Versek

Köszönöm a kritikát igyexem...
Én továbbra sem írok kritikát, nem volna hejénvaló...


Talán...

Talán megtalálom szerelmem
Talán teljesül a vágyam
Remélem ez a végzetem
S lesz végre nyugalmam

Talán egyszer érezhetem
Hamvas bőröd éríntését
Talán megnézhetem
Gyönyörű szemed fényét

Talán majd hallhatom
Selymességét hangodnak
Talán még látatom
Barnáját hajadnak

Talán érezhetem szerelmed
Talán...

[size=9:30rayx0z]fqqdk - örvendek. Azt hiszem éleslátásúak a kritikáid. Ezt eddig nem sok embertől láttam itt a fórumon.

A szögleteid pedig olyan gondolatfoszlányok, amelyekkel nagyon könnyen azonosulok. De ezt mintha már mondtam volna egyébként.

Dingir... Neked pedig még nem mondtam, de ismét gratulálok.[/size]

Nem áll szándékomban bántani senkit. (Majdnem minden kívülálló így kezdi, nem?)

Galadh, Dodiee, Erda Niire : A szakadozott ritmus a szakadozott lélek tükörképe? Akkor talán nem is kellene ennyire szókimondónak lenni. :simogatásemotikon
ADIM a Des: A trance/house dolog lényegét egészen ügyesen sikerült megfognod (a körülményekhez képest ), de [size=9:2aesu1e8]én[/size] sokkal lüktetőbb, ritmikusabb formában látnám szívesen, tekintettel arra, hogy négynegyedes tánczenét szeretnél vele érzékeltetni.
Cueddo: Példamutatóan használod a halmozást és az ismétlést is. Nagyon szép... (Egy másik fórumon a paradoxonok professzora titulust kaptam, azt hiszem érthető, hogy miért tetszik az utóbbi versed.)
Ratzkha: Én viszont értem... Nagyon jó a témafelvetés.
Éowyn!: Miért kell ezeket a gondolatokat gyerekdalformával gyengíteni? Jól láthatóan nem diszkódalt akartál írni... Vagy ez egy mantra?
meztelencsiga: A reklámszlogenmontázs igen korrektül van válogatva.

Kíváncsi vagyok, közületek hány embernek jön le, hogy kikről szól a következő néccsoros.

code a rat the monster on doom in it

Sors

Minden megváltozott.
Homályba borult az ég,
A szürke égen sápadt fényű Nap.
A sirályokat elűzték a varjak,
A világ is borongós, akár a gondolat.
Fekete szívhez fekete nyakkendő,
Fekete éjhez még feketébb eső.
Hazugnak tűnik most minden mi volt,
Hazugnak tűnik hogy beszéltem veled.
Igaz se volt tán, hogy éltem valaha,
Tán az se volt soha, hogy szerettelek.
Talán mindig ily szürke volt a világ,
Talán a boldogság is illúzió volt.
Talán nincs ragyogás a földön,
Ma utolsó imám is az éjszakához szólt.
Ránk zuhant a Hold...
Elpusztul minden, a szürke, hűvös égbolt,
S színekkel szórják be az egész világot.
Mások jönnek majd sorban, s ahogy volt,
Tudni fognak mindent, mit e világ látott.
S elkövetik újra az összes hibánkat.
Lesz új háború, új éhezés, új halál,
S egy valami marad csak, nyoma e világnak,
Egy dolog csupán: Nem más, mint a bánat…

De jó, h írtál Cueddo! Mit is mondhatnék? tecc., akárcsak a többi. Viszont itt kieemelném azt a n. szép hangszimbolikát, ami pl. Verlaine egyes magyar fordításaiban is visszaköszön (nálad: magasra szállj -
kopog, ropog, szakad / deszka, cserép, vihar, /akarat, hatalom - /akarom: (...) ) n. jóóó! És a ritmus is!! (érik, repes, sajog / alkony, hajnal, gyümölcs / lehull, erdő sarjad / ) tetszik, ahogy összevegyíted a természeti elemeket az idő múlásával. Játékosságában is megvan a mondanivalója.
Azonban az örök kedvencem még mindig az, amelyik így kezdődik:
Már rajzanak igyekvő hátamon
a múlt körei, mint türelmetlen legyek.

