Versek

Arlith: Bőven kifejtetted
Mau: szép, olyan balladás jelleg, ami nálam bejön
Jacopo:: akármit mondasz a versedre, én amellett állok ki, hogy jó

Én meg itt vagyok a szemétbe hajíthatókkal:
Harcolni vkiért

Szíved diktál
S nem adod fel
Ígéretedet betartod nekem.
Harcolsz, nem adod fel
Ígéreted tart életben
Figyelj rám, ne add fel
Az életed fontos nekem...

Jókedv

FElhőkön a fény dalol
Bújócskáznak az angyalok
Fényes szárnyuk meg annyi árny
Dél táján ugrándozva jár.
Ablakpárkányon ülve
Két emelet magasságában, szédülve
Írom, amit lát a szemem
Csiripelnek a virgonc verebek.
Felhős nap, szivárványos éj
Jót remél az, aki fél
Álmában látja csak a jót
Körülkéne néznie, hogy lássa a jót.


No, jó 7végét mindenkinek!!!!

Arlith: huhh, 8O mindenkinek a nevében kössz!

Wana: ez nagyon tetszik!!
Galadh: fájóan szép.

Sztem tartsuk meg a talit!!

Na szép jó estét mindenkinek:
Először is lógok egy két válasszal nektek
Efkú: Hát tudod nem éppen új, de végre megint ráérő színfolt vagyok. Oan durva, már közel egy éve, hogy ide írogatok..
És azért idegesít a kód, mert annyira monoton mint forma, és kizárja a spontanitást, pedig az éltető erőm
Toma gazda: Nem akartam a lelkedbe gázolni, nehogy letedd a tollat miattam!

A ma délelőttömet azzal töltöttem, hogy megírtam a beígért öt oldalról szóló kritikát. Ez a mostani 4 végétől- a 9.oldal közepéig tart.
Egy két vers lehet,hogy kimaradt, ráadásul a színeseket nem sikerült kinyomtania anyácskámnak, azokat majd bepótolom, csak szóljatok rám.
Jó hosszú lesz, úgyhogy kis türelmet kérek!!!
Ring: Mivel valóban szétfeszíted, ha nem is a topic, de a műfajok kereteit, én csak gratulálni tudok!!!
Artemisz:
Haldír halála: Tudod nehezen tudom objektíven értékelni a verset, mert nekem Haldír nem a filmbeli vki, hanem a könyvben megismert tünde (najó, bevallom halálra idegesít a film), úgyhogy én most egyetlen képet emelnék ki:

Halálvirág termett a várfokon

– !!! (Éljen Minas Morgul )
Hegyi:
Olimpia és meztelencsiga- hmm hát… izé, ez a vers inkább a csigaoldalra való, mint ide, már ne is haragudj…
Nahryien:
IV. a „függvén” egy meglehetősen lezáratlan, képzett ige. Ergo hiányossá teszi a verset, hogy nincs mögötte valami, minimum három pont.
V.

Tisztán reménykedő kovács az úr

Ez egy nagyon jó kép, jó indítás, de nem értem, hogy következik ebből az uccsó két sor. Az Úr/ csúf rímpár szvsz nem túl szerencsés.
VI. Nagyon jó az első szakasz ritmusa, kár, hogy nem tartod ki végig. Azt, hogy „sum qui sum”, nem nagyon szokták így használni, és a vagyok ki vagyok szvsz egy jó kis belső rímet is adna, és visszahozná a ritmusosságot. Ennek a szakasznak érdekes a rímszerkezete, ha kicsit igényesebb lenne, azt mondanám, hogy gratu érte. Így viszont eléggé sántikál ( csend/-ben; -om/-od;azt/akart )
Azt várná az ember, hogy a harmadik szakaszban visszatérsz az első szakasz ritmikájához, de ez (sajnos) nem történik meg. És az utolsó rímpár szintén csúnyácska: megtévedek/ szüntelen
Lélekszakadva: Ez inkább példázat, mint vers, de azért érdekes. Főleg az utolsó szakasz tetszik nagyon.
Rabyn: Kedves kis kesergő, fájdalmas a szomorúságod. Csak azt sajnálom, hogy túlságosan egyszerű az önrímeivel.
Dodiee : hűű nagyon tetszik a versforma!!

S megannyi ostoba/ tett

– én itt beiktatnék egy sortörést.

Tettetett szeretettel teli szünetek

– na ez valami eszméletlen!! Ha nem kulturális egyesület lennék, akkor nem így fejezném ki magam… ))
A

fájó – csönd órák

is nagyon nagyon erős!
Itt viszont minimum egy gondolatjellel kéne jelölnöd a következő szerk. egységet. Ami mellesleg egy kicsit homályos nekem, lehet, hogy ez a saját szűkagyúságom, de nem értem az utalásokat.
Az

inkább rágyújtok

– olyan hirtelenséggel ránt vissza a valóságba, hogy az már szinte fáj, ezért is gratu!! , az ezt követő szakasz is nagyon jó, ahogy visszatérsz/utalsz egészen a vers elejére.

Ó, mikor lesz már nyár?

