Versek

Összetörtem- mint egy váza
utolsó éles szilánkja,
megváglak, hogy te is érezd,
nem születtem fájdalomra.

Nem akarlak megbántani,
csak már nem érdekelsz többé,
hogyha nem, hát nem leszek más,
magam vagyok mindörökké!

Lam: :tongue: nem gondoltam volna, hogy ennyire fáradt vagy
Mindenesetre könnyeztem a nevetéstől, mire végigolvastam.
köszi
"Fa, galóca, galád..."

Nefra: Nemrég még fostam a verseket... most meg kicsit költői válságban vagyok. de túltettem magam a mostani traumán, és újra optimista lettem... legalábbis olyasmi.
A versed elsőre kicsit olyan "ez vajon miről szóóól?", de nekem nagyon teccik!

Glaldh: az a hatsoros nagyon jó!!!!!!
Dingir Egyszer majd jön egy édes álom-angyal,
Ragyogó arcú, hófehér szárnyakkal.
Fénylő égi küldött, valódi mosollyal.
ez nagyon szép lett!!!!!!!
Artemis:ROHADTJÓ a versed!!!! Ezt lementem!!! Olyan jól forgatod a szavakat, és a végén az a vrsszk..... :itscool: egyébként nem mindíg ilyen a hangulatom, de ezt tudom versbe írni....
lunepierre : ez nagyon jó lett!!!!
Nima: huh... ez olyan jó, hogy eláll a szavam!!! 8O
Nihil: teccik az idézet, a versedről meg ne is beszéljünk!!!! Egyszerűen fantasztikus vagy!!!!
Neframíel: úúú.... egy óriási pusssz ezért a verssért!!!!! Fantasztikus vagy!!!!!!

majd holnap beírom a mai temést, de számítsatok a depis hangulatra.....

Sziasztok!
Galadh, köszönöm a kritikát. Jó lenne, ha több verseddel is találkozhatnék!

Ez egy kissé romantikus versem... Régebbi, kb. 2-3 éves. Kritizálja, aki érdemesnek találja rá.

A kísértet
Ködöt szitáltak az estek,
Csillagok ültek a házakon.
Fénycsóvává vált sárga testek,
S puha szánalom.
Megreszket a csillagok teste,
Az alkony megy, a hajnal messze,
S a Hold hörög fülükbe.
„Jön a lovag, már nincsen messze…”
Oly nehéz a suttogás,
Ijedt szemek szétrebbenek,
Szárnyaik éles vágás,
- itt már nincs más,
Mint padlásokon a félelem,
S nagy szemű csillagok az egen.
A falhoz bújó falakon a Hűség
Elfelejtett régi emlék…

Suhan a Hold,
Lábát csillagok fedik,
Lent reszketik
Szürkület-lovak.
-Hol vagyok? Milyen iszonyat költözött
szemembe?
„Jön már, jön,
üldöz a Szív,
hiába zárod kapuit…”
-Mért jöttél? Mért szöktél,
a halottakról sír a tél,
téged már eltemettek.
Köpenye volt a bú. Kardja iszonyú mélyen
Fúródott szívébe.
-Azt hittem, feledhetlek…
-Te temettél el,
a Büszkeség, a Lélek, s a többiek
úgy fekszenek, mintha sohase éltek volna.
De én, a Hűség, kísértelek.
Mikor a pillanatok kést szúrnak szívedbe,
Ott leszek.
S a hajnal teste elpirult,
Mikor megértette.
-Míg a kard elporlad szívembe…
Itt a hajnal. Leestek a csillagok,
Nyakukat törték,
És elhagyott a lovag.

S most nagyon egyedül vagyok…


Üdv mindenkinek!

Artemisz, Nihil: tök jók

Artemisz : Hiába régi a versed, szerintem nagyon jó!!!

Erda niire (Area) : A Nem akarok élni c. versed nekem tetszik nagyon... Jó! egy régi dalszöveg jut eszembe róla, engedd meg, hogy ezt neked küldjem:
"Mondd ki vagy? és miért itélsz?
Hisz te sem tudhatod, meddig élsz!
Meddig tart még ez az egész?
-De csak addig élsz, míg él a remény!"

Dingir : A te verseid is nagyon tetszenek! Köszönöm a kedves hsz-edet! Igyekszem a saját stílusomat magamhoz alakítani és megtartani.
A téma-választást meg az élet diktálja, én meg csak írom...

Lunepierre : Köszönöm! -és örülök, hogy jónak találsz!
A versed egy igazi remekmű - szép, romantikus és mégis fájó gondolatok ezek...

