fbpx
 
 

De melyik öt sereg?

Emberek, tündék, törpök, koboldok, vargok, denevérek, sasok – már a könyvben is látszólag több mint öt „nép” vett részt az Öt Sereg Csatájában. És akkor még nem is beszéltünk az egyszemélyes hadseregről, Beornról. Peter Jackson filmes adaptációjában pedig további lényekkel tette színesebbé a résztvevők palettáját. De hogyan jön össze az öt sereg a könyvben, és hogyan a filmben?

25 perccel hosszabb az út Vadonföldön át

A mozis változat után sokan úgy érezhették, hogy A hobbit: Váratlan utazás nyugodt, ráérős tempójával szemben a második film nagyon gyorsan rohan végig egyik helyszínről a másikra, legalább is a Ködhegységtől Tóvárosig. A könyv ismerői is sok klasszikus jelenetet hiányolhattak A hobbit: Smaug pusztaságából. Mi az, amit nekik nyújt a bővített extra változat, és mi az, amit nem? Vajon idén sikerült-e érdemben hozzátenni az újabb kiadás során, vagy csak töltelék-jelenetekre számíthatunk?

Hadviselés Középföldén

A már több alkalommal, többek között a Tolkien Nap 2015 rendezvényen (2015. január 3., Uránia Nemzeti Filmszínház) és annak Utótalálkozóján elhangzott előadás a középföldi fegyverekről, haditechnikáról és hadviselésről, a kezdetektől egészen a Gyűrűháborúig.

J. R. R. Tolkien: Fantázia és erkölcs

Megjelent a Magyar Tolkien Társaság jubileumi tanulmánykötete, 20 remek tanulmánnyal, Nagy Gergely bevezetőjével, és az MTT 10 évéről szóló öszefoglaló írással. A kötet a Magyar Tolkien Társaság rendezvényein vásárolható meg, illetve megrendelhető a tanulmanykotet kukac tolkien pont hu címen. (Ára: 2990,- Ft)

Főzés és étkezés Középföldén

Miként a Hetedkorban, úgy a világ többi korában is fontos szerepe van az étkezésnek és a főzésnek. Tolkien műveit olvasva arra a megállapításra jutottam, hogy az étkezés a következő szerepeket tölti be: biológiai, közösségteremtő, közösségvállaló, és emlékek révén erőt adó.

A mitológia és a természet kapcsolata

A természet, vagy még inkább a természetet fenntartó erők integráns részét képezik Tolkien keresztény mítoszának, a Gyűrűk Urának. De ahhoz, hogy a természet jelentőségét el tudjuk helyezni Tolkien világában, először magával a mítosszal kell megismerkednünk.

Könyv-film eltérések

Középfölde gazdasága

Durin népe

A törpöket Aule teremtette a Szilmarilok szerint, nem bírván kivárni Ilúvatar Gyermekeinek eljövetelét. Nem teljesen emlékezett arra, milyenek is lesznek a gyermekek, ezért lettek a törpök kicsit mások, mint ők. Ám Eru közbenjárása nélkül csupán Aule bábjai voltak, teremtőjük könyörgésére kaptak lelket Erutól, azzal a kikötéssel, hogy csak a tündék eljövetele után ébredhetnek fel.

Címertani szabályok Középföldéről

Rövid útmutató Középfölde címertani szabályairól, képekkel illusztrálva.
1. oldal / 4
Vissza a lap tetejére