– bakker, hát jó kérdés… :/
Area:
Csalódás: Az első két vsz. elég zavaros, ráadásul az első pusztán önrímekre épül. Aztán a másodikban ellentmondasz önmagadnak. Most csillog, vagy sötét???
Ha rajtam múlna, és ez persze nem így van, csak az utolsó két versszakot tartanám meg. Bár a harmadik versszak negyedik sora megtöri a kezdeti ritmust.
A negyedik versszak viszont komolyan mondom, profi. Igaz, hogy itt is van egy önrím, ez mégsem zavaró. Nagyon pontosan tartod a felállított ritmikát. A vers maga szép, bár itt is mondom, az első két vsz. kicsit felesleges, a tükrös képet jó néhányan felhasználták már, de te most úja formában mutatod be. (Mikor menjünk Kanizsára?)
Szofi: Hát veled úgy vagyok, mint Mauval. Igazából nem tudok mit mondani. Talán annyit, hogy a Szófia szavak cím gyönyörű, a Csigavedlés pedig megérne egy teljes irodalomórát Itt is leginkább a cím vadállat!!! Imádlak!! ))
A régi versed viszont nem annyira jó, kivéve az általad is kiemelt néhány sort.
Luineheciel: Senki miatt nem éri meg így elkeseredni. Csiszold még kicsit, és jó lesz!
Neframíel:
Lélekharangozás: Már a cím nagyon megrázó, borzongató egy kép.

Úgy kongnak, mint soha;
Mintha mind Isten volna

.
!!! ez is zseniális, az ember bele se mer gondolni, mi mindenre utalsz ezzel a két sorral.
A harmadik szakasz viszont kissé pátoszossá válik, lehetséges, hogy iróniának szántad azt a „Nagy Ütemet”, ez viszont nem derül ki a környezetéből.

Madártalan erdőinket

- Száz év magány rulz!
A hatodik szakasz eleje megint nagyon jó, különösen a

S homályos szemeinket/ kifeszítik a ragyogásra

!!!
De aztán megint átcsúszol a pátoszosságba.
A

Megkérdhetik akkor
Összes kérdéseik

Egy kicsit esetlen.
És egy kis kötözködés tőlem, csak neked (nem muszáj komolyan venni) : Melyik csillag?
A lobog/nyomorodott rím egy kicsit erőltetett.
Ez a szakasz egy kicsit fölösleges ide.
A 9. Vsz. aztán megint nagyon- nagyon jó!
Főleg a :

Lüktessenek mint az erek
a hazugok forró homlokán

A

De ne akarjátok megkongatni;
ti úgysem tudtok harangozni

Ismét !!! rulz!!!!
„És felkelt és ment…” Ez a vers elég zavaros nekem. Nem mindig kibogozhatóak a képek, sőt maga a történés sem igazán. A gondolati egységeket legalább gondolatjelekkel válaszd külön, kérlek! A

mitől bolyhosak lesznek a fények

kép nagyon hatásos!

Tél ölel be mindent

– ha nem a beölelés tradíciója jutna eszembe azonnal, azt mondanám, nagyon szép, ahogy összekötöd az ölelés, és a betakarás fogalmát
Az az igazság, hogy tébolyító az irrealizmusod, de nehezen érthető. És még az érzéseket se közvetíti rendesen azon kívül, hogy „Segítség, nem értem!!!”
Dingir:
Az utolsó percben: hát…öööö… nagyon balladai, meg minden,de… DE! tudsz te jobbat is!
Búcsú a világosságtól: Na ez vmi gyönyörű! Belépett a „villamosos” mellé a kedvenceim közé. (Te talán nem tudod, de azt én minden egyes talin felemlegetem )
Annyira jó a hangulata, ahogy szinte elringat ez a vers, és torokszorítóan fáj. Te jó ég, kiakasztasz teljesen…
Melankólia: a kezdő kép kezd egy kicsit közhelyessé válni, de aztán megmented.

Mint őszidőben a szürke zápor,
őszidőben, szürke szemedben

Nagyon nagyon szép.
A „kényszer- képzetet” között nagyon jó az a kötőjel!!!

Zuhogó őszben

– hát ez is!!! (Valaki aki Szofi, vagy most érettségizik-hogy hívják ezt a képet???)
Még egy- két zseniális fogásod kiemelem:

Fénysugárból szőtt idő

Átfeslik a zokogó álom

Nima:

Ezerfényű nyárban

– szinte látom, Nima hüpp
A második szakasznál ismét felhozom azt a technikai apróságot, ami a mániám: Figyelj a véletlen, de nagyon rossz rímekre, hogy nehogy egymás mellé kerüljenek, mert az egész vers esetlenné válhat tőle.

Hiába üres már a jászol,
Gyermeket kereszten látod.

!!!

De jajj, vajon hány halál jut nekem?

– Na ez is nagyon megfog. Ha Istenre utalsz, amit persze nem tudhatok, érdekes a gondolat, kissé eretnek ugyan, de pont ezért élvezem, hogy fáj neki mindannyiszor meghalni gyermekeivel.