Nimashilin : Igen, mások is mondták már, hogy egyedi stílusban írok, de tény, hogy a "nagyok" (Ady, József Attila, Arany János, Petőfi, Pilinszky, Tóth Árpád stb..) igen nagy hatással vannak rám!


és akkor most itt van még egy szösszenet:

Amitől Félsz

Árnyékba búj majd egy fekete napsugár,
Föléd száll majd egy sötét vasmadár,
Körbepásztázza életed mezejét,
Legyőzi a gondolat szervét.

Miről álmodsz majd?
Ha szívedbe tör egy démoni tövis,
És hallod kaszád suhanó hangját,
Egy ismeretlen közeli moraját!?

Miről álmodsz majd?
Ha föléd vésik teljes nevedet,
És kárpótol a nyugalom vára,
Egy halott angyal széles szárnya!?

Majd eljátszik veled is egy bánatfelhő,
Míg a csendes jövőd felnő,
S zuhog majd szeretőd keserű könnye,
Beszívja álmod fészekföldje.

Miről álmodsz majd?
Ezt – senki sincs – ki bizton tudja,
De valóra válik, amitől félsz,
És beállsz te is a sorba.

Már rég nem jelentkeztem, szóval itt egy rettentő régi kis versem, egy tizenöt éves, bizonytalan, elkeseredett, magányos kamaszlány kétségbeesett segélykiáltása:

AZT HISZED, ISMERSZ...: (1999.IX.6.)

Azt hiszed, ismersz,
de nem tudod, ki vagyok!
Azt látod, nevetek,
de sírni akarok.
Ne csodálkozz, hisz én
tán tudom, mi vagyok?
Hogy mit miért teszek,
és hogy mit akarok?

Én vagyok, én vagyok
tört kóró az úton,
máskor pedig vagyok
sirály az égbolton.
Napon hervadt rózsa,
esőben szivárvány,
szélcsendben vad csermely,
hóviharban márvány.
Mint az ingaóra, mely megfordítva jár,
mint ostoba csillag, mely virradatra vár...

..Segítség! Szédülök! Álljon meg a világ!
Ki tudja, mért nyílik a szikes földben virág,
árulja el nekem, hogy mégis ki vagyok,
hogy mit miért teszek, és mit is akarok!!

Szofi: a Pillanatkép kivételes! Nagyon jó! Tegnap pont ilyen volt az éjszaka, csak én nem írtam meg.
Nihil:az eleje nagyon adys, a vége viszont olyan, mint Arany János balladái. Nagyon jó kis ötvözet, mégis reménykeltően egyedi mégis!
Mau: ma mindenkire hat Ady! Vagy csak én érzem így, témazáró előtt? Ez a kihalt Pest-kép nagyon jó!
Nefra: az egészről Verlaine jut eszembe, amúgy Rilke őszi verse. Sajnos nem jut eszembe a címe, de az irodalomkönyvekben benne van. Nagyon szép hangulatod volt!
Area: nagyon kiforrott! Mint egy rockszöveg, és nagyon mély! Tetszik a végén a ritmusváltás, a rövidebb sorok. Na meg ez a vekker-hasonlat.
Galadh: a végére jól jönne ki egy kis b-betűs káromkodás. Kis modern mondatok.
Dingir: nem olvastam el, túl hosszú volt.
Nyissatok ablakot! ez jutott róla eszembe. Ejnye csajaszi, egyre kevesebb a rendezettség a verseidben! Hová tűntek az 5x kihúzott sorok, mert nem jött ki a szótagszám? Nekem ez a mostani sztájl jobban tetszik.
Lamorak: Kétszer olvastam el, mire leesett. Mostani állapotomhoz bonyolultak ezek a mondatok.
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak.

Tegnap Ady helyett Rilkénél nyílt ki az irodalomkönyv, megláttam Rilke arcképét, beleolvastam újra az önéletrajzába és ihletet kaptam. Erős hatás az egyik kedvenc versemből. A köztes részek egy egyházi imából vannak, gondolom, valakinek ismerős lehet.


Orfeusz

... Alászállt a pokloknak...

Ő a szívét kereste odalent,
Ő a lelkéért, az életéért ment,
S a halott nő szerelme elmúlt.
A férfi mégis fakó reményért nyúlt.
Nem hiába zokogott megtörten,
Dalától telt a halálsötét terem,
S út nyílt, föl a földre
A néma lelkek szegélyezte
Úton, hol csak ő tért még vissza.
Lába sajog, szeme az űrt issza.
Nem érez talajt, sem levegőt idelent.
A nő jön, követve egy istent.