Üdv!!

Nem emlékszem a számára, talán a XV. szösszenet.. Majd utánnanézek, csak elszálltak a cuccaim..

Valaki a szemétben turkál.
Valaki életem cserepei közt matat.
Kidobtam őket.
Csak fölöslegesen foglalták az utat.

Hát, ezt is felteszem. El sem tudom hinni, hogy rávettem magam... akinek mondtam, tudja, miért
Kérekszépen kritikát, én ritkán esedezem, de most különösen jólesne, ha írnátok! És köszönöm mindenkinek, aki az előzőekre reagált.


TŰZMADÁR, JÉGMADÁR

tűzmadár, jégmadár
magasra szállj -
kopog, ropog, szakad
deszka, cserép, vihar,
akarat, hatalom -
akarom: jöjjön el a fény
sorsom már nemcsak enyém -
egy vagyok veled

tűzmadár, jégmadár
ragyogva szállj
érik, repes, sajog
alkony, hajnal, gyümölcs
lehull, erdő sarjad -
nyílnak utak, erek
táncolj! repülj!
én is szállok veled

jégmadár, tűzmadár
magasra szállj
széthull, nevet, fénylik
idő, erő és csend
szárnyaljunk földtől égig
és ragyogjunk idelent

tűzmadár, jégmadár
te és én -
úgy élek tebenned
mint születő tűzben a láng
mint ragyogásban a fény

Álmok...
Álompillangó repülj el!
Jégszívemmel megfagyasztlak,
majd szárnyaidat apró szilánkokra töröm szét.
Kopognak a padlón a darabok.
Holtan esem össze.
A fehér szárny véres lesz,
megcsillan rajta a fény,
szivárványra bont.
Tietek lesz.

icke: nagyon tetszik! 8O
Galadh: Elmúlt: ez egy igazi Galadh vers. a Boldogan sokkal jobban tetszik!
Dingir: "Min feszíti lelkemre keresztre önmagát!" 8O 8O uhh...
ADIM a Des: nagyon jó vers...sajnos az emberek ilyenek. De majd megtalálod a választ.
Mortec: nem rossz, bár nem kell hogy mindig rímeljen szvsz.
inkább a gondolat legyen tartalmasabb!
Éowyn: "Véd az élet önmagától"...ez jó.!
Ratzkha: nem értem...
lunepierre: ez gyönyörű...ki is nyomtattam!
Wana: számomra nem ez jött le a könyvből valahogy, de amúgy a
vers jó. A Théoden nagyon szép, bár néha szvsz kicsit erőltetett a rím.
De hidd el, ezt nem bántásból mondom!!!
Area: nem értem...
Anita: bár én nem éltem meg ezt az érzést, a vesr nagyon jóó!
fqqdk: erről majd később írok véleményt ezt meg kell emésszem!

Sziósztok!
Ígéretemhez híven berakok egy Poe-verset. Remélem csak kevesen ismerik. Nekem az egyik kedvencem, szerintem a fordításai is elég jó.
Főleg Rabyn, Aranymag na meg Fiona kedvéért. Remélem szeretitek a romantikus összetettséget.



Imitt egy gála éj
A vég-évek magányaiban
Angyalnép, könnyben ázva, mély
Fátyol közt, szárnyasan
Színházban ül, drámát akar,
Reményt és rémeket,
Míg szférák zengnek, büszke kar,
Szeszélyes éneket.

Ezer isten-formájú báb
Súg-búg a színpadon,
S leng idébb-odább,
Jő, s puszta bábként megy vakon,
Amint formátlan odafönt
Nagy erők mozgatják a színt;
Kesely-szárnyuk csapkodva önt
Láthatatlan kínt!

