Versek

Amit most begépelek, az nem vers, hanem egy Z' Zi Labor dal.
Nagyon tetszik a szövege (és a zenéje is, fájó azt nem hallhatjátok), ezért gondoltam megosztom veletek is!


H.


Szárnyak nélkül

Régen életünkön sólyom szárnya ring
Sorsunk szárnya tollán életünk kering
Mindig tervezünk és újra álmodunk
Két lábon állva szállni nem tudunk

Szárnyak nélkül élünk
Lehajlik a fű ahova lépünk
Lassú lábainkkal meddig érünk
Ha megtalál az árulás

Feladtuk rég a gyermekálmokat
Arcunk fáradt tükrén olcsó gondolat
Minden elmúló nap egyhelyben talál
Két lábon járva szárnyas rab madár

Ha már semmi tétje én sem vállalom
Látom két szemedben ott a szánalom
Minden reggel új tervekkel ébredek
Nem bízom másban sosem kérdezek

Szárnyak nélkül élhetsz
Lehajlik a fű ahova léphetsz
Lassú lábaiddal meddig érhetsz
Ha megtalál az árulás

Minden holnapomban újra képzelem
Mit tennék ha lenne még egy életem
Gyermek arcodon még nem szántott a múlt
Próbálj meg szállni, ha az enyém elsimult

Szárnyak nélkül éltem
Lehajlott a fű ahova léptem
Fáradt lábaimmal meddig értem
Ha megfojtott az árulás

Múló idő

Elszállnak felettem az évek
Még csak huszonnégy leszek, de félek
Félek a csendes magánytól
A némán üvöltő bizonytalanságtól

Jó itt egyedül, de mégsem érzem magam
Minden gondolatom kínzón bizonytalan
Előre tekintve keresem helyem
A szenvedést hozó sötét tengereken

Elképzelem azt, hogy nem gyötör a lét
Keresem szerelmem, mint gyermek anya ölét
Hívogat az élet, körülölel, bezár
Most szabadon szállok, régen rabmadár

S jönnek majd jobb napok, nem látom, de érzem
Hogy sorsom jobbra fordul, a jövőt nem félem
Hívlak, gyere, szeress csak Terád várok!
Ölelj őszintén, s én örökre melléd állok!

ADIM: Hát persze! És ezt is megírjuk. /jó, nem beszélek általánosságban / Szóval én szoktam tájleíró verseket is írni, ami általában társul valami gondolattal vagy eszmével, de szvsz ha az ember jár a napsütötte erdőben, hallgatja a madarakat és nézi a nyuszikat, sokkal jobban meg tudja tartani az érzést, ha sosem mondja ki. Míg afájdalmat, szenvedést az ember nem szereti közvetlen formában hordani, így inkább kiadja/írja magából, így valamilyen módon átértékeli és egy idő után csak a szenvedés emléke marad.

Szikrázó fehér reggelt, Álmodók!

Jó érzés újabb és újabb tagok verseit, lelkületét "megismerni egy kicsit ", és meg kell mondanom, megéri idelátogatni!!!
Nimashilin, az igaz, hogy nem kell mindig arról írni, ami éppen van, és örülök, hogy szerelmes vagy, az nagyon kellemes, kreatív és felszabadító tud lenni! De annyi minden van, ami megfogja az embert a múltkor említetteken kívül, nem?
Én szinte minden nap átmegyek a Duna felett (sokat gyakoroltam a vizen járást... ), és megcsodálom a nap vakító csillogását, ma pedig a Gellért-hegy hófödte szirtjeiben gyönyörködtem - akár egy festmény! Nekem ő akkor is hegy, ha másnak csak dombocska...
Egy nap ez jutott eszembe:
Reggel...
Beszívni a természet illatát, és visszadni gyönyörködő tekintetünkkel azt, amitől ilyen csodálatos nekünk...

Ladislas nagyon jól sakkozol!
Ez nagyon bejött nálam:
De ha arra kerül a sor,
üss, ha ütnöd kell, ne várj!
Mert lesöpörnek a tábláról,
s nincs az a paraszt, ki megvállt.
Csak rajtad múlik, melyik oldalon állsz,
hogy sötét paraszt leszel, vagy fehér király...
Ez csúcs! Nincs az a paraszt, aki megvált!!! Frankó!
Toma Gazda, leírásod alapján tényleg kedves lány lehet ez a Silmeniel!
Ringbearer, a MIÉRT nagyon sokunkat foglalkoztat...
Tanulni. Szerintem. Tapasztalni és fejlődni! De hogy mivé...?
Talán a legjobbakból lesznek az Őrangyalok...