... Élők és holtak...

Miért tette? Csak magáért,
Mert bánta azt a mézédes vért,
Mit más ontott ki a gyönyörű testből.
Szerelme így kicsúszott az életből.
Az ember bátor, reménykedő, élő.
S a nő? A halálból mit sem ért ő,
Csak megy, mert előtte egy isten.
Ott elől a férfi, szemében van minden.
Félelem, remény, szerelem, kétkedés.
Mély az alvilág. Ha ez csak hitegetés,
Elveszett a lelke. S most elveszett a lelke.
Megállt. fordult. S könnyes lett a szeme.
Ott volt ő. A halott élet.
Elfelejtett minden szépet.
Előtte ment egy isten, visszafelé.
Visszamegy vele ő is, árnyak közé.
Felsírnak a holtak végig az út mentén.
Sikolyok zengenek a férfi gyötört lelkén.
Nem is nézett vissza! A nő csak megfordult.
S már nem látszik, mert közben kanyarodott az út.

... Feltámadt a halottak közül?...

A nő visszatért oda, hová tartozott.
A férfi állt az úton, s remegve zokogott.
Ő, ki alászállt a pokloknak, élő a holtak között,
Nem támad fel többé. A lelke elköltözött.

[size=9:hw70d83u]Szofi... Szerintem Nihilnek egyáltalán nem kell figyelnie a szótagszámra és a ritmusra... hiszen nem attól vers a vers

***

Várlak.
Átadom magam.
Gondolataim
Hozzád kötik
minden kimondott
szavam.
Pillantásod
vonz,
még ha nem
is láttam soha.
Rám csillan
belőle lelkem
hirtelen mosolya.[/size]

Azok, akik tegnap este voltak chaten, tenúi lehettek egy kissé talán elhamarkodott ígéretemnek, h az Estel által feldobott első sorhoz, ha este dolgozatjavítás után kellően fáradt leszek, hozzáírok egy verset... Nos, kellően fáradt voltam, de a verset még így sem nagyon lehet komolyan venni (de ez látszik is benne). De ígéret az ígéret; fa-témában a verset ajánlom valamennyiünk közös Fájának, természetesen azzal, h te se vedd komolyan...

Fa-szonett

Mostanra már a fák is hidegek,
Fakó felhőn át figyel a Nap
Résnyi szemmel, mint én figyelek
Színtelen-szótlan tán valami marad
Tűzzétenni-való hideg fák alatt--
Moha és galóca, lángot úgyse vetne;
Színtelen sorban tapossa a sarat
Minden gondolat, mi meleghez vezetne.
Gyűjthetnék köveket például keretnek
Hűvös ágakat halmozni bele
De tűzre akkor se jutnék vele--
S a gúnyos gallyak szemembe nevetnek:
Fakó ég résén a Nap meg alád
Tűzként befoly, s lát, hideg fa, galád.

Nima: Hajaj... "Mi elmúlt, többé vissza nem hozható, jöhet bármi, Mikulás, avagy a Gestapó.../by Frenk Wolf/"
Szofi: Köszi a kritikákat! A verseket majd elküldöm. Azt, amit priviben küldtem, azt megkaptad??? Az Átszövődés nagyon tetszik, valahogy képes tényleg reményt adni.
Nihil: Nagyon tetszik a stílusod, nagyon jó a téma, és a kivitelezése is szerintem. "Könnyes arcunkon ezer álarc" Alulírott versem kb erre épül, úgy egy hete született.
Mau: Nagyon jó, tényleg Jacopo-s, de nekem nagyon tetszik ez a stílus (is)!
Area: Az első vszak nagyon megfogott, nagyon jó ötlet, és ráadásul igaz is. Szerintem minden ember életéből lehetne nagyszerű könyvet írni, talán ettől szép az egész. De remélem, hogy első mondatod nem gondolod komolyan!!!

Takard el arcod.
Mindegy, ha remegő kezeddel,
Melyet ráncosra csókolt az idő,
Hazug ráncok, miket ezerszer,
Fagyosra mart a szent levegő.
Mindegy, ha színes selyemkendővel,
Libbenő ezüst fátyollal, arany lepellel,
Gondos kéz szőtte, egyszerű, vagy színes,
Lehet pókhálós is, koszos, vagy díszes
Mindegy.
Mindegy, ha csupán egy mosoly takarja,
Észrevétlen megremeghet ajka,
Hófehér arcon sápad az élet,
Egy mosoly csak, semmit se kérek,
Takard el vele az arcod.

