Versek

Foghúzás a bali szigetek melletti kis csónakban


Egyedül fogsz nevetni, mert pusztulást hoz a reggeli örvény,
A nap se úgy jár mint rég, keletrQl kel, s nyugatra tér.
Az erdQk kihalt mohatakarói humuszként néznek vissza Rád.
nem érted az alkonyt, s a madarakat se hallod már.
Völgytengerek, szqk sikátorok, eltemetett temetQk,
leomlott templomok. Kötenger csak az, amit látsz!

Nézzél túl rajta! RemegQ tested a hideg talajt tapossa,
érzéketlen lelked, alig nyugszik, tomból, kiált!
Feküdj nyugottan, semmi sem dobban most szíveden kivql
Rajtad megy át a sors kettQs sine, és érzed ahogy összeroppant.
Csontjaid ropognak, vertözQ husod hiénák étke...

[size=9:3m8wbh76]Ezt csak Nimashilin kedvéért írom ide, hogy lássa milyen egy tízperces nálam. Nem várok senkitől kritikát.[/size]

code a rat the monster on doom in it

sziasztok, vers híján most kritikát írnék:

Ring: nagyon tetszik! megihletett ez a párbeszéd... majd meglátjuk, mi lesz belőle
Dodiee: a tied is nagyon jó. én is várom már a nyarat...
Mau: formavirtuóz vagy még mindig és a Vihar is nagyon erős, pontos: egyszóval remek vers. a "csillagszegek" különösen tetszett + ez: "én úgy szeretem nézni / a hold miként / falja önmagát"

Artemisz: Halálvirág termett a várfokon. --> ááá, ez valami nagyon jóóóóóó
Nima: Egyedül jöttél, s egyedül fogsz menni. Ez egy nagyon szép gondolat. Nekem nagyon bejön.... remélem azért nem igaz....
Toma gazda: én nem csípem a tájverseket (és én ezt annak néztem), de ez bejön....

itt van egy következő számszeint 4. versem
kritika terén ne kíméljetek
kösz.
[size=9:tcjhah4l](nem valami nagy alkotás)[/size]

Ablakból

Rózsaszín az ég,
Ő fújja felém.
A felhő gyönyörű,
rózsaszín gömbölyű.

Elveszi a naptól,
Árnyékot hoz jobbról
Színe srtétbe torkollik,
Szívemre bú telepszik.

Az északi szél fúj, s nyög,
S a felhő felém döcög.

A hó esik,
Ővele érkezik.
Olykor erős s nem látsz tőle,
Mert ő fújja sebesen előre.

A nap lenyugodott,
Szívemre árnyat hozott.
A templomból hang jő,
S, a szél csendesülő.

Nyugaton a nap még játszik,
Fényeinek pár sugara látszik.
A fák hajladoznak,
És a lökések egyre nagyobbak.

A sötét ráborul a falura,
S, a szél havat hord a kapura.
A szoba meleg de fázom,
Jó ideje az eget járom.

Mikor a felhő rózsaszín volt,
Fújt a szél mint most.
Nem volt hideg,
De szívem vala meleg.

De midőn elfújta a szél,
Színét ő elveszté.
S tőlem a meleget elszedé.

Elszedé a fényt is melyet a nap adott
Az égen nem ragyognak csillagok.
Az ég sötétbe torkollik,
Szívemre bú telepszik.

FIGYELEM!!!

Félreértések elkerülése érdekében hangsúlyoznom kell, hogy "Az olimpia és a meztelencsiga" című versem nem meztelencsiga szerzőtársamról szól, Őt semmilyen módon nem akarja kifigurázni!

H.

Nos, ez egy készülőfélben levő eposzféleségem első éneke. Mint minden, ami számít, ez is a Hi qi mauban leírt Pennamanhoz, vagyis az állatvilághoz készülő mítoszdarabka.

Wī

Ring: Nekem nagyon tetszik, akármi is ez(mmnt vers vagy novella..)