ADIM a Des

Üdv mindenkinek !
Már rég jártam errefelé, de most végre benéztem ide.
Hoztam egy kis versikét, ami a gép elött fogalmazódott meg bennem, míg nézelődtem, nem nagy szám,de egy kis kritikát remélem megér... :

Sakk-matt
Az élet, egy hosszú sakk játszma,
néha vontatott és unalmas,
máskor kegyetlen, s mattot ad.
De ha arra kerül a sor,
üss, ha ütnöd kell, ne várj!
Mert lesöpörnek a tábláról,
s nincs az a paraszt, ki megvállt.
Csak rajtad múlik, melyik oldalon állsz,
hogy sötét paraszt leszel, vagy fehér király...

Silmeniel

Eljött már az esztendő,
melyben nagy ünnep jő.
Habár nem Szauron emléknapja,
Egy fontos ember szülinapja.

Ami szívén az a száján,
Bakancsával megy a járdán.
Lobbanékony ám de kedves,
vadmacsként meg igen heves.

Mikor boldog s rád tekint huncutul édes barna szemével,
mosolya mint az akácméz melyet sosem felejtsz el.
Őszinte s ez a legfontosabb benne,
És megannyi tulajdonság hozzárendelve.

Helyes, aranyos, jófej, édes, imádnivaló,
Nagyon kedves lány ragaszkodó.

Ragaszkodik minden jóhoz,
Ahhoz aki neki fontos.
Mivel sokmindenkit szeret,
Megérdemli eme verset.


[size=9:3kn0gzop]köszönet a vers megírásához: Nodlee, Alcarcalimo, Jacopo Belbo, _Neonak és azoknak akik nem tudtak sajnos segíteni mert nem ismerték Silmenielt.

és eme 4 ember nélkül nem jöhetett volna létre ez a vers, mert ugyanis ők írták a szöveg nagy részét[/size]

Egy kis vidámság, ezúttal idézet formájában!

Kálnoky László: XIX Henrik

III. felvonás 15 szín
(Henrik király, Downtar, Anyakirályné, tombárok, pálhahordozók)

Downtar:

Felség! A franc föld künyső parlatán
elült a hadvasak zadorlata.
Bék ül hevély-csornáló Mars helyén;
s a nép, a tél-túl potnát, csart sugát
pohontyot vesztő nyögsanyarta nép
tallót subál, pohontyot vet parlagon,
a ha pönty aszalva, surboly ha beért,
új pénz fejében vesterát lakik,
zengő pakád szavára jár hokornyást,
s dibározik Bonárdus innepén.
A franc király ki – tudjuk – fő gyimót,
S hétért kitesz, még morcolánkodik,
Richárdot felcihellve ellened, enhorjadat,
míg téged elsümérel
pihál, de csak kurtán, s fonátosan.
Mert hosszú nótát a cölöpmadár
- hajósok tartják – ritka nap pityog!

Henrik:

Csitándiságomat csotválja még e
Puhornya ez a pühös nyagóc!
S Richárd a nyekre? Hát ő?
Mondsza csak!

Downtar

Cáp cselkeseiddel sunnyog és butog
a Vérgonnyasztón...

Anyakirályné:

A Vérgonnyasztón? Ó süh! Pém! Piha!
Szotykón vatyorgó, páhás veckelem!
Süly rá, ki vity-váty cselkesik közin
Ennhorja ellen ily pórán pocáz!
Csorhózzék szik töpörré jonha vetyke,
Folyánk cihó duzzon rút harpocsán!
Ó habságos pátyos-szép nyoszolma,
Hol monhóm szörnyt csüvöltöt, süly reád!
Süly rátok, hónál hóbb gemellők
Minek nedén e ded feldemhedett!
Mert nincs ponyább, nincs csetvesebb, riháltabb
még torz pühöndiek között se, mint
e csép, ki szétmandangolá a hont!
(elhónyál)

Itt vagyok.
Hogy miért?
Nem tudhatom.
Csak érzem.
Helyem nincs itt.

A Fény beölel,
s én sírva görnyedek össze.
Mert tudom, hogy ami igaz,
az az Örök Fény.

S nem értem meg soha,
mért kell kiállnom,
a felesleges élet próbáit?

Folytatom a táncot.
Megtanulom a lépéseit.
S talán szeretni fogok táncolni,
de akkor is majd csak muszájból.
Akkor fogok kipördülni az Élet forgatagából.

Egy láthatalan kéz, megölel.
Egy leszek Vele.

Akkor megint átmegyek kritikagyártóba.... már egy ideje nincs erőm verset írni, és amit írok, az olyan borzadály, hogy csak na.....