Egyszer majd jön egy édes álom-angyal,
Ragyogó arcú, hófehér szárnyakkal.
Fénylő égi küldött, valódi mosollyal.
Majd ő végigsimít reszkető, ráncos kezeden,
Eltűnik belőle a fájdalom, félelem,
Kisimítja az emlékezet mély sebeit.
Szellő – szárnyra ülteti özvegyi fátylad,
Eldobhatod örökre, mi lehúzza vállad,
Az álruha ólom súlya. Nem kell több kendő, lepel,
Az igazság a fénybe emel.
Jég – arcod felolvad, az igaztalan mosoly
Porba hull, s messze bujdosott fogoly
Örömmel kiált: „Íme hát, megleltem hazámat”!
Bujdosson most el a Bánat!

Igen. Majd egyszer eljön e csodás angyal,
S álomba ringat édes szavakkal.
A végtelen mosolya lesz az álca,
Mi nem enged belátni ez álom – világba.
Majd egyszer…
Addig mindegy. Mindegy mivel,
De takard el arcod, kérlek!

Area, ez a vers nagyon klassz! De csak remélni tudom, hogy nincs mindig ilyen hangulatod...
Az én filozófiám szerint: a világ ugyan rohadt, de az élet SZÉP!! És ezen a rohadt világon kívül van még másik..pl. Középfölde világa, amit az ezerszer áldott és méltán magasztalt Tolkien prof. megteremtett magának és persze NEKÜNK!

Sziasztok!

Készen vannak a temetős képek, majdhozom őket a köv. verses talira.

Szofi: Először is a képek megint tökéletesek, szimbólikusak, és gyönyörűek! Majd a végén a záró ellentét....Ütős, hangulatos, Szofis!
Galadh: Az egész vers egy tökéletes ellentét! Sok mineden van benne, még nem ülepedett le! Tetszik!
Mau: A kétsoros, az ilyenek a kedvenceim, nem tudok betelni vele!
A másikkal kapcsolatban meg nekem nem stimmel az utolsó vsz.-ban
a második sorban, utolsó sorban az ily szó.
Dingir: Ez a mai kedvencem! Dallam, ritmus, mély mondanivaló, logika!Fantasztikus!

Szofi írta: Lehullott lomb között
gázol a lábam
fénytől szennyezett
éjszakámban.

Szofi, ez a négy sor nagyon-nagyon tetszik

Galadh írta: Eret vágtam, vérem folyt,
Nem lehet itt, ki nem volt.

:itscool:

nézd a kis szerelmest, ki még sosem ölt
párját ritkító öngyilkosjelölt
ki nyugalmat még a síron túl se talál
mert onnan is képébe röhög a halál

Megöltelek. Nevettél.
Nem nyerhetek, legyőztél.

Eret vágtam, vérem folyt,
Nem lehet itt, ki nem volt.

Meghallgattál, leköptél,
Legyőztelek, megöltél.

Area: mondtam már, hogy egyre jobb vagy? nagyon teccik!
Nefra: nem olyan, mint a tieid általában lenni szoktak, de szép!

Nem akarok élni!!!

Az életem egy rossz könyv jó címmel,
mindenki belekezd nagy reménnyel,
aztán a felénél rájön hogy sz*r,
eldobja, s megint újat akar.

Az életem olyan mint egy nagy mámor,
néha kicsit kirúg a hámból,
egyet hibázol, s ledob magáról,
ki se látsz belőle a sűrű magánytól.

Az életem nem élet,
csak egy vacak vekker,
ami méri a napokat szüntelen,
s csörög nekem ha menni kell.

Mau: tecc. Bővebben: nagyon tecc., főleg a kétsoros.

Hajlanak már a fáink,
elvették a mi Napunkat.
Elvették a mi Napunkat,
fényét őszi avaroknak.
Surrogását leveleknek,
tisztaságát a Csendnek.

Ez úgy a mai hangulatom...
Üdv mindenkinek.

Ez is egy mai izé.... hmmm... Jacopo-hatás?

úgy érzem magam néha
mint egy multiplexnek
csúfolt téglatest

árván mint mikor méla
savszennyes vizekbe
ólomfüstöt old az est

majd ha olyan leszek
mint utcaképben
a csatornanyílás, kövess

és megmutatom neked
majd észrevétlen
mitől is ily kihalt Pest

Üdv:
-- Mau

Egy kicsiny-kicsi kétsoros, remélem még nem raktam fel vmi hasonlót mert egyszer már próbálkoztam vele, h megírjam.