Tegnap este hazafelé (úristen, már a koli is hazafelé?), szóval Miskolc felé vontaozván egyszerre cask elkezdett dörögni-villámlani (rég láttam ilyen gyönyörű villámokat) és leszakadt ránk a sötétség. Én pedig ezt alkottam belőle:

Vihar

viharködök
fénye között
elszaladtam
a föld fölött

vég követett
éjkötelet
halk szavakkal
reám vetett

csillagszegek
égi jegyek
fény s alatta
kopár hegyek

viharködök
árnya között
én maradtam
sorsom örök

egyedül-lét

És ez pedig egy ma reggeli gondolatfoszlány, gyengécske, de elmegy azért…:

én úgy szeretem néni
a hold miként
falja önmagát
oly néma oly halott
mint a láng oly nyugodt
átkozott világ

Üdv:
-- Mau

Fáradt napra ébredt a hajnal,
lassan vége a munkának
Nincs tele a zsebem paraszolvenciával,
de most mit csináljak!!!!
Nem tudok kimenni meginni egy két sört,
mert a betegeim nem voltak hálásak!
Mit-csí-náljak?

Szenya disznó vagyok, nem írok kritikát, mert nincs időm olvasni. Majd holnap, remélem az az egy szabad óra elég lesz rá.

Szombat esti reménytelenség-hangulat, aggódunk&lelki zűr&miért élünk. Ja, félálomban írtam.

Itt haladsz előttem.
Milyen gyönyörű vagy! Fájdalmasan gyönyörű.
Egy fekete árnyék lettem.
Beleolvadtam. Ennyire egyszerű.

Egyedül mész. Magányos vagy, tudom.
Nincs szebb nálad, sötét tükörképem.
Rettenetes, hogy magam után húzom,
Egész utamon végigterelem.

Egyedül haladsz a kihalt utcákon.
Mögötted jövök, de nem vagy az enyém.
Eggyé válnék veled. Utcai lámpákon
Függ gyilkosod, a magasról jövő fény.

Gyötrelmes látni, milyen egyedül vagy.
Nincs melletted senki.
Megjelensz előttem, jövőlátó jóslat:
Egyedül jöttél, s egyedül fogsz menni.

fqqdk szétfesztíenéma topic kereteit. Nem érzem úgy, hogy ez novella,
de vers sem.

Zenét akarok hallgatni. Túl nagy, túl széles, túl fájdalmas a csend.- Hát menj, és indítsd el a zenét!
Talán megcsonkított lábaimmal lépjek oda? Vak vagy, hogy nem látod?
- Akkor énekelj!
Nem tudok már. Ha megszólalok, csak a halálhörgésemet hallod.
- Figyelj...miért gondolsz erre? Gondolj valami szépre, nem szabad,
hogy ilyen pesszimista légy!
Hogyan tudnék ilyenekre gondolni? Talán a golyót kapott koponyámmal,
amely zúg a gránátok sipításától?
- Nézz az égre milyen szép!
A Felhők is a holtakat siratják.
- És a csillagok?
Hűvösek és ridegek. Nem tudok mit kezdeni velük.
- Hé, itt vagyok veled! Ne félj!
És mégis ki vagy te? Te is csak azoknak a nyomroultaknak a nyájába
tartozol, aki csak maga elé bámul mogorván. Egyébként én is.
De akkor meg ne dobálozz ilyen semmitmondó szavakkal.
-....Dobog még a szíved?.... Van egyáltalán?!
Dobogni...hmm...igen, dobog. Hogy van e? Jó kérdés!
És ez meg ki a fr@ncot érdekel?!

Üdv veletek, tünde-barátok!