Nem szeretek soha virágot hullatni

Hát én sem hidd el… Milyen finom utalás a temetésre…
„Elszakadok tőled”- Ez egy teljesen Nimás vers, bár nekem hiányzik belőle az előző kettő (mármint az általam elemzett kettő, na meg a következő) frissessége és varázsa. És egy kis kötekedés: A laza kötél nem szakad…
Fade to grey- ez egy egészen új stílus, de nagyon jól áll!! Szépen kibontod a képet.
Főleg a

Szürke rózsák nyílnak kitartóan

És utána a zaklatott

Eső, csepp, eső, csepp

vágott pofon.
Galadh, Jacopo: Kozmikus temetőkben…
Erről a versről Jacopónak már elmondtam a véleményem, és majd neked is egyszer Gal, igérem, de nem igazán publikusak azok a szavak, amik leírják )
Annyit előrevetítek, hogy naggyon naggyon Tarja!!
És ezer bocs, hogy csak egyikőtök engedélyével használom az aláírást, remélem nem gond
Nihil:
A fájdalom szózata: tőlem elég távol áll ez a stílus/hangulat- így inkább egy-két hiba kiemelésére szorítkozom: első négy sor, utolsó rím: állt –> Ez nagyon rossz rím az előző háromra. Vagy tartsd ki a rímet, vagy ne, de ne használj félmegoldásokat, mert kettétörheti az egész verset.
Aztán: -ban,-ban,-ban,-ban -> Tessék odafigyelni, hogy az önrím nem túl szerencsés!!!
Wana:
Tűlevelek: Nagyon tetszik az „aá-áa” játék.
A vsz. végén viszont megtöröd a ritmust.
A második szakasz második sora kicsit felrúgja az általad felállított kereteket.
A

Nem segít itt már se Isten, se fáklya

Nagyon jó sor!! Akár mottó is lehetne.
Mellesleg furcsa képtársítás a fenyő és a halál, kissé szokatlan – ez persze nem jelenti azt, hogy rossz lenne.
Mondjuk számomra a fenyő örökzöld, és ez inkább az örökkévalóságot, mint a halált szimbolizálja. A kopasz erdő hatásosabb kép!
„Halálos éjszakában…” A Hold szvsz. a ciklikusság és nem az elmúlás szimbóluma. És az örök itt ugye főnév, és örökkévalót jelent? – csak azért kérdem, hogy nehogy félreértselek.
A

Vércseppek táncolnak szemeim szélén

nagyon morbid, de erőteljes kép- vérkönny. !!!
Luinepierre: „Ránk nyomta…” Valakinek a stílusára nagyon emlékeztet ez a vers, de nem jövök rá kiére… Egyébként nagyon jó
Armelia: „Ármány…” Először egy kérdés: „épp” ez most ép, vagy éppen?
Nos, ha már elkezded, tartani kéne a rímeltetést, különben értelmetlenné válik.
Olyan, mintha a vers elején csak a hangzás miatt pakolnád egymás mellé a szavakat, aztán megpróbálsz valami jelentést is kicsikarni, és odáig jutsz ebben, hogy a végére felrúgod a saját kereteidet. Ez így eléggé hatásvadász, nem gondolod?
Efkú:
Törökméz: Muszáj ismételnem magam: imádom a szürrealizmusod… csak ez a kocka stílus…
Csak kiemelnék egy-két képet, ami megfogott, mást nem tudok hozzáfűzni…

talpak ízébe álmodni édeset

vállunk illeszkedik a világ falán
ha a minden geometriája szétesett

(Jaco ezt mintha külön neked írták volna. P )

Méla felhő lefetyel lila nyelvvel

Méla csau felhő… LOL
Mortec:

Egy csiszolatlan gyémánt vagyok…

Na ne… Ezt azért az ember önmagára nem mondja ki, mert hülyének nézik… Hiába töröd meg amúgy jól, ezt a pöffeszkedő képet… Az ember antipatikussá válik, ha fitogtatja önimádatát… ezzel nyitni egy verset életveszélyes… jajj..
Ne érts félre, megértem miből adódik a félreértés, de erre nagyon vigyázz, mert megutálhatnak!!!
Átalakulás- Kissé közhelyes a forma nem gondolod? Vagy milliónyian elsütötték már, és még egy ötéves is ismeri…
„Ne akarj…” – Ez is közhely, de ez feltétlenül igaz…
A nagypapád verseihez nincs jogom hozzányúlni, annyit mondok csak, hogy elismerésem, és megérdemelné az ismertséget!!! :itscool:
Cicafül: Wow! Nagyon-nagyon szépek és élők a képek. Nagyon erőteljes a vers! Gratu!
Adim a des:
„Asszony…” Hát… ööö… egyszerű forma, egyszerű tartalom…
"Racka"
Kos és oroszlán: Az első két szakasz ritmikája szvsz. Négysoros formát követelne. És szinte külön versként él. Bár a rímkezelésed egy kicsit erőltetett. Ha nem tudod kezelni a rímeket, akkor szabadulj meg tőlük, erre való a szabadvers Ami mellesleg a harmadik vsz.ban meg is jelenik, bár talán csak formájában. Hiszen itt is erőlteted a rímeket. A harmadik szakasz második sorában töröd meg először igazán a ritmust. Ott, hogy –

Méltóságod unalmas,
Hallgatásod magázásod
Csak számodra tartalmas

Itt ismét megjelenik valami zeneiség, de a következő sorokban felbomlik, ahogy jött, úgy tűnik el…
Onnan, hogy „tisztelnek” ismét felsejlik az alap ritmika, de folyton megtöröd valamivel. Ha például a „Bomolva” nem lenne külön sorban, kicsit visszakapnánk a ritmust.
A negyedik szakaszban megint zenélsz, de ez nem ugyanaz a ritmika, amivel az elején indítasz. Ez a zeneiség is megköveteli a négysoros formát. Mint ahogy négy sorig tartod is, hiszen ott, hogy „másfelé repít” megint kiesel.
„Mért kell nekem” Megint vissza.
A következő szakaszban valamiképp érthető lenne a ritmusváltás, ha következetes lennél, mintha a két viaskodóhoz igazítanád a stílust.
Viszont csak az első három sorig tartod, aztán visszatérsz az előző szakasz ritmikájához.