Óh bolond dráma! nem feled
Örökre, aki lát!
Hogy űzi folyton a tömeg,
S nem éri, fantomát,
És körben űzi, s visszatér,
Nem éri sohase;
Bűn, őrület és szenvedély:
Ebből áll a mese!

De ím, egy csúszó rémalak
Mint vérpiros gomoly,
Előgyűrűz a színfalak
Magányaiból.
Jön! – jön! – és a bábok soka
A Csúszók étke lesz.
Sír a szeráf: férgek foga
Emberek vérével veres.

A lámpa – a lámpa mind kihal!
S lehull a remegő
Formákra, zúgva, mint vihar,
A függöny, a szemfedő.
Az angyalnép sápadva föláll,
S szól, míg fátylával időz:
„Ez az Ember című dráma volt,
s a győztes féreg a hős.”



Edgar Allan Poe verse, „Ligeia” c. novellájában
Üdv:
Neframíel

/igény szerint teszek be még, ill. nem teszek be többet. /

Lássátok feleim szüntükél minden
itt fekszem a hamuban, a pur alatt.
Dögvész szalad át a tájon,
minden kihalt immár.
Csak te vagy anyag
Én nem létezem....
Csak te tudsz, én hamis vagyok
Hamis mint bellfegor

Hát, igen... Nem mindig jön össze tökéletesre

Artemisz (Celebthil) írta: Jaj, ez öszeszorította a szívem! Nagyon szép!

Örülök, hogy tetszik valakinek
Az utóbbi vers nagyon nagyon szép DaroNight megmondhatod a bnődnek, hogy nagyon nagyon szép

mivel úgy látom, mindenki kritikát kér, de senki nem kritikázik, folytatom a jószokásom (cserébe csak annyit kérek, hogy a lejjebb lévő versem jó-e, vagy sem)

Cueddo: a kis tündér.... naígyon szép lett!!!! Őszinte csodálatom! A legutolsó már kritikán felüli, elállt a lélegzetem... *állkoppanapadlón*
icke: ezen nincs mit szégyelni!! Ez egy csoda! A dőlt betűs sorokból szinte mind lehetne aláírás..... :itscool:
Galadh: nekem a boldogan jön be, de az nagyon! Az utolsó versszakról egy Hobo kétsoros jutott eszembe:
"Állok az úton, s rád gondolok,
tudom, a szabadság magányos dolog."
Dingir: Mint feszíti lelkem keresztre önmagát. Hogy hogy tudsz ilyeneket kitalálni... én fél órát töröm a fejem egy rímen! Zseni vagy!
ADIM: 8O 8O 8O az első igen szép lett!
Csak eszik, zabál
Reggelit, vacsorát,
Más emberekből álló lakomát ---> ez az a rész, ahol kijelöltem a verset, és elkezdtem a mentés gomb felé kotorászni....
Éowyn!: ezt is lementettem... ezek az utolsó sorok...... :itscool:
Wana: Theoden..... 8O igen király lett... bár néhol nem tetszik a szóhasználat.....
Ratzkha: elég érdekes....

Sziasztok!!
Berakok egy verset,amit nem én írtam,de a szerzöje kiváncsi a kritikákra.A szerzö elsö verse,kérlek legyetek erre is figyelemmmel!

Elhagytad magad,lesüllyedsz a porba
Rossz rád nézni,mert a gyengeség tart fogva
Fogvatart,s mind jobban elemészt
És már nem vagy magad ura mire feleszmélsz

Tönkretettél,ahogy tönkretetted önmagad
Hozzámszólsz,de már nem hallom hangodat
Mennyi átsírt éjszaka,mennyi ígéret
De ne félj,már megszületett az ítélet!

Belefáradtam,hogy szavad mit sem ér
De már nem én vagyok az,ki kegyelmet kér
Nem érdekel mit teszel,hagyj magamra
Engedd hogy elmerüljek a gondolatokban

Nem haragszom,de nem vagyok kíváncsi rád
Te nem tudod,de engem már várnak odaát
Szörnyű titok,mit magamban elfolytok
Látod?Észre sem veszed hogy lassan meghalok!