Találtam a Haldír-topicban egy szép képet, s addig-addig néztem, míg megihletett. Tessék:

Haldír siráma:

Hős voltam. Mivégre?
Meghaltam. Miért?
Emberekért. Halandókért.
Nem parancsért.
Én vállaltam.
Tudtam, láttam,
előre láttam, hogy nincs irgalom,
Halálvirág termett a várfokon.
Sok szép, bölcs társam ottveszett,
ne sirassatok, emberek,
ti ezt meg nem érthetitek.
A halál nektek nyugovás.

Úgy fáj szívem, mert mennek a hajók
messzi Nyugatra távoznak örökre,
nem vágyunk már e földi rögre,
búcsúzunk most, pihenni térünk.

Én is ezt akartam.
Mért nem lett így?

Rosszul küzdöttem? Ügyetlenül?
Talán...

Most Mandos csarnokában élek,
oly nyomorú árnyékvilág!
Ez nem hazám!
Magam vagyok,
S lelkem sír Valinor fénye után!

Nem akarok Nobel-díjas író lenni

Én nem akarok Nobel-díja író lenni
Meghagyom e dicsőséget másnak
Maradok hát egy egyszerű
Szürke eminenciás poétának!

Az Olimpia és a meztelencsiga


Mikor '96-ban Atlantában volt Olimpia
A sátram az emésztő mellé lett verve
Békák ugrándoztak alatta
És felmászott rá a meztelencsiga

Én hozzáértem, és majdnem hánytam
A házban szapannal kezemet sikáltam
Szidtam az idiótát ki odatette a sátrat
De azért örültem ha aranyat nyertünk

Area: Nem csak Te sírsz... Dingir versein..


V.


Tisztán reménykedő kovács az Úr.
Üt, vág, ad, vesz - formál.
De, én csak az vagyok mi csúf
- megéri, hogy tenyereden hordjál..?!



VI. [Mag..]


Életem - androméda; fájóan idegen.
Nehezülnek lépteim - felfelé a Hegyeden.


Termedben öröklétben honol a Csend,
Neszem - mely szívdobbanásom -
megtöri azt.
Ijesztő, alázatos kiismerhetetlenségedben,
Sum, qui sum - aprócska magod -
hinni akart.


Szétzüllök, elmerengek, megtévedek.
Ki az, ha nem Te.. - őrzöl szüntelen.

Dingir: jaj, necsináldmár! Minden verseden elbőgöm magam....
Luineheciel: Utolsó két sor: 8O :itscool:
Dodiee: jaj, ez nagyon szép lett!
Rabyn: ne félj semmitől!
Hegyirabló: én sem. A Nóbel-díjas írók mind valami nagyot csináltak, és elég zagyva műveik vannak (szerintem)

Nai tiruvantel ar varyuvantel i Valar tielyanna nu vilya!

ÉN nem akarok Nobel-díjas író lenni!

Dodie: ez rohadt jó!!...
Rabyn:

Félek
Ürességet érzek.
Semmit nem értek.
Félek...

Kelek.
Lépek.
Gépek.
Széttépett emlékképek.
Hajnal van.
Sötét és hideg.
Vár az iskola,
S megannyi ostoba tett.
Tettetett szeretettel teli szünetek
A fájó csönd-órák között.
Valaki áll a zárt ajtó mögött.
Valaki vár.
Nem enged a zár.
A boldogságért egy csöpp élet,
Mondd, túl nagy ár?
Belépni nem tudok,
S a valaki vár.
A folyosó szegletéből elnyújtott,
Szomorkás dallam szól felém.
Nem bírom.
Inkább rágyújtok.
S Újra a léptek.
Futok felétek,
Elfelejtett emlékképek…
Ó, mikor lesz már nyár?

Csalódás

Átbámulok a sötétségen,
amin nem lehet átlátni,
komoran ülök az éjben,
amit nem lehet átjárni.

Nézem az eget, a csillogó eget,
lüktet a harag a testemben,
Ellenségnek nem hajtok fejet,
gyűlölet izzik a szememben.

Nézem magam a tükörben,
gyülölöm az haragom,
egy követ fogok az öklömben,
undorodva nézek végig magamon.