Közért tégy, míg bír a karod

ez közhely, már majdhogynem a XIX sz. végén is… Ráadásul ezzel a sorral megint kiesel a ritmikából, amibe a következő szakaszban visszatérsz megint.
Érdekes a vers lezárása- hű de paradox vagyok, hiszen le sem zárod a verset…
Én nem mondanám, hogy nincs benne egy darab kép sem, hiszen ez egy allegória. Vagy tévedek?
Az jó, hogy meglátod a saját hibáidat, mert csak így tudod őket kijavítani. Én sem azért szántam ennyi időt a versedre, mert reménytelennek tartalak
Predestináció: Nagyon tetszik, ahogyan játszol a szavakkal. Főleg a „Tettünk levét/ tettünk le vétket”
A „Karma-ebek”, kicsit furcsa, és groteszk kép. De nagyon hatásosan kibontod.
Az „Összekulcsolt kéz is lehet imátlan” Lezárás pedig egyenesen zseniális!!!
Mau: [/ub]
bármi jöjjön is, arcul verem – Na a punk Mau Ha valaha lesz egy punk együttesem, esküszöm, megzenésítem D
A

Bármit is teszek,
tükörfalak között
botladozva
szakad az út

Viszont annyira te vagy!

(Átkozva életet, tépem a számat
Kacagom keserű én-paródiámat)

Jajj- eccer majd lehetne az eláírásom? Naaaaa – ez annyira mi is? Jellemző (mármint rám is), meg annyira igaz…
"Oníl":
Csata után – kicsit középszerű, de ha megerőlteted magad, lesz ez még jobb is. Az utolsó versszakra is vonatkozik, amit Nimának írtam a véletlen rossz rímekkel kapcsolatban.
Alcar: Hűűűű Alcar bácsi, annyit mondok, hogy ez eszméletlenül jó!!! (Egy két képet kiemelek, ha nem haragszol ) :

Páncélján a nap fekszik sápadtan

Súlyos vidék a bánat vizén…

Hangnélküli panaszfolyó

– akár egy szürrealista festmény.
Az

Eru legyen veled

egy kicsit vicces, ezt hagyd ki belőle, kérlek.

Topicgazda létemre szánalmasan keveset járok erre, mármint írásilag...
Mindenekelott elmondanám, hogy az Impressziók ciklusomat befejeztem, a végso változatban 60 darab vers maradt - köszönet mindenkinek, aki bíztatott, hogy írjak.
Ó, és megragadnám az alkalmat, hogy felrakjam egy új kis szösszenetemet. Jelenleg ennyit tudok magamból kipréselni...


gravitív egyedül
2004. 02. 12.
 
zuhognak a levelek
az eső visszafele
tömegvonzás nélkül
lezuhanunk
foncsorszín égre
dobott kaméleon
alaktalan
egyedüllét
talán leszünk
és együtt még

ADIM a Des írta: Galadh, szép, meg kell hagyni, csak szerintem túl sok benne az eltörött... Remélem, nem túl komoly...

Hát az Eltörött köré próbáltam felépíteni a verset... bár lehet, h kissé eltúloztam. De nem tudtam mással helyettesíteni...

Holvilágos estét, Álmodók!

Megint remekeltetek és ezt jóóóó látni. Köszi a véleményeket!
Nihil, szerintem elég vidám kis szösszenetet írtál egy útleíró könyvhöz, hiszen az nem komoly verseskötet, hanem egy egyébként is szórakoztató könyvecske.
Nefra, nekem nem rossz a szemem, de ezek a kisbetűk... Ami az ismerősöd versét illeti... őszintén nem tudok hozzájuk szólni. Egészébe véve nem fogott meg, da vannak olyan sorok, amik tetszenek, mint a
Tested tengeréből nevet a SELLŐ vagy a
Ha majd izzad miattad a sírásó
A NÉGYLEVELŰ LÓHERE is megtagad
Erda-IGAZAD VAN!!! És ezt Wanának is mondom! Tutti! Ez van! Így van!
Galadh, szép, meg kell hagyni, csak szerintem túl sok benne az eltörött... Remélem, nem túl komoly...
Mindenkinek kellemes, ihlettel teli hétvégét!

Üdv, ADIM a Des

Tegnap megszületett a Wí

Drága Verselőim!

Szerintem tartsuk meg a talit, hiszen csak taálunk majd valami nyugis kis helyet Szentendrén, nem vagyunk feltétlenül az Avakumra utalva. (Az egoizmus szól belőlem, mert március hatodikán valószínűleg megint ott ell rohadnom a kollégiumban bennmaradós hétvége címén és már tényleg nagyon szeretnélek látni benneteket. :/)

Szóval majd csak találunk valami barátségos kis kávéházat, effélét, hiszen szentendre, a nagy turistaváros biztosan tartogat egy-két kedvünkre való helyet… meg ha elég jó idő lesz, akkor el is sétálhatunk pl. a Dunaparton, stb.

Nos, ennyi voltam, szerintem ne halasszuk el, mert akkor megint jön az egyeztetés és egyéb gondook.

