig megüt az ajtó.
Egy, kettő, huszonöt kilométer,
Komolyan akár az éter.
Akár az űr, mintha lebegnék.
Valaki mindig a lábamra lép.

Hazafelé más a helyzet.
Kevesebb ember, több ülőhely
Izzadtságszag,
Elég sok itt a büdös tag.
De legalább ülök,
Így nem szakad le a csülök.
Végre leszállok.
Indulandusz!
Holnap újra itt, kedves volánbusz!

Te jó ég Dúedhel! Ez valami nagyszerű!
"Fürödni akarok a mocsokban, mi vagy." itt kezdtem el remegni.
"Van értelme" itt meg egy széles, belenyugvó mosoly.

A régi éneddel kapcs: mondom én, h lelki társak vagyunk! :cheers: Tesó.
Nefi: való igaz... Jó lett.

Dúedhel nekem nagyon tetszik