A kő kirepül a kezemből,
a tükör csörögve szétreped,
könycsepp szökik ki szememből,
gyűlölöm az életet.

Üdv, Drágáim!

Igyekszem behozni a lemaradásom (8 oldal)-átnéztem, elmentettem, emésztgetek



Nefra, drágám, a Ligeia az egyik legjobb Poe-novella- a versbetétről nem is szólva (A verseid még feldolgozás alatt...)

Dodie, drága, aXV. szösszenet nagyon jó! Imádom, ahogy az asszociációval szinte allegóriává emeled a 7köznapi képet!
A Sors dark, de kifejező.


Nima, drága, a Fade to Grey eszméletlenül rímel egy nemrégi hangulatomra, miszerint legyen már végre tavasz !
(És jó, hogy vagy. Hogy ITT vagy. És hogy törődsz a topiccal kritikák, hozzászólások. Hálás köszönet! )



"efkú":az Uruk-Hai induló eszméletlen! Átjön a vasalt orkbakancsok dübörgése a ritmusban. A kockaverseket még emésztgetem. Egzotikus ízek, de nem befogad6atlanok & táplálóak

lunepierre: a prózaverseid gyönyörűek!!(még szintén feldolgozás alatt )

Artemisz:Tábori emlék-megtérés/megvilágosodás? Well-re emlékeztet; rokon téma & forma (Tudod, h nálam ez a legnagyobb elismerés -egyik- hangja?!)
A négysorosokig még nem jutottam el...

Cica, drága! Hihetetlen erő van a versedben, mint Benned, pici lány Csak az iszonyatosan nagy nyomás csiszolja ilyen kristályosra az élet hordalékát így lesz a szénből gyémánt

Mau, drágám- végre kiszakadt belőled! Kifakadt, mint egy kelés. Ha megnevezed a problémát, közelebb kerülsz a megoldásához. Ne ijedj meg! Kérdezz rá a miértjére! Kitartás, Drágám, menni fog! Fő a következetesség! (Ez nekem se szokott sikerülni, csak nagyon ritkán- mégis meg kell próbálni újra + újra Virtuális anyai öleléssel:Szofi)

Ez jó apropó arra, h berakjam azt a helyet, ahonnan az előző aláírásom volt(Müller Péter: Jóskönyv; Ji - King mindennapi használatra. 2001, Bp., Doctor Herz bt., 338.o.):

A Tui(= Másokkal megosztott öröm;58. jósjel) a művészet jele is.
A művészet örömből születik és örömöt ad.
Amelyik nem ezt teszi, az nem művészet.
Füst Milán kimutatja, hogy amikor egy költő az anyja haláláról énekel, szíve teli van örömmel, különben nem tudna énekelni.
Művészet akkor születik, amikor halál, gyász és sorscsapás örömbe csap át. Amíg ez nem történik meg, a költő csak annyit bír nyögni:
"Nagyon fáj, nem megy!"

mecsi, drága, a kimoderált verseidet légyszi tedd fel arra a 'besztof mecsi'- honlapra, amit Jacopo & Dae hozott össze & linkeld be ide. A moderálás arról szól, h mindent, ami lejárat6ja külsősök előtt (is) a Fórumot (/lehúzza a topic színvonalát), azt kiiktatjuk innen. Ettől még nem akarlak megfosztani a publikumodtól, csak legyetek szívesek máshol örülni egymásnak.Amit nem töröltem ki, azzal nincs bajom. Nem Veled van bajom, hisz nem is ismerlek, ezért, kérlek, ne vedd magadra az egyik új versem címét se (Csigavedlés). Allegória a tartalomra.

Jöjjenek az újak tőlem:

Lezáratlan ügy

A halálát kívántam.
Csak kiürült mészváz.
Kiszippantott osztriga
héja, mit meg nem rágsz.