Üdv:
-- Mau
[size=9:1t2bx27h]éljen! ez a 444. hjozzászólásom! a szerencseszámom! és pont köztetek…[/size]

Emberek!
Az Avakumban Szentendrén nem tudunk 21.-én talit rendezni. Eddig úgy volt, hogy igen, de az ottani farsangot átteték 21.-.re,
és nem maradhatnánk csak 5 óráig! Ne haragudjatok nem
én vagyok a hibás!!!!!!
Javaslom, hogy vagy ne ott legyen, vagy toljuk el mondjuk
március 6.-ra( 28.-án ugyebár MTT -s farsang az nem jó, és
Mau érdekében ne vasárnap legyen).

Galadh írta: (azért nem tessék megkövezni...)

8O
Galadh, ez REMEK!!!
Nagyon ügyes vagy!!!

Na ittenvan egy régebbi versem (kemény egy hete írtam:))


Eltörött


Eltörött lelkem egy szilánkja,
S most megszúrok mindent, mi hozzám ér.
Asegítő kéz is csak a fájdalmat kapja-
Eltörött bennem egy apró rész.

Igen, már eltörött szívem is...
S most mindenki egy-egy részét kapja,
Talán majd ott leszel te is köztük,
Az ember, ki az egészet összetartja.


(azért ne tessék megkövezni...)

Wana: 8O 8O 8O Eszméletlenül jó!!! Egyszerű, tömör, kifejejező, tartalmas! Egyszóval szuper! Nagynagy gratula hozzá!

Ryana: :hello: Ennek a Tündérmesének nem semmi hangulata van! A sok hangfestő szó, az ügyesen rövidített összetett szavak, bámulatos... nekem különösen tetszik, ahogy az asszonáncok és a tisztább rímek váltakoznak, kellemesen lüktet. Tetszik még az is, hogy kevés névelőt, és kötőszót használsz. Ha lenne időm egy egész esszét írnék róla...

Neframíel: Már régen el kellett volna mondanom: szerintem Te, Dingir és Well tudtok a legjobban hangulatfesteni, ami azért nem azt jelenti persze, hogy mások nem tudnak, de számomra itt Ti vagytok az etalon. A Borongó esték 1. szerintem mesteri. A végkicsengése nagyon hatásos, bár a hetedik sortól a tizedikig tartó szakaszt talán a többitől erőtlenebbnek érzem. De ez szubjektív.

Nimashilin: Neked védjegyed a töredezett ritmus... de a rímek, és a sorokra bontott gondolati egységek mindig elviszik a hátukon a képeidet Szerintem a csökkentett központozás jót tesz ennek a legutóbbi versednek...

Erda niire (Area): A Te verseidben szinte mindig van valami kimondatlan, ami rejtélyessé teszi őket és ellentmondásos módon a gyakorta zaklatott forma ellenére is újra- és újraolvasásra ösztönző. Azt hiszem megérne egy ellógott kémiaórát picit csiszolgatni...

ADIM a Des: Hmm... Ez a legutóbbi vers jól építkezik, ámbár az én torz ízlésemnek egy picit redundáns. Szeretem tömörebben látni az ilyen témát. Így olyan érzésem van, mintha egy popszám lenne refrének nélkül, és erre nagyban rásegít a képi világ. Picit sűrű egy ilyen lassú ívű versben a sok lélek, meg a sok névmás. Gyengítik annak a bizonyos két nagyszerű sornak a hatását.

meztelencsiga: Na, most már értem, miért rühelli Tolkien papa az allegóriát... Ez annyira nyersen őszinte, hogy az már művészi... akkor is, ha nem annak lett szánva. És milyen kedves a konklúzió. Irígylésre méltó helyzetben vagy, Dingir. (Jaj, remélem nem lesz kimoderálva a sok kloáka miatt!)

Nihil: Egészen jó kis dal lenne, ha nem lenne itt-ott következetlen a rímelés és a ritmus. Úgy érzem a téma megkívánná, hogy ezek a dolgok a helyükön legyenek. Az a néhány szóismétlés engem irritál picit, mert átgondolatlannak tűnnek, mintha nem kapnának elég hangsúlyos helyet maguknak a mondanivalóban, ahhoz, hogy érdemes legyen többször is leírni őket. Viszont nagyon jól illeszkedik a stílushoz a sok ellentét. Szerintem megéri még foglalkozni vele, hogy az olvasónak igazán meg tudja hozni a kedvét az útikönyv lapozgatásához.

lunepierre: Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy minél rövidebb egy vers, annál többet lehet róla regélni. Van valami bónusz mondanivalója a más színű soroknak? Vagy ez nem is vers?

No, ez elég hosszúra sikeredett, pedig alig több, mint egy oldalnyit néztem át, és még abból is kihagytam... Mindegy. Jacopo, Szofi, ha idegesítő, akkor töröljétek.

code a rat the monster on doom in it

Sziasztok! nagyon szépek a versek!

Csak egyszer

Megérintett a szél.
A hideg, a ködben.
Gondolatomnak lába kél,
S elsiet csendben.

Szikla szélére ül.
Lábát lóbálja halkan.
Zörejt hall, s megrémül,
Csak szívem, ajkam moccan.

Nem kéne így félni mindentől.
Csupa szépet keresni abban is, ha vétünk.
Az összes jót kihozni az életből,
Hisz csak egyszer élünk.