Galadh: ne legyél ilyen lemondó! Az álmok egyszer valóraválhatnak! Légy optimista! (Ponténmondom...)
Rawery: pont most tartok ott a GYU-ban, hogy találkoztak Aragornnal a Pajkos Póniban, és ez a vers jól visszaadta a hangulatát....
Hegyirabló: még egy szívfacsaró vers...... igen jól írsz! Egyébként velem is úgy szokott lenni, hogy amikor boldog vagyok, akkor írom a leszomorúbb veresim....
mecsi: keh.... teccik.... szeretem az ilyen hangulatú verseket....
Nefadar: egyik jobb, mint a másik.... te részletesebb elemzést kapsz
Szelemem halála: :bawling: ez igen megrázott.... mint egy film lepergett előttem, és még két percel az elolvasása után is bámultam....
Silver: az első versszak ige király lett.... 8O
Többé nem: [size=9:ha106jl5](mindkettő)[/size] lásd: Szerelmem halála....
Az átok: ejha... ez aztán rendesen ütött.... igen király lett, és itt is hangosan koppant az állam a padlón!!!! Ezt le is mentettem.....
Társad leszek: ezen is elfacsarodott a szívem...... bárcsak lenne nekem is egy ilyen táram.... [size=9:ha106jl5](de nincs)[/size]
Ratzkha: viccesen fogalmaztad meg, de ha belegondolunk, ez valahol nagyon szomorú..... egyébként a vers nagyon jó! Tetszik, csak az eleje bonyolult az én fáradt elmémnek....
Nima: Igen teccik a versed, csak egy kicsit fáradt vagyok.... csak bámultam, de nem értettem meg belőle semmit! Ez nem a te hibád, mert a tudatalattim jelzett, csak már nem tudtam gondolattá átírni... (na ezt most jól megaszontam)
ADIM: nekem is volt egy ilyen versem, ugyan így megpróbáltam egy versszakban leírni a népeket... nem lett jobb....

Nai tiruvantel ar varyuvantel i Valar tielyanna nu vilya!

ADIM: most használjam azt a gusztustalan szót, hogy feeling? Ez most Maglornak is szól: ennek a
"mind meghalunk" dolognak története van...
Nem kötelező arról írni, amiben épp élünk. /nem hiszem, h Nefinek pl. meghalt a szerelme/ Mert mondjuk... írjam meg, hogy szerelmes vagyok, vége a félévnek, így egy ideig nyugodt, szeretem a barátaimat és szeretek élni? Olyan, mint egy popszöveg, pedig még meg sincs fogalmazva...

Bársonyos éjjelt, Álmodók!

Erda, neked köszi a véleményt, mástól nem is nagyon kaptam! Egyszerűnek tűnhet, de azért nem könnyű 4 sorban jó jellemzést írni a lényekről. Legalább megpróbáltam. Egyébként nem vagyok sem sértődős, sem haragtartó.
Hegyirabló, te hogyan tudsz ilyen depressziós verset írni, amikor életed legboldogabb szakaszában vagy (állításod szerint)? Érdekes ellentét, csak nem hiányzik egy kis búskomorság?
Mau Rauser, neked mi van a Biológiai óráddal? Már ketyeg, vagy mi?
Nefadar, neked aztán jól megy az írás, a legjobban a Szerelmem halála tetszett!

Egyébként áruljátok már el, miért van az, hogy a legtöbb vers szomorú, a halálról, a végről, a pusztulásról szól, vagy beteljesedhetetlen szerelemről? Mintha más téma nem érdekelne senkit...
Valami vidámat, kalandosat nem tudtok nyomatni, amin mosolyogni is lehet? Ne értsetek félre, semmi bajom a fájó versekkel (meg gondolom kiírja magából az ember a fájdalmát...), de ha valaki végigolvas néhány verses oldalt, lehet hogy kiveti magát az emeletről a telihold fényénél, az esőben...

ADIM a Des

Ra... nehéz még ez a név. Haláli ez a galambos. Na jó, modorálom magam, ez nem is vicces. Szegény!
Nefi: nagyon szép. Társad leszek... gratula!
Magamhoz ölelem, hogy érezzem újra
S ezzel emlékezzek a csodás múltra
mecsi: Keh vége: na bumm, puff, miegymás. Kifejezetten jó.
Raweny: Népszerű lett körünkben ez a kis csöveskirály... :aragorn2:
Galadh: imádom ezeket a kiábrándult hangvételű verseidet!
De most betartom.
Esküszöm. De mire?
Rád? Semmire...
Nem megy, tudom. hát ez...
Nefra: durr, egy pofon! Csak egy csúnya szó jut róla eszembe, ami esetünkben nagyon pozitív.
Aranymag: csodálatos a vége! Sajnálom...
Hajnal: mint egy kép, amit félálomban képzel az ember, sóhajokkal és hangokkal. Nagyon "látványos", tetszik.
Eglar:tudod ez a forma... döbbentes, nevetséges, fújj! :evil2:
érzem örök ködbe-olvadó valód nagyszerű.