Mi ketten, egy sóhaj két eltévedt szava –
egy összetett mondat tárgya és alanya.

Üdv:
-- Mau

Köszönöm mindenkinek a poitív kritikát!
-ezen felbuzdulva akkor most itt van még egy szörnyszülöttem:


Ördögök Vallomása

Virágos tőrrel a szívünkben
Szoktunk mi házról-házra járni,
Ördöngős, sípoló bűvészek,
Az Ördög cimborái.

Tudunk nevetni és zokogni,
Szolgálunk Mammonnak s az Úrnak,
Sírunk a szép rózsakertekben,
Kacagunk, ha a szívünkbe szúrnak.

Könnyes arcunkon ezer álarc,
Mások szemébe sose nézünk,
Csupa hazugság a szerelmünk,
Csupa öröm a szenvedésünk.

A jaj-szavunkon is kacagnak,
Utál minket a marcona egészség,
S mégis mutogatjuk szegény szívünket,
Mint koldus a fehér egérkét.

Ráolvasunk, jövőbe látunk
És táncra fogjuk béna lábunk,
Rikoltozunk rekedt torokkal,
Dobot verünk és trombitálunk.

A szürke országút az ágyunk,
És derékaljunk a hegyoldal,
Ordítunk a fergetegekkel,
Versenyt futunk az őszi holddal.

De néha-néha – péntek éjjel
Halotti fellegeknek intünk,
És ilyenkor csupa könny az arcunk
És ilyenkor csupa vér az ingünk…

/Vigyázz, ha erre járunk, nehogy magunkkal rántsunk!/

Üdv,Drágáim!

Mau:először is meg szeretném köszönni a mélyre6ó kritikát,hisz' magamból kiindulva tudom:kritizálni csak azt szoktuk,amiben "látunk fantáziát" Le7,h jót tenne némi csiszolás a Novemberi szürkületnek,de szeretném "+magyarázni",h mit hogyan értettem,amikor leírtam.
Az 1ső sorban a "most" az alliteráció miatt fontos nekem (Markomba most) és a jelenidejűség hangsúlyozása miatt.Ezáltal mintegy pillanatképet készítek,kimerevítek 1 időpillanatot.A 4. sorban a "vele" azért kerül előbbre a szórendben,h a meleg és a szél "egyenrangúságát" kidomborítsa.A szél kvázi "kéz a kézben" "siet el" a meleggel,nem csak 1*űen "lenyúlja".Ezáltal a meleg a szél(hideg!) ellentét-párjává válik.
A "kérdés" pedig,amire az Idő Szavától feleletet várok,maga a cselekvés:a képek idézése & a várakozás.Magyarán szólva várom,mi lesz tetteim következménye.De a felszólító forma miatt ez nem csak 1*ű 'várakozás'- benne van a szembenézés-szembeszegülés aktusa is.Remélem, a ma felrakandó verseim között is lesz olyan,ami annyira elnyeri tetszésedet,h ilyen színvonalas kritikát írj róla

Well:a Perpetum Mobile a lepke monológja,miközben ki-be szédül a gyertyalángba

Nihil:Lennék az angyalod:nagyon jók a képek!(a szótagszámra és a ritmusra azért figyelj oda )
Sivatagvilág:gyönyörű allegória!(Kérném a kötetbe->lécci küldd el nekem mélben:sophia@1981.hu)

Dodie:jól áll neked a szabadvers :itscool:

Dingir:Nem!Nem vagy az!-M1 A KÖTETBE 1ENEST!!!! 8O :itscool: (El tudnád nekem mélben küldeni azokat a verseidet,amiket eddig a kötetbe kértem?Fontos lenne!Köszi )

Íme a 2 legújabb:

Átszövődés

Ha magadban gyenge vagy,
S másokban,mégis:erős;
Élted,ha Hited elhagy
Is:Reménnyel viselős.


Pillanatkép

Márványként erezett
felhő-függöny.
Telehold bújkál:
dalba öntöm.

Lehullot lomb között
gázol a lábam
fénytől szennyezett
éjszakámban.