S mikor már nem leszek veled,bánni fogod bűnödet
De ne félj,engem nem hajtott a gyűlölet
Szedd össze magad,küzdj míg teheted
Ne kínozd tovább,kik téged szeretnek!


By Zsigmond Anita

Wana írta: Pelennorban hunyt ki a király, Théoden,
Rohan csillaga, ki túltett mindenen.

Jaj, ez öszeszorította a szívem! Nagyon szép!

egy melankolikus pillanat szüleménye... a buszról néztem az emebereket, és lefirkantottam.....

Különc hajnal

Holnap megint felkelek,
kócos lesz a hajam,
furcsán néznek majd az emberek,
s nem lelem majd a szavam.

Holnap megint felkelek,
pizsamában boltba megyek
nevetnek majd a gyerekek,
furcsálkodva néznek az emberek.

Holnap megint felkelek,
talán meg is mosom a szemem,
megint nem megyek veletek,
mert rám furcsán néznek az emberek.

Nai tiruvantel ar varyuvantel i Valar tielyanna nu vilya!

Nos, ez egy régebbi versem.

Théoden

Vége van, elesett ő,
Théoden, a nagy királyi fő.
Életével védte az emberek népét,
A komor harcban kiontották vérét.

Ősz volt már, de bölcs király,
Rohant fenyegette az ork viszály.
Ravasz Gríma jött, s akkor Théoden viselkedett bután,
Elméjét hosszan mérgezte a mágus, Szarumán.

Gandalf is túl későn kapott észbe,
Mikor már mindenki rohant a vészbe.
S már nagy erő kellett, hatalmas tartás,
Gandalf révén megszakadt az ártás.

S végre felébredt a király, rohané,
Rögtön megtudta, hogy fia már a végé.
Kiment a temetőbe, szórta a könnyet,
Kínok közt elindult védeni Helmet.

Derekasan küzdött, nehéz volt a csata,
Mágus nélkül reménytelen halálvágta.
A mágus is jött, hozott segítséget,
Vele együtt Helmbe visszatért az élet.

Leverték a seregeket, nem nyert a fölény,
Mégiscsak győzött a hősrohani erény.
Győzelemből a hős halálba sietett,
Benne a vég sötét szikrát vetett.

Pelennorban hunyt ki a király, Théoden,
Rohan csillaga, ki túltett mindenen.

Nemrég írtam, légyszi mondjatok véleméynt

Drogó fia, Zsákos Frodó és Samu, a kertész
Emlék

Megye letűnt csillagai csendesen égnek,
Négy közülük felragyog nagy fénnyel,
Ködös útra indulnak a hősök,
Felruházva a legnagyobb erénnyel.

A legbátrabb hobbitok, kik valaha éltek,
Könnyeiket letörölte a bátorság szele
Frodó volt a legnagyobb s Samu segítette,
Róluk sírva emlékszik most a világ, és a megye.

A kettő odáig ment, hová senki sem mert volna,
Ekkra erőfeszítés egy olyan apróság miatt
Egy egész világ érettük most könnyeit ontja,
A gonoszság csermelye egy időre kiapadt.

[size=9:16ilk2mf]Párbeszéd

"Szeretném, hogy álmod könnyű legyen, de elaludnod neked kell. Ilyen távolból hogyan altathatnálak el? Virrasztok helyetted, ha gondolod. Lásd, minden pihen, a csendben zajt okoz, ami mozdul, ezért még a szív is szelídebben ver."