Egy kis lelkizés:

Leszakadt a függöny,
De fel nem veszem,
Az én győzelmem,,
Ha lent marad.

Rebben a fény, szemek, szemek,
Rebben a fény, milyen szemek!
És akarat, erő, szeretet, kétség,
Öngyűlölet, önvaló-vétség,
Ne tedd, mert te jó vagy!
Ha rebben a fény,
A fénylélek fárad.
Szemek, milyen szemek!

Óda a senkitől a világnak.
Minek legyek virág, ha elhamvasztanak?

Halihó!

Mint újonnan érkezett először is csak ezzel a szolid halihóval kezdeném. Kritikát, mint "elsőhozzászólásosnak nincs képem írni inkább egy-két irományt (mert versnek nem feltétlenül ne vezhető) raknék fel.

Mi ér annyit, hogy leírják?
Mi érdemes, hogy elsírják?
Világmegváltó gondolatom
Leírását fontolgatom.

Ezen kívül még a legutóbbi Versestopic találkozáson előkerült versemet(?)ajánlanám a kritika figyelmébe(hozzátoldva, hogy nincs 100%-ig komolyan véve.


Békegalamb kálváriája
(amennyiben a kálvária:
út az üdvözítésig)

Ringat a nyár

Kellemes nyáron gerlice turbék
Volt sürü ám.
Az, kit a nyáron zsemlén, kalácson
Tart a Diák
Tél fagyos éjét nem vészli át.

Elvisz a fagy

Galamb aggyal fel nem fogható, ha
Megy a meleg és eljön a hó
Hiába a fűtés, nincs diák gyerek-
Galamb-halál csak így lehet kerek.
De a tubi felszínes:
Egyetemet felkeres
S megfagya ott,
Holt teteme díszít folyosót.

Siklik a békegalamb

Mint pöpecen sikló sima tárgyat
Rossz tanuló mind fölfedezend,
Lehet vele új, jó csúszfocit űzni,
Rúgni, de törni, bomlik a rend.
Morc tanerő e zajt megsokallván
Dobja ki ablakokon.

Nyafogva koncon, ványadt koloncon
Fáz a csöves.
Borít kukákat, prédálva vágtat
Étket keres.
Az ami másnak szórakozás, azt
Nem eszi bárki
S ő aki étlen, szétfagyva, télen
Kezet melegít:
Égő szemetes archaizál:
Más kor melegét felidzvén.
Szól a csöves: „E kirepült húst én
Most megehetném!”

Brutális ötlet, vad röhögés:
„Fagyott galambban nem megy a kés!”
„Úgy, csövelő társ ?! Nem megy a kés?”
Hopp beledobják! Olvad, sül végre
„Királyok étke!”
Szmog ízű vadhús színezve ónnal
S egy rossz takaró rejti melegét.

Nem kel a toll

Így mi élt és repdesett,
Fagyhalálon átesett,
Szórakoztat, felbosszant:
Csöves torkán lecsusszant.

Sziasztok. Nem nagyon lehúzó kritikák esetén még lesz pechhetek itt olvasni rólem/tőlem/engem.
Ratzkha

Sziasztok!
Már nagyon régen nem írtam verset, mert egyiket sem találtam méltónak arra, hogy bekerüljön, most végre sikerült olyat írnom amire úgy érzem, hogy talán megüti a mércéteket.


Szerelmem halála
A ködön keresztül feltűnt sovány alakja
Egyedül jött, akár csak valaha
Futva rohanok ki szerelmem elé
S félelemmel nézek sebes teste felé
Mikor hozzá érek, karjaimba zuhan
S karjával maga mögé mutat,
De én ott semmit sem látok
S ő csak annyit, suttog: „Fázok”
Magamhoz ölelem, hogy érezzem újra
S ezzel emlékezzek a csodás múltra
Miután elsuttogta, hogy szeretlek
Csak élettelen testét tartottam a kezemben


Silver
Lépteink zaja lassan elhal a puha fűben
Ide menekültünk szerelmünktől űzve
Karjaidban a szerelmünk tüze éget
S a csókjaid íze mámorosan édes
Forró érintésed szinte perzsel
Míg a csillagok ragyognak a fejünk felett

