Gondolatok

És a Vakok? Ők félnek a sötéttől? Ők mindig sötétben vannak..

Rabyn írta: Én a magánytól, a fájdalomtól (fizikai-lelki) félek a legjobban..
Meg a tűtől!! Attól nagyon! meg néha a sötéttől.. Mért fél az ember? Hiszen tudom milyen ha fáj valamm, tudom milye amikor belémszurják a tűt, és tudom mit rejt a sötét, hogy az a sárkány tuljadonképpen csak a szétszort nadrágom és anya inge, hogy az a mozgo cucc ott szemben nem is mozog csak ugy esik rá a kinti lámpa fénye..

Az én véleményem az hogy az ember nem látja mi van a sötétben és kényszerképzeteivannak hogy mögöttem a Jeti és elkap vagy tarantella van a sarkokban meg ilyenek.

a magánynál nincs rosszabb meg a tehetetlenségnél.
nekem ez a véleményem

[size=9:2brbgou6]Igen, sejtettem, hogy Te is így érzel... a félelem... hm. Mivel egyre fölöslegesebb dolognak tartom, igyekszem minél inkább elvetni magamban minden félelmem... és úgy érzem lassan sikerül is. És ennek nagyon örülök [/size]

Rabyn írta: Én a magánytól, a fájdalomtól (fizikai-lelki) félek a legjobban..
Meg a tűtől!! Attól nagyon! meg néha a sötéttől.. Mért fél az ember? Hiszen tudom milyen ha fáj valamm, tudom milye amikor belémszurják a tűt, és tudom mit rejt a sötét, hogy az a sárkány tuljadonképpen csak a szétszort nadrágom és anya inge, hogy az a mozgo cucc ott szemben nem is mozog csak ugy esik rá a kinti lámpa fénye..

én meg attól félek hogy félni fogok - mert nem szeretnék félni

lunepierre írta: [size=9:1d7u12wv]Az abortusz témához szólnék. Nekem sem lenne szívem elvetetni egy már megfogant gyermeket... úgy gondolom. De ha valamiért megtenném, mert mondjuk úgy hoznák a körülmények, hogy meg kell tegyem, akkor sem hiszem, hogy rosszul cselekednék. Ugyanis azt gondolom, hogy mindannyian saját magunk döntjük el, hogy világra jövünk -e, vagy sem. És aki úgy dönt a fogantatás után, hogy mégsem jön, azt el fogják vetetni. Nem véletlenül. Kövezzetek meg, vagy tartsatok őrültnek, én ebben hiszek mindaddig, amíg valaki nem ad kézzel fogható bizonyságot az ellenkezőjéről. Lehet, hogy csak egy buta emberi kapaszkodó ez a lélek halhatatlanságába vetett hit, de nekem beválik. Optimistábban élek tőle.[/size]

a halál formabontás, kapu két dimenzió között...vannak, akik sokáig maradnak, vannak, akik csak néhány napig, hétig, hónapig. De hogy mindennek ne legyen értelme, az számomra is elképzelhetetlen.

Én a magánytól, a fájdalomtól (fizikai-lelki) félek a legjobban..
Meg a tűtől!! Attól nagyon! meg néha a sötéttől.. Mért fél az ember? Hiszen tudom milyen ha fáj valamm, tudom milye amikor belémszurják a tűt, és tudom mit rejt a sötét, hogy az a sárkány tuljadonképpen csak a szétszort nadrágom és anya inge, hogy az a mozgo cucc ott szemben nem is mozog csak ugy esik rá a kinti lámpa fénye..

Hmmm... Félelem?

Érdekes kérdés Rabyn... Tudjátok én mitől félek leginkább? A fájdalomtól... No nem a fizikaitól... Jó, persze mindenki fél tőle valamennyire... De a lelki fájdalom mindennél rosszabb... És még valamitől... Saját magamtól... Vicces dolog, de nagyon ijesztő...