Gyönyörű volt, mit írtál, gyorsan szállt álmom. Az álompor szavaidon át ért el, nem kellett sokat várnom. Aludj most Te is, békét küld a reggel, s szívem dobogását: velem együtt kel fel minden. Csak Te alszol csönben és lassú ritmus jár át. Látom lelked álomittas táncát.[/size]



[size=9:16ilk2mf](Ez nem egészében az én szerzeményem... viszont egészében az élet szülte.)[/size]

Ma fiam született!
Kicsi, csúnya, nyamvatt,
De az enyém!
Lássátok, lábnyomom a fákon
Téli berek, járalajha, kuckócsönd
S vagyon, friss illat
SzagsemmisítQ, friss illat
Hosszantartó ápolás
Óh, elefánttal,
Sporóljon 20 százalékot
Láttott már ilyen vizes,
záraz bQrre használva,
qüdv barátaim,
miért nem használsz számítógépet,
a föld legjavát, tökéletesen feloldódik,
forradalmian új,
Lányok masszázs
Mert a mi tehenejink,
a legjobb tejet adják!
Kerezsd a tasakokban
És jelölteknek, megérint, érez, átölel,
Mogyoró, karamell, vap vaparo vápoppá

Sziasztok! Rohanok, tanulok, nincsidőmolvasni, nemtudok most kritikátírni(lehet nem is igénylitek), ez viszont megszületett.
Szerintem sem nagy durranás, csak jónak tartom, hogy benne van a halál, de nem mint fő téma, hanem mint az egész szerves része.



Napfény Peti
(a boldogság-diktátor)

Napfény Peti úgy örült!
Nagy tettére fény derült.
Bú tengerét kiszárítván,
Halál fákat mind kivágván
Szomorú csokrokat letépve
Hoz boldogságot népére.

Igen ám, de a sok öröm
Fájó szívnek kínzó börtön
Hogyha nincs min vigadni
Holtnak kegyeletet adni
Síró kedvest búcsúztatni
Ne adj isten szitkozódni

Úgy nem teljes földi élet
Látta Peti és megértett
Minden szomor-szép ősi dalt
(Melyből már remény kihalt)
Hisz ő rosszat nem akart!
Mégis csuda bajt kavart
Egy dimenziót kimart

A léte-sok, vegyes-szép kép
A sötét tónusok nélkül
Rikítóbb kavalkád mint rég
Szemet vakít kegyetlenül
Jaj mit tettél Peti gyerek!
Így minden baj tőled ered!
Jaj mit tettél Fény Peti!
Nagy művet így elrontani!

Búsult is szegény feje
S rendeletét megszegve
Szomorúszép verset írt
De szívét enyhítő írt
Adni csak a halál bírt,
Csak a Halál adhatott
AZ, ki búban kacagott.

(ha minden jól megy a WebMesternek küldök új avatarokat. Aki megrögzött szerepjátékos, és hallott már a Forgotten Realms-ről, esetleg érdeklődhet)

[size=9:ijugcun5]Édes halál,
édes élet,
érdes kíntól
véd az élet.

Szemed ragyog!
Édes élet!
Lelkeivel
véd az élet.

Fehér világ.
Édes élet.
Félelemmel
véd az élet.

Csupasz fákon
édes élet.
Könnyeivel
véd azélet.

Sivár lelkem,
édes élet.
Hangtalanul
véd az élet.

Véd az élet,
véd haláltól.
Véd az élet
önmagától.[/size] :

Bocs mki, most csak két gyors hozzászólásra van időm.

Szofi írta:

drága, le7, h én vagyok tolkieneshez méltatlanul túl műveletlen, de épp melyik Szilmarilok- beli történetet dolgozod fel a legújabb versedben (és mért nincs címe?)

Kedves Szofi, semmi baj a tolkieni műveltségeddel: Elrain saját "agyszüleményem", valaki, akire nagyon szeretnék is hasonlítani, meg nem is. [size=9:5uaisbwg][a neve innen: Eglarcarien][/size]
Arra, h Szilmarilok-beütése van, nem is gondoltam... Különben egy átgondolkodott szalagavatói bál következménye. Címjavaslatod volna???

Cue: Az utolsó egyszerűen ...olyan...te vagy; és kissé "Dorann-feelingem" ( >"a szavak kegyetlenek" ) van tőle.