De magányunkban nem sokáig vagyunk együtt
Mert testőrök jönnek, kiket köt az eskü
Kétségbeesetten nézek, míg viszik
Hisz Ő nem e világi, akárhogy hiszik
Én igen, de ő csak engem követett
Az eredeti világunkból ezekre a földekre


Többé nem
Menekülj,
amíg csak teheted!
Tart esküd,
nem lehetsz velem!
Feledj el,
életed mentheted!
Fuss messze,
s örökre feledj el!
Várok rád,
ameddig csak élek.
Álom vár,
de attól meg félek
Hideg jön,
a csillagok alatt.
Szívem tört,
hogy egyedül maradt.
Vágyok rád,
de nem lenne szabad.
Mindig fáj,
s szívemben űr maradt.
Többé nem,
látom már arcodat.
Többé nem,
hallhatom hangodat.

Az átok
Sötétségbe taszíttatsz vétked miatt
Ki megátkozott az a saját fiad
Hű társaid mind elhagytak már téged
Szent földet piszkítja átkozott véred

Kardodról már szertefoszlott az áldás
S nincs ki, szétzúzná a fiad átkát
Királyi véred már semmit sem jelent
S az is elfelejt, aki téged nevelt

Tested jeges sziklára van kivetve
S ott ítélkeznek rajtad az istenek
A halott tetemed madarak rágják
S csontjaid puha hóval takarják


Társad leszek
Társad leszek a hosszú életben
S utána miénk lesz az egész végtelen
Társad leszek a magányos halálban
S az életért folytatott csatádban
Társad leszek mikor könnyedet hullatod
S akkor is mikor társaságod untatod
Társad leszek a túlvilágon örökké
S mikor csak tőlem kapsz már törődést



Sírva
A régit eldobják, feledve rég
Az újjal foglalkoznak, ezt súgja a józanész
Nem engedi, hogy az exét láthassam s vele tartsak
S emiatt könnyezve írom le ezeket a szavakat

Mi lesz, ha megint őt választja? Félek ettől
Nem kéne erre gondolni, de nem vagyok erős
Csak egy órát ígért, de az lassan lejár
Szíve kapuja mindörökre felém bezár?

Ágyában fekve írom e sorokat
S még számon érzem a búcsúcsókokat
Júdásé voltak-e vagy teljesen igazak?
Majd ha visszajön elmondja a teljes igazat

Ez szerencsére nem igaz, mert még mindig együtt vagyunk csak rossz hangulatom szüleménye
Többé nem
Soha többé nem érinthetem arcodat
S többé nem hallhatom kedves hangodat
Többé nem láthatom csillogó szemeid
S többé nem simogatnak már a kezeid
Többé nem bújhatok hozzád éjjel, ha fázok
Többé nem mesélhetem el neked az álmom
Többé nem érezhetem csókjaid édes ízét
S többé nem láthatom szemeid barna színét
Többé nem érezhetem finom illatod
S többé veled sajnos nem vagyok
Többé nem simulhatok testedhez
S többé nem alhatok már el melletted
Többé nem lehetek már veled
S soha többé nem érezhetem szerelmedet

Sziasztok!

Biológiaórai unalmam eredményét láthatjátok:

létem nem más:
álomképzet
tükörbe vallott
lehetett-volna

akarlak
kísértesz

Üdv:
-- Mau

Keh

A város reggeli csöndre ébred,
keresztes lovag indul útjára,
A fötéren a hóhér készül a munkára.
Asszonyok árulják a portékát
Hátha kapnak érte egy pár tinókát
A pékségben nagyüzem folyik,
kenyeret sütnek, mely mellé majd bor folyik,
lánccsörgés hangja süvít a kanyarban,
rabokat visznek nehéz olom vasban.
A tér mellett koldusok kéregetnek
Agyatok enni néha a férgeknek!
Sötét sikátorok mélyén,
Kiállt fájdalmasan a szánalom,
S szegénység leple fedi be az utcákat,
ott ahol a pestis lesi nap mint nap a prédákat.
Itt nem döbbent meg semmi,
ha kivégzésre akarsz menni,
elég ha kisétálsz a fötérre, s láthatod,
hogy emberek könyes szemekkel várnak a böllére
Boszorkányvidék ez mondom,
pedig nekem nincs velük semmi gondom.
Ülhetnék kocsmák mélyén neztelen,
de nem teszem!
Inkább az utcákat járva,
alattomos emberek szemét furkálva,
fejem eltakarva a csuklyámba,
megyek elöre e világba,
S ha megtalálom zsebkendöm, fújok bele egyet...