[size=9:31q7j3uk]Az abortusz témához szólnék. Nekem sem lenne szívem elvetetni egy már megfogant gyermeket... úgy gondolom. De ha valamiért megtenném, mert mondjuk úgy hoznák a körülmények, hogy meg kell tegyem, akkor sem hiszem, hogy rosszul cselekednék. Ugyanis azt gondolom, hogy mindannyian saját magunk döntjük el, hogy világra jövünk -e, vagy sem. És aki úgy dönt a fogantatás után, hogy mégsem jön, azt el fogják vetetni. Nem véletlenül. Kövezzetek meg, vagy tartsatok őrültnek, én ebben hiszek mindaddig, amíg valaki nem ad kézzel fogható bizonyságot az ellenkezőjéről. Lehet, hogy csak egy buta emberi kapaszkodó ez a lélek halhatatlanságába vetett hit, de nekem beválik. Optimistábban élek tőle.[/size]

NEm emlékszem volt-e már téma a félelem..
Most felvetném (ha még nemvot)

AZ abortuszról csak annyi: Úgy nöttem fel, hogy tudtam jól anyám-apám el akart vetetni. Az én mesém szerint a nagymamák könyörögtek világra. Néha gondolok arra hol lennék ha nem lennék?
Örülök hogy mégis megszülettem. Teljesen átlagos életet élek, sem Bethoween sem Shakespeare nem vagyok de remélem tehetek valamit ezért a világért, de legalább is azokért akiket szeretek.
Abszolúlt abortuszellenes vagyok! Minden élet szent attól a pillanattól, hogy megfogant és annak a tulajdona aki kapta.

Alyr Arkhon írta: Az a kör-email emlékeztet egy abortuszellenes "tanmesére": mit javasolnál egy anyának aki a kilencedik gyerekét szülné, már idős, süket az apa meg nemtommi, a testvérek szinte mind meghaltak... (nem emlékszem már pontosan) Abortuszt? Nos akkor megölnéd Beethovent...

Meg Shakespeare-t is el akarta vetetni az anyja, mert balesete volt (elesett, a 6. hónapban) és félt, h a gyerek sérülten születik...
szvsz kár lett volna érte. Jó hogy meggondolta magát...

Itt az a kérdés, hogy érdemes volt-e Beethoween-nek megszületnie. Én azt hiszem, hogy erre kivételesen egyértelmű igennel válaszolhatok: mert sokat adott az emberiségnek, nélküle kevesebb lenne a világ, igen, nem lenne V. szimfónia, és mellesleg ő sem volt boldogtalanabb, mint bárki más. Ez tényleg egy tanmese, de azért felveti a kérdést, hogy honnan tudhatnánk előre: kinek érdemes megszületni?

ez elég önzo érv...Mibol gondoljátok, hogy Beethoven boldog ember volt? És a családjának milyen élete volt születése után?
Vagy ez nem szamít, csak, hogy van 5. szinfóniánk...? Ez a tanmese éppen az abortusz melletti fo érveket kerüli meg elegánsan.

Alyr Arkhon írta: Az a kör-email emlékeztet egy abortuszellenes "tanmesére": mit javasolnál egy anyának aki a kilencedik gyerekét szülné, már idős, süket az apa meg nemtommi, a testvérek szinte mind meghaltak... (nem emlékszem már pontosan) Abortuszt? Nos akkor megölnéd Beethovent...

Igen, erről beszélek, csak nem akartam lelőni a poént, mert nem emlékeztem a pontos kontextusra.

Nekem erről az "inkább meg sem szülöm, mert úgyis rossz lenne neki" hozzáállásról kicsit a népmese jut eszembe a bolond lányról, aki az esküvőjén azért sír a pincében, mert ha lesz majd egy gyereke, biztos beleesik majd a verembe és meghal... Egy életből sosem lehet tudni, mi lesz, egészen addig a pillanatig, amíg véget nem ér. Akármelyik pillanatban történhet olyan fordulat, amire senki sem számított. Talán eljutott már hozzátok az a kör-E-mail, amiben azt kérdezik, mit tanácsolnánk egy anyának, akinek eddig mind vagy halva, vagy nyomorékan született, és most megint terhes... (a pontos kérdésre nem emléxem )