Nem bírálok mert az olybá tünne,
mint mikor a bagoly és veréb a faágon ülne...
( A többit már mindenki ismeri
még ha meg is veti...)


A szerelemről

A szerelmes ember olyan mint a ...
De hisz nincsen rá minta!
A szerelmet nem lehet hasonlítani
De még méltó verset sem ehet írni
És én mégi megpróbálom
Todom hiába próbákozom
Elakad a szavam folyama
S nem folytatom ma...
De mégis az a belső kényszer
Amitől a szívem hevesen ver
Míg le nem írtam érzéseim
S nem adtam át képzeteim
Nem hagy nyugodni...

Kellemes hétfőt, Álmodók!

Van itt még valami! Annakidején, dumcsiztunk az egyik barátommal a house/trance meg hasonló acidpartys zenékről, aminek sokszor olyan hangzása volt, mint ha tényleg elszállna az ember, a "zene" befogadója. Erre aztán szintén született egy szösszenet, melyben próbáltam megragadni azt a érzést, melyet úgy sosem éltem át...

A szférák zenéje, mitől
Megnyílik az ember elméje.
Kitágul az Univerzum
Beszippant, magával ránt.
Éget a tűz, az űr hidege
Repülsz vakon, de
Érzed a Hold sugarát.
Véred lüktet, a ritmus
Szaggatja ereid, szemed
A végtelenbe mered
És elhinni sem mered,
Hogy ilyen is van.
Pulzárok pulzálnak
Visszhangot vernek a
Csillagok, azt hiszem
Ez az Élet és
Boldog vagyok.
Nemcsak a Világ hatalmas,
Én is kicsi vagyok!
De az a kicsi ÉN vagyok!
Akkor is, ha
Vörösen, ha fehéren szikrázok,
Akkor is, ha
Elnyomnak és meghalok.

ADIM a Des

Sziasztok!

Hát meg kell hagyni, ti aztán nem lazítotok! Na nézzük a hétvégi "termést"!!!
Dingir - határozottan tetszik, főleg ez a rész:
"Másnapos voltam, kábított a tegnap hatalma,
Túl sokat beszéltünk, múltunk feledni akarva.
Elterveztük, csodát hoz majd a holnap helyette...
De a ma szokott szürkeséggel zuhant tenyerembe.
Úgyis összegyűröm holnapra."
Galadh - Ez totál olyan, mintha most szakítottatok volna. Az Elmúlt szép lett, ám a második versben túl sokat okolod magad, pedig biztos nem egy személy a felelős egy kapcsolat végéért. Nagy elemzést nem nyomatok, mert nem szoktam rejtett dolgokat keresni, inkább azt nézem, hogyan hat rám. Talán egyszerű fickó vagyok.
Icike, a Párbeszéded nagyon Cool!!! Megfogott, nagyon ott van, illetve itt, mindenhol...
Cueddo - látszik, hogy találkoztál egy kistündéreddel...
Jacopo Neked azt tudom mondani... érdekes... nekem megfoghatatlan...
Nefra, ez kevésbé elvont számomra, mint Jacopo verse, de van hangulata. Olyan igazi borongós, olyan... Hát néha arra gondolok, jó lenne találkozni veletek... csak úgy... látni más lelkeket is, akik... itt ragadtak, de valahol azért élvezik ezt a maguk módján...
Most pedig, ahogy ígértem, én is előkaptam néhány versem 96-ból, a legdepisebb időszakomból, amikor két barátommal "Túl sokat beszéltünk, múltunk feledni akarva" aztán a merengések veleje lecsapódott egy kopott papírosra.
Ím, feltárom nektek akkori énem egy darabját, mely ma is megbújik a mostani alatt...