Annyira rossz néha.
Számláljuk a napot.
Az ember ha hanyag s léha,
Vigyázzák őt az angyalok.

A kimerülés fáj.
A padló repedése karcol.
De fel kell kelni, meg ne állj!
Haldoklik az ember, ha nem harcol!

Mindenkit ellöknek.
A győztes, aki feláll.
Veszteseink csak vergődnek,
Az önsajnálat halál.

Magunkon kell segíteni.
Kacagni a hibákon.
Több százszor kell megváltozni,
S győzni mindenáron!

ADIM: Minden lélek jön-megy, nekem is úgy lenne könnyebb Ez nagyon jó, néha tényleg könnyebb lenne test nélkül.... A vres vége tetszik még nagyon, azon könnybe lábadt a szemem is (igazi könnyekkel )
Nihil: nekem tetszik, jó a végén az az "Isten hozoot: Nagyvilág!" Ez úgy a ha nem megy Mohamed a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez elvet tükröz...

és egy elég furcsa hangvételű vers, kicsit befejezettlennek tűnik...

Ha lassan is, de elmegyünk valameddig még,
mert menni kell, míg a testünket a hév nem tépi szét,
Vár rád egy boldog nap valahol,
hol a vidámság honol,
s egyszer majd megérted,
van még egy kis reményed!
Addig is harcolj kérlek,
hogy a fényt is megérjed.


[size=9:19166roj]van még egy dalszövegtöredékem is,ami a Magyar Vándorból Az otthon ott van c. dalból van:

Egy vízhez szalkad sok kis ér,
sok szivet hajt egy cseppnyi kis vér.
s ha messze lennél, ó,
elég lesz mindig némi terv,
hazáig elmész ennyivel,
ha menni kell,
de most jönnöd kell.

Az otthon ott van, amedig ellát,
vaksötétben két szemünk,
vakra vak vagyunk, s az éjben nincsen út,
és nincs kötél sem, de mi el mégsem tévedünk.[/size]

Üdv megint!
Ezek a versek megint az ismerősöm költeményei, szeretné, ha írnátok róluk vmit.

[size=9:398eyi71]Kösz mindenkinek, aki nyilatkozott a verseimről! Most igazán jól esett. [/size]

Ősz
Láttam az erdő főterén
A roncsolt testű kígyót
Erre az előbb
Emberek mentek
A tiszta forráshoz
-gondolkodni.

Eléjük tántorgott
Sziszegett valami igaz-félét
Minden száj leköpte
Minden láb rátiport

Vérében bíbor-levelek úsznak
Húsát dolgos hangyák hordják szerte-szét.



Tetoválások

BŰN AZ ÉLET soha nem ért semmit
A SZERELEM levett minden ruhát
Szép nő ANYÁM és KÉRDŐJELEK az úristenit
Tested tengeréből nevet a SELLŐ
Ő is tetovált ringyó volt apád karján
Dülöngélő betűk sóhajtják: HAZÁM
Fogadj már engem is a kebledre
FESTETT PÁLMÁK alatt hűsölni nem jó
Kín-kígyó tekeredik nyakadra, fojtogat
Ha majd izzad miattad a sírásó
A NÉGYLEVELŰ LÓHERE is megtagad.



Senda lóme:
Neframíel.

Eddig Elanor, Jaco, Szofi, Leguán, Mau, Galadh, efkú,, Ringbearer
jelntkezett verses talira, és Telco, Nima nem mondtak biztosat.
Ha még valaki szeretne február 21.-én vereses talira jönni Szentendrére küldjön nekem privit! (bocs, ha valakit kihagytam)

[size=9:t8cwpofo]Fesztelen öröm.
Bolygó hangulat.
Lelkem árad.[/size]

Hatvan nap!

Hatvan napja nem láttalak,
hatvan napja nem érintett óvó hangod,
mely ezredévekben repül tovább.
Két hónap! s az örökkévalóság magánya elkisér!
Hatvan napja nem tudom mi van veled,
s hatvan napja nem tudom mi van velem.
Létezett-e, valaha oly jó ember mint Te voltál!
Biztosan! De számomra az egy vagy a megismételhetetlen Alkotás!
Visszavárlak! Bár tudom, nincs út, mely visszahoz.
Visszavárlak! Bár tudom nincs mag mely létrehoz.
Maradt utánad egy csomó fénykép, s súlyban nem mérhetQ emlék.
Piciny tested mellyel óvtál, téltQl, vagytól,
Kicsiny kezeid melyben oly sokszor megpihent fejem,
immáron a tüz martaléka lett.
Te tudd, hogy bármit is tett Te veled,
Egy valamit nem éget el sohasem,
azt hogy szeretlek Tégedet.

Ez a kis próbálkozás egy útleíró könyv bevezetőjének készült...
Szerintetek milyen?



Elindultam a nagyvilágba,
S láttam csodát tucat-számra.
A fények útján bejártam a homályt,
Sok ismert és ismeretlen tartományt.
Lelkem szárnyán vitt az út,
S láttam örömöt és háborút.
A Kelet fényei, a Nyugat tüzei
Elém tárták az ősi valót,
S amerre jártam, a szél súgta az igaz szót;
Mert ezen csodák megérnek egy misét,
Olvasd most útjaim történetét:
Az igaz Valót, a tiszta Szót,
Mert ahol jártam: szabad volt az út,
Szárnyalt a Lélek –elviszlek téged-
S olykor ugyan a törvény is téved,
De mindig szent a Szabadság!
Hát Isten hozott: Nagyvilág!