Rabyn.... 8O !
Nem a rossz példákból kell leszűrni az embernek a véleményét; a hozzáállását az Élethez!!Inkább megölöd,esélyt sem adsz neki; mert láttál egy rossz példát és homokba dugod a fejed, hogy igen; biztosan Vele is így történne?!
Azért mondom, hogy "rossz példa"; és tudom, sok ilyen történik; mert szerintem két lehetőség létezik, -hacsak nem valamilyen extrém helyzetről van szó, hogy tényleg az abortusz legyen az egyetlen megoldás-az egyik, hogy megszülöd és felneveled; a kilenc hónap alatt rendezed a körülményeket, amennyire lehetséges, a másik pedig, hogyha nem teheted meg, hogy felnevelj egy gyereket és megadj neki mindent(hozzáteszem,hogy kilenc hónap alatt hihetetlen, miminden változhat!!); akkor megszülöd, és igen;állami gondozásba vagy örökbe adod,DE-és ez a lényeg-soha többé nem keresed.
És ehhez kell az erő;hogy lemondj róla;ha a kilencedik hónap után is úgy érzed, nem teheted meg, hogy megtartsd; akkor az a fair, hogy lemondasz Róla; az ő nyugalma érdekében;hogy ha nem vállaltad,akkor ne is zavard, hogy élhesse az életét.Ha neki majd egyszer fontos lesz, hogy megtudja, ki szülte meg, megkeres.De ezt meg KELL tenned érte; bármilyen nehéz is;és nem kifogás, hogy úgy mindenkinek könnyebb, ha meg sem adod neki az esélyt;mert ez hamis ábránd.Ugyan honnan tudod, mit hoz a sors?

És hidd el, tudom, miről beszélek...

jóéjt Nektek

Én nem vagyok róla meggyőződve, hogy a férfiak annyival kevésbé értik ezt a témát, mint mi, lányok--főleg mivel többségét tekintve olyan lányok vagyunk, akik egy féllel se hordtunk ki, szültünk meg, neveltünk fel több gyereket, mint a fiúk...
Ami az anya-gyerek fontossági sorrendet illeti, bizonyos szempontból igaz: az anyától önzés a saját kényelmét előbbre helyezni, mint valaki más életét, bár egyetértek Rabynnal: az ember egy alapvetően önző lény, aki elsősorban a maga boldogulását keresi. Ez szerintem nem jó vagy rossz, ez így van, és kész, eltekintve néhány kivételtől. Éppen ezért azt mondom, nézzük meg a másik oldalról is: minden nőtől önfeláldozásnak vehetjük, ha a saját boldogulását adja egy ismeretlen (mert még az!) életéért, nem? Ezt miért lehet valakitől olyan természetes módon elvárni, amikor ez egy nagy lelkierőt igénylő döntés, ami tiszteletet kéne kiváltson? Például becsülöm azokat az embereket, akik mártírhalált halnak, de azért nem vetem meg azokat, akiknek nincs meg ehhez a bátorságuk. Nem lehet mindenki hős--márpedig egy gyerek kihordásához, felneveléséhez sok esetben kell a hősiesség!

Melyik élet?

Az élet védelme mindenek előtt.

Üdv!

Gyerekszülés: Ezzel kapcsolatban először is szeretnék egy példát hozni. Itt vannak a nővéremék. Ő 20 éves, a barátja 24körüli. Idén májusban jegyezték el egymást. És most ősszel véletlenül a nővérem teherbe esett. Amikor végig gondolták, hogy megtartsák-e a gyereket, nem ők mondták ki az utolsó szót, hanem a szüleim! Mert a nővéreméknek nincs meg gyakorlatilag semilyen anyagi háttere (a nővérem még főiskolás, a vőlegénye dolgozik, de elég bizonytalan az állása, és mellette levelezőn tanul). Emellett a nővérem vőlegénye állami gondozott volt (!), és a családjával már nem tartja a kapcsolatot, szóval csak a szüleinkre számíthattak. Ők végül azt mondták, x összeg támogatást kapnak havonta, ha megtartják a gyereket, és a nővéremék megtartották.
Ezt azért meséltem el, hogy az abortusznak van alapja, és nem lehet betiltani. Mert ha egy család képtelen felnevelni egy gyereket, akkor annak jó vége nem lesz. Vagy belekeverednek valami illegális dologba, vagy a gyerek kerül állami gondozásba. Márpedig ma SENKINEK nem kívánom, hogy állami gondozottként éljen. Mert miután kikerül onnan, megfelelő támogatás nélkül gyorsan elvész az Életben....