Mindenki a halált akarja!
Elhagyták magukat s
Az szívüket felfalja!
Miért csak a pénz,
A testi vágy, ami
Őket hajtja, de másért
Önmagát cserben nem hagyja,
Inkább oda se néz,
Szemét takarja!
És az ember ostoba,
Sok, mint a hegy, akkora
Csak eszik, zabál
Reggelit, vacsorát,
Más emberekből álló lakomát
S félve őrzi koponyákból
Emelt otthonát.
Botorkál, bár nem vak,
Mégse lát.
Ők nem éhesek, nem rémültek,
Nem fáznak,
Míg mások az utcákon
Rokonaik ruháikban áznak,
Gyermekeikre vigyáznak.
Nem ellenségei egymásnak,
De ott a kényszer, s átállnak,
Hulláik a mélyben, ahogy mállnak…
Akárhogy akarják,
Csak indulnának,
De sokan észre sem veszik,
Hogy egyhelyben állnak.
Nem a Mennyország felé szállnak,
A Pokolba testőrnek,
Szolgának állnak.
Hiába nyitom ki a szívem,
Övékben hideg, fagy szelel,
Karjuk vigyázón, szeretőn
Nem ölel,
S ha a halál
Pillanata jön el,
Magunk helyett mindig
Mást kötnek fel.
Mondd, hol rontottunk el?
A valóság elől
Semmi sem rejt el!
S most felelj, kérlek, mondd el,
Mit tegyek, hogy ne adjam fel?
Magam vagy a Világot
Hagyjam el?
Nem tudom, s kérdéseimre
Sajnos
Senki nem felel!

Nos, mit szóltok?
ADIM a Des

Üdvözletem!
Tegnap - vagyis inkább ma - éjjel született. Ez egy picit érezhető is rajta szerintem.

Találkozás

Még kavargott bennem az elhagyott éjjel,
A hajnali ködben ázottan indultam tovább.
Éreztem lelkemben a bor, s a füst szagát,
Émelygett agyam a sok színes látomástól,
Kiszakadtam zavartana nappali világból.
Másnapos voltam, kábított a tegnap hatalma,
Túl sokat beszéltünk, múltunk feledni akarva.
Elterveztük, csodát hoz majd a holnap helyette...
De a ma szokott szürkeséggel zuhant tenyerembe.
Úgyis összegyűröm holnapra.

El akartam úszni a köddel, de valaki nézett engem.
Feket haj, áttetsző arc, fekete szem. Megismertem.
-Miért?
-Te akartad.
-Szerettem.
-Ő is téged.
-Nem én tettem!
-Te hívtál engem.
-Hozd vissza!
-Nem tehetem.
-Akkor miért jöttél?
-Hogy emlékezz.

És ahogy távolodott, éreztem még a füst szagát,
S a mögötte kavargó porban láttam,
Mint feszíti lelkem keresztre önmagát.

Ha valakinek pedig nagyon szúrja a szemét az előző... Ebben feloldódhat.

code a rat the monster on doom in it

Most született két versem... egyiket sem dolgoztam ki igazán, de hát így jöttek ki belőlem az érzések. Lécci írjatok kritikát, nekem fontos lenne!

Elmúlt

Már nem fájnak a régi sebek,
Már eltűnt a könny a szememből,
Már örökké magányba bújok,
Már eltűntél életemből.

Elmúltak az idegen évek,
Hidegen nézek vissza rád,
Nem tudom, mi történt veled,
De többé nem várok rád!...

Volt idő, hogy szerettelek,
De te kitaszítottál,
Most azt mondom: Ég veled,
többé már semmi nem vár!


Boldogan


Nem vagyok más, mint szürke ember,
Nem tudtam színt vinni életedbe.
Tudod, már nem is akarok.
Legyél boldog, ahogy én lettem volna veled.

Én megpróbáltam kedves lenni hozzád,
Őszintén akartam, hogy megértsed,
Nem volt könnyű így, veled élni,
Veled, és teljesen nélküled.

Tudtam, hogy majd egyszer más lesz,
Más, és talán még jó nekem.
Mert jó így lenni, tőled függetlenül,
Magányosan, boldogan - nélküled.