Betegség

Leküzd ez a kór, nincs ellene vakcina
Életem elmúlóban, nincs mi vigyen vissza
Gonosz, alattomos, letaglóz, kihasznál
Megeszi testemet, lelkemben vigasz vár

Elgyengülök, életem ereje elfogy
Hajdan erős férfi voltam
De a testem most összerogy
Mert erősebb, mint én vagyok

Tudom mi a vége, nem vár más csak halál
Ágyban fekve, gyengén menekülnék, de hová?
Nincs más út, csak előre
Bele e szörnyű betegségbe!


Kérem senki ne értse félre verseimet. Semmi bajom, életem legboldogabb, legsikeresebb időszakát élem!


H.

Elesszár
Nagy világ vándora vagyok,
Középfölde kósza sarja,
nemes királyok s tán bölcs tündék ivadéka.
Járom az íratlan, ám megjósolt utakat,
átitat az erő, befon az akarat,
hát bizakodva bízz te is ,
hogy hinni tudj magadban.
Nékem megadatott mindezt megokulnom,
s saját tapasztalatokból megtanulnom:
erő, hit, akarat; ez az mi egyben tart.
Így tudom tartani a kardot,
esőben is követni a lenyugvó Napot;
Érteni segít a csillagok zenéjét;
Így tudom teljesíteni egy visszatérő király
minden kötelességét.

Meghalni volna kedvem,
Elhagyni a világot.
Elhagyni gondolatod.
Hányszor mondtam ezt...

De most betartom.
Esküszöm. De mire?
Rád? Semmire...
Nem megy, tudom.

Tombolni volna kedem,
Szídni ez egész világot,
De legfőképp egy álmot...
Több nem adatott nekem.

Te vagy a végzetem?
Nem tudom.
Talán.

Sziasztok! Ha már senki nem ír kritikát, és mindenki vélemeényt akar, akkor én most azér is kritikázok......

Alyr: nekem nagyon tetszik! Főleg az utolsó versszak! Az valami isteni!
Meztelencsiga: Szegény Laura...
Nima: még nem halott a filmzenét, csak a filmet láttam (de azt töbször ), de annyira jó lett, hogy szinte hallottam a zenét!
Maglor: az utolsó versszak igen jó lett! Elkapta az érzést.... főleg az utolsó sor.... :itscool:
Mortec: az első negyon szép lett! az a macska hasonlat...... 8O
Hegyirabló: napsugár: :bawling: ez olyan, mintha rólam szólna....
Elborult az ég és nem kél már a nap
Hová lett a virág, megölte a fagy --> ez nagyon teccik... igen jól megfogalmaztad....
ADIM : hát... öööö... most őszinte leszek.... jók a rímek, meg minden, de mégsem..... nemtom, hogy mondjam... a régi veseimre emlékeztet.... (a rímek jók, a tartam viszon kevésbé) [size=9:2hnkykep]nehogy megsértődj![/size]
Aranymag: ejha... ez nagyon jó! Teccik ez a lepke motívum, vagy mi....
Hajnal: csatlakozom nefrához... naggggyon jóóóóóó 8O
Nefra: eh.. eh... IGEN KIRÁLY!!!!!! Most büszke vagyok rád..... én nem Pösti vagyok, és amikor először felmentem, mindenki, hogy milyen szép lesz, meg tiszta, és a mi kis *ar Kanizsánkhoz képest maga a mennyek... hát, ez a látvány fogadott a Nyugatiban.... utána metróztunk egyet, és még pár aluljárón is átmentünk... képzelhetitek, milyen csalódás volt.....


hát, ennyi, remélem mindenki elégedett.....

Nai tiruvantel ar varyuvantel i Valar tielyanna nu vilya! [size=9:2hnkykep](jó mi, most tanultam....)[/size]
Erda

Nefra: Köszi szépen! Tudod régebben többször betettem verset, de soha senki nem mondott rá semmit, így azóta nem merek betenni.
És a versed.... hát a tied se semmi! Le a kalappal! Naon rúúúlllllzzz

[size=9:1pzoh80d]Nem kíné tovább írni Ilájzsát&Haldír cicát?[/size]

Nefr: Ez elmenne egy punkdal szövegének! NAGYON TETSZIK!
Verset elemezeni nem tudok:) De ez akkor is tetszik!
Ha megtalálom a kedvenc versemet akkor beteszem ide:)

Sziósztok!
Hoztam egy versfélét, nem olyan, amit megszoktatok tőlem. "kissé" más stílus.
Kritikát kérek, és a féltrágár szavakat kicsillagozom. de ha szvsz nem eléggé "moderált", nyugodtan töröld ki Jacopo v. Anyu!