Hát az az érzésem, hogy reménytelen ez az egész (úgy értem, ennyi jó verset másfél óra alatt átnézni). Nem is ment Azért egy-két gondolat:
Nefra: Megint a szokásos csoda (még hogy ingerszegény!!!! Csatlakoznom kell Nimashilin véleményéhez: azért nehéz kritikát írni a verseidről, mert minden egyes sort külön is ki lehetne emelni, mint legjobbat.). A magam részéről én egy dilettáns vagyok verskritika-ügyben, de a "Borongó esték"-ben van néhány olyan telitalálat-kép, ami olyan szemléletes, hogy az ember szinte ott van, ahol a vers játszódik ("fogasra teszed újra"; "hámlik az este", stb.). A "holtan ébredsz, de élőnek hívnak" ellentétpár is egészen megdöbbentő, és az egész vers általában is magával ragadó. Hiába na, nem lehet belekötni
Nimashilin: az elején a fehér/vörös indítás nagyon-nagyon tetszik! Hasonlóképpen a végén az ördög egészen váratlanul lép be a képbe, és az egésznek valami transzcendens kisugárzást ad. Nagyon jó!
Area: én igazán nem mondanék olyasmiket a versedre, amiket írtál ("elcsépelt motívumok, rossz rímek, rossz tagolások, borzalmas ritmus") - ebből egyiket sem érzem igaznak. Nem állítom, hogy így két olvasás után teljesen felfogtam a kicsit paradox témát, de pont ez teszi szerintem érdekessé a verset. Nagyon tetszik az "elvágták a tapintat ereit" kép is; néhány helyre esetleg - a magam ízlése szerint - kicsit lazább rímeket raktam volna (rád/vád; kezem/szemem), de ez tényleg csak egyéni ízlés kérdése, nem kritika.
ADIM: Jó ez a rész, de nagyon: "De kívül rekedtem a nagy körforgáson /
Esszenciámon kívül nincs is másom"
Mecsi: hát igen, a művészet nagy szentség, számos út létezik a dolgok elbeszélésére
Most nincs tovább, mert a gonosz főnököm itt ólálkodik a hátam mögött, és ugyan egy szót sem ért abból, ami ide van írva, de azért úgy tűnik, annál jobban izgatja, mi is lehet az
Well

Dingir

Te még kapirgáltál a szénadombon,
Mikor én már kotkodáltam,
Hangosan kukorékoltam a szeméthalmon reggelente.
Sok csibe szaladgált fel, s alá,
de Én Téged választottalak!
Nem kellett a sok beérett tyúk,
Koszos kloákájuk visszataszitó,
S szárnyaikkal se olyan szexisek mint Te.
Te nem potyantottál magad alá,
Megbújva a sok buta tyúk között,
igazi csibe voltál a farmon.

Igaz néha elkolbászoltál,
a malacól felé,
de én ilyenkor szinte röfögQ hangon kotkodáldam Neked!
Formás csibe kloákád, lázba hozott,
de én nem abba szerettem bele.
A sok buta tyúk között csak Te sugároztál!
Müvelt pipi vagy! S azóta csak egyre s egyre szebb leszel

Ha ma is meglátlak, rögtön kukorékolok, kotkodálok
Örülten kapirgálok utánad a dombon.
Olykor a kandurok se tartanak vissza, hogy Hozzád érjek.
Bár sokáig egy ólba laktunk, most már nem.
De összejárunk kerepelni, meg miegymás.
Remélem még mindig tudod kicsi csibém,
Mi tojásunk közös Tyukból pottyant,
Mi szemétdombunk mindig egy marad!

Siratom sorsát a kizökkent időnek
Miért mindenkit, csak engem nem ölt meg
Miért nem lát a kaszás, mikor szolgái jönnek
Szemem a végtelenre mered, nem folynak belőle könnyek
Minden lélek jön-megy, nekem is úgy lenne könnyebb
De kívül rekedtem a nagy körforgáson
Esszenciámon kívül nincs is másom
Ki vesz észre, ki látja, hogy itt ragyogok
Bánatosan néznek rám a csillagok
Bármily fényes is vagyok
Nem lelnek rám az angyalok...

De mi ez? Mily rezdülés
Mily lélekpendülés
Melyet az imént éreztem
Tán nem vagyok egyedül
Tán nem véletlen
Ragadtam itt, a hideg éterben.
Szomorú, magányos a hang, amit hallok...
Megint éreztem! Mint apró kis harangok
Gyenge és erőtlen, akárha szólna belőlem
De ez valaki másé! Tán hírt kapott felőlem!
Odaúszok hozzá, át a csillagporos égen
Talán ismét olyan lesz, mint valaha régen
Lüktet újra szívem, feltámad reményem
Csak nehogy megint fájjon, vérzőn, keményen
Megtaláltam végre, ölelném, ha lenne karom
Szellemünk egyesül, sok benne a fájdalom
Ám érzem, ő mily tiszta, rémült kis lélek
Most tapasztalta meg, mit én oly régóta átélek
De ne félj, már védelek, magamba fogadlak
Akárki jöjjön érted, senkinek sem adlak
Pihenj kicsi lélek, elrepítlek téged
Szívem legmélyére, s ott majd megérted,
Rád kellett várnom, e megfagyott világban
Ezért nem leltem helyem,
de ott voltam világtalan imádban
Most úgy van végre, ahogy kívántad
Most itt vagy végre, ahogy kívántam

ADIM a Des

Üdv kedves Álomhozók!