És egyébként abortusz-párti vagyok, méghozzá megint csak a nő szemszögéből nézve: Nem kényszeríthetsz rá senkit, hogy egy idegen lényt (mert hiszen az) neveljen akarata ellenére, hogy az a lény gyakorlatilag élősködőként ott legyen benne, és ráadásul úgy, hogy nem is tiszteli a nevelőjét. Értem ez alatt, hogy elveszi a kellő tápanyagokat magának akkor is, ha az anyának is kevés van (pl. csontritkulások gyakran vannak terhesség alatt).
Jó tudom, ez nagyon durva megfogalmazás, de ha így nézzük, erről van szó...

Léli

Ó,_Phelan_!

Az a vers....
...
Szerintem felesleges erről beszélgetni,mivel senki sem tudja 'milyen lenne?'.
Erről azokat a szülőket kell megkérdezni,akik már voltak ilyen helyzetben.
Mi úgysem tudhatunk semmit...találgatás az egész.
Mi lenne,ha....?
De ki tudja?!?
Akkor és ott,mi lenne mikor dönteni kell,élet v. halál?
Ki tudja,h mit gondol akkor egy anya?
Azt csak ő tudhatja.

Üdv.

Nagyjából csak azért berggeltem, hogy hozzászóljak:
Szvsz: aki fel tudja vállani... tegye.. én csak azokat "vetem meg", akik abszolút csak a testi élvezeteket hajszolták, és azok jutatták a helyzetbe. Fiúként... én valsz helyzetben menekülnék a felelősség elől. Bár nem tudom. Azért, hogy ne legyek ennyire abortusz párti:
www.mantra.hu/szovegek/tetteim.htm
1. Mama, én Szeretlek - ezt ajánlo melolavsásra... vagy akár meghallgatásra.

Galadh:

Hát ez az, én is ezt mondtam Rabynnak. Ha eljön majd az idő, másképp fogja látni és érezni. A férfi-nő dumát meg szerintem hagyjuk, nem kell nőnek lennem ahhoz, hogy tiszteljem az emberi életet, mert itt alapvetően erről van szó.
Egyébként nem értek egyet Oisinnal abban, hogy nem élvez előnyt az anya élete a gyermekével szemben, a kényelme, gondtalansága valóban nem, de az élete, egészsége igen(amennyiben komoly veszélybe kerül akárcsak az egészsége).

Lehet.. De az ember elsősorban magának szül gyereket..
(egyébként én 27 éves korom körül szeretném az első gyerekem megszülni addigra talán elő tudom neki teremteni azt amire egy gyereknek szüksége van)

Te meg férfi vagy, és el sem tudod képzelni, milyen kihordani, és megszülni a gyereket. Kilenc hónap alatt az anya nagyon megszeretheti a gyereket, és nem hiszem, hogy le akarna mondani róla.

Ehelyett megölnéd. Igen, sokkal humánusabb megoldás

De szerintem nem biztos, hogy ilyen önző vagy Te, max fiatal és el nem tudot képzelni milyen lehet ilyen helyzetben lenni. Ha esetleg eljönne viszont lehet, hogy olyan mértékű felelősségtudat jelenne meg benned, amin Te magad is meglepődnél

Igen de szvsz ha már megszenved valaki azért a gyerekert akkor nevelhesse már fel ő! Az ember önző! Én is önző vagyok! Ha már egyszer megszültem azt a gyereket akkor szeretném ÉN nevelni szeretném látni ahogy cseperedik, ahogy felnő!! Ha ezt nem tudom megadni neki, nem tudom megadni hogy az anyjával legyen akkor NEM SZÜLÖM MEG! Csak az eddigi (17év) tapasztalairol tudok beszélni. Látni azt, hogy a kisgyereknek milyen amikor az anyja/apja hetetne, havonta egyszer odatolja a képét az intézetbe ottvan egy órát aztán elhuz a francba és éli tovább világát. NEm ezt nem kívánnám a gyerekemnek!