Nima, gyönyörűűűűűűűűű!!!!!!!
Nihil: Wow! 8O

Dingir drága: És igen. És nem az. EZ. Valahogy az én A halottamra emlékeztet. A ritmusaa, a képek, vagy nem is tudom, mi.
Nihil: Sivatagvilág: Ilyet! Hogy jutott eszedbe ilyen zseniális gondolat?
Lennék az angyalod: Istenem, de szép!
Szofi: mindkettő nagyon tetszik, de a Novemberi szürkület iszonyatosan szép.
A mazohista: egy fordított főnix.
Area: az első ment a Lilámba. A többi haláli, nagyon aranyosak!

Álmodtam, ezeket az érzéseket írtam le.

Vége van

Olyan hideg a szépséged,
Mint amilyen az én fájdalmam.
Nem is nézhetem a tökéletességed,
Hiszen megtagadtam.

Szerettelek, Sátángyermek.
Szűzen, tisztán tiéd voltam.
Szolgáltalak, fénye szentnek.
Ha elmentél, én meghaltam.

Hidegkék szemű kárhozat.
Te bánatot lehelő fenség!
És én, a véres-szép áldozat.
Ránk sosem mosolygott ég.

Te magányos voltál, én szerelmes.
Jöttem, és te vártál.
Már elmúlt, mi összeköt: végzetes.
Én nem jöttem többé. Hiába sírtál.

Bocsáss meg.

Erda niire (Area) írta:
Szeretlek, imádlak,
megeszlek kihánylak.

Erről eszembe jutott óvónő anyukám tegnapi sztorija!

Mondja egyik kisgyereknek:
"Te, én úgy imádlak!"
"Ablakon meg kiváglak!"- teszi hozzá élelmesen a másik kiscsoportos!

Nihil: Nagyon nagyon nagyon tetszik!!!!!!!!!!!

Sivatagvilág

Csönd van, itt a sivatagban,
Itt csak én vagyok, és aki bennem van.
Milliónyi homokszem éli bennem
Céltalan életét.
Néma sikolyuk –csak én hallom–
Elnyomja az élet ígéretét.

Felkapnak a szelek, visznek,
Sodornak. Semmit nem teszek;
Repülök, mint ők: a néma homokszemek.
Aprócska öröm, ha valahol landolok,
Szomorúan néznek le rám az ezüst-csillagok,
-Hisz, ők is csak homokszemek.-

Fényükbe zárták a fájó emlékeket.
Néha eső esik a sivatagban is
-komor visszásság-
S csúf felhők hozzák a másság áldását.
Azután ez is megszűnik…
Marad a Sivatagvilág.

Nagyon nagyon köszönöm a sok pozitív kritikát! Sajnos én most nem írok, mert valahogy nem jönnek a gondolatok. Rohanás minden napom, úgyhogy kicsit szétszórt vagyok. A verses tali viszont jó lenne nagyon!
Cueddo: Nagyon örülök, hogy boldog vagy! Amíg az voltam, én se nagyon írtam, szerencsére ennek már vége!

Itt egy újabb:

Nem! Nem vagy az!
/Farkas Ferencnek/

Fény vagy. Melegítő, égető,
Égi harmat, tűnt idő,
Maga a tündöklő Nap!
Határtalan önmagad.
Szó vagy. Dallam vagy. Hang.
Vészt jelző nagy harang.
Az első lépés, az utolsó elbukás,
Megváltást hozó elítélt árulás.

De nem! Nem vagy az!

Mivé leszel, éjszaka titkának
Kíváncsi gyilkosa? Bánat?
Bánat lészen földre hullva,
Szárnyaidnak minden tolla?
Hazug láng vagy? Ezerszer elcsókolt,
Könnyed, tünékeny csók? Volt
Valaha sóhaj, őszinte,
Mely bátran létre kélve
Elhagyta ajkad, kegyelmet remélve?
Csak színes – halott, hulló falevél vagy?
Befejezett végtelen, elhazudott csonka Nap?

Nem! Nem vagy az!

Mindegy, hogyan mondom. A szó lényegtelen.
Legyél feddhetetlen mélység, legyél a végtelen,
Legyél szabadság – tetem, legyél bezárt álom,
Legyél Te az Egyetlen, örök tűz – virágom,
Legyél csendesült kiáltás, lázadó csönd,
Gyilkos vágy, mely néha rám köszönt,
Legyél az őrült idő, maga az eltörölt Nap!
Mindegy, hogyan mondom! Légy, ami vagy!

Erda niire (Area) írta: Ha tudnám megmenteném (magamtól) a világot,
de nem vagyok szuperman, ezért szimplán csak piálok.

Ezt te találtad ki, vagy csak beírtad?

Mert egy kis kritika az első sorra:

-szimpla, úgy jobban hangzik!