Nan meth Ivanneth

A si in ellyth hantui edlothiar ned nan,
A si i dulus tinna laeg nan henneth athan,
Dan cenich ennas i dhôr lossen?
Si loss toba i aegas daur.
A si ne guren neth i laer aglareb,
Ar edlothia ir ethuil bân, dan alae
Si nimmida finnel vorn nín,
I thûl e-rîw presta dhôl nín.

Thinna ir elloth, gwanna i guil…
Havo, bess nín, havo sí enni!
Le i gerich or ’uren si dhôl lín,
Ú-bennathach aphadol na chaudh nín?
A pedo: ae firithon main, tobatha
Ah nîn esgal na dhaen nín?
A tegitha aen i veleth e-nîth,
Awarthod essen anírad dín?

Ae seidiathach aphadol ir esgal dholl,
Ribo han nan haudhen an esgal reviol,
Eriathon e dôr in-firn, a tolthathon
Han na ennas enedh e-fuin,
Luithiad nîr nín i siriar le,
I lint awarthach velethron lín,
Ar nestad heiru e-gûr hen, i le
Aphadol ar ennas, mela an uir!



Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!