Rabyn:

Persze itt jöhetne, hogy milyen jogon vitte el gyereket a nevelőitől. Olyan jogon, hogy az ÖVÉ volt.

Nem. Nem az ove. Az az anya aki igy gondolkodik nem szereti a gyermeket. Az ilyen anya epp olyan mint az, amelyik a gyermeket kettevagatna Salamon javaslatara. Az igazi anya a legjobbat akarja gyerekenek, meg ha ez azzal is jar, hogy elszakad tole. Rabyn itt onallo kis eletrol van szo, amely felett senkinek sincs joga itelkezni.
Ugy veszem eszre, hogy azok akik az abortuszt vedik 2 alapveto indokkal rendelkeznek. Mindketto elfogadhatatlan szamomra:
1 A gyermek az enyem, ha en nem tudom felnevelni, nem birtokolhatom, akkor inkabb mar ne is eljen. Ez tisztan a salamoni tortenet.
2 Rossz, nehez sorsa lesz (legyen a gyerek Down-koros vagy intezetben nevelkedett), amit en nem kivannek magamnak, ezert a gyermekemet megolom. Mert az enyem.

Az eg szerelmere attol meg, hogy valaki mas, vagy nehez sorsa van, elhet szep, ertelmes eletet. Ne tegyen senkit gyilkossa a konformista szemlelet (mert ebben az esetben tenyleg gyilkossagrol lenne szo)!
A nehez elet is elet!

Ok akkkor elmesélek egy sztorit ahol az egyetemista csaj úgy döntött megtartja a gyerekét, de mivel NEM tudta volna felnevelni államiba adta. A kislány nevelőkhöz került majd a csaj amikor már volt lakása és állása is akkor úgy döntött elhozza a csemetéjét a nevelőktől. A kicsi teljesen összetört, vissza akart menni a nevelőszüleihez és gyűlőlte az anyját. Emiatt a nőnek felbomlott a hézassága, és egy év szenvedés után visszavitte a gyereket. Majd beleőrült abba, hogy em lehet a lányával és kiment az erdőbe és felkötötte magát. És ezt nem a kut fejemből szedem ez sajnos megtörtént. Persze itt jöhetne, hogy milyen jogon vitte el gyereket a nevelőitől. Olyan jogon, hogy az ÖVÉ volt. Szerintem ha már választanom kéne a jövendőbeli gyerekemnek, hogy állami vagy a halál... noss... én a halálra szavaznék. Anya munkája során rengeteg sok államis gyerekkel találkoztam. És imádtam őket, mert imádnivalók voltak, de mikor felnőnek semmi esélyük sem lesz életben.. És ilyenkor nekem ez lebeg a szemem előtt. Elrontsam e egy ember életét azzal, hogy életben hagyom, vagy inkább meg se szüljem? Egyébként azért írom el mindig ugyanazt és ugyanazt mert Nőből vagyok, és egy Nő teljesen másképpen látja a gyerekszülést mint egy férfi.. A férfianak nem fáj, nem ő van rosszul a terhesség alatt stbstb.

Ja és mégvalami! Más dolog megszülni egy gyereket, és más dolog ottmaradni és segíteni a nőnek! Sajnos nem mindenki olyan szerencsés, hogyha véletlenül teherbe esik akkor ottmarad mellette a párja és segít neki a gyereknevelésben. A TE párodnak mázlija volt. Egyébként ha úgy döntött volna, hogy nem tartja meg a gyereket mit tettél volna?


Én továbbra is amelett vagyok, hogyha tudom, hogy nem tudom felnevleni, nem tudok neki mindent megadni, nem tudok az anyja lenni, akkor nem szülöm meg. Inkább megölöm mielőtt élehetne..