********************

Szófia szavak

Megszégyenülök önmagam előtt,
ha nem maradok korlátaimon innen.
Hiba magamat különbnek hinnem:
oly terhet cipelni, mit nem kéne vinnem.
- Álmodok magamnak kín-ködöt,
pedig a szeretet örök.

*********************

Csigavedlés
(avagy: Bábból lepke)

Emlékektől súlyos a vállam!
Amit valaha megkívántam:
rámrakódott dús mészvázként.
Letenném, feledve az 'én'-t.

És iderakom azt a régi versem is, amiből az új idézetem van. A címére nem emlékszem...

Elmenekülnék, elmennék innen-
hisz nem hinném, ha nem kéne hinnem,
hogy itt valaha is lehetek szabad.

Hinnem kéne, de már nem bízom bennük-
eljátszották már becsületük,
mind közül ki legnagyobb vala.

(Nem kell komolyan venni, csak egy afféle kamasz-spleen szülte: szülőkből való kiábrándulás...)

Minden jót & kellemes 7végét & bocsi azoknak, akikről nem írtam...

Sziasztok! Nem naon járok ebbe a topicba, de most van egy kis versem, ami egy elég rossz hangulatomban született, de azért szeretném betenni:

A felismerés

Kétségek közt tengődő szivembe lándzsát állítottál,
kértelek segíts, de te csak vigyorogtál.
Hiába sírtam, könyörögtem kegyelemért,
kérő szavaim bele vesztek a végtelen sötétbe.
Próbáltam a lándzsát kihúzni, de te visszaszúrtad,
nem értettem miért, azt hittem barát vagy.
De bevillant a véres valóság,
te vagy az álarc mögé bújt gonoszság.

Életünk ködbe veszQ hajnalán
majd mindent megértesz Pindurcicmaghumpedmiklumzabim
Mindent elönt a fény, s játszik, mint gyerek a homokozó közepén.
Fogadj velem egy kékfrankosba, a vánkosom már kihült,
de te a teraszról figyelsz engem

A pilis magas hegyeiben újra megjelentek a hollók
Csak te évelsz, csak te keringsz óh nagy turista Feri
Bakancsod már oly sok utat megjárt, de mégis gyerek vagy!
Aranyeredet, rossz derekadat leszámítva, no meg az asztmád ( fogaid)
Minden a régi! gyerek vagy! Nem tudsz felnQni

De te Óh Urunk ! Nekünk megváltást ígértél!
Te, óh Úrunk, nekünk felüdülést ígértél a reinkarnáció körforgásából.
Minden maradt a régi, csak a buszjegyek drágultak
Óh felkenet ! Óh idQtlen bölcsesség! Hozzád szólok most, ismeretlen!
Miért nem vagyok most a Bükkben! A tavaszi havasokon, s a nyári kopárban?
Miért nem megyek most csizmám koptatva elötted, óh purusa hatmané!
Hiszek benned, dioniszosz kultúra! Hiszed hogy vagyok? Létezem!
Lélegzem veled! létezem benned! Vagyok aki vagyok!

De te, óh erQs várra építetted házad,
nem roggyan meg a hosszú évek alatt.
Az enyém a felejtés mocsarán süllyed le.
A séróm már kócós, ma sem fésülte szélanyó!
De te, óh Mehumpedum rasa fia, Te mindig fésült vagy.

Üdv Drágáim!

Sajnos nem tudtam belépni a mezterlencsiga néven úgyhogy amíg nem jön össze ezen vagyok elérhetQ imádóim részére.

Lélekharangozás

Szólni fognak a harangok,
A vének, az utolsók.

Úgy kongnak, mint még soha;
Mintha mind Isten volna.

Ha nem halljátok; rettegjetek,
Elsírják a Nagy Ütemet.

Remegni fog város és hegy
Hangjuk ősi lesz és egy.

Odáig szólnak ahol soha nem daloltak;
Ahol csak a Csend ülte meg
Madártalan erdőinket.
Ahol egy szél se zúg;
Oda legmélyükig jut.