Kis magyar valóság

Leszáll a tömeg a Halál úton
Hömpölyög, modern Níluson
Fut végig emberér;
Szállok a Nyomorúság Terénél,
S meglátom a Várost.

A két csöves a járdán
Nyomoruk fény,
Bűzük szivárvány,
Lila szíveket festenek


Ha eljön végre a Krisztusod, ember
Felismered ha egy százasért énekel?

Köröttem a szemeteslegények
Játsszák a szent tragédiát
-magad megölni vétek
ugye érzed a Hierarchiát?

Elkotródnak a csövesek
A szemetesek összeröhögnek
Mégis megváltó szín a narancs
Jelképpé lesz,
Tudják melyik oldalon maradsz

A padokon ülnek az életfogytosok
Galambot etetnek, jaj, elolvadok.

Pest, a patkánymetropolisz.

A templomot ikonarcok szúrják
Át, egész a sebekeig
A felhők az üres padokat nézhetik.


Ez itt nem a pokol,
Mert már nincsen semmi
Igyekszem nem konzumidióta lenni

Tudod nem ilyen egyszerű az egész
Addig botorkálsz, míg *arba lépsz.
Én is lehetnék ilyen – mondják
A lépcsőt kávéerek foltozzák

A lábamnál EU szórólapok
Mégis megkérdem, hol vagyok.
Ez itt Európa, vagy ez még a Balkán?
Már túlnőttünk rég Európán.
Világviszonylatban is jó a semmi
A *arra csak mi tudunk várat építeni.

A vénasszony a csikkekben turkál –
Állambácsi, jó mélyre nyúltál.
Metróépítés és stadionok
-már csak a magyar olimpiában bizakodok

Ez egyáltalán nem irónia,
Casus belli és hegemónia.
De azért nem kell elítélni;
Én is azzal látok mint a többi.



Hajnal: Ez NAGYON szép! Olyan mint... mint Poe fájdalmas-szép tájai! Ennél nagyobb dicséretet tőlem nem tudsz kapni.


Üdv mindenkinek:

Nefra.

Elmúlás

Holtan fehér sivár vidék,
Feketén állott kőhalom,
Meghalni jöttem, vég.
Körülöttem halk siralom.

Ennyi voltam, ez voltam én.
Fehér köddé foszlok,
Álmomban láttam mást még,
Megbékélt, világos világot.

Hol vannak? És hol vagy te?
Érted? Amit tettünk, most
Itt terül el, mint jegyzéke
Életünknek, Sorsunkról.

És a hold viaszbábúkként
Kezel minket, - játszik.
Grandiózus festményekként
Halhatatlanná válik…

Örökérdemű, mi e mű,
Amit alkottunk – Egy élet.
Édes, így már nem keserű.
Nem ismeri még a véget.

De majdan ő is így jut majd el,
Hogy honnan indult a világ,
És majdan egyszer hova jut el.
Gyermeki szív dobog, világosság.

klo

Hegyirabló: Nagyon szép, és nagyon tetszik az egyszerűsége is!!
Alyr: Ne légy kishitű, nagyon ritmusos, nekem tetszik!!!

Hoztam egy újat! Kritikát kérek.

Kedves lepkém

Egy könnyű szárnyú
lepke telepedett szívemre.
Hiába hessegetem
szárnya nem rebben meg.

Könnyű szárnyán
nehéz díszek lapulnak,
mélyen a szívembe fúródnak.
Vérző seben áztatja

ezt a gyönyörű szárnyat.
Szívemről leszedi a virágport,
gyémánt potrohával seb
veleéiig hatol,

a maradék után
kutatva. S eközben
ezt mondja:
-Sajnálom.-

-Nem haragszom
kicsi lepke, de
menj el, vagy maradj
itt örökre.-

Üdv mindenkinek itt a versek, rímek dallamos világában!

Eddig a kreatívoknál tevékenykedtem a fórumon, de tegnap befejeztem a versem Középfölde lényeiről, s gondoltam, ide is feldobom, a legérzékenyebb lelkek úgy is itt vannak, s ahogy látom legnagyobb részük hölgy, ami nem meglepő!
A túloldalon talán azt hitték nem térek vissza Móriából, de túléltem a sötétet, s ismét fénybe értem...
Nos, erről lenne szó:

Sziasztok Álmodók!