Nefra, a versedről részemről azért nehezebb véleményt írni, mert szinte minden sora újabb gondolatokat ébreszt, s azokat hosszú lenne ecsetelni (különben sem vagyok jó festő). Ez a ledobod fojtó önmagad, s a fogasra teszed újra... hát ez a körforgás megy nálam szinte minden nap, s igyekszem a fáradtságtól még meglátni ami szép. Szemed csak azt szereti, ami engedett... hát ez is magáért beszél, főleg a mai, média uralta világban ugyebár... A körülötted hámlik az este, bordóra, majd új reggelre... ez olyan, mint a kígyó vedlése, de benne van az örök körforgás, az meg hogy holtan ébredsz, de élőnek hívnak ebben a világban... hát ez nagyon bejött nálam, az már csak desszert, hogy: vele épp kevesebb leszel a semminél! Ez nagyon ott van!!!

Szóval nálam nem szótagszámok, verslábak, meg ilyesmik vannak, hanem gondolatok és érzelmek, amiket kiváltanak verseitek, Álmodó gyöngyszemek!

Nima, ha az említett összegeket összeadod, és kivonod belőle a vezérek számát, megtudod, hány éves írja ADIM a Des verseit. (De ez maradjon köztünk! ) Egyébként a Kék madár nem is olyan ovis dolog, ha láttad a K-Pax-et... Az lehet, hogy elcsépelt, de gyermeki álmunk legjobb kifejezése. Elröppen, de talán ott se volt... A világvége hangulatba viszont tényleg nem illik, hacsak nem
megfakult árnyékként elsuhanva,
s csak zuhanva, zuhanva, zuhanva...

Hófehér és bíborvér, de csodás ellentét, a versed lényege pedig elborított gőzével, s megtisztulva jött le újra és újra, ahányszor csak elolvastam, bár az utolsó két sora kicsit mindig meghökkent.

Erda, AKKOR ott voltál, a sikátor mélyén? Ez a "nem tudnám rád emelni véres kezem" ez nagyon tuti! Remélem, nem vagy skizofrén gyilkos 8O !!! Ezek a sötét, elhagyatott helyek látom, bejönnek nálad...
Ami a depit illeti, másnapra kiheverem, hisz alapjában optimista fickó vagyok!

ADIM a Des

Mindenki: Nem tudom rosszat mondok-e vele (kérlek nézzétek el nekem ha így van), de megtanulásra méltó verseket olvasok manapság itt. És ez szinte mindegyikre vonatkozik.

Hmm...igazatok van, tényleg túl bő lére eresztem...majd legközelebb tömörebb lesz--ebbe valahogy megpróbáltam sokmindent belezsúfolni, és katyvasz lett kicsit. Az ilyen építő jellegű kritikát megköszönöm, majd később is, ha lesz mire...

Most csak gyorsan átfutottam a topicot, de pár rövid kritika itt jön:

Esgal: tetszik a versed, vannak benne nagyon erős képek, amik igazán ütnek, viszont pár helyen tömörebbre írtam volna... bár ez csak az én véleményem.

Ryana: sztem ez az eddigi legjobb versed! tündéri nagyon jó érzés volt olvasni.

Ringbearer! Dingir verse személyes tapasztalatokon alapszik! Ö most nem tud írni de megerQsíthetem! Reggel felkeléskor elszívok egy cigit és megiszok 2,5 deci whiskit. Mérsékelve napi fél üveggel.

Engem ami nagyon megfogott az
Dingir verse: személyes tapasztalat?
Arlith: ez a reggeli hangulat rohadt jóó!!

Ryana:
"...Hajnal-leány fut nevetve
ezüst felhő leng felette..."
...Alkony-ifjú éjszín lován
léptet sötét felleg nyomán.
Szeme tüzes,
arca büszke...." --> ezek a sorok fogtak meg nagyon. De ezek nagyon nagyon.... Szépek ezek a megszemélyesítések, szinte láttam őket magam előtt.
ADIM:
"Mondják, éld az életed
De én ezt nem élvezem
Talán nem is a sajátom
Tán nem vagyok, csak álom… " --> ez igazán jó lett.Nagyon tetszik az utolsó sor, ahogy elbizonytalanodsz.... A többi veredhez: fel a fejjel, még én is képes voltam jópárszor felállni, neked is menni fog....
Nefra: utccsó három sor WOW! Igen eltaláltad a dolgot....

És most egy vers a rohanó világból, (emiatt majdnem lekéstem a kémiaórám) elcsépelt motívumok, rossz rímek, rossz tagolások, borzalmas ritmus....

Egy vértócsa

A sikátor mélyén
egy vértócsa emlékeztet már csak rád,
az őrület szélén
még mindig marja szívemet a vád.
De nem én voltam,
nem tudnám rád emelni véres kezem,
mégis itt fekszel holtam,
s könnyekben úszik a szemem.
Meggyanúsítottak, mint mindenkit,
pedig az én szívemen a legmélyebb a seb,
elvágták a tapintat ereit,
s most is lüktet a féliggyógyult heg.
Csak egy vértócsa emlékeztet rád.