…És ledőlnek a távolban a tornyok,
nem hiszi senki; volt valaha boldog.
Addig kongnak, míg ébresztenek
S homályos szemeinket
Kifeszítik a ragyogásra,
Az egyetlen szent látomásra.

Megkérdhetik akkor
Összes kérdéseik;
S válaszolni fognak
Az Éj s a Csillag,
Melynek fénye akkor lobog
Ha a lélek nyomorodott.

A harangok keltenek majd,
Zenéjük torz lesz és vad
- igaz, mint a legszentebb hit
miben az első ember hitt.

…És ha úgy konganak majd,
hogy eggyé szakad tenger és part,
ha szétreped temploma fala,
s belepusztul aki hallja;
érdemlitek, hogy eljöjjenek
akiknek a nevük is egy,
új világot teremtsenek
lüktessenek mint az erek
a hazugok forró homlokán.

Ha a lélekharang csendjén
Jövőnk elsírom én;
Ne suttogjátok, hogy ti tudtátok,
- ha tudtátok, miért nem szóltátok;
temploma ez a pusztulásnak
oltároknak és az újulásnak.
Öntsétek harangjába
A kínt, a földet s az
Éjszakába múlt reménységet.

De ne akarjátok megkongatni;
Ti úgysem tudtok harangozni.


(Ez most született, mert mostanság történt valami olyan az életemben, mi miatt roppant dühös vagyok, és egy orbitális olifántot fejbe tudnék verni. Grr...
Bocs mindenkitől a kirohanásért. )
Üdv!
Nefra.

[size=9:2zqf6cl2]Kicsit szomorú lett... Bocsika... [/size]

Az utolsó percben

Az utolsó percben a férfi
Remegve nyúl a lány keze után,
"De jó lenne egy kicsit még élni"
Vállára borul búsan a lány.

Néma a szó, csak a tekintet beszél,
Lelkük fájón össze - összeér,
Féltve óvják az utolsó perceket,
Mit szerelmes szív soha el nem feled.

"Kicsi szerelmem, mi lesz most vélem?
Egyedül hagysz örök sötétségben.
A hónapok múltak, de illatod maradt,
Itt Qrzöm mostan a szívem alatt."

"Mennyi emlék, a jövQ mily sok titka
Olvadt bele gyöngéd karjaidba!
Mennyi gondolat lett örökre bezárva
E mesebeli, édes szerelem - világba!"

"Ne félj, kicsim, álmunk egyedül álmodom tovább,
Gyermekünkbe rejtem szemed sugarát!"
"Ne fél, kicsim, én majd vigyázok reád,
Fátyollá szövöm az éjnek sugarát!"

A férfi remegve kapott
Még egyszer a lány keze után,
Majd szeretQ szeme könnybe fagyott.
Ájultan esett össze a lány.

Drága Költésztársak!
Hadd kérjelek meg Titeket, hogy kicsit kevesebb offtopic hozzászólást tegyetek, mert teljesen széthúzza a topicot, én meg utálok törölgetni.
Ez alatt természetesen nem azt értem, hogy ne írjatok egymás verseirol, de az egymás impotenciájának kitárgyalása nem feltétlen a topic témája szvsz.

Köszönet, üdv, és írjatok sok szépet
Jaco

Dameron: Nagyon tetszenek a képeid, szépne írzs!
Galadh: WOW! Nem semmi, ezt lementettem.
Nima: "Ne félj, te csak egyszer halsz" --> ez igen szépp lett!!!!!
Ungwe: ki érdekel a ritmus, meg a ríemlés, ha az üzenete, és a megfogalmazása gyögyörű?
Éowyn!: :itscool: Fregeteges vagy! Ez a vers igen jó lett! Le vagy mentve!
Wana: te is nagyon remekelsz! Csodás ez a versed!

Nai tiruvantel ar varyuvantel i Valar tielyanna nu vilya!