Visszatértem Mória tárnáiból, bár a nyakam rá, hogy néhányan már nem vártak vissza…

Odalent találkoztam ugyan néhány rémmel,
Ijesztőkkel, rondákkal, de űztem őket fénnyel.
Akik kicsik voltak, gyorsan elfutottak,
A nagyok elől pedig, inkább feljutottam.

Újra éreztem a napfényt az arcomon,
S dal kélt a lényekről, vidáman ajkamon.
Halljátok hát versem, bátor szívű lelkek,
A mélyben írtam odalent, talán tetszik nektek.



Középfölde lényei

Vidám nép a Hobbit, más nevén félszerzet
Végzetét köszönheti egy, AZ ékszernek,
Másik vette magára terhét a végzetnek,
Meg is menti Középföldét, s elhajózik délebbnek.

A zömök Törpék túl nagyra nem nőnek,
Fegyverük a fejsze, mesterei a kőnek.
Szakállasak, mogorvák, de erősek és bátrak,
Sosem fordítanak hátat semmilyen csatának!

Az Ent arca ráncos, bőre kemény kéreg,
De segíthet a harcban, hogyha szépen kéred.
Velük van tele az ősi, Öreg erdő,
Ám csak elf láthatja, amint egy Ent felnő.

Az Elfek népe nemes, de fennhordja az orrát
Szeme szép és éles, mint a sas, oly jól lát.
Mesterei a dalnak, az íjnak és a pengének,
De ha baj van ők is szövetségbe lépnek.

Disznóképű, vad szörnyek az Orkok
Kardjuk alatt ropognak a csontok
Kegyelmet nem kérnek, s nem adnak,
Nem véletlen tartják őket kapzsinak és vadnak.

A Troll nagy, lassú és lomha,
Étlapján nem szerepel gomba.
S ha nem süt rád a nap fényes korongja.
Orrba vág irdatlan, fatörzsnyi dorongja.

Gyíkon repül tova a Nazgúl
A félelmetes, arctalan Nagyúr
A Lidérc visítása lelked ejti rabul
Mérgezett pengéje fejed veszi vadul!

Kinek lelke holtában is az élet foglya,
Az a Holtak seregét gyarapítani fogja.
Harcban szinte sebezhetetlenek a holtak,
S a legyőzöttek lassan közéjük sorolnak…

Heves és meggondolatlan fajta az Ember,
Ki tettéért felelősséget vállalni nem mer.
E nagy harcban sok bátor hős sorsa véget ért,
De vajon megérte? Ezért a fajért, az emberért?!

ADIM a Des

Tavaszi szél lassan keletfelé fordúl
arcomat jégkristály hófödte mindenütt
nem írtam meg a reviziót, azélet számüzött
vesepecsenye sül odaát, meg tarja
nincstelen emberek, kiknek nincs semmi arca
arctalanok, mint olykor mi is,
de nám látták még a Pampuszi Megonosszoszt
Csak én mozdulok el a párna mellöl
senki nem remeg meg lassan mikor kandallóhoz érek,
tévednek a csillagok, meg a modosok is,
de nagyon jó a zene csak kicsit torzít.
A gomb lassan letekeredik s a hang sem pulzál már úgy
Tamadripp om hari káman hallgass meg prosztatám
Kinek nincstelen életben szúnnyadó vajaskenyérgörcs mindene

Fénysugár

Felkelt a nap, s én ébredek vele
Fényében fürödve, a szívet keresve
Elmúlt a szerelem, véget ért a láz
Utamat keresem, elbódít a vágy

Könnyekkel küszködve leírom neved
Kereslek hol lehetsz, nem látom szíved
Elborult az ég és nem kél már a nap
Hová lett a virág, megölte a fagy

Hagyd el a könnyet, nyíljon ki a szíved
Vár a sok barát, ki veled él és nevet
Ne félj az élettől, mert hívogatva vár
Ott leszek Veled, mikor nyílik a zár.

Eglarcarien: Nem olyan rossz. Lehet hogy csak én vagyok ezzel így, de a forma engem nem érdel.
meztelencsiga: ez fájdalamas...
Maglor:"És mennek a felhők a fejfák fölött." - nagyon szép kép. Az első sora viszont nem teccik.
____________________

Szomorú időket élünk,
Hiába remélünk
Semmi sem változik,
Csak játszadozik
Az idő mindőnkel,
Mint egérrel
A kegyetlen macska,
Futni hagyja,
De úgyis utoléri,
Hiába is kéri,
Ha egyszer megfogta,
Végül felfalja
____________________

Miért megy el mind akit szeretünk?
Miért nem marad itt velünk?
Vajon mit tehteünk?
Hogyan krüljük el végzetünk?
Kulcsoljuk össze kezünk,
S mondjuk: szeretünk!